Aiguillon

(ejtsd: égiljon) Armand Vignerot Duplessis Richelieu herceg, francia miniszter. Szül. 1720., megh. 1784. Richelieu Armand Louis marquisnak (ki 1731-ben kapta az Aiguillon hercegi rangot) volt a fia. A fiatal A. Olaszországban harcolt, 1756-ban pedig kineveztetett Bretagne kormányzójává. Ez állásban annyi visszaélést követett el, s annyira népszerütlenné lett, hogy Choiseul visszahivta s mint sikkasztót vád alá helyezte (1768). Dubarry asszony kieszközölte a pör visszavonását s A.-nak a királyi lovas testőrség kapitányává kinevezését, mire A. csakhamar XV.Lajos bizalmas cimboráinak egyike lett. Ekkor Dubarry asszonnyal szövetkezve Choiseul megbuktatásán fáradozott, mire ez megujította a régi pört és azonfelül méregkeverés és hamis tanuzás miatt is vádat emelt ellene. A dolog oly feltünést okozott, hogy a király a párisi parlament üléseire (mely a pört tárgyalta) személyesen eljárt; de midőn az udvarra nézve kinos leleplezések kerültek napfényre, Lajos király a pört beszüntette. Csakhogy a parlament nem engedelmeskedett, miből oly botrány támadt, hogy Maupeou kancellár a parlamentet 1771-ben feloszlatta, a király pedig az elbocsátott Choiseul helyébe Aiguillon-t nevezté ki a külügy és hadügy miniszterének. Ezóta A. kormányozta a francia állam hajóját Dubarry, Maupeou s du Terroy társaságában Lajos haláláig (1774). A. kormányzása, melyet az «ancien régime» összes bünei mételyeztek, siettette a forradalom kitörését. XVI. Lajos Aiguillont azonnal elbocsátotta s egyuttal az udvartól számüzte. Fia Armand, szül. 1750., tagja volt a nemzetgyűlésnek és az elsők között mondott le nemesi előjogairól. Később köztársasági tábornok lett, a rémuralom idején azonban külföldre menekült, megh. Hamburgban, 1800 május 4.

Aigun

khinai város az Amur partján, 30 km.-nyire az orosz Blagovjeszcsenszk alatt, mintegy 15 ezer mandsu és khinai lakossal. Itt székel a kormányzó s a khinai Amur-flotta admiralitása. A város különben rendetlenül épült, a házak téglából és agyagból vannak, földszintiek s szalma-fedelüek. A kereskedés (főleg fűszerek, tea, olaj, mustár, hagyma, gabona és dohány) az utóbbi időben emelkedett. Itt jött létre Oroszorsz. és Khina közt 1858 máj. 28-án a szerződés, mely szerint Amur a határ, sőt e folyó alsó vidéke teljesen az oroszoké.

Aigyptos

Bélos s Anchinoé Ha, Danaos ikertestvére, Poseidón unokája, Egyiptom királya, ki a jóslat parancsára feláldozta leányát, Aganippé-t, hogy az országban dúló nagy szárazságnak elejét vegye. Lelkiismerete furdalván őt tette miatt, a Nilusba vetette magát, melyet róla A.-nak is neveznek. Több nőtől összesen 50 fia. volt. L. még Danaos.

Aijukal

a mongolok egyik főbálványa. Három feje és fiz keze van. Mondják, némileg hasonlít Visnu ábrázolásaihoz.

[ÁBRA] Aijukal.

Aikin

(ejtsd: ékn) Lucy angol költő és irónő, szül. 1781-ben, mgh. 1864-ben, leánya A. János irónok, klasszikai nevelést kapott s az angol történelem és irodalom tanulmányozásával foglalkozott. Első műve a költői «Epistles of Women» (1810) sok tetszést nyert. Későbbi munkái jobbadán Erzsébet, I. Jakab, I. Károly udvarából való Memoir»-ok. Halála után jelentek meg: «Memoirs, Miscellanies and Letters» (1864) és Channinggel való levelezése.

Aikinit

(ásv.), l. Patrinit.

Ailanthus

Desf. (növ.), l. Bálványfa.

Ailettes

(ejtsd: é-lett), az elültöltő vontcsövü lövegbe járó lövedék henger-részére alkalmazott kiszökellések, amelyek a cső huzagaiba illesztve, lövéskor a lövedéket a huzagok szerinti mozgásra kényszerítik s ezáltal a lövedéknek hossztengelye körüli forgását idézik elő; l. Löveg.

Ailianos

(lat. Aelíanus), görög hadtudományi író Trajanus császár korából. Fanmaradt munkája (kiadták Rüstow és Köchly Lipcsében 1855-ben a Rerum mil. script. II. köt.) Arrianostaktikus művével annyira rokontartalmu, hogy Köchly Arrianos művét csak az A.-é jobb kiadásának akarta tekinteni. Ezt, valamint A. Claudiust l. Aelianus.

Ailly

(ejtsd: ajji) (Péter d') Petrus de Alliaco, skolaszt. bölcsész, a párisi egyetem kancellárja, cambrai-i érsek és bibornok, a pápa követe Németországban, nagy tudományos és egyházi szerepet vitt korában. Szül. Compiégneben 1350., megh. 1415. Filozofiai főműve a kommentár, melyet Petrus Lombardus hires művéhez «Sententiarum theologiae christianae» irt s melyben a legkiválóbb dialektikusok egyikének bizonyul. (Petri de Alliaco questiones super IV. libb. Sententiarum. 1490.) A nominalistákhoz számítható, kik közt nagy elmeélével kitünik. Érdekes, hogy habár az egyház s Aristoteles tekintélyét döntőnek ismeri el, filozofiai fejtegetéseiben mégis közel jár a szkepticizmushoz és szenzuálizmushoz is. Ily ellentétek megfértek akkor egymással az elmékben. Kortársai elnevezték: Aquila Franciae, el malleus a veritate aberrantium indefessus-nak.


Kezdőlap

˙