Arnus

folyó Olaszországban l. Arno.

Árnyak

A megholtak lelkeinek állapotáról és mivoltáról világszerte elterjedt képzetek azon egyik, határozottabban körülirt faja, mely a legtisztábban és még aránylag a legnagyobb következetességgel a Homeros nevéhez füződő két jón népeposzban, az Iliaszban és Odisszeiában tükröződik, habár ezekben is nem egy oly ellenmondást foglal magában, mely részben korábbi fokozatara vall, részben pedig későbbi fejlődése csiráit tartalmazza többé, vagy kevésbbé kitetsző módon. Önmagával még a legkevésbbé meghasonlott és az u. n. Homeros-féle világnézettel (amennyiben ilyenről bizonyos fenntartás mellett szó lehet) a legösszhangzóbb felfogásban e képzet a megholtnak lelkét mintegy az élő személy tükörképének (eidwlon.= hasonmás), vagy oly árnyékának tünteti föl, amely az elköltözöttnek alakját ugyan teljesen felismerhető, de mégis annyira finomult anyagban mutatja hogy a testiség jelékei közül jóformán csak a bizonyos feltételek mellett beálló Lathatóság illeti meg. A hallhatóság már csak kivételesen és többnyire csak varázslat (áldozatban való részeltetés) segítségével sajátja; foghatósága pedig egyáltalában nincs neki. Ez Á. az ember teljes személyiségének csak részleges képviselői: de még annak sem vehetők tulajdonképen és egészen, amit lélek vagy szellem néven ismer a halál utáni létről szóló hiedelmek másféle alakulata. Az Á. ugyanis a testből való elköltözésük után az akarás, érzés meg gondolkodás szellemi műveleteit már csak azért sem gyakorolhatják az említett következetes felfogás szerint, mert ezek csak a testtel még egyesült lélek funkciói. Ahol mégis ilyenekre képesítetteknek tapasztaljuk, kivételesen a Homeros-költeményekben és egyebütt is az Á.-at, ott már a fent jelzett ellenmondásokba keveredni látjuk a róluk szóló hiedelmet. Az összehasonlító néplélektan mai állása szerint úgy látszik, hogy az Á., mint egyáltalában a lélek és szellem képzeteinek keletkezésében és alakulásában nagy része van az álom élettani jelenségének és az ebből primitiv logikával levont következtetéseknek. Éppúgy amint másrészt félreismerhetetlen hogy az Á. lenge füst-, vagy páraszerü alkotásáról elterjedt hiedelmek közelről érintkeznek a lélek és szellem mivoltáról táplált mindazon felfogásokkal, melyek elég világosan jelezvék már az ember, illetőleg az ennek képére felszerelt összes v aló vagy képzeleti lények metafizikai alkotó részének feltünő egyezést mutató elnevezéseiben is. A gör. a lat. animus (gör. anemoz szél) és spiritus, a ném. Seele és Geist, a szláv duša (dumas, duma) stb. nem jelentenek alapjában egyebet, mint a magyar Lélek és szellem szavak s mindannyian, valamint e legismertebbeken kivül a velök analog jelentésü szavak légiói a legkülönbözőbb nyelvekben, csak a lehellet közös képzetének a lélek fogalmává fejlődését mutatják.

Az Á. képzetét némely módosult alakban és ehhez képest másféle következtetések alapjául szolgálva mutatják a római néphit genii., manes és Lares néven megkülönböztetett túlvilági lelkei, melyeknek a költőknél divó feltüntetése csak ovatosan használható fel a római genuin hiedelmek megállapítása céljára, minthogy náluk lépten-nyomon görög mintáik erős hatása is figyelembe veendő. Ugyanez óvatossággal kell eljárnunk a görög, vagy római felfogás szürőjén át reánk jutott másféle néphitelemek megitélésében is, mikor ezek eszkatologiai rendszerét vizsgáljuk. Sok része van ugyanis a bibliában szentesítést nyert héber s ennek előtte ős-sémi, de részben egyiptomi és más eredetü eszkatologiai felfogás mellett, a kereszténység ide tartozó tanaiban is a görög és római analog képzeteknek, a melyekhez a megváltás tanainak mind szélesebb körre terjedésével még számos ujabb néphitbeli elem is vegyült. Nem csoda tehát, ha lépten-nyomon találkozunk ma is a legtöbb keresztény nép babonái- és szokásaiban is oly vonásokkal, melyek a tulvilági létre vonatkozó képzetek közt egyfelől a bibliai felfogásra, de másrészt az antik pogányság meg a ma is élő primitiv népek ilynemü hiedelmeire emlékeztetnek. Igy az Á. tüzetesebben körülirható képzetével közelről rokon az a középkori jogszokásokból kitetsző felfogás is, amely szerint az ember árreyéka személyiségének oly kiegészítő része, melyet büntetéssel is lehet sujtani, megbélyegzéssel is lehet illetni. Ez a felfogás szülte az u. n. árnybüntetések (Scheinbusse) többrendbeli fajait, minők az álmodott bűntények, v. vétségek szintén csak valami szinleges lakolással való megtorlásai általában (l. Grimm Jakab, Deutsche Rechtsaltertümer 678 s k. és Liebrecht Zur Volkskunde 33, 424, 503 s k.); de különösen azok, melyekben az illető árnyéka a bünhödő. Ilyen p. a régi német jogszokásokban az, hogy a vándorkomédiás-, hegedős- és jongleurnépség megvetett és jóformán jogtalannak tekintett társadalmi osztálya csak a sértő fél árnyékán vehetett magának látszólagos elégtételt, s más efféle. (L. Liebrecht i. h. és az ott ül. forrásokat, különösen: Gierke, Der Humor im deutschen Recht, Berlin 1871.) V. Ö. még az Animizmus, Eszkatologia, Holtak tisztelete, Kisértet, Lélek, Szellem, Túlvilág szókkal.

