Apácai

Cseri János.Szül. Erdélyben, Apácán, 1625-ben, megh. Kolozsvárott 1659 dec. 31. Neve Tsere János volt s csak később vette föl az Apácai nevet is. Külföldön irt tudós leveleiben s itthon tartott első székfoglalójában Johannes Apaciusnak nevezi magát; az ugyanekkor készülő «Encyclopaediája» cimlapján Apátzai Tsere János áll; itthon - az akkor divó helyesirás szerint Chieri v. Chierj-nek irva - állandóan Cseri nevet használ s Lórántffi Zsuzsánna 1659-ben hozzá intézett levelét igy cimezi: Clarissimo Domino Johanno Cseri de Apáca. Családi viszonyairól keveset tudunk. Szegény, jobbágyszülők gyermeke volt s midőn a 31 éves férfi Kolozsvárott rektor, egyik tanítványa, ki tehát nálánál legalább 13-15 éwel volt fiatalabb, Tamás nevü öccse. Ő maga is megemlékezik öccseiről, kiket pénzzel segít s kik közül «az egyik talán négy gyermekkel vagyon». 17 éves korában került iskolába Kolozsvárra, hol Portsalmi András tanítója nagy hatással volt reá. Innen Gyulafehérvárra ment, akkoriban a sárospataki mellett az ország leghíresebb kollégiumába, hol, miután tanulását, hihetőleg szegénysége miatt, kétszer volt kénytelen félbeszakítani, a híres Bisterfeldnek lett tanítványa. Gelei Katona István erdélyi református püspök, a kitünő tudós és iró, figyelmessé lett reá s egyháza költségén a «Frigyes Belgiom» főiskoláiba küldte. 1648-ban ment A. külföldre, először Franekerbe, melyet akkor a magyarok elég sürüen szoktak felkeresni. Ugyanez év őszén a leydeni egyetemen iratkozik be, 1650-ben az utrechtin, 1651-ben végre a harderwijki-n, hol ugyanez év április 26-án a teologia doktorává avatják. Széleskörü nyelvismeretet szerzett ez idő alatt; értette a latin, görög, holland, francia és angol, továbbá, mint ő idézi: kaldeai, sziriai, rabbinusi, talmudi és arab nyelveket. Hogy külföldön tanársággal kinálták volna, misem bizonyitja, de nem is valószinü, valamint az sem áll - mit szintén lelkes tanítványa, Bethlen Miklós gróf állit Önéletirásában - hogy a filozofiának is doktora lett volna. A. 1651 szept, 30-án megházasodik Utrechtben, neje Aletta (Adél) van der Maet. Mivel tartotta fen magát, nem tudjuk; tán magántanítással foglalkozott vagy korrektor volt. Bizonyos, hogy szükes viszonyok közt élt s midőn 1652 őszén az uj püspök, Csulai György, haza hivja, örömmel veszi a kilátást a biztos állásra s arra, hogy hazájának szolgálatot fog tehetni. Mindazáltal az őszi alkalmatlan idő miatt és felesége állapotára való tekintettel nem indulhatott azonnal. S mert félt Csulai neheztelésétől késedelme miatt, azt hitte, leginkább meg fogja magának nyerni, «ha külföldön egy általam készült könyvecskét nyomtattatván, minden hazafiakkal megesmértetném azt, hogy hazámon kivül az időt hasznosan töltöttem, a kedves hazámat szünet nélkül szemeim előtt tartottam és tőlem kitelhetőképpen kezdettem kimutatni a háladatosságot, mellyel néki tartozom». E könyvecske az «Encyclopaedia», melyhez már Hollandiában léte óta gyüjté az anyagot s előbb Ars artium (Mesterségek mestersége), majd Pasoptron (Mindent mutató tükör) cím alatt latin nyelven kezdett kidolgozni. Most a számára küldött úti költségnek egy részét «ámbár az nékem egyébre is kellett volna» a könyvnyomtatónak adá s igy a nyomtatás 1653-ban megindult, s gyors egymásutánban a 261. lapig (M-ívig) haladt. Innentul a sajtóhibák töméntelen száma a mellett bizonyit, hogy a javitó kéz messze esett a nyomtató helytől.

