Aurélháza

nagyközség Torontálmegye csenei járásában, (1891) 1123 magyar és német lakossal. A királyi kincstár alapította 1843-ban s gróf Dessewffy Aurél tiszteletére neveztetett el így.

Aurelia Aquensis

ma Baden-Baden (l. o.).

Aurelianensis urbs

l. Orleans.

Aurelianus

L. Domitius. római császár, szül. Szirmiumban (Pannonia), Kr. u. 214. Alacsony származása dacára vitézsége miatt a pannóniai légiók 270-ben császárnak kiáltották ki. Mindenekelőtt kiverte Mőziából a gótokat, de másrészt átengedte nekik Daciát, melynek római lakosait a Duna jobb partjára telepítette át. Majd azalamannok és markomannok ellen fordult, kik egészen Italiába nyomultak volt. Hogy Rómát váratlan támadásoktól megóvja, új fallal vétette körül. Miután ekkép a birodalom határait a Duna és Rajna mentén biztosította, a Kelet visszafoglalására indult. Zenobiát, ki férje Odenathus halála után Sziria, Egyiptom s Kisázsia legnagyobb része fölött uralkodott, 272-ben legyőzte Emeszánál, Palmirát pedig feldulta. Még Galliát kellett lecsendesítenie, hol Tetricus volt az ellenfele. 274-ben tért vissza Rómába diadalmenetben, elefántoktól vont négyeskocsin a fogoly Zenobiával és Tetricussal. Méltán ünnepelhettek mint a birodalom helyreállítóját (restitutor imperii). Már utközben volt, hogy a persa királyt megtámadja, midőn Bizanc közelében magántitkára felbujtogatására 275-ben meggyilkolták. A. mogorva, keményszivü volt, tetőtől talpig katona, erélyes és bátor, szóval olyan, aminőnek azon időben egy római imperátornak lenni kellett.

Aurelius

Arcadius Crarisius, Constantinus utáni jogász; a Digestákban 6 töredékkel szerepel.

Aurelius

Marcus, l. Marcus Aurelius.

Aurelius

Viktor. Sextus, római történetiró a Kr. u. IV. századból; a neki tulajdonított munkák közül csak a De Caesaribus az övé.

Aurelle de Paladines

(ejtsd: orell dö paladin), Louis Jean Baptiste d', francia tábornok; a francia-német hadjáratban a Loire-hadsereg főparancsnoka, szül. 1804 jan. 9. Malégieuxben, Lozére départementban. Megh. Versailles-ben 187 7 dec. 17: A st.-cyri katonai intézetben nyerte katonai kiképeztetését. 1841-54-ig Algeriában szolgált. A krimi háboruban dandára élén az Alma melletti csatában kitünt 1854 szept. 20-án a távirdaállomás birtokáért való küzdelemben ügyes vezénylet és személyes bátorsága által. A krimi hadjárat befejezése után 1855. hadtestparancsnokká léptették elő. Az 1859. olaszországi hadjáratban nem vett részt. A francianémet haboru előestéjén 1869. A.-t előrehaladt kora miatt a tartalékhoz helyezték át. A Sedan melletti fegyverletétel után azonban a köztársasági kormány felszólítására előbb Marseilleben őrködött az ostromállapot szigoru megtartása fölött, majd pedig az ugynevezett Loire-hadsereg szervezésére vállalkozott. A. nagy buzgalommal látott föladata teljesítéséhez és rövid idő alatt Tours és Orléans között számra nézve hatalmas hadsereget állított fől, melynek az volt a rendeltetése. hogy a főváros felé nyomulva, Párist a kitörésre kész Trochu közreműködésével fölszabadítsa. 1.870 nov. 9. sikerült neki von der Tann bajor tábornokot a Coulmiers melletti ütközetben visszaszorítani, mire a következő napon a német csapatok által elhagyott Orléansba bevonult. E siker fejében Gambetta hadügyminiszter A.-t nov. 15. a Loire-hadsereg főparancsnokává nevezte ki. Azonban november és december folyamában VoigtRetz német tábornok és Frigyes Károly herceg A. hadseregét ismételten meggyőzték és Orleansig űzték. mely város a december 4. és 5: közötti éjszakán szintén a németek hatalmába került. Ezzel a Loire-hadsereg sorsa eldőlt. Gambetta (noha neki is volt része a hadmíveletek tervezésében) a felelősséggel A.-t terhelte. Dec. 6. felfüggesztette állásától, sőt hadi törvényszék elé akarta állítani. Végül azonban mégis a cherbourgi tábor főparancsnokává nevezte ki, mely állást a sértett A. nem fogadta el. A jan. 28-diki fegyverszünet megkötése után A. a Svájcból, hová időközben utazott, Franciaországba visszatért és a Bordeauxba összehivott nemzetgyülésbe választatott. Itt a háború folytatása ellen nyilatkozott és tagja volt azon bizottságnak, mely hivatva volt Thiers és Favre elnöklete alatt a békekötés ponthozatait megállapítani. 1870 március hóban elvállalta a Seinedépartement nemzetőrsége fölötti vezényletet: később a 14. hadtest parancsnokává lett Bordeauxban; a hadsereg 1874. évi ujjászervezése után azonban többféle elégedetlenség miatt leköszönt és nyugalomba vonult. 1876 óta a szenátus tagja volt s több izben szólalt fel erélyes, férfias modorbán. A maga igazolására kiadta a következő munkát: Campagne de 1870-71; la premiere armée de la Loire (Brüsszel 1872, németre is lefordították. Braunschweig 1874-75. 2 köt.)