Árnyalat

és árnyalás (franc. nuance), a kidolgozásnak azt a magasabb fokát jelzi, mely az alapszíneken, alapvonalakon, alaphangulatokon túl az egyes vegyülékeket és átmenetéket, a hatások egyes okait élesen tudja egymástól megkülönböztetni. Ily értelemben az Á.-ok száma határtalan; azoknak kiválasztásában és alkalmazásában pedig a művész finom érzéke és tapintata határozó. Ami a szókincsben a «szinonim» (rokonértelmül, az a művészetben az Á. (ugyszólván: rokon szinek, rokon hangok stb.). Az A. tkp. az árnyéknak különféle, majd világosabb, majd sötétebb voltáról van átvive a szineknek, hangulatoknak és egyéb esztetikai elemeknek vegyülékeire és átmeneteire. Legvilágosabb az Á. fontossága a festésben és zenében, nehézkesebb alkalmazású a költészetben és szónoklatban, legkivánatosabb a szinészetben, mely nélküle merevvé és untatóvá válik.

A. a festészetben az a változás, melyet a szinekben a rájuk eső fény erejének foka idéz elő, ugy, hogy olyan közép- és mellékszinek keletkeznek, melyek a szinezet változatosságához hozzájárulnak. a tollal, irónnal, tussal való rajzolásnál az árnyalásnak három neme van: a vonalárnyalás, mikor az árnyékot sűrü, párhuzamos, vékony vonalakkal jelöljük, a hullámárnyalás, mely apró, görbe, a világosság felé mindjobban szétmenő vonalokkal történik, és a tusolás, mely az árnyéknak valamely sötét szinnel való bevonásában áll. A tusolás különben együtt járhat a vonalárnyalással. Az egyes festészeti technikáknál az árnyalási eljárások különbözők.

Árnyék

a megvilágított átlátszatlan testek mögött keletkező sötét tér. Ha a világosság pontból árad ki, akkor az árnyékot egy oly kúpfelületnek a test mögé eső része határolja, mely létrejön ha a fényforrásból a testhez érintő egyenest huzunk s azt a test körül vezetjük. A kúpfelület csúcsa a fényforrás az érintési pontokat magában foglaló vonal a test felületének megvilágított és sötét része közötti határvonal, a kúpfelületnek a test mögé eső része pedig az Á.-ot határolja. Az igy meghatározott Á. a test geometriai árnyéka,. mely minden részében egyformán sötét. Ily A.-ot csakis szigoruan pont alaku fényforrás idézne elő s ez is csak oly térben, melyben fényszóró anyag p. gőzökkel, porral, füsttel fertőzött levegő nincsen. Legjobban megközelíti sötét éjszakán az elektromos ív (l. Davy-féle ív) fényében vetett Á. Az Á. alakja a test megvilágított keresztmetszetétől s az Á.-ot felfogó ernyőnek helyzetétől függ az árnyékkúp tengelyére merőleges ernyőn az Á. a megvilágított keresztmetszethez geometriailag hasonló. A fény legtöbbször kisebb-nagyobb felületből árad ki; ekkor a fényforrás minden egyes pontja egy-egy árnyékkúp csúcsa s az Á. megszünik egyforma sötétnek lenni. Abba a térbe, mely valamennyi árnyékkúpra nézve közös, egy fénysugár sem hatol be s itt azért teljes Á. van. Ezt oly tér veszi körül, melybe a fényforrás egyes pontjai bevilágítanak: ez a fél Á., mely szélei felé világosodik. Ha a fényforrás kisebb az árnyékvető testnél, a teljes Á. hátrafelé szélesedik; ha a test kisebb, a teljes Á. szükül s az Á.-kúp csúcsa ott van, hol a külső fényforrás és az árnyékvető közös érintői találkoznak. A félárnyék minden esetben hátrafelé szélesedik. A legnagyobbszerü Á.-jelenségek a fogyatkozások (l. o.). Az Á. itt adott magyarázata a fény egyenes vonalai terjedésén alapul. A fény elhajlása azt okozza, hogy a geometriai A.-ba is behatol fény s az Á. egyes esetekben szinezett szegélyü. L. Diffrakció.

Árnyék és világosság

A rajzoló művészetnek három eszköze van, melyeknek segítségével a testeknek képét, utánzatát sík fölszinen előállítja. E három eszköz: a rajzolat, az árnyék és a világosság megjelölése és a szinezés. A rajzolat az a vonal, mellyel a sikon körülhatároljuk a tért, melyet a test a térben elfoglal. A rajzolat tehát a testet alulról fölfelé és jobról balra való kiterjedésében utánozza, és ezzel visszaadja a test formalényegét, ugy hogy azt fölismerjük, tehát az utánzás java részét elvégezi. A rajzolatból azonban hiányzik a testnek harmadik, a hátulról előre való kiterjedése, azaz a domboruság. A testnek kiemelkedő részei világosabbak, mélyebben fekvő részei pedig, ahova kevesebb világosság jut, többé-kevésbbé árnyékosak. Ha a világosságnak és az árnyéknak ilyetén megoszlását a rajzolaton előállítjuk, akkor az a harmadik kiterjedésnek, a domboruságnak látszatával bir, vagyis a sik fölszinen ugy tünik föl, mintha test volna. Ezzel a testnek forma szerint való utánzata be van fejezve. Minthogy a testeket formájukon ismerjük meg, következik, hogy a rajzolat és a domboruság (relief) a két leglényegesebb eszköze a sík fölszinen való utánzásnak. De e két eszköz nem csupán arra szorítkozik, hogy a testeket utánozza, s nem csak annyit ér el, hogy p. egyik személyt a másiktól, Pétert Páltól megkülönböztethetjük, hanem azonfelül képes visszaadni azoknak jellemét és pillanatnyi kedélyállapotát, szóval az erkölcsi embert is. A harmadik eszköz, a szinezés, a testeket szinük szerint utánozza, s az utánzatot teljessé teszi. Ámbár a szinezés, mint az utánzás eszköze az utánzat felismerése szempontjából a két előbbi eszközhöz képest alárendeltnek látszik, mindazáltal, mint olyan, mely minden testnek állandó sajátságát, a szint adja vissza, a festészetben amazokkal egyenlő jelentőséggel bir. E jelentőség akkor jut teljesen érvényre, mikor a rajzoló művésznek nem egyedül a forma szerint való hű utánzás a célja, hanem egyuttal az is, hogy műve diszítményül szolgáljon. A rajzoló művészet nem igen felelne meg föladatának, ha lakásunkat csak a két első eszközzel előállított, bármily élethű ábrázolásokkal népesítené be.

