Beidegzés

(innervatio), az idegrendszer befolyása szerveink működésére. Minden idegrost a központban, az agy- vagy gerincagyban egyfelől és valamely környi szervben, izomban, mirigyben, érzésszervben stb. másfelől végződik és feladata az egyik végszervben nyert izgalmat a második végszervhez elvezetni, ahol ez azután izgalmat okoz. Ennek megfelelőleg megkülönböztethetünk centripetál és centrifugál idegeket. A centripetál idegek környi végszervükben jutnak izgalomba s ez izgalmaikat az öntudat székhelyéhez, az agyhoz vezetik el, ezt beidegzik s ott jut az izgalom öntudatunkra; ilyen centripetál idegek tehát az érzőidegek mind. A centrifugál idegek a központban nyerik izgalmukat s azt környi szervhez vezetik el, melyet működésre indítanak, beidegzenek; így indíttatnak izmaink összehúzódásra, különböző mirigyeink elválasztásra. Megkülönböztethetünk mozgató, elválasztó sőt korlátozó idegeket is, azaz olyan idegeket, melyek valamely végszerv működését izgalmuk által korlátozzák, mint például a bolygóideg a szív összehuzódásait.

Beijerland

(Oud-), szép falu Dél-Holland tartományban, Németalföldeken, 12 km.-re Rotterdamtól, 5000 lak. Róla nevezik el a Maas-torkolat egyik, 25 km. hosszú és 14 km. széles szigetét. Rajta kivül vannak még a szigeten Neuw-B. és Zuid-B. nagyobb helységek.

Beiktatás

hivatalba, főleg egyházi hivatalba való behelyezés (installáció). B.-nak nevezzük a birtokba vezetést is (iktatás, statutio, immissio). B.-nak nevezzük végre a hivatalos ügykezelésben azt a cselekményt, amelynél fogva minden beadvány, átirat, megkeresés, jelentés és jegyzőkönyv a beérkezés sorrendjében számmal (iktatói szám) megjelöltetik és ezalatt az érkezés idejének kitételével és többnyire a tárgy rövid kivonatával is, külön könyvbe (iktató könyv ) bevezettetik. A beadvány stb. elintézése ugyancsak az iktató szám alatt történik és ugy a beadvány, mint ennek elintézése ugyane szám kitételével láttatik el.

Beiktatási viták

alatt azon évtizedekig tartott küzdelmeket értjük, melyeket a római pápák, mint az egyház legfőbb fejei, egyházi férfiaknak, jelesen püspököknek és apátoknak, világi fejedelmek és főurak által, egyházi javadalomba pásztorbot és gyűrü átadása mellett történt, beiktatása (investitura) ellen, az egyháznak szabadságáért vivtak. Minthogy ugyanis az egyházi hivatalokkal világi földbirtokok és különös politikai jogok s kötelezettségek is voltak összekötve, innen fölmerülhetett s tényleg föl is merült azon kérdés, hogy az egyházi javadalmak betöltésénél történjék-e a javadalmas beiktatása ugy az egyházi, mint a világi hatóság részéről is, és ha igen melyik hatóság részéről előbb? ÉS épp ezen kérdések körül forogtak a középkort jellemző oly buzgalommal s változó szerencseesélyekkel folytatott harcok az egyházi és világi hatalom képviselői között, melyeket beiktatási viták elnevezése alatt, különböző álláspontjaikról különbözőleg szoktak megbeszélni a történetirók. A beiktatási viták történetét röviden és alaposan megirta: Petr. de Marca: De concordia sacerdotii et imperii. L. VIII. c. 19. Továbbá: Enr. Noris: Storia delle investiture delle dignita eccl. Mantua, 1714-ben Staudenmaier: Geschichte der Bischofswahlen. Tübingen 1831.

Beil

János Dávid, német szinész és színmüiró, szül. Chemnitzben 1754-ben, megh. Mannheimban 1794 aug. 13.; hol 1779 óta működött és a közönség kedveltje volt. Előbb komikus szinész volt, de 1780 óta kivált tragikus szerepekben tünt ki. Leghiresebb szerepei voltak: a Szerecsen Fiescóban, Schweizer a Haramiákban és Thoringer Agnes Bernauerben. Szinmüvei (összegyüjtve 1794, 2 kötet) közül legtöbb sikert arattak: Die Spieler, Die Familie Spaden és Curt von Spandau komoly, valamint Die Schauspielerschule és Armut und Hoffart víg darabok.

Beilan

l. Alexandrette.

Beillesztés

a. m. valaminek eredeti helyére v. állásába visszahelyezése. Igy nevezzük a törtcsontok rendes helyükre visszahelyezését (műnyelven: repositio). L. Csonttörések és Ficamodások.

Beilstein

Frigyes Konrád, a szt.-pétervári technologiai intézetben a kémia tanára. Szül. Szt.-Péterváron 1838 febr. 17. A szénvegyületek kémiájával foglalkozik. Tanulmányozta a szénhidrogének halogén származékait. Az orosz petroleum vizsgálatával is foglalkozott. Igen elterjedt kézikönyve, amely az összes ismert organikus vegyületeket ismerteti, Handbuch der organischen Chemie, már második kiadást ért.

Beilugries

járási székhely Oberpfalz bajor kerületben, a Sulz és Altmühl összefolyásánál (1890) 1874 lak. Közelében a Hirschbergen szép vadászkastéllyal.

Beilul

helység a Vörös-tenger partján. L. Eritrea.


Kezdőlap

˙