Alfenus

hirneves római jogász Augus császár idejében.

Alfheim

és alfok, l. Elfek.

Alfieri

1. Viktor gróf, az ujabb legnevesebb olasz: költők egyike, szül. Astiban 1749 jan. 7., megh, Firenzében 1803 okt. 8. Előkelő gazdag családból származott, de apját már egy éves korában elvesztette s így csak nagyon hiányos nevelést kapott. A katonai pályára lépett, de ezt csakhamar megunván 1767-72-ig keresztül-kasul utazta Európát anélkül, hogy tulajdonképen valamit tanult volna. 1775-ben «Cleopatra» címü szomorujátékával a, nyilvánosság elé lépett; ez ugyan nem valami jó mű volt, de annyi jelentőséggel mégis birt, hogy iróját további munkálkodásra buzdította. 1777-től, hosszabb ideig Siénában s Firenzében tartózkodott. Itt ösmerkedett meg a szép és szellemes. Albany Lujza grófnővel, Stuart Károly Eduard angol trónkövetelő nejével, s csakhamar sirig tartó barátságot kötött vele. Dante, Macchiavelli s más régebbi irók tanulmányozása köztársasági hajlamokat ébresztett föl benne, aminek munkáiban is kifejezést adott. 1785-ig tíz szomorujátékot irt. E művei az eszmék gazdagsága, a bennük nyilvánuló érzelem melegsége s erőteljes kifejezéseinél fogva nagy nevet szereztek neki hazájában; voltak azonban ócsárlói is, kik nyers irályát lobbantották szemére, azért A. alaposan átdolgozta munkáit s később is különös figyelmet fordított irályára. Stuart halála után A. együtt élt St. özvegyével s Párisban telepedett le. Rajongó köztársasági lévén, lelkesedéssel üdvözölte a francia forradalom kitörését s a Bastille bevételét ódában énekelte meg. A következő évek eseményei azonban kiábrándították republíkánus rajongásábóL s barátnőjével visszatért Firenzébe. Birtokait a konvent elkobozta s ezért halálosan meggyülölte a franciákat; gyülöletének a halála után 10 évvel megjelent «Misogailo» címü munkájában megfelelő kifejezést is adott. Hazájába visszatérve, magasabb műveltség elnyerésére s különösen a görög nyelv tanulására szentelte magát és rövid idő alatt bámulatos eredményt ért el. Túlfeszített munkálkodása azonban betegágyba döntötte s nem sokára meg is halt. Utolsó éveiben teljesen elveszítette kedélyét s a világtól elvonulva élt. Barátnője Firenzében temettette el a Santa Croce templomban. Nyugvó helyét Canova által faragott emlékkő jelzi. A. 20 melodrámát s 6 vigjátékot irt. Az olasz tragikai irodalom úttörőjének mondják s dicsőségét leginkább annak köszönheti, hogy munkáival igaz haza és szabadságszeretetet költött fel honfitársaiban. Mindig a magasztosért rajong s hőseit rendesen merev heroizmus jellemzi; darabjaiban kerüli a cicomát, fölösleges sallangot s rendesen nagyon kevés szereplői vannak, mi által bizonyos hidegség vonul rajtuk végig, ami előadásukra is nagy befolyással volt. Nyelvezete s verselése összhangban van ezzel, s bár az előbbi mindig erőteljes, helyes és nemes, mégis színtelen, verseiből pedig hiányzik a harmónia. Vigjátékai koránt sem oly sikerültek, mint tragédiái; többnyire politikai. tendenciájuk van s hiányzik belőlük a komikum. Többi munkái közül különösen szatirái érdemelnek említést. Irt ódákat, szonetteket, epigrammákat, vegyes költeményeket, végül egy hőskölteményt «L'Etruria vendicata» címmel, négy énekben. Prózái közül különösen említésre méltó teljes őszinteséggel megirt önéletrajza, melyet csak halála előtt négy hónappal szakított. meg. Különös sikerrel fordította Sallustiust (új kiad. 1869 Milanoban, Vanucci). Összes munkái «Opere» címmel Pisában jelentek meg (1805-1815) 22 kötetben. Szinművei «Tragedie» címmel Milanesi által az eredeti kéziratok után revideálva Firenzében jelentek meg (1855) 2 kötetben. Legujabban Mazzatinti adta ki «Lettere e inedite» címmel A. munkáit 1890-ben Turinban. L. Centofanti, «Sulla vita e sulle opere di A.» (Firenze 1842), Teza, a Vita giornali, lettere A.» (Firenze 1861). Chatenet G. Étudos sur les poetes italiens. Dante, Petrarca, Alfieri. (Paris 1892.) Magyar forditásban megjelent « Orestes, szomorujáték 5 fölvonásban, ford. Császár Ferenc, továbbá «Sofonisba»; szomorujáték 5 fölv. ford. u. a.; mindkettő Budán jelent meg 1836-ban a «Külfoldi játékszin» című gyüjteményben. Radó Antal, Goldoni és Alfieri, (Budapest, 1892).