Árnyékjáték

(dram.), keletről, szorosabban Khinából az oszmánokhoz átszármazott neme a szinpadi előadásnak. Az oszmánoknak úgyszólván drámájok és így szinpaduk sincs s ennek hiányát pótolja a Karagöz, az Á. Ez előadásoknak technikája igen egyszerű: egy átlátszó fehér vászonfal hátuljára szoríttatnak szintén átlátszó, finoman kifestett bőrbabok, melyek minden irányban mozgathatók és a háttérből rájok eső Világítás által nagy és domború alakban tünnek a néző elé. Ezeket a karagözdsi, a török impreszário, ki egy személyben vállalkozó, igazgató, költő, szinész, nagyon ügyesen tudja mozgatni és beszéltetni. Ezek az Á.-ok a Ramazan hónap folytán v. a kávé házakban v. vendégszerető magánosok lakásában adatnak elő. Miután Törökországban női nézőközönség nem létezik, az előadott Á.-ok cselekményei és párbeszédei nem mindig a legfinomabbak. A Paprika Jancsihoz és a Hanswursthoz lehetne hasonlítani a Karagözt, ha ez utóbbi mégis komolyabb irányú nem volna és majdnem az egész oszmán népéletet föl nem karolná. Az Á. főszemélye a török Don Juan, a Karagöz, ki mindenben a főcinkos és Hadsi Eivadban Leporellóját találja. Egyéb alakok: Bekry Musztafa., egy iszákos, bárgyú, gazdag paraszt, továbbá a dervis. ki általában nagy gazembernek festetik, az albániai haramia, végül szolgák, idegenek, házalók, ópiumpipázók stb. A nőalakok néha erényesek és diadalmaskodnak. Általában véve a cselekmény és beszélgetés otromba, ámbár ez utóbbi költői virágokkal és dagályos képekkel szokott kicifrázva lenni. Mindamellett e kezdetleges előadásokban is útat tör magának a népszerü szatíra, mely éles világot vet az oszmán közállapotokra. Az A. műsora 30 darabból áll rendesen, a Ramazán ugyanannyi éjjelére számítva.

Árnyékolás

(eszt.), a festészetből átvitt kifejezés, mely általános széptani jelentőségű lett, miután a zenei költeszet és szinművészet is elvűl fogadták el, hogy a fő motivumok, hangulatok alakok, ellentmondó vagy jelentéktelen részletek úgyszólván árnyékoknak belevegyítése által jobban kiemeltessenek, megvilágíttassanak. Lucifer árnyéka úgy az isten fényét, mint Ádám jobb természetet még inkább tünteti ki. A nagy költők alakjai sohasem úsznak egyszínű fényben, hanem mindig áznyékoltak, valamint megfordítva, gonoszaik sem teljességgel gonoszak, hanem jobb tulajdonságok sugarai által vannak ellenkező értelemben beárnyékolva. Az Á. elve is csak utánzása a természetnek, mely legalább a mi bolygónkon sehol sem ismeri a tiszta és maradandó fényt. Á. más értelemben annyit is jelent, mint árnyalatokkal való művészi alakítás. L. Árnyalat. Á. mezőgazdasági ért. Beárnyékolás.

Árnyékos fény

az olasz chiaroscuro és a francia clairobscur kifejezéseknek szószerint való magyarra fordítása. a német azt mondja: Helldunkel. a festészetben igy nevezik a fénynek a hatását az árnyékban. Ez a tárgyak megvilágításának egyik módja. Ugyanis minden tárgy a fényforráshoz, mély megvilágítja, kétféle viszonyban lehet: vagy egészen szabadon van és a fényforrásból szétáradó sugarak egyenesen ráesnek, v. pedig egy más tárgynak az árnyékában van és a környezetében levő tárgyakról visszaverődő sugarak vetnek rá világosságot. Vegyünk például egy embert aki egy lombos fa árnyékában ül. Balfelől nem messze tőle van egy rakás kő, melyet a nap sugarai fénnyel árasztanak el. Az innét visszaverődő fény arcának egyik felére esik és azt megvilágítja. a jobbja felől levő szintén visszaverődő fény által megvilágított bokrok lombjai bágyadt sugarakat vetnek az egész alak jobb oldalára fölülről pedig a fa levelei között behatoló nehány sugár világítja meg. Az ekként megvilágított tárgyon áll elő az árnyékos fény. Vegyük hozzá hogy nem csupán az alakra innen és onnan vetett fény erejéről van szó, hanem azzal is kell számolni, hogy p. ez esetben a kövekről vetődő fény sárgás, a fa lombjairól vetődő fény pedig zöldes, tehát emberünk arcának, ruhájának szinét is módosítja. Önként értetik, hogy e tünemény sokkal szövevényesebb, mint az, melyet az egyenes világítás akár a szabadban (pleine air), akár a szobában idéz elő, ennélfogva ennek a visszaadása egyik nehezebb, átalános törvényekkel nem szabályozható föladata a festészetnek. Az árnyékos fénynek legkiválóbb mesterei Correggio, Murillo és Rembrandt.

Árnyékrajz

valamely tárgynak, leginkább pedig emberi fejnek olyan megrajzolása, hogy a rajz, mint az árnyék, csak a körvonalakat tünteti fel, az ilyen rajzot feketére szokás festeni vagy fekete papirból kivágni.

