Bőr

v. köztakaró (integumentum commune v. derma v. cutis v. corium) bevonja az emberi és állati testet s ennek felszintes nyilásainál átmegy a nyálkahártyákba. Felnőtt ember bőre kiterjesztve 1.6  méter terjedelmü. Alsó felszinét az alatta fekvő képződményekhez kötőszövet rögzíti (tela subcutanea), ahol ez laza összeállásu, ott a B. ráncokba emelhető, ahol pedig igen feszes, ott behuzódások és barázdák vannak a felszinén. Sok helyen sok zsirszövet van a B. alatt (panniculus adiposus) 2-14 mm. vastag; némely helyen ez majd mindig hiányzik, p. a szemhéjon, a fülkagylón, kis szeméremajkon, borékon. A B. feladata: 1. hogy mint ellentállóbb határréteg a testet megvédje és a test melegét visszatartsa; 2. közvetíti a bőrlélegzés (perspiratio cutanea) és elválasztó feladata is van (verejték, faggyu, füzsir); 3. a külvilágnak fizikai és vegyi behatásait saját érző helyei utján a tudomásukra hozza s ezáltal érzékszerv is szerepel.

Ujabb vizsgálatokból tudjuk hogy még alsóbb foku mikroszkopikus lényeken is már mindsűrübben cuticulának (bőrke) nevezett burkot, amely az illető állatoknak takarójául szolgál s egyes nyilásokkal van ellátva amelyen (P. az u. n. amoebák testük állományaiból állábaikat nyujtogatják ki s velük megfognak náluknál még kisebb tárgyakat s mozognak tova. Más ilyen mikroszkopikus piciny lények ismét kova v. mészpáncéllal (rhizopodák, diatomacaeák, algák) vannak takarva. Más már szabad szemmel is látható állatok, sőt nagyobb szárazföldi, tengeri, v. folyami élő állatok is kemény és különféleképen szinezett takaróval vannak ellátva, illetőleg bőrükön mész, chitin v. szaruanyag van lerakódva, s ez az állomány a legkülönfélébb alaku részletekre oszlik meg rajtok, s különböző szuró, vágó és metsző szervekkel van felszerelve (tüskebőrüek a puhatestü kagylók, csigák, a héjjas állatok, rákok bogarak stb.)

Az emberi bőr

a test különböző tájain különböző vastagságu, s a test egyes helyein szőrözött. Vékonyabb helyein érzékenyebb a több ideg és idegvégződés (tapintóidegvégkészülék) következtében. A test felületén található nyilásokba elvékonyodva befolytatódik s az ezekkel egybefüggő üregeket és szerveket is kibéleli. Az ember bőrében, valamint a házi, de sok más állat bőrében is 2 főréteget különböztetünk meg, ha azt harántul átmetszve, nagyítókkal nézzük meg, sőt vékony metszeteken szabad tekintetre is megtudja azokat egymástól különböztetni a gyakorlott szem. A felső réteg edénytelen sejthalmazból áll; ez a külhám (epidermis ábra E), amely az embrióban az ektodermából (szarulemez, l. Csiraréteg) származik, mig alatta tulajdonképeni B. (cutis derma) (ábra c P) következik amely a középső csiralemezből veszi eredetét. Az első rétege az ugynevezett külhámréteg (epidermis; lásd ábra E) hullámzatos felszinü s a második réteg felé (C) kisebb-nagyobb ugynevezett szarucsapokat küld be amelyek sapkaszerüen takarják a második rétegből feltoluló ú. n. bőrszemölcsöket (papilla). (ábra S). Ez az első réteg megint finomabb rétegzést mutat, amelyet azonban már csak erősebb nagyítással láthatunk. Ennek felső sejtes sorát szarurétegnek (stratum corneum.; ábra sr) nevezik. Ezt ismét ott, ahol a legvastagabb (a kéznek tenyere felén és a talpon) egy mélyebb vékony réteg határolja el az elsőtől,amelyet világos rétegnek (stratum lucidum) neveztek el; tulajdonkép kis pikkelyek két-három rétegben, lelapítottabbak és egyenletesebbek mint a többi hámsejtek. A szaruréteg magvatlan külhámsejtjei folyton leválnak, leporlanak a ruha surlódása és más behatásokra s ezen leváló sejtek az epidermis legalsó rétegének az ugynevezett csira- vagy Malpighi-féle rétegének (nyálkaréteg, stratum germinativum rete mucosum: ábra M) sejtjei által pótoltatnak, ezért is a B. külhámjának eme Malpighi-rétegét a B. anyjának (matrix) is szokás nevezni. A csiraréteg legfelsőbb rétege a szemcsés réteg (stratum granulosum),melynek sejtjei 2-5 sorban gömbölyü, tojásdad v. pálcika alaku szemcséket (keratohyalin) tartalmaznak. A B. anyarétegét egy finom üvegszerü hártya választja el a B.-nek ezután következő második rétegétől a tulajdonképeni bőrtől.

A B: második rétege (cutis) ismét két rétegből áll: az irhából (corium, l.-ábra c), mely kötőszövetből áll s a B. táplálására való vér- és nyirok-edényeket, valamint a. B. érzékenységét okozó idegeket vezeti és a tapintó végkészülékeket, a tapintó érzéki szerveket tartalmazza és a mélyebb laza B. alatt levő kötőszövet-rétegből (stratum subcutaneum),a régiek sejtszöveti rétege, mely legtöbb helyen sok zsirsejtet is tartalmaz, képezve a B. hájrétegét (panniculus adiposus; l. ábra P). A B. alatt levő kötőszövet alsó része köti össze a bőrt az alatta levő szervekkel. Az irhán futnak keresztül a lefelé terjedő verítékmirigyek kivezető csövei, áttörve az epidermist is dugaszhuzó alakulag csavarodott végkivezető csöveikkel s ezek az epidermis szarurétegének tetején a közönséges pontoknak nevezett nyilásokkal nyitnak. Ugyanezen irharétegből hajak, szőrök, az állatokban serték (sertések), sőt tüskék (tüskés disznó) mennek felfelé s kifelé az epidermist áttörve s ugyancsak ezen ugynevezett bőrfüggelékek tüszőibe az u. n. faggyumirigyek nyilnak be. Az irhának felső részéből az epidermis. szarusapkáiba az u. n. bőrszemölcsök (papillae cutis) nyulnak fel; legtöbb ilyen van a kéz felületén v. a talpon; némely helyen szabálytalanul és igen sűrün állanak (kis szeméremajkak, csikló, mony, emlőbimbó) vagy igen ritkán (scrotum, nyak, has, hát stb.) és különböző nagyok. Edényes- és idegszemölcsöket különböztetünk meg; azoknak több az edényük, ezeknek pedig több az idegük. A bőrszemölcsökben a tapintó idegvégkészülékek az u. n: tapintó testecskék (ábra t) vannak. Ezek az emberben és állatokban a legkülönfélébb szerkezetüek, de 3 tipuszra vihetők vissza. A legegyszerübb tipusz a Krause-féle gömböcske v. bunkó; szövevényesebb és nagyobb már a Meissner-féle tapintó testecske, valamint a szabad szemmel is látható s összetett szerkezetü Vater- v. Pacini-féle tapintó végkészülék.

A Krause-féle testecske (az u. n. idegvéggömb v. bunkó) gömb vagy hosszukás bunkó idomu lapos sejtü kötőszöveti tokkal borított szemcsés idegállománnyal és magvakkal biró képződmény, amelybe ideg megy be s ez hasonlóan a Pacini-féle test belső végződéséhez halvány szálba megy át mely gömbben végződik, v. pedig az ideg több magszerü képletben ágazik el. Találhatók: az ujj bőrében és annak folytatásaiban, valamint a szájpadon, a szem kötőhártyáján, a mony (penis) makkján, a csiklón, az orr nyálkahártyáján, a gégefedőn, a végbél nyilásán.

A Meissner-féle testecske hosszukás; tokja van, ezen harántul fektetett magvakkal, belsejében pedig több szemcsés magvas sejt van, a melyekkel az ideg végágai függnek egybe. Előfordul az emberben a tenyéren, a talpon, a kézen és a lábháton; továbbá az, emlőbimbón, alkaron, szemhéjak szélén, a körömágyában, az ajkakon, a csiklón és az alszáron. Legtöbb van a kéz bőrében.

A Vater- vagy Pacini-féle testecske, tojásidomu vagy körte alaku, fehéres áttetsző szinü; bel sejében több rétegü tokba zárt idegállomány van, amely utóbbiban a tokok közepén, az ideg végkiterülése fut felfelé. Az ideg végága ezen belső leveles és szemcsés idegállománnyal olyannak látszik, mint a pipaszárt tisztító kefe vége vagy egy káka feje. Előfordul: a tenyér és talapbőr alatt levő kötőszövetben, a bőridegeken, az izületek idegein, a csonthártyán és csontidegeken; a hasüreg szimpatikus idegein, mint p. az aorta abdominalis fonatain, a hashártyán, a pankreas közelében, a bélfodorban stb.