2. A. Cesare, marchese de Sostegno olasz államférfiu, szül. 1796-ban Turinban, megh. Firenzében 1869 ápr. 16. Már korán szárd követségi titkárul szerepelt külföldi udvaroknál. 1831-ben, Károly Albert kormányra léptekor, az udvarhoz került, hol Cavour, Balbo s Azeglio társaságában a nemzeti reformpárthoz csatlakozott és az Associazione agraria társulatnak lett elnöke (1842). A király kinevezte őt ama bizottság élére, mely az egyetemnek ujjászervezésével foglalkozott. Azonfelül alkotmánytervezetet dolgozott ki Szardinia számára. Az 1848. évi szerencsétlen hadjárat után a király miniszterelnökévé nevezte ki, mely állásáról azonban Gioberti támadásai következtében leköszönt és a szenátusnak lett előbb alelnöke, 1856-ban pedig elnöke. 1366. e méltóságáról is lemondott és visszavonult.

3. A. Károly Albert, marchese de Sostegno, olasz államférfi és publicista, az előbbeni fia, szül. Torinoban 1827. Tagja volt a képviselőháznak, 1870 óta pedig királyi szenátor. Firenzében iskolát alapított a társadalmi tudományok számára, amelynek fennállását biztosította, s amelyet ő személyesen igazgat. Publicisztikai munkái közül nagy feltünést keltett az «II Transformismo nella Politica» (Firenze 1874) címü, s összes e nemű munkái «A liberális Olaszország» c. alatt jelentek meg 1872.

Alfonsia

Humb., Bonpl. et Kunth (növ.) braziliai pálma. Az A. oleifera Humb. gyümölcséből kövér olajat sajtolnak.

