Beulé

(ejtsd: bölé) Károly Ernő, francia régiségbuvár és államférfiu, szül Saumurben 1826 jun. 28-án, megölte magát 1874 április 4-én. Miután Párisban tanulmányait jeles eredménnyel bevégezte mint a francia iskola tagja Athénbe küldetett (1849). Itt nagy buzgalommal látott hozzá az Akropolison már megkezdett ásatásokhoz és ez alkalommal oly műemlékekre bukkant, melyek a tudományos világban föltünést keltettek. 1853. visszatért Párisba, hol 1854-ben Rochette Raoul halála után a régészet tanára lett. 1862-ben az akadémia örökös titkárának választotta meg. 1871 óta élénk részt vett a politikában. Megválasztatta magát képviselőnek és mint buzgó orleanista, mindent elkövetett, hogy Thiers elnöki székéről elmozdíttassék. Jutalmul Mac Mahon belügyminiszterré nevezte őt ki (1873 máj. 25.), de reakcionárius rendeleteivel annyira maga ellen zudítá a közvéleményt, hogy a nov. 25. alakított uj miniszteriumból kihagyták és tárcáját Broglie hercegre bizták. Munkái között legelsőhelyen említendők: L'Acropoled d'Athenes (Páris 1854,2 köt.); Études sur le Peloponnese (Páris 1855, 2. kiad. 1875): Les monnaies d'Athenes (1858) és L'architecture au siecle de Pisistrate (1860). Miután az 1858-59. években saját költségén Karthágó romjain uttörő ásatásokat rendezett, közzétette kutatásainak eredményét a Fouilles á, Carthage c. fontos munkában (Páris 1860). 1863. kiadta: Phidias, drame antique, 1864. a Causeries sur l'art c. művét, melyben Polygnotos, Apelles, Velasquez és Murillo-ról szellemeskedik. Fontosabb a Histoire de l'art grec avant Pericles (1868, 2. kiad. 1870). Történeti művei sorából a Proces des Césars c. munka nevezendő, melynek négy része a következő címet viseli: Auguste, sa famille et ses amis (Magyar fordításban: Augustus, családja és kora, franciából átdolgozta Molnár Antal, Budapest 1879. Olcsó könyvtár 73): Tibere et l'héritage d'Auguste. Le sang de Germanicus és Titus et sa dynastie. Igen érdekes, szellemes felfogással, de nagyon is elfogult szempontból irt munka. B. nemcsak a cezarizmust ostorozza benne, hanem közvetve a bonapartizmust is támadja. Annál feltünőbb és érthetetlen későbbi politikai magatartása. - V. ö. Ideville, Monsieur B. Souvenirs personnels (Páris 1874) Grande Encyclopédie VI. 544.

Beurmann

Károly Mór, afrikautazó, szül. Potsdamban 1835, megh. 1863. 1860, miután a katonai pályát elhagyta, Egyiptomba utazott. A Niluson Koroszkoig fölhajózott és a nubiai sivatagon át Berberbe, onnan Szuakimba jutott a Vörös-tengerhez. Azután Kasszala, Kartum vidékét és az Abissziniától É-ra elterülő vidéket járta be. Tudósításait a «Petermanns Mitteilungen» közölte (1862). Miután Európába visszatért, a középafrikai német expedició bizottságának ajánlkozott, hogy a Vadaiban elveszett Vogelnak sorsa után kutat. Erre megbizatást nyervén, 1862. febr. indult el Tripoliszból a sivatagon át dél felé és aug. végén Kukába ért, ahonnan Jakobába utazott, mert az akkori politikai állapotok miatt Vadaiba nem mehetett. Azonban betegsége és pénzszüksége dacára 1862. végén mégis megkisérelte a Csad tó É-i vége körül az előnyomulást. Maoig jutott Kanemban valószinüleg a vadai szultán rendeletére meggyilkolták. Glossar der Tigrésprache cimü művét Merx tette közzé (Lipcse 1868 angolul Halle 1868).

