Brunette

(franc.) a. m. barna.

Brunetto

Latini, olasz iró, szül. Firenzében 1210., megh. u. o. 1294. Kora ötvenes éveiben Firenzében hivataloskodott, 1260. pedig Franciaországba ment, honnan pár évi időzés után ismét szülővárosába tért vissza. Itt azután egész haláláig jelentős szerepet játszott a közügyek terén és jó barátságban élt Dantéval is, aki a Pokol-ban pár meleg sort szentel emlékének. Irt, legelőször olasz nyelven, tanító költeményt: Tesoretto cimü munkája mintegy 3000 verssorban, vizio formájában megismertet az Erény, a Szeretet és a Természet birodalmával. Nevezetes Les livres du Trésor c. francia prózában irt és szintén az akkori idők ismereteit felölelő munkája is. Lefordította ezenkivül Cicero retorikáját. V. ö. Sundby: B. L. Levnet og Skrifter, Kopenhága 1869.

Brunfels

Ottó, német botanikus, szül. Mainz-ban 1488., ahol tanulmányait végezve a szabad művészetek mestere lett, megh. Bernben 1534 nov. 23. Egyházi pályára törekedvén, atyjának szegénysége miatt, aki bodnár volt, kartauzi kolostorba lépett, de betegségével a rend szigoru szabályait nem állhatta ki; közben a protestantizmussal megismerkedve, Straszburgban oly keresett iskolát nyitott, hogy kilenc évi foglalkozásával orvosi tanulmányokra elegendő pénz szerzett. A görög és arab orvosok műveit áttanulmányozván, 1530. Basel egyetemétől doktori cimet kapott. Orvosi hire hamar elterjedt s Bern városa 1532. tekintélyes fizetéssel alkalmazta. Főérdeme, hogy az elzászi növényekről Hans Weydir (Guiditius) festőmüvésszel remek rajzokat készíttetett, melyeknek száma (ismétlődések elhagyásával) 229. Ez a műve Straszburgban 1530-1536. 3 részben Herbarum vivae icones és 1532-1537. Conrafayt Kreuterbuch címmel két kötetben jelent meg. Reánk nézve érdekes, hogy Manardusnak, vagy amint ő irja Mainardusnak, az arab orvosok műveihez irt helyreigazitó jegyzeteit saját műve második kötetében közli. Manardus tudniillik mint II. Ulászló orvosa hazánk növényeit is leirja.

Brunsfelsia

a Solnaceák Salpiglossisnemüinek génusza, 20 fajjal Amerikában. Néhol kerti dísz.

Brunhild

Athanagild, nyugati gót király leánya, ki 567. Siegbert ausztráziai királyhoz ment nőül. Mivel hugát férje Chilperich neustriai király szeretőjétől Fredegundától, ösztönöztetve, megölette, B. rábirta férjét, hogy Chilperich ellen hadat indítson. E háboruban Siegbert megöletett s B. fogságba esett (577). Ugyanazon évben nőül ment Chilperich fiához, ki azonban már 577 végén megöletett. Chilperich halála után (584) Ausztráziába visszatérve, unokái nevében átvette a kormányzást s a frank nagyok hatalmának korlátozásával a királyi hatalmat törekedett erősíteni. Midőn azonban unokáinak halála után a trónra dédunokáját, II. Siegbertet akarta ültetni, a nagyok Chlotar neusztriai királyt hivták az országba, ki 613-ban B-t elfogatta és hosszas kinzás után vad ló által agyonhurcoltatta. Ujabban B. királyné «mentésére » is történt kisérlet. V. ö. Kurth, La reine Brunehaut. Revue des questions histor. 50. köt. 1891. Digot, Histoire du royaume d'Austrasie, 4 köt.

Bruni

45 km.-nyi hosszu, nagyon különböző szélességü sziget Tasmánia DK-i partja mellett, amelytől a D'Entrecasteaux-csatorna választja el. B. termékeny és a Tasmaniáéhoz hasonló csaknem európai klimája van. Főhelye a K-i parton Cookville.

Bruni

Leonardo, kiváló olasz humanista, szül. Arezzóban 1369. (amiért is gyakrabban csak mint Leonardo Aretinot említik), megh. 1444 márc. 9. Eleinte jogot tanult Firenzében, de midőn 1396. Chrysolorás Manuél görög tudós az ottani egyetemen a görög nyelvet és irodalmat kezdte tanítani, ő is egész lelkesedéssel vetette magát ezek tanulmányozására. 1405. pápai titkár lett, 1410. pedig Firenze kancellárja. Már a következő évben ismét Rómába tért vissza, elment XXIII. Jánossal a konstanzi zsinatra, azután pedig ujra Firenzében telepedett meg, hogy megirja a köztársaság történetét. 1427. ismét kancellár lett s az is maradt egész haláláig. B. a humanisztikus műveltség emeléséhez főkép görög klasszikusoknak latinra fordítása által járult: sokat fordított Aristotelésből, Platónból, Plutarchosból, Démosthenésből, Xenophónból. Kompilált néhány ókori történeti tárgyu művet is, igy: Commentarii Rerum Grcaecarum; De Bello Punico; De Bello Italico adversus Gothos. E nembeli legjelentősebb munkája azonban a már említett Firenze története (Historiarum Florentinarum libri XII), mely a II. Frigyes császár halálától 1402-ig terjedő korszakot öleli fel és némely eleven leirás mellett már oknyomozásra való törekvést is mutat. Irt számos epistolát, néhány kisebb értekezést és egy latin vigjátékot is (Polissena), mely bár vele merőben Plautust utánozza, mégis számos korfestő részletet is tartalmaz. Hogy ezenfelül plagiátor is volt, nevezetesen, hogy Calanus Attikáját szóról-szóra lemásolta, azt bebizonyította Ballagi Aladár Irodalomtörténeti Közl. 1891. (E megjegyzés tévedésből Aretino Péterhez is csatolva van. L. Nagy Lex. II. köt. 82. 1.) Végül olasz nyelven Dante és Petrarca életrajzait bocsátotta közre.

Brunia

L., a róla nevezett család génusza 10 fajjal Afrika déli részein.

Bruniaceae

kétszikü, szabadszirmu növénycsalád, erikaféle, tűlevelü cserjék v. félcserjék, apró, füzéres v. gömbös virágzattal, 4-5 szirmu virágokkal, különben a Hamamelideákkal rokonok. Valamennyi génusza és faja Délafrikában, különösen a Jóreményfok vidékén él.

Brunn

(B. am Gebirge), falu Alsó-Ausztriában Baden ker. kapitányságban, 2936 lak., szép templommal (XVI. század), sörfőzéssel és szőllőtermeléssel.


Kezdőlap

˙