Belüd

Régi magyar személynév, mely középkori okleveleinkben Belud, Belid, Beleud, Beled, Beliud, Beleed stb. alakban fordul elő s jelentése a. m. «tudós», «okos». (A kun «bildi», «bilüdi» szóból.) A név főként a nagy valószinüséggel bessenyő származásu Osl nemzetségnél volt használatban, melynek öt ilyen nevü tagját ismerjük.

Belügyminiszterium

(m. kir.), a m. kir. belügyminiszter a közvetlenül mellérendelt, miniszteriális - kebelbeli - hivatali személyzettel. E személyzet a belügyminiszter hatóságához tartozó kormányzati és közigazgatási teendők köreinek megfelelőleg ügyosztályokra, számvevőségre és kezelési hivatalokra oszlik. A belügyminiszter központi főhatósága a törvényhatósági és községi önkormányzat autonom ügyeinek, az árva- és gyámügyi, szegényügyi, közjótékonysági, közegészségügyi igazgatásnak, közbiztonsági rendőrségnek. A belügyminiszter vezeti az ugynevezett közjogi igazgatás ügyét, vagyis az országgyülés házainak szervezetére, működésére vonatkozó végrehajtó hatalmi funkciókat, amennyiben azok az alkotmány és törvények értemében magának a parlamenti testületeknek, azok bizottságainak, tisztviselőinek fenntartva, vagy más hatóságokhoz utalva nincsenek. A belügyminiszternek közvetetlenül alá vannak rendelve: a városi és vármegyei köztörvényhatóságok, az országos levéltár, országos gyógyintézetek, országos közegészségügyi tanács, országos központi járványbizottság, országos közegészségügyi felügyelők; a földtehermentesítési alap-igazgatóság; honvédalaphivatal; a budapesti és kolozsvári nemzeti szinház, a m. kir. opera.

Belváz

(állat) belső váz endoskeleton, a sugárkák ((l. Radiolaria) s nehány gerinctelen állat (l. Szivacsok, Korallok) testének belsejében levő chitinszerü anyagból, kovasavból vagy szénsavas mészből, - a gerinceseknek (l. o.) porc- vagy csontszövetből álló belső szilárd, majd merev, majd rugalmas váza.

Belvedere

(olasz), magasabb helyen emelt, árkádokkal, vagy terasszokkal körülvett épületnek a neve mely szép kilátást nyujt a körülfekvő vidékre. Hires a Vatikán B.-nek elnevezett szárnya, mely jelenleg az összes gyüjteményeket s a könyvtárt tartalmazza. A bécsi B. savoyai Jenő palotája volt és egészen a legutóbbi időkig a császári képtár volt benne A prágai B. a Közép-Európában található olasz renaissance-emlékeknek egyik legkiválóbbika; I. Ferdinánd építtette nejének mulató helyül 1536-56.

Belvedere Maritimo

járási székhely Cosenza olasz tartományban, pompáskörnyéken a Tirreni tenger közelében, 2047 lak. K-re tőle van a Mondea hegy, ahonnan mind az Adriai-, mind a Tirreni-tenger látható. B. borai a legjobb calabriai borok.

Belvedere-rétegek

illetőleg B. kavics és homok, a bécsi medencében a legfiatalabb harmadkoru rétegek, vagyis a kongéria-emelet lerakodásai. Bécsben a Belvedere közelében levő kavics- és homokbányák anyagát képezvén, innen a név. Fuchs (l. Bécsi medence) külön tráciai emelet névvel jelöli a B. korát. Édes, és pedig határozottan folyóvíz lerakodásai. A sárgás-vereses homok van mélyebben, a quarc-kavics e felett. A kavicsbányákban harmadkori emlősök csontjait találták, a néhol összeálló, megkeményedett homokban pedig gyakoriak a növénylenyomatok.

Belvidék

a partvidéknek vagy határszéleknek ellentéte.

