MANNINGER REZSŐ

(1890-1970)

1890. július 7-én született Sopronban. Édesapja Manninger Ágost, soproni kereskedő. Iskoláit szülővárosában végezte, érettségi vizsgáját jeles eredménnyel tette le a soproni Evangélikus Líceumban, 1908-ban. Kémikusnak készült, de Hutyra Ferenccel, az Állatorvosi Főiskola rektorával való személyes megismerkedése folytán még ez évben az Állatorvosi Főiskolára iratkozott be, amelynek Élettani Intézetében a kötelező tárgyak mellett biokémiai tanulmányokat is folytatott. Harmadéves hallgatóként egy pályamunkával 100 koronás Liebermann-díjat nyert, majd a következő évben a legjobb belgyógyászati kórtörténetért 20 korona jutalomban részesült. 1912-ben kitűnő minősítésű állatorvosi oklevelet szerzett, s még ez évben Hutyra Ferenc a Főiskola Járványtani Intézetébe hívta meg gyakornoknak, két év múlva pedig állatorvos-doktori oklevelet nyert.

1916-ban főiskolai tanársegéddé, 1917-ben adjunktussá nevezték ki. Ez idő alatt a fertőző betegségekkel, a bakteriológiával, az immunitástannal foglalkozott, s egyidejűleg Theodor Müller grazi egyetemi tanár munkáját "Fertőzés és immunitás" címmel magyarra fordította.

1918-ban - huszonnyolc éves korában - immunitástanból magántanári címet szerzett. Ebben az évben neve alatt került forgalomba az általa előállított baromfikolera elleni oltóanyag.

1922-ben a Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara állategészségtan és állatjárványtan előadására kérte fel. 1923-ban az immunitástan nyilvános rendkívüli tanára lett az Állatorvosi Főiskolán. Az 1925/26-os tanévben az Élettani Intézetet vezette. 1927-ben - harminchét éves korában - Hutyra Ferenc utódaként, a járványtani tanszék nyilvános rendes tanára lett. Még ez évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Székfoglaló előadása 1928. április 23-án hangzott el "A paratyphusbacillusok systematikája, különös tekintettel a suipestifer-csoportra" címmel.

Ugyancsak 1928-tól kapott megbízást az Országos Állategészségügyi Intézet megszervezésére és igazgatói teendőinek ellátására. Ettől fogva egészen 1943-ig vezetője volt az intézménynek. Az intézet hármas feladatkört látott el: diagnosztikai tevékenység, oltóanyag-ellenőrzés s a járványvédelem tökéletesítésére irányuló tudományos kutatómunka. Ez utóbbit jelentősen befolyásolta az a jó kapcsolat, amely - elsősorban Manninger személye révén - az Állatorvosi Főiskola és az új létesítmény között kialakult.

1929-ben a baromfitelepeket állami ellenőrzés alá vonták, s ennek a munkának irányításával Manninger Rezsőt bízták meg. Sokirányú tevékenysége révén, az állategészségügy rövid idő alatt elérté a humán közegészségügy szervezettségének színvonalát.

1933-tól a Nemzetközi Állategészségügyi (Állatjárványügyi) Hivatalnál hazánk állandó delegátusa lett s ezt a tisztséget kitűnő diplomáciai érzékkel egészen 1963-ig látta el. Az idők folyamán a Párizsban működő intézmény intézőbizottsága tagjává, majd egy ízben alelnökévé választotta. Pályáján való rendkívül gyors haladásában jelentős szerepe volt magas szintű német, angol, francia nyelvtudásának, spanyol és olasz passzív nyelvismeretének, valamint elismerten rendkívüli előadói képességének. 1933-ban az Aujeszky Aladár után megüresedett bakteriológiai tanszéket összevonták a járványtani tanszékkel Járványtani és Bakteriológiai Intézet címen, ily módon a bakteriológiai tanszék feladatai Manningerre hárultak, valamint az ez évtől véglegesen nyugdíjba vonuló Hutyra után a törvényszéki állatorvostan oktatása is.

Több tanszék összevont feladatának ellátása, kutatási eredményei, nemzetközi szereplése erre az időre már a magyar állatorvosok és az egész magyar állategészségügy tudományos irányításának vezetőjévé avatták.

1938-ban jelent meg Manninger átdolgozásában a Hutyra-Marek-féle kétkötetes, német nyelvű állatorvosi kézikönyv 7. kiadása a "Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere" Jénában, amelynek első kötete "Infektionskrankheiten" címen önálló munkája.

