Curculigo

Gärtn. (növ., Fabricia Thunb., Forbesia Eckl.), a hóvirágfélék többnyári növénye, 1-2 fajjal mind a két földrész tropikus vidékein és Ausztráliában. A C. orchioides Roxb. K.-Indiában, számos sárga, hosszunyelü virágokat hajt. Fűszeres gyökerét eszik. A C. recurrata Dryand. meg a C. Sumatrana Lodd. Jáván és Szumatrán hosszu, lándsás, méyen bordázott levéllel, csinos sárga virággal.

Curculio

Linnétől felállított régi, orrmányos bogárnem, amelyet azonban az ujabb időben számos másra különítettek el. Különösen a mai nap elfogadott Hylobius Schönh. helyett használták, amelynek fajai hazánkban is tenyésznek s a fák kérgének elrágásával nagyobb károkat is okoznak. L. Hylobius.

Curculionidae

(állat), l. Orrmányos bogarak.

Curcuma

L. (növ.), l. Kurkuma.

Curé

(franc., ang. curate) a. m. plébános, lelkipásztor.

Curée

(ejtsd: küré), a francia falkavadászatnál használt azon kifejezés, mely a leszúrt szarvas belső részeit jelöli és azon eseményt, midőn a falkát neki eresztik ezek felfalására. A «kapzsi»-ra eresztés «Halali» kiáltás és vadászkürtszó mellett történik az egész vadásztársaság jelenlétében. L. Falkavadászat.

Cures

a szabinok régi városa Itáliában, a monda szerint Titus Tatius és Numa róm. királyok szülőfölde. Róma fölvirágzása után jelentőségét elvesztette. V. ö. Lanciani a Commentationes philologe in honorem Mommseni-ben (Berlin 1877).

Cureton

(ejtsd: körtn) Vilmos, angol orientalista szül. Westburyben, Shropshireben 1808., megh. 1863 jun. 17. Oxfordban tanult, 1832. pappá szentelték, 1834. a Bodleian-féle könyvtár alkönyvtárosa lett, 1837. a British-Museumhoz hivták s az arab könyvek és kéziratok lajstromozásával bízták meg. A katalogus első kötete 1846. jelent meg. 1847 óta a királynő káplánja, 1850. a Szt. Margit templom lelkésze. Hirnevét főleg régi szír iratok kiadásával alapítá meg, melyek a keresztény egyház régi történetére nézve igen fontosak. Legelőször kiadta: -szír fordítását Ignatius leveleinek Polykarphoz, az efezusiakhoz és a rómaiakhoz (London 1845), mely élénk tollharcot vont maga után. C. nézeteit Vindicie (u. o. 1846) és Corpus Ignatianum (u. o. 1849) címü műveiben védelmezte. Ezeket követték: Athanasius ünnepi levelei, kritikai bevezetéssel (u. o. 1848); efezusi János egyháztörténetének harmadik része (Oxford 1853) és a Spicilegium Syriacum (London 1855), mely töredékeket tartalmaz Bardesanesből, Melitoból és Ambrosiusból. Továbbá a szír evangelium egy régi szövegének maradványai (u. o. 1858); kiadta Eusebius történetét Palesztina mártirairól (szír, u. o. 1861) stb. Ezeken kivül kiadta Al-Sâhrasztâni Vallási szekták és bölcsészeti iskolák (2 köt., u. o. 1842-46) címü művét; Tanchum rabbi Kommentárjait Jerémiás siralmairól (u. o. 1843) és Al-Nasafi A szunniták hitének oszlopa (u. o. 1843) címü munkáját.

Curia

(lat.). Egyike azon 30 osztálynak, melyre Róma legrégibb polgárai, a patriciusok osztva voltak. Minden C.-nak volt Curio-ja, ki a C. közügyeit rendezte. Igy nevezték továbbá azt a tért v. épületet, hol a C. összegyült. L. még Kúria.

Curiatiusok

a római monda szerint Alba Longából való három ikertestvér volt, kik, midőn hazájok és Róma között az uralomért a harc kitört, a római Horatiusokkal, ugyancsak három ikertestvérrel szembe szálltak. A Horatiusok közül ketten elestek már, midőn a harmadik csellel a C.-at egymásután megölte. Egyikök, Attus Curiatius állítólag a Horatiusok egyik nővérének jegyese volt. Alba Longa pusztulása után a C. nemzetsége Rómába telepíttetett át. Egyik tagját Livius konzulnak (Kr. e. 453), egy másikat decemvirnek nevezi. Későbbi korból egy C. Curiatius (Kr. e. 138) nevü tribunust ismerünk.


Kezdőlap

˙