Diós-Győr

(Diósgyőr), nagyközség Borsod vm. miskolci j.-ban, (1891) 999 házzal és 6537 lakossal, közte 4777 magyar, 648 német és 1074 tót. Miskolccal vasut köti össze; van posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára, ipartestülete, iparostanonc-iskolája; állami jószágispánság. D. a Szinva völgyének alsó részében, hegyektől övezve fekszik: hajdan fallal övezett város volt; most sok diszes kincstári épület van benne. Lakói földműveléssel, mész- és gyümölcskereskedéssel foglalkoznak. D. mostani jelentősége iparvállalataiban rejlik. A községtől K-re van a D-i nagy állami vas- és acélgyár, mely 1880. a közmunka- és közlekedési (most kereskedelmi) miniszterium alá jutván, a m. kir. államvasutak gépgyárának igazgatósága alá helyeztetett; azóta teljesen átalakíttatott és megnagyobbíttatott. Magában foglal Bessemer-acélgyárat, Martin-acélgyárat, kavarópestet és 2 hengerművet, sinkészítőműhelyt, szög- és csavargyárat, öntő- és gépműhelyt s 2 téglagyárat. E nagyszerü vállalat 1891. évi termelése volt 235866 q acélgyártmány (1881 11460 q) közte 204458 q acélsin, továbbá 97101 q vasgyártmány (1881 40360 q), 13111 q különféle vasöntvény (1881 6240 q), 26469 q tüzálló tégla, cséve, kagyló és 1549490 drb. géptégla. A gyár leginkább a saját bányáiban termelt barnaszenet használja fel; e bányák a gyárteleptől ÉNy-ra vannak. D., Varbó és Parasznya községek határában s a gyárteleppel keskenyvágányu vasut köti össze, mely a gyári munkások szállítására is van berendezve; e vasut a Wiesner-táró és Pereces-telep közt 2,3 kméter hosszu alaguton megy át. A bányákat 1858-ban tárták fel, mostani területük 22000 ha; 1891. évi termelésük 1664514 q barnaszén. Az egész ipartelepen 2249 munkás (1881 csak 1138) dolgozik, közte 1514 mesterember és 735 napszámos; e számból a szénbányákra 459 munkás esik. A gyártelep és a bányák összes értéke 4,3 millió frt. anyagkészlete 2 millió frt. 1891-ben évi tiszta üzleteredménye 855796 frt. A munkások nagy külön munkástelepen laknak, ahol iskola, fürdő stb. van. - D. másik nevezetes iparvállalata a Kolba Károly tulajdonában levő papirgyár, mely kitünő minőségü merített papirt készít tiszta rongyból (40 munkás). Említést érdemel még a D.-i vár melletti Tapolca fürdő, vize 22,5° C. langyos tiszta hévviz, mely 2 tükörfürdőt táplál; ezenkivül 5 kettős kádu fürdőszoba s néhány lakószoba van a fürdőben. Tulajdonosa D. község.

