Anatolé

(gör.) a. m. napkelet, kelet, napforduló pontok; anatólikus, keleti, napkelet felé fekvő.

Anatolia

l. Kis-Ázsia.

Anatoliai törökök

l. Törökök.

Anatolios

egyházatya a III. században, Alexandria szülötte, korának egyik legnagyobb tudósa, a mennyiségtanban, a természettudományban és a bölcseletben egyaránt jártas. Az aristotelesi bölcselet előadására Alexandriában iskolát nyitott. Midőn a rómaiak 262-ban Alexandria fellázadt városrészét Bruschiumot megszállták, barátja, Eusebios közbenjárása által kegyelmet eszközölt azoknak, kik magokat önkényt megadták (Euseb. Hist. Eccl. I. VII. c. 32.). Mikor Sziriába utazott, a palesztinai Caesaraea püspöke Thertektios segéd-püspökévé szentelte őt; mikor pedig a Samosatai Pál ellen tartandó antiochiai zsinatra utazott, akkor meghalt barátja Eusebios helyébe Laodicea püspökévé választották. 10 könyvre osztott számtana csak töredékekben maradt fenn, szintigy a husvét kiszámításának szabályai cimü dolgozatának is csak töredéke olvasható Eusebiosnál. Az a «Canon paschalis», melyet Bucher Egyed 1634-ben Antwerpenben kiadott, nem tőle származik.

Anatomia

művészi tekintetben. A festőnek is, de különösen a szobrásznak, aki az emberi alakot egész testi kiterjedésében utánozza, szükséges ismerni az élő alakok organizmusát, kivált a testnek és a tagoknak alkatát és a mozgásokat, melyeket azok végeznek. Szóval a szobrásznak szüksége van arra a tudományra, melyet anatomiának nevezünk. De az orvosi értelemben vett anatomia nem felel meg a művészet igényeinek, amennyiben amaz az egészséges testet azért tanulmányozza, hogy attól a beteget megkülönböztesse és meggyógyítsa. A test külső formái és a kapcsolat azoknak belső alkata közt az orvosi A.-t kevésbbé érdeklik.

[ÁBRA] Geometriai szerkesztés nyomán rajzolt alak.

Ebben rejlik a külömbség a kétféle anatomia között, s ebből következik a művészeti anatomia meghatározása. A művész nem a szétboncolt hullát v. annak egyes részeit utánozza, hanem az élő alakot, annak külsejét, amint megjelenik. A művészeti A. tehát kiválóan a formák anatomiája.

[ÁBRA] Michel Angelo gyertya világánál boncol

De minthogy a művésznek nem elégséges, ha a nyugodt helyzetben levő testnek formáit ismeri, hanem ismernie kell a formákat, azoknak változásait, melyek a testnek és az egyes tagoknak mozgása közben előállanak és tudnia kell, hogy mi okozza a mozgó test formáinak átalakulásait, hogy melyek azok a belső és külső föltételek, melyeknél fogva az emberi testalkat külső formái egy bizonyos mozdulatnál olyanok és nem másfélék. Ebből következik, hogy a művészeti anatomiát a szervek, kivált az izmok funkciójára vonatkozó fiziologiai és fiziognomiai ismeretek egészítik ki. Kell, hogy a művész biztosan birja ez ismereteket, amidőn valamely művet alkot. Önként érthető, hogy az ilyen nehéz és bonyodalmas tudomány, mint a művészeti A., századok fáradságának az eredménye. Az ókori görögök nem boncolták föl az emberi testet, sem orvosi, sem művészeti tanulmányok céljából. Ezt törvények tiltották. A befejezett szobrászati alkotások azonban kétségtelenné teszik, hogy volt anatómiai ismeretök, csakhogy az nem nyugodott a mai értelemben vett tudományos alapon. Az athénei Parthenon oromfalát diszítő csoportban az ülő férfi alakja, azután a Diskusvető Myrontól, a Dionysost tartó Hermes Praxitelestől, az Apoxiomenos Lysippostól, a Gladiator Agasiastól, vagy a Laokoon-csoport, mind oly befejezett alkotások, hogy elismert hírü anatomusok tanusága szerint a legszigorúbb vizsgáló sem talál rajtuk legcsekélyebb anatómiai v. fiziologiai hibát sem.