Alfonz

Mária, liguorii szent, egyháztanító. Született Marianella jószágon, Nápoly mellett, 1696 szept. 27-ikén, nápolyi nemes családból, meghalt 1787 aug. 1-én. Kitünő szellemi tulajdonokkal volt megáldva. Már 17.-ik életéve elején, 1713 jan. 21-én a jogtudományok doktorává avatták s csakhamar hirneves ügyvéd lett. E mellett istenes életet élt. 1723 október 23-án a hajkorona fölvevése által az egyházi rendbe lépett s miután a hittudományokat elsajátította, 1726-ban pappá szentelték. Falcoja Tamás, castallamarei püspök ösztönzésére több paptársával együtt 1732. nov. 9-én megalapította «A legszentebb üdvözítőről nevezett kongregációt» (Congregatio SS. Redemptoris), melynek célja, hogy a tagok az isteni Üdvözítő példáját először önmagok kövessék, azután meg mások, kivált az elhagyatottak szeme elé állítsák. E kongregációt XIV. Benedek pápa 1749-ben, febr. 25-én megerősítette. (L. Redemptoristák.) A tudománya, életszentsége és kiváló irói működése által egyaránt tündöklő Alfonzot XIII. Kelemen Sta Agata dei Goti püspökévé tette 1762-ben. Mintaszerü főpásztorkodása alatt folyton azt a reményt táplálta, hogy a püspöki hivatal köteléke alól majd csak fölmentik s visszatérhet szeretett kongregációjába; e vágyát sokszoros kérése után végre VI. Pius teljesítette 1775 jul. 27-én: Szentségének híre oly nagy és minden kétségtől annyira ment volt, hogy már 1796-ban Venerabilis-nak nevezték, 1816-ban szept. 6-án boldognak nyilvánitották, végre 1839, május 26-án, XVI. Gergely szentté avatta. Ámde szent A. mint tudós, iró és mester is kiváló, sőt korszakalkotó. Erkölcstani rendszerét az egyház többször a magáénak vallotta; így már XV L Benedek Jorio hithirdetőhöz, ki egy fontos erkölcstani kérdésben kért döntést, így szólt: «Ott van a ti Liguoritok, kérdezzétek őt», s a szentszék azontul is számtalanszor utalta a kérdezősködőket szt. A.-hoz. Fő érdeme abban áll, hogy nagy erkölcstani művében s kisebb munkáiban egyaránt megőrizte az arany középutat, kikerülvén a tulságos szigort és a tulságos engedékenységet, s e bölcseljárásával végig ment az egész erkölcstani rendszeren és annak lelkipásztori alkalmazásán. Kitünő tudománya és tudományos érdemei alapján 1867-ben csaknem az egész katólikus püspöki kar kérte IX. Piust, nyilvánítsa szt. A.-t egyháztanítónak (doctor ecclesiae), mi 1871 márc. 20-án csakugyan megtörtént. Buzgó lelkipásztorkodása miatt «doctor zelantissimus»-nak szokás nevezni. Nevezetesebb művei: Medulla Theologiae moralis R. P. Busembaum S. J. cum adnotationibus per R. P. Alphonsum de Liguori, Nápoly, 1748., később ily címmel: Theologia moralis, concinnata a R. P. D. Alphonso de Ligorio. Homo apostolicus. Dissertatio scholastico-moralls pro usu moderato opinionis probabllis in concursuprobabllioris. -Breve dissertazione contra gli errori dei moderni increduli. Főművének: Theologia moralist, legjobb kiadásai: P. Haringer, Regensburg, 1879, és P. Hailig, Paris, 1857. Szakemberek sokat vitatkoztak a felől, vajjon probabilista-e szt. A. v. aequiprobabilista. L. Probabilizmus. E kérdésről és egyebekről, melyek szt. Alfonz erkölcstani rendszerére vonatkoznak, l. Vindiciae Alphonsianae, Róma, 1873. Tournai, 1874. Alfonz rendszerét tárgyalta doktori értekezésében (Systema morale s. Alfonsi de Ligorio, 1882.) e sorok irója is.

Alfonz

(spanyol, olaszul: Alfonso, lat. Alphonsus), férfinév, melyet Aragónia, Aszturia, Kasztilia, Nápoly, Portugál és Spanyolország több királya viselt.

Aragonia és Navarra királyai.

1. L A. el Batallador (a hadverő, mivelhogy 29 csatát nyert), V. Sancho fia, I. Pedro testvére és utódja. Uralkodott 1105-34., megh. 1134 szept. 7-én. Mint Urraca férje, apósának, VI. Alfonz kasztiliai királynak a halála után, a kasztiliai királyságot akarta megszerezni; de a dolog nem sikerült, Urraca elvált tőle s volt férje ellenfeleihez csatlakozott. Szerencsésebb volt a mórok ellen folytatott harcokban. Elfoglalta Saragossát 1118. s győzedelmesen hatolt Granadáig. Ekkor 40,000 keresztény család csatlakozott hozzá, akik az Alpujarras hegységekben háromszáz esztendőn át tartották magukat. Valencia mellett (1126) döntő csatában verte meg a mórokat. Gyermekei nem voltak. Maradandó érdeme, hogy a harmadik rendet pártfogásába vette. Lembke-Schcifer: Gesch. Spaniens.

2. II. A., barcelonai Rajmond és Petronella, Ramiro király leányának fia, az előbbinek rokona; szül 1162., megh. 1196 ápr. 26. A rendi szabadságok védője és a troubadourok pártfogója. Elfoglalta a Roussillon grófságot és Provence egy részét. A. maga is költött: a szerelemről énekelt.