Belviz

B.-nek nevezamk általában minden feneklő vagy fölfakadó, egyes földterületeket időszakonként elborító kártékony vizet. Keletkezésére a B. háromféle: Csapadékvíz, ha a talaj a beesett hó- vagy esőből származott vizet huzamosabb idő alatt sem birja elemészteni. Az alföld kötött talaja kiválóan alkalmas efféle B.-ek keletkezésére. Talajviz, mely szintén csapadékban bővelkedő időben szokott a laposabb helyeken előtörni, ha földalatti folyásában a folyó magas vizállása akadályozza. Ott lép föl, hol a jól vezető alsó réteget (kavics vagy folyóhomok) csak vékony agyagréteg borítja. Végre fakadó vagy szivargó viz, mely magasabb árvizek alkalmával ott fordul elő, hol a töltés laza talajból van építve és ilyenen vezet keresztül.

Belvizlevezetés

Folyóinknak a töltésezés következtében fölmagasított árvizei rendesen magasabbak, mint a két oldali terep felszine: miért is azon idő alatt, mig az árviz tart, az itt keletkezett belvizeket a folyóba vezetni nem lehet. Minthogy pedig nálunk a nagyobb árvizek nem ősszel, vagy télen, hanem tavasszal lépnek föl, mikor a viz a gazdasági növényeket már kiöli, ha több napig vannak elborítva: ennélfogva nálunk a nedves években a B. kérdése rendkivül fontos. Az ártér ugyan a dolog természeténél fogva mindenütt alacsonyabb, mint a folyó megfelelő szakaszán az árviz szine; de amíg nagyobb esésü folyónál könnyü a belvizeket egy főcsatornába összegyüjtve egy ponton a folyóba vezetni, ahol az árviz már alacsonyabb a felső terep szinénél: addig a csekély esésü folyóknál, ahová töltések közé fogott folyóink nagyobb része tartozik, ez az eljárás nem alkalmazható. A Tiszának közepest meghaladó árvizei 2-3 sőt 4 m.-rel magasabbak az ártér mélyebb fekvésü részeinél, holott a vizszinnek csak 100-150 km.-re van ilyen esése; ha tehát a keletkezett belvizeket nyilt csatornán akarnók a Tiszába vezetni, ily óriási hoszuságú, illetőleg a szükséges esés miatt még ennél is hosszabb csatornákra volna szükség. Nálunk tehát a B. célszerüen csak vizemeléssel kapcsolatban létesíthető.

Igy állván a dolog, első kötelesség mindenütt, ahol nem nagyon csekély viztömegekről van szó, a különféle belvizeket magasságuk szerint különböző zónákba osztani, vagyis a magasabb fekvésü helyeken keletkezett vizeket külön főcsatornán vezetni a folyóhoz, a mélyebb fekvésü ártereken összegyülő vizeket pedig megint másikon. Ez által elérjük egyrészt azt, hogy a magasabb fekvésü csatornán még akkor is folyhat a viz, mikor az alacsonyabbnak zsilipjét már el kell zárni; másrészt pedig azt, hogy a vizek egy részét sokkal csekélyebb magasságra kell emelni, mintha az összeset csak egy főcsatornába gyüjtjük, melyet természetesen olyan mélyre kell leásni, hogy rajta a legmélyebb laposakról is levezethessük a belvizet; és végre - ami szintén igen fontos szempont - ha különböző magasságu vizeket egy csatornán vezetünk le, akkor a mélyebb helyekről csak akkor kezd a viz lehúzódni, mikor már az összes többi laposak szárazon vannak: holott ha külön vannak választva, akkor vizemeléssel, vagy az árviz elvonulása után mindenikről egy időben lehet a vizet leereszteni. Hazánkban még az a körülmény is kivánatossá teszi a belvizek ily elkülönítését, hogy a folyók ősi ártere rendesen nagyobb viznyelő-képességü laza talajból áll, melybe a belviz könnyen beszivárog: ellenben a magasabb fekvésü helyeken gyakoriak az ennek keletkezésére oly alkalmas székes talaj és az átnembocsátó fenekek. Gyakran már ezek külön elvezetése elegendő az ősi ártér mentesítésére. Még azon esetben is, ha a magasabb fönsik nem nyúlik közvetlenül a folyóig, helyesebb inkább két töltés közé foglalva vezetni az ártéren a belvizet, hogy a magas fekvés előnyei teljesen kárba ne vesszenek. Ily esetben azonban óvakodni kell, hogy az ártér szomszédos részeit el ne posványosítsuk az által, hogy a csatornában a viz szinét huzamosabb ideig magasra fölszorítjuk.