Apácai feleségével s gyermekével 1653 augusztus 29-én ért Gyulafehérvárra. Itt ekkor az iskola a következőkép volt szervezve: az elemi tárgyakat két csoportban két segédtanító tanította, collaborator; aztán volt négy osztály, mely körülbelül a mai gimnáziumnak felelt meg: szintaktika, poetika, retorika és logika, ezeknek az élén állott négy mester (Apácai maga igy fordítja magyarra), rektor; végül Bisterfeld, a szentirás és teologia tanára, professor. A.a második osztálynak lett rektora, mestere. Fizetése volt 250 frt készpénz, 28 köböl buza (köble ért 1 frtot), 3 disznó (á 4-5 frt), 15 bárány (á félforint), rajméz (ért 2-3 frtot), és fa 16 frt értékben. Ugyanennyit kapott a másik három mester, ellenben a professzor fizetése 1800 frt volt készpénzben. Szerény állás tehát, de mint Bethlen irja, el kellett fogadnia az obediencia és szokás szerint, mind a mindennapi kenyérre nézve, melyre szüksége volt magának, feleségének és gyermekének. A., mint református gimnáziumainkban ma is szokásos, székfoglalóval köszöntött be 1653 november 2-án. « De studio sapientiae», ez volt a tárgya a beköszöntőnek, melyben a további cím szerint kimutatja a művészetek és tudományok hasznát, eredetét és fejlődését Ádámtól a rómaiakig, valamint a héber, görög stb. nyelvek tanulásának hasznát, végül megmutatja, mily módon lehetne a magyar nép mind e bölcseségnek nemcsak részese, hanem mint érhetné el, vagy éppen mulhatná felül a többieket e téren rövid időn. A magyar nem képtelen - ugymond - a tudományra; ritka ország bir annyi jeles férfit fölmutatni, mint Magyarország: Szegedi, Molnár, Gelei, Csulai, Medgyesi, Kereszturi, Tolnai, Gidófalvi, de katolikus részről is: Pázmány, Csanádi, Enyedi, Dálnoki (Comeniust, ki ugyanekkor működött Patakon, mint idegent, nem említi). De azért nem megyünk előre, mert iskoláink rosszul vannak szervezve; részletesen elmondja, mivel foglalkozzék a két kollaborátor, a négy rektor, s hogy a professzor is még a magyar jogtudományt adja elő. Szóval a 28 éves kezdő semmivel sem volt megelégedve, azonnal elitélte az eddigi rendszert, melyet még nem ismert kellőleg s ujat ajánlott helyébe, melyet még sehol ki nem próbáltak, sőt a 24 év óta nagy dicsőséggel oktató Bisterfeld professzornak, az iskola fejének működését sem tartja elég széleskörünek és mintegy hivatalosan, az iskola előljárói és nagy közönség jelenlétében neki, hogy kötelességét igazán teljesítse, még egy tárgy előadását ajánlja. Hogy e szerénytelen föllépés neki «sok boszuságot» és kevés barátot szerzett, érthető. Ez év december havában nyilvános vitatkozást tartott istentagadók, pogányok, törökök, zsidók, katolikusok, lutheránusok, sociniánusok, arminiánusok és anabaptisták ellen: a tárgynak a gyulafehérvári viszonyokhoz képest fölötte kiterjesztett volta is azt a gyanut kelti, hogy A. - aminek különben a székfoglalóban is több helyütt van nyoma - nagy tudását akarta fitogtatni. Az sem tehette kellemesebbé állását, hogy 1654 augusztusban tanítótársaival keményen összetüzött iskolájuk módszere miatt, de nem ért el semmi eredményt.

Tanítványaira rendkivüli hatással volt. A kiváló férfiut éppen tüzes lelkesedése, szónoki heve, széles körü műveltsége különösen a tanítói pályára utalták. Az iskolák javításával, átalakításával, kiegészítésével ismételve foglalkozik. Az iskola neki társadalmi, nemzeti és tudós intézmény; az tesz műveltté, gazdaggá, szabaddá. Hogy nincs főiskolánk, nemzeti szerencsétlenségnek tartja. Nagy művében a geográfiához egy külön fejezetet csatol «a fővebb Akadémiákról», melyet miután 10 pontban a többi európaiakat fölsorolta, igy fejez be: «11. Erdélyben, a fejérvári (ha lábra állhatna) kolozsvári, 12. Magyarországban a váradi, pataki, debreceni. Noha mind az erdélyi s mind a magyarországi oskolák: oskolák inkább, mint Akadémiák, a mi nemzetünknek nagy gondviseletlenségének miatta, az ő örökkévaló nagy gyalázatjára. Holott más keresztény országokban, még ahol pápista fejedelmek, királyok uralkodnak is, vagyon a reformátusoknak egy nehány rendbéll Akadémiájuk. Minékünk vallásunkon való fejedelmünk, bő országunk vagyon s hol az Akadémia? melybe, ha volna, a bőségre nézve sok idegen orazágokból a tanulók elgyülnének.» A. első sorban nem is tudós v. iró, hanem tanító. Minden tudását az iskolában értékesíti; azért tanult, hogy tanítson. S amit ir, első sorban az iskola számára irja. Nagy műve, az Encyclopaedia is az ifjuságnak készült. Főszándéka vele, ugymond, az volt, hogy «oly könyvet adnék a magyar ifjuságnak kezébe, melyben anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna.»

