Aventure

(franc., ejtsd: avantűr), kaland. Amsturiers, v. kalandos kereskedőknek hivták régebben azokat a kereskedőket; kik a nélkül, hogy saját pénzük lett volna, kölcsönkért tőkével vásároltak árúkat, melyeket távol tengeri partvidékekre szállítottak, hol azután nagy nyereséggel adták el. Ezenkivül a XVIII. század harmadik évtizede óta oly művek sorozatát is A.-nek nevezték, melyekben messze földre utazott személyeknek többnyire költött kalandjai és élményei beszéltettek el.

Aventurin

l. Avanturin.

Avenza

helység Massa-Carrara olasz tartományban, Carrara közelében, az ugyanolyan nevü kis folyó balpartján; tengeri kikötővel, hounan carrarai márványt szállítnak. (1881) 1520 lak.

A verbis ad verbera

(lat.) a. m. szóról botra.

Averkijev

Vasziljevics Dmitríj, orosz iró, szül. a Kaukázusban, Jekaterinodorban 1836 szept 18. (ó-napt.). 1864. lépett fel Mamájevo pobojiscse (A Mamaj elleni csata) dramatizált krónikájával s ettől kezdve főképen históriai szindarabok irásávai foglalkozott: Kamedjlja o roszljszkom dvorjanjinje Trólje Szkobejenje (Szkobejen Trol orosz nemes vigjátéka) állandóan repertoire-darab. Mindössze 23 drámát és vígjátékot irt. Irt ezen kivül novellákat, verseket s egy tanulmányt Shakespearről.

Avernaköe

kis dán sziget, a Kis-Beltben, Fyentől D-re, Svendborg kerülethez tartozik, 350 lak. az ugyanily nevü faluban.

Averno

kis tó a Campagnában, Nápoly közelében. Kút alakja van, a melynek kerülete: 1500016000 m., mélysége kb. 60 m. Nyilvánvalóan régi vulkáni kráter. Egykori büzös kigőzölgései miatt az ókoriak az alvilág bejáróhelyének képzeltek. A mondák szerint itt laktak a kimmerek mély barlangokban, itt volt a Styx és Periphlegethon, Hekate berke és itt szállott le a Tartarusba Aeneas. Agrippa, Augustus korában, a környékén levő sűrü erdőket szőllőkkel helyettesíttette. A tavon és környékén sajátságos csend honol: D-i végében van a bejárat a Grotta della Siblla Cumanahoz, amely üregnek belsejét nagyobbára víz takarja; a barlang alkalmasint Agrippa építményeinek valami maradványa.

Averrhoa

L (növ.), a sósdifélék génusza 2-3 fajjal a forró tartományokban. Kisebb fák páratlanul szárnyalt ingerlékeny levelekkel, biborpiros fürtös virágokkal, tojásdad, mély barázdás ötrekeszü bogyóval. Az A. Bilimbi L. 2'5-3 méter magas, Kelet- és Nyugat-Indiában gyakran ültetik 5-8 cm. hosszu savanyu bogyóit (épp úgy mint az A. Carambolá-ét L.) különböző módon elkészítve fogyasztják és orvosságnak használják. E fa Averrhoës (1149-1217) hires arab orvos nevét viseli.

