Állami számvevőszék

(fr. cours des comptes). Az a hatóság, mely az összes állami háztartást, az állami jövedelmeket és kiadásokat, az államvagyon növekedését és csökkenését, az államadósságokat ellenőrzi. Magyarországon az állami számvitel, és ennek hivatalos szervezete az 1866. évi nov. 21-én kelt legfelsőbb elhatározással kiadott rendeleten nyugszik, melyet az alkotmányos felelős kormány jórészt elfogadott, hatályban tartott. Lényegesen kiegészíti ezen rendeletet az 1870: évi XVIII és 1880. évi LXVI. t.-c., melyeknek alapján az állami számvevőszék szerveztetett. Az á. hivatása az állami összszámvitel ellenőrzése. A minisztériumtól független, önálló hatáskörrel bir. Áll egy elnökből, alelnökből, a szükséges számu számszéki tanácsosokból, osztálytanácsosokból, titkárokból, számvizsgálókból és segéds kezelőszemélyekből. Az elnököt a képviselőház kezdeményezése folytán az országgyülés által kijelölt három egyén közül a miniszterelnök előterjesztésére a király élethossziglan nevezi ki. Az alelnököt, számszéki tanácsosokat, osztálytanácsosokat, titkárokat az elnök javaslatára, a miniszterelnök előterjesztése és ellenjegyzése mellett a király nevezi ki. Az elnök rangja, fizetése a miniszterével egyenlő. Törvénytelen eljárása v. mulasztása esetén vád alá helyezését a képviselőház mondja ki, s a biráskodást felette az a biróság gyakorolja, mely a miniszterek vád alá helyezése eseteiben ítél, az 1848. évi III. t.-c. értelmében. Az állami számvevőszék tartozik ellenőrizni: a) vajjon minden számadás a hatályban álló számviteli rendszer alapján vitetik-e; b) minden utalványozás a költségvetési törvény értelmében történik-e; c) az utalványozások megfelelnek-e a költségvetés fejezeteinek címeinek rovatainak. Az Á. ellenőrzése alá tartoznak az állami vagyon, alapok és államsegélyben részesülő intézetek számadásai is; kiterjed továbbá ellenőrzése a nyugdíjazási szabályok megtartására az állandósított és függő magyar államadósságok ellenőrzésére. Feladata az államvagyon leltárának és mérlegének elkészítése és a költségvetési törvény beosztásának megfelelőleg az évzárszámadás egybeállítása.

Állami távbeszélő

A jelenleg fennálló távbeszélő-vezetékek felosztatnak közérdeküekre, közv. magánhasználatuakra és vasutiakra. Az államnak vannak külön, saját céljaira szolgáló távbeszélő vezetékei és közhasználatú távbeszélő vezetékei. Így például a budapesti és budapest-ujpesti távbeszélő hálózat állami. Ujabban a kormány több nagyobb városban építtetett és építtet Á.-hálózatot.

Állami távirat

A király és az uralkodóház tagjai és azok udvartartásai, a miniszterek, a szárazföldi és tengeri hadparancsnokok, ezek alárendelt közegei, valamint a konzulsági és diplomáciai ügynökök, a törvényhatóságok és ezeknek önállóan működő, állami táviratok feladására jogosított közegei által feladott táviratok és az ezekre kivánt és adandó feleletek állami táviratok. Az Á. v. dijmentesek v. dijkötelesek. Díjmentesek az ő felsége, az uralkodóház tagjai s azok udvartartásai által feladott táviratok a hazai, az osztrák és bosznia-hercegovinai forgalomban; más országokba díjkötelesek. Minden más állami távirat díjköteles és pedig azok díja v. hiteleztetik a feladáskor s utólagosan számoltatik le a kereskedelemügyi s a többi minisztérium közt v. pedig a feladásnál mindjárt kész pénzben fizettetik. Az Á.-ok tetszés szerint bármely nyelven szerkeszthetők; egészben v. részben számjegyekből v. titkos jelentőségü betükből állhatnak és a feladó hatóság hivatalos pecsétjével vagy bélyegével kell ellátva lenniök. Titkos szövegü állami táviratoknál a szám és titkos jelentőségü betücsoportok vegyes használata nincs megengedve. A közértelmü szavakban szerkesztett Á.-ok részben való összeolvasása kötelező, a titkos szövegü Á.-ok pedig hivatalból teljesen összeolvastatnak. Az Á.-oknak a szolgálati és magántáviratok felett való elsőbbsége abban áll, hogy úgy a továbbításnál, mint a kézbesítésnél az elsőség ezeket illeti. Az Á.-ok elfogadása és továbbítása feltétlenül történik, ezek felett a táviróhivatalok semmi nemü ellenőrzést nem gyakorolhatnak.