Ez a könyv két évi készülés után 1655-ben megjelent. Címe ez: «Magyar Encyclopaedia. Azaz, minden igaz és hasznos bölcseségnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása. Apátzai Tsere János által». 11 részből áll. Az l. tartalma metafizika, II. és III. logika, IV. aritmetika, V. geometria, VI. asztronomia, Vll. geografia, fizika, természetrajz, medicina, VIII. architektura, mezőgazdaság, naptár, IX. történelem, X. etika, jog, politika, XI. teologia. Mindez 412 oldalon. A kötetben van még folytatólagos lapszámozással székfoglalója: De studio sapientiae és 4 szintén latin nyelvü levél 1651-ből, mely egyetemi tanulótársaihoz intézve, teologiai témákat tárgyal; egészben 487 oldal. A kötet formája kis 16.-rét, hogy a tanuló kényelmesen zsebre dughassa.

A. tanító, ki tanítványainak oly tankönyvet irt, mely legjobb (de nem mindig elég jó) tudomása szerint mindenben az akkori tudás szinvonalán állott. És e könyvét magyar nyelven irta: ez marad örök érdeme és dicsősége. Oly időben tárgyalta az összes tudományokat nemzeti nyelven, amidőn még alig akadt másutt párja. Magáról e nyelvről pedig csak a legnagyobb bámulattal szólhatunk. Ahol nem uralkodik eléggé a tárgyon, ott merev és nehézkes, de legnagyobb részében oly ügyes és folyamatos, oly simulékony és kifejező, oly gazdag és változatos, hogy tudományos irodalmunkban jóformán példaképül szolgálhat. Joga volt a nyelv szegénységéről panaszkodni, mielőtt művét megirta; de joga van magasztalásunkra és hálánkra, miután befejezte.

Kortársai az Encyclopaediát nem igen méltatták. A fejedelem sem vette észre s midőn a beteges Bisterfeld helyébe más tanár után néz, nem A.-t hivja meg, hanem Basiret, a kivégzett I. Károly angol király volt udvari papját, ki csakhamar Rákóczinak belső embere lett. A preszbiteri iránynak akkoriban Erdélyben nem kevés hive volt, köztük a hires Medgyesi és Tolnai; A. is közéjük tartozott. Már ez magában elég ok volt arra, hogy Basire ellenséges figyelemmel kisérje A. működését és befolyását, melyet különben az ortodox teologus előtt eretnekségnek tetsző cartesianizmusa még veszedelmesebbnek tüntetett föl. Basire 1655 szept. 24-én a fejedelem és az udvar jelenlétében az iskolában az uj tanév elején általános vizsgálatot tartott. Ekkor történt meg az elkerülhetetlen összeütközés, melyről A. feljegyzései nyomán van tudomásunk. Basire a fejedelmet a preszbiterek ellen tüzelte s komolyan intette őt, a főurakat, a püspököt s másokat, hogy magokra ügyeljenek, nehogy az ő angol királyának sorsa fenyegesse őket is; ha pedig soká találnának késni, e gonosztévők helyett a fejedelem vére fogna ontatni. Erre a fejedelem: ha a tanítók közt independens volna, nyilvánosan védje magát. Nem hiszem - mond Basire - hogy volna. De én bizonyosan tudom, válaszol Rákóczi, hogy van köztük néhány. A. érezte a célzást: «Nagyságos fejedelem, felel, sohasem volt köztünk independens, nem is hiszem, hogy most volna. Én sohsem voltam independens, nem is leszek, de preszbiteriánus igenis vagyok.» A fejedelem: «A preszbiteriánizmus ut az independentizmushoz!» A.: «Fenség! persze, mondják.» Erre Basire a preszbiteriánusok ellen fordult s midőn A. azt mondá, hogy Basire okai oly selejtesek, hogy minden középszerü preszbiteriánus könnyen megcáfolhatná - ez feltünt a fejedelemnek s legott parancsot adott, hogy az ellenfelek ezt nyilvános vitatkozáson döntsék el. A. hiába védekezett, hogy ily fontos ügyre nincs kellően előkészülve. A fejedelem megmaradt elhatározása mellett s a 29 éves ifju gyorsszavu heve nem állhatott meg a 47 éves férfiu higgadt gyülölsége előtt: a vitatkozás A. vereségével végződött. «A fejedelem ekkor - igy tudósít egy ujabban felfedezett forrás - A.-ra erősen megharagudott és ezt is mondotta: De isten engem ugy segéljen, Apácai uram, a Medgyesi preszbiteriumot, amig én élek, ide bé nem hozza ked. Mást ne tanítson, mert isten engem ugy segéljen, valaki mást tanít, a Marosba vettetem vagy a toronyból hányatom le! Ekkor még Kereszturi is erősen pirongatta A.-t, azt mondván: Bezzeg kimutatá ám ked A. uram foga fejérét; bizony valójában gyermeki argumentumokat hoza ked elő. Melyek után sok bajai lőnek, a püspök a fizetését ki nem akará adni, a fejérvári professzorságról megfosztaték a fejedelem által.» Megkinálták a kézdivásárhelyi, majd enyedi papsággal, de nem akarja az iskolát elhagyni, aztán a marosvásárhelyi rektorsággal, de azt kevesli. Lórántffi Zsuzsánna Patakra készül meghivni rektornak, «de a fejedelem nem engedte, azt mondván, nem illik ilyen embernek javán igy munkálódni.» A püspök ekkor azt javallotta neki, kövesse meg Basiriust s adjon reverzálist. Egyiket sem cselekedte, igy aztán általtették Kolozsvárra, melynek iskolája a fehérvárinál alsóbbrendü volt.