Beurnonville

(ejtsd: börnonvily Péter Riel, marquis de, francia tábornok, szül. Champignolleban (Bourgogne) 1752 máj. 10, megh. Párisban 1821 ápr. 23. Szülei papi pályára szánták, de ő a katonait tartván előnyösebbnek a hadseregbe lépett. Résztvett az 1779-81. hadjáratokban Elő-Indiában, visszatérése után pedig Artois gróf a svájci gárdista-csapat ezredesének nevezte ki. 1789. a forradalmi hadseregbe lépett és derekasan védelmezte Lille várát a szövetségesek ellen. 1793 febr. 8. a girondisták kieszközölték hadügyminiszterré való kineveztetését. B feljelentése révén értesült a konvent Dumouriez áruló terveiről, s őt is bizta meg azzal a feladattal, hogy Dumouriezt elfogja. Ismeretes, hogy B. e terve nem sikerült, mert Dumouriez a konvent biztosait letartóztatta és az osztrákoknak szolgáltatta ki. B. ezek után 3 hónapot töltött az olmützi kazamatákban és csak 1795 nov havában nyerte vissza szabadságát Visszatérése után hadtestparancsnok, 1800. berlini, 1802 pedig madridi követ lett. 1804. Napoleon a becsületrend nagykeresztjét adományozta neki, 1805 szenátor lett. 1814. Napoleon letételére szavazott. 1815. pedig XVIII. Lajos kinevezte pairré és állam-miniszterré. A 100 nap alatt Napoleon számüzte, mire B. Gentbe menekült Lajos királyhoz. 1816. tábornok lett és egy évvel később megkapta a marquis cimet. (Grande Encycl. IV, 545)

Beuron

község Poroszországban a Hohenzollern hercegségben, 294 lak. A XII. században alapított augusztinus kolostora 1803. megszünt; 1863 óta ugyan a bencések ujra kolostort nyitottak, de 1875. ez is megszünt. Jelenleg hirneves festőiskola virágzik a kolostor falai közt, melyben Fra Fiesole műveire emlékeztető mesterkéletlen és egyszerüségök dacára megható szentképeket alkotnak. Ezek közül a stuttgarti Mária-templom falain látható 14 kalvária-kép valóságos remekmű. V. ö. Keppler Pál, Die 14 Stationen des heiligen Kreuzweges nach Compositionen der Malerschule des Klosters B. (Freiburg 1892).

Beust

ősrégi német nemes család, mely 1777 kapta a német birodalmi grófi rangot. Jelenleg két ága van, az idősb grófi, szászországi ág, melynek feje Hans gróf (szül. 1845) és az ifjabb, osztrák ág, mely 1868 dec. 5. kapta a grófi rangot. Ez ág jelenlegi feje Adolf gróf, Frigyes Ferdinánd külügyminiszternek (l. o) 1848. szül. fia. A két szenior egyikének sincs gyermeke.

1. B, Frigyes Ferdinánd gróf, szász miniszter, majd az osztrák-magyar monarkia külügyminisztere, szül. 1809 jan. 13. Drezdában, megh. greifenbergi birtokán Ausztriában 1886 okt. 24. Régi szászországi családból származott, melynek tagjai a kisebb német udvaroknál előkelő tisztségeket töltöttek be, és mely a XVIII. században báróságot nyert. B. előbb a tudományos pályára lépett; a lipcsei egyetemen tanárságra készült. De miután a juliusi revolució behatása alatt Szászországban is liberális alkotmány jött létre, az udvarnál nyert alkalmazást és 1831 óta diplomáciai téren szolgált. Mint követségi titkár működött Berlinben és Párisban, majd mint ügyvivő Münchenben és Londonban. Az 1848-iki szabadságharc idején Berlinben képviselte királyát. 1849 febr. külügyminiszter lett. A szász kormány ekkor erélyesen készült fellépni a radikális országgyülés ellen és midőn Drezdában emiatt nagy felkelés ütött ki, B. porosz segítséget kért és nyert, mellyel a lázadást le is győzte. Ennek következtében egy ideig csatlakozott is a porosz szövetséghez, de midőn látta, hogy Ausztria ujra megerősödik, a szövetségtől elállott, és mindenkép azon volt, hogy visszaállíttassék a régi német szövetség, mely a kisebb államoknak is majdnem teljes szabadságot engedett. Ez az 1851. drezdai konferenciákon sikerült is. Azóta B-nak, mint szász miniszterelnöknek vezető eszméje az volt: a két nagyhatalomnak, Ausztriának és Poroszországnak versenyét és összecsapását azáltal akadályozni meg, hogy a közép s kisebb államok befolyásai alól kivonassanak. és mint a szövetség harmadik fontos része együttesen kellő sulyt vessenek a latba (triász). A belügyeket konzervativ szellemben vezette. Nagyravágyását azonban ez az apró-cseprő állami élet nem elégítette ki; azon volt, hogy a fontos európai ügyekbe is beleszólhasson. A krimi háboru idejében a középállamokat Ausztria ellenében inkább orosz részre hajlította. A szász diplomácia közvetítésével kezdődtek meg az első alkudozások Oroszország és a francia császár közt, melyek aztán a háború befejezéséhez vezettek. Mivel B. a német szabadságot, s különösen Szászország önállását leginkább a porosz terjeszkedéstől féltette, határozott ellenese volt minden porosz egyesítő és a szövetséget reformálni akaró törekvésnek. Ezt különösen a schleswig-holsteini zavarok idejében mutatta ki. Ekkor már jelentékeny szerepet játszott: a londoni konferencián ő képviselte a német szövetséget, és ott, a német közvéleménnyel egyetértőleg, az augustenburgi hercegnek fogta pártját Poroszország ellenében (1864). Nagyen rossz néven vette az ausztriai kormánytól, hogy a hercegségek ügyében Poroszországgal egyezkedett, de azért mégis, midőn 1866 nyarán kenyértörésre került a dolog, osztrák részre állott. A poroszok csakhamar megszállották Szászországot. Ferenc József B-ot Párisba küldte, hogy Napoleon császárt beavatkozásra birja, azután pedig (okt) kinevezte őt a külügyek és a császári ház miniszterének.

