Desaugiers

(ejtsd: dezózsjé) 1. Márk Antal, francia zeneszerző, szül. Frejusban 1742., megh. Párisban 1793 szept.10. Több operát irt és különösen La prise de la bastille c. kantátéjával tette magát ismertté, melyet 1790. a szövetségi ünnep alkalmával a párisi Notre-Dame-templomban előadtak.

2.D. Márk Antal Magdolna, francia költő, született Fréjusban 1772 november 17., meghalt Párisban 1827 augusztus 9. Papnak szánták, ő azonban nem érzett erre hivatottságot és kalandos életre adta magát. San-Domingóban is járt s itt belebonyolódott a négerek fölkelésébe és fogságba került. E fogságából egy angol hajóra szökött, a mely azonban a sárgaságba esett D.-t New-Yorkban kitette. Felgyógyulása után zenetanító lett Baltimoreban. 1797. visszatért Párisba és 1805 óta Chansonjaival nevet szerzett. E dalait leginkább a Caveau moderne címü irókör számára költötte, amelynek 1806 óta ő volt elnöke is. 1815. a vaudeville-szinház igazgatóságát vette át, de sikert nem tudott elérni. Chansons-jai (Páris, 1808-16, 3 köt., 6 kiad. u. o. 1827) közül a La treille de la sincérité, Consolations de la vieillesse és Le pour et le contre cimüeket mai napig is kedvelik.

Desault

(ejtsd: dezól) Péter József, francia seborvos, szül. Magny-Vernais-ban 1744 febr. 6., meghalt Párisban (állítólag mérgezés következtében), 1795 jun. 1. Apja akarata ellenére egy faluban sebészetet tanult, később a belforti katonai kórházban továbbképezte magát, 1764 óta Párisban Petit, Louis, Morand, Sabatier tanárok alatt tanult, 1766 óta maga is boncolástani felolvasásokat tartott, 1776. az École pratique tanára, 1782. a Charité, 1788. a Hôtel-Dieu kórház fősebészorvosa lett. Itt alapította meg a kirurgusi-klinikai oktatást és ezzel együtt a francia sebészetnek egy egész uj korszakát. Nevezetesen javította a véredények lekötési módját, az aneurismák, csonttörések és ficamodások kezelését. Bichat, akinek D. barátja és jótevője volt, kiadta Oeuvres chirurgicales-jait, (Páris 1798, 3 köt., legujabb kiadás Rouxtól, u. o. 1813), amelyekben tanai bennfoglaltatnak.

De Sauss

latin természettudományi nevek után Saussure Henrik F. nevének rövidítése.

Dés-besztercei

és Dés-désaknai (sóbánya) iparvasut, l. Szamosvölgyi h. é. vasut.

Desbordes-Valmore

(ejtsd: débord-valmor) Marcellin Jozefin Félicité, francia irónő, szül. Donaiban 1785 jun. 20., megh. Párisban 1859 jul. 23. Már 16 éves korában a Feydeau-szinházhoz került, utóbb az Opére-comiquenál játszott, nőül ment Valmore tragikushoz és ettől fogva teljesen az irodalomnak élt és felváltva hol Párisban, hol Lyonban lakott. 1825. a király 1500 franknyi évi nyugdijat utalványozott neki. Művei: Élégies et romances (1818); Élégies et poésies nouvelles (1824); Veillées des Antilles (1820 2 köt.); Poésies inédites (1829 és 1860); Poésies (1829., 3 köt.); Les-pleurs (1833); Pauvres fleurs (1839); Contes en vers pour les enfants (1840); Bouquets et prieres (1843). L'atelier d'un peintre (1833, 2 köt.); Une raillerie de l’amour (1833); Le salon de Lady Betty (1836, 2 köt.); Violettes (1839, 2 köt.) regények.

Descabezado

kialudt, 3888 m. magas vulkán Talca chilei tartományban; a Cerro Azullal (3760 m.) különálló hegytömeget alkot.

Descamizados

(spany.) a. m. ingnélküliek; egy heves, elégedetlen, radikális klubpárt Spanyolországban, mely az 1820-iki forradalmi mozgalmak idején keletkezett.