Averroës

Abul Valid Muhammed lbn Acmed Ibn Muhammed Ibn Rosd, Aristotelés hires kommentátora s a legnevezetesebb arab filozofus szül. Cordovában 1126-ban, ahol családja régóta előkelő helyet foglalt el a biróságban. Nagyapja Andaluzia főbirája volt. A fiatal Ibn Rosd először a pozitiv teologiát s jogot tanulta, de úgy látszik megelégedést nem talált, mert az orvosi tudományokat, a matematikát s a filozofiát is nagy hévvel tanulta. Élete folyásáról nincsen részletes tudósításunk; tudjuk, hogy biró volt Szevillában, majd Cordovában. Barátja volt Ibn Tofailnak, a hires filozofusnak, aki Juszuf kalifának bemutatta s őt ajánlotta Aristotelés műveinek magyarázatára. A kalűa megszerette a filozofust s 1182-ben udvari orvosává tette Marokkóban. Juszuf fia, Jakub Almanzor; ki 1184-ben jutott trónra., hasonlókép kedvelte Ibn Rosdot s midőn 1195-ben Cordovába jött, hogy Alfonz, Kasztilia fejedelme ellen háboruba menjen, magához hivatta a filozofust s kitüntetésekkel elhalmozta. Élte utolsó éveit irigyeinek gyülölködése megzavarta. Bevádolták, hogy az ó-kor tudományát a mohammedán vallás kárára műveli a vakbuzgó kalifa számüzte Elisenába (Lucena) Cordova mellett, később megtürte Marokkóban. De a görög filozofiát tűzzel-vassal pusztította. Akit ily tanulmányokon értek, keményen megbüntettek a filozofiai műveket pedig mindenütt elkobozták s tűzre hányták. A. 1198-ban halt meg. Vele kimult az arab filozofia is, a koránnak s a dogmatikának engedvén át az uralmat.

A. mint mohammedán tudós s mint Aristotelés magyarázója egyaránt kiváló. Korának egész tudásával rendelkezett. Fontos orvosi és csillagászati műveket irt, de legkiválóbbak Aristoteléshez irt kommentárjai s ide vágó értekezései. Aristotelésnek majdnem minden művét magyarázta, némelyiket többször. Vannak nagy, középső és kis kommentárjai. A nagy kommentárokban A. Aristotelés minden mondatát idézi s magyarázza. Görögül nem tudott, se szir nyelven. Arab fordítások után kellett indulnia. Más művekben módszeresen fejtegeti Aristotelés gondolatait. Csak «Az állatok történetéhez» s a «Politikához» nem irt kommentárokat. A kommentárokon kivül más filozofiai műveket is irt, melyek közül néhány latinul jelent meg; említésre méltó: «A vallás és filozofia összhangjáról», «A vallási dogmák igaz értelméről» stb. Több műve elveszett. Hogy a legtöbb azonban fenmaradt, a zsidóknak köszönhető: az arab kalifák üldözése ugyanis lehetetlenné tette művei arab kéziratának szaporitását, melyek minden időben ritkák voltak; Európában alig van egynéhány; de a keresztény Spanyolország és a Provence tudós rabbinusai buzgón fordították A. műveit s a héber fordítások fenmaradtak. A párisi Bibliotheque Nationale A.-nak majdnem minden művét birja héber fordításban. E forditások pedig igen hivek. A latin fordításokat is többnyire zsidók készítették.