Aureng-Zeyb

helyesebben Avreng-Sib, azaz «a trón ékessége», India uralkodója (nagymogul. 1658-1707), szül. 1619 okt. 20., megh. 1707 febr. 21. Dsahán nagymogulnak nagyravágyó fia volt s már ifjúkorában messzeható terveket forralt. A fakirok ruházatát viselte és arról beszélt, hogy Medinába a próféta sirjához fog zarándokolni. Husz éves korában félretette a koránt s a fegyverhez nyult. Szerencsés háborúk után atyja Dekán helytartójává tette. Erre aztán testvéreit leverte, apját fogságra vetette (1658) s « Alum-Chir azaz világ hódító» név alatt foglalta el a nagy-mogulok trónját. Székhelye Delhi volt. Mert fiai ellene fellázadtak, az egyiket 1666. megmérgeztette, a másikat pedig Persiába szalasztotta. Birodalmát hódítások utján növelte, de a Dekan és Kabul ellen viselt háborúnak se hossza se vége nem lett. Kincsei meseszerűek voltak, a kivetett adó megközelíté évenkint a 1600 millió markot. Az iszlamot fanatikus módon terjesztette, de az európaiakat kedvelte. Szerette a pompát, a fényt; de maga egyszerű és mértékletes életet élt. Tágkörű ismeretekkel birt: pártolta az építészetet és költészetet, maga köré gyüjtötte a tudósokat, könyvtárakat és nagyszámú iskolát alapított. Fia, Alum sah alatt a birodalom gyors hanyatlásnak indult.

Aureola

(lat.), szó szerint kicsiny arany korona, a. m. dicsőség v. dicsőség fénye. a kinyilatkoztatás szerint a vértanúk, a szüzek és az isteni ige hirdetői a mennyben a boldogság lényegén (aurea) kívül különös megdicsőülésben részesülnek; és pedig a vértanúk, mert a világot, a szüzek, mert a testet s a doktorok, mért a gonosz szellemet legyőzték. A különös dicsőség A.-nak neveztetik. Továbbá A.-nak mondjuk azt a fénykört is, mellyel az istent és a szenteket a festő-és vésőművészek körülveszik. A.-nak nevezik újabban a fizikában, a szaporaváltakozásu és igen nagy feszültségü elektromos áramok létesítette ragyogó fényjelenséget is.


Kezdőlap

˙