Árnyékszékrendszerek

Az ember közepes számítás szerint évenkint 428 kg. vizeletet s 450 kg. ürüléket produkál. Ez a sok szenny a társas együttélés kezdetleges formáinak viszonyai közt egyszerüen a szabadba, a talajra jut (p. falun), ahol az ürülék idővel kiszárad, az esővel kilúgozódik, a talajba szüremkedik s elbomlik, oxidálódik. Ott, hol nagyobb embertömegek aránylag szűk helyen, tehát szorosan élnek együtt (p. városokban), az előbb emlitett eljárás a szenny olyan felhalmozódását vonná maga után, mely a lakást tűrhetetlenné tenné. De nemcsak a lakást s közvetetlen környékét tenné tisztátalanná, hanem mind mélyebbre szivárogva, a lakás talaját, nemkülönben a talajban foglalt vizet, tehát a kutak Vizét is beszennyezné rothadó anyagokkal. Ez arra indította az embereket, hogy az ürülék s egyéb szenny elhelyezésére vagy eltávolítására megfelelő berendezéseket alkalmazzanak. E berendezések: az árnyékszékek.

A herculanumi és pompeji ásatások szerint a nyilvános és házi árnyékszékberendezéseket már a rómaiak használták, a történelem pedig feljegyezte, hogy Diocletianus császár idejében Rómában 144 nyilvános árnyékszék volt, melyeket az állam rendszerint bérlőkkel kezeltetett: oly vivmány, mellyel mai előhaladt századunkban is sok nagy város büszkélkedhetnék. A népvándorlás a, kulturának ezt a vivmányát elpusztította, a középkorban a pöcegödrökre és csatornákra nem sok gondot fordítottak. Igen valószinü, hogy mindazok a rettentő járványok, melyek a közép-, sőt az újabb korban is. Európát végig söpörték részben a hiányos árnyékszék-berendezéseknek következményei voltak. A talajt az emberi ürülékek annyira inficiálták, hogy a bajt csak századok munkája orvosolhatja. A javúlást lényegesen elősegíti a vizvezeték, mellyel manapság árnyékszékeinket igen ügyesen és hasznosan kötik össze. A vízzel öblített árnyékszékek régi valószínüleg ázsiai eredetüek; Vitruvius iratai nyomán állíthatjuk, hogy már a római köztársaság idejében használták azokat és hogy ezek a célirányos szerkezetek a praktikus rómaiaknál csakhamar elterjedtek, bizonyítja az, hogy a Caesárok korában használatuk általánossá vált. De annak ellenére, hogy keleten és déli Európa java részében ezeket a berendezéseket sok helyen használták, Közép-Európában csak az újkorban terjedtek el, midőn John Harrington Erzsébet király nő uralkodása alatt azokat Angliában meghonosította. Az első szabadalmazott «water closet»-et 1775-ben Cumming Sándor órás készítette s ezóta főleg Angliában és Németországban annyit szerkesztet tek, mintha a mult összes hibáit egy csapásra akarnák jóvátenni. Hazánkban a találmányok sorát a mult évtized folyamán Knuth Károly, Rill Lajos és Zellerin Mátyás nyitották meg és összes e nemü vivmányaink Budapest építkezéseivel függnek össze.

Az árnyékszékek legyenek kényelmesek, tiszták és az egészségügyi követelményeket minden tekintetben elégítsék ki. A modern épületekben az árnyékszékek rendszerint a hálószobák mellett vannak, azért természetesen szellőztetésükre kiváló gondot kell fordítani. A nagyobb bérházakban több lakásnak van egy árnyékszéke, melyeket közös helyen, rendszerint a melléklépcsők közelében állítanak fel. Közös árnyékszékeket használnak a gyárakban, kaszárnyákban, kórházakban, iskolákban stb. Azokban a városokban, ahol az egészségügyre adnak valamit, az utcákon is találunk nyilvános árnyékszékeket. A lakosztályok jobb árnyékszékeit ajtóval ellátott szellős és világos helyre teszik. Az ülőhely legalább is 66 cm. széles, 45 cm. magas és 50 cm. mély legyen, köralakú nyilásának bősége 27-30 cm. között váltakozzék. A kamara padozatát igen gyakran kőlapokkal, aszfalttal vagy cementtel burkolják, néha a falakat is cementtel vakolják be és olajfestékkel festik be, még szebbek a csempével kirakott oldalfalak. Az árnyékszékek igen sokfélék, a az embernek szokása, műveltsége, a hely s a lakás természete szerint változnak, de nagy általánosságban két elv szerint csoportosíthatók: Bizonyos tartóban hoszabb-rövidebb ideig gyüjtik az ürüléket (száraz klozetek), vagy azonnal elvezetik az ürüléket (nedves klozetek), még pedig megfelelő csövek segítségével.

I. csoport

I. E csoport egyik kezdetleges alakja, melyet manapság is igen sok helyen, nevezetesen falun, láthatunk, egyszerüen a földbe ásott gödör, melyre kis silány házikót alkalmaznak. Ezt a leghatárorozottabban kárhoztatni kell. Az ürüléknek körülbelül negyedrésze szilárd, a többi folyós mely szétszivárog a környék felé, még pedig annál gyorsabban, menni lazább a talaj összeállása (u. n. «emésztő» gödrök). Ilyen módon a talaj rothadó anyagokkal telik meg, melyek feláramlanak a lakás levegőjébe, s belejuthatnak a kutak vizébe is. Ez magában véve is elég aggodalomra ad okot, de még fontosabb az, hogy az ürülékben fertőző anyagok is fordúlhatnak elő, melyek súlyos betegségek létrehozói is lehetnek, ha az árnyékszékből olyan kút v izébe jutottak, melyet ivásra is használnak. Az ürülék kiszivárgásának elejét akarták venni oly módon, hogy azt téglával kifalazták, majd belátva, hogy az ürülék a téglák lyukacsos anyagán szintén átszűrődik, a téglákat cementbe rakták, sőt a téglafalat cementtel vagy aszfalttal egészen be is burkolták. Habár állandó s teljes biztosítékot még ezek sem adnak (mert a cementet az ürülékek alkáliái lúgjai, az aszfaltot pedig a keletkező ammoniák lassankint kimarják), mindemellett bátran mondhatjuk, hogy az emlitett eljárások jelentékeny mértékben képesek csökkenteni az árnyékszék-gödrök ártalmait, főképen, ha az átjárhatatlanná tett téglafalazat mögé mint egy egy lábnyi vert agyagréteget is helyeznek, s ha a gödröt elég gyakran ürítik, s az esetleges hibákat javítják. Ha a gödör megtelt, ki kell üríteni. (Falun a primitiv gödröt egyszerüen betemetik s új gödröt ásnak.)

