Albánia

(albánul: Skipéria, törökül: Arnaut), a Balkán félsziget nyugati partvidékének neve, É-on a Bojana folyótól, D-en az Artai öbölig (É. szél. 42°-ától a 39°-ig), Ny-on az Adriai és Jonitenger és K-en a hegyláncok között, melyek a macedóniai folyamvidéknek vízválasztóul szolgálnak. Albánia magában foglalja a régi Illiria déli részét, épp úgy a régi Epiruszt; neve az ó-kor végén az Albanopolis város körül épült kis kerületet jelentette és csak a XI. században terjedt ki az egész országra és lakosaira. Ma a török birodalom egy része, kivéve egy darab földet Arta folyótól DK-re, melyet 1881-ben engedtek át Görögországnak és pedig Janina, Monasztír, Szkutari vilajeteket és részben Koszovo-t. Északon Montenegróval, és az osztrák-magyar monarchia által okkupált Novibazar szandzsákkal, D-en Görögországgal határos, mig K-en közigazgatásilag több ízben átnyúlik a határhegységen keresztül Macedóniába. A tulajdonképeni Albánia nagysága vagy 44,000 km2, a vilajet-beosztás szerint mintegy 58,000. A. talajalakulata: ránchegységek közé zárt egyenközü, messze elnyúló hosszvölgyek, melyek legtöbbnyire kréta és eocénkoru mész és palakőzetekből állanak és kívülről töredezettek; csak a Sar-dagh-ban lépnek fel régibb alakulatok. A hegységek Boszniától kezdve ÉNy-DK-i irányt követnek, Albánia északi határán, a Drinánál, jelentékeny fordulatot képeznek K felé, e repedésen túl déli csapásukat folytatják, melyek az ország déli részén DK-ivé változnak. A legmagasabb láncok azok, melyek A. vízválasztóját képezik kelet felé, mindenekelőtt a hatalmas Sar-Dagh (l. e.), messze dél felé a Grammosz-hegység, meíy mint Pindosz benyúlik Görögországba. A hegység közepén nagy teknőalaku fensíkok sülyedtek alá, melyek részben tekintélyes zárt tavakat tartalmaznak (a Szkutari, Ochrida, Kasztoria, Janina stb. más), termékenységük által sűrübb népességet táplálnak és a közlekedés középpontjai. Az ország folyóinak (Bojana, Drina, Devol, Vojuca, Kalamasz stb.) folyása nyilt hosszvölgyek és keskeny hegyszakadékok közt váltakozik, úgy hogy a közlekedési utak sokszor nem követhetik azokat. A hegyvonulatok váltakozásának megfelel a tengerpart iránya. ÉNy-ról a Drinánál D-nek tart, míg Glossza-foknál (Akrokerauni előhegység), ahol (az otrantói úton) az itáliai parthoz 70 km.-re közeledik, ismét DK-re fordul Igy az ország természetszerüleg két részre oszlik: az északi Felső-Albánia ÉD-i parttal és a déli, Alsó-Albánia ÉNy-DK-i parttal. Az elsőben a hegység előtt egy, folyók által felépitett sík, mocsaras és egészségtelen partvidék terjed el, míg Dél-Albánia hegyei többnyire meredeken ereszkednek le a tengerre; csak Prevezánál és Filatesznél van laposabb partvidék. Az éghajlat Észak-Albánia mocsaras partjainak kivéteíével kitünő, a Dél-Itáliával hasonló szélesség alatt álló ország forróságát a hegyi és tavi levegő lehűti. A völgyek és síkok talaja némi müveléssel gazdag termést hoz; a hegyek többnyire hűvösek és terméketlenek. Kukorica és más gabnanemü mindenütt tenyész; dohány bőven nő; olajtermelés a parton jelentékeny kivitelt nyújt. A tengerparti magaslatokon azelőtt sűrübben voltak erdők s jeles hajóépítőfát szogáltattak. A legtöbb európai tengeri hatalmasság, Egyiptom, maga a porta is részben innen fedezte szükségleteit. Most az irtás következtében kopasz pusztaságokká lettek, csak a belebb eső földön van még erdőség, részben őserdők. A nép inkább kóborló pásztoréletre hajlandó, mint földmívelésre; szarvasmarha-, barom és juhtenyésztést űz; sok juhot szállítanak Konstantinápolyba. Különben szállít teknőst, piócát, miben a tavak bővelkednek, és még viaszt; az előbb jelentékeny korallhalászat helyett tengerisó-főzés jött divatba, főleg Avlónánál. A termények békés felhasználására és feldolgozására a lakosok nem igen hajlandók. Ezek főrészt albánok; csak északkeleten vannak szerbekkel és törökökök keverve és délen, Epiruszban, részben görögösítve. Mivel Itáliát igen megközelíti, a természet által a két félsziget közt való közlekedés előmozdítására van hivatva, miben most is jelentékeny s az ókorban is már kitünt. Akkor Dyrrhachium (Durazzo) kikötőtől egy nagy katonai út, a via Egnatia, A.-n keresztül Szalonikibe vonult. Később a bizonytalanság és a közlekedési utak megromlása a földtől eme jelentőséget teljesen elvette. A. ma Európa legvadabb, legnyersebb, legműveletlenebb és legismeretlenebb országa. A legjelentékenyebb városok Prizrend, Szkutari és Janina.

