Barth

1. Ágoston, francia orientálista nyelvész, szül. Straszburgban 1834 márc. 22. Irt egy jó indiai vallás-történetet: Les religions de l'Inde (Par. 1879) c. alatt, mely angolra is le van fordítva: The Religions of India transl. by Wood 3. (kiad. Lond. 1889). Nevezetes munkája még Inscriptions sanscrites du Cambodge (1885). Érdemes dolgozatok jelentek meg tőle a Revue critique (1872 óta) és a Revue de l'Histoire des Religions tudományos folyóiratok hasábjain.

2. B. Ferenc Xavér, történeti festő, született Badenben, Bajorországban 1821 febr. 21. Eleinte Cornelius, majd Schwind tanítványa lett. Művei láthatók a bajor nemzeti muzeumban, a müncheni északi temető kápolnájában, a landshuti Trausnitz-kastélyban, stb. Fő művei: A megváltás története. Együtt is dolgozott Nilsonnal, Schnorral, Schwinddel.

3. B. Gáspár, német filozofus, szül. Küstrinben 1587 junius 21., megh. Lipcsében 1658 szept. 17. Wittenbergában tanult és beutazta egész Európát. Igen sokat írt, de itélet s izlés nélkül; művei azért ma legfeljebb mint rengeteg anyaggyüjtemények érdemelnek figyelmet. Főmunkái: Adversarium libri LX. (1524 és 1658) és Claudianus meg Statius kiadásai (az 1650, ez 1664, 4 köt.).

4. B. Gusztáv, 1871. óta a berlini kir. felsőbb zeneiskola zongoratanára, szül. a Königsberg melletti Pillauban 1847 jul. 12. Bülow, Bronsart, Taussig is tanították. Maga 1868. a Stern-féle konzervatóriumon lett tanár. Zongorajátéka angol- s németországi hangversenykörutjain feltünést keltett; szivesen játszanak vele a Joachim-quartett tagjai is (de Ahna Henrik, Hausmann Róbert; vonóshármasban).