Állami távirdavezetékek

A távirda az állam monopóliuma, azt hivatalnokaival kezelteti s a közhasználatra szánt vezetékeket maga építteti. Négy osztályba soroztatnak: 1. nemzetközi, 2. országos, 3. közönséges, 4. helybeli vezetékek. Az Á. a célból, hogy egymástól megkülönböztethetők legyenek, folyó számokkal vannak ellátva. Rendes viszonyok közt a távíróvezetékeket a középhivatalokban lezárni v. a vezetékek lajstromában és az irányítási táblázatokban előirt módtól eltérőleg bekapcsolni v. használni nem szabad. Rendkivüli viszonyok közt, vezetékháborgatások, távirattorlódás v. más rendkivüli okból származó táviratkésés esetén azonban meg van engedve a vezetékeket a középhivataloknál elzárni, a vezetékek lajstromától eltérő vezetékösszeköttetéseket eszközölni és az irányítási táblázatokban megszabott út mellőzésével a táviratokat más irányba terelni.

Állami üzem

l. Pénzügy és Regáliák.

Állami zárszámadás

l. Zárszámadás.

Államjavak

alatt tágabb értelemben az államtulajdonában levő összes vagyontárgyakat, szoros értelemben csak az állambevételek közvetlen szaporítására rendelt, mezőgazdasági kezelés alatt álló kincstári földbirtokokat értjük. Keletkezésük mindenütt a hódítás és első letelepedés idejére vezethetők vissza, midőn az elfoglalt országterület egy részét a vezér vagy fejedelem a maga javára tartotta fenn. Az államjószágok már a régi zsidóknál is az állambevételek között szerepeltek. A görög államokban a vámok mellett az állami ingatlanok voltak a legfőbb bevételi forrás. A rómaiknál az «ager publicus» nagyobb területet foglalt el, mint az «ager privatus». A középkori germán államokan a domániumok patrimoniális javak jellegével birtak s a fejedelmi család tulajdonában voltak. A tulajdonjog az uralkodó családot illette, azonban az államjószágok hozadéka az udvartartási szükségleten kivül az általános igazgatási kiadások fedezésére is fordíttatott. Elidegeníthetetlenségüket több német állam csak a jelen század folyamán mondotta ki, és az államjószágok némely német államban még akkor is megtartották magánjogi jellegüket, midőn a patrimoniálís területek valóságos államokká változtak, sőt még ma is vannak oly kisebb német fejedelemségek, amelyekben a régi domániumok tulajdona az uralkodó családot illeti meg.

Hazánkban a patrimoniális államszervezet ismeretlen levén, az állami fekvőségek kezdettől fogva nemzeti javak voltak. Azt, hogy Magyarországban már a vezérek korában is lettek volna Á. jellegével bíró fekvőségek, adatok hiányában nem lehet állítani, habár egyes történetiróink: (Kollár Pray, Katona, Engel, Horváth M.) már az őskori államszervezet idejében létezett állami fekvőségekről emlékeznek meg. Az azonban kétségtelen, hogy a Szent István-féle várszerkezetben szerepelt várak s a hozzájuk tartozott jószágok valóságos Á. természetével birtak és Szent István törvénye (II. 6) szerint elidegeníthetetlenek voltak. III. Ilonorius pápa emlékeztette II. Endrét, hogy az ország jogainak, a korona méltóságának s jövedelmeinek épségben tartására megesküdött. tehát az elidegenített jószágokat visszaveheti. A XIII. századból származó okmányok a törvényekkel ellenkező adományoknak az ország tanácsára történt visszavételéről s az országnagyok meghallgatásával osztogatott adományokról tesznek említést. Törvényeink (1222. 22.; 1231. 32.: 1608. 15. és 22. koronázás előtt) kikötik, hogy a király ok idegeneknek földbirtokot ne adományozzanak. A magszakadás vagy hűtlenség címén a szt. koronára visszaszállott uradalmakat és jószágokat, az úgynevezett kincstári vagy kamarai javakat a király tetszése szerint ismét más hazafiaknak adományozhatta, ellenben a koronai javakat, vagyis egyenesen a szent koronához tartozó javakat, melyek hozadékára és igazgatására a király ugyan szintén teljes joggal birt, törvényeink(1514. 1 -3.; 1608. k. e. 22.; 1609. 54.; 1622. 46.: 1715. 104.; 1790. 7. t.-cikkek) szerint az országgyülés beleegyezése nélkül bármely címen zálogba adni, elcserélni vagy elidegeníteni nem volt szabad. Az állambevételek legnagyobb részét századokon keresztül mindenütt az Á. szolgáltatták. A középkorban s az újkor első két századában a fejedelmek a haza körül szerzett érdemeket az államjószágok haszonvételének adományozásával jutalmazták, a közigazgatási teendőket végző tisztviselőket a domániumok termékeivel és haszonélvezetével dijazták, s az udvartartás szükségletének nagy része is az Á. hozadékából nyert kielégítést. Azonban minél jobban szaporodtak az államkiadások, annál jobban csökkent az államjavak pénzügyi jelentősége, s az eredetileg legfőbb bevételi forrás idővel a legjelentéktelenebbé vált. A szoros értelemben vett államjavakból jelenleg csak Porosz-, Bajor-, Szászország, Württemberg és Oroszország szereznek tetemesebb bevételt. A régi domániumokat a művelt államokban (kiváltképen Németországban, Belgiumban, Dániában, Olaszországban, Hollandban, Magyarországon Svédországban, Ausztriában) az államvasutak helyettesítik. Csakhogy amíg a domániumok célja tisztán bevételszerzés volt, addig az államvasutak túlnyomóan a nemzetgazdasági érdekek szolgálatában állanak.