Albán nyelv

Az indogermán nyelvcsaládhoz tartozik s a legujabb nyomozások szerint tulajdonkép a szláv és litván nyelveknek volt közeli rokona, de erős változásoknak volt alávetve a görög, olasz és szláv nyelvek hatása miatt. Szóragozása nagyon bonyodalmas. Az artikulus (a mi névelőnk) hátul tapad a névszóhoz, mint a bolgár, oláh és mordvin nyelvekben. Két fő nyelvjárása van: a gég és a taszk. Ujabban szorgosan gyüjtötték az albán népköltés termékeit, s a Konstantinápolyban élő Kristoforidis az albán irodalmi nyelvnek is megvetette alapját; írt több iskolai könyvet és nyelvtant, Konstantinápoly 1882. Legtüzetesebben Meyer Gusztáv foglalkozott az albán nyelvvel s irodalommal, kivált Albanesische Studien c. tanulmányaiban, Bécs 1883 stb.

Albano

1. város Olaszországban Róma tartományában, tó mellett, szép, egészséges vidéken, környékén már az ókorban hites bortermeléssel; számos ókori emlékkel; (1881) 6980 lak. A. püspöki székhely; 2. tó, A. város mellett, kerülete 7 km., mélysége 142 m.; kialudt vulkán krátere. A 2330 m. hosszu csatorna (emissario), mely a víz részben való levezetésére szolgál és hegyen vezet keresztül, a római időkből való; 3. hegy, amely az A.-tó K-i és DK-i oldalán emelkedik; 951 m. magas; csúcsán állott a Tarquinius Superbus idejében épült hires Jupiter Latialis templom; most ennek helyét és a lejtőket szép erdők takarják.

