Daunus

l. Daunia.

Dauphin

(fr., ejtsd: dofen, lat. delphinus), a francia királyság fennállásakor a trónörökös cime. Eredetét IV. Guigo viennois-i gróftól vette, ki paizsán egy delfinhalat viselt; erre vezették vissza a Vienne-i grófok és a Dauphiné tartomány fejedelmi cimüket. II. Humbert a Dauphinét 1349. Valois Károlynak, VI. Fülöp francia király unokájának hagyományozta, ugy azonban, hogy a legidősebb királyfi mindig ezen cimmel éljen. A D. XI. Lajosig fontos, majdnem uralkodói előjogokkal birt; később jelentőségét elveszítette és csak a cim maradt meg, mignem a juliusi forradalom 1830-ban annak is véget vetett. Az utolsó D. az angoiléme-i herceg, X. Károly legidősebb fia volt. A D. nejét Dauphine.nak hivták. Az Auvergne grófjainál is feltaláljuk a D. cimet. A D.-ek számára készítették, XIV. Lajos meghagyásából, Bossuet és Huet, a királyi hercegek nevelői, az ókori klasszikusoknak külön kiadását (in usum Delphini, Páris 1674-1730, 64 kötet), melyből gondosan kihagytak minden illemsértő és a fejedelmi méltóságot lealacsonyító helyeket. (V. ö. Grande Encycl. XIII.)

Dauphin

Albert, francia politikus, született Amiensben 1827 aug. 26. Jogot tanult s egyideig ügyvédeskedett. 1870-ben Amiens polgármestere volt, később pedig Somme departement főtanácsának elnöke lett. Szenátorrá választatván, a balközéppárthoz csatlakozott s 1886 dec. a Goblet-miniszteriumban a pénzügyi tárcát vette át, de már 1887 május 17. beadta lemondását minisztertársaival együtt, mivel a képviselőház az általa eszközölt pénzügyi megtakarításokat elégtelennek jelentette ki. Mandátumát megtartotta. 1889. egyike volt azoknak, kik leghevesebben támadták meg Boulangert.

Dauphiné

(ejtsd: dofiné), egykori tartománya és kormányzósága Franciaországnak, Bresse, Bugey, Lyonnais, Forez, Vivarais, Venaissin, Provence, Piemont és Szavoja közt. Nagyobb részét a Jura és az Alpok ágai borítják; ezek a Pelvouxban (4103 m.) érik el a legnagyobb magasságukat. Egykoron D. hét csodájáról beszéltek; ezek: Tour-sand Venin és Cuves de Sassenage Grenoble mellett, la Fontaine ardente Viftől DNy-ra, la Grotte de la Balme a Rhône közelében, la Fontaine vineuse és a Pré qui tremble Gapençaisben, végül a mont Inaccessible v. mont Aigmegj: nem lehet elolvasniille (2097 m.). Bár mindezek, az utóbbin és a balmei barlangon kivül nem valami csodás dolgok, a D. természeti szépségekben, szép látványokban nem szegény. A Rhône, Isere, Drac, Romanche, Drôme, Roubion, Aygues, Ouveze, Durance, Guil és számos patak öntözi. Természeti alkata szerint Haut- és Bas.-D.-re oszlott; amaz magában foglalta Grésivaudant, Briançonnaist, Embrunoist, Gapençaist, les Baronniest és Dioist; Bas.-D. pedig Viennoist, Valentinoist, Tricastint és Orange fejedelemséget. Fővárosa Grenoble volt. Területéből Isere és Hautes-Alpes départementokat alkották, azonkivül Drôme nagy és Vaucluse kis része szintén a régi D.-ből áll. - A római korszak előtt allobrogok, graioceles, segalaunés, voconces, tricatini, cavares és más kisebb gallus törzsek lakták. A népvándorlás után Burgundiának, későbben pedig Juran inneni Burgundiának volt alkotó része. Ez utóbbi azonban csakhamar kis fejedelemségekre oszlott, amelyek a német császár fensőségét ismerték el. Köztük a leghatalmasabbak voltak Albon grófjai, akik mind a Guy nevet viselték. Közülök a VIII. (megh. 1149.) fölvette a Dauphin nevet, IX. Guy pedig megszerezvén 1160. Vienne grófságot is, a dauphin de Viennois cimet. Ennek egyik utóda, de más ágból, III. Humbert 1349. VI. Fülöpnek, a francia királynak engedte át a D.-t, amely akkor kisebb volt, mint a XVIII. században. VI. Fülöp ezt fiának adta át apanageul és azóta mindig a trónörökösnek jutott. A XVI. században a protestantizmus benne csakhamar elterjedt és ezért a nantesi ediktum visszavonása után sokat kellett szenvednie. 1788. a vizillei tartományi rendek proklamálták először azon elveket, amelyeket az 1789. párisi forradalom juttatott érvényre. 1814. és 1815. lelkesülten küzdöttek az osztrák és szardiniai hadak ellen. V. ö. Guy Allard, Hist. généalogique des maisons du D. 1864-65. Joanne et Reclus: Excursions dans le D. Tour du Monde II. köt. Gariel, Bibl. hist. et litt. du D. 1869. Lory, Descr. géol. du D. 1868. Debriges: The Alps of the D. 1887. Maignien E., Bibliographie historique du D. pendant la révolution (2 köt. 1892).