Descamps

(ejtsd: dékam) 1. János, francia festő, szül. Dünkirchenben 1714., megh. Rouenban 1791. Coypel és Largilliere tanítványa, XV. Lajos szolgálatában dolgozott és egy festő-iskolát alapított. Festményeinél nevezetesebb két könyve: Vie des peintres flamands, allemands et hollandais (Paris 1753-63, 4 köt.) érdekes részletekkel, és Voyage pittoresque de la France et du Brabant (Paris 1769). - 2. D. János Márk Antal, az előbbinek fia, festő, szül. Rouenban 1742., megh. u. o. 1836. Irodalmi művei közül érdemdus munka a Catalogue raisonné des tableaux exposés au musée de Rouen (Rouen 1809). - 3. D. Sándor Gábor, francia festő, l. Decamps.

Descartes

(ejtsd: dekárt) René. latinosan Renatus Cartesius, vezéralakja a filozofiának, az ujkori gondolkodás legfőbb eszméinek első formulázója és hirdetője, a legnagyobb francia filozofus, született mint előkelő bárói család sajradéka, la Haye-ban, Touraine egy kis városában Tours és Poitiers közt 1596 márc. 31., megh. Stockholmban 1650 febr. 11. Igen gyönge testalkatu lévén (anyja mellbajban halt meg), csak nyolc éves korában küldték iskolába La Flechebe, a jezsuiták kollégiumába, ahol éles eszével, élénk képzelő erejével, nagy tudvágyával korán feltünt. Mikor kilépett a kollégiumból, saját kijelentése szerint, melyet Discours de la méthode c. első művében (egyike a legérdekesebb filozofiai vallomásoknak, melyekben az iró nemcsak belsejét tárja föl, hanem belső élete történetét hiven és nyiltan mondja el) találunk, mindent tudott, amit akkoriban egyáltalán tudtak, de ezt az egész tudást nem becsülte semmire, csak a matematikában talált bizonyosságot, de kevés filozofiai szellemet. 17 éves korában Párisba ment, ahol eleinte vigan mulatott, de egyszerre csak eltünt, s mint csak ujabban fedezték föl, Poitiersben tanulta a jogot. A következő évben egészen lemond a könyvekről s «a világ nagy könyvét» kezdi tanulni. Mint önkéntes Hollandiába megy Nassaui Móric zászlaja alá. Brédában egy falreagaaszt lát, melyben egy geometriai feladatot tüznek ki megoldásra. D. nyomban megoldja s ez által érintkezésbe jut a hires Beckmann Izsák matematikussal. Két évvel később Németországban találjuk, a bajor választófejedelem hadseregében, ahol részt vesz a 30 éves háboru első küzdelmeiben. 1619 telén a Duna melletti Neuburgban, Bajorország határán van szállása. Egészen magányosan élvén, itt öltenek először elméjében határozottabb alakot nagy matematikai fölfedezései s itt eszmél magára filozofiai gondolkodása is. Nov. 10., ugymond, «egy csodálatos tudomány alapját találtam». A következő éjszakában három álma volt, melyekben hite mint az igazság szelleme nyilatkozott meg előtte. Ily viharos módon nagy lelki rázkódások közt született meg az ujkori filozófia. Hálából D. fogadást tett, hogy elmegy Velencétől gyalog Lorettóba, amit meg is tartott. 1620. részt vett a fehér hegy melletti csatában, azután Buquoyt Magyarországba is követte. A hadjárat alatt különben mindig a háborunál jobban érdekelte a tudomány; Prágában első gondja Tycho de Brahe hires gyüjteményét fölkeresni. 1621. bucsut mond a katonaságnak, nagy utazásokat tesz Európában, visszatér Franciaországba s 1629. végleg visszavonul a világtól, hogy nyugodtan gondolkodhassék rajta. Hollandiában telepedett le, ahol 20 évig marad, gyakran változtatva lakóhelyét, melyet gondosan titkol barátja előtt, hogy rá ne akadjanak s ne háborgassák. Huszonnégyszer változtatta lakóhelyét és 9 különböző városban lakott. Jól érezte magát ez országban, hol senkisem ismerte s ahol a szabadság és műveltség minden kényelmét találta. Baráti viszonyba lépett Erzsébet hercegnővel, V. Ferdinánd leányával, ki a fehér hegy melletti csatában a cseh koronát elvesztette. A levelek, miket a filozofus, a nagyelméjü és finom műveltségü fiatal leányhoz irt, remekművek. Neki ajánlotta főművét, a filozofia alapelveit. Mindjárt az első években kidolgozta Hollandiában nagy művét: A Világról, melyet 1633. fejezett be. De midőn 1632. Galileit elitélték, D. félreteszi e kész művét, melyben egy csapáson jár Galileivel. A mű elveszett. 1637. jelent meg nyomtatásban első műve: A módszerről (francia nyelven), melyhez egy optikai, fizikai és geometriai értekezést csatol. Ez a mű alkot korszakot a modern filozófia történetében, melyet ettől az évtől kell számítanunk. 1641. kiadja a már régen kész Elmélkedéseket latin nyelven, melyet már előbb közölt volt sok tudóssal, kiknek ellenvetésével s ezek cáfolatával jelent meg a mű. 1644. legrendszeresebb művét teszi közzé: A filozófia alapelvei cimmel. Közben nagy mozgalom támadt e művek nyomán. Az ortodoxok keményen megtámadják D.-ot s keresztülviszik, hogy a szabad Hollandiában is, először Utrechtben (1643), azután Lejdában elitélik az uj tanítást. Műveit nyilvánosan elégetik, őt magát is veszély környezi. Hiába volt minden óvatossága, mellyel Galieli példáján akart okulni. Közben nagy csodálója akadt Svédországban, Krisztina királynő személyében, ki végre is arra birja a filozofust, hogy Stockholmba menjen az udvarhoz, 1649 október havában. Itt oktatja a királynét, de a zord égalj hatása alatt sulyosan megbetegszik s meghal. Csak 1667. vitték tetemét Párisba, ahol a St.-Etienne du Mont nevü templomban eltemették. Már előbb 1663. műveit az egyház a tiltott könyvek indexébe iktatta, «amig ki nem javíttatnak». 1852. Toursban emlékszobrot állítottak neki. Arcképét a hires Hals Ferenctől a Louvre őrzi. Halála évében jelent meg utolsó műve: A lélek szenvedélyeiről (les passions de l'ame, melyet még maga készíthetett sajtó alá. Azután is találtak hagyatékában néhány kisebb művet és töredéket.