A B. második rétegének alsóbb részét (l. ábra P) a B. u. n. hájrétegét is tartalmazó bőr alatt levő kötőszövet alkotja. Ez rostos kötőszöveti kötegekből áll, amelyek hálóközeiben zsirsejtek fürtökben rendeződve foglalnak helyet.

A bőr függelékei.

A B. folytatását, v. kiemelkedését, amelyek az epidermis és cutis alakulásai, bőrfüggelékeknek nevezik. Ezek a hajak, szőrök, serték, körmök, karmok, mancsok, csülkök, paták, tollak, gyapju, pikkelyek, szarvak stb.

[ÁBRA] A bőr haránt átmetszete, félig vázlatosan. E = epidermis (kühám); C = corium (irha); P = pann adip héjréteg; sr = szaruréteg strat corneum; M = Malpighi-réteg; Nh = haj hosszában; sh = hajszár; c = cuticula; vá = a haj velős; k = kéreg álománya; hh = hajhagyma; ht = hajtüsző; hg = hajgyök; F = faggyú mirigy; ü = ehdothel sejtes nyirkürök; rk = rostkötegek; zs = zsirsejtek; H = a haj haránt metzsete; He,Hu = a belső hajgyöktüsző két rétege; dg = belső hajgyöktüsző; kg = külső hajgyöktüszö; dt = belső hajhagymatüsző; kh = külsö hagymatüsző; üh = üveghártya; s = börszemölcs; v = véredények átmetszete; vk = veritékmir. kivezető cső.

Hajak.

A hajak a felhámréteg folytatása a tulajdonképem B.-be. A felhámréteg egy része a hajhoz, másrésze a hajtüszőhöz ((l. ábra ht) tartozik. A hajaknak van egy, a gyökhüvelyben levő vastagabb részük, gyökerük (radix) amelynek legalsó és legvastagabb duzzanatát hajhagymának (bulbus) (l. ábra hh) nevezik, amelyet a hagyma, a gyökerét pedig a gyöktüsző takarja és amely legalsó végével a hajszemölcsöt (papilla) veszi körül. A hajat közvetlenül körülvevő képletet, a gyökhüvelyt, kötőszövet köríti, s az ekként létrejött hüvelyes boríték a hajtüszőt ((l. ábra ht) alkotja. A B.-ből kiálló részét hajszálnak (hajszár, scopulus) ((l. ábra kt) nevezzük, amelyet a sejtes bőrkéje cuticula) (l. ábra c) takar. A haj állományát kivül a kéregállománya (l. ábra k) amelyet szaruhodott és vonalszerüvé lapított sejtek képeznek, és a közepén futó velőállománya (l. ábra vá) alkotja, amely utóbbi fent kiszáradt és léggel töltött s alulról felfelé tolt sejtekből áll, lent pedig a hajhagymánál a B. Malpighi sejtrétegéhez hasonló képzősejtekből. A haj ugy, mint a B. is, alulról kifelé nő. A hajhagyma elpusztulásakor kihull a haj.

A hajhoz izomelemek, az u. n. hajirányíto izmok mennek (hajborzoló izmok, arrectores pili), ((l. ábra h e i), amelyek orsó alaku sejtek rostjaiból állnak és egybehuzódásukra felborzolódnak a hajak, tollak, szőrök, v. a tüskék. Az ilyen bőrizmok nagyon ki vannak fejlődve a házi állatokban, amelyek ezekkel rázzák le bőrükről a felakadó legyeket. Nagyon ki vannak képződve a tüsköncökön, a tüskés disznóban; segítségökkel ez állatok testüket tüskéik mögé tudják behuzni, s igy magukat ellenségeik elől védeni. A hajak és szőrök hagymái és tüszői idegekkel vannak körülfonva s innét van az, hogy a hajak és bajuszszálak kihuzása fájdalmas. Az állatok ugynevezett tapintó szőreinek tövein különös idegvégkészülék van, amellyel az orruk és szájuk körül levő hosszu szőreik végével érintkező tárgyak jelenlétéről tudomást vesznek maguknak.

Mirigyek. A B.-ben kétféle mirigyet találunk: veriték- és faggyumirigyet. A veritékmirigyek (l. ábra v) csőszerüek, falzatuk hengerhámsejtekkel bélelt ugynevezett saját hártya. A cutis mély részében gomolyt képeznek, s ott vakon végződnek. Nyilásaik a bőr felületén, különösen a tenyéren és a talpon egymás mellett állanak és szabad szemmel is észrevehetők. A külhámban a csövek, különösen ahol a hám vastagabb, dugaszhuzó alakuak. Verítékmirigyek nincsenek a makkon, a fityma belső szélén és az ajkak közvetlen közelében. A faggyumirigyek (l. ábra F) egyszerü vagy összetett: tüszősek (tömlősek). Kivezető csövük a B. felületére, legtöbbször a hajak gyökhüvelyébe nyilik; e cső, valamint a tüsző többi része is hámsejtekkel van bélelve. A tömlőt (acinus) alkatnélküli u. n. saját hártya (membrana propria) veszi körül. Előfordulnak az egész test felületén, kivéve a tenyéren és a talpon, legkifejezetebbek az orrszárnyakon, a kis- és nagy szeméremajkakon.

Működése

A B. légző, hőkormányzó, faggyut és veritéket elválasztó szerve is egyuttal az embernek és állatoknak. A B.-légzés fontos az embernél és a házi állatoknál is, mint azt kisérletek kimutatták; de alsóbb fokú lényeknél az oly fontos, hogy ha az egész bőrfelület légzése meg van akadályozva; bár a tüdejük működjék is, elpusztulnak. P. ha szalamandrának v. békának testét olajjal jól bekenjük s ez által bőrük lélekzését felfüggesztjük, csakhamar megdöglenek; ellenben, ha ez állatoknak óvatosan kivágjuk tüdejüket, tovább élnek, mint ha tüdejüket nem bántva, a bőrüket beolajoztuk. A béka egész gázcseréjének 2/3-3/4 részét a B. végzi. A B. működése a vesével kompenzatorius viszonyban áll. Sok izzadás mellett p. az ember és állat keveset vizel és viszont. A B. a mellett veritéket választ el és ürít ki nagy mennyiségben. Melegebb évszakban, v. meleg helyen, meleg italokra v. izzasztó orvosszerekre többet, mint ellenkező viszonyok közt. Az idegrendszer is befolyásolja a veriték elválasztását. Az ember bőrműködése következtében 24 óra alatt összes testsulyának 1/67 részét elvesztené, ha azt nem pótolná testébe bevitt anyagokkal, ami még egyszer annyi, mint a tüdő gázcseréjének összege. E nagy mennyiségnek csakis 3-9 grammaja esik a szénsav kiürítésre, a többit a vizpárolgás okozza. Emberen és állatokon a B. tevékenységet befirnájszozással gátolván meg, azt találták, hogy az érverés szaporább lesz, de a test hőmérséke csökken, a légzés mélyebb és ritkább lesz, gyengeség, levertség, étvágy hiánya áll be, sok vizelés, sőt fehérje vizelés is. A sertések és az ember e műveletet könnyen kiállják, juhok ellenben a legkevésbbé, s náluk vivőeres vérbőség s vizenyő (oedema) állanak be. A lovakon is ilyes tünemények állanak be, de 1 3 hét mulva ez állatok egészen meggyógyulnak. A B. szénsavat ürít ki s oxigént vesz fel.

A B hőszabályozó képessége is szerfelett nevezetes. A B. felületén a test fékezett saját melegsége következtében vizréteg képződik a veritékmirigyek működése folytán, s e viznek elpárolgása nagy meleget von el a testtől; ennek következteben nagyon lehülne a test, s el is pusztulna, ha a test hője a tüdők és a B. működése által, amelyek egymásra kölcsönösen hatnak, nem szabályoztatnék. A természet ennek megakadályozására télre az állatoknak sűrűbb szőrtakarót, hideg éghajlatok alatt, vagy vizben élőknek nagyobb hájréteget adott, ami őket nagyobb hőveszteségtől megóvja. A B.-nek hőkormányzó képessége az idegrendszertől függ, s az ember hideg évszakokban meleg ruhával fokozza a B. működését.

