Dervent

az ugyanilyen nevü járás székhelye Boszniának Banjaluka nevü ker.-ben az Ukraina és vasut mellett, sik és termékeny vidéken, (1885) 4449 lak., egy erősség romjaival, 1886-ig itt volt a Bosznavasut igazgatósága, honnan Sarajevóba tették át.

Dervis

persa szó, a. m. az ajtó mellett tartózkodó, azaz koldus; igy nevezik az iszlámban a világ javairól lemondó, aszketikus életmódu embereket, kik annak dacára, hogy az iszlám tana a remete és szerzetes életet kereken visszautasítja, már e vallás fejlődésének régi korszakában jelentkeznek mint a mohammedán élet aszketikus irányának képviselői. Már az iszlám II. századában oly nagy számmal vannak és közöttük a közös célok tudata is olyannyira kifejlődött, hogy a keresztény szerzetes rendekéhez hasonló szervezetek létesülnek közöttük, melyeknek közös kapcsolatát egyrészt az aszketikus vallásgyakorlat, másrészt a mohammedán tanoktól eltérő misztikus és teozofikus vallásfelfogás (szufizmus, l. o.) alkotja. A D. rendek tagjai klastromokban laknak együtt, melyeket Tekkjéknek vagy Chánkáhnak neveznek; az ily társház élén, melyet a nép kegyelete dús alapítványokkal (vakf) szokott ellátni, a sejkh (másképpen pír, azaz öreg) áll; az ugyanazon rendhez tartozó társházak, melyek gyakran széles területeken vannak elszórva, mind közös központtól függnek, ahonnan fontos ügyekben utasításaikat veszik. A D.-rendek hagyománya keletkezésüket az iszlám négy első kalifájával hozza kapcsolatba, e hagyomány azonban történelmi értékkel nem bir. Eredetük azon idegen (persa ind) befolyással függ össze, melynek az iszlám kelet felé való elterjedésével mindinkább ki volt téve. A legrégibb, biztosan kimutatható D.-rend az alapítója (megh. 766) nevére Olváni-nak nevezett szerzet. Utána a legnevezetesebbek az 1182. keletkezett Rufái-rend (ordító D.-ek) a Sázili D.-ek (1258), a Mevlevik (1273), kiknek rendjét Dselál ed din Rumi, hires teozóf költő, a Mesznevi szerzője alapította (táncoló dervisek); a Nakisbendik rendje (1319) stb. E dervisrendek között vannak olyanok is, melyeknek tagjai a közönségnek mindenféle szemfényvesztő mesterséget, p. kígyóbüvölést, tüzes vasdarabok érintését, izzó parázs elnyelését, testük egyes részeinek éles eszközökkel való átdöfését stb. mutatnak be. Leghiresebbek e tekintetben a fentemlített Rufá'i D.-ek és a Sza’ adijja dervisrend tagjai (1335). A klastrom kötelékében élő D.-eken kivül vannak vándorló, kolduló D.-ek is, kik az iszlámvilág minden vidékét koldulva bejárják, és kik között nem ritkán találkoztak politikai izgatók, kik titkos missziókkal forradalmi mozgalmakat előmozdítottak és közvetítettek. A D.-ség virágzására nyilvános állásának emelkedésére nagy hatással volt az oszmán birodalom alapítása, melynek első századaiban az állam ügyeire a D.-ek nem csekély befolyást gyakoroltak. A Mevlevi rendnek Kóniában (Iconium) székelő főnöke még most is azzal a kiváltsággal bir, hogy a trónra lépő szultánt ő övezi Oszmán kardjával; ez a szultánok beiktatásának szertartása. A D.-eknek a néppel való sürü érintkezése, a köznépnek irántuk táplált ájtatos tisztelete és bizalma módot nyujtott nekik a közhangulat irányítására, nyilvános mozagalmak előidézésére és szítására. A máig fennálló D.-rendek legnagyobb része csak az oszmán birodalom alapítása után keletkezett; legutóbb a Dsemáli-rend (1750). E rendek között soká a legnagyobb befolyást gyakorolták a Bektasi-k (1357); az ő alapítójuk avatta fel az Orkhán szultántól alapított janicsár-intézményt, mely az említett renddel mindig eleven kapcsolatban is maradt, és közös izgatással vele együtt sok zavart okozott az államban, mig II. Mahmud szultán 1826. a janicsárok megsemmisítésével a bektasi derviseket s klastromaikat is üldözőbe vette. Az egyes dervis-szerzetek részint külső fellépésük, öltözetük, részint pedig közös istentiszteletük módja által különböznek egymástól; e közös ájtatos gyakorlat (Zikr) módozatait az egyes rendek főnökeik utján a rend alapítójára vezetik vissza. Ennek köpenye (khirka), ugymint egyéb, birtokában volt használati tárgyak, a rend alapítójától kezdve az egyik rendfőnökről a másikra szállnak és a testvérek fölött gyakorolt hatalmának, a renden belül elfoglalt hierarchikus állásának külső jelvényeiül szolgálnak. Neki a rend alsóbb főnökei, az egyes klastromok sejkjei, ezeknek a rendhez tartozó tagok feltétlen engedelmességgel tartoznak; olyanok az ő kezében, «akár a hulla annak a kezében, aki mossa». Némely rendhez rendes tagjain kivül még külső affiliált tagok is tartoznak, kik a polgári társadalomban megmaradnak, de ebben a rend érdekeit szolgálják, a lehetőség szerint a közös zikr-ekben is résztvesznek. A mohammedán országokban a D.-eknek nagy szerepe jut a nyilvános ünnepségekben különösen a próféta születésnapja és egyéb vallásos ünnepek és szertartások alkalmával (l. Dósze). Különösen a rend alapítója vagy egyéb a renddel kapcsolatos szent személyek születésének vagy halálának fordulóján (mólid) szoktak ünnepélyesen felvonulni és szertartásaikat gyakorolni. Bár a rendes D.-ek nyilvánosan a mohammedán vallástörvényekhez alkalmazkodnak, sok rendnek tanai nem mindenben egyeznek össze az ortodox iszlám dogmatikájával. A kifejlődött szufizmus (l. o.) csucsát a panteizmus és a nirvánával rokon tan képezi, mely szerint a D.-ség főcélja az egyéni élet megsemmisülése és az abszolut lényegbe való elmerülés. Erről énekelnek misztikus költőik bor- és szerelmi dalai, ezt értik ittasság és a szerelmessel való egyesülés alatt; erre magyarázzák Háfiz és még sok más költő világiaknak látszó verseit, melyeket szimbolikus értelmezéssel teozofikus tanaik tolmácsaivá avatják. Ily költemények kisérik misztikus gyakorlataikat, a táncos zikr-eket. Az arab költők között különösen Omar ibn al-Fáridnak (meghalt 1238) az érzékies vágyak kifejelzésének leple alatt teozofikus eszméket rejtő költeményei (Das arabische Hohe Lied der Liebe herausg, von Hammer-Purgstall, Wien 1854). Már az ortodox iszlámtól eltérő teozofiájuk, de még inkább azon jelenség, hogy e tanok fejlesztésének mértéke szerint a gyakorlati vallástörvényeket is kevésbé veszik, sőt bizonyos fokon azoktól teljesen felmentetteknek érzik magukat, a D.-ket ellentétbe helyezte a közönséges iszlám képviselőivel, az ulemákkal. Vannak rendek, melyeknek tagjai magukat ázád, azaz szabadoknak bi-sar', törvénynélkülieknek nevezik. Különös figyelmet érdemelnek az északafrikai rendek (itt a D. elnevezésére a marbut - marabut - azaz «megkötött» szót használják); ezek ugyan nagyrészt a keleti dervisséggel egyeznek, különösen a hires szent Abd el Kádir Dsiláni-t (1165) tisztelik mint alapítójukat. Azonban vannak ujabb időben alakult «testvéri» szövetségek is (Khván), melyek az európai befolyás elleni küzdelmet tekintik főcéljuknak; közöttük a leghiresebb a Sznuszi (l. o.) rend, melynek klastromai (závija) és rendtagjai egyrészt Egyiptomig, másrészt a Szahara sivatag legtávolabbi oázisaig el vannak terjedve. E rendek vándorló tagjainak nagy befolyása van az iszlám terjedésére az afrikai pogányok között. L. Szufi.