Célszerü, sőt ott, hol a B. még nincs vizemeléssel kapcsolva, elkerülhetlenül szükséges a fő- és mellékcsatornákat kellő pontokon zsilipekkel és tiltókkal látni el s ily módon több szakaszra, bögékre osztani föl. Ez által megakadályozzuk azt, hogy a vizek mind a leglaposabb helyre húzódjanak és ott a csatorna partjain tulcsapván a szomszédos területeket elöntsék. Másrészt szabályozhatjuk a B -t, mert módunkban van azt olyan helyeken, hol kevés kárt okoznak, mint p. a legelőn, ugaron mindaddig visszatartani, mig azt máshonnan le nem vezetjük, ahol erre sürgősebb szükség van.

Tekintve azt a körülményt, hogy a töltések jóval magasabbak az árvizek szinénél, viszont a belvizeket lehetőleg a terep szine alatti árkokban kell levezetni: ennélfogva a viznek a csatornából a töltésen keresztül a folyóba való emelése gyakran rendkivül költséges, főleg a mély fekvésü árterekről. Eme költségeket jelentékenyen csökkenthetjük az által, ha a vizet nem közvetlenül a folyóba emeljük, hanem az ártér valamely alkalmas részét viztartóvá alakítjuk át, melybe az összes többi ártér vizeit mindaddig raktározzuk, mig a folyó vizállása a levezetést megengedi Ezen hollandi-nak nevezett módszer ujabban gyakran alkalmaztatik hazánkban is. Csóka község (Torontál vármegye) 1900 hektárnyi árterének belvizeit, melyet a töltésen keresztül 6-8 m. magasra kellene emelni, amihez mintegy 70 lóerejü gépre lenne szükség, egy 20 lóerejü gép által 1-2 m. magasra szivattyuzzák egy 80 ha. kiterjedésü, részben magaslattal, részben töltéssel körülvett viztartóba; honnan a Tisza vizének apadásakor csatornán a folyóba vezetik. E példa világosan mutatja, mily előnyös e módszer takarékossági szempontból. A másik, nem kevésbbé fontos szempont pedig az, hogy ily módon egyes község, vagy nagyobb birtokos megszabadulhat belvizeitől függetlenül szomszédjaitól, akik esetleg kevésbbé belterjes gazdálkodást űzvén, nem hajlandók a főcsatorna végpontján közösen felállítandó szivattyútelep költségeihez hozzájárulni. A belvizet ugyanis kiki saját birtokának egy alkalmas részébe szivattyuzhatja és akkor, midőn a folyó vizállása a zsilipek és tiltók kinyitását megengedi, a levezető-csatornába bocsátja.

A belviz szivattyuzásának egy másik gazdaságos módja abban áll, hogy azt nem a töltés fölött vezetjük a folyóba, hanem a töltés alá helyezett csövön nyomjuk át. Mig ugyanis az előbbi esetben a belvizet már a szivattyuzás kezdetekor is, vagyis mikor a folyó árvize csak nehány deciméterrel magasabb még nála, a legmagasabb árvizek szine fölé érő töltések fölé, tehát tetemes magasságra kell emelni: addig az utóbbiban csak a két vízszin között levő csekély nyomás-különbséget kell a gépnek legyőznie.

Az u. n. fakadó vizeket az árviz tartama alatt kiszivattyuzni nem tanácsos: mert tapasztalás szerint az eltávolított vizet folyton kipótolják a földalatti erek és igy a szivattyuzás csak ezen erek megszaporodását és kitágulását okozza. Ellenben szükséges a védtöltés háta mögött, ezzel körülbelül párvonalasan 50-100 m.távolságban alacsony töltéseket, szorítógátakat emelni; melyekkel a fakadóvíz szétterülését megakadályozzuk s egyuttal ennek szinét fölemelvén, az így keletkező ellennyomás által a fakadást lassítjuk. Ha a talaj nagyon vizátbocsátó, akkor a szorítógát háta mögött is lesz még csekélyebb mérvü szivárgás észlelhető: az így keletkezett vizet azonban a legtöbb esetben már célszerü lesz szivattyuzás által eltávolítani.

