1861. január 8-án született Pazonyban (Szabolcs m.), édesapja Lónyay László, édesanyja Elek Teréz. Családja a Felső-Tisza vidék egyik legősibb nemesi családja, a Csák-nemzetségből származtatják eredetüket. A történelem folyamán több jelentős személy került ki a Lónyayak közül; követ, Rákóczi Ferenc főhadbiztosa, történész, pénzügyminiszter, miniszterelnök. A gimnázium első négy osztályát magántanulóként szülei házánál, a felső gimnáziumi osztályokat a miskolci és budapesti ev. református gimnáziumokban, a jogot pedig a budapesti egyetemen végezte, ahol 1882-ben az államtudományok doktorává avatták. Állami szolgálatba 1883-ban lépett, amikor gróf Széchenyi Pál miniszter az akkori Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumba fizetéstelen segédfogalmazóvá nevezte ki, és szolgálatra Miklós Gyula országos borászati kormánybiztoshoz osztotta be. 1886-ban segédfogalmazóvá, 1888-ban miniszteri fogalmazóvá, 1893-ban miniszteri segédtitkárrá, 1895-ben miniszteri titkárrá nevezte ki. 1898-ban miniszteri osztálytanácsosi címet kapott, 1907-ben címzetes, 1908-ban valóságos miniszteri tanácsos lett.
Lónyay Ferenc állami szolgálatát a Miklós Gyula vezette Országos Borászati Kormánybiztosságnál kezdte, amelynek ebben az időben egyik legfontosabb feladata a filoxéra és peronoszpóra által jelentős károkat szenvedett hagyományos szőlővidékek szőlőinek pótlása, felújítása, a szőlőrekonstrukció volt. Lónyay Ferenc jelentős munkát fejtett ki a szőlőrekonstrukció terén. Később az önállóvá vált Földmívelésügyi Minisztériumon belül dolgozott a földművelési osztályon, a szakoktatásban, a borászati osztályon, amelyet 1900-tól vezetett. 1910-ben a szőlészeti-borászati főosztály vezetője lett, s megbízták borászati kormánybiztossági teendőkkel is.
1892-ben az Országos Gazdatanács jegyzője lett, 1892-1905 között a budapesti Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyamon a közigazgatás és a statisztika előadója volt. 1894-től 1909-ig a budapesti borvizsgáló szakértő bizottság titkárává választották. Az 1896-ban alakult szőlőfelújítási kölcsönügyi bizottság póttagjává, 1903-ban rendes tagjává, 1910-től nyugdíjazásáig elnökévé nevezték ki. Tanulmányútjain Franciaország, Németország, Ausztria szőlészeti-borászati viszonyait tanulmányozta.
Fiatalon, 57 évesen fejezte be tisztviselői karrierjét, 35 éves állami szolgálat után. Nyugdíjba vonulását követően a Borvizsgáló Szakértő Bizottság elnökeként tevékenykedett. Maga is szőlőbirtokos lévén - Bereg megyében - közvetlen tapasztalatból ismerte a szőlősgazdák helyzetét, küzdelmét a szőlők felújítása körül. A borhamisítás elleni intézkedések, nevezetesen az 1893. évi XXIII. tc. végrehajtása, a múlt század végén nagy port felvert borhamisítási ügy kiderítése után léptették elő soron kívül miniszteri osztálytanácsossá. Az új bortörvényre (1908. XLVII. tc.) vonatkozó törvényjavaslatot, valamint ennek végrehajtási rendeletét is ő készítette el. E törvények hatására kimutathatóan emelkedett borkereskedelmünk. A magyar bornak Ausztriában való jobb értékesítését, borkivitelünk emelkedését segítették elő Lónyay Ferenc tárgyalásai az osztrák kormánnyal, melynek következtében a silányabb dalmát borok Ausztriába való bevitelét megszigorították, s a magyar kívánságok a must cukrozásának, a törkölybor készítésének korlátozása terén is teljesültek. Lónyay Ferenc nevéhez fűződik az olasz borvámkedvezmény elleni javaslat is, amely szintén a magyar bor védelmét szolgálta. A budafoki pincemesteri tanfolyam és az állami közpincék létesítése - Rácz Sándor elgondolása alapján - is az ő tevékenységének eredménye. A filoxéra által bekövetkezett nagyarányú szőlőpusztulást kihevervén az ország, következő fontos feladatként a borértékesítés fellendülésére az állami közpincék létrehozása vált sürgetővé. Lónyay Ferenc terve az I. világháború miatt csak részleteiben sikerülhetett: Sátoraljaújhelyen, Beregszászon, Miskolcon, Badacsonyban, Pécsen és Dicsőszentmártonban hoztak létre közpincéket. A háború alatt a szőlősgazdák egyik legfontosabb problémája a rézgálic-hiány volt - ennek enyhítésére alapított 7 új rézgálicgyárat.
