Blankenberghe

község Nyugat-Flandria belgiumi tartományában, az Északi-tenger partján, Brugestől (Brügge) 15 km.-re (1889), 4057 lak., halászattal. 1840 óta tengeri fürdő, melyet évenkint mintegy 10.000-en látogatnak. Partja 2 km. hosszuságban ki van kövezve; mellette hosszu sora áll a vendéglőknek és szép lakóházaknak; 1860-ban kurházat építettek benne. B.-ből 13 km. hosszu csatorna vezet a Brugest Ostendevel összekötő csatornához.

Blankenburg

1, am Harz, kerületi székhely Braunschweig hercegségben a Harz-hegység É-i lábánál, (1890) 7703 lak., kis régiségtárral a város házán, mész- és téglaégetőkkel. Környékén vannak a Teufelsmauer (ördögfal) meredek homokkősziklái, jelentékeny kőbányákkal; a Blankenstein a Braunschweigi herceg kastélyával, és a Regenstein erőd romjai. B. a középkorban Hartingau nevü grófság fővárosa volt. E grófságot. 1731-ben véglegesen egyesítették Braunschweiggal. - 2. B. város Schwarzburg-Rudolfstadt hercegségben a Rinne mellett, (1890) 2368 lak., hidegvizgyógyintézettel, bőrcserzéssel. Fröbel itt alapította az első gyermekkertet. Közelében, 150 m. magas hegyen van Greifenstein, Thüringia egyik legszebb kastélyromja.

Blankenburg

Henrik, német történetiró, szül. 1820 okt. 7. Mint a porosz mérnökcsapat tagja. A Hohenzollern-család ősi kastélyának építését vezette 1850-57-ig. Ez utóbbi évben a táborkarba került, de nemsokára elbocsáttatását kérte. Azóta Boroszlóban élt, hol a «Schlesische Zeitung»-ot szerkesztette, melyben 1870-71. értékes hadi tudósításokat és birálatokat közölt. Több éven át a képviselőház szabadelvü tagja vala s ott a szabad kereskedés ellen harcolt. Művei: Der deutsche Krieg von 1866 (Lipcse 1868), Di inneren Kämpfe der nordamerik. Union bis zur Präsidentenwahl 1868 (u. o. 1869).

Blankenese

falu Schleswig poroszországi kerületben 7 km.-re Altonától, az Elbe partján, (1890) 3610 lak., halászattal. B. dombok közt terül el Altona és Hamburg lakóinak kedvelt nyári tartózkodó helye.

Blanko

l. Bianco.

Blank verse

(ang. ejtsd: blenk verz), a rimtelen ötös vagy az ötös és hatodfeles jambus neve az angol költészetben. A B. a legfontosabb ujabbkori versformák egyike, a modern dráma rendes versalakja. Az angoloknál fejlődött ki még a XVI. században, ahol Surrey gróf epikus költeményekben használta, miben későbbi költők követték; a drámában Shakespeare képezte ki és állandósította meg. Két alakban fordult elő; tisztán mint ötös jambus, p. Miltonnál és hatodfelessel vegyest mint Shakeapearenél. Az utóbbi alak nemzetközi forma lett, a mult században átszármazott a németekhez és mihozzánk és mindenütt megakadályozta, hogy az antik trimeter v. francia módra az alexandrin legyen a dráma versalakjává. A németeknél Schlegel János Henrik használta először egy fordításban az angol Thomson után (Sophonisba, 1758), a drámában Lessing Bölcs Náthánja honosította meg. Nálunk Kazinczy Young fordításában próbálkozott meg vele először 1790 körül, tiszta ötös jambusban; az ötös és hatodfeles jambust ugyanő és köre képezte ki költői levelekben, a szinpad verséül Szemere Pál alkalmazta először Körner Zrinyije fordításában (1818) és Katona a Bánk bán-ban. A drámán kivül a modern irányu költői elbeszélés is szereti e formát. Az ötös és hatodfeles (10-és 11-tagu) sorok váltakozása nem szabályszerü, hanem egészen vegyes, az ötös van mintegy kétszeres többségben. A B.-et a drámai nyelv kitünő eszközévé az avatja, hogy nem lármás zenéje nagyon diskréten emeli a szöveget a rendes társalgási próza fölé s mig a sorok jelentékeny, de nem tulságos terjedelme a beszéd erélyét növeli, addig a hol csengő, hol tompa végződés, a cezurák szabadsága, a sorok szakadatlan folyása változatosságot teremt s a rim hiánya enyhíti a költői dikció versszerüségét.