Ki nem egyenlíthető ellenmondásnak látszik ennélfogva e két körülmény, hogy t. i. a görög szobrászok művei oly bámulatosan pontosak A.-i tekintetben, noha sem ők, sem orvos kortársaik boncolás utján nem tanulmányozták az emberi testet. Az ellenmondás azonban csak látszólagos, s azonnal megszünik, ha tekintetbe vesszük, hogy a görög művésznek milyen sok alkalma volt az emberi testet, annak legváltozatosabb mozdulatait megfigyelni, tanulmányozni. Ily empirikus uton éppen oly szabatos ismereteket szerezhettek, amilyeneket ma az anatómiai és fiziologiai tanulmányok nyujtanak a művésznek. Kétségtelen hogy a gymnasium, a palaestra nagy hatással volt a görög szobrászatra. Az olimpiai győző jutalmul pálmagallyat, koszorút és díszes agyag edényt kapott, de azonfölül, s ez volt a legnagyobb dicsőség, szobrot is emeltek a győzelem emlékeül, és e szobor a győzőt ábrázolta. Pausanias (VI. 18. 7) szerint az 59-ik olimpiaszban (Kr. e. 540) Praxidamas volt az első és a 61-ikben (Kr. e. 532) Rhixibios a második, kinek győzelme alkalmából szobrot emeltek. Ezek a szobrok igen kezdetlegesek voltak, talán alig emberi formájú jelek fából melyekre a győző nevét és hazáját fölirták. Későbben is, midőn az emlékek inkább emberi alakot öltöttek, nem volt szabad hasonlítaniok a győzőkhöz, csak akkor, mondja Plinius (H. N. 34. 16.), ha háromszor győztek, engedtetett meg, hogy a művész tagjaikat hűen adja vissza a szoborban. Ily esetben a szobrász köteles volt a gvőzőt testalkatának formáiban és méreteiben hasonlónak ábrázolni. A játékok birói ügyeltek a szobrokra is, s minden szobrot, mely p. nagyobb méretü volt az eredetinél, visszavetettek. E szigor következtében a szobrász kénytelen volt a győző testét, a test fölületének minden részleteit pontosan megmérni. Ez az eljárás pótolta a tulajdonképeni A.- t és útját egyengette Polykleitosnak, aki az emberi testalkat művészeti célból való tanulmányozásának a módszerét tudományos alapra fektette. Plinius mondja, hogy szobrot készített, melyet a művészek kánonnak, t. i. szabálynak mondanak, s azt mint törvényt, zsinórmértékül használják művészetükben. E szoborhoz Polykleitos szöveget is irt, mely azt értelmezte.

[ÁBRA] Anatómiai rajz L. da Vincitől.

Polykleitos kánon-szobrán tehát meg volt állapítva az emberi test részeinek szimmetriája, vagyis méretei egymással kölcsönösen összehasonlítva. Sok tény bizonyítja, hogy a görögök ezt értették szimmetria alatt. Hasonlóképen van néhány adoma, mely a szobrászatnak e téren Polykleitos előtt végzett tanulmányait és eljárását megvilágítja. Theodorosz és Teleklesz, az egyik Számosban, a másik Ephesosban készítette el egy Apollón-szobor felét és a két fél jól összeillett. Ez csak úgy érthető meg, hogy a két művész egy és ugyanazon szimmetria szerint dolgozott. Pythagoras, a rhegiumi születésü szobrász, Herakles testalkatának szimmetriáját a lábnyom hosszából számította ki. Általánosan ismeretes ez a kifejezés: «Ex ungue leonem».

[ÁBRA] Prometheus szobrot állít össze.

A szövegben, melyből vétetett, az mondatik el, hogy Phidiasnak elég volt, ha az oroszlán körmét látta, abból meghatározta az oroszlán testalkatát.

Van két metszett kő, melyek egyikén Prometheus szétszedett tagokból szobrot állít össze, (1. ábra), a másikon egy álló alakot zsinórral mér. Mind a kettő híven tünteti fel a görög szobrászati eljárást a mérés körül, vagyishogy a görög szobrászat nem a belső A.-i szerkezet után indult, hanem a test fölszínének formáit tanulmányozta és mérte. Ebből állott a görögök művészeti anatomiája.

A középkor művészeti fölfogása a természet behatóbb tanulmányozását, ennélfogva a művészeti anatomia fejlődését is kizárta, a művészek legfölebb geométriai szerkesztésű vonalak segítségével könnyítették az emberi alak szabatosabb rajzát. A renaissance művészete annál nagyobb odaadással tanulmányozta a természetet. Vasari szerint Antonio Pollajuolo volt az első, ki hullákat boncolt, azokat tanulmányozta; utána valóságos szenvedéllyel és fényes eredménnyel űzte az anatómiai tanulmányokat Leonardo da Vinci és Michel Angelo (l. az ábrákat). Az utóbbit éjjel, a fölvágott hullába illesztett gyertya világánál anatómiai tanulmányai közben tünteti föl egy sajátkezü rajza az oxfordi gyüjteményben. Példájuk hatása alatt az anatomia tanulmányozása művészeti célból általánossá lett és lassanként kifejlődött a művészeti A., mint külön diszciplina - Anatomia orvosi tekintetben, l. Boncolástan.- A. növénytani értelemben, l. Alaktan.

Anatomiai muzeum

l. Muzeum.

Ánatopizmus

(gör.) a. m. a helyek felcserélése; l. Anakronizmus.

Anatrézis

l. Koponyalékelés.