A bőrfaggyut a B.-nek faggyumirigyei választják el s ez arra való, hogy a B. felületét bevonva a B.-re ható káros befolyásoknak ellenálljon s a B. ki ne cserepezzék, végül a hajakat és szőröket is a kiszáradástól s széthasadástól és eltöredezéstől megóvja, hajlékonnyá tevén azokat. Kisebb mértékben a veritékmirigyek is készítik a faggyut. A B. faggyuban (bőr zsirja) mikroszkóp alatt zsircseppecskéket, zsirral telt faggyumirigysejteket és cholesterin kristályokat találunk. Embernek a kinyomott zsirjában a mirigyekből egy különös atkafajt (demodex folliculorumot Mitfresser) is találhatni, nemkülönben esetleges, alakult reszekként pehelyszőröket s epidermis sejttömegeket is. Vegyileg a bőrfaggyu oleinből (olajanyag), szappanokból és cholesterinből (epefaggyu) továbbá u. n. kivonat-anyagokból és fehérnye nyomaiból áll. Anorganikus anyagai tulnyomólag foszforsavas földek, azután klór és foszforsavas alkaliák kis mennyiségben. A fityma faggyu (smegma praeputii) epidermis sejtekkel vegyes ammoniák-szappant tartalmazó bőrfaggyu, mig a fülzsir, amely a fül külső hallójáratában levő fülzsir mirigyekből és a szőrtüszők faggyumirigyeiből származik (a fülzsirmirigyek kis veritékmirigyekhez hasonlók) a faggyun kivül keserü extraktiv anyagot s egy különös alkotásu zsirt tartalmaz.

Az állatoknál a bőrben nevezetes mirigyek vannak, amelyek különféle váladékokat készítenek. Igy a kérődzők fején: nevezetesen a zerge szarvainak a tövén vannak Ilyenek, amelyek a párosodás idején megduzzadnak; a tevén, a tarkómirigyek (occipital mirigyek) (a dromedárnak 4 mirigye van). A könycsont barázdájában faggyumirigyek vannak a szarvason, a juhon és a zergén. Némely kézszárnyun (chiroptera) a szem és orr közt, vagy a fogmeder széle fölött vannak ilyen arci mirigyek. A morgán és a hangyalesőn (myrmecophaga didactyla) apró pofamirigyek vannak, mig az elefánton a szem és a fül közt halántékmirigyek. A jávai mosuszon az alsó állcsont bőre alatt vannak fagyumirigyek, mig a törzsön u. n. pecarin, a keresztcsonti (sacral) mirigy van, amely mosusz szagu anyagot termel. Ugyanilyen van a 8-dik farkcsigolya táján a szarvason. Egyes rágcsálókon (nyulak) a fityma mellett nyiló lágyékmirigyeket (inguinal m.) találunk; mig a mosusz moschiferusnak u. n. pézsmazacskója van a köldöke és a fityma nyilása közt. Az egéren s néhány más rágcsálón (cricetus) fitymamirigyeket találunk; a hódon a castoreum nevü erős szagu anyagot a fitymának tömlőszerü kitüremlése választja el; de a nőstényeken is van ilyen. A cibet-macskán (viverra zibetha) és a hódon gátmirigyek vannak, amelyek a cibet-macskán a cibetet, a hódon valami olajos anyagot választanak el. Az úgyenevezett analmirigyek (alfel m. v. tömlők) rágcsálókon, husevőkön, rovarevőkön, erszényeseken, foghijjasokon és a csőrös emlősökön találhatók. Az állatok végtagjain is vannak ilyen bőrmirigyek. Ilyenek a combmirigyek (monotrematákon), a körömmirigyek (szarvason, rénszarvason, juhon s más kérődzőn). A madarakon is nevezetesek e bőrimirigyek. Vizi madarakon a szemgödör felett levő mirigyek (supraorbital m.) vannak, a törzsükön a farkmirigy (glandula uropygii) az utolsó farkcsigolya fölött a kormánytollakon, amely sárgás fehér zsirnemü anyagot választ el a tollak beolajozására s igy vizáthatlanná való tételére; ugyancsak e madarakon a Fabricius-féle mirigy van (bursa Fabricii), melyeket az anál-mirigyekhez sorolhatunk. Az amfibiumok és reptiliákon is találhatni mirigyeket; ilyenek a krokodil mosusz-mirigye az állkapocs szárai alatt; a bufó és foltos szalamandra fülmirigyei tejszerü edző nedvükkel; a kigyók méregmirigye, amelynek kivezetője a méregfog végén nyilik; ilyenek ezen állatok háti és anál mirigyei. A rovarokon mérges nedvet elválasztó mirigyek vannak (méhek, darázsok stb.), a poloskákon kellemetlen szagu és nedvet árasztó mirigyek találhatók. A pókokon ölő mérget elválasztók; meg sokkal alsóbb foku állatokon is vannak különféle anyagokat kibocsátó mirigyek.

Színe

A bőr színe oly feltünő különbséget mutat fel a földkerekség egyes részeinek lakosainál, hogy az egyes emberfajtákat, nemzeteket, népeket, néptörzseket már a legrégibb korok óta a bőr színe szerint jellemezték. Igy már a régi egyiptomiak is, amint ezt a fenmaradt emlékek falán levő emberalak-festmények is tanusítják, megkülönböztették a vörös egyiptomiakat a fehéres-sárga színü afrikaiakat a libiaiakat és berbereket s a feketeszínü É-afrikai benszülötteket, t. i. a mai négereket. A régiek és még a mostaniak is a bőr színének sajátságaiból bizonyos erkölcsi sajátságokra következtettek; így már a régi rómaiaknál is közmondás volt: hic niger est, hunc tu romane caveto (ez fekete, ettől római óvakodjál) vagy pedig nálunk az a népies versike: vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó. Általában véve az u. n. fehér embereket sokkal értelmesebbeknek és erkölcsileg is sokkal magasabb fokon állóknak szeretjük képzelni, mint a többi u. n. szinesbőrü emberfajtákat (a sárgásbőrü ázsiaiakat, a sárgás-barna malájiakat a vöröses-barna amerikaiakat), noha a bőr színe oly közvetetlen összefüggésben nincs az emberi lény erkölcsi tulajdonságaival. Az embertan tehát semmi olyasféle kombinációt nem enged meg, amely szerint a bőr szinéből vm. emberi lénynek az értelmi és erkölcsi jellemére lehetre biztos következtetést vonni. Az emberi bőr színe többféle októl függ s ennek következtében mindig kevert színü. Tegyük fel, hogy valakinél a felhámréteg igen vékony, s hogy a felhámréteg és a nyákos réteg sejtjeiben valamint az irha színhordó sejtjeibenaz u. n. szines szemcsék még hiányzanak, úgy nyilvánvaló, hogy az ilyen embernek a bőre vörös és pedig annál élénkebben vörös, minél vékonyabbak az említett rétegek, mert rajtuk keresztül az irhában elterülő finom véredényeken át a vérsejtektől visszavert vörös szín sugarai érik a szemünket. Innét van az, hogy a még vékony hámrétegtől burkolt bőr az ujonszületett embernél élénkpiros. (Megjegyzendő, hogy a többé-kevésbbé élénkpiros bőrszín egyaránt előfordul valamennyi emberfajtához tartozó ujonszülöttnek a bőrén; élénkpiros azaz vérvörös az ujonszülött négernél épp úgy mint az európai ujszülöttnél.) A születés után való életévekben, amikor a felhámréteg mindinkább megvastagodik, az emberi bőr már nem lehet oly élénkpiros, mint volt közvetetlenül a születés után, és részben még a csecsemő-korban; valamint, hogy ahol a felhámréteg igen vastag, mint p. a lábtalpon, a bőr színe fehérebb mint a test egyéb részein. De a bőr színe nemcsak a vértől, hanem még az irhában levő színhordó sejteknek és a Malpighi-féle nyákréteg sejtjeinek a szemcséitől is függ. Ezek a sárgásbarna, sötétbarna színü szemcsék a születéskor még nincsenek kifejlődve és csak utóbb jelennek meg, s mondhatni, hogy e szemcsék teljes kifejlődése az élet virágzó korával, a testnövés befejeztével esik egybe; miért is az egyes emberfajtákat jellemző bőrszint mindig teljes koru embereknél kell megállapítani. A gyermekek és fiatalok mindig világosabb törzsszinüek mint a felnőttek. A bőrben levő szines v. festékszemcsék kifejlődésével bizonyos összefüggésben van a hajzat, a testszőr és a szembogár (szivárványhártya) festékszemcséinek a kifejlődése.

A szőkehaju emberek bőre valamivel világosabb színű, mint a barna-fekete hajuaké s ehhez alkalmazkodó a szembogár színe is. Vannak azonban koromfeketehaju emberek, kiknek a bőre feltünően világos színü, a szembogaruk meg kékszínü, valamint vannak szőkehajuak sötétebb bőrszínnel és barna szembogárral. A vöröshajuak rendszerint kék szembogaruak és feltünően fehéres bőrüek. A szőkék és vöröshajuak bőre igen gyakran szinesebb (barnás) foltokat, u. m. szeplőket (nephelis) mutat, különösen az arcbőrön. Ugy találták az antropologusok, hogy a szeplőfoltok kifejlődésére oly emberek bőre hajlandó, akik oly családból valók, melyeknek tagjai egyik ágról szőke, másik ágról barna tipuszról származnak le. Minél sűrübben vannak a sötétbarna szemcsék kifejlődve, annál sötétebb színü a bőr maga, az afrikai négereknél, az ázsiai negritóknál és az ausztráliaiaknál a sötétbarna szemcsék legsűrübben vannak a Malpighi-réteg sejtjeiben, meg az irha színhordó sejtjeiben kifejlődve; s ezen emberfajtáktól egészen a világos-szöszke európaiakig a világosabb meg sötétebb barna szemcsék mennyiséges kifejlődése a legkülönbösőbb átmenetekben, árnyalatokban mutatkozik, úgy hogy az illető egyének bőrszínének a puszta szemmel való meghatározása semmiképpen sem könnyü.