A kiürítés sok helyen még ma is kezdetleges módon: vedrekkel, ásóval történik. Némelyvárosban (Drezda, Páris némely kerületeiben stb.) az ürüléket gőzgéppel a gödörbe bocsátott csövön át kocsikon elhelyezett hordókba szivattyuzzák, s a gödör bűzös gázait a gőzgép tűzhelyén át vezetve, elégetik. E hordók tartalmát folyókba, v. trágyázás céljából szántóföldekre ürítik, néhol pedig földdel, hamuval s egyéb szeméttel beszárítva, porrá őrlik, s trágyául (poudrette) eladják. Az a törekvés, hogy a lakások talaját, vizét tisztán tart. sák, nemkülönben az is, hogy a mezőgazdaság az emberi ürülékek trágya-anyagát kellőképen ki használhassa, a hordó-(vagy tonna-j rendszereszméjét hozta létre. Itt az ürülék az ülőke alatt nyíló csövön át a pincében álló hordóba jul. A megtelt hordót, üressel kicserélve, a mezőre szállítják (vagy folyóba ürítik!). A hordó hamarosan megtelik, tehát gyakori kicserélést kiván. (Heidelbergben egy 100 literes hordót 15 személy 3 napig használhat.) Gondos ellenőrzés hiján kicsordul, s így a pincét, nemkülönben a lakást is szennyezi. A legkezdetlegesebb száraz klozetek azok, melyekben a klozet-ülőhelyek medencéje nincs és az ürűlék közvetetlenül a pöcegödörbe hull. A jobbaknak fayence vagy zománcolt öntött vasmedencéjük van, melyet vas vagy ólomgombbal ellensulyozott tányér zár el. Az ürülékkel megtelt tányér az ellensulyt felemeli és csapja körül lebillen, ha kiürült, újra záró állásába fordul. Használnak még kettős zárást, sok gyáros az önműködő nyitást átváltoztatja önkényessé, sőt a használattól függővé olyképen, hogy a záró részeket az ülőhellyel, nyilásfödővel stb. kapcsolja össze; de mindezek az ugynevezett javítások nem orvosolhatják a fellépő bajokat. A zárás sohasem lehet tökéletes, a gázok tehát zavartalanul hatolhatnak át az épület belsejébe főleg akkor, ha a csatornából a klozeten át lég áramlás van. A tányérszellentyű a rátapadt ürülékektől oly nehézzé válik, hogy folytonosan nyitva marad, vagy úgy megtelik, hogy külön tisztításra van szüksége. Ugyanezek a bajok lépnek fel, ha tányér helyett tolószellentyűt használunk, vagy könyökcső segítségével oly zárást létesítünk, melyet magok a fekáliák nyujtanak.

A száraz klozetekben használt fertőtlenítő anyagok többnyire felszivó hatásúak, ezek közé tartozik a tőzegpörje, égetett agyag; humuszföld, csont liszt, hamu stb., különösen fontos a tőzegpörje, (torfmull), mely az ürülékben levő ammoniákat mekánikailag köti meg és 2-8% erejéig a fejlődő gázokat kémiai úton is abszorbeálja. A keletkező vegyületek még a levegőn sem bomlanak szét. Ha tehát ezzel a porral a klozet-medencébe hulló ürüléket azonnal befödjük, ez a fekáliákat rögtön felszivja, teljesen ártalmatlan barna tömeggé alakítja. A tőzegpörjével fertőtlenített fojtó klozetek-nek (Streucloset) nevezhető szerkezetek fentartásának költségei csekélyek. A tőzegpörje 50 kg.-ja körülbelül l frtba kerül és 100 kg. 3 ember évi ürülékét fertőtlenítheti. A fekáliákat a tőzegpörje igen könnyen megköti. A gondosan kitisztított árnyékszékeket és emésztő gödröket 75-150 mm. vastag tőzegporrétéggel terítik be és a friss ürülékekre is tőzegpörjét hintenek. A kézi szórás helyett ujabban önműködő hintőkészüléket használnak.

[ÁBRA] 1. ábra. Poppe O. fojtó klozetje

Az 1. ábra Poppe O. szerkezetét mutatja. Az L klozetfedőt és E körtolókát a pontozva rajzolt emeltyűszerkezet köti össze. Midőn L fedőt a használat után az ülődeszkára fektetjük, E tolóka megfelelő mennyiségű tőzegpörjét szorít a klozetmedencébe.