D. egy nagy, mindenre kiterjedő világnézletet alkotott, melynek nem minden részét dolgozhatta ki részletesen, de amelyben korának természettudománya s a modern szellem magára eszmélése első hatalmas szintézisére akadt. D. szellemét a matematika és mekánika termékenyítette meg, de ő nem maradt a matematikánál és mekánikánál, melyben ugyancsak korszakot alkotott, hanem igazi filozofiai szellemmel és egész emberi tudást alapjától fogva revideálta, uj egységgé kapcsolta, uj szempontból, uj célzattal. Maga is igen jól ismeri vállalkozása nagy célját és nehézségeit. A kételkedésből indul ki. A középkorban a tekintély döntött, az egyház és Aristoteles tekintélye. Ezzel szemben D. határozottan a tekintélyt elvetve, mindenben kételkedik, ami előbb nem igazoltatott. Minden kétséges, még az is van-e testem, van-e világ, mert érzékeim tudósítanak erről, az érzékek pedig csalhatnak. Van-e egyáltalán igazság? Azaz, van-e valami, amiben nem kételkedhetünk? Van. A kételkedés, gondolkodás tény, én mint gondolkodó, vagyok. Cogito, ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok, az első igazság. Ime, az öntudat minden bizonyosság forrása. Gondolkodásunk s nem a tekintély egyedüli biró az igazság dolgában. Csak a gondolkodást ismerem közvetlenül, minden egyébről csak közvetett tudomásom van. Ez az első igazság azonban, melyre bukkantam, még egyebet is ad kezemhez: az igazságnak általában ismertető jelét, kriteriumát. Miért tartom amazt a tételt feltétlenül igaznak? Mert világosan s határozottan átlátom. Ez lesz ezentul minden igazság ismertetője, a világos, a határozott belátás. Ezzel a kriteriummal igazolja most D. isten létét. Tökéletlennek érzem magamat, ami föltételezi, hogy van mértékünk, mellyel mérve, magunkban fogyatkozást találunk. A tökéletlenség tudata föltételezi a tökéletesség ismeretét. Ezt az ismeretet tényleg megtaláljuk magunkban, isten fogalma az. De ez még nem bizonyítja, hogy ennek a fogalomnak létező valami is megfelel, azaz, hogy isten létezik is. De istennek bennem levő fogalma bizonyítja istennek rajtam kivül való létét, mert ez a fogalom olyan, hogy én nem lehetek oka; az okozatban nem lehetvén több, mint az okban van, e fogalomban pedig több foglaltatik, mint amennyi én tőlem telik. Isten fogalma a tökéletesség fogalma, én pedig fogyatékos, tökéletlen lény vagyok. Csak egy valóban tökéletes lény helyezhette belém e fogalmat. Ez a fogalom mintegy a bélyeg, melyet a teremtő a maga művére vésett. De ha isten van, akkor a világ is van; mert isten nem csalhat meg engem; ha tehát valamit világosan s határozottan átlátok, ez nem lehet nem igaz; a tévedés csak onnét származik, hogy nem várjuk be mindig az értelem nyilatkozatát. Már pedig a testek némely tulajdonságairól igen tiszta és határozott fogalmaim vannak, p. a kiterjedésről; tehát mondhatjuk, hogy a testek léteznek. Léteznek s egész mivoltuk a kiterjedés. A testek érzéki tulajdonságai, szinek, hangok stb. nem objektiv tulajdonságai a testeknek, mert nem világosak s határozottak, ezek csak az elmében vannak. Csak a kiterjedés igazi tulajdonsága a testeknek, alapja a matematikának s a fizikának is. A lélek fogalmának ellenben a kiterjedéshez semmi köze. A lélek fogalma egészen független a test fogalmától, tehát a lélek nem kiterjedt való, a lélek mivolta a gondolkodás. Tehát három szubstancia van: test, lélek, isten; mert szubstancia az, ami egészen független más dolgoktól.