5. B. Henrik, ujkori német utazó, szül. Hamburgban 1821 febr. 6., megh. Berlinben 1865 nov. 25. 1840. még mint berlini diák Olaszországban járt és elhatározta, hogy be fogja utazni az ókori műveltség egész szinhelyét. Miután Londonban arabul tanult, Tangerba utazott, a honnan Marokkóba akart behatolni. Ez nem sikerülvén neki, tovább ment keletre és miután Algirnak, Tunisznak és Tripolisznak némely vidékeit bejárta, az ókori Kyrenaikán át Egyiptomba utazott. Egyiptom határán kirabolták, ugy hogy naplói és vázlatai is elvesztek és alig hogy élve menekült. Azután a Nilus völgyén fölfelé és a sivatagon át utazott; eljutott Palesztinába bejárta a sziriai partot Ciprust, Kis-Ázsia déli és nyugati partvidékét és Konstantinápolyon meg Görögországon át három évi távollét után visszaérkezett hazájába. 1848. a berlini egyetem magántanára lett és Wanderungen durch dia Küstenländer des Mittelmeers c. művének megirásához fogott. Miután annak első kötete megjelent (Berlin 1849), Bunsen és Petermann felszólítására Richardsonhoz csatlakozott, akit az angol kormány északi Afrika belsejének kikutatására küldött ki. A hozzájuk csatlakozó Overweg Adolffal együtt 1849 dec. 11. kötöttek ki Philippevilleben, Algirban és onnan Tuniszon át Tripoliszba utaztak. Onnan indultak azután ki 1850 márc. 23. Murzukba és a Szaharán át az Aszben oázis felé. Tin-Tellusztból B. kirándulást tett Agadeszba, a hol 11/2 évszázad óta nem járt európai ember. Bornu határán, Damerghuban 1851 jan. 11. elváltak egymástól az utazók és B. Katszenába és Kanoba igyekezett. Richardson már márc. 3. meghalt Kukától néhány napi járásnyira; naplóit B. megmentette és Londonba küldte. B. maga máj. 5. találkozott Overweggel Kukában. Overweg ott maradt, B. Adamauába utazott és ez utjában fedezte föl a Nigernek két nagy mellékvizét, a Binuét és Farot. Julius 22. érkezett vissza Kukába, ahonnan azután Overweggel együtt Kanemba utazott és 1852. januárig Kukától délre Muszgoországban is járt. Onnan visszatérvén, Bagirmiba utazott, annak fővárosában hosszabb ideig időzött, ott nagy térképészeti munkát végezett és részletes tudósítást irt Bagirminak, Vadainak és a szomszédos tájaknak történetéről, földrajzáról és régiségeiről s többé-kevésbbé gazdag szógyüjteményt szerzett ama országok 11 nyelvéből. Egyszersmind a nagy Sári folyót is kikutatta. 1852 szept. 27. Overweg is meghalt a Csad tónál. B. az ő jegyzeteit is megmentette és Londonba küldte, azután Szokotoba utazott, melynek fejedelme barátságosan fogadta. 1853 jun. 12. elérte Szayt, a Niger mentének egyik fontos kereskedőhelyét és a folyamon átkelve, az európaiaktól még nem látott Gurmán, Libthakon és Dallán át szept. 7. Timbuktuba jutott. Ott elkészítette a nyugati néger országok térképét és csillagászati megfigyeléseivel pontosan megállapította a városnak sokat vitatott földrajzi fekvését. Mikor megtudták, hogy keresztény, élete veszélyben forgott; de végre 1854 máj. 8. mégis elutazhatott. Gagoban mint az angolok követe ünnepélyesen szerződést kötött, mely szerint azontul szabad volt az angol hajóknak a Niger ama részén is járni. Aug. 30. Vurnoba ért, amelyet egészségesen hagyott el okt. 5.; 18. már Kanoba jutott. Onnan csak nov. közepén mehetett tovább Bornu felé. Kano és Kuka között, Bundinál dec. 1. találkozott az utána küldött Vogellal. Vogel Szinderbe ment tovább, B. pedig Kukába utazott, ahol ünnepélyesen fogadták dec. 12. Vogel dec. 28. érkezett ugyanoda és egy hónapot együtt töltött el a két hires utazó. B. 1855. május elején indult el Északra, hazafelé. Bitmán és Murzukon át aug. 21. érte el Tripoliszt és szept. 8. Marseillet. B. hat évi utazása korszakalkotó volt az afrikai felfedezések történetében. Előbb az érdekes Aszben országot kutatta ki azután a Binue folyam felső szakaszára bukkant, térképre vette a nagy Adamaua országot, először irta le pontosan Bagirmi és Vadai országokat és a Gando és Hamd-Allahi országokat is ő fedezte föl. Sikerei élénkebb érdeklődést keltettek Afrika iránt. B. utleirásának cime: Reisen und Entdeckungen in Nord- und Zentral-Afrika (Gotha 1857-59. 5 köt.; kivonatosan u. o. 1859-60, 2 köt.). A londoni és párisi földr. társaságok nagy aranyérmükkel tüntették ki az oxfordi egyetem pedig tiszt. doktorává választotta. Ő maga ujra megkezdte Berlinben egyetemi előadásait. Utleírása befejezése után 1858. Kis-Ázsiába utazott; vele ment Mordtmann is. E régészeti szempontból tett utazásának eredményeit a: Reise von Trapezunt durch die nördliche Hälfte Kleinasiens (Gotha 1860) tartalmazza. 1863. az 1859. meghalt mesterének, Ritternek tanszékére nevezték ki, akinek emlékére a Ritter-alapítványt létesítette. 1861. Spanyolországban, 1862. keleti Törökországban járt (Reise quer durch das Innere der eur. Türkei, a berlini Zeitschrift für allg. Erdkunde-ban 1863-64). 1864. Olaszországban, 1865. Dalmátországban és Montenegroban utazott. Nagy afrikai utazásának filologiai eredménye: Sammlung und Bearbeitung Zentralafrikanischer Vokabularien. (Gotha 1862-66. 3 rész.) V. ö. Koner: Heinrich B. (Zeitschr. d. Ges. f. Erdkunde in Berlin 1866).

6. B. (B.-Harmating) Hermann báró, természetbuvár és utazó, szül. Bajorországban, Eurasburgban, 1845 máj. 15., megh. Loandában 1876 dec. 7. 1876. a portugál kormány Angola és Benguela földtani kikutatásával bizta meg; de B. rövid ideig tartó működésének fáradalmai következtében lázba esett és meghalt. Tanulmányai: Aus den nördlichen Kalkalpen (1874) és Ostafrika von Limpopo bis zum Somaliland (1875).