A Magyar Tudományos Akadémia 1939-ben választotta rendes tagjává. Székfoglaló előadását 1940. április 15-én tartotta "A paratyphus C fertőzésének járványtana" címmel. Egyetemi oktatói és tudományos tevékenysége mellett, számos cikke jelent meg a hazai és a külföldi szaklapokban. Az "Állatorvosi Lapok"-ban rendszeresen írt tanítványai számára oktatási anyagát kiegészítő szakmai tanulmányokat, s egyúttal részt vett a folyóirat szerkesztésében is. Több írása jelent meg a "Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből" című kiadványban, a "Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Értesítő"-jében, rovatvezető volt a "Köztelek" című lapnál, valamint cikkei jelentek meg külföldi, elsősorban német folyóiratokban, leggyakrabban a "Zentralblatt für Bakteriologie" számában és a "Jahresbericht für Weterinärmedizin" című szemlében, s számos más külföldi időszaki kiadványban.

Szerkesztette az Állatorvosi Főiskola Évkönyvét, szerkesztőségi tagja volt a "Mezőgazdasági Kutatások" című kiadványnak, s részt vett rangos külföldi állatorvosi enciklopédiák, kézikönyvek írásában is.

1943-ban jelent meg Mócsy Jánossal közösen írt műve a "Belgyógyászat állatorvosok és állatorvoshallgatók számára" című kétkötetes kézikönyve, amelynek első kötete, a "Fertőző betegségek" Manninger önálló munkája. 1943-ban az Országos Állategészségügyi Intézet vezetését átadva "Bakteriológia, immunitástan és általános járványtan" címmel könyvírásba kezdett. Ennek a műnek elkészült kéziratát pusztította el a háború. A felszabadulás után azonban újra megírta.

Az 1947/48-as tanévben az Agrártudományi Egyetem rektora volt. A tudományos közéletben számos tisztséget viselt: elnöke volt az Országos Állategészségügyi Tanácsnak, az Országos Természettudományi Tanácsnak, az Állatorvosi Tisztvizsga Bizottságnak, a Magyar Országos Állatorvosi Egyesület igazgatóválasztmányának, a Közegészségügyi Egyesület választmányának, az Országos Közegészségügyi Intézet Tudományos Tanácsának, a Természettudományi Társulatnak, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései igazgató-választmányának, alelnöke a Magyar Hygiénikusok Társaságának, tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és az MTA Elnöki Tanácsának. 1933-tól hazánk állandó delegátusa a Nemzetközi Állategészségügyi Hivatalnál egészen 1963-ig, nyugdíjba vonulásáig.

A felszabadulás után 1950-ben a Földművelésügyi Minisztérium Tudományos Tanácsának, 1952-től az MTA Tudományos Minősítő Bizottságának lett tagja, amely utóbbi tisztséget 1963-ig viselte. 1953-56 között az MTA Agrártudományos Osztály elnöke, később vezetőségi tagja haláláig. 1955-ben a Magyar Mikrobiológiai Társaság elnökévé, majd ezen tisztségre több ízben újra, végül örökös tiszteletbeli elnökké választották. 1960 és 1967 közötti időszakban a Magyar Tudományos Akadémia egyik alelnöke volt. 1961-től 1967-ig elnökként tevékenykedett a Magyar Agrártudományi Egyesületen belül működő Állatorvosok Társaságában, amelynek létrejöttében jelentős szerepe volt.

Egész sor külföldi tudományos testület iktatta tagjai közé. Így a berlini Német Mezőgazdasági Akadémia (1955), a moszkvai Össz-szövetségi Mezőgazdasági Akadémia (1957), a Francia Állatorvosi Akadémia (1958), az Állatorvosok Világszövetsége (1959), a Csehszlovák Mezőgazdasági Akadémia (1959), az angol Királyi Állatorvosi Akadémia (1960), a Bolgár Tudományos Akadémia (1961), a Görög Állatorvosok Egyesülete (1961), a Lengyel Állatorvosok Tudományos Társasága (1962), a Csehszlovák Tudományos Akadémia (1962), a francia Nemzeti Orvosi Akadémia (1964) és a Lengyel Tudományos Akadémia. A "honoris causa" doktori címet adományozta Manningernek 1955-ben a lipcsei Karl Marx Egyetem Állatorvostudományi Kara, 1959-ben a madridi egyetem állatorvostudományi Kara, 1962-ben a budapesti Állatorvostudományi Egyetem, 1964-ben a thessaloniki Aristoteles Egyetem Állatorvostudományi Kara és 1968-ban a bécsi Állatorvosi Főiskola.

