Debreceni reform. püspökség

Néha igy is nevezik a tiszántuli egyházkerületet, minthogy ennek püspökei legtöbbször egyszersmind debreceni lelkipásztorok is s mivel ezen kerület közgyüléseit is legtöbbször itt tartja, itt van főiskolája. A hivatalos neve azonban tiszántuli reform. egyházkerület vagy püspökség (l. o.), minthogy a királyhágón innen levő protestánsoknál nincs a püspöknek állandó székhelye, a püspök egyszersmind lelkipásztora is valamelyik gyülekezetnek s igy a püspöki hivatal ott van, ahol a püspök lelkészi hivatala. Csakhogy a tiszántuli kerületben rendesen a debreceni egyháznak valamelyik lelkészét szokták megválasztani püspökül, v. megfordítva, akit a kerület megválaszt püspökül, azt a debreceni egyház megválasztja lelkészeül.

Debreceni zsinat

mely 1567 febr. 24., 25. és 26. napjain tartatott, arról a három nagyfontosságu munkálatról nevezetes, melyeket Melius Péter készített ugyan, még pedig bizonyosan a zsinat előtt, de amelyek mindamellett is a zsinat munkálataként bocsáttattak azután közre. Miután a már elfogadott genfi hitvallás ünnepélyes megerősítése mellett, még befogadták a másokdik helvét hitvallást is, szükségét érezték egyuttal annak is, hogy a mindinkább fenyegető unitárius mozgalmakkal szemben hathatósan hangsulyozzák ellentétes, orthodox véleményüket, sőt nemcsak, hanem hogy egyházukat már most mint önálló testületet szilárd alapon szervezzék s az egyházi fegyelem és rendtartás módozatait határozottan megállapítsák. A zsinat munkálatai, melyek az általok kitüzött valamennyi irányban igen nagy befolyást gyakoroltak s roppant tekintélyre tettek szert, a következők: 1. «Brevis confessio pastorum ad synodum Debrecini celebratam convocatorum». Melius ezt János Zsigmondnak ajánlta jun. 25. kelettel. 2. «A Debrecenbe összegyült keresztény prédikátoroknak igaz és szentirás szerint való vallások». Ugyancsak Melius ezt a debreceni, nagyszombati, kassai és nagyváradi kereskedőknek ajánlotta. 3. Articuli ex verbo dei et lege naturae compositi». Ez első egyházi törvénykönyvből Gönczi György 1591. kivonatot is készített, mely «Articuli minores» nevet visel, az eredeti pedig «Articuli majores» néven ismeretes. Ennek érvényessége még a jelen században is el volt néhol ismerve. Magyarul kiadta a konfessziókkal együtt Kiss Áron «A XVI. században tartott magyar ref. zsinatok végzései» között (Budapest 1882).