7. B. Károly. rézmetsző, szül. Eisfeldben, 1787 okt., megh. Kasselben 1853. szept. 12. Eleinte az ötvösséget tanulta, majd Stuttgartban Müller János Gotthold vezetése alatt 6 éven át elsajátította a rézmetszést, 1817. pedig Rómába ment, hol Amslerral a Cornelius Nibelung-illusztrációihoz való cimlap metszéséhez fogott. Később Nürnbergben, Freiburgban, M. m. Frankfurtban tartózkodott; itt metszette a lebegő Charitast Vogel v. Vogelstein pillnitzi tetőfestménye után; Darmstadtban, végre Hildburghausenben telepedett le. Mint irót elbeszélései és költeményei, továbbá Bonghinak a rézmetszésről irt munkájának átdolgozása tették ismeretessé. B. elmezavarban maga vetett véget életének.

8. B. Keresztély Károly, német történetbuvár, született Bayreuthban 1775, meghalt Erlangenben 1853 okt. 8. 1818 óta Münchenben élt mint pénzügyi miniszteri s titkos tanácsos. Művei: Deutschlands Urgeschichte (Hof 1818-20. 2 köt., ujból átdolgozott kiad. 1841-46, 5 köt.). Ez alapos történeti mű nem annyira a német nép mint inkább a német föld történetét adja. Megemlítendő még: Ueber die Druiden der Kelten (Erlang. 1826); Die altdeutsche Religion (Lipcse 1835), 2 köt.

9. B. Lajos (Ritter v. Barthenau), kémikus, szül. 1839., megh. 1890 aug. 2. Előbb az innsbrucki később a bécsi egyetemen a kémia tanára. Különösen az organikus kémiát művelte. A krezolok izomériájával, a benzoesav származékaival, a tirozin és a floretin kémiai szerkezetének a megállapításával is foglalkozott.

Bartha

1. Béla, kat. egyházpolitikai iró, megh. 1892. A pozsonyi jogakadémiának volt tanára, majd kir. táblai biró és tanácselnök. Az 1870-71. kat. kongresszuson részt vett és azóta, különösen egy 1890-ben megjelent röpiratában szólalt fel a kat. autonomia szervezése mellett. Legnevezetesebb munkája az elkeresztelési rendeletet tárgyaló irata, melynek nagy volt a hatása az az ellen keletkező egyházi mozgalom írányítására.

2. B. Boldizsár, krónikairó, szül. Szoboszlón. 1686. és 1689. debreceni főbiró volt. Munkája: Rövid Chronica avagy oly beszélgetés, mely az közelb elmult száz esztendők alatt Debrecenben esett emlékezetesebb dolgokrúl iratott és szedegettetett össze. Debrecen 1666. Lenyomatva ujra a jelen század első felében a debreceni naptárakban. A nemz. muzeumban megvan a krónikának két XVIII. századbeli másolata. Toldy említi, hogy 1819. Bécsben is kinyomtatták. A krónika számos fontos okiratot használt fel Debrecen 1564-1664. történetéből.

3. B. Gábor, egyetemi magántanár, született Técsőn. (Máramarosmegye.) Miután orvosi tanulmányait Budapesten elvégezte, 1880. doktorrá avatták. 1880-tól 1882-ig a Rókuskórház sebészi osztályán gyakornok, később midőn az osztály klinikává alakult, műtőnövendék, II-ik, majd I-ső tanársegéd lett s ebben az állásban működött 1891. év végéig Lumniczer tanár oldala mellett. 1890. magántanári képesítést nyert; 1892 ápr. óta a Szt. Rókus-kórház II. sebészeti osztályának helyettes főorvosa. Tanulmányai és kazuisztikus közleményei a magyar szaklapokban jelentek meg.

4. B. János, szül. 1798., megh. 1852. Mint szinész szegény cigánycsalád sarját elhanyagolt állapotban sodorta a végzet egy szintársulat szabóműhelyébe, honnan nemsokára a szinpadra került. Mint 20 éves ifju már népszerűvé vált s elannyira gyorsan fejlődött, hogy 1833-ban már a kitünő művészekből álló budai szinésztársaságnak vezértagja lett, mely szintársulatból a nemzeti szinház első személyzete alakult. Rendkivül sokoldalu szinész volt. Egyaránt hasznavehető volt s jól betölté helyét ugy a komikai mint drámai szerepkörökben. Legnagyobb volt azonban a tragikai szerepkörben.