Külföldinek, protestánsnak meghivása az elsőrendü polcra, magában véve is mutatta, hogy az udvar szakít a régi, hagyományos politikával. B. mindenekelőtt a magyar kiegyezést vette munkába. Meglátogatta Deákot és a leglényegesebb kérdésekben közeledett a magyar felfogáshoz. Tudták, hogy nagy része van a viszonyok jobbra fordulásában és azért egyideig nagyon népszerü volt hazánkban. A másik fontos lépés az volt, hogy Ausztriában is szabadelvü minisztériumot alkotott meg. Ennek élén eleinte ő állott mint elnök. A külső politikában közeledést keresett egyideig Franciaországhoz és Oroszországhoz, hogy Poroszországot ellensúlyozhassa. A keleti ügyekben pártfogásába vette Szerbiát a porta ellen. Magában Ausztriában inkább volt hajlandó engedményeket tenni a nemzetiségeknek, mint azt a német alkotmánypárti minisztérium megengedhetőnek találta. - Auersperg Carlos hercegnek, a miniszter-elnöknek, tudtán kivül alkudozni kezdett a csehekkel, ami ezt visszalépésre kényszerítette. A francia-porosz háborúba a monarkia nem avatkozhatott, még arra a célra sem lehetett a kormányokat egyesíteni, hogy a porosz követeléseket közös föllépéssel mérsékeljék. Ekkor irta B: je ne vois plus d'Europe (Nem látok már Európát). Egyideig teljes mértékben birta az uralkodó kegyét és bizalmát, ki őt a kiegyezés után birodalmi kancellárrá nevezte ki, és egy évvel később grófi rangra emelte, de ez a bizodalom megrendült, midőn Ausztriában Hohenwart gróf és a szláv pártok, a feudálisok és klerikálisok uralma kerekedett fölül, kikkel ő nem értett egyet. A csalatkozhatatlansági dogma kimondását felhasználta a konkordátum felmondására. Róma okkupációja ellen nem szólalt fel. Hohenwart bukása után őt is felmentették hivatalától (1871 nov. 6). Helyébe Andrássy lépett. Lehetetlen volt az ő kezeiben hagyni a monarkia külügyeinek vezetését, midőn politikánknak a Németországgal való belső barátság volt legfőbb támpontja. Párisba ment nagykövetnek, onnét 1878. Londonba tétetett át. 1882. nyugdijazták. Utolsó éveit emlékiratai szerkesztésével töltötte, melyek egy évvel halála után meg is jelentek: Friedrich Ferdinand Graf v. Beust, Erinnerungen und Aufzeichnungen. Aus drei Viertel-Jarhunderten cim alatt (2 kötet).

