Csabak

(Telestes Heck), a nyilthólyagu halak alrendjének Pontyfélék (Cyprinoidae) családjába tartozó halnem, melynek hazánkban tenyésző faja az Agassiz C. (T. Agassizii Heck), nyulánk testü, mintegy 12 cm. hosszu halacska. Szine hátán sötétszürke, hasán ezüstös. Biztosan még eddig csak a Drávából ismerjük. L. Hermann O., A magyar halászat könyve II. kötet 723. Lap.

Csaba-monda

Hun mondáinknak Etele mellett Csaba a legkiválóbb alakja, de míg Etelénél az eredeti mondai vonásokból a nyugati krónikák adatai mellett alig maradt meg valami: ez a monda egykét lényegtelen részlet leszámításával egészen magyar. Csaba Etelének volt a fia Honorius görög császár leányától. Etele halála után két fia, Csaba és a német fejedelemnőtől született Aladár öszevesztek apjuk öröksége fölött; Csabával tartottak a hunok, Aladárral a németek élükön a ravasz Detréval és más idegen népek. A testvérek közt harcra került a dolog, melyben elébb Csaba győzött, de azután a 15 napig tartó sicambriai (Ó-Buda) véres ütközetben teljesen megveretett. Csaba testvéreivel és 15 ezer hunnal nagyapjához menekült Görögországba, népének egy töredéke, 3 ezer ember pedig a Chigle mezőre futott s onnan az erdélyi hegyek közé nyomult; ezek a székelyek elődei. Csaba 13 évig maradt Görögországban, de azután egyévi viszontagságos utazás után visszatért Scithiába, hol nagyapja, a még életben levő Bendekuz tanácsára Korozméniából vett feleséget, kitől két fia, Ed és a honfoglaló magyarsághoz csatlakozott Edemen, az Aba nemzetség őse született. Mint Székely I. folytatja a mondát, Csaba közeledni érezvén halálát, végrendeletében meghagyta a scithiai magyaroknak, hogyha megerősödnek, állajanak bosszut Etele ellenségein.

E monda többféle elemből alakult. Tulajdonképeni magvára az Anonymus által említett «Sobamoger», azaz Csaba-magyar elnevezés vezet; szerinte így nevezték a Zuárddal Rasciában Durazo környékén letelepült magyarokat. Ebből kitünik, hogy a Soba-moger tulajdonképen nép- v. törzsnév. A C. egész lényege azon sarkallik, hogy ezen törzs a legszorosabb kapcsolatban van a hunokkal. Ezen nyomon haladva rájövünk, hogy a VI-VII. sz.-beli bizanci irók és Jordanes szerint csakugyan volt egy olyan a magyarokkal is bizonyos kapcsolatban levő hun törzs, melynek neve összeköttetésbe hozható a Soba-mogerral. Ez a törzs a szabir, szavir v. szapeir, mely a Kaukázustól északra az Azovi tenger keleti partvidékén tanyázott a VI-VII. sz. folyamán s neve akkor kezd eltünni, midőn a keleti turkok vagyis a kozárok az Alsó-Volga mellékén elhatalmasodnak s az azon vidéken laó törzseket uralmuk alá vetik. Később a szavir vagy szevár mint a kozárok alá tartozó bolgárfajta népség jön elő. A X. század közepe táján Konstantin császár «Szabartoiaszfaloi» (Szabarétoi-.aszfaloi a. m. szabarok vagy aszfalok) néven ismét említi őket, még pedig egész világosan ugy, mint magyarokat, kiknek ez a régebbi nevük volt. Ezzel összhangzásban vannak Jordanes sorai, ki a hunok két törzséről szólva, egyiket szavirnak nevezi s midőn az ultziagirokat leirja, a szavirok helyett minden átmenet nélkül hunugurokra tér át, mintha csak az ő korában a szavirokat és a hunugurokat egy népnek tartották volna, Mindezek arra vallanak, hogy a Csaba-mondában csakugyan a szabir törzs emlékét tartotta fenna magyar hagyomány, s maga Csaba vezér e néptörzsnek a személyesítője, mely nyilván Kuvrát bolgár király unugurjainak, a VII. sz. derkén a kozárok által meghódított Batbaján (l. o.) népének, Konstantin kabarjainak és Anonymus kunjainak felel meg.

Ez adja meg a C. történeti hátterét, melyben (Csaba görögországi tartózkodása) valami homályos emléke maradt fenn annak, hogy Attila birodalmának felbomlása után a hunok egy töredéke Attila három fia, Irnák, Uzindur és Emnedzár vezérlete alatt a kelet-római birodalom területén, az Al-Duna mellett telepedett meg, honnan azonban nemsokára a Don mellékére költöztek. Ezen hunok pedig épp a magyarsággal voltak szorosabb kapcsolatban, mert a VI. sz. Jordanes szerint a hunugurok Scithiából kiköltözve Mőziában, Dáciában és Traciában, tehát az Al-Duna mellékén telepedtek meg, de már az ő idejében ismté Scithiában laktak.

