PETHE FERENC

(1763-1832)

1763. március 30-án született Büdszentmihályon (ma: Tiszavasvári), Szabolcs megyében. Szülei elszegényedett parasztsorban élő szíjgyártó-földművesek. A helybeli iskola elvégzése után parasztmunkára fogták a kiváló képességű Ferencet.

A református pap és a tanító ösztönzésére csak 18 éves korában mehetett a Debreceni Református Kollégiumba tanulni. Szolgadiákoskodott, azaz ingyenesen tanult. Az intézmény tanárai között több nagytehetségű és műveltségű professzor akadt, akik Pethét is tanították (pl. Hatvani István, Sinai Miklós, Budai Ézsaiás és Csákvári Varjas János).

Debreceni tanulmányait befejezve, egy évre hazament szülőfalujába, ahol tanítóskodott, majd a Kollégium pénzbeli támogatásával külföldi egyetemekre, elsőnek a hollandiai Utrechtbe ment tanulni. 1788-ban indult útnak, s nyolc éven át Európa valamennyi fejlettebb országában megfordult. Hollandia után Angliába, aztán Francia- és Olaszországba, Svájcba ment. Vándorlásai során járt Nagy Frigyes Poroszországában is. Pethe nyugtalan természetű ember volt. A 8 évből csupán 3-4-et töltött komoly egyetemi tanulmányokkal (főként Hollandiában), ám a másik 4 év jövés-menését is szüntelenül arra használta, hogy - mint írta - "Európának minden pallérozottabb tartományait a magyar állapothoz hasonlította". Legnagyobb hatással Hollandia volt rá, feleséget is onnan hozott magával.

Nyugati bolyongásairól visszatérve, élete azután sem szűkölködött fordulatokban. 1796-ban, 33 éves korában érkezett Bécsbe, ahol elvállalta a már két éve megjelenő első magyar gazdasági szaklap, a "Magyar Ujság" (később "Vi'sgálódó Magyar Gazda)") szerkesztését. A következő év végén azonban - előfizetők hiányában - a lap megbukott. Saját kérésére szolgálatába fogadta Festetics György, aki a szerveződő Georgikonhoz másodtanári állásban alkalmazta őt. Négy és fél éven át tanított matematikát, üzemszervezést, mezőgazdasági építészetet, s vezette az akkori tangazdaságot.

Állását és Keszthelyt 1801 őszén hagyta el. Nehéz, hányattatott évek következtek. Idejének javát nagy művének megírására fordította, közben a mindennapi megélhetésért is keményen kellett küzdenie. A viszontagságos évek alatt, 1805-ben jelent meg háromkötetes munkájának (Pallérozott mezei gazdaság) első kötete, amit 1814-ig követett a másik kettő. 1812-ben adta ki az ugyancsak kétkötetes "Mathesis"-t. 1805-ig a herceg Esterházy család uradalmaiban alkalmazták inspektornak. Esterházy nyújtott anyagi segítséget a "Pallérozott mezei gazdaság" kiadásához is. Az inspektori szolgálatból kilépve, a szórványos jelek szerint 6-7 esztendőn át bérlőként gazdálkodott - feltehetően - a Somogy megyei Iharosberényben, de kisebb-nagyobb bérletei voltak másutt is (pl. Sopron környékén). 1813-ban ismét Bécsbe költözött. Végül 1814-ben lezárta fő művét, s több részletben megjelent a harmadik kötet is.

Alighogy elkészült fő műve, 1814. januárjában Bécsben megindította új hetilapját "Nemzeti Gazda" címmel. A lapot négy és fél éven át tudta életben tartani, 1816-tól már Pestre költözve, itt szerkesztette és adta ki. 1818. június 30-án azonban előfizetők hiányában kénytelen volt a viszonylag hosszú időn át megjelenő szaklapot megszüntetni. Közben alapító tagja lett a Pesten létesülő Magyar Tudós Társaságnak. A "Természethistória" című, 1815-ben kiadott könyve 1817 őszén elnyerte az először kiosztásra kerülő Marczibányi jutalom egyik díját.

1818-tól újra nehéz, viszontagságos évek következtek. Megint bérletekkel, parcellázásokkal, ezek közvetítésével foglalkozott. Szőlőnek való parcellákat a budai Vár alatt, bérleményeket pedig a kunszentmiklósi pusztákon szerzett. A budai Vár alatt maga is telepített szőlőt, termelési tapasztalatairól egy könyvecskében adott számot. A mostoha körülmények és a nyugtalanság azonban tovább kergették Erdélybe. Kolozsvárra ment, ahol nyomdaalapítási és lapindítási tervekkel foglalkozva, a szükséges anyagiak előteremtése céljából - protestáns és tudós létére - beállt a katolikus plébánia kocsmájába - kocsmárosnak. Nyomdáját a Farkas utcában állította fel, politikai lapját 1827 decemberében "Hazai (Erdélyi?) Híradó" címmel indította meg (majd ennek mellékleteként kiadta a "Nemzeti Társalkodó"-t). Nehéz, küszködéses évek után, 1831 őszén az újságot eladta, ő maga pedig Szilágysomlyóra (ma: Simleu Silvanie-Románia) költözött. Néhány hónappal később, életének 70. évében, 1832. február 22-ére virradó hajnalon itt halt meg.