Debreczeni

1. Dózsa. A XIV. sz.-ban virágzó főuri Debreczeni-család nagyságának és gazdagságának szerzője. Már 1292. birta Debrecen egy részét, utóbb rokonának Ráfáel bánnak javait örökölvén, még gazdagabb lőn. III. Endre halála után mindjárt I. Károly pártjára állott s Ottó hiába kisérlette meg Elep (most puszta Debrecen mellett) adományozásával őt maga részére meghódítani. 1312. részt vett a rozgonyi csatában. 1317. a föllázadt Kopasz nádor ellen küldött sereg vezérévé nevezte ki őt a király és a debreceni csatában sikerült a lázadókra döntő csapást mérnie. A következő évben mint ujonnan kinevezett erdélyi vajda (addig csak bihari és szabolcsi főispán volt) Erdélybe nyomult s ott Kán László fiait, Majsfia Majst és a többi lázadókat megverte, de egészen meg nem törhette. 1320. Sirok várát (Heves vm.) ostromolta. 1321 végén nádor lett, de már egy év mulva meghalt. V.ö. Turul, 1891. 1-9, 67-9.; Századok, 1888. 144.; Pór, Csák Máté. 141.; Komáromy András, D. nádor és a Debreczeni-család.2. D. Jakab, Dózsának, a nádornak fia. Sokáig, 1325-53. volt Pál testvérével együtt szabolcsi főispán, 1332. e mellett még régi ellenségüknek, Kopasz nádornak várában, Adorjánban várnagy. Pecsétnyomója (érdekes ritkaságkép) a nemzeti muzeum régiségtárában látható. Az atyjától összeszerzett (Berettyó-Ujfalutól Hajdu-Böszörményig terjedt) debreceni nagy uradalomnak szorgalmas védelmezője és gyarapítója volt (Turul: 1891. 69-74., Márki, Arad m. tört. 303.).3. D. Márton, bányász és époszköltő, 1848-ban egy ideig a pénzügyminiszterium bányászati osztályának főnöke. Született Magyar-Gyerő-Monostoron Kolozs vármegyében 1802 január 25., meghalt Kolozsvártt 1851 február 18-én. 1823-1826. mint bányagyakornok és rednai napidijas olvasztómester végezte Selmecen az összes bányászati tudományokat, 1827-ben kineveztetett a csertesdi kohóhoz helyettes kémlővé, 1829 végén a zalatnai kohó ellenőrévé, 1833. ugyanott kohónaggyá, 1839. bánya-kohó- s uradalmi igazgatóvá, 1840. az erdélyi kir. kincstárnál bányaügyi ideigl. előadóvá s végre 1842. tanácsossá. Tudományos és adminisztrativ sikerei következtében a kormány kisebb kitüntetéseken kivül az 1842. országgyülésen nemességre ajánlotta. 1848. az erdélyi országgyülés az unióbizottmány egyik tagjává választotta, s ekkor Pestre jött, ahol aug. 22. a magyar pénzügyminisztériumhoz tanácsossá neveztetett ki; kevéssel azután ismét leküldték Erdélybe a bányaügyek igazgatására. A szabadságharc elnyomása után Kolozsvárott perbe fogták és fizetése felfüggesztetvén, nejével és 6 gyermekével nyomorban tengődött, s végre a gond és bú sulya alatt összeroskadt. Az erdélyi bányászat igen sokat köszönhet neki: számos javítást és ujítást hozott létre, a kohóknál felhalmozott kénes ércekből ő kisérlette megelőször a kéngyártást, ő rendezte be a zalatnai kohónál a vasgálic-gyártást, az aranynak és ezüstnek kiejtését feketerézből szerencsésen keresztülvitte, az Erdélyben és külföldön is használatos csigafuvó az ő találmánya. Halála után került napfényre 16 énekes éposza, mely nevét a szépirodalom történetében is megörökítette. E költemény, melyet Mikó Imre gr. adott ki D. egyéb munkáival 1854-ben, Vörösmarty Zalán futásának hatása alatt készült. Címe: A kióvi csata; tárgya: Kióv ostroma a honkereső magyarok által; rövid tartalma: Périm, az oroszok nemzeti istene megharagszik Oleg fejedelemre, amiért az az ő szobrának ezüst fejét Szabolcs magyar vezér által elhagyta raboltatni, az ostromlók munkáját megkönnyíti, ugy hogy az oroszok végkép legyőzetnek, Árpád elnyeri Attila kardját s a hozzápártolt Kunokkal megindul Pannonia felé. - Az egész emelkedett hangon, az époszi stilnek megfelelően nemes nyelven van megirva, s számos részletében vetekedik a hexameteres magyar epika többi jeles termékeivel, minthogy azonban megjelenésekor az az iskola, melyhez tartozott, már idejét multa, hatása nagyon csekély volt s ugyszólván csak az irodalomtörténet kutatói foglalkoztak vele. V.ö. Mikó Imre gr.: Debreceni M. A kiovi csata előtt.