A deákság híven megmaradt szeretett tanítója mellett. «Ha az alumnia a deákokat - irja Bethlen - és engemet az atyám ott nem tartott volna, bizony mind odahagytuk és Kolozsvárra A.-hoz mentünk volna.» S Bethlen s vele sokan követték is A.-t, ki 1656 november 20-án foglalta - el uj állását ily cimü beszédével: «Az iskolák igen nagy szükségéről és azon okokról, melyek miatt a magyaroknál elpusztult állapotban vannak.» Okai szerinte: a polgárok és tanulók, a tanítók gyakori változása, az egyházi férfiak, a felügyelők és kurátorok - szóval mindenki. Mintha a saját maga üldözött és zaklatott lelkét erősítené, ugy hangzanak e szavai: «De ha, és ezt én mondom, oly időben születtünk, mikor a legnagyobb tudatlansággal szemben a bölcseség és ennek tanítói egy batkára sem becsültetnek, azonnal kétségbe kell-e esnünk? EI kell-e hagynunk az isko!át? Számba sem kell vennünk az utókort? Nem, gyalázaton és szégyenen keresztül az erényre kell törekedni.» Kolozsvártt épp oly buzgó tanító volt, mint idáig. Az ő közbenjárásának köszönhette az intézet a Lórántfi Zsuzsánna reformátns alapítványát, az ő buzgólkodásának a Barcsay fejedelemtől nyert cameraticum beneficium-ot, mely tiz szegény tanulónak köztartását tette lehetővé. Ugyane fejedelemhez nyujtott be 1658 végén egy tervet: «A magyar nemzetben immár elvégtére egy Akadémia felállításának módja és formája,» felől, melyben bizonyítja, hogy a fehérvári kollegium jövedelme eddig is elégséges volna az uj intézetnek céljára, s hogy az még fenn nem áll, «az idegeneknek uralkodása és a magunkéinak irigysége tette nékünk ez nagy kárt.» Ugyanez évben dulta fel a tatár Fehérvárt és kollegiumát, a hallgatók elszélednek s Basire a megmaradt 35 tanulóval menekül a romok közül. Barcsay sem ér rá A. nagyröptü tervével foglalkozni. Hanyatlik Erdély, hanyatlik a nemzeti műveltség ügye, s A. fiatal erejét is megtörte a gyógyíthatatlan betegség. 1658 novemberében Kolozsvártt még nyilvános vitatkozást áll Veres Ferenc kat. pappal e tétel fölött: «Krisztus nem mindenkinek halt meg.» December 27-ről fenmaradt egy levele, melyben egészségéről szó sincs; nyilván még egészségesnek tartja magát. De már a következő év utolsó napján, éjfélkor a tüdősorvadás véget vet életének.

