Te minden földi lények közt legföldibb,
kinek szavai, arcai megőrzik
a teremtést, a teremtés előttit,
te hétköznapi, igazi modern!

Ha te nem vagy, mi hull a semmibe;
másképp csillagként hogyan fénylene
vén ökölvívók elbarnult szeme,
s a hű ringyók öle?

Vágva magát új pózba póz után,
hol volt a sápadt agyú puritán,
mikor te Madrid és Párizs falán,
hol volt akkor a nyamvadt?

S te tudtad, élni csak addig szabad,
míg nem az isten, míg te magad!
úgy tudtad ezt, mint soha senki más -
hát jöjjön az a závár-csattanás,
az impala-futású pillanat,
mely sírod fölé szökken, s ott marad!