Kleucker szerkezetében (készíti Naruhn és Petsch Berlinben) a klozet-fedél felemelésekor a szekrény alját elzáró üres henger megfordul és megfelelő mennyiségű tőzegpörjét vesz fel, melyet a födél zárásakor a klozetmedencébe szór. A hengerrel kapcsolatos rázókészülék a megtömődött tőzegpörjét használatkor jól meglazítja. A tőzegpörjével fertőtlenített klozetek 1. jól fertőtlenítenek. 2. olcsók, 3: nemzetgazdasági szempontból az ürülék értékesítése miatt kiválóan hasznosak, 4. teljesen bűztelenek és megakadályozzák a talaj megmételyezését. Hibájuk 1. hogy a szóró szerkezet az anyag különössége folytán legjobban csakis a klozet-fedövel kapcsolva használható, már pedig ha ezt nyitva feledik, fertőtlenítés nincs; 2. hogy vizvezetékkel nem kapcsolható; 3. hogy a kellemetlen kihordó rendszert feltételezi. Akár gödörbe, akár hordóba gyüjtik is az ürüléket s akármennyire törekednek is ezek technikáját tökéletesíteni, megoldatlanúl marad egy fontos kérdés, t. i. az, hogy a háztartásban összegyülő mosdó, mosó s egyéb szennyes vizeket hova vezessék? Árnyékszék gödrébe, hordójába nem lehet, mert az gyorsan megtelnék, ami a kihordásnak amugy is jelentékeny költségeit s kellemetlenségeit még fokozná. A szennyes vizek részére tehát megfelelő vezetékről, elvezető csatornákról kell gondoskodni. Az ürítés gyarlóságának korlátozására néhol (p. Páris némely részeiben) úgy rendezik be az árnyékszéket, hogy a hordónak egy átlyukgatott körfalán át a folyós rész a csatornába fut le, s csupán a szilárd marad vissza (tinnettes filtrantes), amit aztán koronkint kihordanak. E berendezés mind egészségi, mind mezőgazdasági szempontból komoly kifogás alá esik, mert a vizelettel s az ürülék lemosott részletével az ürülék trágya-értékének igen becses talán legbecsesebb része megy kárba, de másrészt a hordóban visszamaradó s pangó ürülék továbbra is a szenny forrása marad.

II. Az árnyékszékek.

II. Az árnyékszékek 2. csoportjának szerkezete azon elven alapszik, hogy az ürülék azonnal elvezettetik, mégpedig föld alatt futó csövekben, csatornákban, áramló víz segítségével. (L. Csatornázást.) Vízrendszerü árnyékszékeknek nevezhetjük ezeket, szemben az I. csoportbeliekkel, melyeket a «száraz rendszerü árnyékszékek» elnevezés alá foglalunk. A nedves klozetek medencéjének öblítése lehet örvénylő, vagy lepelszerű. Az első esetben a víz érintőleg ömlik a medencébe, a második esetben a medence felső szélének körgyürűjéből folyik ki. A medence és az alatta fekvő edény vagy könyök-csőbűzelzárót ritkán készítik egy darabból. A klozetmedencét zománcolt öntött vasból vagy kőedényből gyártják. Az öntött vas medencék azért nem jók, mert ha a zománc lepattan, akkor a rozsdásodást mi sem akadályozza. A medence szájarendszerint kör s igen ritkán ovális alakú; a medencetorok mindig körkeresztmetszetű, s átmérője 6 és 7 cm. közt ingadozik. Az ülőhely nyilásának átmérőjénél a medence szája 5-10 cm.-rel nagyobb. A finomabb szerkezetű klozetek medence-torkát serpenyővel v. szellentyűvel zárják el és a vízcsappal összekötött emelő rudazatot a biztos zárás céljából súllyal terhelik meg.

Mivel a szellentyűk és a serpenyők hanyag kezeléskor rosszul zárnak, a legtöbb klozet bűzelzárója egy s alaku cső. Ilyen könyökcsöves klozetet láttat a 2. ábra, melyben a, a. medence, v a könyökcső, r a lefolyó cső, p az öblítő cső, u a vízcsap, mögötte az ellensuly, c a vonórúd, és g a fogantyú. Használat után a g fogantyút fölemeljük és a kinyilt u szellentyűn át a viz a p csőbe és ebből az a medencébe árad. Ha eleresztjük a fogantyút, az ellensuly az u szellentyűt elzárja. A vízcsapot az ellensúly oly gyorsan zárja be, hogy a víz ütődése csőrepedést okozhat, ezért a jobb klozetekben levegővel vagy folyadékkal megtöltött ütközőt használnak.

[ÁBRA] 2. ábra. Vízklozet, vízgyüjtö medence nélkül

Gyakoriak az ütőde nélküli szellentyűk is, ezeknek szerkezete olyan, hogy a fogantyú eleresztése után szép lassan saját magukat zárják el. Használnak szélüstöket is, ezek a szellentyűn átfolyó vizet fölfogják és a beszorult levegő a vízöntést szép lassan megakasztja. A zárt szélüstök helyett főképen nyitott vizgyüjtőket is alkalmaznak; ezek képaláírás 150-3: 3. ábra. vizklozet, vizgyüjtő medencével. cinkbádoggal bevont fa-, cink- v. cinkezett vaslemezből, ritkábban öntött vasból készített 6-10 litertérfogatu szekrények. Hogy a. viz kellő nyomással tódulhasson a medencébe, a vízgyüjtőt az ülőhely felett 1,5-2,0 m. magasságban helyezik el. Az öblítő-cső 20-25 mm. bő legyen. A vizgyüjtőt és a vízvezetéket rendszerint lábagóval (Schwimmkugel; uszó golyó) kötik össze, vannak azonban másféle szerkezetek is. A viz vétele lehet önkényes, vagy a használattól függő. Az elsőkben, ha tisztán vizzárású tehát könyök csöves klozetünk van, a vízgyüjtő mekanizmusa a medencétől teljesen független lehet: elégséges egy húzózsineg, lánc vagy rúd, hogy a készülék mekanizmusa működhessék; ha azonban mekanikai zárású tehát serpenyős vagy szellentyűs klozetünk van, azokat a szerkezeti részeket, melyek a serpenyő vagy szellentyű mozgatására szolgálnak, a vízgyüjtő mekanizmusával kell összekapcsolni, mert külön működtetni mindegyiket a használóra nézve kényelmetlen.

[ÁBRA] 3. ábra. Vízkozet, vízgyüjtő medencével.