Akárcsak pályafutása, sokfelé ágazott munkássága is. Otthonosan mozgott a természettudományokban, ezen belül is a matematikában, kémiában és a biológiában, bekapcsolódott a nyelvújítás körül folyó csatározásokba (a neológusok pártján állt ugyan, de szemben Kazinczyval). Bibliákat adott ki Utrechtben és itthon, lapot indított és szerkesztett, gazdálkodott és gazdaságot irányított, tanított és tankönyvet írt. Ismereteit és felkészültségét igazán azonban a mezőgazdaságban és az agrártudományok terén tudta legjobban kamatoztatni.

Mitterpacher Lajos és Nagyváthy János összefoglaló agrártudományi munkái után az ő könyve fogta át harmadiknak a mezőgazdasági üzemtan egész területét. A gondolat keszthelyi tanárkodása idején született, az eredetileg tankönyv-pótlónak szánt műből azonban nagyméretű tudományos összefoglalás lett.

Fejtegetéseit helyenként terjengősen adja elő ugyan, közben mégis számos eredeti megfigyeléssel gyarapította az éppen akkor bontakozó magyar agrártudományt. Az elsők között ismerte fel a belterjes termelés és üzemszervezés jelentőségét. "Markolj csak keveset, de azt jól megszorítsd; Ne a földet, hanem a munkát szaporítsd" - volt az egyik legtöbbet emlegetett jelszava. Könyvében előbb a talaj tulajdonságáról és a talajművelés kérdéseiről beszél. Behatóan foglalkozik a talaj kémiai szerkezetével, köztük a hazai talajféleségek tulajdonságaival. Fontosnak tartotta a talajerőpótlást: a talaj rendszeres trágyázását. Újszerű elgondolásai inkább a trágyakezelés módjára vonatkoztak: "Jó pénzbánya, írta, a szorgalmatos ember trágyagödre." A trágya azonban akkor lehet hatásos, ha a talajt korszerűen megműveljük. Szántani azonban nemcsak jól, de többször is kell. Új vasfogú boronákat tervezett, nélkülözhetetlennek ítélte a sima és a rögzúzó hengerek alkalmazását. .

Nagy gonddal dolgozta ki "termésváltoztató", azaz: vetésforgó rendszereit. Közülük legnagyobb hírnevű az ún. tízszakaszos forduló lett, amit még a német Albert Thaer is "musterhaft"-nak (mintaszerűnek, példásnak) nevezett: Vetésforgója a kővetkező tíz szakaszra tagolódott: 1) lednek (bükköny), 2) őszi rozs vörös herével, 3) lóhere kaszálónak, 4) lóhere legelőnek két évig, 5) őszi búza, 6) lednek, 7) őszi vagy tavaszi árpa, 8) lóhere kaszálónak, 9) lóhere legelőnek, 10) zab. Külön forgásrendet állított össze a gabonatermelő s külön az állattenyésztő gazdaságoknak.

Az agrártermelés szempontjai szerinti csoportosításban tárgyalta az egyes növényeket (gabona-, takarmánynövények stb.). A hozamok növelésében jelentősnek tartotta a vetőmag gondos kiválasztását. Az elsők között hangoztatta a növényi betegségek ellen való védekezést. Ismerteti az egyes gabonafélék különböző fajtáit. Sokat foglalkozik a kukoricával, "legelső becsű" növényünknek nevezi, értékeli sokoldalú hasznosíthatóságát, s először beszél Magyarországon a kukorica négyzetes vetéséről. Az ipari és kereskedelmi növények közül részletesen tárgyalja a cirok, a kender, a napraforgó, dohány, mustár, repce, sáfrány, rizs egyes fajtáit és termesztésük különböző módjait.

Mint vetésforgója is mutatja, nagy szerepet tulajdonított a megfelelő arányú és korszerű színvonalú takarmánytermesztésnek. A mesterséges takarmánynövények vetésterületeinek a kiszélesítését mind a növénytermelés, mind az állattenyésztés szempontjából fontosnak tartotta. A gumós takarmányok, főként a répafélék termesztését ugyancsak lelkesen ajánlotta minden gazdálkodónak.

Pethe szerint a hazai állattenyésztés útjából két nagy akadályt kellene elhárítani: 1) a rossz takarmányozást, 2) a korai tenyésztésbevételt és a korai igázást. Sokat foglalkozott az istállózott tartásmóddal. Részletesen leírja a takarmányok és takarmánykeverékek készítési és adagolási módját.