Amint ismeretes, Linné a bőr színét tekintve az emberiséget a következő faji változatokra (varietas) osztotta: a fehér európaiak-ra, a vörös amerikaiak-ra, a barna ázsiaiak-ra s a fekete afrikaiak-ra. Cuvier s az ő nyomán Broca (a mai embertan megalapítója, megh. 1880.) három tipuszt különböztet meg: 1. a fehér, 2. a sárgás, és 3. a fekete tipuszt. Az elsőhöz az indo-európaiak, a másikhoz az ázsiai mongolok, a malájok és az amerikai indiánok, a harmadikhoz az afrikai négerek, az ázsiai és a déli szigettenger negritói, meg az ausztráliai ősbenszülöttek tartoznak. Felette érdekesek a különböző bőrszinü szülőktől született ivadékok (mulattok, mestizek, l. Cafusos), bőrének a színe. Nemkülönben fontos az a tény, amelyet Thiersch (hallei egyetemi tanár) mutatott ki, t. i. hogy ha négertől egy darab bőrt európai emberre átnövesztünk (átplántálunk), ez a beékelt fekete bőr utóbb fehér lesz, mint az európaiaknak az egész bőre, valamint megfordítva európai embertől a néger testére átnövesztett fehér bőr utóbb fekete lesz, mint a négernek egész bőre. Végül megemlíthetjük, hogy néha négerektől született gyermekek fehérbőrüek maradnak, amint egy ilyen u. n. «fehér négert» Sierra Leoné-ból (Afrika ny. partjáról), a 22 éves Teury Salamon-t ezelőtt két éwel Berlinben (Castan panoptikumá-ban) mutogattak. Egészen más szempont alá esik természetesen az u. n. albino (l. o.).

A növénytanban.

Bőr v. felbőr (epidermis) a növényeknek külsejét élethossziglan v. a helyettesítő para létrejöttéig, minden felül borító vékonyka sejtszövet, mely az alatta levő kéregszövettől jelentékenyen különbözik. Igazi B.-e többnyire csak az edényes növényeknek van. A szár meg a levelek bőrét epidermis-nek a gyökerét epiblémá-nak a szirmokét meg a himekét epithélium-nak nevezzük. A B.sejtek külső falának legkülső rétege lassankint cuticulává alakul, mely egészben véve vékony, szerkezetlen bőrke-réteg s a külső, valamint kémiai szerek iránt kevésbbé érzékeny, p. a koncentrált kénsavban és káli-lugban nem oldódik, azért ezekkel külön is választható. A cuticula szakadatlanul van a bőrsejteken, azért külön réteg (bőrke) gyanánt látszik. Legjobban látni a vastagabb B.-nemü örökzöld v. kitelelő leveken. A B. legtöbbnyire egyrétü sejtszövet, sejtjei, a szájnyilás kivételével, jól egymáshoz fekszenek, köztük sejthézag nem marad. Némely bőrsejt szőrré nyulik ki (l. Hajszálképletek). A bőr sejtjeiből keletkeznek a szájnyilások (l. o.) is. A B. sejtjeiben rendesen tiszta v. festett folyadék (anthocyan, szilva), néha kristály, a vizi növényekben zöld festék is van. Alakjuk igen különböző, legtöbbször táblás v. kupdad, néha a külső oldalon buzogány vagy hólyag módjára emelkedik ki. Az ilyen szemölcsöktől sok sziromnak bársonyos (árvácska, szegfü) külseje van. A hosszu életü és tetemesebben vastagodó növények epidermis sejtjeiben v. az alattuk levő kéregben később para isképződik s a tönkrement B.-t helyettesíti.

A B. caticulája zsiradékhoz hasonló külsejével és nem ritkán viasznemü deres bevonatával (a szőllő és szilva hamva) a növény felszinét a nedvesedéstől óvja. Bizonyos helyeken a B. elválasztó szerv is lehet, p. a virágok mézfejtőjén, vagyis nektáriumán s még néhány zöld szerven. Itt a B. átalakult sejtjei édes, cukortartalmu ragadós folyadékot (nektár, méz) választanak ki. A levél és szár mirigyszőreinek gömbölyded sejtcsoportjai ellenben elpárolgó olajat választanak ki, a rügypikkelyek és fiatal levelek B.-e sok növény rügyében gyantát és nyálkát termel, még pedig ezeknek különös bőrszemölcsei, amelyeket enyvfejtőknek (colleteres v. collateres, Leimzotte) nevezünk, p. a. vadgesztenye, nyárfák, égerfa és nyirfa rügyei. A B. sejtjeinek fala némelykor (len, birs, utifú magja, zsálya gyümölcse) annyira megvastagszik,. hogy a sejt üressége teljesen megszünik. A sejtfal nyálkarétegei ilyenkor a viztől felduzzadnak, a külső réteg felreped. Az így keletkező nyálkát orvosságnak is használják. A B. eredetileg az ősmeristémának B.-anya nevü rétegéből keletkezik.

[ÁBRA] A japáni kecskerágó levelének a bőre a szájnyilásokkal.

A bőr gyártása.

A frissen nyuzott nyers állati bőr simulékony ugyan, de csakhamar rothadásnak indul s megszáradva keménnyé, szarunemüvé válik. A nyers bőrnek ezt a tulajdonságát az okozza, hogy a bőr rostjai összetapadnak. A bőrgyártás célja a nyers bőrt oly módon átalakitani, hogy puhaságát, simulékony voltát megtartsa, a rothadásnak ellenálljon a vizállóvá váljék. Az eljárás lényege abban áll, hogy az irhát (coriumot), tehát a tulajdonképi bőrt a felhámtól és a belhámtól, valamint a szőröktől külön választják s az igy előkészített rostos szövetet az egyes rostok és az egész rosthalmaz alakjának megváltoztatása nélkül oly anyagokkal kezelik, melyek a kelmefestés használta pácok és festékek módjára a rostelemekkel egyesülve, ezeknek az összetapadását megakadályozzák (cserzés, tannage, tanning). A cserzést a kikészités (Zurichten, currying) követi; a bőr a kikészítés mekanikai műveletei alatt simulékonnyá, tömötté lesz, egyenletes vastagságot és tetszetősebb színt kap. A bőrgyártásnak több módszere van, ugymint 1. a cserző vargaság, 2. a timárság, 3. az irhásság. Ezekhez sorakozik a Knapp-féle eljárás, melynél a bőrt vassókkal cserzik.

Az első módszer szerint készítik a talpbőrt, a gépszíjbőrt, a nyerges bőrt, a felsőbőrt, ide tartozik még a bagaria és a szattyán v. marokkói (kordován) bőr. A timárbőrhöz (2. módszer) tartozik a glacé- (keztyü-) bőr, a kid bőrök (borju-, bárány-, gödölyekid vagy chevreaux) a közönséges timár-juhbőr, a magyar bőr (nyerges bőr) és a varrógépszíjbőr. Az irhás bőrökhöz (3. módszer) sorolhatjuk a mosóbőrt (keztyühöz és ruházatra), a zongorabőrt, az irhás szijbőrt s a crownbőrt. A chagrin (sagrén) és a pergamen nem cserzett bőrök, mivel ezeket cserzés nélkül, pusztán a nyers bőrnek tisztítása és szárítása utján gyártják.

