ENTZ FERENC

(1805-1877)

1805. december 6-án született Sümegen. Nagyapja még molnár, apja már orvos volt. Korán árvaságra jutott - apját a napóleoni háborúk egyik járványa vitte sírba - s Pozsonyban élő anyai nagyszülei vették magukhoz. Pozsony akkoriban nemcsak politikai központja volt az országnak, hanem kertészetével is kitűnt. Az ifjú Entz, miközben a győri árvaház anyagi támogatásával végezte tanulmányait, élénk érdeklődést tanúsított - mint későbbi írásai bizonyítják - a koronázó város virágzó gyümölcstermesztése iránt. Engedett azonban a családi kívánságnak, szintén orvosnak készült. 1825-től Pesten diákoskodott, majd 1831-ben Bécsben fejezte be tanulmányait. Ugyanebben az évben érte el a császári székhelyet a kolerajárvány; Entz az egyik külső kerület osztályos orvosa lett. A járvány megszűntével az alsó-ausztriai Batthyány uradalomba nevezték ki, majd rövidebb csehországi gyakorlat után a Batthyány család enyingi gazdaságában vállalt orvosi állást. Egy évig külföldi tanulmányúton járt, végül Mezőkomáromban telepedett le. Nemsokára Veszprém vármegye tisztiorvosává is megválasztották.

Gyógyító tudásáért, kedves, szivélyes modoráért, emberségéért egyaránt becsülték; messze földről jöttek hozzá a reménykedő betegek. A neves orvos emellett szenvedélyes szeretettel kertészkedett. Először mintaszőlészetet és gyümölcsöst hozott létre, majd faiskolát alapított. Mindkét tudományágban szerzett tapasztal és levont következtetéseit hazai és külföldi lapokban adta közzé. 1847-ben elnyerte a Stáhly-díjat "A Sió mentében előforduló betegségek s azok biztos gyógyításáról" című dolgozatával.

Életébe ekkor ismét beleszólt a világtörténelem: a szabadságharc leverésére bevetett horvát csapatok feldúlták Mezőkomáromot s Entz fő értékeit: orvosi felszerelését, gyógyszertárát megsemmisítették. A család puszta életét mentette Pestre menekülve. A hazafias lelkesedés Entzet azonnal a szabadságharc oldalára állította. Honvéd főorvosi rangban, szívvel-lélekkel szolgálta a nemzet ügyét. Világos után a megtorlás nem maradt el: 1849-ben az elnyomó hatalom eltiltotta az orvosi tevékenységtől. Megélhetés után kellett néznie.

Néhány hasonló sorsú barátjával társulva Pesten, a Csömöri úton - közel a kerepesi vámházhoz - telket vásároltak. Entz Ferenc ezen a mostoha homokon teremtette meg idővel a város legnagyobb kertészetét és faiskoláját. Az orvosi létalapjától megfosztott "műkedvelő" kertész arra törekedett, hogy tudása széles körben ismertté váljon. Buzgón írta cikkeit, tanulmányait a "Gazdasági Lapok"-ba. 1853-ban régi álmát valósította meg, létrehozva a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézetet, a mai Kertészeti Egyetem ősét, illetve jogelődjét. Az intézet 3 éves oktatási ideje alatt a hallgatók elméleti, de főleg gyakorlati képzésben részesültek. Az elméleti - természettudományi - tárgyakból többek között a növénytan, ásványtan, állattan, fizika, vegytan, meteorológia ismeretei szerepeltek. A gyakorlati tananyagban gyümölcsfatenyésztéssel, szőlőműveléssel, konyhakerti és gyógynövények termesztésével, növénynemesítéssel és a melegágyak használatával foglalkoztak. Szakított az addigi gyakorlattal: nem képeztek virágkertészeket, mert azokra a szakemberekre volt szükség, "kik Cameliák és Fuchsiák helyett a nemes gyümölcsfákat száz ezer, s korunk nemes szöllőfajait milliárd számra könnyű és olcsó szerrel szaporítani tudják".