Az Á. elidegenítésének feladványa feltétlen értelemben nem oldható meg, mert habar a nagy kiterjedésü kincstári uradalmak a mezőgazdaság fejlődését feltartóztatják, a földbirtok feldarabolását és ezzel együtt a föld népének szaporodását megnehezítik, a nemzeti jövedelem emelkedését megkötik, a kormányt tulajdonképi feladatainak teljesítésében hátráltatják, az állambevételek szabályosságának hátrányára vannak, sőt a népjogok csonkítására, nemzetellenes politikai célokra s képviseleti rendszer mellett a. népakarat kifejezésének meghamisítására is felhasználhatok; lehetnek esetek, amelyekben az állami fekvőségek megtartása teljesen jogosult. Ahol a belterjes földmívelés feltételei még nincsenek meg, a nemzeti ingatlan kevésszámú nagybirtokos közt van megosztva, a mezőgazda értelmisége és leleményessége, valamint a közvetlen érdekeltség által serkentett nagyobbfoku munkásság az általában nagyon kezdetleges gazdasági viszonyoknál fogva az állambirtokok elidegenítése után sem hatályosulhatnak, vagy ahol előrelátható, hogy az állami uradalmakat az ország nemzetiségi és politikai viszonyai iránt ellenszenves érzületü és pusztán nyerészkedő vágy által vezérelt külföldi tőkepénzesek szereznék meg: az elidegenítést csak mint a sanyaru pénzügyi viszonyok által követelt egyik utolsó kisegítő eszközt lehetne menteni. Nehány állami birtoktestnek megtartása mintagazdaságok, ménesek, juhászatok stb. alapítása s a helyes gazdálkodási nézetek terjesztése céljából még előrehaladott műveltségi fokon is kivánatos lehet. Ha a fenforgó viszony ok az elidegenítést kivánatossá teszik, az elárusításra a legkedvezőbb értékesítéssel kecsegtető időpontot kell választani. Nem tanácsos továbbá az állami birtokokat tömegesen áruba bocsátani, mivel a tömeges elidegenítés az árképződés természetes törvényénél fogva az eladási árt lenyomja. Az Á. eladásából befolyó összegeket csak adósságtörlesztésre vagy oly termékeny célokra szabad fordítani, amelyeknek előnyeit az utókor is élvezni fogja. Ha rendkívüli viszonyok következtében oly szükséglet támad, amely az államhitel józan felhasználásának elvei szerint államkölcsönnel felezhető és a szükség vagy célszerüségi szempontok az Á. elidegenítését követelik, az Á. eladási árát az ily természetü szükséglet kielégítésére is méltán fordíthatja a kormány, mert az elidegenítés ebben az esetben adósságcsinálást pótol. De a folyó rendes kiadásokat fedezni az Á. árából, a legfonákabb gazdálkodás.