A bőr gyártására a következő állatok bőrét használják: Az alligátor-ét (Alligator, amerikai krokodilus, Kaiman). Az amerikai déli államok, főleg Florida évi készlete ilyen bőrökben sok ezer darabra rug. Ezeket a bőröket főleg Európában készítik ki. Az alligátor néha 18-20 angol láb hosszura nő. Az állat bőrének oldal- és hasrészét használják fel. Cserzése után csizmát, cipőt és egyéb használati bőrárukat készítenek belőle. Az armadillo (Armadill, övesállat, Panzerthier, Gürtelthier, Dasypus L.). Ennek az állatnak bőrét Borneoból Singapore-ba exportálják. Borjubőr. Ilyen bőrt főleg Ausztria-Magyarország, Németország Oroszország és Kelet-India ad feldolgozásra. Kitünő nyers anyagunk van, de eddig (1892) nem tudjuk kellően értékesíteni s igy kész borjubőrt importálunk. Magyarország 1890-ben behozott összesen 2082 q. nyers borjubőrt 208200 frt értékben. Ebből Ausztriára esik 1782 q. 178200 frt é., Németországra 203 q. 22300 frt é., Boszniára és Hercegovinára 35 q. 3500 forint é., Szerbiára 23 q. 2300 frt é.. Oroszországra 19 q. 1900 frt értékkel. Kivitelünk 1890. kitett összesen 6465 q.-t 876520 frt értékben. Juh- és kecskebőrök, kidbőr és báránybőr. Kitünő kecske- és kidbőrt Marokkó szolgáltat; ez a B. az u. n. marokkói B. készítésére igen alkalmas. Törökország a kecskebőrök legnagyobb termelőinek egyike. Mégis mindamellett, hogy Törökország sok kecske- és juhbőrt exportál, marad még elég az országban is, hogy virágzó iparnak alapját adja. A török igen ügyetlen ugyan a talpbőr készítésében, de hires a papucsoknak való marokkói bőr előállításában: Ausztria-Magyarországban is számos gyár van, amelyekben kecske- és kidbőrt dolgoznak fel. Hazánkban különösen felső-magyarországi kézművesek állítanak elő cserzett juh- és báránybőrt. Kecskebőrt Svájc, a Balkán félsziget, a Jóremény-fok és K.-India szolgáltat. Juhbőr számára főkereskedelmi piacok Bermondsey (London mellett), Leeds, Manchester, Berlin.

Magyarország nyers juh-és kecskebőr-behozatala 1890. volt összesen 17558 q. 2633700 o. é. forint értékben. Ebből Ausztriára esik 8387 q. 1258050 frt é., Németországra 167 q. 25050 frt é., Boszniára és Hercegovinára 592 q. 88800 frt é., Szerbiára 5470 q. 820500 frt é., a balkáni félsziget többi részeire 166 q. 24900 frt értékben. Oroszországra 129 q. 19350 frt é., Romániára 233 q. 34950 frt é., Bolgárországra és K. Ruméliára 2414 q. 362100 frt é. Nyers bárány- és gödölyebőr-behozatalunk kitett 1890. összesen 10919 q.-t 873520 frt értékben. Ebből Ausztriára esik 1132 q. 90560 frt é., Németországra 202 q. 16160 frttal, Boszniára és Hercegovinára 413 q. 33040 frt é., Szerbiára 5551 q. 444080 frt é., a Balkán félsziget többi részeire 69 q. 5520 frt é., Oroszországra 254 q. 20320 frt é., Romániára 314 q. 25120 frt é., Bolgárországra és K.-Ruméliára 238720 frt é., Magyarország kivitele nyers juh- és kecskebőrökben volt 1890-ben összesen 7094 q. 1064100 frt értékben. Ebből Ausztriára esik 6123 q. 918450 frt é., Németországra 789 q. 118350 frt é., Svájcra 1 q. 150 frt é., Franciaországra 69 q. 10350 frt é., Belgium-Hollandra 3 q. 450 frt é., Oroszországra 1 q. 150 frt é., Bosznia-Hercegovinára 3 q. 450 frt é., Romániára 23 q. 3450 frt é., Szerbiára 82 q. 12300 frt é. Kivitelünk nyers bárány- és gödölyebőrökben volt 1890. összesen 9080 q. 817200 frt értékben. Ebből Ausztriára esik 6671 q. 600390 frt é., Németországra 2042 q. 183780 frt é., Svájcra 51 q. 4590 frt é., Franciaországra 226 q. 20340 frt é., Oroszországra 8 q. 720 frt é., Bosznia-Hercegovinára 22 q. 1980 frt é., Romániára 38 q. 3420 frt é., Szerbiára 14 q. 1260 frt é., Bolgárországra és K.-Ruméliára 8 q. 720 frt é.

Halbőr. A halak és egyéb tengeri állatok bőre többnyire kocsonyás és vizben könnyen oldható, de van ezek között a bőrök között olyan is, mely erős szerkezeténél fogva, különböző célokra felhasználható. A Westminster Aquariumban 1876. tartott tengerészeti kiállításkor, amelyen cserzett halbőrök voltak kiállítva, kitünt, hogy vannak a halbőrök között gyakorlati célokra alkalmazhatók is. Igy a cet (white whale, Walfisch) bőréből felső bőrt, a delfin (Delqhinus phocaena L. Meerschwein, porpoise hide) bőréből zsinóroknak való bőrt csinálnak; a félszegúszó (Plattfisch, flatfish) bőre keztyübőrt ad; a szol (Pleuronectes solea L., Sole, Zunge) pénztárcákhoz s effélékhez való bőrt szolgáltat; a rája (Raja clavata L., Dornroche, Stachelroche, Thornback) bőre reszelő papiros (smirgel-papiros) helyett használható; az angolna (Anguilla fluviatilis, Aal, eel) bőre, szijaknak készítésére alkalmas stb. Gloucesterben a torskhal (Brosminus vulgaris, Brosmen, Torskfisch, cusk, torsk) bőréből lábbelit készítenek; Colbornban (Canada) a harcsa (Silurus glanis, Wels) bőrét keztyü-bőrre dolgozzák fel. Egyiptomban bizonyos, a veres tengerben élő halak bőréből talpbőrt csinálnak. Oroszország és Szibéria némely vidékén a nép a menyhal (lota maculata, Aalraupe, Quappe losh, burbat) bőrét ruházat diszítésére használja. A tatárok ebből a bőrből a nyári ruházatokat s azokat a zsákokat varrják, melyekbe a nyers bőrt becsomagolni szokták. Bizonyos. cápaféléknek (Squalus L. Haifisch, shark) s hasonló halaknak az érdes szemölcsös bőrét kiterjedt mértékben és különböző kereskedelmi elnevezések alatt fa simítására, fénymázolásra, skatulyák, kardmarkolatok bevonására használják fel. Az angyalcápa (Squalus angelus vagy squalina ang., Meerengel, Engelfisch, angelfish, monkfish, devilfish) bőréből a törökök igen szép tengerzöld színü óratokokat csinálnak. A squalus glaucus nevü cápa (blue dogfish, Blauhai) nyers bőre reszelő (Schmirgel) papiros helyett használható. Ugyancsak ennek az állatnak a bőréből sagrénbőrt készítenek. Az a hal, melynek bőrét ez idő szerint a legjobban használják, az a ray (Hypolophus sephen), mely Malabar partján gyakran előfordul. A párisi Giraudon cég ennek az állatnak a bőréből marokkói bőrt készít és a legkülönbözőbb «tabletterie» árukra alkalmazza. Az ugynevezett chat. macskacápa (Squalus catulus), mely az angyalcápánál kisebb, a peau de rousette nevü terméket szolgáltatja. Ezt a vereses színü, pettyes, egyenletes színü, sírna bőrt egyedül sagrén (shagreen) árukra használják. A cápának az a neme, melyet a francia tengerparton chien marin-nak és rousette tigré-nek neveznek, adja a peau de chien de mer-t. Esztergályosok, műasztalosok, ácsok reszelésre és símításra használják; ugyan erre a célra szolgál a fémiparban is. Ezt a bőrt feldolgozzák az u. n. galuchat-ra, melyet rendszerint zöldre festve tokok, skatulyák bevonására használnak. Chagrin (sagrén) elnevezése alatt ezeket a bőröket nagyban alkalmazzák Törökországban, Sziriában, Tuniszban, Tripoliszban; a tripoliszi sagrén állítólag a legjobb. Megfestik feketére, zöldre, fehérre és veresre.

Marhabőrök (ökör-,tehén, bika-, bivalybőr). Bivalybőrt Manilla (a Phllippi szigeteken), Hankow, Brunei Borneo szigetén), Singapore, Batavia, Bengál exportál. Főpiaca London. Bivaly-, ökör- és tehénbőrt főleg Délamerika szolgáltat. A magyar ökörbőrök általában véve nagyobbak ugyan, de gyengébbek mint a svájci, a stájer, az alsó-ausztriai marhák bőre. A gulyákban legelő magyar marha bőrét gyakran légy csípések rontják, vagy a hasogatások, melyeket a marháknak egymást való döfölése okozni szokott. Hazai bőrgyáraink itthon elegendő mennyiségü jó anyagot nem kapnak.

Magyarország behozott 1890. összesen 34359 q.-t 2061540 frt értékben. Ebből Ausztriára esik 28332 q. 1699920 frt é., Németországra 4241 q. 254460 frt é., Olaszországra 1233 q. 73980 frt é., Nagy Britanniára 265 q. 15900 frt é., Bosznia és Hercegovinára 9 q. 540 frt é., Szerbiára 178 q. 10680 frt é., más államokra 101 q. 6060 frt é. Kivitelünk 1890. volt összesen 13830 q. 484050 frt é. Ebből Ausztriára esik 6900 q. 241500 frt é., Németországra 177 q. 6195 frt é., Svájcra 4 q 140 frt é., Olaszországra 262 q. 9170 frt é., Nagy-Britanniára 35 q. 1225 frt é., Bosznia-Hercegovinára 177 q. 6195 frt értekben, Romániára 965 q. 33775 frt é., Szerbiára 5197 q. 181895 frt é., Bolgárországra és K.-Ruméliára 17 q. 595 frt é. s a Balkánfélsziget többi részeire 96 q. 3360 frt értékben.