5. B. Miklós, országgyülési képviselő, született Rugonfalván, Udvarhelymegyében, 1848 nov. 14. Jogot tanult a budapesti egyetemen s 1872. Udvarhelymegye első aljegyzője lett, de már a következő évben a megye egyik kerülete beválasztotta az országgyülésre, hol a régi balközép párthoz csatlakozott. 1875-80. nem volt tagja a parlamentnek. 1880. megalapította Kolozsvárott a függetlenségi párt erdélyrészi közlönyét az Ellenzék-et s ugyanazon év őszén egy hirlapi cikke miatt két katonatiszt saját szobájában megtámadta és összevagdalta. Ez esemény népszerüségét annyira növelte, hogy a következő általános képviselőválasztásnál 1881. mint Kolozsvár I. kerületének képviselője jutott az országgyülésbe. Azóta állandó tagja a képviselőháznak s jelenleg a 48-as (Ugron-) párt hive. Ő indította meg hirlapi cikkeivel azt a mozgalmat, mely az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület megalapítására vezetett. Ujabban mint a Magyar Hirlap munkatársa számos cikket irt a közigazgatás államosítása ellen.

Barthel

Károly, német irodalomtörténetíró, született Braunschweigban 1817 febr. 21., meghalt u. o. 1853 március. 22-én, mint gimnáziumi tanár. Főműve 1850-ben nagyszámú közönség előtt tartott fölolvasásokból keletkezett munkája: Die deutsche Nationalliteratur der Neuzeit (1850), mely a szerző szenteskedő álláspontjánál fogva itéleteiben és fölfogásában egyoldalu és előitéletes, de vonzóan írt olvasmány. Halála után jelentek meg: Erbauliches und Beschauliches (1863, kisebb cikkek), Leben und Dichten Hartmanns von Aue (1854) és Die klassische Periode der deutschen Literatur im Mittelalter (1856), melyek teljesen elavultak.

Barthélemy

(ejtsd: bártélmi), 1. Ágost Marseille, francia költő, szül. Marseilleben 1796., megh. u. o. 1867 aug. 23. Barátjával, Méryvel 1822-ben került Párisba s vele együtt számos maró szatirát irt a Bourbonok ellen: La Villeliade (1826), Les Jésuites (1826), Rome a Páris (1826), La Corbiéréide (1827), La Péyronéide (1827) stb., melyek elevenségökkel és könnyed verselésökkel nagy olvasókört hódítottak. Napoleon dicsőítésére írta 1828-ban Napoleon en gypte c. époszát, melyet el is vitt Bécsbe, hogy a reichstadti hercegnek

maga nyujtsa át; de mivel nem bocsátották elibe, Le fils de l'homme, ou souvenirs de Vienne (1829) c. gunydallal állott bosszút s a juliusi forradalom után még két évig folytatta oppozicióját (a többi közt La Dupinade, ou la révolution dupée 1831), s miután Marseillebe könyvtárnoknak ment, Méry elvált tőle. 1831-ben megalapította a Némésis c. szatirikus hetilapot, mely egy évig a leghevesebben támadta a kormányt s roppant népszerüségre tett szert, úgyhogy a kormány kénytelen volt B.-t megvásárolni. Attól a pillanattól fogva elfordult tőle a közvélemény s ő hasztalan iparkodott Ma justification c. költeményével tisztára mosakodni. Azután fordítgatott latinból, visszatért a szatirára is, III. Napoleon alatt minden eszményre ditirambot írt (Le deux décembre, 1854, L'Exposition, 1855 stb.), de mind hiába. Költeményei Méryével együtt jelentek meg 1833-ban 6 kötetben.

