Cervant.

növényneveknél Cervantes Vince, Mexikóban a botanika tanára (meghalt u. o. 1829 jul. 26.) nevének röviditése; a mexikói növényekről, főkép a kaucsuk törzsnövényeiről irt.

Cervantes Saavedra

Mihály (Miguel de), hires spanyol költő, szül. Alcala de Henaresban 1547 okt. 9., megh. Madridban 1616 ápr. 23. Salamancában, majd Madridban eleinte teologiát, később széptudományokat tanult és itt irta első elegiáit, románcait és Filena (1582) c. pásztorregényét. Szegénysége miatt kénytelen volt hazáját elhagyni. 1559. Olaszországba ment és Aquaviva bibornok szolgálatába került. 1570-ben részt vett a törökök elleni csatában és az 1571 okt. 7. lepantói véres ütközetben mellén két helyütt sebesült meg, balkarját pedig egy lövés teljesen megbénította. 1575 hazájába akart visszatérni, de utközben algéri kalózok fogságába került, akik rabszolgaként eladták. Itt C. sokszor sikertelenül kisérelte meg a menekülést, mig végre annak a merész tervnek a kivitelére szánta el magát hogy rabszolgalázadás utján Algériát hatalmába keríti. Árulás következtében e terve dugába dőlt. Midőn 1580 szept. 19-én rokonai és barátai kiváltották fogságából, visszatérhetett Spanyolországba, ahol ismét hadi szolgálatba állott és nagy vitézséggel harcolt az azorok ellen, kik II. Fülöpnek megtagadták az engedelmességet. 1583 végén ismét visszatért hazájába és az irodalomnak szentelte magát. Nemsokára aztán meg is nősült. Ez időtájt irta Galatea c. pásztorregényét (1584) és számos drámáját, melyek azonban egy tragédiának (Numancia) és a Tratos en Argel (Algériai élet) c. mű kivételével mind elvesztek. 1588-99. Szevillában mint adószedő hivataloskodott és valószinüleg itteni tartózkodásakor irta novelláit. II. Fülöp halála után Valladolidba ment. Itt történt, hogy egy nemesek közt végbemenő éjjeli harc miatt C.-t gyanuba fogták és börtönbe vetették. Ebbén a fogságában kezdte irni halhatatlan művét, mellyel a modern regény alapját megvetette: El ingenioso hidalgo de la Mancha-t (Az elmés nemes don Quijotte (ejtsd: don kihóte) de la Mancha (ejtsd: mancsa)) és amellyel az addig divatos, széltében elterjedt hóbortos lovagregényeket utólérhetetlen gúnnyal és finom szatirával tette nevetségessé. E regény a világirodalomban a legelső helyen áll és jellemfestő erejénél, életteljességénél, vidám világnézeténél, a komikai elemnek ügyes felhasználásánál fogva örök időkre a költői alkotás remeke marad. A képzelet kiapadhatatlan mélysége; a valóság, költészet és próza közti ellentét, a tragikum fensége, a komikum frissesége legzavartalanabb harmoniában egyesülnek benne. E ragyogó tulajdonságok dacára Don Quijotte első kötetének megjelenésekor (1604) nem keltett feltünést, s csak midőn egy El buscapié (A röppentyü) c. röpiratból - melyről tévesen azt hitték, hogy maga C. irta - a közönség arról értesült, hogy a Don Quijotte-ban előkelő személyek vannak szatira tárgyává téve, fordult az általános figyelem e regény felé. Don Quijotte hires mű lett, csakhogy C.-nek annyi ellenséget, támadást szerzett, hogy egészen 1614-ig semmit sem mert közreadni. Csak ebben az évben, midőn egy álnevü szerző a Don Quijotte folytatásaként egy könyvet adott ki, bocsátotta közre C. művének 2-ik kötetét, mely az elsőnek a szatirikus elem ereje tekintetében mögötte marad, de filozofiailag azt fölülmulja. Don Quijotte elterjedtsége tekintetében is páratlanul áll az irodalomban; első megjelenésétől napjainkig 400-nál több spany. kiadás jelent meg belőle, azonfelül minden európai nyelvre lefordítva (latinul is) több kiadásban van meg. Nyelvünkre Győry Vilmos fordította (Kisf.-Társ. kiad. 1873). Novelláiban: Novelas ejemplares (1613) C. hiven, élénken, szépen folyó nyelven festi a szevillai életet. 1614-ben adta ki Viaje el Parnaso (Ut a Parnasszushoz) c. könyvét és több drámáját, melyek közül a Numancia destruida (A lerombolt N.) a legnevezetesebb. Ezeknél nagyobb becsüek Entremeses-ei, melyek komikus tartalmukkal, természetességükkel és szellemességükkel tünnek ki. C. utolsó műve a: Trabajos de Persiles y Segismunda (P. és S. szenvedései), amely halála után jelent meg és amelynek, valamint Galatea cimü regényének ma csak irodalomtörténeti értéke van. Noha művei nagy hirnek örvendettek, C. élte végéig szegény maradt, s nyomorba jutott volna, ha Lemos grófja és a toledói bibornok-érsek őt segélyezésben nem részesítík. 1835-ben nemzete lakó háza előtti téren szobrot emelt neki. C. összes művei, a szindarabok kivételével, Madridban 1803-1805. (16 kötet), a Viaje el Parnaso kivételével 1820. (11 köt.), a Coleccion de los mejores autores espanoles-ban (Páris 1840-41), és a Biblioteca do autores espanoles-ban jelentek meg. A Don Quijotte-kiadások közül a díszkiadáson kivül (Madrid 1780, 4 köt.) a Pellicier (u. o. 1798, 9 köt.) és az akadémia kiadásai (C. életrajzával) említendők. A Don Quijotte megértésénél kitünő szolgálatokat tehet Clemencin Dezső kommentárja (Madrid 1833-39, 6 köt.). Magyarul megjelent még: A bőkezü szerető. (Külföldi regénytár XII köt.) Spanyolból ford. Lukács Móric. 1843. Gyermekek számára Don Quijotte-ot kidolgozta Karády Ignác. Pesten 1848.