A kormányzat is felfigyelt a hasznos kezdeményezésre, s némi anyagi támogatást ajánlott fel. Ebből azonban nem futotta a gyorsan növekvő igények kielégítésére. Az oktatást most már az Országos Magyar Gazdasági Egyesület karolta fel. 1860-ban Budán, a Gellérthegy oldalában létrehozott Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet igazgatójává Entz Ferencet nevezték ki, ahová Entz a korábbi iskola felszerelésével és tanítványaival átköltözött. Az iskola fő feladata - a szőlőbirtokosok igényének megfelelően - a szőlészet és a borászat oktatása volt. Ezen túlmenően a zöldség- és gyümölcstermesztés azért is háttérbe szorult, mert az a lágymányosi terület, ahol az egyesület földet vásárolt, illetve bérelt az intézmény számára, a rossz minőségű talaj miatt nem felelt meg erre a célra. Ezért Entz javaslatára úgy szervezték át az iskolát, hogy csak a leendő vincelléreknek szükséges ismeretekkel foglalkozzék.

A "Gazdasági Lapok"-ban megjelent írásai iránt nőttön nőtt az érdeklődés. Ezért ezeket (1854 és 1859 között) "Kertészeti füzetek" címmel 15 kötetben kiadta. Ezzel a munkával nemcsak a szakmai követelményeknek tett eleget. Egyik méltatója, Rapaics Raymund szerint "a Kertészeti Füzetekkel megszületett az új kertészeti műnyelv". Részletesen leírt és termesztésre ajánlott számos alma, körte és szilva fajtát. Az eddig csak elvétve található téli körtefajtákat Entz népszerűsítő akciói után kezdték komolyabb mértékben termeszteni. A 15 füzet közül 10 gyümölcstermesztési témájú, 2 a gyógynövényekkel, 1-1 pedig a szőlő, a zöldség és a rózsa termesztésével foglalkozik. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia választotta tagjai közé. A magas elismerés újabb lendületet adott munkásságának. Figyelmét - az általános gazdasági követelményeknek megfelelően - a szőlészet-borászat országos gondjainak megoldására, az elmaradott módszerek korszerűsítésére fordította. 1863-ban Francia- és Németországban járt tanulmányúton. 1864-ben már Brüsszelben, egy évre rá Amszterdamban tartott előadást a nemzetközi kertészeti társaságok rendezvényein.

1865-ben az osztrák Kertészeti Társaság felvette tagjai sorába. 1866-ban "Az újabbkori magyar gazda" című művével fődíjat kapott a Pozsony-vidéki Gazdasági Egyesület pályázatán.

Nemcsak külföldön tett tanulmányutakat, hanem hazánkban is behatóan vizsgálta a szőlőművelés és a borászat helyzetét. A földművelésügyi tárca megbízásából végzett munkákról szóló jelentésekben társaival - Gyürky Antallal, Málnay Ignáccal, Tóth Imrével - együtt rámutatott Magyarország és Erdély szőlő- és bortermelésének kirívó fogyatékosságaira. Nem elégedett meg azzal, hogy hivatalos jelentéseket tett le feljebbvalói asztalára. Jól látta, hogy a problémák nagy része tudatlanságból fakad. Iskolai óráin, népszerűsítő előadásokon és az 1868-ban általa alapított és szerkesztett "Borászati Füzetek" (a "Borászati Lapok" elődje) írásaiban minden lehetséges eszközzel igyekezett felhívni a figyelmet a negatívumokra. Élesen bírálta az általános hanyagságot és gondatlanságot a szőlő- és bortermelés terén. Legnagyobb hibának azt tartotta, hogy a szőlőkben a különböző fajták teljesen összekeverve találhatók. Holott mindegyik szőlőnek más a talaj és éghajlati igénye. Eltérőek a metszési módok és széles skálán mozog érési idejük. Entz fellépett az olyan téves nézetek ellen is, miszerint bujtás, döntés vagy oltás útján a vegyes szőlők megszüntethetők. Éppen ellenkezőleg: ilyen módszerekkel csak tovább keverednek a fajták. Szőlőtermesztésünk másik hibájának a tőkék elvénülését tartotta. Hiába erősebb az idős tőke, termése és bora már silányabb, megérett a kivágásra, s ezzel helyet lehet biztosítani az új, egyforma fajtákból álló telepítésnek. Részletesen foglalkozott a szőlők számára kedvező fekvéssel és talajféleségekkel. Az uralkodóban levő szőlőtelepítési, illetve felújítási mód, a döntés helyett az új, fajtatiszta telepítést szorgalmazta. Részletesen kitért a művelésmódokra, a kopaszfej-művelés helyett a csapos művelést ajánlotta. Foglalkozott a hosszú és rövid metszés előnyeivel, hátrányaival és vidékenként eltérő alkalmazásukkal.