A. nem tart számot arra, hogy rendszer alapítójának tekintsék; föltétlenül tiszteli Aristotelést, s ilyformán nyilatkozik róla: végtelen hálát adunk annak, ki ezt az embert kitüntette a tökéletességgel s ki őt az emberi nagyság legmagasabb fokára helyezte, melyre soha senki rajta kivül nem birt eljutni; ő rá célzott az isten, midőn mondá (a koránban): ezt a felsőséget az isten megadja annak, akinek akarja. Mindazonáltal magyarázataiban több fontos fejtegetésre akadunk, mely az ő sajátja. Világnézletének általános jellege Aristotelés, némely pontban uj-platónikus fölfogással. Ime a főbb pontok: Az eget élő, szerves lénynek tekinti, mely nem lesz s nem vész el, s melyek anyaga is fölötte áll a földi dolgoknak. Ő közvetíti a földiekkel a mozgást; melyet az első mozgatótól vesz. Az anyag örökké való s ő benne csiraképen rejlenek a formák, melyek a felsőbb formák s az istenség behatása folytán kifejlődnek. A forma virtualiter benne van az anyagban. Nincs teremtés a semmiből, csak átmenet a lehetőségből a valóságba, sőt az egésznek a szempontjából minden lehető való is, mert e szempontból nem létezik előbb és utóbb való. A lélektanban fontos A. magyarázata az észről (núsz), mely ellen aquinói sz. Tamás küzd. Aristotelés szerint az embert az ész (núsz) különbözteti meg az állatoktól, amely az állati lélekkel egyesül. Ennek az állati léleknek a működései: észrevevés, közérzék, képzelő erő, emlékezet, kéj- és kínérzet, kivánás. Ez a testtel lesz s dele vész el. Az ész azonban örökké való; nincsen testi szerve, nem szenved, nem változik s a test elveszésével nem vész el. Mégis mint egy egyénnek az esze, bizonyos hatását érzi a lélek változásainak. Azért Aristotelés kettős észt különböztet meg: azt, mely mindent előidéz s azt, mely mindenné lesz, a cselekvő s a szenvedő észt. Az utóbbi elvész a testtel, az előbbi örökkévaló. E kettőnek viszonyát azonban Aristotelés nem határozza meg közelebbről s így itt tág tér nyilt a magyarázók előtt. Alexandros (Aphrodisiából) szerint a szenvedő ész az állati lélekkel van egybekapcsolva s halandó; a cselekvő ész rajtunk kivül, mint az istenség van, halálunk után az egyéni lélek nem létezik. Themistios szerint a szenvedő v. potenciális ész nincs az állati lélekhez kötve, hanem ugyanannak a szubstanciának tulajdona, melyé a cselekvő ész, úgy hogy egyéni lelkűnk is halhatatlan. A. az utóbbi nézethez áll közelebb, de Alexandros-szel együtt azt vallja, hogy csak egy cselekvő ész van; az embernek csak az a képessége van, hogy ez a cselekvő ész afficiálja s így származik bennünk a potenciális ész; az általános, egy, cselekvő ész az egyes lelkekben mintegy szétszóródik, valamint a nap világa a testekben. Halálunk után az ész tovább él, de nem mint egyéni szubstancia, hanem mint egyik mozzanata az emberi nemmel közös egyetemes észnek. Ez az egyetemes ész kisugárzása az istennek, még pedig a hold szferájának. A halhatatlanság sajátos felfogása miatt a kat. egyház ezt az elméletet, épp úgy mint Alexandrosét, elvetette. A. nem akar ellensége lenni a vallásnak, legkevésbbé pedig az iszlámnak. A vallás szerinte kép alakjában foglalja magában az igazságot; az allegorikus magyarázat elvezet az igazsághoz s a tömeg a szóhoz ragaszkodik. A hitben meg kell különböztetni, ami azonnal világos s ami épp ezért az egész hitközség kötelessége, s ami magyarázatra szorul, ami csak a tudósoknak szól. Az egész igazság a filozofiában van. De ezt csak kevés ember éri el, a többiek rászorulnak az isteni kinyilatkoztatásra. A teologiában sokat meg kell tartani, ami filozofiailag nem érvényes s filozofiai igazságok vannak, melyeket teologiai szempontból nem szabad elfogadni. Ez az a hires elmélet a kettős igazságról, a filozofiairól s teologiairól, mely később a keresztény tudósoknál is hódított. A belátás legmagasabb foka a filozofiai tudás, ez képezi a tudás vallását. A. tanai csakhamar hódítottak, főképen Párisban s a szt. Ferencrendieknél. A XIII században ismételten elitélték az arab filozofia egyes dogmáit. Mindazonáltal az Averroizmus még a XVI. században is nagy tekintélyben állott az olasz iskolákban, L. Renan: Averroës et l'Averroisme 1853. Munk. Encycl. és Mélanges de philosophie juive et arabe, 2 k. (Páris 1857-9.)

Avers

körülbelül 20 km. hosszú, szikláktól és hómezőktől szegélyezett völgy Granbünden svájci kantonban, 290 lak. Burgonyát és répát termel. Alsó része kevésbbé zord, ezt Ferrerának hívják.


Kezdőlap

˙