A didelphis gigantea nevü erszényes kangaroo (Känguruh) bőrét nagy mennyiségben exportálja Ausztrália, ez a bőr a legsimulékonyabb bőrök egyike.

Kutyabőr. Szép, vékony, de erős B. is. Az u. n. kutyabőr keztyük legnagyobb része báránybőrből készül.

Lóbőrt, csikóbőrt főleg Ausztriába és Németországba exportálunk. Ez a bőr a legerősebb és legjobb bőrök egyike.

Nyúl- és tengeri-nyul-bőröket is exportálunk. Felemlítendők még a vadbőrök (róka-, farkas-, őz-, szarvas-, görény-, zergebőrök), továbbá a láma (Auchenia lama) bőre, melyből Párisban ujabban cipőket készítenek, a fóka (Phoca vitulina), Seehund, Seekalb, Robbe, seal) s a rozmár (Trichechus rosmearus. Wallross) bőre.

Bőrök értéke, erőssége nem csupán az állat nemétől és korától, hanem életmódjától is függ. A legelőn nevelkedett állatok erősebb bőrt nyujtanak, mint az istállózottak. Vadon élő állatok bőre erősebb, mint a házi állatoké. A kérődzők jobb bőrt adnak, mint az egypatájuak. A legjobb bőrt a marha adja, a legszilárdabb és legvastagabb a bivaly és az ökör bőre, melyből ezért talpbőrt csinálnak, azután a tehenek bőre következik (vache-bőr, ebből nyári talpakat és felső bőrt csinálnak). A bika- és bivalybőr értéke az ökrök és tehenek bőrénél kisebb. Az állatok különböző testrészén levő B. vastagsága igen változó; így p. a háton vékonyabb a bőr, mint a hason. A marha bőréhez jóság tekintetében legközelebb áll a borjubőr, mely puha és szívós bőrt ad; erre következik a lóbőr, melyet nyerges munkára és lábbelire használnak, a szamárbőr, mely nyerges munkára jó, a juhbőr lábbelire és könyvkötő-árukra, a kecskebőr, mely szattyán-bőrt ad, a bárány- és gödölyebőr, melyből keztyübőrt készítenek. A disznó bőre laza, vékony, nyeregülésnek való bőrt szolgáltat; a disznó- és kutyabőrt csak egyes vidékeken dolgozzák fel. A vadak bőre drága, miért is ezt ritkábban használják, rendesen irhás módra munkálják meg s bundákat csinálnak belőle. A vastagabb (ökör-, bivaly-,ló-, tehén-, borju-, fóka-) bőröket főleg a cserzővargaságban, a könnyebb (juh-, kecske-, borju- és gödölye)-bőröket a timárságban alkalmazzák és irhás módra készítik.

A bőr festése.

A bőr festésére szolgáló eljárás a bőr minősége, rendeltetése s a használandó festőanyag szerint igen különböző. Az irhás bőr festése többnyire igen egyszerü. A bőrt vizzel péppé kevert okrával krómsárgával, timfölddel, krétával vagy hasonló festékekkel kezelik, szántják, nyujtják (stollen)v. kalapálják. Természetes, hogy az irhás bőrt is a rendes módon, azaz ugy festhetjük meg, hogy a bőrt az illető festék vagy festőanyag oldatába mártogatjuk. Pác gyanánt szerepelnek az irhás bőr zsiradéka v. timföld, illetőleg vas- és egyéb fémsók.

A timár-keztyüs-bőr festésére több eljárás van. a) A bőrt a színe oldalán kefével festik be. b) Megfestik azzal, hogy a bőrt a festékfürdőbe bemártogatják (s ez a francia eljárás). Ezt az el járást világos színeknél és abban az esetben, ha az így festett bőr színét megőrzi, használják különösen. A bőrt rendszerint külön pácolni nem kell, mivel a bőr már a cserzéstől fogva timföldsókat tartalmaz. A bőrt néha megfestése előtt káliumkarbonát oldattal, v. rothadt húggyal kezelik. A borju-kidbőrt feketére úgy festik hogy a kellően előkészített bőrt előbb szénsavas, nátriumot tartalmazó kékfaoldattal, majd vasoxidsóoldattal kezelik. A szárított bőröket a színe oldalán olajból, viaszból stb. álló keverékkel dörzsölik be s végül símító vassal kisímítják.

A keztyű-kidbőrt kétfélekép festik: a) A bőrt a festék oldatába mártogatják (Tunkfarben). Ily módon a világos színeket szokták festeni, mint p. a világos szürkét (Gris-perle, pearl-grey ), a szalmasárgát (paillé, straw-yellow), a chamoist, az ezüstszürkét, aquamarinet (vizkék) stb. A bőr ennél a módszernél a festéktől egészen át van hatva s így csak oly festékeknél alkalmazhatják ezt az eljárást, melyek a bőrrel úgy egyesülnek, hogy ennek dörzsölésekor le nem kopnak róla. b) A bőrt rézsutosan elhelyezett kő- vagy fémtáblára terítik ki, s a színe oldalán kefével festik be, előbb az u. n. páccal (mordant, Beize, csáva), majd a festék oldatával s végül valamely ásványi só oldatával telítik. A pác ebben az esetben körülbelül azt a szerepet játssza, mint a kelmefestésnél (l. Pácok, Festés), t. i. a festőanyagot, a bőr felszínén megrögzíti, megakadályozza azt, hogy a festék a bőrön áthatoljon, módosítja a színt, illetőleg a festőanyaggal együtt alkotja a testeket s végül a zsiros bőrt a festék felvételére képesíti. A pácok összetétele ennélfogva igen különböző, habár tulajdonképi pác, azaz olyan, mely a bőr és a festőanyag között az egyesülést közvetíti, gyakran azért nem kell, mivel a timárbőr már a cserzéstől fogva timföldsókat tartalmaz. Pácokul használnak krómsavas káliumot, ammoniákat, hamuzsírt szódát, húgyot stb. Ezeket magukban gyakran keverve is használják. A bőr festésére az u. n. természetes festőanyagokat még most is nagy mértékben használják A fontosabbak a következők: a cochenille, a kékfa (Blauholz), a berzsenyfa (Rothholz, Brazilwood), a különböző sárgafák (fustic, cubai s. f., Morus tinctura és a magyar s. fa, rhus cotinus); különböző festőbogyók, az indigokarmin stb.

A bőr festésére jelenleg igen jelentékeny mértékben használják a kátrányfestékeket is, többnyire úgy, hogy ezekkel a máris természetes festőanyagokkal megfestett bőrt kefével által festik (top-colours, Überfarben). Ily módon igen izléses zöld, ibolyás, kékes színezeteket nyernek. Nehézséget okoz gyakran az a körülmény, hogy a bőr husos oldala többnyire jobban fogja a festéket, mint a zsíros oldala. A bőr festésére csakis oldható festékeket használhatunk. A bőrt magasabb (42-43° C. fölötti) hőmérsékletnél nem szabad megfesteni, mert az ily magas hőmérséknél a bőr teljesen dezorganizálódik. Ha a pácot egyszer-kétszer, a festéket 3-6-szor bekentük, akkor a bőrt valamely fémes só oldatával vonjuk be (Überstrich, wash): ezt azért tesszük, hogy a helyes. színárnyalatot megkapjuk, v. hogy a színt élénkebbé és tártósabbá tegyük. Erre a célra főleg a gálicok (cink-, réz-, vasgálic), esetleg más sók szolgálnak. A keztyüs-kidbőrök megfestése előtt a liszt, só és timsó ((l. Kidbőr) nagyobb részét vizzel kimossuk, ily módon azonban második, tojással és sóval való cserzés (feeding, Nahrung) válik szükségessé. Ezt a cserzést a mártogatott bőröknél a festés után, a kefélve festetteknél a festés előtt végzik. Festés után a mártogatott bőrökről a nedvességet kifacsarják, a kefével bevontakat pedig tisztító szerszámmal kitisztítják s azután megszárítják; szárítás után nyirkos helyiségben szellőzik s egyszer nyirkosan, egyszer közel szárazon kinyujtják. Azokat a bőröket, melyek a színök oldalán hibásak, a husos oldalukon horzsolják s ezen az oldalon festik meg.