A B legfontosabb és egyuttal legnehezebb kérdését a levezetendő víz mennyiségének meghatározása képezi. Fontos dolog ez már a csatornák kiemelésénél is: egyrészt hogy ezeket túlságos nagy méretüre ne készítsük és így fölösleges kiadásokba ne verjük magunkat; másrészt pedig nem szabad kockára tennünk a munkálatok sikerét az által, hogy a csatornák elégtelen vezetőképessége miatt a vizek nem vonulhatnak le kellő időben. Ugyanez áll - talán még fokozottabb mértékben - a szivattyutelep költségére nézve is. Az elmélet azonban csak azon szempontok felől tájékoztat, melyek e kérdés megoldásánál figyelembe veendők: de hazánkban még nem áll elég adat és megfigyelés rendelkezésünkre az u n. tapasztalati tényezők meghatározására.

A levezetendő viz mennyisége függ: 1. a leeső csapadék mennyiségétől, 2. ennek mikénti eloszlásától, 3. az elpárolgás nagyságától, 4. a talaj geologiai alkotásától és művelésmódjától, 5. az időtől, mely alatt az összes viztömeg levezetendő.

Ami mindjárt az első pontot illeti, e tekintetben majdnem fontosabb a kivételek gyakoriságának és nagyságának, mint az átlagos mennyiségnek ismerete. A budapesti meteorologiai intézet följegyzéseiből számított 22 évi átlag szerint p. a 619 mm.-nyi évi csapadék rendkivül egyenletesen oszlik el; mert az év 12 hónapja közül 8-ban ennek mennyisége mindig 50 és 60 mm. közt váltakozik; csak kettőben száll jelentékenyen lejebb (jan. 37 és febr. 27 mm.) és szintén két hónapban (máj. és jun.) emelkedik néhány mm.-rel följebb. Ámde 1879 márc. és ápr. hónapjaiban a szokásos 100 mm. csapadék helyett 195;1881 ugyanazon hónapjaiban pedig 251 mm. esett. Mindkét esztendő nevezetes igen magas árvizeiről és káros belvizeiről. A 2. és 3. pont egymással összefüggésben van; mert nyáron 8-10-szer oly nagy a párolgás, mint a téli hónapokban és nálunk átlagban kétszerese a leesni szokott csapadéknak: ennélfogva a legbőségesebb nyári esőzésből is csak nagyon kevés belviz származik. A télen és tavasszal leesett csapadéknak azonban csak 1/3 részét szokták elpárolgás címén levonásba hozni. A geologiai alkat is hasonló befolyással van a belviz keletkezésére: laza, homokos, vastag televényréteggel födött, mélyen fölszántott talajba a viz könnyebben beszivárog; kemény, agyagos vagy székes talajon ellenben a fölszinen marad. Előbbieknél a leesett csapadék felét, utóbbiaknál csak 1/4 vagy 1/5-ét lehet beszivárgás cimen levonni. A levezetésre felhasználható idő kérdése is rendkivüli fontos; mert ha ugyanazon vizmennyiséget rövidebb idő alatt kell levezetni, akkor nagyobb méretü csatornákra és vizemelő gépekre van szükség. E tekintetben irányadó, hogy a keletkezett belviz a gazdasági növényeknek ne ártson. Amely vidéken tehát rövid idő alatt nagy tömegü zápor szokott leesni, az hátrányban van a mögött. ahol az esőzések, ha tartósabbak is, de nem oly nagy tömegüek. Éppen igy ahol a téli levezetendő csapadék nagyobb szokott lenni, mint a tavaszi, ott a levezetésre hosszabb idő áll rendelkezésre: mert mentől hidegebb a levegő, annál tovább állja ki a növényzet kár nélkül a belviz által való elboríttatást. V. ö. Faragó Lipót: A belviz levezetése.