B. kétségtelenül egyike volt e század legtehetségesebb diplomatáinak. Ahhoz, hogy igazi államférfiu válhassék belőle, pályája elején hiányzott a megfelelő hatáskör. Nagy politikai tervei nem állottak arányban a kicsi Szászországgal. Ezért nevezték őt óriásnak, ki földszint lakik (le géant, dans l'entresol). Midőn később egy nagyhatalom ügyeinek élére állíttatott, egyrészt régibb események, különösen a Bismarck-kal való versengés által el volt fogulva, másrészt mégis mindig idegennek érezte magát. Felmentésekor is az volt első gondolata: «no, ezt az állás is elvesztettem». A legkomolyabb kérdésekben is könnyedén, szinte játszva szeretett átsiklani. A magán életben nagy műveltségü, szellemes, barátságos férfiu volt, kinek társalgását bámulatos emlékező tehetsége élénkítette.

2. B. Frigyes Konstantin báró, német geologus, szül. Drezdában 1806 ápr. 13, megh. Bécsben 1891 márc. 29. A hires szász és osztrák államférfi testvérbatyja. Munkái: Kritische Beleuchtung der Wernerschen Gangtheorie (Freiberg 1840), Geognostische Skizze der wichtigsten Porphyrgebilde zwischen Freiberg, Frauenstein, Tharand u. Nosisen (u. o. 1835) stb.

3. B. Károly Lajos gróf, szász-altenburgi miniszter, szül. Friedrichstanneckben (Altenburg) 1811 febr. 12, megh. Altenburgban 1888 ápr. 14. Jogot tanult a hallei, lipcsei és berlini egyetemeken. 1834. porosz, 1838. pedig szász-altenburgi szolgálatba lépett. Miniszterelnök lett 1848, József herceg leköszönése után (nov) beadta lemondását de György herceg trónraléptével ismét átvette a miniszterelnökséget. Uralkodóját a berlini fejedelmi kongresszusra kisérte. Mint Altenburg meghatalmazottja résztvett a drezdai konferenciákban, ahol a többi thüringiai államokkal egyetemben Poroszország mellett foglalt állást. Az altenburgi állami szolgálatból kilépve, 1853. mint a thüringiai államok követe a porosz udvarhoz ment, hol 1867-ig működött.

Beustit

(ásv), szürkésfehér epidot Tirolból (Predazzo).

Beutelsbach

falu Württemberg Jagst kerületében (1890) 1488 lak, régi templomában a württembergi grófok temetkeztek 1320-ig. Közelében vannak Beutelsburgnak, a württembergi kir. család ősi kastélyának romjai.

Beuth

Péter Keresztély Vilmos, porosz államférfi, szül. Clevenben 1781 dec. 18, megh. Berlinben 1853 szept. 27. a porosz iparfejlesztés körül kiváló érdemeket szerzett. Javította az adótörvényeket, uj ipariskolákat létesített, iparintézeteket és iparegyleteket alapított, tehetséges ifjakat az állam költségén külföldön kiváló iparosokká képeztetett s kiállításokat rendezett, egyszóval működése nagy befolyással volt az iparfejlesztésre. Szerény hivatalnoki állásból a pénzügyminiszteriumba került, ahol az ipar- s keresk. osztály vezetője, később képviselő lett s számos kitüntetésben részesült.

Beuthen

1. Ober-B (szlávul Biton), járási székhely Oppeln porosz kerületben az Isarbach két forráspatakja közt (1890) 36905 lak, a XIII. századból való Mária-templommal. B. a felső-sziléziai bányakerület középpontja közelében értékes cinkérc-, vasérc- és szénbányák vannak a városban gőzmalom, 2 gőzfürész és egy hajlított butorgyár áll. 2. B. an der Oder, város Liegnitz porosz kerületben, az Oder partján, (1890) 3387 lak., szalmakalapgyártással.

Beuvray

(ejtsd: bövré), a Morvan hegytömeg 810 m. magas csucsa Nievre és Saône-et-Loire francia départementok határán; a történetirók némelyike azt tartja, hogy rajta volt az aeduok városa Bibracte; az ujabbkori ásatások is, amint látszik, ezt bizonyítják..


Kezdőlap

˙