Anauxit

(ásv,), l. Cimolit.

Anaxagoras

Klazomené-ben, Kis-Ázsiában Kr. e. 500 táján előkelő szülőktől született. De a tudományt megszeretvén, odahagyta hazáját, s 20 vagy 25 éves korában elment Athénbe, ahol Periklés barátságába fogadta. Röviddel a peloponnézoszi háboru kitörése előtt istentelenséggel vádolták (talán politikai okok is működtek közre) s Athenből számüzték. Lampszakusba ment, ahol 72 éves korában meghalt. Műveiből «a természetről» tetemes töredékek maradtak fenn (kiadta Schorn, Bonn 1829). Ő is, mint a többi görög filozofus, azt vallja, hogy igazában semmi sem lesz és semmi sem vész el, az anyag örökkévaló, csak formájában s alkotó részeinek összetételében változik. De sem az anyag mozgását nem birja magából az anyagból magyarázni, még kevésbbé a világ egyetemes összhangját. Ez csak egy gondolkodó valónak lehet műve, a szellemé, görögül núsz-é. «Mind a dolgok össze voltak keverve s akkor jött a núsz, mely a rendet vitte be». Igy Anaxagoras az első, aki a görög filozofiába e dualizmust: szellem-anyagot viszi be. Az anyag részekből áll, a szellem egyszerű, semmivel sincs összekeverve, magában van, a dolgok közt a legfinomabb s legtisztább. Látnivaló, hogy a szellemnek e fogalma nem azonos a személyes istenségével. Inkább csak természeti erőt jelent fizikai magyarázat céljából fölvéve. Ezt szemére is hányja A.- nak mind Platón, mind Aristotelés. Ez utóbbi azt mondja róla, hogy a világrendező szellem fogalmának megállapításával úgy lépett föl, mint egy józan ember a részegek közt, de baj az, hogy nem tudja e fogalomnak hasznát venni, s néha a «núsz» csak deus ex machina, mely föllép, ha a magyarázó a természeti okokból kifogyott. Az anyag A. szerint nem egyforma tömeg, hanem keveréke számtalan nem keletkezett s el nem enyészhető, változhatatlan, láthatatlan kicsiny, de nem oszthatatlan sajátlagos minőségü részeknek, aranyrészecskéknek, húsrészecskéknek, csontrészecskéknek stb., melyeket A. csiráknak, spermata, chrémata, későbbiek pedig homöomeriáknak neveztek (hasonló nemü részekből álló rész vagy egész).

Az ősállapotban az anyagok mind együtt voltak. Elválásukat a szellem eszközölte, egy pontban előidézvén örvényző mozgást, mely minél tovább terjedt, annál több részt vont magába. E mozgás folytán mindenekelőtt két tömeg származott, a meleg, száraz, világos és ritka egyrészt, a hideg, nedves, sötét és sűrü másrészt. A mozgás tartama alatt az anyagok elválása tovább folyt, de soha nem ér véget. Mert e testek most sem állanak egészen egyforma részekből, az aranyban egyéb is van, nem arany. Ezen alapszik a dolgoknak szemeink előtt történő változása. Ha nem volna minden mindenben, akkor nem lehetne mindenből minden. A ritkát s meleget a mozgás a kerület felé vitte, a sűrüt s nedveset a középpont felé, így kelekezett a föld, egy sík test, melyet a levegő hord. Kőtömegekből, melyek a forgás alatt a földtől elváltak s az éterbe kerültek s ott izzó állapotba jutottak, lettek a csillagok. A hold a naptól kapja világosságát; körülbelül akkora, mint a Peloponnezus s lakói is vannak; a nap sokkal nagyobb s ő adja a többi csillagoknak is világosságuk legnagyobb részét. A föld sarából keletkeztek az élő lények. A núsz élteti őket, amely minden élő lényben ugyanaz, de különböző mértékben van meg bennük. Az ember érzéki észrevétele is a núsz dolga, de az érzéki szervek közvetítésével, melyek a dolgokat nem a hasonló, hanem a hasonlótlan által, p. a meleget a hideg által fogják föl; az érzékek nem elég erősek az igazság fölfogására; igazi megismerést csak az ész ad. Ez egyike legfontosabb elveinek, mely igazi haladást készít elő. A legnagyobb megelégedést a világegyetem megismerése szerzi. Egyes fenmaradt mondásai mutatják, hogy az életnek komoly, nemes felfogását tanította. Az istenekről nem tanított semmit. Csodákat, mint az egoszpotamosi nagy meteorkő esését, természetes módon magyarázta. Tanítványai voltak: Metrodoros Lampszakusból, aki a homeri mitologiát allegorikus módon magyarázta s Archeláos Athénből, ki az ősanyagok kaoszát levegőnek nevezte s ezzel a szellem s anyag ellentétét is gyöngítvén, a régi jón természetfilozofiához közeledett ismét.


Kezdőlap

˙