Dinoceras

l. Dinocerata.

Dinocerata

Marsh. kihalt ősvilági elefántnagyságu emlősállatok, melyeknek maradványai nyugati Amerikában, Eocen - rétegcsoportokban találhatók. Marsh 1870. találta először nyugati Wyamingsban és három nemet: Dinoceras, Tinoceras és Uintatherium különböztetett meg. Az állat maga igen erős, zömöktestü, elefántnagyságu, csakhogy öt ujjú lábai rövidebbek. Feje (l. az ábrát) szarupajzzsal volt fedve; hogy rajta kinövés volt-e, és hogy mindegyik fajnál, az még nem bizonyos. Farka vékony és hosszu volt. Fogazatából itélve husevő lehetett, amennyiben felül nem volt metszőfoga, alul pedig 6 metszőfoga, továbbá oldalt kiálló hatalmas szemfogai és mindegyik oldalon felül, alul 6-6 erős zápfoga. V. ö. Marsch: Dinocerata (Washington 1886).

[ÁBRA] Dinoceras.

Dino Compagni

L. Compagni.

Dinocrates

l. Deinokratés.

Dinom-dánom

mulatság, korhelykedés; innen a közmondás: Egy-két napi D. három napi szánom-bánom.

Dinornis

Owen (állat). Kihalt neme a szárnynélküli (Apteryges) szárazföldi madaraknak. Külsejére az afrikai-struchoz hasonlított, de annál is magasabb volt néhány lábbal. A lábán 3 ujj volt. A csontjaik kevéssé voltak léggel teltek, hanem inkább velővel, és éppen ezért testök a röpülésre alkalmatlan nehéz volt. Valószinüleg növényevők voltak. A történelmi időkben még élt a D. Uj-zeeland szigetén, ahol a Maórok ma is borzasztó szinekkel festik azon harcokat, melyeket őseik folytattak ezen óriási madarakkal, melyeket ők Moa (Movie)-nak neveznek. Hochstetter és Haast hozták Európába az első teljes D. csontvázakat, melyeket az uj-zeelandi barlangok iszapjában találtak eredeti, természetes fekvésben. Hat faja ismeretes, legnagyobb a D. maximus v. giganteus Owen, mely több mint 10 láb magas volt; ismeretesek még az uj-zeelandi pleisztocén koru képződményekből a D. ingens, D. robustus, D. struthioides, D. gracilis és a legkisebb faj a három láb magas D. parvus Owen.

Dinornithidae

(állat), a strucfélékkel közel rokon, kihalt óriás madarak családja, melynek fajai Madagaskáron, a Maskárana-szigeteken és Uj-Zeelandban éltek; magukkal jóformán tehetetlenek voltak, repülni nem tudtak. Csontjaikból a muzeumok részére teljes példányokat is sikerült összeállítani.

Dinosauria

Owen (állat, Pachypodes Meyer vagy Ornithoscelidae. Huxley). Kihalt rendje a szárazföldi hüllőknek. Az idetartozó alakok tekintélyes nagyságuak, sőt némelyek óriásiak, gyíkalakuak, v. madarakhoz hasonlók, hosszufarkuak. Részben husevők voltak, részben növényekkel táplálkoztak. Mocsaras növénydus helyeken éltek. A végtagjaik csakis menésre és fogásra voltak alkotva, nem pedig uszásra. Ide sok alrend és család tartozik számtalan nemmel. Főbb nemek az Iquanodon, Megalosaurus, Brontosaurus, Diplodocus, Ceratosaurus, Compsognathus stb.

Dinotherium

Kaup. Kihalt óriási emlős állat. A növényevő cetfélék és a vastagbőrüek jellegeit egyesítette magában. Sokáig csak a koponyáját ismerték, amelyből meg lehetett állapítani, hogy orrmánya volt. Legérdekesebb az 1 m. hosszu állkapcsa, amely 2 kardalaku lefelé hajlott agyarral volt felfegyverezve. Az agyarai valószinüleg arra szolgáltak, hogy ezekkel a viz fenekéről a növényeket fölszaggassa. A koponyája elől aránylag keskeny, mert belül hiányzik a koponya üregét részben kitöltő sejtes csontszerkezet, mely az elefántnál megvan. Reuss később Csehországban megtalálta az állat összes csontjait, amiből kitünt, hogy a D. nagyobb volt minden mostani szárazföldi emlősnél; a test hossza 15-18 láb. A harmadkor középtáján (Miocaen) lépett föl s a harmadkor végén kihalt. Főbb fajai a D. giganteum. Kaup (Tapir giganteus), eleinte óriási tapirnak tartották, D. Cuvieri, D. bavaricum stb.

Dinter

Keresztély Frigyes, német neveléstud. író és pedagogus, szül. Bornában (szász királyság) 1760 febr. 29., megh. Königsbergben 1831 máj. 29. Gimnáziumi tanulmányait Grimmában, a teologiát és a filozofiát Lipcsében végezte. 1787-ben Borna-Kitscherben pap s 1797. a Drezda-Friedrichstadti tanítóképző intézetben igazgató; 1807-ben Borna-Görnitzben ismét pap lett. Ez utóbbi helyen a tanítói hivatás iránti hajlandóságát azzal mutatta ki, hogy kereskedők, tanítók, gazdák s leendő gimnazialisták számára iskolát nyitott. 1816. mint egyházi és iskolai tanácsost Königsbergbe hivták s egyszersmind az odavaló egyetemre a neveléstudománynak és a teologiának tanárává nevezték ki. Munkásságának fénypontja drezdai képezdei igazgatóságára (1797-1807) s königsbergi isk. felügyelőségére 1816-1831) esik. Tanítványait munkás, gondolkodó tanítókká nevelte. Előtte az egyéni szabadság s a lelki erők összhangzatos kiképzése volt a fő. Mint pedagógus nagy mester volt a katechetikai tanmódban s a leendő tanítóknak a tanításban való gyakorlati kiképzésében. Pedagogiai munkái közül különösen nevezetesek: Die vorzüglichsten Regeln der Pädagogik, Methodik und Schulmeisterklugheit (7. kiad. 1836); Kleine Reden an künftige Volksschullehrer (3. k.1837-1838). Összes műveit 43 kötetben adták ki (1840-51). Válogatott műveit Seidel adta ki két kötetben (Langensalza 1884-81) Görnitzben, hol több esztendeig paposkodott, szobrot állítottak emlékére.


Kezdőlap

˙