Ásványforrás

az olyan forrás, melyből ásványvíz fakad. Van sós keserü, savanyu, vasas kénes stb. ásványforrás, aszerint aminő a vize. L. Ásványvíz és Forrás.

Ásványkék

annyi mint berlini kék, brémai kék, vagy Wolfrámkék.

Ásványok különfekvényei

alatt értjük az ásványtesteknek a hegység általános kőzetébe beillesztett rakodványai, melyek rendszerint a bányatermékek természeti lelőhelyeit képezik l. Ér és Telep.

Ásványolajok

Ezek tágabb értelemben kémiai lag hasonló folyékony szénhidrogén vegyületek, melyeket a nyers petróleumból (nyers ásványolajból), továbbá bizonyos bitumenes kőzetekből és az ozokeritból destilláció révén nyernek, szoros értelemben A.-nak azokat az olajos, kellemetlen szagu, többé-kevésbbé sűrü, világos-barna egészen sötét-fekete zöld szinü éghető olajokat nevezzük, melyeket a föld legkülönbözőbb helyein részben nagyobb mélységben, részben a föld felületén találnak A.- nak naftának, petróleumnak kőolajnak neveznek. Az Á.-kal való kereskedés szabad, de a szállító, raktáron tartó és eladó köteles a vonatkozó tűzrendőri szabályok megtartására. Az ásványolajadóról szóló 1882. XVIII. t. c: a finomító gyárakból szállítása szoros pénzügyőri ellenőrzés mellett történik és azok, kik a hatóságilag megállapított körön belül ásványolajjal kereskednek, kötelesek eladási lajstromot vezetni és a 20 kilogrammon felüli mennyiségek eladásánál a vevőnek külön igazoló bárcát adni.

Ásványos érc

Zay Sámuel Magyar Mineralogiá-jában az érceket négy osztályba sorozza. Terméstiszta ércek, lárvás v. titkos ércek ásványos ércek és földes ércek. Á.-ek, melyek, olvasztó által húzattatnak ki az ásványokból olyanformán; hogy azzal elöbb egy új testet tegyenek; melytől előbb ki kell tisztíttatni, mint a tűzkapó hozzáadása által tökéletes érccé tevődjön.

Ásványsavak

Az organikus (széntartalmu) savakkal ellentétben a többi savakat ásványos savaknak nevezik. A legfontosabbak a sósav, a kénsav, a salétromsav és a foszforsav.

Ásványszén

l. Kőszén.

Ásvány-szintézis

l. Mesterséges ásványok és Kisérleti geologia.

Ásványtan

(Mineralogia, régebben Oryktognózia), a természetrajz azon ága, mely az ásványokkal foglalkozik. Kutatja az ásványok összes tulajdonságait, valamint előfordulásuk körülményeit, és tulajdonságaik rokonsága alapján csoportosítja őket. Kiterjeszkedik képződésük történetére is, nemkülönben mindama változásokra, melyeknek alá vannak vetve. Nemcsak az ásványok alaki és fizikai leirását foglalja magában, avégből, hogy az ásványok felismerésére vezessen, hanem egyebek közt kiterjeszkedik az ásványok belső szerkezetére, alakjának és anyagának, nemkülönben ebből kifolyólag tulajdonságaiknak törvényszerű összefüggésére, képződésük viszonyaira, változásukra, pusztulásukra és általános szerepükre, melyet a természet háztartásában játszanak. Sőt mi több, kutatja az ásványok multját, vizsgálja jelenöket és mérlegeli jövőjükt. Ujabb időben több oldalról azt is javasolták, terjeszkedjék ki az A. nemcsak az ásványokra, hanem az összes szervetlen világra, mely esetben anorganografiává bővülne. A kémiai tanulmányok közbéri fölfedezett nagyszámú vegyület tényleg szintén terméke a természetnek. Ismeretük ugy krisztallografiai, mint kémiai szempontból éppen olyan fontos mint az ásványoké, ámde képződésük módja, s szerepük egész más lévén nem az Á.-ba valók helyük a kémiában van. Az Á.-t rendesen felosztják általános részre, amelyben az ásványok tulajdonságai tárgyalvák és leiró részre (ásvány-fiziografia), amelyben az egyes ásványok iratnak le a megfelelő rendszer keretében. Az általános rész megint feloszlik alaktan-re (morfológia), mely az ásványok alaki tulajdonságaival foglalkozik, ásvány-fiziká-ra, mely az ásványok mindennemű fizikai tulajdonságait tárgyalja, ásványkémiá-ra, mely az ásványok anyagi tulajdonságait ismerteti, ásvány-topiká-re, mely az ásványok előfordulásának körülményeire és termőhelyi viszonyaikra terjeszkedik ki, ásvány-fejlődéstant re, mely az ásványok képződésének és változásának viszonyait kiséri figyelemmel és ásvány-osztályozás-ra, mely amaz elveket állapítja meg, mely szerint a leiró részben az ásványok rendszerbe foglaltatnak.