Az államkincstár mezőgazdasági birtokait vagy házilag kezelheti vagy haszonbérbe adhatja. Néhány német államban mint átmeneti rendszer a házi kezelés és haszonbérbeadás között-a szavatossági igazgatás is alkalmazásban volt. Kifejlődött gazdasági viszonyok közt az idői bérlet a legmegfolelőbb kezelési rendszer. A bérleti rendszer a kormányt sok kezelési és ellenőrzési teendőtől menti fel, nagyobb és biztosabb bevételt nyujt, a kincstárt az üzleti tőkétől s az ellenőrzési költség nagy részétől megkiméli és ami legtöbbet nyom, annyiban a pénzügyi és közgazdasági érdekek összegyeztetésére szolgál, amennyiben egyrészt az Á. hozadékát emeli, másrészt pedig a magánkereseti tevékenységet fejleszti s az állambirtok átmenetelét a magántulajdonba előkészíti. A népélet alsó szakában, amidőn a belterjes mezőgazdaság feltételei hiányzanak, továbbá a bevétel bizonytalanságát a csekély igényekkel biró államháztartás elviselheti, a kezelőtisztek közönye az úgyis kezdetleges gazdálkodásnak keveset árt s az államkiadások legfőbb ága, a fejedelmi udvartartás, az Á. termékeiből nyer ellátást, a házi kezelés a legtermészetesebb gazdálkodási rendszer. A magyar állambirtokok, és pedig úgy a mezőgazdasági uradalmak, mint a kincstári erdők, az alkotmányunk helyreállítását megelőző időben a cs. kir. kerületi pénzügy igazgatóságok kezelése alatt állottak. A magyar kormány az Á. igazgatását az 1867.-ik évben felállított jószágigazgatóságokra ruházta. A hetvenes évek folyamán, majd ismét az 1881.-ik évben, amidőn a kincstári erdők igazgatásának vezetését a pénzügyminisztertől a földmívelési miniszter vette át, több jószágigazgatóságot feloszlattak, és most az eladásra kijelölt mezőgazdasági birtokok a pénzügyminisztérium vezetése alatt működő ó-budai, aradi és temesvári jószágigazgatóságok általkezeltetnek, amaz állambirtokok igazgatásával pedig, amelyek telepítési célokra vagy más okból továbbra is az állam tulajdonában fognak maradni, a földmivelésügyi minisztérium felügyelete alatt a gödöllői és pancsovai jószágigazgatóságok, a rékási tiszttartóság s a Herkules-fürdő gondnoksága vannak megbizva. Ezeken kívül a zágrábi pénzügyigazgatóság, a nagybányai bányaigazgatóság, a szlatinai, zalatnai és maros-ujvári főbányahivatalok és nehány kisebb birtok kezelésére nézve egyes pénzügyigazgatóságok is végeznek jószágigazgatói teendőket. A mezőgazdasági kincstári birtokokon, kivéve a 12 ezer holdat tevő gödöllői uradalmat, melvnél a házi kezelés van érvényben, a hosszabb időtartamra szóló bérleti rendszer áll fenn. A magyar Á. nagyobb arányu elidegenítése az 1880.-ik évben vette kezdetet. Az összes mezőgazdasági állambirtokok terjedelme az 1880.-ik év végén 635,700 kataszteri holdra rugott. Az 1881.-ik évtől 1890 végéig 53,7 millió frtért 256.753 hold Á. adattak el, tehát a mezőgazdasági kincstári birtokok terjedelme az 1890.-ik év végén 378,947 holdat tett. Az Á. (mezőgazdasági birtokok, italmérési, halászati, vásártartási, rév- és malomjogok, korcsmaépületek, lakházak stb.) eladásából az 1880.-ik évtől 1890 végéig a telepítvényesek által fizetett vételárakkal s a maradvány- és irtványföldek váltságdijaival együtt 63 millió forint folyt be. A magyar mezőgazdasági állambirtokok hozadéka a birtokeladások következtében jelentékenyen megapadt. Az évi tiszta eredmény 1868-tól az 1883.-ik év végéig 2,3 és 4 millió frt közt, 1884-től 1889-ig 1,3-1,6 millió közt ingadozott, s az 1890.-ik évben már csak 787 ezer forintot tett.

Államjegy

l. Papirpénz.