Dervis pasa

Ibrahim török tábornok és államférfi, szül. Ejubban (Konstantinápoly egyik külvárosában) 1817. A krimi háboru kitörésekor ezredes volt, 1862. mint osztálytábornok vette át a főparancsnokságot egy montenegro ellen operáló hadtest felett s a hadjárat befejezése után musir (marsall) lett. Később Albánia és Syria katonai és polgári kormányzója volt, majd 1873. Bosznia és Hercegovina katonai és polgári főkormányzója, de mert a felkelést nem tudta leverni, állását elvesztette s jó ideig kegyvesztett volt. Csak az orosz-török háboru kitörésekor (1877) bizták rá a Batum mellett állott hadtest fővezérségét, hol sikerült neki aránylag csekély erővel az ellenséget sakkban tartani. 1879 tavaszán visszatért Konstantinápolyba, miután egy kis ideig az erzerumi 4-ik hadtest főparancsnoka volt. 1880. sikerült neki az albánokat megverni, azok előkelőbb vezéreit elfogni és Konstantinápolyba vinni. 1882 juniusában D.-t Egyiptomba küldték, hogy közvetítőkép járjon el a Khedive és Arabi pasa közt, de küldetése eredménytelen volt. 1888 óta a szultán főhadsegéde. V. ö. Vasárnapi Ujság 1882. évf.