Jóllehet az Á. tudományos fejlődése a legujabb időből való, története régi időkre vezet vissza. Kezdete egyes technikailag fontos ásványok, nevezetesen drágakövek, ércek, épület- és szoborkövek regisztrálásában állott. Aristotelés más rendszert csinál, amennyiben az ásványokat felosztja orykta (kövek) és metallenta-kra (ércek). Theophrastos (Kr. e. 390-300) a drágaköveket irja le, Dioskoridés Kr. e. 50 körül) és Galénos (Kr. u. 150 körül) az orvosilag fontos ásványokat ismertetik. Plinius (23-79) «Historia naturalisa»-nak 5 kötete foglalkozik az ásványokkal. A középkorban Avicenna (880-1036) arab, tudós az ásványokat kövekre, olvasztható anyagokra, éghetőkre és sókra osztja. Az ásványokkal legelőször foglalkozott tudományosan Agricola(1490-1555)joachimsthali orvos, kinek Á.-i munkái korszakot alkottak. Számos észleletet tett az ásványokon egyes külső tulajdonságairól (fény, szín, hasadás, fajsuly) és felállított rendszere nagyon sokáig volt érvényben. Felosztja az ásványokat földekre, konkréciókra, kövekre és fémekre. Nyomdokán haladtak a svájci Gesner (1516-1565) és az olasz Caesalpinus (1519-1613). Bartholin E. dán tudós 1670-ben közöl észleleteket a mészpát hasadási alakjáról, kettős tőréséről és savakkal való pezsgéséről. Steno (1631-1686) és Guglielmini (1655-1710) a kristályok sávozásáról és az élszögek állandóságáról irtak. Linné (1707-78) befolyása és hatása a mineralogiára nem volt nagy; már kortársai ellenezték felállított ásvány-rendszerét. Egyre szaporodtak az észleletek az ásványok kémiai tulajdonságait illetőleg. Boyle (1627-1691), Becher (1635-72), Bromell (1679-1731), Henkel (1679-1744), főkép pedig a svéd Wallerius (1709-85) és (Cronstedt (1702-65) tettek egyes fontosabb észleleteket. Utóbbi a forrasztócsői észleleteket szedte rendszerbe, a forrasztócsőt legelőször a föntebb már említett Bartholin alkalmazta. Az ásványok kémiai vizsgálatának tudományos alapját Bergmann (1735-84), Scheele (1742-86) és Gahn (1745-1818) ugyancsak svéd tudósok vetették meg az ásványok pontosabb kémiai elemzésével. De ezen irány régebbi főbb képviselői Franciaországban Vauquelin (1763-1829), Németországban Klaproth (1743-1817), utóbbi Beiträge zur chemischen Kenntuiss der Mineralien címü munkájában.(1795-1815) számos becses adatot szolgáltatott. Még tovább fejlesztették az Á. kémiai irányát Fuchs (1774-1856) Berzelius(1779-1848), Rose Henrik (1795-1864),Rose Gusztáv (1798-1873) Mitsherlich (1794-1863), Rammelsberg (sz. 1813) stb. Aminthogy Svédországban jutott legelőször érvényre az ásványok kémiai tanulmányozása, ugy Franciaországból indult ki az ásványok alaki tulajdonságainak behatóbb kutatása. Romé de l' Isle (1736-90) volt Essai sor la cristallographie (1772) cimü munkájával a krisztallografia megalapítója de tudományos alapra azt Haüy (1743-1823) fektette, ki Essai d'une theorie sor la structure des cristaux c. 1784-ben megjelent munkájában muttata ki a kristályalakok között levő matematikai összefüggést. Egyidőben Szászország felől is kapott az Á. nagy lendületet, ahol Werner (1750-1817) Von den äusseren Kennzeichen der Mineralien (1774) c. értekezésével keltett feltünést és ezzel valamint egyéb munkáival vált a későbbi Á.-i irány megalapítójává. Freibergbe sereglettek az Á.-t tanulni vágyók és Werner tanítványai az ő rendszerét és módszerét vitték szét nemcsak Németországba, hanem az egész világba. Tanitványai közül nagyon kivált Weiss Chr. S. (1780-1856), a ki Haüy krisztallografiai irányát fejlesztette tovább és pedig önálló alapon ő vonatkoztatta a kristályokat legelőször tengelyekre. Nagy szolgálatot tettek neki a Wollaston által feltalált (1809) fényverési gonio méterrel végzett mérések. 1815-ben állította fel a máig is fenálló kristályrendszert, a paraméter viszonyokkal jelezte az egyes kristályokat. Tovább fejlesztették ezt az irányt Mohs, Naumann, Haidinger, Quenstedt és mások. Neumann rövidebb jelzést állapitott meg, mely ma is még igen használatos. Mindezeknek működését l. részletesebben neveik alatt. Egész külön irányt kezdeményezett Miller, akinek számos követője akadt. Egyebek között Ausztriában Grailich, Lang, Schrauf, nálunk Krenner, Schmidt. Az Á.-ok leirása körül kiváló érdemeket szereztek Hausmann, Breithaupt, Karsten, Leanhard, Desclaizeaux, nálunk különösen Szabó. (Mindezeknek részletes működését l. neveik alatt.) (Franz. v. Kobell: Geschichte der Mineralogie von 1650-1860. München 1864.)