Államjog

ama jogszabalyok összesége, melyek az államnak mint politikai személyiségnek, felsőségnek, közhatalomnak tevékenységét szabályozzák. Amint az államtevékenységnek két nagy köre van, u. m. törvényhozás és végrehajtás, úgy az Á. két főrészre különíthető el, t. i. a törvényhozási jogra, mely a törvényhozás szervezetet, hatáskörét és eljárását, valamint más államszervekhez való viszonyát megállapítja; és a végrehajtó hatalom jogára, mely a szélesebb értelemben vett végrehajtási működés összes szervezetének organizácionális, hatásköri és eljárási jogát, s az egyeseknek azzal v iszonyos közkötelezettségeit meghatározó jogszabályokat öleli fel. Ezt a második részét az Á.-nak közigazgatási és igazságszolgáltatási jogra szokás osztani, ez utóbbi alatt értvén a polgári perrendet és a büntető biráskodás jogszabályait. Szokás szerint általánosan csak a törvényhozási és szorosan vett belső kormányzati és közigazgatási jogot értik Á. alatt, és a külső államjogot nemzetközi közjog név alatt külön jogvidékként művelik. Nem azonos az Á. a közjoggal v. nyilvánjoggal, mert míg a voltaképeni Á. csak az, ami alanyilag az államszemélyiségnek, ezt a személyiséget kifejezésre juttató szerveknek s minden másoknak mint államtagoknak joga (facultas agendi), amely belső indokát szorosan államérdekekben találja, ezek biztosítását célozza, a római jog kifejezésével élve «statum spectat», addig a nyilvánjog (Öffentliches Recht, jus publicum) az «quod ad publicam utllitatem pertinet», ami az általános társadalmi v. közfejlődés szükségleteinek kielégitését jogilag. lehetővé teszi és biztosítja; ez szélesebb körü mint az Á., mert nemcsak az államnak s államtagoknak, hanem az állami viszonytól eltekintve, adott körülmények eseteiben mindenkinek jogokat biztosít a közművelődési, közgazdasági, szellemi és anyagi haladás érdekéből. Azok, kik a nyilvánjogot általában, egészben A.-ként fogják föl, onnan indulnak ki, hogy az egyesek nyilvánjogi jogosítványai keletkezésükben legtöbbször az állami közigazgatási hatalom közreműködését feltételezik, és hogy annak gyakorlata ugyancsak eme hatóságjelentekény mérvü ingerenciája mellett történhetik, s hogy a közérdek képviselete és érvényesítése általában az állami végrehajtó hatalomra hárul.

Eddigelé legszokásosabb volt a szorosan vett Á.-ot alkotmányi és közigazgatási jogra osztani, de az irodalomban nem uralkodik egyöntetüség arra nézve, hogy hol van az elválasztó határ a kettő között. Az alkotmányjogban tárgyalják rendszerint azokat a közjogokat, melyeket az egyes államok alkotmányelvei, alkotmányi alaptörvényei szabályozni szoktak. Igy a törvényhozási és végrehajtási latalom alapszervezetét és ennek hatáskörét, az állampolgárok politikai szabadságait, u. n. alapjogait meghatározó jogot, s ami felülmarad, azt engedik a közigazgatási jognak. Hogy ez az eljárás az Á. szisztemátikus felosztásának nem felel meg, azt legmeggyőzőbben Stein Lőrinc hírneves bécsi jogtanár Verwaltungslehre címü művében mutatja ki. Az Á. bölcseleti és tételes lehet. Amaz az állam fogalmából, természetéből és rendeltetéséből kiindulva állítja fel jogtételeit mint posztulátumokat, mig a tételes államjog tudománya vm. államban a hatályos Á. tételeit ismerteti, elemzi, magyarázza, az illető állam adott viszonyai szempontjából való helyességüket veszi vizsgálat alá és esetleg a kivánatos változtatások iránt propoziciókat is állít fel. A hazai államjogi rendszeres művek közül legbecsesebbek: gr. Cziráky, Virozsil, Récsi, Korbulyi, Kiss István, Csiky Kálmán vonatkozó könyvei.

Államkincs

a pénzügytanban az a pénzkészlet, melyet rendkivüli szükség, nevezetesen hadviselés esetére tesz felre az állam. Az Á. tehát különös célra lekötött része az ingó államvagyonnak, mely gyümölcstelenül hever, de viszont mindig kéznél van, mikor az állam érdekei rendkivüli eszközök rögtönös igénybevételét kivánják. Régibb uralkodók kincseitől eltekintve Á. felett rendelkezett az ujabb időkben Poroszország, hol már L Frigyes Vilmos létesített ilyent. Az 1866. évi osztrák háboruban a készletet felhasználták s aztán ujabb készletet tettek felre 30 millió tallér összegben. Az új Németbirodalom a francia hadi sarcból 120 millió márkát szentelt e célra, mely összeg a spandaui fellegvárban van őrizet alatt; rendeltetése a mozgósítás költségeinek fedezése; felhasználása törvény szerint csakis császári rendeletre s a szövetségtanács és birodalmi gyülés előleges vagy utólagos hozzájárulása mellett történhetik. Tisztán közgazdasági szempontból az Á. félretétele a nemzeti termelés rendelkezésére álló tőkék megrövidítése s így nem volna helyeselhető, ha itt egészen más természetü, nevezetesen politikai szempontok nem lennének irányadók. Viszont jól kifejlett s a hazafiság tekintetében megbizható hitelszervezet feleslegessé teheti az Á. tartását.


Kezdőlap

˙