De ha ez igaz, akkor voltakép csak egy szubstancia van, isten, mert csak isten léte független mindentől, a testet s lelket ő teremtette. Ezt D. el is ismeri. A szubstancia neve, ugymond, nem alkalmazható azonegy értelemben istenre s amazokra. De ennek további következményeit D. nem vonja le, ez a feladat Spinozára marad. Az ember testből és lélekből van összealkotva. De ha ez a két szubstancia annyira különböző, hogyan egyesülhetnek egy lényben? Nincsenek is belsőleg összekapcsolva! Mégis, a két szubstancia az emberben nem egészen független egymástól. A test hat a lélekre, a lélek a testre. Ennek lehetőségét D. nem magyarázza közelebbről s világosan s ezzel egy uj s fontos probléma van napirendre hozva, melyet a következő filozofusok: Geulinex, Malebranche, Spinoza, Leibnitz, mindegyik a maga módja szerint akar megoldani. (L. Occasionalismus, harmonia proestabilita). Az állatoknak D. nem tulajdonított lelket, gépeknek tartotta őket.

D. különösen fiatal éveiben szeretett matematikával foglalkozni. Abban a mértékben, amint filozofiai problemák megfejtésére tért át, a tiszta matematika iránt való érdeklődése csökkent. Egy időben kedvenc eszméje volt a matem. vonatkozások szükebb körét általánosabb, valamennyi tudományt körülfogó tudománnyá kitágítani, hogy ekként a speciális matematika univerzális matematikává legyen. D. a matematika terén a legnagyobb fontosságu felfedezéseket tette. Ő az analitikai geometriának megalapítója, ő mutatta meg, hogy minden görbe vonal két változó koordináta között felállítható egyenlettel fejezhető ki. Fontos vizsgálatok azok, melyeket az egyenlet polinomra nézve tett, a negativ gyökök valóságos jellemét kiderítette és azt az egyszerü szabályt állította fel, mely szerint a polinom tagjának előjeléből a pozitiv és negativ gyökök számára következtetni lehet. Tőle származik a negyedfoku egyenletek megfejtésére szolgáló egyik módszer, melynek segítségével a negyedfoku, a két quadratikus egyenletre visszavezethető. Ő használta először az exponenseket, miáltal a hatványokkal való számítást használatba hozta. D. a határozatlan együtthatók módszerének felfedezője. A matematikára vonatkozó felfedezésének legnagyobb része az 1637. megjelent: Essays philosophiques részét alkotó Géometrieben fordulnak elő. D. az analitikai geometria felfedezésével a matematika általánosításának hatására ért. A legközelebbi lépés a mekánikára való alkalmazása lett volna. De e téren sokat nem tehetett, minthogy mekánikai nézetei teljesen a sztatika körében tartózkodtak s a dinamikai gondolkodástól távol állottak.

A fizikában D. különösen a mekánika és az optika terén fejlesztette a tudományt. A principia philosophiae 1644. megjelent művében a mozgás általános törvényeit fejtegeti, melyek élére a Galileitől felállított tehetetlenségi törvényt teszi. Különösen világos és sikerült alakban állítja fel a virtuális sebességek elvét, melyet mint a sztatika alapelvét a csigasorra alkalmazza. A Traité de mécanique c. művében az egyszerü mekánika potenciákon mutatja az egyensuly törvényeit, mire ismét különösen a csigasor példáját használja, melyen az erő és a leirt ut közötti fordított arányosságot megmutatja.