A két mekanizmus leghasználtabb összeköttetését a 3. ábra tünteti fel. Az ebben az ábrában áthatató serpenyős klozet záró szerkezetét I. emeltyűvel, ennek szabad karját h1 drót révén II. emeltyűvel, ezt pedig az R vízgyüjtőbe nyuló h2 szellentyűrúddal kapcsoljuk. Ha a klozetfogantyút felemeljük, r húzórúd minden szerkezeti alkotórészt működésbe hoz; használat után az egészet a serpenyő mekanizmusára akasztott ellensúly zárja el. A szekrénybe ömlő fölös vizet az f cső a medencébe juttatja. A vizgyüjtők lehetnek I. egyszerűek és II. külön osztállyal, u. n. szolgálati szakasszal felszereltek. A viz elzárása és kieresztése történhetik a) tányér-szellentyűvel, b) könyök- vagy harangszivóval kapcsolt tányérszellentyűvel, c) mozgó harangszívóval, d) könyök vagy harangszívóval és viz-színemelővel és e) forgó edénnyel.

[ÁBRA] 4. ábra. Vízgyüjtő medence szívóval.

Mindenesetre a legjobbak közé tartoznak a c és d alattiak, mert ezekben szellentyű nincsen. Ilyen a 4. ábrabeli Szepessy-féle vízgyüjtő.

A vízgyüjtőt u lábagóval kapcsolt v szellentyű tölti meg; midőn a klozetet nem használják, e Vízzel telt szekrény, melyet C1 és C2 csigákon át futó zsineg tart, az I-gyel jelölt s pontozva rajzolt állását foglalja el; ekkor a viz csak bv magasságig emelkedhetik és nem meríti S1 szivót a viz alá, mert a lábagó éppen akkor zárja el v szellentyűt, amikor a víz a szívó könyökét elérte. Ha a klozet deszkáját lenyomják, e szekrény a H állásba jut, a vizszin tehát sülyed annyival, amekkora a szekrény térfogata, de ezt ujból pótolja bv szintig a vízezeték, mert a lesülyedt viz u lábagót megnyitja. Ha az ülő helyen nincs teher, az ellensúlyként is működő vízzel telt e pléh szekrény az I állásba jut, s most már a vízszint av magasságra szorítja fel úgy, hogy S1 szívó teljesen víz alá kerülvén, működni kezd s kiüríti a vízgyüjtőt; o az öblítő csövet, S2 pedig a biztossági szívót jelöli; ez utóbbi arra való, hogy a szívóba eleve levegő kerülhessen, nehogy a v szellentyűn beömlő vizet a szívó folytonosan szívhassa. Ha a klozetet használó egyén a sokszor nagyon is kényes mekanizmussal bánni nem tud vagy nem akar, továbbá tartunk tőle, hogy az ürüléket a medencében hagyják, vagy nagyon is erősen öblítenek, vagy a klozetet használó egy én ereje elégtelen a mekanizmus működésbe hozatalára: a klozetmedence öblítését a használattól függővé teszik. Ezt a célt elérhetjük:

I. Az árnyékszék ajtó-nyitásával. Ha az ajtót kinyitjuk, ez áttetellel nyitja a vízcsapot, mire a víz a vívezetéki csőből a csapházon át az öblítő csőbe s innen a klozetmedencébe árad.

II. Mozgó padlóval. Ez az elrendezés igen ritka s inkább csak a pissoiroknál fordul elő. A szerkezet azonos az előbbi pont alatt említettel.

III. Az ülőhely födelének nyitásával. Ezt is ritkán használják, mert a födelet könnyen nyitva feledik, s ekkor éppen az következik be, amit elkerülni akarunk, t. i. a vízpazarlás.

IV. Mozgó ülőhellyel olyképen, hogy a klozetet használó egyén a csuklók körül forgó ülőhelyet teste sulyával 2-3 cm.-nyire lenyomja mire az öblítő szerkezet működni kezd és működik addig, mig az ülőhelyet ellensúlyok vagy rugók régi helyére emelik. Ezt használják leggyakrabban. Különféle szerkezeti módosulást az előző négy berendezés kombinációjából alkothatunk, legjobb az I. és IV. szerkezet összetétele.

Az eddig említett klozetekben a bűzelzárás tisztán mekanikai volt, mint p. a serpenyős és szellentyűs klozetekben; vagy tisztán vízzárás, mint a könyökcsöves klozetekben. Mivel a serpenyő, illetve szellentyű nyitásakor bűz áramlik ki, a könyökcsőből pedig a viz kiszikkadhat, használnak kettős bűzelzárást, mely állhat a) a mekanikai mód és a vízzárás egyesítéséből, vagy b) kettős vízzárásból. Az a) pont alatt említett kettős bűzelzáróval fölszerelt klozetek képezhetők mind a serpenyős, mind a szellentyűs klozetekből, ha a könyökcsöves klozetekkel egyesítjük. A b) pont alattiaknak két könyökcsövük van, ilyen az 5. ábrabeli, melynek medencéjét k könyökcsővel t csatorna köti össze, olyképen, hogy ennek felső nyilását is az n1és n2 nyelv alkotta könyök szintén vízzel zárja el a 6. ábrabeli Jennings féle klozetnek a két vizzáron kívűl dugóalaku k záró szellentyüje is van, s lábagó és ennek v karja a vízcsap elzárása illetve nyitására való.

[ÁBRA] 5. ábra. Klozet-medence, kettős vízzárral.