A cserzővargaság utján nyert bőr festése ugyanazokkal a módszerekkel történik, mint a timárbőré. A bőrt vagy mártogatják, vagy kefével rakják a festéket rá. A cserzett bőr az alkalmazott cserző anyag szerint különböző színü. A tölgyfa-cser az ismert barnássárga bőrszínt adja; sötétebb szint a régi cser, világosabbat a friss cser ad. A bőr, melyet magyar gubacsokkal (Knoppern) csereztek, piszkos zöldessárga színü. Világosabb színü bőrt fenyőfacserrel nyernek. Szép, világos színü, néha. fakó, néha nanking színü bőrt füzfakéreggel, szömörcével (summachchal), főleg pedig dividivivel és valódi gubaccsal állítanak elő. Catechuval sötét színü bőrt kapnak. Ha sötétebb szinüből világos színü bőrt akarnak készíteni, akkor először is azt a cserzőanyagot, mely a bőrrel nem egyesült, a bőrnek vizzel való mosása által távolítják: el, a bőrt szömörcével cserzik, végül higított kénsavba mártogatják. Igy készítik p. az angol nyerges bőrt. Festésre legalkalmasabb a szömörcével cserzett bőr. A megfestendő bőrt géppel mossák s higított savval tisztítják (clearing). A sav lemarja a bőrön levő foltokat, a tannin fölöslegét kicsapja és a bőr felületét érdesebbé, a festék felvételére alkalmasabbá teszi. Azt a bőrt, melyet növényi festőanyagokkal festenek, a sav teljes eltávolításáig, alaposan kimossák. Azoknál az igen kényes természetü szinezeteknél, melyekre teljesen fehér bőr kell, gyakran kell azzal a nehézséggel számolni, hogy a bőrnek a fehérítésére eddig kielégítő módszerünk nincsen. Fehérítésnek nevezik azt az eljárást is, melynél a bőrre kénsavas ólmot csapnak le. A bőrt ebből a célból előbb tömény ólomacetátoldatba, azután pedig higított kénsavba mártogatják. A bőr, melyet így kezeltek elég jó,. erős, puha, de fehér színét csakhamar elveszti a levegőn és a nap fényén megbarnul. Azok a kisérletek melyeket különböző fehérítő anyagokkal tettek, nem vezettek eredményhez. Ily kísérleteket tettek hidrogén-szuperoxiddal, kálium-hipermanganáttal, kéndioxiddal (stoving) stb. Nevezetes, hogy a szömörcével cserzett bőr fagyasztás által fehéríthető. A csersavat tartalmazó anyagokkal cserzett és festett bőrön azt a sajátságot észlelték, hogy színe a napfényen sötétebb lesz.

A cserzett bőrt mind növényi, mind kátrány festőanyagokkal festik. Feltünő, hogy az u. n. bázikus kátrány festőanyagok a bőrön nem jó eredménnyel alkalmaztatnak, holott ezeket a fonalkelme festészetben ugyancsak tanninnal és csersavakkal erősítik. Igy p. a bőr festésére ajánlt krizoidin csak igénytelen színezetet ad; ez a festőanyag t. i. csakis a bőr színe felületén rakódik le s nincsen rögzítve. Másik fogyatékossággal gyülik meg a bajunk abban, hogy a legtöbb bázikus festőanyag broncelustre-t ad a bőrön. A cserzett bőr megfestésére legjobbak azok, melyeket savval keverve szoktak alkalmazni. Ezekkel csaknem minden színárnyalat előállítható.

Azaz eljárás, mely a kelmefestésnél és színnyomásnál ujabban lábra kap, s mely abban áll, hogy bizonyos festékeket - azofestékeket - magán a roston előállítanak, a bőrön is alkalmazható. Az eljárás bőrön alkalmazva abban áll, hogy a csersavat tartalmazó (cserzett) bőrt aromás amineknek diazo-, illetőleg tetrazo-vegyületeinek oldatával bevonjuk; ezek a csersavval különböző azofestőanyagokká egyesülnek.

Bőralma

(növ.), az almának barna fahéjszin bőrü s a német minta alapján készült neve. Magyar vidéken kormos alma a neve.

Bőranya

v. bőrfejlesztő szövet (növ., stratum dermatogenum), a virágzó növényeket csirakorukban, valamint később a tenyésző csucsot eredetileg borító, legkülső és vékonyka, egyrétü sejtréteg, melyből a növények bőrszövete lesz. A gyökér csucsán másféle B. van, melyet kaliptrogénnek nevezünk (calyptra a. m. gyökérsüveg). L. még Szövetkiválás.

Bőratka

(Comedo) néven az emberi köztakarón levő szürkésbarna, illetőleg fekete pont alakjában mutatkozó képleteket értjük, melyek kiváltképen az arcon, a tarkón, a mellen és háton székelnek, azaz oly helyeken, ahol sok a faggyumirigy. Bár a B. rendesen nem mondható jelentékeny bőrbetegségnek, mégis egyes esetekben oly sűrün szokott az orr, az áll s a homlok táján fellépni, hogy az illető egyén eléktelenítésére vezet. A köztakaró bizonyos helyeit úgy férfiaknál mint nőknél leggyakrabban a serdülő korban, de a későbbi életkorban is ellepheti. Ha a feketés pontra két oldalról nyomást gyakorolunk, akkor a bőrből 1-10 mm. hosszu, pondróhoz hasonló tömeget nyomhatunk ki, melynek fejét a fekete pont képezné, törzsi részének a közvetlenül hozzá csatlakozó sárgásbarna tömöttebb, altesti részének pedig a tejfehér, vékonyodott, puhább végső tömeg felelne meg. A B. tömegében különben nem ritkán sikerül mikroszkóp segélyével egy atkát, az Acarus s. Demodex folliculorumot kimutatni, mely azonban a B. lényegével és képződésével nincsen oki összefüggésben. Az Acarus folliculorum, melyet 1841. és 1842. Berger, Henle és Simon majdnem egyidejüleg fedezett fel, 0.3-0.4 mm. hosszu pondróalaku állatka, melyen fejet, törzsi részt és altestet lehet megkülönböztetni. A törzsi részen 4 pár láb van. Azon élősdiek közé tartozik, melyek a köztakarón semmiféle kóros elváltozást nem okoznak. A B. lényegében nem áll egyébből, mini egy a faggyumirigy kivezető csövében megrekedt faggyutömegből, mely a mirigy terméke, 1-2 vékony hajszálból és levált hámsejtekből. A faggyutömegnek a levegővel érintkező felületes rétege elpárolgás következtében beszáradva tömöttebb összeállásu és valószinüleg a mirigykivezető nyilására lerakodó por és piszok következtében fekete pont alakjában mutatkozik. A B. keletkezésének okát első sorban a faggyumirigyek fokozott működése képezi, de az is lehetséges, hogy a mirigy szájadéka a küllevegőből lerakodott por és piszok által eldugulva, a faggyumirigy rendes működése mellett képződő váladék szabad kiömlését megakadályozza. Gyógykezelése első sorban a Comedo-k eltávolításából áll, amit két oldalról ujjunkkal gyakorolt nyomás által vagy órakulcs segélyével vagy külön e célra készült B.-nyomó műszerrel eszközölhetünk. Azonkivül ügyelnünk kell a mirigyszájadékok (pórusok) nyitvamaradására, amit alkalikus szappanokkal (p. zöld szappan v. annak alkoholos oldata, Schwimmer-féle szalicil-cinkszappan), gőzfürdőkkel és dörzsölgetésekkel érhetünk el.

Bőrbetegség

(lásd a mellékelt szines képet), minden a köztakarón jelentkező szín- vagy szövetbeli elváltozás, legyen az akár veleszületett, akár pedig szerzett. Felismerése csupán a köztakarón mutatkozó elváltozások elemzése által lehetséges, mindamellett, hogy egy részük a belső szervek, illetőleg az egész szervezet megbetegedésének csak egyik tünetét képezi. Régenten mindeh bőrbántalmat belső betegséggel oki összefüggésben levőnek irtak le. E század elején egyes angol és francia buvárok némely bőrbántalmat már mint önálló betegséget fogtak fel s e nézetet Hebra tanár nagyobb fokban és behatóbban okolta meg. Ujabb időben azonban nem tekintjük többé mindazokat a bőrbántalmakat helyi jellegüeknek, melyeket körülbelül 30 évvel ezelőtt még olyanok gyanánt irtak le; jogosultabb az a felfogás, mely a B.-eket önállókra (önszenvi bőrbántalmakra) és belső szervekkel bizonyos összefüggésben levőkre (tüneti bőrbántalmakra) választja ketté.

[ÁBRA] BŐRBETEGSÉGEK (A fölvételek Schwimmer Ernő dr. egyetemi tanár bőrgyógyászati osztályából valók) 1. és 2. ábra. Bujakóros kiütés 3. ábra. Bőrfarkas (Lupus). 4. ábra. Görvélykóros fekélyek és hegek (Scrophulosis). 5. ábra. Pikkely-sömör (Psoriasis) második stádiuma. 6. ábra. Dobroc és hegképződés (Lichen ruber, Keloid)

Az önszervi (idiopátikus) bőrbántalmakhoz azon kóralakokat számítjuk, melyek néha különös inger következtében, néha anélkül is keletkeznek és melyeknél a belső szervekkel való összefüggést nem mutathatjuk ki. lde tartoznak a pikkelysömör, lichen, a prurigo, egyes ekzema-alakok stb.