Debreczeni Ember

Pál, ref. lelkész és egyháztörténeti iró. Szül. Debrecenben 1660 táján nemesi családból, megh. Ó-Liszkán 1710 jun. közepén. Tanulói felsőbb pályáját 1678-82. végezte s mint végzett tanuló a szónoklati és költészeti osztályokban köztanítóságot is viselt. 1682. a s.-pataki iskolába ment tanítónak, 1683. u.o. 2. lelkészül megválasztatott. Tököli Imrétől nyert pénzsegéllyel Lejdában (1685) majd Franekerában (1686) hallgatta az egyetemi előadásokat, utóbbi helyen az «egyiptomi tiz csapásról» latin értekezést adott ki. Visszatért Patakra, lelkészi állomására, de a megváltozott politikai viszonyok ellene fordultak; jezsuita eszközlésre a pataki vártemplom a reformátusoktól elfoglaltatott (1686 dec. 5.), egy év mulva a főiskola is elüzetett. Ekkor mint számüzött a szomszédos Hotykán vonult meg, hol 3 évig nyomorgott. Innen hivta meg 1695. a fényes losonci egyház lelkészének; az itt töltött 6 év volt legszerencsésebb ideje; szeretet, jólét környezte, hittani tartalmu egyházi beszédeit itt rendezte sajtó alá, pártfogók segélték kiadási vállalatában s egyháztörténelmi művéhez is gyüjté az adatokat. Itt vette nőül egykori híres és szeretett tanára, Mártonfalvi Györgynek Margit nevü leányát. 1701. elfoglalta a szatmári papságra hivást, hol akkor főiskola is volt, de a háborus viszonyok miatt, miközben Szatmár feldulatott, menekülni volt kénytelen. Szülővárosa, hová a menekülők számosan huzódtak, ezek javára is nézvén, 5-ik lelkészi állomást szervezett, s erre meghivta D.-t (1704 febr. 3.). A forradalmi vihar egy év mulva itt is utólérte. A kuruc vezér parancsára a közeledő német sereg előtt Debrecent üresen kellett hagyni s 1705 okt. 19. a lakosok Tokaj felé költöztek ki. D. is elbujdosott; utoljára Ó-Liszka szerény gyülekezetében talált papi állomást; itt végezte be történelmi munkáját és életét is. «Egész élete majdnem örökös bolyongás volt» (Rotarides M. Lineamenta. 56. p.), «Égő városok rémítő lángja volt lámpása éjjeli bolyongása közben» (Révész Kálmán), annak, «kit az élet hányattatásaival szemben bizonyos passziv ellentállás más tekintetben a tudós csendes és kitartó munkássága jellemeznek» (Ferenczy Gyula). Egyetlen életben maradt leánya (Judit) Szatmári Paksi Mihály pataki tanárhoz ment nőül. Művei: Innepi ajándékul az Isten sátorába felvitt szent Siklus (Kolozsvár 1700.); Garizim és Ebal, melyeknek egyikén áldást, a másikán átkot parancsolt az Isten. A Bárány életének könyve. Vagy az isteni örök elválasztásnak és elhagyásnak dekrétomának nagy titkáról való elmélkedések (Kolozsvár 1702). «Historia Ecclesiae Reformatae in Hungaria et Transsylvania» lassanként gyüjtögetett ezen művével lett a magyar ref. egyháztörténelem megalapítójává; bátorította és irányozta erre Jablonszki E. D. berlini udvari lelkész 1703 márc. 19. hozzá intézett levelében, s egy másik 1709 jun. 7. levelében jeleseink arcképeit is sürgette. A mű 1706. készen volt s biráló átnézésre közölte Csécsi János pataki tanárral és tudós barátjával, Zádorfalvi Márton zempléni esperessel és Kocsi János debreceni lelkész és püspökkel. Ennek helyeslése után irta meg (1708) az előszót, de mielőtt kiadhatta volna, elhalt. Veje, Szatmári Paksi Mihály tanár küldte ki a kéziratot - kiegészítve 1715-ig az évi történetek sorát - Utrechtbe Lampe Adolf-hoz, az egyháztörténelem tanárához, aki azt saját szerkesztői neve alatt u.o. kiadta 1728. (4. r. 919. p.) s azóta forrásértékre emelkedett. Sajnos, hogy a szerkesztő-kiadó az eredeti alakból kiforgatta, elhagyta a fontos előszót s a hely és személynevek magyar kéz általi kijavításáról nem gondoskodott. Az országos könyvkiállításkor Budapesten 1882. felfedeztetett Ágoston József könyvkedvelő tulajdonában D. egyháztörténetének egy kézirata, melyet Révész Kálmán tett azonnal tanulmány tárggyá, s kiderítette, hogy azt Sinai Miklós debreceni tanár másoltatta le halála (1808) előtt gyorsan (18-20 kéz által), de ideje kijavítani nem volt s igy a tulajdonnevekbeli hiba még most sem javítható biztosan. E kéziratban megvan a történelmi becsü előszó s belőle - a Lampe-féle kiadással egybevetve - tisztán megtudható D. művének eredeti szerkezete. Péterffy Károly jezsuita (Sacra Concilia 1742), katolikus szempontból keményen megtámadta a Lampe-Ember művét. Szombati János pataki tanár (megh. 1813.) a pataki könyvtárban levő Lampe-féle kiadás példányát telejegyezte pótlásokkal s uj adatokkal.