Cervantit

ritka, antimón tartalmu ásvány, antimónoxid (Sb2O4). Sárga, földes oxidációi terméke az antimonitnak. Némelyek antimónokkornek tartják. Termőhelye Cervantes (Spanyolország), Pereta (Toszkána) és Borneo.

Cervelat

l. Húsárúk.

Červen

Tamás, besztercebányai nagyprépost, szül. Chizsnen (Árva vmegye) 1793., megh. Besztercebányán 1871. A budapesti szemináriumban végezte a teologiát. 1828 óta püsp. titkár, majd kanonok és apát, s 1861 óta nagyprépost. Nevét jótékonyadakozásokkal tette emlékezetessé s több tót irodalmi mű az ő költségén jelent meg. Egész vagyonát a turóc-szent-mártoni «Matica»-ra hagyományozta, melynek több éven át pénztárnoka s tiszt. elnöke volt.

Červeny

(ejtsd: cserveni;) Vencel Ferenc, cseh harangöntő és hangszerkészítő, szül. 1819-ben Dubečben. 1842-ben Königgrätzben érchangszergyárat alapított, mely készítményeinek eredetisége s kitünősége folytán jelenleg a világ első ilynemü gyárai közt foglal helyet. C. maga számos hangszeren jelentékeny javítást eszközölt, ezenkivül feltalálta 1844. a kornont (kürtalak szarufuvókával), 1845. a kontrabasszt (C-, F-, B-, Es-hangsorban) s ez volt a maga nemében 1873-ig a legnagyobb fúvóhangszer; a hangváltógépet a fonikont (baritonhangszer golyóalaku hangkehellyel, mely a hang harsogását csillapítja), a mély baroxitont, a kontra bugósípot (ércfúvóhangszer Eshangrendben, csőfúvókával), a tornász-, vadász- és primkürtöt, szubkontrabasszt, ujabban a vaslábak közt szabadon függő, azonnal áthangolható dobhármast, a harangakkordiont stb. C. az 1873-iki bécsi világkiállításon mint biráló működött.

Cervera

több város neve Spanyolországban; a jelentékenyebbek: 1. C., járási székhely Lerida tartományban, Leridatól 55 km.-nyire, (1887) 4151 lak., körfalakkal. 1717. V. Fülöp által alapított egyetemet későbben a barcelonaival egyesítették. 1810 szept. 5-én Macdonald itt a spanyol hadakon diadalt aratott és s várost hatalmába kerítette. - 2. C., járási székhely Palencia tartományban, a Pisuerga jobb partján 1167 lakossal. - 3. C. del Maestre, város Castellon de la Plana tartományban, a C. hirtelen áradásai miatt veszedelmes patak partján, 2435 lak., márványbányákkal. - 4. C. del Rio Alhama, járási székhely Logrono tartományban, az Alhama balpartján, (1887) 4966 lak.

Cervetri

(ejtsd: cserv-), falu Róma olasz tartományban, a tengertől 6 km.-nyire, a régi etruszk városnak, Cere-nek (l. o.) helyén.

Cervia

(ejtsd: cservia), város Ravenna olasz tartományban, 1 1/2 km.-nyire az Adriai-tengertől, lagunák közt, püspöki székhely, (1881) 3069 lakossal, szép székesegyházzal, fontos sókereskedéssel.

Cervicapra

Sund (állat), a párosujjuak (Artiodactyla) rendjében az üresszarvuak (Cavicornia) közé tartozó emlősállat-nem, hosszu, tövén gyűrüs, hegyén mell felé görbült szarvakkal, észre nem vehető könnygödörrel, meglehetős hosszu farkkal. Valamennyi faja Észak- és Közép-Afrikában él. A C. eleotragus Sund pároc életü, a C. ellipsiprymnus Sund 18-20-as csapatokba verődik.


Kezdőlap

˙