Albánok

v. albániaiak, saját nyelvükön skjipetárok (törökül: arnautok, szerbül árbánászi, görögül: árvánit-ok) néptörzs az európai TörökGörög és Olaszországban. Az európai Törökországban az albánok főleg Albániában és Epiruszban laknak, azaz ama földön, melyet délről az Artai öböl és Görögország, nyugaton az Adriai és a Joni tenger, É-on Montenegró, K-en a Pindusz és Sar-Dagh határol. E határokon belül vannak az albánok északkeleten Ó-Szerbiában, K-en bolgárokkal és kutszooláhokkal (dél-románok, cincárok) keverve Macedoniában. Az ottomán birodalomról való pontosabb statisztikai adatok hiányában az A. számát lehetetlen pontosan meghatározni. D: Albániában, mely Janina vilajetet foglalja magában 4 szandzsákkal, Janina, Preveza, Argirokasztron és Berat, az 1888 dec. számlálás szerint 345,720-an albánul (köztük 264 505 muzulmán és 81,215 gör. keresztény), 247,810-en görögül (köztük 21,550 muzulmán és 1725 zsidó), 15,125-en oláhul beszéltek. Déli A. északi határául a Skumb folyót veszik fel; ez és Mâti közt fekszik Középalbánia, hol az albán elem a legtisztábban van meg. Az itt lakó A.-at rendesen a gégekhez sorolják; valóságban az itteni nyelvjárások középhelyet foglalnak el az északi (gégi) és déli (toszki) közt. Középalbánia egy része Kovaja, Krója, Tirána, Durazzo és Pekjin városokkal Szkutari vilajethez, a többi, azaz a Matya, Elbazán, Felsős Alsó-Dibra szandzsákok Bitolia vagy Monasztir vilajethez tartozik. Közép-Albánia népessége mintegy 213,000 muzulmán, 8000 gör. kat. és 800 r. kat. albán, azonkívül 18,000 kevert ortodox, 1700 oláh, és 1000 cigány. Felső-Albánia a Koszovo vilajethez tartozó Lyuma és Jakova szandzsákokból és a Szkutari vliajet legnagyobb részéből áll; az utóbbiban két részt különböztetnek meg: a síkságot Alesszio és Szkutari városokkal és a hegyvidéket, hol a mirdit, dukadsin, puka, hotti klementi, kasztrati, skrieli stb. félig független törzsek laknak. Itt észrevehető a szerb elemmel való vegyülés. A népességet 87,000 muzulmán, 78,100 r. kat. albánra, azonkivül 6100 szerbre és 2500 cigányra becsülik. Sokkal jelentékenyebb a szerb elemmel való vegyülés a Koszovo vilajet többi szandzsákjaiban, melyek a tulajdonképi Albánia határain kívülfeküsznek névszerint: Prizrend, Prisztina Szkóplye (Üszküb) és Novi-Bazárban, hol 224,700 muzulmán, 5200 r. kat. és 153,000 gör.-kat. albán lakik, azonkivül 39,000 török és vagy 93 000 szláv. A görögországi albánok körülbelül 200,000-en vannak, s főleg Attikában és Megariszban laknak, azonkívül Szalamisz, Aegina Androsz, Eubea szigeteken, Arkádia, Lakonia, Messzenia nomosokban, Böotiában, Lokriszban, Korint-ban, Argollsz-ban, Hermionisz-ban, és Hidra, Spezia és Parosz szigeteken. Nagyobbrészt két nyelvet beszélnek, v. 4000 érti csak az albant. A XIV. és XV. században vándoroltak be Görögországba; Peloponnézosz-ban 1399-ben említenek először albánt. Az Itáliában lévő albánok száma körülbelül 100,000. Ezek Calabria, Basllicata és Capitanata falvainak egy részében laknak; azonkívül Szicilia, Contessa, Palazzo-Adriano, Mezzojuzo és Piano dei Greci helységeiben (utóbbi Palermónál). A legtöbb a XV. és XVI. században vándorolt be és pedig Görögországból sőt még a XVIII. században is keletkezett néhány kis telep. Azonkívül vannak albánok az osztr: magyar monarchiában, és pedig Herkovce és Nikince falvakban, Mitrovicánál a Száva mellett (v. ö. Windisch: «Von den Klementinern in Syrmien» az:« Magazin»-ban 1782, II), és Borgo Erizzo elővárosban Záránál (v. ö. Erber: La colonia albanese di Borgo Erizzo, Raguza 1883); ezek a monarchiába Észak-Albániából vándoroltak be a XVIII. században. Az Isztriában levő albánok (Parenzo-nál) most elszlávosodtak (v. ö. L'Istria folyóiratot 1852). Végre vannak albánok Tráciában Filippopollsztól délre Arnautkjöi faluban, Kis-Ázsiában és Volkoneszti faluban. Besszarábiában.