Derwent

négy folyó Angolországban. 1,80 km. hosszu folyó; a High Peakban, Derby É.-i végében ered, Derbynél hajózhatóvá válik és Leicester határán a Trentbe torkollik. Fő mellékfolyója a Wye. 2. 100 km. hosszu, York grófságban, az Északi-tenger közelében ered, New-Maltontól kezdve hajózható és Snaith közelében az Oureba szakad. - 3. 55 km. hosszu Cumberland grófságban, Westmoreland határán ered, átfolyok két festői tavon; a D.wateren és Bassenth waitewateren; az Ir-tenger Solway öblébe torkollik. 4. mintegy 50 km. hosszu, Allenahedsnél ered, Newcastle közelében a Tyneba szakad.

Derwentwater

v. Keswick-tó, Cumberland angol grófságban fekvő 5 km. hossz és 11/2 km. széles tó, amelynek vize rendkivül tiszta. Erdős, villákkal beépített dombos vidéke miatt Anglia egyik legszebb tava. Két, kertekké alakított kis sziget van a közepén.

Déry

(Mráz) 1. Mihály, kat. áldozópap, szül. Hévizen (Pesten) 1809 szept. 7., megh. Budapesten 1891 márc. 7. Különböző helyeken végezte iskoláit, 1827. teologusnak állt be és 1833. misés pappá szentelték. Több helyütt lelkészkedett, 1843-91. pedig a Sz. Rókus-kórház lelkésze volt. Az 1838. pesti árviz alkalmával többek életét mentette meg, 1846-48. egyházi könyvbiráló tisztet viselt; 1883. ötvenéves papi jubileumakor nagy ovációkban részesült; Budapest egy utcáját is róla nevezték el. Számos cikket, értekezést és két önálló munkát irt. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.

2. D. Istvánné, széppataki-Schenbach Rozália szinésznő, szül. Jászberényben 1793 karácsony éjszakáján, megh. Miskolcon 1872 szept. 29. Szülei Pestre adták német szóra a belvárosi plébánia kántorához, aki őt énekre is tanította. Itt ismerkedett meg a magyar szinészettel, mely akkor a «Hacker-szálában» nyomorgott. Legnagyobb vágya volt, hogy szinésznő lehessen s jelentkezett is a szinésztársulat igazgatójánál, Láng Ádámnál. Előbb kisebb szerepekben Széppataki Róza név alatt játszott; igazi debutje azonban 1810. volt Hamletben s csakhamar népszerüvé lett s attól kezdve ő volt a társaság lelke. 1813. férjhez ment Déry István szinészhez s 1815. társaságával Miskolcra került. Ekkor már oly hires volt, hogy a bécsi lapok is tüneményként emlegették. 1819. Miskolcról Kilényi társaságához szerződött Komáromba, és 1820. Szombathelyen, Pozsonyban, Sopronban, Kis-Mártonban s ősszel ujra Komáromban játszott, mindenütt diadallal. 1822-23. Székesfehérváron működött, majd Pestre jött «megmenteni a magyar becsületet». A sz.-fehérvári társulattól visszament Miskolcra, majd Nagyváradra s 1823. Kolozsvárra. Itt érte el művészetének tetőpontját. Neki lehet köszönni a magyar opera létrejöttét, mert a legfontosabb feladatot, a primadonnáét ő mindig fényesen oldotta meg. A kolozsvári társulattól 1827. ő is vándorutra kelt s miután ez Pesten megbukott, D. rövid időre Miskolcra ment, majd Kassára szerződött s itt töltötte el az 1835. terjedő időszakot. 1835. Szentpéteri meghivására a budai társasághoz szerződött mint első énekesnő s első szinésznő, minden szende és társalgási szerepre; itt nagy tetszés közt szerepelt, de 1836. ismét Kassán volt, nyáron pedig Kolozsvárott, honnan aug. 18. Budára ment. 1837. az aug. 22. megnyitott nemzeti szinházhoz szerződtette őt Fáy András havi 100 pengő forinttal s egy jutalomjátékkal. Szigligeti szerint D. komoly drámai szerepekben gyengébb volt és előadását a siránkozó szavalat egyhanguvá tette, de a vigjátéki és a naiv szerepekben kitünő és igen kedves volt, Mikor a nemzeti szinházhoz jött, müvészete már hanyatlóban volt; kis termete sem vált előnyére s el is hizott. Midőn Schodelnét 1838. a bécs-karinthiai kapu melletti szinháztól szerződtették az operához, D. a következő év elejével megvált a nemzeti szinháztól, s azután a vidéki szintársulatoknál vendégszerepelt. 1852. pedig végkép lelépett a szinpadról. Ettől kezdve férjével Diósgyőrben lakott, idejét gazdasszonykodással töltve. 1869-tól kezdve a Radnótfáy-alapból 100 forintnyi évdijban részesült. Férje halála után beköltözött Miskolcra nővéréhez Kilényinéhez s ott maradt haláláig. Hamvait a miskolci u. n. nagy-leány-sirkertben diszes emlék jelöli. Mint irónő is működött; fordított szinművei: A negyven esztendős férfi (vigj. 1 felv. Kotzebue után; Ó-rajzolat, vigj. 1 felv.; Kis cigányleány, nézőjáték 1 felv. Kotzebue után; Májusi nap, nézőjáték 5 felv.; Jelna, az orosz árva, vagy a szmolenszki nagy égés, dráma 3 szak. Scribe után kidolgozta Prix Adolf; A tizenhatéves királyné, vagy Krisztina szerelme és lemondása, dráma 2 szak., Hell Tivadar után; Éjfél, dráma 5 felv. franciából Lembert J. W. németből ford.; Aranyműves leányka, erkölcsi rajzolat az előidőből, 2 felv. Blum Károly után; Jóbarátok, nézőjáték 4 felv. Ziegler után; Paulina, nézőj. 5 felv. Weissenthurm Franul Janka után (ennek kézirata a nemzeti szinházban van). - Önálló munkája: Déryné Naplója, a Kisfaludy-Társaság megbizásából sajtó alá rendezte s jegyzetekkel ellátta Törs Kálmán (Budapest 1879-80., két köt.). - D. arcképe rézmetszetben a Honművész mellett (1835. 32. sz.) jelent meg.