Csabdi

nagyközség Fehér vm. Váli j.-ban, (1891) 1194 magyar lakossal. Nyilván a középkori Chopol (Csopol) községnek felel meg s elébb a Csopoli, később a Bicskei család tulajdona volt.

Csábító

l. Csáb.

Csábos

l. Csáb.

Csábrág vára

Hont vmegyében, meredek sziklabérc fölött romjaiban hever. Lytva vára név alatt már a XIV. században fennállott. Jelentéktelenségéből csak a XVI. században kezd kiemelkedni, midőn 1511. Bakócz Tamás érsek testvéreivel és unokaöccseivel együtt örök áron megvette s 1520. Nagyban kibővítette. Majd nemsokára egy garázda kalandor, Balassa Menyhért foglalta el, ki egyuttal Léva és Szitnya vára birtokában lévén, utonálló rablásaival Hont- és Barsmegye jó részében tönkre tette a közbiztonságot. Végre a pozsonyi országgyülés 1548. Elrendelte a martalóc üldözését, megbizván e feladattal gróf Salm Miklós császári vezért, ki a következő év elején négy-ötezer spanyol, német és magyar zsoldossal megindult Balassa és a Murányban rakoncátlankodó Basó Mátyás ellen. Szitnya és Léva megvétele után C.-ra került a sor, melyből Balassa (miután hiába kért segítséget a nógrádi bégtől) kiszökött ugyan János király birodalmába, de előbb megrakta jó vitézekkel és nagyon megerősítette. Salm faltörő ágyui azonban rést ütöttek a derékbástyán, mint Tinódi irta:

Igen törete gróf egy jelös bástyát

Ostromnak készíté ő minden hadát.

Szót adának, kérik a gróf Mikolát:

Hogy megkegyelmezjön, mert megadják az várat.

Az összelövöldözött várat törvényes ura, erdődi Pálffy Péter kapta vissza, kinek első gondja volt C. ujrapéítése és megerősítése. Ettőlfogva a vár magántulajdon ugyan, de védelméről állandóan királyi őrség gondoskodik, minek magyarázatát abban látjuk, hogy részint a török közelsége, részint a bányavárosok védelme szempontjából fontos katonai poziciónak tartották. II. Ferdinánd 1629. C.-t a hozzá tartozó uradalommal együt örök joggal báró Koháry Péter érsekujvari főkapitánynak és utódainak adományozta, s azóta e család, illetőleg leányági utódai, a Kóburg-Koháry hercegek birják, kivévén Bethlen, I. Rákóczy György, Thököly és II. Rákóczy Ferenc felkeléseinek korát, midőn a mindig királypárti családtól elfoglalták a fölkelők. 1709. Volt utoljára kuruc kézben. Akkor, gr. Páffy János császári tábornok egy kompánia labanc-hajdut kuruc ruhába öltöztetett és tiz megkötözött német katonát kisrtetett be velök C.-ba. Kovács János, Rákóczy, illetőleg a tulajdonos Bercsényi Miklós várnagya, nem sejtve a cselt, bebocsáttatá a labancokat, kik rabjaikat felszabadítva, azokkal együtt hirtelen lefegyverezték a 40-50 főből álló várőrséget. Két év mulva a szatmári béke visszaadta a várat Koháry Istvánnak, ki 1714. Országbirói méltóságra emeltetvén, attól fogva állandóan itt lakott. Itt szedte rendbe, itt gyüjtötte, részben itt irta lantos verseit, s itt érte a halál 1731 március 29. Halála után a Koháryak örömestebb tartózkodtak az ezen uradalomhoz tartozó szentantali kastélyban, s Mária Terézia koa óta elhagyták a várat, mely azóta romlásnak indult.

Csábrág-varbók

kisközség Hont vm. Korponai j.-ban, (1891) 343 tót és magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Határában a Litava patak völgyétől körülvett 346 m. magas meredek hegyen Csábrág vára (l. o.) romjai feküsznek. Jelenleg Kóburg herceg egyik uradalmának feje.

Csabranka

a Kulpa mellék-folyója, határfolyó Horvátország és a Krajna közt.

Csabrendek

(Sümeg-Rendek), nagyközség Zala vmegye sümegi j.-ban, (1891) 3378 magyar lak., postahivat. És postatakarékp., takarékpénztárral, jelentékeny marhavásárokkal és tanácsiparal.

Csaca

kisközség Trencsén vm. Csacai j.-ban, a Kisuca völgyében, (1891) 4360 tót lakossal, szolgabirói székhely, járásbiróság és adóhivatal; van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára; jelentékeny forgalmi pont, ahol a kassa-oderbergi vasutból a C.-saybuschi vasutvonal kiágazik. Elénk fakivitele van.


Kezdőlap

˙