3. III. A., a pompaszerető, III. Péter fia, uralkodott 1285-91. A saragossai országgyülés alkalmával (1287) kiadta az u. n. unió-privilégiumokat, melyek nagyban hasonlítanak a magyar aranybulla záradékához. A rendeknek megadja a jogot arra, hogy más királyt választhatnak, ha az országgyülés beleegyezése nélkül merne reájuk büntetéseket szabni. Franciaországgal békét kötött. Gyermektelenül halt meg 1291-ben. Testvére II. Jakab követte az uralkodásban. V. ö. Schirrmacher, Gesch. Spaniens (IV. 1881).

4. IV. A., a jóságos, II. Jakab fia és utódja, uralkodott 1327-36. Nejének, kasztiliai Eleonórának birtokokat adományozott, amiért a rendekkel vitába keveredett, melyben elbukott.

5. V. A., a nagylelkü. Aragónia, Nápoly és Szicilia királya, I. Ferdinando fia, szül. 1401., megh. 1458 jul. 27. A kormányt 1416. vette át. II. Janka nápolyi királyné hivására elment Nápolyba, hol annak ellenfeleit, Sforzát és Anjou Lajost legyőzte. De midőn az iránta ellenséges indulatu Caraccioli-t, a királyné szeretőjét fogságra vetette, Janka szakított vele és nem őt, hanem Anjou Lajost nevezte ki örökösének. Janka halála után (1435), kit I. Renatus, lotharingiai herceg követett a trónon, A. megint háborut indított Nápoly ellen, de a főváros eredménytelen ostroma után, Gaëta vivása közben, a genuai hajóhad János öccsévei együtt elfogta és Fülöp milanói hercegnek adta ki (1435). Később a herceggel kibékült és visszanyerte szabadságát. További öt évi küzdelem után célt ért annyiban, hogy IV. Jenő pápa Nápoly trónját hűbérül reá ruházta (1402). Mint ember tudomány kedvelő s fényüző volt és a Konstantinápolyból menekülő tudósok pártfogása által érdemeket szerzett; de másrészt erőszakos és kicsapongó volt. Aragónia és Navarra trónján öccse, II. János követte, Nápoly trónján pedig a pápa által törvényesnek elismert fia Ferdinánd.

Aszturiai királyok.

6. II. A., el Casto (a tiszta), L A. unokája, aki a kantabriai hegyekben vitézül harcolt a mórok ellen. Egy izben Lisszabont is elfoglalta, de egy összeesküvés megbuktatta s kolostorba zárták. Midőn királyi hatalmát visszanyerte, a nyugati-gót alkotmány helyreállítására törekedett. Székhelyül Oviedot tette. Uralkodott 792-842. Ö alapította a Santiago de Compostelia bucsujáróhelyet. V. ö. Lembke-Schäfer, Geschichte Spaniens.

7. III. v. Nagy A. (866-910), Ordono fia és utódja, elfoglalta Leont s Galiciát, visszahódította Navarrát s mint a mórok legyőzője Portugálba. és Ó-Kasztiliába hatolt. Előbb fia, Garcias (888), utóbb navarrai Jimene, anyjuk biztatására, mind a három gyermeke fellázadt ellene. E harc folyamában A. kénytelen volt országát három fia között fölosztani. Agg korában még egyszer fényes diadalt aratott a mórok fölött.

Kasztiliai királyok.

8. VI. A. (1072-1109), testvérének (II. Sanchonak) meggyilkoltatása után Kasztilia, Aszturia és Léon uralkodója lett. Navarrában 1076. Aragónia királyával osztozott meg. Hősiesen s szerencsésen harcolt a mórok ellen, elfoglalta Toledót 1085. s ezért a «Spanyolország, pajzsa» melléknevet kapta Fia meghalt, utódjául tehát Alfonz unokáját, Urraca leányának fiát nevezte meg. Bölcsen és igazságosan uralkodott; kitünő igazságszolgáltatást hozott be s a városoknak nagy előjogokat adott. Ö alapította meg Spanyolországban a római hierachiát. V. ö. Schirrmacher, Gesch. v. Spanien IV.