A tüneti börbántalmak közé soroljuk: a) azon kiütéseket, melyek szükségképen vagy legalább is rendszerint tüneteit képezik az általános megbetegedésnek. lde tartoznak a kanyaró, vörheny, himlő, takonykór, genyvérüség, szifilis, gümőkór, hasi hagymáz, kiütéses hagymáz, kolera, skorbut, lepra stb.; b) azon kiütéseket, melyek egyes szervek megbetegedésével oki összefüggésben vannak. Ide tartoznak az idült gyomor- és bélhurut, a májbántalmak, vesebántalmak, a női ivarszervek bántalmai kiséretében fellépők és azok, melyek a központi idegrendszer kóros állapotának tüneteiként, vagy az edénymozgató idegekben beálló mű ködési zavarok következtében mutatkoznak. E csoportba tartoznak a különböző acne-fajok, az erythema, az urticaria, herpes, a chloasma, achroma egyes ekzema-alakok stb.

Minthogy azonban a B.-eknek fenti alapon való beosztása a tudományos buvárlatok következtében folytonos változást szenved és a tudósok a szaktudomány rendszerbe foglalása céljából az egyes alakokat megfelelő keretbe illeszteni iparkodtak, ezért a bőrgyógyászatban egyes rendszerek fejlődtek, melyek az egymáshoz hasonló, vagy külsőleg egymással összefüggésben álló kóralakokat összefoglalták. Az első rendszer 1776. Plenk, a budai egyetemen működő tanár műve, melynek nyomán egyes angol és francia orvosok az eredetiben igen csonka rendszert kibővítették. Mind e rendszerek azonban az e téren való tudományos buvárlat gyermekkorában létesültek és ezért említést első sorban csak a tudományos, kórbonctani alapra fektetett, Hebra által 1842. felállított rendszer érdemel. Hebra 12 osztályba sorolta a B.-eket: 1. vérbőség, 2. vérszegénység, 3. a verejtékés faggyumirigyek működési és táplálkozási zavarai, 4. kiizzadások, 5. bőrvérzések, 6. szövettultengések, 7. szövetsorvadások, 8. jóindulatu új képletek, 9. rosszindulatu új képletek, 10. fekélyek, 11. bőridegbántalmak, 12. élősdiek okozta bőrbántalmak. Hebra után Auspitz nagyszabásu műben részint a szövettani eltéréséket, részint a belső okokból, nevezetesen az idegbefolyásokból származott kóralakokat behatóbban tárgyalta és rendszerbe foglalta, mely azonban nem volt képes Hebra rendszerét kiszorítani.

E sorok irója Hebra beosztását 1873. megjelent bőrkórtanában annyiban módosította, amennyiben az 1. és 2. osztályt egyesítette és a 12. osztályba a bujakórt és a görvélykórt mint a bőrbántalmak keretébe tartozó betegségeket sorozta be. Azon idő óta a kórbonctan és kórszövettan haladásával a bőrbántalmakkal kapcsolatban levő idegrendszerbeli elváltozásokat igen sok bőrbántalomnál ki lehetett mutatni és e sorok irója volt az első, aki 1883-ban ez irányt behatóan méltatta és külön rendszer alapjául vette. A következő 8 osztályt különbözteti meg t. i.; 1. edénybántalmak; 2. felületes lobos állapotok; 3. mély lobos állapotok; 4. helybeli táplálkozási zavarok; 5. általános táplálkozási zavarok; 6. új képletek; 7: önszenvi idegbántalmak; 8. élősdiek által okozott bőrbántalmak. E sorok irója után Leloir és mások ez irányt tovább művelték.

A B.-ek különböző alakban tünnek szembe, melyekre külön kifejezések vannak. Az elsődleges képződmények: 1. A folt, mely alatt egyes körülirt szinbeli elváltozást értünk. E szinbeli elváltozás lehet festényhiány (albinizmusnál), festényszaporodás (májfolt, szeplő), vérbőség (erythema, roseola syphilitica [l. 1. ábra], vörheny). 2. A csalánküteg (urtica), halványfehér, esetleg halvány rózsaszinü, a felszinből csekély mértékben kiemelkedő lapos, kerek vagy rendetlen határu bőrelváltozás. Legjellemzőbb az urticaria (csalánküteg) nevü bőrbántalomra nézve. 3. A bibircs (papula), gombostűfejnyi, esetleg mákszenmyi, a bőr felszinéből kupalakban kiemelkedő vagy lapos felületü, vagy középen bemélyedt bőrelváltozás, mely v. rendes bőrszinü v. pedig halvány-, esetleg élénkvörös (l. 1. ábra). Ily bibircseket látunk bibircses izzagnál (eczema papulosum), dobrócnál (lichen) stb. 4. A göb (tuberculum), kendermagnál, esetleg lencsénél is nagyobb, éleshatáru, tömött tapintatu bőrelváltozás, mely gyakran ki sem emelkedik a bőr felszinéből és csak tapintás által érezhető (l.1. ábra 2. ábra és 3. ábra). 5. A hólyagcsa (vesicula), gombostűfejnyi, egészen kendermagnagyságu, a bőrből félgömbszerüen kiemelkedő bőrelváltozás, melyből a fedőréteg megnyitása után tiszta sárgás savó ürül. P. hólyagcsás izzag (eczema vesiculosum), hólyagcsás sömör (herpes facialis, labialis, progenitalis stb.). 6. A hólyag (bulla) borsónyi v. még nagyobb, tartalma tiszta savó v. geny v. genyes-véres folyadék. Jellemző a pemphigus-ra. 7. A genytüsző (pustula) annyiban különbözik a hólyagcsától, hogy tartalma geny v. véres geny, alapja pedig a rendesnél valamivel tömöttebb és keskeny vörös udvarral körülvett.

Ezen eddig felsorolt elsődleges bőrelváltozások kórlefolyásukban másodlagos elváltozásokat okozhatnak, u. m.; a) hámfoszlások (excoriationes), főleg vakarás következtében keletkeznek és viszkető kiütések, izzag (l. 5. ábra), prurigo, rüh stb. kiséretében mutatkoznak; b) fekélyek (ulcera), az irháig, vagy még az alatta levő kötőszövetig térjedő anyaghiányok, melyek külső inger (P. venerikus fekély) v. a szervezetben foglalt kóros anyagok következtében (p. gümőkóros fekély, l. 4. ábra) keletkeznek; c) bőrrepedések (rhagades) a szarurétegen, ezen s az irhán is áthatoló hasadékok, melyek izzag, bujakórnál stb. előfordulnak. 4. Pikkelyek (squammae), különböző bibircses kiütés folyományaképen mutatkoznak s nem egyebek, mint a szaruréteg legfelületesebb rétegei, melyek vékony átlátszó vagy áttetsző lemezek alakjában leválnak. Pikkelyeket látunk: izzag, pikkelysömörnél tarlósömörnél stb. Ha a pikkelyek nagy bőrterületen válnak le, akkor azt mondjuk, hogy a bőr korpázik. Ily korpázást észlelhetünk kanyarónál, korparühnél (pityriasis) stb. 5. Var (crusta), a nedvezéssel járó bőrbántalmaknál a nedv beszáradása folytán keletkezik. Sárgás vagy barnássárga, egyenetlen felületü rétegek, p. nedvező izzagnál (eczema madidan). 6. Pörk, beszáradt vér. v. geny által keletkezik, p. bujakóros vagy alszár fekélynél (l. 4. ábra). 7. A hegedő küteg (cicatrix), oly helyeken keletkezik, ahol anyaghiány új kőtőszövetképződés által pótoltatik. A hegedő tüsző tehát gyógyuló fekélyek utolsó stádiuma s a kórfolyamat befejezettségének jele. Többnyire kisebb-nagyobb mértékben a bőr felszinéből kiemelkedő, sima, fénylő, friss állapotban halványvörös, idővel fehéredő, a környező ép bőrnél többnyire tömöttebb, pórusokat nem mutat (l. 6. ábra és 4. ábra)

Börcfa

az a fácska, amelyre a háló szemeit kötik.

Bördős

(növ., tubulosus) a. m. csöves, p. a kender szára v. némely hagymafaj levele.

Bőregér

hazánk némely vidékén a denevérek megjelölésére használt kifejezés. l. Denevér.

Bőrfa

(hajózás), az a gerendaszerü vastag fa, melyet a hajó elejére, hol a vasmacska-kötél a hajó peremét éri, szegeznek, hogy a peremfa és kötél egymást ne rontsák. E kifejezésen bélést is értenek, vagyis olyan deszkát v. gyékényt, melyet közök betöltése vagy surlódástól. való kimélés s egyéb hasonló feladat céljából a hajóban alkalmaznak. A B. elnevezést használják a kis bálvánnyal egy értelemben is.

Bőrfarkas

l. Lupus.


Kezdőlap

˙