2. B. Ferenc marquis, francia pair, szül. Aubagneban 1747 okt. 20., megh., 1830 ápr. 3. XVI. Lajos alatt több követségnél titkár volt. 1791. mint teljhatalmu miniszter Svájcba küldetett. 1795. Bázelben előbb Poroszországgal és nemsokára ezután Spanyolországgal kötötte meg a békét. 1797. visszatért Párisba. Letourneur helyébe tagja lett a direktoriumnak, de a fructidor 18-i államcsiny következtében ő is megbukott és Pichegruvel együtt Cayennebe deportáltatott, honnan azonban nemsokára hat társával Angliába menekült. 1799 nov. havában az első konzul visszahivta; 1800 febr. 10-én a szenátus tagja lett; utóbb az első konzul a szenátus elnökének és birod. grófnak nevezte ki. Ő volt szónoka a szenátus azon küldöttségének, mely Napoleont az örökös konzulsággal kinálta meg (1802); de a császárság alatt nem volt befolyása. Midőn a szenátus 1814 áprilban a császárt trónjától megfosztotta, ő elnökölt, és ő mondott köszönetet Sándor cár nagylelküségéért és mérsékletéért. A restauráció után pair és a becsületrend nagykeresztese lett, de Napoleon 1815-ben kitörölte a pairek névsorából; a második restauráció ezért államminiszterré való kinevezésével kárpótolta és még a marquisi ranggal is kedveskedett neki. 1819. a választási jog korlátozását indítványozta, s emiatt annyira elvesztette népszerüségét, hogy kénytelen volt politikai állásáról lemondani.

3. B. Hippolit, francia katonai iró, született Algirban, 1840 jul. 31. A saint-cyri iskolából mint hadnagy lépett egy gyalogezredbe, 1869-ben tanár lett Saint-Cyrben, részt vett Trochu vezérkarában az 1870-71-iki hadjáratban s mint százados 1878. visszalépett és hirlapirásra adta magát. Munkái: Manuel du fantassin (1873), Cours d'art el d'histoire militaire (1877, 2. köt.), melynek egyik része Les armées européennes (1877) külön is megjelent, Avant la bataille (1886), L'Ennemi (1887) és La Guerre (1890).

4. B. János Jakab. francia régiségbuvár, született Cassisban (Provence) 1716 január 20., megh. 1795 ápr. 30. Marseille-ben végezte a teologiát, de szívesebben foglalkozott archeologiai és numizmatikai tanulmányokkal. 1745-ben a párisi királyi éremgyüjtemények hivatalnoka, 1753-ben pedig igazgatója lett. 1754-57-ig királyi megbizás folytán tudományos célból beutazta Olaszországot, ahol annyira megnyerte Stainville gróf, a későbbi Choiseul miniszter kegyét, hogy ez tetemes évi járadékkal támogatta tanulmányaiban. A párisi éremgyüjtemény nemsokára Európa leggazdagabb gyüjteménye lett; de a nagy forradalom meghiusította a gyüjtemény tudományos katalogusának kiadását. A forradalom magát az agg tudóst is bajba keverte; valamelyik irígy ellenfele azzal vádolta, hogy hazafiatlan arisztokrata; e vád alapján 1793 szept. 2. börtönbe vetették. Néhány óra mulva kiszabadult ugyan börtönéből, de azóta teljes visszavonultságban élt s a nemzeti könyvtár könytárosi állását sem fogadta el. A feliratok akadémiája már 1747-ben tagjának választotta. Irói hitnevét a Voyage du jeune Anacharsis en Grece (Paris 1788, 4 köt.) c. művével alapította meg, amelyben alapos kutatások alapján élénken és hiven rajzolja Görögország virágzása korának társadalmi viszonyait. Magyar fordításban: A délosi Filoklesnek a boldogságról való beszélgetése. Egy kis darab a B. Anacharsisából, fordítva német nyelvből Solymosi Dániel által (Pozsony 1826. Landerer). Az ifju Anacharsis utazása Görögországban. A bevett időszámlálás előtt a negyedik század közepén, B. apátur után franciából fordította Deáky Filep Sámuel. 8 kötet. (Kolosváron 1820-ban. A ref. collegium betűivel. Stein János.) Egyéb művei közül megemlítendők; Reflexion sur quelques monuments phéniciens (Páris 1750); Réflexion sur l'alphabet et la langue de Palmyre (1754). Mint regényíró az Amours de Carite et de Polydore (Par. 1760) könyvével tett kísérletet; állítólag görögből fordította. Halála után megjelentek Oeuvres diverses c. alatt hátrahagyott iratai (sajtó alá rendezte Sainte-Croix, Par. 1798. 4 kötet). Műveinek első teljes kiadását Villenave rendezte sajtó alá. (Par. 1821. 4 köt. életrajzzal.) V. ö. Grande Encyclopédie V. 525.