Apáca-pille

Psilura monacha L. (Liparis v. Bombyx monacha, állat). A szövő-pillék (Bombycidae) családjába tartozik. A kifejlődött pille juliusban és augusztusban jelenik meg. Szárnyai piszkosfehér szinüek; a felsőkön fekete zig-zug vonalak vannak. Potroha pirosas. Petéit a fa kérgére rakja, de nem vonja be gyapjas pihével, mint közeli rokona: a gyapjas pille (Ocneria dispar). A peték kitelelnek és májusban szoktak belőlük a hernyók kikelni. Ezek színe szürkés-fekete, a második szelvényen fekete folttal, melynek oldalain fehér szegély van, a folt hátsó felében pedig két egymástól elhajló rövid kék vonal. A folttól kezdve a hernyó hátának közepén sötétszürke sáv huzódik, melyből az egyes szelvényeken jobbra-balra egy-egy sötét nyulvány hatol bele a világos oldalszinbe; mindegyik nyulványban fehér szemölcs van. A 7., 8. és 9-ik szelvényen a fekete hosszantmenő sáv fehéres-szürke tojásdad, hosszu folt által van megszakítva. A hernyó testét, különösen oldalvást, szemölcsökből kiinduló szőr borítja, tehát a «szőrös hernyók», «szőrös macskák» közé tartozik. Juniusban és juliusban bábozódik be a fákon; a bábállapot 15-20 napig tart. Az apácapille a fenyveserdők egyik legveszedelmesebb ellensége, mely különösen Németországban, Dániában és Svédországban szokott garázdálkodni. Hess német erdészeti iró szerint ennek a pillének hernyói 1853-tól 1863-ig csupán a keletporoszországi erdőkben 180000 kat. holdnyi (18 négyszögmértföldnyi) erdőt tettek tönkre; ez erdők fatömege 13 miliíó köbméter volt. 1890-91-ben pedig Bajorországban az ebersbergi parkot, mely 12000 kat. holdra terjed, és mely 2 millió köbméter fatömeget képviselt, ugyszólván egészen kiölték. A fenyőn kivül a lombos fákat, különösen a bükkfát is megtámadják. A bükkfalevél különösen a fiatal hernyók kedves tápláléka. Ujabban 1888-tól 1891-ig nemcsak Bajorország déli részében, hanem Württembergben, Ausztria egyes részeiben és Porosz-Sziléziában is ellepte a lucfenyőket. A bajor kormány az említett két évben, 1891 végeig 3 millió márkát költött a védekezésre. Hazánk erdőgazdaságának története a megelőző időkből nem említ föl olyan adatokat, melyek az apáca-pille tömeges föllépéséről szólanának. 1891-ben azonban a délkeleti Kárpátokban, Maros-Torda, Csik- és Beszterce-Naszód vármegyékben veszélyes mértékben elszaporodott. Maros-Tordában az inficiált terület 81,262 hold, Csíkban 2000 hold, Beszterce-Naszódban 5000 hold volt; de 1891-ben ennek a területnek aránylag kis része szenvedett jelentékeny mértékben.