Dauphinéi-Alpok

az Alpok azon részei, amelyek az egykori Dauphinét takarták. L. Hautes-Alpes, Isere, Vaucluse és Drôme.

Dauria

Transzbajkália szibériai tartomány K.-i része a Jablonoj-hegyek és az Argun folyó közt. Egykoron Mongolországnak volt része; az oroszok a XVII. század közepén foglalták el. Nevét a Daur nevü néptörzstől kapta. L. Transzbajkália.

Dausch

Konstantin, német szobrász, szül. a felső sváb Waldseeben 1841. Münchenben végezte művészi tanulmányait, 1869-ben pedig Rómába ment és ott 1873. műtermet alapított. Művei, a Sámson és Delila, Kalliope és Erato, Ifjukor és Öregség, Siegrfried és a sárkány, Herakles és a kentaur szoborcsoportok, Erato, egy bachansnő, Flóra, Euterpe szobrai, a négy évszakot, az éjt és a napot ábrázoló domboruművei, stb. mind a mai realisztikus iránnyal ellentétes klasszicizmusról tanuskodnak.

Dautova

nagyközség Bács-Bodrog vm. bajai j.-ban, (1891) 3168 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Dautresme

(ejtsd: dotrem) Ágoston Lucián, francia politikus, szül. Elbeufben 1826 máj. 21., megh. 1892 febr. 18. Tanult a párisi műegyetemen, majd Rouenben egy gyárat alapított. Ifjabb éveiben nagy előszeretettel foglalkozott a zenével s szerzett is néhány operát. A politikában a köztársasági pártot támogatta. 1876. képviselő, 1885. pedig a Brisson-miniszteriumban kereskedelmi miniszter lett s ez állását több kabinetben 1888-ig megtartotta. Egyik főrendezője volt az 1889. évi párisi világkiállításnak. 1891. szenátorrá választották.

Dautzenberg

János Mihály, flamand költő, szül. Heerlenben 1808 dec. 6., megh. Brüsszelben 1869 febr. 4. Eleinte magántitkár volt, később tanítóskodott, majd a brüsszeli banknál kapott hivatalt. Nagy érdemeket szerzett a flamand helyesirás megállapítása körül. Művei: Gedichten (Brüsszel 1850); Beknopte prosodia der Nederlandsche spraek (Antwerpen 1851); van Duyse-zal együtt irta a: Volksleesboek (Brüsszel 1854) és Verhaelen vit de geschiedenis van België c. műveket (Gent 1856, 1867), melyek pályadijat nyertek. Számos lapot is alapított. Hátrahagyott költeményei 1869. Brüsszelben jelentek meg.


Kezdőlap

˙