Debreczeni Kalocsa

János, szül. Debrecenben 1632., megh. Polgáron 1710 közepe táján. Tanult Debrecenben 1650 tavaszáig, azután külföldre ment. A franekerai egyetem hallgatói közé 1653 okt. 29. lépett, innen nemsokára Lejdába ment át, hol 1654 márc. 4. iratkozott be, de csakhamar visszatért Franekerába. Itt azután több évet töltött s innen látogatott el a gröningeni egyetemre is, hazatérése előtt pedig Londonba, ahonnan 1658. vissza is jött Magyarországba, hol kecskeméti rektor, majd 1661.ugyanoda való lelkész lett. 1667. átment a tiszántuli kerületbe, hol először Hajdu- (akkor Rácz-) Böszörményben foglalt el lelkészi állomást. Innen 1669. Nánásra ment, hol csak egy évet töltött. 1670-74. ismét Böszörményben, később Derecskén. 1681-től Balmazujvárosban működött. 1683 végén kabai, 1686 márc. sámsoni, 1690. ujra böszörményi pap volt s mint ilyet választották 1691 elején esperessé. De még ez évben Bihar-Nagybajomba ment lelkésznek, honnan még 1697. előtt elment valahova. 1705. Polgáron volt pap s itt is maradt haláláig. Művei: De rerum modis (Leiden 1654); De formarum materialium origine (u.o. 1654); De existentia Christi aeterna (I-II. r., Franekera 1655); Halotti beszéd Felvinczi Sándor felett (Dicséretes emlékezet, Debrecen 1686); Halotti beszéd Szenczi Pál felett (u.o. 1691); Örök élet zsengéjének érzése; Szent Dávidnak hét paenitentia-tartó zsoltári (A «Keskeny ut» mellé csatolva, Sárospatak 1662); Isten ajándékával való kereskedés, avagy Énekek Énekének magyarázatja (Olaszból fordítva. Debrecen 1693). Uj kiadásban bocsátá közre Pápai Páriz Imrének Keskeny ut (Sárospatak 1662) és Medgyesi Pálnak angolból fordított Praxis pietatis (Kolozsvár 1677), ugyszintén sajtó alá rendezte Szathmári Ötvös Istvánnak Titkok jelentése (Szeben 1668) c. művét, mindeniket előszó kiséretében. Üdvözlő verset irt Egrespataki Andráshoz, ki Franekerában 1654. és Békési Jánoshoz, ki ugyanott 1656. értekezett, gyászverset pedig a Nógrádi Mátyás halálára 1681. V.ö. dr. Kiss Áron, D. K. J. (Debreceni Prot. Lap. 1883).