A nyilvános klozeteket folytonosan, vagy a használattól függetlenül időszakosan működő öblítő készülékkel látjuk el. Az elsőkben a viz szünet nélkül mossa a medence oldalfalait, az utóbbiakban meghatározott idő letelte után jut kisebbnagyobb vízmennyiség a medencébe. Sok helyütt a folytonos öblítés mellett a használattól függő, esetleg önkényes öblítő készüléket is használnak, vagy pedig a folytonosan és időszakosan működő öblítés összetételét alkalmazzák. A nyilvános klozetekhez még a következő követelményeket is fűzzük: 1. A klozetet használó egyén ne állhasson fel az ülődeszkára, nehogy bemocskolja az árnyékszéket. 2. Ne férhessen se az öblítő, se a világító készülékhez. 3. Az árnyékszékben a falakon és klozetmedencén kivül semminemü fogható tárgy ne legyen. 4. A klozetmedence felszerelése legyen olyan, hogy folytonos felügyeletet ne kivánjon, szóval magát tisztítsa és védje. 5. Teljesen szagtalan legyen. 6. A lefolyó csövek be ne fagyhassanak.

[ÁBRA] 6. ábra. Jennings-féle vizklozet.

A 7 és 8. ábrabeli szerkezetben m1, m2 medencéket t1 illetve t2 nyak köti az l1 levezető csőhez. Ez a cső h. hüvelybe torkollik; ugyancsak ide szolgál a baloldali medencék l2-vel jelölt levezető csöve is. A jobboldali medencékbe v1 csövön és c1 szabályozó csapon át jut be a víz, még pedig o1 illetve o2 öblítő csöveken, melyek a medencébe az u ülődeszka alatt látható perem alatt torkolnak be m1 medence n nyilása). A baloldali medencéket ugyan ily módon a v2 csövön és a c2 csapon át folyó víz öblíti.

[ÁBRA] 7-8. ábra. Nyilvános klozet. Hosszanti metszet és felülnézet.

A bűzt d dugó és k könyök zárja el. A dugót f fogantyúval emelhetjük fel. Mivel a víz az ürüléket csak elmossa, de nem fertőtleníti, sok klozetet fertőtlenítő készülékkel látnak el. Fertőtlenítéshez csakis vízben feloldódó szerek alkalmazhatók. (L. Fertőztelenítés.) Az öblítővíz a fertőtlenítő szert tartalmazó edényen folyik át és a feloldott fertőtlenítő anyagot a klozetmedencébe viszi. Mivel klozetjeinkben a legnagyobb bajt a vizelet okozza, szeparátokat használnak, ezek a szilárd és a folyós részeket különítik el. Ide tartozik a skandináviai levegős klozet is. A tűzklozetekben a fekáliákat falazott aknába gyüjtik és naponkint koksztűzzel égetik el. Általában v meleg helyre jutött fekáliák jól mumifikálódnak Ás végeredményében ez is fertőtlenítés.

A fentebbiekben ismertetett két rendszerrel kapcsolatban említést érdemel még néhány berendezés, melyet az egészségügyi technika utóbbi évtizedekben történt föllendülésének köszönhetünk. Ezek: Liernur, Berlier és Shone rendszerei Lényegük szerint ezek a gyüjtés elvén alapulnak. Liernur szerint bizonyos számu ház árnyékszékei könyökcsővel és billentyűvel légmentesen zárt vascsövek által egy mélyebben fekvő űrűléktartóval vannak összekötve. Ez a tartó, naponkint hijoltságig (légüresre) szivattyuztatván, a vascsövek billentyűinek megnyitása után magába szivja az ürüléket. E tartóból az ürüléket hijolttá (légüressé) szivattyúzható hordókba ürítik s a kijelölt helyre p. trágya-gyárba szállítják. Berlier rendszere hasonló elven alapúl, Shone berendezése ellenben a sűrített levegőt alkalmazza az árnyékszékek tartalmának továbbjuttatására. Ezek a berendezések elmés technikára vallanak, s bizonyos viszonyok (p. mély fekvés) nehézségeit legyőzni képesek, csakhogy itt is megoldatlanúl marad mind az ürülék végleges elhelyezésének, mind a szennyes vizek elvezetésének kérdése, másrészt meg azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy komplikáltabb szerkezetüek s aránylag sokba kerülnek. Elterjedésre nem számíthatnak.

Az árnyékszék bűzét hathatós szellőztetéssel lehet csökkenteni. A gödör-árnyékszéket célszerüen úgy szellőztethetjük, ha a gödör boltozatából, ill. az ülőke alól csövet vezetünk a ház tetejére, s hogy e csövön a rossz levegő távozása megkönnyíttessék, vagy lámpát (gázlángot) helyezünk el benne, vagy olyan kémény mellé alkalmazzuk, mely alatt fűtenek. Megkivánjuk, hogy az árnyékszék-szoba ajtaja jól záródjék s hogy a szobát jól szellőztethető előszoba válassza el a lakástól. A szellőztető berendezésről a vízrendszerű árnyékszékeknél sem szabad megfeledkezni. A; árnyékszék szobájának mennyezetétől a tetőre kivezető cső főképen, ha kellő melegítéséről is gondoskodnak a rossz levegőt könnyen eltávolítja. Célszerü az ürülék-levezető csövet is szellőztetni, még pedig ott, hol a szifon a levezető csőbe megy át egy a szabadba, a tetőre kivezető cső alkalmazásával. Ezzel az ürülék-levezető cső úgy látszik, mintha fölfelé meg volna hosszabbítva. Ahol több árnyékszék nyílik egymás fölött ugyanazon levezető csőbe (p. emeletes házban), megeshetik, hogy a felső árnyékszékből rohamosan kiürűlő víz üresre szivja az alsó árnyékszék szifonjait, s így e helyen utat nyit a bűzös levegőnek. Ennek meggátlására tanácsos az alsóbb árnyékszékek szifonjának felső oldalától rövid csövet vezetni az ürülék-levezetőnek szellőztető csövéhez. Pontos, hogy a csövek közt általában, de különösen az árnyékszék medencéje, könyökcsöve s a levezető cső darabjai közt szoros kapcsolat legyen. L. még Fertőtlenítés, pissoirok, lefolyó csövek. V. ö. Edvi Illés Aladár: Closetek és pissoirok. 1886. Handbuch der Architektur. III. kötet. Baukunde des Architekten. I. kötet.


Kezdőlap

˙