Lónyay Ferenc írásaiban nagy súlyt fektetett arra, hogy a filoxéra és a peronoszpóra pusztítása elleni védelemre felhívja a figyelmet. A szőlészeti és borászati közigazgatásról, az 1893. évi bortörvényről, majd a millenniumra kiadott átfogó munka szőlőművelésről és borászatról szóló fejezetében egyaránt a filoxéra és peronoszpóra elleni védekezést tartotta legfontosabbnak. Részletesen írt a filoxéra elleni védekezés különféle módozatairól (szénkénegezés, amerikai szőlőfajták, állami szőlőtelepek, oltványok, homoki szőlőművelés, nemzetközi filoxéra egyezmény, szőlőoltványforgalom szabályozása, stb.). Fontosnak tartotta a szőlőfelújítás segítését állami kölcsönök útján, s a szőlődézsma megváltása körüli rendeletek sokaságának rendezését. Részletesen ismertette, magyarázta az 1908. évi bortörvényt, írt a borértékesítés, a szőlészeti-borászati szakoktatás intézményeiről, a hegyközségekről, statisztikai táblázatokat közölt Magyarország szőlőterületéről, szőlő- és borterméséről, borforgalmáról.
Lónyay Ferenc nemcsak a hivatalos feladatait látta el lelkiismeretesen, de a magyar agrártörekvéseknek is hasznos munkása volt. A "Köztelek"-ben és számos más hazai gazdasági lapban ("Borászati Lapok", "Földművelési Értesítő", "Szőlő és Borgazdasági Lapok") jelentek meg közleményei, a köztelki gazdatanácsokon tevékenyen részt vett, tagja volt az OMGE Szőlészeti és Borászati Bizottságának is. A szőlőrekonstrukció, borkereskedelem fellendítése és a közpincék létrehozása érdekében kifejtett tevékenysége a magyar szőlészet-borászat fellendítését eredményezte. Az általa alkotott 1893. és 1908. évi magyar bortörvények Európa legszigorúbb bortörvényei voltak abban az időben.
A közszolgálatban szerzett érdemei elismeréséül 1912-ben a Lipót-rend lovagkeresztjét kapta, 1916-ban a király legfelsőbb elismerésben részesítette.
1945. április 11-én halt meg Budapesten.
Főbb munkái:
A mesterséges borok készítésének és forgalombahozatalának tilalmazásáról szóló törvény (1893. évi. XXIII. tc.). (Magyarázó jegyzetekkel ellátta.) Bp., 1893. 84 lap.
Szőlőművelés és borászat (In: Magyarország földmívelése.) Bp., 1896. 611-684. lap.
La viticulture en Hongrie. Bp., 1900. 18 lap.
Szőlészeti és borászati közigazgatás. Bp., 1913. 182 lap.
Mire ügyeljünk a szőlővesszők és a szőlőoltványok beszerzésénél. (Rádiós gazdasági előadások.) Bp., 1937. 8 lap.
Irodalom:
DRUCKER Jenő: Dr. Lónyay Ferenc nyugalomban.
BL. 1918. 263-265. lap.
(Balázs György)