Debreczeni Szücs

János, ref. tanár, később lelkész, szül. Debrecenben, ahol tanulmányait is végezte. Azután külföldre ment s 1657-től az utrechti és franekerai egyetemen gyarapította ismereteit. Hazatérése után 1660-ban a bölcsészet tanára lett Debrecenben, de már 1665-től rác- (ma hajdu-) böszörményi lelkész volt. - Művei Conciliatorium biblicum, azaz a ...szentirásban...egymással ellenkezni láttató helyeknek...megegyezések (Thaddeus János latin könyvének ford.). Utrecht 1658; Exercitationum scholasticarum trias de scientia dei...Accessit etiam selectorum novi testamenti locorum a cavillis hostium fidei vindicatio. Franeker, 1659; Szivnek megkeményedése. Debrecen, 1662; Brevis tractatus de usu ac praxi verae logicae, u.o. 1663; Idvességnek uta...u.o. 1663; Acél tükör, azaz oly rövid tanítás, mely megtanít arra: kicsodák érdemesek a sz. minisztériumra s kik nem...u.o. 1666; Kéziratban maradt fenn: Brevis tractatus de vanitate et nullitate metaphysicae c. műve. - Héber üdvözlő verset irt Mártonfalvi Györgyhöz, midőn Utrechtben 1658. érkezett.

Debret

(ejtsd: debré) János Baptista, franc. festő, szül. Párisban 1768 ápr. 18., megh. u.o. 1848 jun. 28. Ifjan lépett be David műtermébe és mesterét Rómába is elkisérte. 1785. Franciaországba visszatérve, csakhamar tanár lett az École polytechnique-on. 1799. állította ki: Aristomenes megszabadítása (a montpellieri muzeumban) címü képét, amelyet 1804. az ifju Antiochus betegsége címü követett. Később leginkább I. Napoleon életéből merítette képeinek tárgyát; ezek közül felemlítendők: Napoleon köszönti a sebesült osztrákokat (1806); Napoleon amint buzdítja katonáit az abensbergi csata előtt (1810) stb. 1815. D. VI. János portugál király meghivására Rio-de-Janeiroba ment. hogy ott egy művészeti akadémia berendezését igazgassa. Itt az udvar számára is több képet készített, minő p. VI. János életnagyságu arcképe; 1831. visszatért Párisba s ott élt halála napjáig. Műve: Voyage pittoresque et historique au Brésil 1816-31 (3 köt., Páris 1834-39).

Debrey

1. István. Az Aba-nemből származó D.-család legnevezetesebb tagja. Mint nagy katolikus főurat, IX. Bonifác pápa többféle kiváltságban részesítette. 1403 előtt Zsigmond király kincstartója volt, de ez évben elpártolt tőle s a tiszáninneni részeken Ludányi Tamás egri püspökkel együtt főembere lett Nápolyi Lászlónak. S.-Patak mellett, bár nagy áldozatok árán, megverte Perényi Pétert, Zsigmond vezérét. Eztuán nejét és gyermekeit Tállya várában (Zemplén vm.) hagyván, Erdélybe ment uj királyának ügyeit előmozdítandó. De mig ő odajárt, Zsigmond Tállya várát megvivta s ennek hallatára bánatában meghalt (Monum. Vatic., S. I. T. IV. 71, 128, 277. Turul, 1892. 183-6. Fejér Cod. Dip., X/5 165-7.)2. D. Miklós. Az előbbinek atyja. Csak annyit tudunk róla, hogy 1357-58 körül országbirói helytartó volt s hogy ő szerezte meg családjának mindakét Debrő, Tótfalu és Kál (Heves vm.) kizárólagos birtokát (Turul 1892. 185-6.)

Debrosses

Károly, l. Brosses.

Debrő

község, l. Al-Debrő és Fel-Debrő.


Kezdőlap

˙