A D.-féle fizika legsajátságosabb alkotása hires örvényelmélete, melynek alapgondolatát már Giordano Bruno mondotta ki. A D.-féle örvények (vortices) az egész világtért folyadék módjára megtöltő étert bizonyos tengelyek körül vezetik. Ez örvények közepében (vagy gyujtópontjában) a Nap áll. Az égi testek ez örvényekben vitorlától és kormánytól megfosztott hajó módjára usznak. A D.-féle az égi testek mozgására vonatkozó elmélet az angol és francia egyetemeken bámulatos sebességgel terjedt és erős gyökeret vert oly annyira, hogy később a Newton-féle nézeteknek csak lassanként sikerült az örvényelméletet megdönteni. D. alapigazságul felállítja azt a tételt, hogy a világban a mozgás mennyisége állandó. Ez a tétel egy később felismert általános igazság csiráját rejti magában, t. i. az energia megmaradása elvét. A fénytanban D. egy igen fontos törvényt fedezett fel, melyet később Snellius hátrahagyott, kiadatlan irataiban is megtaláltak, t. i. a közönséges fénytörés törvényét, mely a beesési és a törési szög szinuszaitól alkotott hányados állandóságát fejezi ki. Ez az optikai szabály a Descartes-Snellius-féle törvény neve alatt ismeretes. A második fontos felfedezés a fénytan terén a szivárvány tüneményének helyes magyarázata. Mintaszerü kisérleti vizsgálatok alapján találja, hogy a szivárvány a napsugárnak az esőben szenvedett töréséből és tükrözéséből keletkezik. A közönséges szivárvány a fénynek kétszeri törése és egyszeri visszaverődési alapján jön létre, a másodrendü szivárvány kétszeri törés és tükrözés következtében keletkezik. Minthogy azonban D. a fényszóródás okát nem ismerte, azért a különféle szivárványszinek keletkezését nem magyarázhatta meg kielégítő módon, mert az ő magyarázata, mely szerint a különféle szinek a fényt alkotó kis gömbök különböző sebességü forgása következtében jönnének létre, teljesen önkényszerü s ekként tarthatatlan volt. A halo-nak nevezett fényes gyürük keletkezését D. a levegőben lebegő jégkristályokon létrejövő fénytörésből és tükrözésből magyarázza. A többi tüneménykörökre vonatkozó nézetei nagyobbrészt teljesen önkényszerüek. Az anyag alkotására nézve az atomelmélet ellensége volt; ő a tért különböző finomságu anyaggal megtöltöttnek képzeli. D.-nak tulajdonítják még az u. n. Cartésius-féle búvár feltalálását. Ezen eszköz rendesen ördögöcskét ábrázoló üvegedény, mely az alak farkát alkotó kis csövön keresztül a külső vizzel, melyben usztatjuk, közlekedik. Az edény, melyben az ördögöcske uszik, hólyaggal vagy kaucsuklemezzel be van kötve. Ha a hólyagot megnyomjuk, a báb felső részében foglalt levegő összeszorul, helyébe viz tolul és a báb nagyobb sulyánál fogva elsülyed. A nyomás megszüntével a bábban foglalt levegő ujból kitágul, a betolult viz a csövecskén kiömlik, miáltal az ördögöcske tengelye körül forogva, felemelkedik. Ez az u. n. plongeur de Descartes azonban nem tőle származik, hanem Magiotti de Montevarchi Ráfael a feltalálója.