A hazai bortermelés és borkereskedelem elmaradottsága egyenes következménye volt a szőlőtermelés hiányosságainak. Az elsődleges cél a mennyiség volt, a minőségre kevés gondot fordítottak. Ahhoz, hogy borászatunk versenyképes legyen a külföldi borokkal - hangsúlyozta Entz -, a minőség javítása és a korszerű borkezelés elengedhetetlenül szükséges. Ezeket a törekvéseket a Vincellérképzőben is igyekezett megvalósítani. Az oktatás színvonalát laboratórium létesítésével is emelte. A laboratórium nemcsak a tanárok és hallgatók, hanem az egész magyar borászat rendelkezésére állt. Entz ugyanis a kertészeti oktatás egyik kulcskérdésének a vegytant tekintette. 16 éven keresztül igazgatta az iskolát, de a kémiát mindvégig ő tanította. Az 1860-as években a borkezelés további javítására tanpincét létesített.

Nagyon sokat tett a gyümölcstermesztés fellendítéséért, mind elméleti, mind gyakorlati értelemben. A XIX. század derekán a hazai gyümölcsfatermesztést - néhány magánkézben levő, fajtáikat ismertető faiskola ellenére - a fajtakeveredés jellemezte. Entz saját faiskoláiban szerzett tapasztalatai alapján fogalmazta meg fő alapelvét: "Kevés, de értékes fajt ültetni!" (A faj alatt fajta értendő - a szerk.) Részletesen foglalkozott a gyümölcsfa ültetésével, szaporításával (a szemzést és párosítást tartotta a legjobb oltási módnak), metszésével. Különösen jelentősek fajtaleírásai. Tizenkét almafajtát ajánlott termesztésre, ő ismertette elsőnek a magyar fajták közül a Magyar rozmaringot, a Szercsikát, a Sikulait és a Téli piros pogácsát. Szintén egy tucat körtét ismertetett, többek között a Császár körtét, a Kármán körtét és a Vilmos körtét. Öt szilvafajtát - mindenekelőtt a Besztercei szilvát és a Zöld ringlót - javasolt termesztésre. Igen fontosnak tartotta az őszibarack és főleg a kajszibarack (mint legkiválóbb magyar gyümölcs) termesztését.

Kiemelte a gyümölcs kitűnő étrendi hatását, a gyümölcsital és a befőtt jelentőségét. A gyümölcstermesztéssel együtt járó fizikai munkavégzést szembeállította a tunya, semmittevő életmóddal. Mint írta: " ... vegyetek kertet! Dolgozzatok, ássatok, ültessetek üres óráitokban, s ha majd egykoron a saját kezeitekkel ápolt lugas árnyában, virágzó egészségben élvezitek a gyümölcsöt, megértitek a pomológia életrendi fontosságát". Nyomatékkal hangsúlyozta: "Az a nép, amely nagy mértékben tenyészti a gyümölcsöt, egyszersmind vagyonos, józan és erkölcsös".

Ami az anyagi oldalt illeti: "A gyümölcstenyésztés jövedelmezőségét nem vonják már kétségbe, de hiányzanak még a termesztés azon gyakorlati ismérvei, melyek a jövedelmezőséget fokozni tudják." Evégből példákat mutatott be a fanöveldei (faiskolai) ültetésre, az ápolásra, a termesztésre és egyéb hasznos eljárásokra. Hiszen "egy-egy nép műveltségi állásának valódi fokmérőjét a keblében elterjedt reál-tudományok összessége képezi".

Nem hanyagolta el a zöldségtermesztést - korabeli elnevezéssel - a konyhakertészetet. A fiatal gyümölcsösök sorközeibe, továbbá a "fanöveldékbe" vettetett először zöldségféléket. Tisztában volt azzal, hogy a retek, a spárga, a saláta, a hagyma, a paprika, a paradicsom és a káposztafélék fogyasztása egészségi szempontból is mennyire hasznos. Különösen szorgalmazta a zöldségmagtermesztést, amely Entz fellépéséig szinte kizárólag importból származott. A konyhakertészetben az egyik döntő tényezőnek a hajtatást tartotta, ezért nagy figyelmet fordított a melegágyi kultúrákra. Erőteljesen népszerűsítette a paradicsom és a dinnye termesztését. Törődött a kertészeti termékek tartósításával, savanyítás, aszalás, befőzés útján.