Derzs

1. Kisközség Udvarhely vmegye homoródi j.-ban, (1891) 1342 magyar lak., gőzmalommal. Gót stilü templomában 1419-ből való falfestmények vannak. Hajdan számos előkelő magyar család (báró Apor, báró Diószeghy, báró Kemény stb.) birtoka volt. V. ö. Orbán Balázs, A székelyföld leirása. Bpest, 1868. I. k. 180. - 2. Tisza-D. nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vm. tiszai felső j.-ban, (1891) 2117 magyar lak., posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.

Derzsavin

Romanovics Gavril, hires orosz lirikus, szül. Kazánban 1743 jul. 3. (ó-naptár), megh. 1816. A tatár Murza Bagrimtól származó tiszt fia volt; 1762. a Preobrazsanszki testőrezredben szolgált. 1774. különösen a lázadó Pugacsev ellen tüntette ki magát. Katalin cárnő csakhamar fölismerte tehetségét s magas állami hivatalokba jutatta. 1793. titkos tanácsos és államtitkár, 1800. Pál alatt birodalmi kincstárnok, I. Sándor alatt 1802. igazságügyi miniszter lett, de már 1804. visszavonult a közügyektől. D. már igen korán tanusította fogékonyságát a költészet iránt s a Katalin idejebeli legjelesebb költők közé tartozik. Ódái közül az Istenhez cimü a legkiválóbb. Költeményeiben van erő, fantázia, sok költői szépség. Szülővárosában 1843. emlékszobrot emeltek neki. Műveit összegyüjtve 1798. s azóta számtalanszor kiadták. Zapiszki Derzsavina (D. emlékiratai) csak 1860. jelentek meg. V. ö. Szabó E. Orosz Költők (Bpest 1891.).

Derzsfi

l. Dersfi.

Derzsi

Károly, unitárius lelkész, szül. Pordátfalván, Udvarhely vmegyében 1849 dec. 19. Tanult a székelykereszturi, kolozsvári unitár. középiskolában, ez utóbbi helyen a teologiát is végezte 1870. Mint tanárjelölt két évig a tordai gimnáziumban tanított, 1872. Londonba ment s itt a Manchester New Collegeben két évig hallgatta a teologiai előadásokat, emellett az University Collegeben a klassz. filologiát és összehasonlító nyelvészetet. 1874. a tordai gimnáziumban a latin és görög nyelv tanára lett, 1879. Kolozsvárra választották meg teolog. tanárnak, de ezen állást nem fogadta el; 1881. a Budapesten alakult unitárius egyház lelkészévé lett s ez állásában működik jelenleg is. Munkái: Zsinati egyházi beszéd és ima (Kolozsvár 1876); Megnyitó ima és beszéd (Budapest 1881); Unitárius tájékozó (Budapest 1891). Szerkeszti 1882 óta az Unitárius kis könyvtárt az unitárius vallás és egyház ismertetése céljából. Eddigelé 53 füzet jelent meg belőle. Több értekezése a Keresztény magvetőben látott napvilágot p. Londoni vallásos élet és felekezetek.


Kezdőlap

˙