9. VII. A., Raimundez (1122-57), kit VIII. A.-nak is neveznek, az előbbinek unokája volt. VI. A. nagyapját nem követhette közvetetlenül, mert a hatalmat Urraca anyjának második férje, L A., Aragónia királya ragadta volt magához. A kasztiliai nemesség 1122. kiáltotta ki királynak, trónját azonban csak véres háboru után foglalhatta el 1127. Szerencsésen harcolt a mórok ellen s Spanyolország császárjá-nak neveztette magát. Összeköttetésbe lépett az összes keresztény fejedelmekkel és a mór birodalom teljes megrontására törekedett. Tervének kivitelében halála akadályozta meg.

10. VIII (IX.) A., a nemeslelkü, III. Sancho fia, II. Henrik angol király veje, uralkodott 1170 -1214. Harcolt a mórok ellen: Alarcos mellett 1195. ugyan vereséget szenvedett, de Tolosa mellett 1212. fényes győzedelmet vivott ki. Navarrával is volt háboruja.

11. X. A., el Sabio, a bölcs (v. «a csillagász»), Kasztilia és Leon királya, III. Szent Ferdinand fia, szül. 1226., megh. Szevillában 1284 ápr. 4. s uralkodott 1252-82. Szövetkezve a keresztény fejedelmekkel, győzedelmes hadjáratokat inditott a mórok ellen. Elfoglalta Jeres, Medina Sidonia, San Lucar és Cadix városokat, valamint Algarvia egy részét; ő csatolta Murciát Kasztiliához. Papi befolyás következtében a megoszlott Németország királyává választották 1257.; de személyesen nem jelent meg ott. Mivel nagy adókkal terhelte a népet, elégedetlenség támadt országában. Veszedelmes polgárháborut idézett föl, midőn 1275-ben, Ferdinand elsőszülött fiának gyermekeit mellőzve, utódjául második fiát, Sanchót jelölte ki. III. Fülöp, Franciaország királya s Blanka, Ferdinand özvegyének a testvére az árváknak pártját fogván, hadsereget indított Spanyolország ellen. S most, midőn A. unokái kedvéért az ország fölosztására gondolt, Sancho s a kasztiliai nagyok föllázadtak ellene s trónjától megfosztották 1282. A. a móroknál keresett menedéket. A. jó hadvezér, de rossz politikus volt. f) a kasztiliai nemzeti irodalom megteremtője. Megiratta Spanyolország történetét, lefordíttatta az ó-testamentumot s számos más csillagászati, matematikai és bölcsészeti munkát is fordíttatott. Befejezte a III. Ferdinánd által megkezdett törvénygyüjteményt (Leyes de tas partidas), mely 1501. országos törvénykönyvvé lett. 40 ezer aranyat fordított a ptolemaeusi csillagászati táblák javítására (1252), melyeket nevéről Alfonz-fele tábláknak is neveznek (l. o.). A. maga is foglalkozott irodalommal: több nagyobb költeményt, egy kémiai és egy bölcsészeti művet hagyott. Műveit a királyi Akadémia 1836. adta ki Opusculos legales c. alatt.

12. XI. A., a bosszúálló, Kasztilia és Leon királya 1312-50. Csak két éves volt, midőn apja (IV. Ferdinánd) meghalt. Viszálkodó gyámjai 1319. estek el Tiscar mellett a mórok ellen vívott harcban. Az ifju A. véres kegyetlenséggel állította helyre a királyi tekintélyt s győzedelmesen harcolt a mórok ellen. V. Mohammedet, Granada urát adófizetőjévé tette. Az egyesült spanyolországi és az Abul Hasszan vezérlete alatt álló afrikai mór sereget Salado patak mellett tette tönkre 1340 okt. 30-án s flottája is diadalmaskodott az afrikai partoknál. Gibraltár ostroma alkalmával pestisben halt meg.

Portugália királyai.