D. filozofiájának hatása igen nagy volt. Két momentum volt döntő. A tekintély elvét végleg lerontotta s az öntudatból való kiindulást tette a filozofia alapjává. Ez adja meg az ujkori filozofiának idealisztikus, kritikus s autonom jellegét. Továbbá a világos s határozott gondolkodásban kereste az igazság kriteriumát, a matematika példáját tekintve és rája támaszkodva. Igy építi föl tiszta fogalmakból a világfölfogás rendszerét s ezzel a matematikai gondolkodást teszi a következő korszak jellemző vonásává és a modern racionalismus (l. o.) alapjává. Az egész következő fejlődés az ő hatása alatt áll. A nagy rendszeralkotók a szárazföldön a XVII. és XVIII. században, mint Descartes elvei továbbfejlesztőinek tekinthetők s midőn Kant a XVIII. század végén ujból reformálja a filozofiát, némely döntő momentumokra ismét csak Descartesből indul ki. Óriási volt a közvetetlenül e rendszer nyomán támasztott mozgalom. Barátok és ellenségek nagy táborokban csoportosultak e rendszer mellett és ellen, mely mindenütt Európában éreztette hatását. A leghirnevesebb ellenfelei voltak Gassendi és Hobbes. A jánzenisták Port-royalban s a Congrégation de l'Oratoire tagjai Descarteshez szítottak. Magyarországon Apácai Cseri János (l. o.) volt első hive és kedvelője. Műveit a többi közt Cousin adta ki 11 kötetben (1824-1826). Foucher de Careil kiadatlan műveinek gyüjteményét adta ki 1859-60. (Oeuvres inédites de D.), továbbá érdekes levelezését: D. la princesse Elisabeth et la reine Christine, d'apres des lettres inédites (1879). Németre fordította főműveit Kuno Fischer, magyarra Alexander Bernát: Descartes, I. Értekezés az értelem helyes használatának s a tudományos igazságok kutatásainak módszeréről. II. Elmélkedések a metafizikáról. Filozofiai Irók Tára I. (Budapest 1881). Életrajzát megirta K. Fischer (Gesch. d. neueren Fil. I. 3 kiad. 1878). Millet, D., sa vie, ses travaux, ses découvertes avant 1637 (1867) és ugyanettől D. etc. depuis 1637 (1871).

Descendensek

(lat) a. m. lemenő rokonok, utódok. Az egyenes vonalbani (linea recta) rokonokhoz tartoznak, vagyis ahhoz a rokonsághoz, amelynél egyik személy a másiktól származik. D. az, aki a másiktól származott, ez utóbbi vele szemben felmenő rokonelőd, ascendens. Az egyenes vonalbani rokonoknál a rokonság közelét jelző fokok meghatározásánál az a szabály áll: «Tot gradus quot generationes» ahány a nemzés, annyi a fok. A gyermek tehát szüleivel első fokban, nagyszüleivel másodfokban rokon. Lásd Rokonság.


Kezdőlap

˙