A szarvasmarha-tartás legfőbb célját a tenyésztésben és a tejtermelésben jelölte meg. A hazai irodalomban először beszélt a tejhozamok növelését is szolgáló mesterséges borjúnevelésről, az állatok - főként a göbölyök - hizlalásáról. Nem helyeselte a lovak korai igázását.

Legtöbb teret a juhtenyésztés kérdésének szentelt. Felismerte, hogy a textilipar fejlődése következtében a tenyésztési ágazat nagy konjunktúra előtt áll Magyarországon is. A magyar fajta juhok gyapja azonban nem versenyképes, ezért tenyésztésre a spanyol eredetű merinót és a német ún. "selyemgyapjas" juhot ajánlotta. Az egészséges legelők kiválasztásával, írta, megelőzhetők a különféle betegségek (a métely, vízibetegség, szájfájás és a körömméreg) is.

Pethe figyelme kiterjedt a technikai főkérdésekre is. Sokat foglalkoztatta az eke jó megszerkesztésének kérdése, hiszen annak, mint vallotta, egyszerűnek, tartósnak, kicsi vonóerővel mozgathatónak, könnyen állíthatónak, a talajt könnyen hasítónak, a talajt jól elfordítónak kell lennie. Ezért készítette el sajátos szerkezetű ekéjét, s állított össze töltögetőeke konstrukciót is. Feltétlenül ki kell emelnünk, hogy a holland példák alapján a szélmalmok hazai meghonosításában, propagálásában ugyancsak úttörő szerepet játszott.

Gazdasági folyóirata, a "Nemzeti Gazda" nagyobbik fele is a mezei gazdálkodás jobbítását kívánta volna szolgálni. Lapjain a belterjesség, a takarmánytermesztés, a kapások, főként a kukoricatermesztés, a talajművelés, a növényápolás korszerű eredményeit propagálta. A korszerű termelési eljárások elterjesztésére azonban olyan időszakban vállalkozott, amikor a magyar gazdasági élet, azon belül is főként a mezőgazdaság egyik legválságosabb korszakát élte át. A feudális rend elavult berendezkedésén túlmenően épp a napóleoni háborúk befejeztével kitört súlyos gazdasági krízis (pénzromlás, devalváció és értékesítési gondok) közepette indította lapját. Nem csoda, ha elgondolásai, korszerű nézetei nem találtak utat maguknak, s az érdektelenség a lapot is bukásra ítélte.

Vállalkozások és bukások, újrakezdések és újabb kudarcok törték szakaszokra életét. Mégis: kiapadhatatlan optimizmus jellemezte, olyan fokú optimizmus, amely a változások eljövetelét a valóságosnál mindig közelebbinek gondolta.

"Állandóbb oszlop, melyet építve magának
Bölts Írásaiban, mert az örökre megáll,
Míg áldott földjét mívelendi kapával, ekével
A Magyar, áldásban lesz Pethe a te neved."


Főbb munkái:

Ungarische Grammatik. Nach den Grundsatzen Johann Farkas ganz umgearbeitet. Wien, 1798.

Pallérozott mezei gazdaság.

I. darab. Sopron, 1805.
        II. darab. Pozsony, 1908.
III. darab. Pécs. 1814.

Mathesis. Bécs, 1812. I-II. köt.

Pestis ragadvány ellen oltalom. Németből magyarra fordította P. F. Bécs, 1814.

Természethistória és mesterségtudomány. Bécs, 1815.

A földmívelési kímia gyökere egymásból fojó leczkékben. Ánglusból fordította, s jegyzéssel bővítette. Bécs, 1815.

Időpróféta vagy időváltozást jövendölő pókok. Pest, 1816.

Baromorvos könyv. Kolozsvár, 1827.

Budai szöllőm ültetési módja. Kolozsvár, 1827.

Európai mértékár. Kolozsvár, 1829-1830.


Irodalom:

RODICZKY Jenő: Gazdaíróink Bessenyeije. FÉ. 1874.19-21 sz.

RÉVÉSZ Zoltán: A XIX. század első fele magyar mezőgazdasági szakirodalmának üzemtani vonatkozásai és tanulságai. Bp., 1933.

A magyar hírlapirodalom első százada. (Összeáll. Dezsényi Béla.) Bp., 1941.

DEZSÉNYI Béla: Legrégibb gazdaságpolitikai folyóiratunk. Kárpátmedence, 1941.

DEZSÉNYI Béla: Pethe Ferenc "Gazdaságot Tzélzó Újság"-jának néhány problémája. MKsz. 1943.

SÜLE Sándor: Kisszántói Pethe Ferenc (1763-1832). Bp., 1964.

(dr. Für Lajos)



Rövidítések