Barthélemy Saint-Hilaire

(ejtsd: -szént-ilér) Gyula, francia tudós és államférfiu, szül. Párisban 1819. Tanulmányait bevégezvén, pénzügyminiszteri tisztviselő lett, de hirlapírással is foglalkozott. 1827-30. a Globe és a National munkatársa volt. Mint hirlapíró a Thiers, Mignet, Rémusat és mások által az 1830-iki kir. «rendeletek» ellen kiadott tiltakozást szintén aláírta. 1833 végén lemondott a politikai irói pályáról és a tudományos irodalomnak szentelte idejét. Aristoteles műveinek fordítása révén a College de France-on a görög és római bölcsészet tanára lett, 1839. pedig az erkölcsi és politikai tudományok akadémiája választotta tanárának. Az 1840-iki miniszteriumban négy hónapon át a közoktatásügy államtitkára volt. 1848. a Seine el Oise-departement az alkotmányozó és törvényhozó nemzetgyülés tagjának választotta, hol a mérsékeltek pártjához csatlakozott. Az 1851. államcsiny után a Mazasba zárták, 1852. pedig megfosztották tanszékétől, mert III. Napoleonnak nem akarta letenni a hűségesküt. 1855-58. Lessepssel a szuezi csatorna megteremtése érdekében buzgólkodott. 1867. a sorbonnei könyvtár őre lett. 1871.-73. pedig hivatalfőnök és Thiers köztársasági elnök vezértitkára volt. Mint a versaillesi nemzetgyülés tagja a balközéphez tartozott. 1876. a szenátus örökös tagjának választották. 1880 szept. 30-tól átvette a Ferry-minisztériumban a külügyi tárcát, melytől azonban már a következő év novemberében megvált. Mint tudós nagy érdemeket szerzett a görög és az ind bölcsészet s a szanszkrit nyelvtudomány terén. Főbb művei: Aristoteles eml. fordítása; De la logique d'Aristote (1839, 2 k.); De l'école d'Alexandrie (1845); Sur les Védas (1854); Du Bouddhisme (1855), Le Bouddha el sa religion (3 kiad. 1866); Mahomet et le Coran (1865); Philosophie des deux Ampere (2. kiad. 1869); A la démocratie française (1874); De la métaphysique sa nature et ses droits (1879). Magyar fordításban: A filozofia viszonya a természettudományokhoz és a valláshoz. Fordította Péterfi Jenő (Budapest 1890. Akadémia). Azonfelül sok értekezést írt még a Journal des savants-ba. (Grande Encyclopédie V. 528.)

Barthet

(ejtsd: bárte) Armand, francia költő, szül. Besançonban 1820 ápr. 15., megh. 1874 febr. végén, miután hosszabb ideig elmekóros volt. Hirlapi cikkeket, elbeszéléseket és szinműveket írt. Legismertebb a Rachel számára irt verses bluetteje, Le moinnau de Lesbie (1849).

Barthez

Pál József, mult századbeli híres francia orvos, szül. Montpellierben 1734., megh. Párisban 1806. Orvosi tanulmányait szülővárosában végezte; az orvosi oklevél megszerzése után Párisba ment, hol tehetségével korán elismerést szerzett magának. Katonaorvos lett, de közbejött betegsége miatt ezt az állást elhagyta, visszament Párisba, ahol tudományos irodalmi működésnek szentelte magát. 1761-ben tanár lett a montpellieri egyetemen és itt mint gyakorló orvos is egyetemének európai hírt szerzett. Különböző okok következtében azonban elhagyta állását, Párisba ment, hol nagy örömmel fogadták, s hol az Orleansi hercegnek, majd a királynak udvari orvosa, tud. akadémiai tag stb. lett. A forradalom kitörésekor elhagyta Párist s különböző helyeken élt, mint gyakorló orvos. A köztársaság 9-ik évében ujra tanár lett Montpellierben; 1805. visszatért Parisba és élte végéig itt maradt. Ő volt a megalapítója a Vitalizmus elméletenek, mely elmélet e század első évtizedeibenel volt terjedve a német orvostudományban. is Nevezetesebb művei: Nova doctrina de functionibus corporis humani 1774. -Nouveau élément de la science de l'homme 1778, 1806. Nouvelle mécanique des mouvements de l'homme et des animaux, 1798., németül 1800. stb.