Blanquet

(franc.), l. Fehér lap.

Blanquette

(franc.), kettős jelentésü szó, miután egyrészt e néven Languedocból származó könnyü fehér asztali bor, másrészt francia izlés szerint készített borju- és báránybecsinált tejfeles mártással ismeretes.

Blanqui

(ejtsd: blánki), 1. Adolf Jeromos, francia nemzetgazdasági iró, szül. Nizzában 1798 nov. 21., megh. Párisban 1854 jan. 28. 1825. a párisi kereskedelmi akadémia tanárává nevezték ki s 1830. ennek az intézetnek igazgatójává lett, 1833. a Conservatoire des arts et des métiers nemzetgazdasági tanszékén foglalta el Say J. B. helyét (l. o.), akinek iskolájából valónak vallotta magát. 1846. s 1848. képviselő volt, majd nagyobb utazásokat tett, részben az akadémia megbizásából s utazásainak eredményét több munkában adta ki. (Voyage á Madrid 1826, La Corse en 1839, L' Algérie en 1839, Voyage en Bulgarie en 1841, L' Espagne en 1846). Mint nemzetgazdasági irónak legismertebb Histoire de l' économie politique en Europe (2 kötet 1879) c. műve, melyben úgy mint későbbi, főként a munkáskérdést tárgyaló munkáiban is (így Les classes ouvriéres en France, 2 kötet 1848) kitünő világos, átható, magyarázó képességével tünik ki, bár néha csillogó előadása a paradoxokat szinte hajhászni látszik. B. később eltért Say tanaitól és Saint-Simon tanai felé hajlott s a Producteurbe is irt cikkeket. L. Saint-Simon, Bazard és Enfantine.

2. B. Lajos Ágost, Adolf öccse, fanatikus kommunista, kinek a forradalom valóságos eleme volt, szül. Puget-Théniersben 1085 febr. 7., megh. Párisban 1881 jan. 2. Viharos életet élt; Párisban jogot és orvosi tudományokat tanult, de már korán részt vett a köztársasági mozgalmakban. A juliusi forradalomban ott harcolt a barrikádokon; az 1839 máj. 21. zendülés alkalmával elfogták és halálra itélték, a király azonban életfogytig tartó börtönre változtatta büntetését. Az 1848 februári forradalomban visszanyerte szabadságát, mire Párisba sietett, hol több zendülést rendezett, míg május 15. elfogták és tiz évre itélték. Ezt a büntetést alig állotta ki, ujabb összeesküvés miatt megint 4 évre zárták el, majd pedig Brüszelbe kellett szöknie. Mikor 1870 szep. 4. kikiáltották a köztársaságot, B. Párisba ment s itt La patrieen danger (a haza veszélyben van) c. lapjával a kommünnek egyik vezérévé lett és fáradhatatlanul szította a mozgalmakat. Ezért 1872. a hadi törvényszék Uj-Kaledoniába való deportálásra itélte, de mert betegeskedett, Clairveauxban zárták el. 1879. mint rabot képviselővé választották s bár a kormány választását megsemmisítette, később szabadlábra helyezték. Irt egy csillagászati munkát (L'éternité par les astres, hypothése astronomique, Páris 1872), egy politikait (L' armée esclave et opprimée, 1880), míg két kötetes gazdaságtani műve halála után (1885) jelent meg Critique sociale cimmel.

Blanquisták

Blanqui Lajos Ágost követői. Mint párt-elnevezés a mai napig fentartotta magát, csak akkor oszlott a párt két felé, mikor Rochefort néhány barátjával Boulangerhez állt s lett az egyik fél Rochefortista, a másik pedig tiszta Blanquista.


Kezdőlap

˙