Bélyeg

általában az a jegy, irás, alak stb., mely által valamely dolog külön e célra szolgáló eszköz - bélyegző - segítségével megjelöltetik. E megjelölés nagyon gyakori árúknál. Különös jelentőségre emelkedtek az államgazdaság szempontjából a bélyeggel ellátott papirok, akár mint bélyegzett ürlapok, p. a váltónál, postai levelezőlapnál akár mint tisztán csak a bélyeget magokon hordó kis terjedelmü jegyek, minők p. a posta-bélyegek és az u. n. okirati bélyegek. A B. ezen alakjában az államra és a közönségre egyaránt kényelmes eszköze az illetékek és - bár kisebb mérvben - az adók lerovásának, amennyiben az állam részéről feleslegessé teszi az illeték vagy adó esetről-esetre való külön kivetését és beszedését, mi által nagy megtakarítást enged meg a pénzügyi hivatalnokok létszámában; a közönségre nézve pedig feleslegessé teszi az adóhivatalok gyakori felkeresését s igy időkimélő hatásu. Viszont ama körülmény folytán, hogy itt az illeték- és adófizetőre tartozik a felragasztandó B. értékének megállapítása: tévedésből is hiányos lehet a lerovás, mely esetben azonban a tévedés nem különböztethető meg az állam megrövidítésére irányuló szándéktól. Az állam szigou vagyoni büntetést szokott mérni a B.-csonkításra vagyis megleletezi a nem kellő értékü, vagy már használt, vagy nem kel ően alkalmazott (p. bizonyos esetekben keresztül nem irt bélyeggel vagy éppen bélyegtelenül kiállított, illetve beadott okiratoknál érdekelt bélyegköteles felet; hogy e büntetéssel utólérhesse a B.-csonkítót, közegeit a bélyegzés helyességének megvizsgálására kötelezi, mi a polgárokra kisebb-nagyobb zaklatással, a pénzügyi közegekre nem csekély munkaszaporitással jár. Szükséges azért, hogy a B. utján való illetek- és adólerovás eseteire, mérvére s a B.-ek használatánál követendő eljárásra a legegyszerübb, félre nem érthető szabályok állapíttassanak meg az állam által. Hazánkban a vonatkozó érvényes szabályok nagy része a B.és illetékügyet tárgyaló 1850. évi augusztus 2. kelt nyiltparancsban található; e rendelet honosította meg B. intézményét magyar földön. Érvényét az alkotmányos korszak több törvénye meghosszabbította: legutoljára az 1875. évi XXV. t.-c. a törvényhozás további intézkedéseig. Módosításokat, valamint a B.-kötelezettség kiterjesztését tartalmazzák az 1869. XVI., 1873. IX., 1875. XVI. és XXV., 1881. XXVI. és XXXVI., 1887. XLV. t.-c. és nehány rendelet. A magyar államnak a B.-elárusításból eredő bevétele az utóbbi években meghaladja a 10 milliót (1886-ban még csak 9,4 millió, 1890-ben 11.069.740 frt). L. még Illeték.

B. az állatok jegyzésénél bizonyos a bőrbe beégetett jegyek, betük és számok, részint hogy könnyen megállapítható legyen, kinek a tulajdonát képezik az állatok, részint hogy ott, ahol az állatok törzskönyveztetnek, azok azonossága kimutatható legyen. Bélyegezni csak a lovat és marhát szokták. Hajdanta a gonosztevőket és gályarabokat is bélyegezték, még pedig a homlokon vagy a vállon. Innen átvitt értelemben ma is a «megbélyegzett ember» elnevezés. - B. a növénycsoportoknak, növénygenuszoknak vagy növényfajoknak röviden kifejezhető karaktere, amely őket éppen a rokoncsoportoktól vagy közel álló v. szomszédfajoktól megkülönbözteti. - B., az érmek verésére használt negativ véset, puha vasra alkalmazva, mely technikai uton nyer kellő keménységet. Az érmek rendszerint két, elő- és hátlapi (avers, revers) B.-gel állíttatnak elő. A magyar s más középkori éremfajok változatának roppant mennyisége onnan származik, hogy a pénzverőben minden munkásnak megkülönböztetésül másmás jegyü B.-e volt, s mert a maiakhoz képest aránytalanul puhább bélyegeket bizonyos mennyiségü érem kiverése után javítani (utánavésni) kellett. - B. a művészi ipar termékein arra szolgál, hogy megjelölje a művészt vagy a gyárat, hol a mű készült, megjelölje a mű keletkezésének idejét és helyét, vagy végül, hogy bizonysága legyen a hivatalos ellenőrzésnek. egy, Monogramm, Kőfaragó jegy L. Mesterjegy, Monogramm, Kőfaragó jegy.


Kezdőlap

˙