Hazánkban az ásványtan csak a legujabb időben vett lendületet és emelkedett magas tudományos szinvonalra. Dr. Szabó József budapesti egyetemi tanárnak és dr. Krenner József műegyetemi tanárnak s nemzeti muzeumi ásványtani őrnek vannak e tekintetben nagy érdemei. Hozzájuk csatlakoznak dr. Koch Antal kolozsvári egyetemi tanár és dr. Schmidt Sándor budapesti egyetemi ny. rk. tanár és muzeumi segédőr. Lelkes pártfogója, bőkezü támogatója, nagynevü mecenása az ásványtani buvárlatoknak és gyüjteményeknek semsei Semsey Andor muzeumi t. főőr.

A legrégibb Á.-i följegyzések Magyarországról már a XVI. és XVII. sz.-beli hazánkra vonatkozó földrajzi és utazási munkákban találhatók. A legrégibb magyar nyelven meg, jelent mineralogia (tulajdonkép fordítás) 1784-ből való: Benkő Ferenc Göttingában 1782-ben lefordította Werner Ábrahám nagy munkáját, Ily cimen: A köveknek és értzeknek külső megesmértető jegyeikről irott szép és igen hasznos. könyvetskéje. Magyar Hazabéli, 's más idegen kő 's értz Nemekkel-is. Példákban megbővitett. Kolozsvár 1784. Az első magyar Á -t Zay Sámuel orvosdoktor irta Magyar Mineralógia avagy az Ásványokról való Tudomány, melly a Természet első világának eddig ismeretes minden féle Szüleményeit Magyar Nyelven terjeszti előnkbe. Komáromban 1791.- 1822-ben jelent meg Pesten Kováts M. Lexicon mineralogicumja, 9 nyelven, köztük magyarul is. Magyarország ásványaival foglalkoznak idegen nyelven a követk. régibb munkák: Arown E: De re metallica et fodinis in Hungaria et vicinis vicis. London 1673. Fridvaldszky János (jezsuita): Mineralogia magni principatus Transylvaniae. Kolozsvár 1767. Born J. Briefe über Mineralogische Gegenstände auf seiner Reise durch das Temesvarer Banat, Siebenbürgen, Oberund Nieder-Ungarn. Frankfurt-Lipcse 1774. Fichtel I. E. «Mineralogische Bemerkungen von den Karpathen. Bécs 1791. (2 kötet.) Ugyanattól: Mineralogische Aufsätze. Bécs 1794. Esmark J. Kurze Beschreibung einer meiner Reisen durch Ungarn, Siebenbürgen und das Banat. Freiburg 1798. Schönbauer V. Mineralogia metallorum Hungarits et Transylvaniae. Pest 1806. Zipser G. A. Versuch eines topographischmineralogischen Handbuches von Ungarn. Sopron 1817. Beudant F. S. Voyage mineralogique et geologique en Hongrie pandant l'année 1818. Tom. I-lV. Páris 1822. Becker W. G. E. Journal einer bergmännischen Reise durch Ungarn u. Siebenbürgen. 2 Theile. Freiburg 1815-1816. - Jonas J. Ungarns Mineralreich, oryctogeognostisch und topographisch dargestellt. Pest 1820. - Cotta B. u. Fellenberg E. Die Erzlagerstätten Ungarns u: Siebenbürgens. Freiburg 1862. - Nagyobb magyar ásványtanaink dr. Szabó Józseftől Ásványtan. Felsőbb tanításra és gyakorlati használatra. III. kiadás. Budapest 1875. A negyedik teljesen átdolgozott kiadás most van sajtó alatt és még 1893 elején megjelenik. Kisebbek: Dr. Roth Samu: ásvány-, kőzet- és földtan, az V. kiadást átnézte dr: Szterényi Hugó. (Franklin 1890.) - Dr. Szterényi Hugó: Ásványtan. (Lampel R. 1891.) Az ásványok általános tulajdonságait tárgyalja dr. Schmidt Sándornak A drágakövek c. munkája II. kötetének bevezető része is.

Ásványtelér

l. Telér.


Kezdőlap

˙