A védekezés módjai közül Bedő-Albert m. kir. főerdőmester közlései alapján a következőket ismertetjük: 1. A pillék égetése. Julíusban, mikor a pillék megjelennek, esténkint hulladékfából 2-4 köbméternyi máglyákat gyujtanak meg a fertőzött erdő oly részein, ahol a tüz nagyobb távolságra látható. A tüzet 9 órától éjfélig élesztik. A világosság felé repülő pillék azután tömegesen égnek el a lángban. 1891-ben Bedő Albert ezt az eljárást, melynek Németországban kevés híve van, jó sikerrel alkalmazta az erdélyi erdőkben, amennyiben vele mintegy 8 millió pillét öltek meg, köztük 30-40 % nőstényt. 2. Mivel a fertőzés kezdetben foltonkint, aránylag kisebb darabokon mutatkozik, azért az ilyen - gondosan kipuhatolt - helyeken, akár a hernyórágás idején, akár a peterakás után, legkésőbb pediga következő év április havának közepéig, a fákat le kell vágni és kérgüket, gallyaikat, valamint a lombot és aljnövényzetet el kell égetni. 3. A beteg, vagy kiszáradt fákat évenkint el kell az erdőkből távolítani és a nagyon zárt állabokban megfelelő áterdőlések által utat kell nyitni a szabad levegőnek. 4. A fatörzsek körül alkalmazott hernyóenyvvel egyes értékesebb fákat meg lehet menteni az átvándorló hernyók támadásától. Szabad működést kell engedni az apáca-pille természetes ellenségeinek. Ilyenek: a) Rov -arokat evő állatok, p. a harkályok, cinegék és egyéb kisebb madarak, valamint a hernyókra vadászó pókok stb. b) A hernyók belsejében élősködő rovarok, különösen a Tachina-fajok némelyike, a hártyásszárnyuak (Hymenoptera) közül a fürkésző darazsak (Ichneumonidae) több faja, különösen az Ichneumon-, Pimpla- és Campoplex-nemekből, valamint néhány Bracon- féle kis darázsfaj. C) A rovarölő gombák. Az A. ellenségeinek szaporítása, magától a természettől függ; a rovarölő gombákkal való mesterséges fertőzés azonban némileg az emberi hatalom körébe esik, de eddig még csak a kisérletezés stádiumában van, anélkül, hogy a nagy praxisban való alkalmazásának biztos módja meg volna állapítva. Ezekkel a kisérletekkel és az Erdélyben megindított védekezési munkálatok vezetésével a földmivelésügyi m. kir. minisztérium 1892-re dr. Horváth Gézát, az áll. rovartani állomás főnökét bizta meg.

Az erdélyi hegyekben, 1891-ben, juliusban véghezvitt vizsgálatok azt mutatták, hogy helyenkint az A. hernyóinak 1/2-3/4 része, a báboknak pedig harmada, sőt helyenkint fele is, élősködő rovarok által volt megtámadva. Ebből is kiviláglik, hogy az A. csak akkor bir elhatalmasodni, ha természetes ellenségeinek működése bármely oknál fogva ideiglenesen gátolva van. (V. ö. Bedő Albert. «Az erdőket pusztító apáca-rovarról», az Erdészeti Lapok 1892. é. III. füzetében.

Apácás

(apáca-fánkocskák), olvasztott cukorban főzött törött dió v. mandola, zsemlyemorzsa, narancs- v. citromhéjjal, mely keveréket kihülve, rétestészta közé dió nagyságban téve, fánk-szurdalóval kiszurnak s gyenge tűz mellett megsütnek.

Apáca-Szakállas

kisközség Komárommegye csallóközi járásában, (1891) 992 magyar lakossal.

Apácazörej

(Nonnengeräusch), a torkolati viszerek fölött vérszegénységben szenvedőknél hallható zugó zörej. Okát az összeesett vénából a tág bulbusba ömlő vér örvénymozgása képezi. Jelentősége a vérszegénység diagnozisánál van. Nevét onnan kapta mert vérszegény apácáknál észlelték legelőbb.

Apachok

harcias indus törzs Uj-Mexikóban és Arizonában, most már csak mintegy 6000-en. L. Indus.

Apadás

l. vizfolyásoknál, tavaknál v. tengereknél a vizállás sülyedése. Legegyszerübb és legkönnyebben megmagyarázható a folyók apadása, ahol azt az eső, hó stb. megduzzasztván, a viz fölöslege folyik le, v. pedig nagy szárazság okozta erősebb párolgás és a föld által való fokozottabb elnyelés okozza. A tavak apadása már csak több év folyamán figyelhető meg, míg a tengerek apadása évszázadok alatt észlelhető csak. A régi partvonalakat rendesen a szinlők (terrászok, l. o.) jelölik.

2. A., a termények eltartásánál idővel beálló térfogat- illetve sulyveszteség; főoka a viztartalomnak folytonos csökkenése, azért szemes terményeknél beszáradás-nak is mondják. Légszáraz gabonánál egy év alatt 1-2, hüvelyes magvaknál 2-5, repcénél 12-15 térfogat századrészt tesz ki.

Apádia

kisközség Krassó-Szörénymegyének resicai járásában, (1891) 905 oláh lakossal; termékeny határral, rengeteg erdőséggel.

Apadtság

v. Apadt szem. A gabona szeméről mondják. L. Apadás és Phtisis bulbi.

Apafalva

(Apova), falu Hontmegyének nagycsalomjai járásában, (1891) 316 tótajku lakossal; Koburg herceg birtoka.


Kezdőlap

˙