Az «albán» névvel először Ptolemaios földrajzában találkozunk, ahol a taulanti, elimio és orest illir népségek mellett az albánok is említtetnek Albanopolisz fővárosukkal (nem a mai Elbaszan). Az albáni név valószínüleg egy r-es alak görögösítése, mely a szerb arbanasz és az új-görög arvanitisz (innen a török: arnaut) alakokban maradt meg. Albánia egy vidéke Arberi nevet visel, és pedig az Akrokerauni hegy mögött levő rész Avlonával, Kurvelyessel stb.; a lakosság: arbok. E törzstől van az egész nép neve. Arboknak a görögországi és itáliai albánok nevezik magukat. A többiek skjipétárok név alatt ismeretesek, mi valószínüleg «értők»-et jelent, a latin excipio-ból, értek (albánul: skjipóny). Az A. legrégibb történetét mély homály fedi. A macedóniai királyoknak, akik az illirekkel gyakran hadakoztak, sohasem sikerült teljesen meghódítaniok őket. A Kr. e. VI. században a kelták törtek be Illiriába. Hosszu küzdelmek után, melyekben főleg Teuta illir királynőt és Geatios királyt említik, meghódították az illireket a rómaiak; az ő uralmuk gyakorolta az albán nyelv alakulására a legnagyobb hatást. Később É: Albániában 150 évig (Kr. u. 635-ig) a gótok uralkodtak, átmenetileg a normannok is Guiscard Róbert és Boemund uralma alatt. Nagyobb történeti jelentősége van a szlávok betörésének, kik az V. század óta szakadatlanul látogatták a félszigetet. A rigómezei ütközetig (1389) É.-Albánia Szerbország egy részét képezte. Dél-Albánia vagy száz éven át a bolgárok uralma alatt állt kiknek hercegjük Ohridában székelt. Simon cár birodalma magában foglalta az egész epiruszi partvidéket a Korfuval szemben fekvő parttól a Drina folyó torkolatáig, kivéve egy pár kikötőt, melyek a bizantinusok kezében maradtak. Szerbia felé a határ volt: a Drina, a Fehér-Drina és az Ibar. Ekkor az epiruszi deszpotizmus véget vetett a bolgár uralonmak. A törökök hosszu, véres küzdelmek után hódították meg az albánokat, mely háborúban a Szkanderbégnek nevezett Kasztriota György vált ki. Még ennek halála után (1468) is az A. még hosszú ideig ellentálltak. Az 1778. török-velencei béke következtében Albánia török tartomány lett de az ország még sokáig leigázhatatlan maradt, sőt még ma is Észak-Albánia hegyi törzsei csak névleg vannak alávetve a török hatalomnak. A XVII. század óta terjedt az iszlám; az A. azóta besorakoztak a török hadseregbe, melynek ők a legjobb alkotó részei, főleg a janicsár-intézmény óta. 1770-ben a porta őket küldte az Oroszország által felkeltett görögök leverésére. Ekkor lépett fel a tepeli Ali pasa is, kinek célja a szétdarabolt A.-nak egy uralom alá való egyesítése volt; halála (1822) a tervet dugába döntötte. A görög szabadságharcban a török A. ismételten a görögök engesztelhetetlen ellenségeinek mutatkoztak, míg a déli albánok, főleg a szulioták, a küzdelemben tevékeny részt vettek. A görög királyság felállítása óta az albánok többször fölkeltek a porta ellen. Resid pasa 1829-ben a Mehmed All egyiptomi alkirály által támogatott felkelést csak 400 albán vezér lemészárlása által birta Vitaliában elnyomni. Épp oly erőszakkal fojtották el az 1843, 1847 és 1854-iki zendülést. Midőn 1879-ben a berlini kongresszus Dulcignót és Antivárit Montenegrónak engedte át, az északi albánok fegyverrel álltak ellent, de Dervis pasa 1880-ban és 1881-ben megfékezte őket; Bib Dodát, a mirditek vezérét Konstantinápolyba hivták.

É.-Albaniában a török közegeknek igen csekély a hatalmuk; a hegyi törzsek tényleg maguk kormányoznak. s a vali-val (kerületi kormányzó) egy hulukbasi által érintkeznek. A törzsek arisztokratikus községeket alkotnak, melyeknek élén egy bajraktár (zászlós) áll; ez vezeti a harcban a törzs által kiállított fegyvereseket. Fontosabb kérdés fölött a legöregebbek gyülése (plyekjenia) határoz, melynek tagjait sors által választják. Hozzájuk tartoznak a gyobár-ok (kik a pénzbüntetéseket: gyobe, behajtják) és a dorrán-ok, kik a valinak a törzs békéjéért kezeskednek. A közös érdek tárgyai fölött, mint háború és béke, a törvények változtatása, a népgyülés (kuvent) határoz, melyre minden ház egy képviselőt küld. A viszályokat vérbosszúval intézik el, mely Közép- és É- Albániában még teljes erejében dühöng. Oly bűntényeket, mint gyilkolás, leányrablás, erőszaktétel, házasságtörés, csak ezzel intézik el; áldozatai évente számosak és sok család s nemzetség kipusztul általa.

Albany

1. az északamerikai New-york állam és A. county fővárosa, a Hudson jobb partján nem sík, de igen termékeny és jól megmivelt vidéken, mintegy (1889) 103,000 lak., állami könyvtárral (105,000 kötet), csillagvizsgálóval (Dudley observatory), muzeummal és az Albany University-vel. A 230 kilom.-nyire fekvő Newyorkkal vasutak és folyami hajózás által igen jó összeköttetésben van. A régi részeiben a holland időkre még igen emlékeztető városnak nevezetesebb épületei: az állami kapitolium, a márványból épült városháza, és a katolikus All Saints székesegyház. A. Jamestown szerint az Unio 13 államának legrégibb helysége. A hollandok Fort Oranien néven alapították s eredete 1614-ból való. 1664-ben kapta mai nevét.