13. I. A. (Hódító A.), Portugália első királya (1139-95), szül. 1110. Apja Hódító Henrik, burgundi gr., Portugália első grófja, 1112. halt meg; a kiskoru fiu helyett anyja, kasztiliai Teréz uralkodott 1128-ig. A. fényes győzedelmet vívott ki a mórok felett Ourique mellett 1139 jul. 25-én s a csatatéren Portugál királyának kiáltották ki. A pápa 1142-ben ismerte el, mire A. Portugált Leontól és Kasztiliától független királyságnak deklarálta. Miután a lamegoi cortes segélyével a trónörökösödést rendezte (1143), a partjain kikötött angol és német keresztesek segítségével elfoglalta Lissabont (1147 okt. 25.); később Galicia, Estremadura és Elvas is hatalmába került. Veje Ferdinánd, Leon királya, írigy szemmel nézte Portugália emelkedését s hatalmát. Háborut indított A. ellen, elfogta s fogságából csak nagy terület átengedése mellett bocsátotta ki. Követte fia L Sancho.

14. II. A., el Gordo (a. m. a vastag), az előbbinek unokája, uralkodott 1211-23. Védte országa függetlenségét Leon ellen s szerencsésen harcolt a mórokkal. A pápával is volt baja s a bragai érseket, aki átokkal sujtotta, elfogatta. Jó törvényeket alkotott.

15. III. A., el Restaurador (a. m. a birodalom helyreállítója), az előbbinek fia, uralkodott 1248-1279, miután testvérét, II. Sanchot, az elégületlen klérus segítségével trónjától megfosztotta volt. A törvényeket tisztelte s a nép szeretetét birta. A móroktól Algarvét foglalta el 1251-ben. Megszorította a lovagrendek és a papság hatalmát, amiért X. Gergely pápa átokkal sujtotta.

16. IV. A., el Osado (=a bátor), Diniz király fia, uralkodott 1325-27. Uralkodása alatt földrengés (1344) és pestis (1348) sujtotta az országot. Fia Péter Konstanciát, Juan Manuel kasztilial grandnak a leányát, vette nőül; nemsokára azonban legyőzhetetlen szenvedélyre lobbant Inez de Castro udvarhölgy iránt; neje halála után teljesen ennek a rabszolgája lett. Midőn Inezt a király parancsára megölték, az infans, meggyilkolt szeretőjének a testvéreivel s másokkal szövetkezve, apja ellen fellázadt és ennek halála után rettentő bosszút állott apjának tanácsadóin.

17. V. A. (Afrikai A.), I. Eduárd fia, szül. 1432.. megh. 1481 aug. 28., eleinte anyjának, később (1448-ig) nagybátyjának gyámsága alatt uralkodott. Alatta indultak meg a portugálok nagy fölfedezései. Kikötött Ceuta. előtt s elfoglalta az erős Alkazart (1458), továbbá Arzillát (1470) és Tangert. Jegyben járt Johannával, kasztiliai Izabellának, Katolikus Ferdinánd nejének nővérével s igényt emelt Kasztiliára és Leonra. Azonban 1476 márc. 1-én Toro mellett csatát vesztett, mire segítséget kérendő, Franciaországba menekült. Midőn pedig IX. Lajos király elutasította, búskomorságba esett és álruhában a szentföldre indult zarándokutra. Hívei azonban egy kis faluban nyomára akadtak és visszatérésre birták. Ekkor aztán lemondott menyasszonyáról s Kasztiliára és Leonra való igényeiről (1479). Lovagias jellem s a tiszta erkölcs és tudományok barátja vala. 1446-ban adta ki az ú. n. Alfonzi törvénykönyvet (Ordenaçoens de Rey Alfonso V.) öt kötetben, mely a II. A.-tol V. A.-ig kiadott s a cortes által alkotott törvényeket tartalmazza.

18. VI. A., apját IV. Jánost 1656. követte a trónon. Anyjának, a bigott Guzman Lujzának gyámsága alatt uralkodott 1662-ig, ekkor aztán eltávozott s a kormányt egészen Castelho Melhor grófra bízta. Szerencsés háborut viselt Spanyolország ellen 1663 és 1665-ben. 1666-ban nőül vette savoyai Mária Franciska Erzsébet hercegnőt, ezt azonban az első naptól kezdve teljesen elhanyagolta, amiért a sértett királynő Dom Pedro sógorával szövetkezve, férjét megbuktatta 1667 nov. 23-án. Azóta számkivetésben élt Terceira szigetén, honnan Cintrába vitték fogságba, ahol 1683 szept. 22-én meghalt. A trónt Pedro foglalta el, a ki a sógornőjét nőül vette.