Barthold

Frigyes Vilmos, német történetiró, szül. Berlinben 1799 szept. 4., megh. 1858 jan. 14. 1817. óta a hittudományokkal foglalkozott, Berlinben azonban Wilken buzdítására a történelemre adta magát s Raumer és Wachler tanítványa lett. Azután Striesában, Boroszló mellett, házi tanító volt és itt irta első történeti munkáját (Johann von Werth im nächsten Zusammenhang mit seiner Zeit; Berlin, 1826). Még ugyanazon esztendőben a königsbergi Frigyes-kollégium tanára lett. Der Römerzug König Heinrich's von Lützelburg c. munkája (Königsberg 1830-31. 2 köt.) alapján Greifswaldba hivták meg a történelem tanárául, a hol haláláig működött. Művei: Georg von Frundsberg, oder das deutsche Kriegshandwerk zur Zeit der Reformation (Hamb. 1833); Geschichte von Rügen und Pommern (Hamb. 1839-45. 5 köt.); Geschichte des grossen deutschen Kriegs vom Tode Gustav Adolfs ab (Stuttg. 1841-43, 2 köt.); Die geschichtlichen Persönlichkeiten in Jakob Casanovas Memoiren (Berl. 1846); Geschichte der Fruchtbringenden Gesellschaft (1848); Deutschland und die Hugenotten (Brem. 1848, 1 köt.); Geschichte der Kriegsverfassung und des Kriegswesens der Deutschen (2. kiad. Lipcse 1854); Geschichte der deutschen Städte und des deutschen Bürgertums (1850-52, 4 köt.); Geschichte der deutschen Hansa (1853-54, 3 köt.); Soest, die Stadt der Engern (Soest 1855). Számos jeles értekezést írt Raumernek Historisches Taschenbuch c. folyóiratába, melyek részben külön kiadásban is megjelentek.

Bartholdi

Frigyes Ágost, francia szobrász, szül. Kolmarban (Elzász) 1834 ápr. 2. A festő pályára készült, de aztán a szobrászatban találta meg igazi hivatását. Első művei portrait-szobrok voltak; később allegorikus alakokat és csoportozatokat alkotott (többek közt: a géniusz a nyomor karmai közt, modern vértanu, a halál géniusza), majd elkészítette Vercingetorix lovas-szobrát. Az 1870/71-iki háboru után, melyben mint Garibaldi törzskarának tagja vett részt, művészetével a köztársasági irány szolgálatába állott. Elzász átka c. alatt bronzcsoportozatot készített, majd egy óriási oroszlánt Belfort védelmének emlékére. Az ő műve az a 46 méter magas szabadságszobor (a szabadság istennője, fáklyával a kezében), mely mint a new-yorki kikötő világító tornya, 47 méter magas talapzaton áll Bedloe szigetén. Ezt a kolosszális szobrot 1886 október 28-án avatták fel nagy ünnepélyességgel. A szobor alak jobbjában tartott fáklya alsó tányérja oly nagy, hogy tizenkét ember elfér rajta. A szobor sulya 25,000 kilogramm.

Bartholdy

Jakab Salomo, porosz diplomata, szül. Berlinben 1779 máj. 13. zsidó szülőktől, megh. Rómában 1825 jul. 27. 1801 óta Párisban élt s nagy utazásokat tett Olasz- és Görögországban (Bruchstücke zur näheren Kenntniss des heutigen Griechenland Berl. 1805). Ez évben protestáns vallásra tért s felcserélte a Salomo nevet a B. névvel 1809. A bécsi népfelkelők soraiban harcolt Napoleon ellen 1809. (Der Krieg der Tiroler Landleute im Jahre 1809. Berl. 1814.) Hardenberg irodájában dolgozott (1813.), Párisba kisérte a szövetséges hadakat (1814.) s résztvett a bécsi kongresszusban 1815. Londonban ismerkedett volt meg Consalvi bibornokkal, kinek életét megirta 1815. (Züge aus dem Leben des Cardinals Consalvi Stuttg.) 1815. porosz nagykövet lett Rómában, résztvett az aacheni kongresszusban (1818) s a toskánai udvarhoz titkos követségi tanácsossá neveztetett ki. Nyugdijaztatása után nemsokára meghalt. Nagy műbarát és kitünő műértő volt. Régiséggyüjteményét a berlini muzeum szerezte meg. Az u. n. Casa B. (Rómában a Villa Sistinábán), melyet Cornelius, Overbeck, Schadow és Veit freskói díszítenek, 1884 óta a jezsuiták birtokában van. B. Mendelssohn Felix nagybátyja vala. (Allg. Deutsche Biogr. II.)


Kezdőlap

˙