Bibliomantia

(gör.), jóslás valamely könyv, különösen a biblia egyes helyeiből.

Bibliopoeia

görögül a. m. irói működés, de annyi is, mint könyvcsinálás.

Bibliotáfus

(gör.), a. m. könyvelásó, t. i. olyan, aki könyveit soha sem akarja másoknak használat végett átengedni.

Biblisztika

(gör.), a bibliában való jártasság; biblista, a középkorban a biblia- magyarázó.

Bíbor

Árpádkori magyar nőnév, mely Bibara, Bobora, Bibur alakban fordul elő; többek közt megtaláljuk az Ost nemzetségénél a Hölgyasszony, Szépasszony sat. nevek társaságában.

Bíbor

A régiek B. névvel a szinek egész sorozatát jelölték, kezdve a legfinomabb kéktől egészen a legsötétebb ébenfa szinig, s ennek a B.-nak nagy értéket tulajdonítottak. A B. az ókor népeinél a királyi méltóság jelvénye volt, ami annál igen nagy fáradsággal járt s a nyert szinezetek állandósága az akkoriban ismert többi festékekét fölülmulta. A biborfestés feltalálóinak a fenikeket tekintik.

A B.-festésre a következő kagylókat használták: 1. Pupurea, pelagia (biborcsiga), mely valószinüleg a murex trunculussal azonos. Ezt a csigát csalétekkel, Fenicia sziklás partján a tengerből fogták. E csigának kék festőanyaga állítólag nem volt élénk, de igen állandó. 2. Buccinum, murax (kürtcsiga), valószinüleg a murex brandaris. Ennek az állatnak nedve mulékony, de igen élénk szineket adott. Feniciában úgy festették, hogy a csigákat megölték, darabokra vágták és sóval behintett forró üstbe dobták, melyben az állatok nedve kifolyt; ez a nedv majd kék, majd sárga, majd vörös szinü volt. Az összetöpörödött husrészeket kihalászták és a gyapjukelméket a tiszta lében festették. A szin csak a napon, azaz a levegő oxidációja alatt állt elő. Plinius állítja, hogy a nyers csiganedv zöld szinü volt. E leirás teljesen megfelel a csávafestésnek. Lásd Indigófestés.

Megkülönböztettek tirusi, getuli, lakedemon, tarentumi B.-t, melyek átfestésére csakis a buccinum szolgált. Color Amethystinus, Janthinus, fuccinus alatt világosabb biborfajokat értettek, mig a color conchylius oly világosabb bibor volt, melyet csak a biborcsigával, tehát a buccinum nélkül festettek. Ezt a B.-t még color caeruleusnak hivták, ami ismét a mellett szól, hogy ez kék, nem pedig piros szinü volt. Vérvörös lehetett annak a B.-nak szine, melyet úgy állítottak össze, hogy a kelmét előbb alkannával megfestették, azután a B.-csiga nedvével csávázták s végül a buccinum nedvével átfestették. a B.-csigának a nedvét beszárítva is hozták forgalomba. Plutarchos szerint a festés evvel a készítménnyel úgy történt, hogy a mézzel és (rothadó) vizelettel összekeverve csávát készítettek belőle. A régiek ezek szerint azt a pompás B.-t, melyet mostanában festőműhelyeinkben előállítanak, nem ismerték. Eleintén csak a gyapjut, később a selymet is festették B.-szinben. Diocletianus császár idejében (301. Kr. u.) a B.-selyemnek fontja 15.000 denárba (kb. 2500 frt) került; a tirusi B-gyapju fontját 1000 denárral fizették. B.-festőműhelyek voltak Tirusban, Kószban, Kretában, Cissában, Tarentumban, Szirakuzában, Alexandriában, tehát a Közép-tenger partvidékén. Ugy látszik azonban, hogy This-ben (Egyiptomban), Thyatirában (Lidia) is voltak biborfestőműhelyek. A rómaiak eleinte csak B.-szalagokkal diszített öltönyöket viseltek, később azonban a B.-fényűzés mindinkább elharapódzott és Caesar idejében érte el tetőpontját. A császárok többször szigoru törvényeket bocsátottak ki e fényüzés korlátozására. Akármilyen nagy volt is B.-kelmékben a szükséglet, a B.-festés ipara mindinkább hanyatlott s a XII. sz.-ban teljesen megszünt. A B. helyét a carmesin foglalta el, melyet kermes-bogyókkal állítottak elő. V. ö. Witt, O. N. Chemische Technologie d. Gespinnstfasern. Bolley' s Technologie Bol. V. II. 1.

Bíborbirs

(növ.) Cydonia Japonica Pers, Pirus Japonica Thunb.), az indus birssel együtt (C. Indica Spach) a mi birsünktől főleg nyeletlen sátorvirágzatával különbözik. Alacsony (1-3 m.) szétterpedő, gyakran tövises bokor; levele fürészelt kopasz. virága gyönyörü szép biborpiros, lom-fakadás előtt diszlik; gyümölcse kopasz, tojásdad, de a magva nem nyálkás héju. Japánból ered, 1796 óta nálunk több fajtáját tavaszi diszcserjének ültetik. Hazájában illatszert csinálnak belőle (essence de Kanonga), mely az ylang-ylanghoz hasonlít; konfektnek, fagylaltnak, valamint likörnek is elkészítik. Nálunk a gyümölcse izetlen. Dugványokból könnyen szaporítható.

Bíborcsigák

a Purpuraceoe és Muricidoe családokba tarozó mindama csigafajok, amelyeknek bibort kiválasztó mirigyei vannak. Ilyenek a melegebb tengerekben élő Purpura fajok s közöttük a P. patula Lam. és P. lapillus Lam; de a régi feniciek és rómaiak nem ezeket használták a biborfestésre, hanem a Murex fajok közül a Középtengerben tenyésző M. brandaris L. és M. trunculus-t. L. Bibor.

Biborfa

(növ.), l. Amarantfa.

Bíborhere

(Trifolium incarnatum L.). A herefélék családjáhoztartozó egyéves szálas takarmányféle. Nálunk csak elvétve termelik, az utóbbi időben több helyütt mint azelőtt. Legjobban diszlik a középkötött talajon. Legegyszerübben ugy termeszik, hogy augusztus hóban tarlüszántába kataszteri holdankint 12-20 kg. magot vetnek; ez esetben a B. május hóban egy kaszálást ad, amely után még korai tengerit, mohart, csalamádét, kölest stb. lehet vetni. Tavasszal nem érdemes vetni. Ujabban zöldtrágyául (l. o.) is ajánlják. Termése kataszteriális holdankint 12-20 q. széna, vagy 2-4 q mag.


Kezdőlap

˙