Spanyolország.

19. XII A., Spanyolország királya, II. Izabella királynőnek s Assisi Ferenc címzetes királynak fia, szül. 1857 nov. 28., megh. 1885 nov. 25. Anyjának Spanyolországból való elüzetése után (1868) a bécsi Theresianumban és Angliában nevelkedett, míg II. Izabella lemondása után (1870) trónörökösnek nyilvánították. 1874 dec. 30. a hadsereg egy része Spanyolország királyának kiáltotta ki. Barcelonában kötött ki 1875 január 9-én s jan. 14-én bevonult Madridba. Canovas del Castillo lett az ujonnan megalakult kabinet elnöke. A karlilsták ellen viselt háboruban (1876) A. maga vitte a fővezérséget s a karlistákat francia területre kergette. Első neje Mária de las Mercedes, Montpensier herceg harmadik leánya volt (1878 jan. 23. óta), aki azonban rövid betegség után még ugyanabban az évben (jun. 26.) meghalt. 1879 nov. 29-én ujabb házasságra lépett Mária Krisztina osztrák főhercegnővel. Időközben két merényletet követtek el ellene, de mindannyiszor sikertelenül. Az ország nyugodalma lassan-lassan helyreállott s Spanyolország tekintélye növekedett. 1883-ban meglátogatta a német császárt, a ki őt egy német dsidásezred parancsnokává nevezte ki. Visszautazása közben a párisi csőcselék (szept. 29.) kifütyölte. A német koronaherceg novemberben viszonozta látogatását. Nemsokára tüdőbajban meghalt; az Escorialban temették el. Az özvegy eleinte Mercedes leányának, azután pedig az 1886 máj. 17. szül. fiának, XIII. A.-nak a nevében vette át a kormányt, melyet most is visz.

20. A., Bourbon, spanyol infans, Don Juan infansnak második fia, Don Carlos trónkövetelőnek ifjabb testvére, szül. 1849 szept. 12-én Londonban. Osztrák szolgálatba lépett s 1871-ben Dom Miguel leányát Máriát vette nőül. 1873. Spanyolországba ment, hol mint a karlisták vezére, többször vérontásnak lett az okozója. Átlépte az Ebrót 1874. s később ismét Kasztiliába tört, de a szerencse nem kedvezett fegyvereinek. Miután testvérével összeveszett, ott hagyta a csatatért. Azóta többnyire Grazban él.

Alfonz-féle táblák

(Tabulae Alphonsiae), csillagászati táblák, melyeket X. Alfonz költségén Izsák Aben Szaid rabbi más csillagászok társaságában dolgozott ki. Nyomtatásban jelentek meg első izben 1483-ban Velencében (később 1493, 1521, 1545). L. Alfonz X.

Alford

(ejtsd: alfard) Henrik, angol költő és teologus, szül. Londonban 1810., megh. 1871 január 12-én, mint a székesegyház dékánja (dean) Canterburyben. Számos teologiai, nyelvészeti, költészeti, szépirodalmi s utleiró munkának a szerzője. Művei közül legbecsesebb ifjukori munkája: «The school of the heart» (London 1853). Főműve az uj szövetség nagy kritikai kiadása (4 kötet, 1840--1861 3. kiadás 1871).

Álforradás

(növ.), Emery igy nevezi a magrejtő középerét (külső vagy háti forradás), noha ez nem forradás. L. Termő és Magrejtő.

Alfosz

v. Alfussz (gör.), a régi görög iróknál használt megnevezés, mely a köztakarónak színelváltozásából vagy fehér lerakódásokból származó bőrbetegségekre vonatkozott. Ily módon a lepra, a pszoriázis stb. gyüjtőneveként szerepelt. Jelenleg e megnevezést valamely külön bőrbántalom megjelölésére többé nem használják.


Kezdőlap

˙