2. A., kikötőváros a brit Nyugat-Ausztrália gyarmat Plantagenetcounty-jában a King-Georgesund nyugati hajlásánál, (1881) 1024 lakossal; a Peninsular and Oriental company postahajóinak állomása, melyek minden 14 napban felkeresik az ottani kikötőt. A nagy távíró-vonal, mely A.-t D.-Ausztráliával a nagy-ausztráliai öböl mentén összeköti, innen kezdve a gyarmat keleti határán levő Port Eucla-ig 1,200 km.

3. A., járás az angol fok-gyarmat South-Eastern kerületében Grahamstown fővárossal (ez 527 m. magasan (1890) 8261 lakossal); nagysága 4747 km2 (1875) 16,499 lak., köztük 8,143 fehér. Az éghajlat enyhe és egészséges. A telepeseknek északon fő kereseti forrásuk a barom-, főleg a juhtenyésztés. A földmivelésen kivül, amire főleg a partvidékek valók, A.-ban a rétmívelés és a mezőgazdaság egy része az, melyet itt inkább európai módon űznek; mert a földbirtokosok nagy része 1820-ban bevándorolt angol farmer s nem holland boer. Az országutak jók. Kiviteli cikkek: bőr, faggyu, gyapju és kalap-szalma.

Albany

1. Lujza Mária Karolina (Alojzia) grófnő, Gusztáv Adolf stolberg-gelderni herceg leánya, szül. 1753., megh. 1824 jan. 29. Férje, Károly Eduárd (II. Jakab unokája) angol trónkövetelő oly rosszul bánt vele, hogy a szerencsétlen nő 1780-ban zárdába vonult. A trónkövetelő halála után (1788) a grófnő Firenzében élt bizalmas viszonyban Alfieri költővel, aki szomoru sorsát műveiben, főleg önéletleírásában örökítette meg. Alfíerinek a Santa Croce templomban fényes emléket emelt, s midőn maga is meghalt, Alfieri mellé, Macchiavelli és Michelangelo közé temették. V. ö. Reomont «Die GräBn von A.» (Berl. 1860. 2 köt.) 2. A. herceg, Lipótnak, Viktória angol királynő negyedik fiának címe. Szül. 1853 ápr. 7., megh. Cannesban 1884 márc. 28. Gyönge testalkatu lévén, folyton betegeskedett. Waldeck Ilona hercegnőt vette nőül (1882 ápr. 27.).

Albany-kongresszus

az angol észak-amerikai kolóniák képviselőiből 1754-ben összejött gyülés, mely az akkor fenyegetett francia háboruval szemben követendő eljárás felett tanácskozott. A kongresszus jelentősége abban van, hogy ez tette meg az első lépést az észak-amerikai államok egyesülése felé.

Albareda

József Lajos, spanyol miniszter szül. Cadix mellett 1825. Jogot végzett Szevillában s megalapította a «Revista de Espana» politikai lapot. Azután képviselővé választották s 1862-ben spanyol követ volt Hágában. XII. Alfonz trónralépte után Madrid prefektusa lett. Mint közoktatásügyi miniszter nagy érdemeket szerzett magának, Párisi követ volt 1886-87.

Alba Regia

Székesfehérvár latin elnevezése.

Albarello

(olasz), gyógyszertári edény majolikából, többnyire urna alaku, nagy formáju ékítmények körítik rajta a gyógyszer nevét. Az ily edények többnyire olaszországi eredetüek, az arab ékítmények és fölirásuak ritkábbak. Leghiresebbek azok, melyeket II. Guidobaldo urbinoi herceg házi gyógyszertára számára Orazio Fontana készített a XVI. században. A bibliai, mitoszi és történeti ábrázolások közül, melyek ez edényeket diszítik, némelyeket állítólag Rafael dal Colla, Rafael Santi és Giulio Romano rajzolta. Ez edénnyek a XVIII. században ajándékképen a loretoi Santa Casába kerültek és egy részük most is ott van. A velenceiek az ilyen edényeket üvegből készítették.


Kezdőlap

˙