Különös gonddal kezelte a gyógy- és fűszernövényeket. Azt vallotta, hogy nem elegendő a gyógynövények megfelelő termesztése, hanem ismerni kell azok gyógyerejét is. Ezt eddig orvosi és nem kertészeti feladatnak tartották. A gyógy- és fűszernövényeket Entz orvosi szempontból két csoportra osztotta. Az erősítők közé sorolta többek között az ánizsot, a bors- és citromfűt, a kakukkfüvet, a kaprot, a köményt, a levendulát, a majorannát, a mentát, a paprikát, sáfrányt, tárkonyt, zsályát stb. A gyengítők közé a dohány és a mák került. Leírta az egyes növényeket, termesztésük, felhasználásuk módjait - legrészletesebben a paprikával foglalkozott. Hazánkban első ízben mutatta ki, hogy a mákból mákony (ópium) nyerhető. (Sajnos javaslatát csak 80 év múlva valósította meg Kabay János gyógyszerész.) Kora nem mindig fogadta megértéssel egyéb kezdeményezéseit sem, de ez nem lankasztotta lelkesedését.

A "Borászati Füzetek" 1874-től - a földművelési tárca anyagi támogatásával - "Borászati Lapok" néven, átalakított formában jelent meg, de célkitűzései változatlanok maradtak. Entz vészesen romló látása ellenére - tanítványának, Angyal Dezsőnek segítségével - 1876 januárjáig irányította a folyóiratot, mely azután egészen 1944-ig a szakterület első számú lapja volt.

Entz Ferenc további érdemeit felsorolni meghaladja e kiadvány terjedelmét. Mindenképpen meg kell azonban még említeni, hogy tanítványán Angyal Dezsőn, a századforduló egyik legkiválóbb kertészeti szakemberén kívül - aki később Entz utódja lett a Kertészeti Tanintézet élén - olyan munkatársakat gyűjtött maga mellé, mint Bereczky Máté, Girókuti P. Ferenc, Glocker Károly, Gyürky Antal, Katona Zsigmond, Málnay Ignác, Molnár István, Nagy Ferenc, Villási Pál stb.

1874 után, egyre súlyosbodó szembetegsége ellenére, még sokszor ragadott tollat s bátran védelmezte szakmai meggyőződését. 1876-ban azonban már kénytelen volt nyugdíjazását kérni. Ettől fogva (a kölcsönből vásárolt) promontori szőlőjében dolgozgatott, 1877. május 9-én Budafok-Promontoron bekövetkezett haláláig.

Pályája nem volt sima, egyenletes, töretlen; sok nehézséggel kellett megküzdenie, sok értetlenséggel szembeszállnia. De mint közeli barátai váltig bizonygatták: Entz Ferenc boldog emberként élt mindvégig; olyan emberként, akinek foglalkozása egyúttal hivatása, hivatása pedig egyszersmind szenvedélye. Hazafi volt és tudós, haladó szellemű és bátor újító. Maga állított tevékenységével emléket magának a magyar és a nemzetközi kertészet elméletében és gyakorlatában.

A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán 1963 szeptemberében szobrot állítottak Entz Ferencnek.


Főbb munkái:

Kertészeti füzetek. 1-15 füz. Pest, 1854-1859.

Népszerű káté a szőlőművelés és borkezelés okszerű módjáról. Pest, 1864. 68 lap.

Borászati utazás Franciaországban és a Rajna vidékén. Pest, 1864. 64 lap.

Újabbkori magyar gazda. Pozsony, 1868.

Az újabban felmerült borkérdések megoldásához. Bp., 1875.

Entz Ferenc-Gyürky Antal-Gyürky Pál: A hazai szőlészet. Pest, 1868. 141 lap.

Entz Ferenc-Málnay Ignác-Tóth Imre: Magyarország borászata. Pest, 1869. 111 lap.

Entz Ferenc-Málnay Ignác: A szőlészet és borászat Erdélyben. Vác, 1870.


Irodalom:

MOLNÁR István: + Dr. Entz Ferenc. BL. 1877. 10. sz.

GALGÓCZY Károly: Emlékbeszéd dr. Entz Ferenc fölött. (Értekezések a természettudományok köréből VIII.) Bp., 1879.

RAPAICS Raymund: Entz Ferenc a magyar kertészetben. TtK. 1938. 7. sz.

RAPAICS Raymund: Magyar gyümölcs. Bp., 1940.

GEDAY Gusztáv: Nagy elődök: dr. Entz Ferenc. Kg. 1970. l. sz.

GEDAY Gusztáv: Entz Ferenc. (A múlt magyar tudósai.) Bp., 1980.



Rövidítések