1963. február 1-jén az Állatorvostudományi Egyetem Járványtani Tanszékének éléről vonult nyugalomba, de továbbra is aktívan tevékenykedett a korábban említett hazai és külföldi tudományos szervezetekben.

Rendszeresen írt a "Magyar Állatorvosok Lapja", az "Acta Veterinaria" és az "Acta Microbiologia" hasábjain.

Pályafutása során számos magas hazai és külföldi kitüntetésben részesült. Kétszer kapta meg a Kossuth-díjat (1950, 1961), és a Munka Vörös Zászló Érdemrendet (1954, 1960). 1952-ben pedig a Magyar Népköztársaság Érdemrendjét. 1961-ben adományozták részére a Hutyra Ferenc emlékérmet, 1965-ben az Akadémia Aranyérmét.

Élete munkájával egyesítette, s nemzetközileg magas szintre emelte az állatorvosi mikrobiológia és járványtan tudományát. Kiemelkedő tudományos eredményeket ért el a mikrobiológia területén a ragadós száj- és körömfájás vírusának pluralitására, a baktériumok mutációjára, egyes baktériumok rendszertani helyére, biológiai tulajdonságára és meghatározására, a vérsavók antikomlementes hatására, szerológiai próbák alkalmazására, a vírusok tulajdonságaira, a tuberkulinok hatásmechanizmusára vonatkozó kutatásai során. Jelentősek az immunitástan területén elért eredményei. Összefoglalva: állati megbetegedéseket okozó vírusok felfedezése, a járványszerű megbetegedések kóroktanának meghatározása, immunanyagok felfedezése, a védekezés megszervezése és közegészségügyi vonalon való hatékony foganatosítása az alkalmazott kutatások világhírű tudósává tették.

Kutatásainak eredményeit mintegy 300 dolgozatban tette közzé, amelyeknek egyharmada idegen nyelven jelent meg. Könyvei hazai. és külföldi viszonylatban számos kiadást értek meg.

1970. február 4-én hunyt el Budapesten. Éppen halála napján ítélte neki a Bolgár Nemzetgyűlés egyik legmagasabb kitüntetését, a "Cirill és Method Érdemrend" első fokozatát.

1973-ban a Magyar Mikrobiológiai Társaság emlékérmet alapított Manninger Rezső - mint a társaság első örökös elnökének - tiszteletére. 1978-ban az Állategészségügyi Intézet 50 éves fennállásának jubileumi évében Manninger Rezső emlékére emlékplakettet adtak ki.


Főbb munkái:

A házi emlősök fertőző betegségei. Bp., 1939. 444 lap.

Állatorvosi bakteriológiai, immunitástan és általános járványtan. Bp., 1950. 348 lap.

Geflügelkolera. (In: W. Kolle-A. Wassermann: Handbuch der Pathologen Mikroorganismen.) VI. kötet. Jena-Berlin-Wien, 1929-1931. 529-562. lap.

F. Hutyra-J. Marek-R. Manninger: Spezielle pathologie und Therapie der Haustiere. I. Bd. Infektionskrankheiten - (Írta és átdolgozta Manninger R.) Jena, 1938. 776 lap.

Manninger Rezső-Mócsy János: Belgyógyászat állatorvosok és állatorvostan-hallgatók számára. I. kötet. Fertőző betegségek. Bp., 1943. 415 lap.


Irodalom:

Manninger professzor nyugalomba vonult. MÁL. 1963. 3. sz.

MÉSZÁROS János: Manninger Rezső dr. (1890-1970) ÁtEÉ. 1969-70.

MÉSZÁROS János: Manninger Rezső dr. (1890-1970). MÁL. 1970. 4. sz.

MÓCSY János: Manninger Rezső (1890-1970.) MT. 1970. 7-8. sz.

KARASSZON Dénes-HOLLÓ Ferenc: Manninger Rezső és az Állatorvosi Lapok jelentősége a járványtan történetében. MÁL. 1978. 8-9. sz.

BUZA László: Megemlékezések az Országos Állategészségügyi Intézet néhai igazgatóiról. Manninger Rezső dr. Kossuth-díjas akadémikus, egyetemi tanár, az intézet első igazgatója. (1928-1943). MÁL. 1978. október

SZENT-IVÁNYI Tamás: Emlékezés Manninger Rezső professzorra 1890-1970. MÁL. 1980. 8. sz.

(Taraba Mária)



Rövidítések