D. vára a hosszura nyuló község déli szélén, a fürdő mellett van; 4 tornyu romjai ma is imponálnak. E helyen már a honfoglalás idejében volt (valószinüleg avar eredetü) földvár; később a magyar királyoknak volt itt váruk, melynek neve még a XIII. században is Nagygyőr volt s csak utóbb kapta az itt bőven termő dióról a D. nevet. 1252-ben Mária királyné, IV. Béla neje, lakóhelyül választotta D. várát. A XIV. század elején az Ákos-nemzetség Erne-ága birta (1248-1271 közt kapta Erne bán). Erne fia, István nádor egészen ujra építteté, ugy, hogy egyideig ezért Ujvárnak is nevezték. De fiai 1317. föllázadván, elveszítették. 1319. I. Károly Debreceni Dózsának adományozta, de később más birtokokért visszacserélte. 1341-ben már a királyé volt. Ettől kezdve királyainknak, kivált Nagy Lajosnak kedvelt mulató helye volt. 1369-70. huzamos ideig tartózkodott itt. 1381-ben itt irta alá a torinói békekötést. 1387. országgyülés volt itt. Zsigmond király pedig 1412. itt intézkedett a német birodalmi ügyekben itt kötött szövetséget a bajor hercegekkel. Ugyanő 1439. a várat nagy uradalmával együtt zálogba adta nejének Cilley Borbálának. Mátyás király és Mária (II. Lajos neje) gyakran tartózkodtak itt és a vár körüli erdőség (Uppony-erdő) gyakran voltak nagy vadászatok szinhelye. 1522. II. Lajos nejének, Máriának ajándékozta. I. Ferdinánd alatt Balassa Zsigmond volt D.-vár birtokosa és 1540. Ferdinánd a várat minden járulékával együtt Balassa Zsigmond és neje Fáncsy Borbála és fivérei nevére iratta 2000 aranyforintért. l569. az egész uradalommal együtt Perényi Gábornak adományoztatott; halála után enyingi Török Istvánnak és nejének adatott át. A Török-családtól a Tybold, majd a Haller-családra szállott. 1703. a királyi kincstár visszaváltotta; 1743. 100000 frtért gr. Erdődy Gábor egri püspöknek és gr. Butlernek, mint Almásy János és Fáy László teljhatalmu képviselőinek adatott át. D. közelében hajdan pálos-kolostor volt; ezt István nádor borsodi gróf és neje 1303. alapította, és Erzsébet királyné és fia I. Lajos megnagyobbította. 1526. I. Ferdinánd kapitánya, Serédy Gáspár a kolostort felgyujtotta, a szerzeteseket szétüzték és birtokait idegenek foglalták el. 1550. a kolostort végkép feldulták és abba csak adminisztrátorok neveztettek ki. 1620. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a kolostor javait 1300 frt-ért Rákóczy György nevére iratta. A XVIII. sz. elején a m. kir. kincstár visszevevén a D.-i uradalmat, III. Károly a pálos kolostort visszaállította; 1737. Szt.-Domonkos emlékezetére uj kolostor szerveztetett. Épületében most a kincstári tiszttartó lakik.

Diós-Jenő

kisközség Nógrád vmegye nógrádi j.-ban, (1891) 1827 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral; Almássy (1893-ig báró Piret-féle) kastéllyal. D. a D.-i vagy Börzsönyi hegység aljában fekszik, melyet vadban bővelkedő erdők borítanak; aljában gesztenyések vannak. D.-hez közel a Jenői tó van.

Diósjenői-hegség

l. Börzsönyi hegység.

Dióskál

kisközség Zala vmegye pacsai j.-ban (1891) 1044 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárrral.

Dioskoridés

Pedanius, görög orvos, született Anaza rbosban (Szicilia) Kr. sz. u. 1. sz.-ban. Az ókornak legjelesebb botanikusa és farmakologusa volt. Mint katonaorvos a római seregben szolgált, sok országot bejárt, ugy hogy az általa leirt növényeket nagyobbrészt látta is. Nagy műve: periulhV cimet viseli és 5 kötetből áll. Galénos birálata szerint a mű tökéletes a maga nemében; ezt bizonyítja különben az is, hogy az egész középkorban az orvosoknak ismeretforrásul szolgált. Irt még több munkát is melyek mind kitünőségéről tesznek tanuságot. D. fönemlített művének az V. sz.-ból származó hires kézirata van a bécsi udvari könyvtárban. Legjobb kiadása Sprengeltől van a Medici graeci gyüjteményben Lipcse 1829.

Dioskúrok

v. Tyndarésfiak (Tyndaridai), a két ikertestvér Kastór (lat. Castor) és Polydeukés (lat. Pollux), Helena fitestvérei, kik egy későbbi görög monda szerint egy tojásból keltek ki, melyet a Zeustól hattyu alakjában megárnyékozott Léda a Taygetos hegyén szült. Maga a D. név jelentése is: Zeusnak a fiai s erre vall a T. név is, amennyiben Tyndarés annyit jelent mint a (villámával) sujtó (Zeus). De midőn e névnek melléknévi jelentését már nem értették, egy Tyndarés v. Tyndareós nevü héroszt, ki Lakedaimón királya volt, költöttek Zeus mellé. Mint a derengés, ill. szürkületi világosság istenségei határozatlan körvonalakkal biró mitoszi alakokká váltak, kiket a görögök ezért a régibb időkben midőn vallásuk antropomorfisztikussá kezdett válni, majd halandóknak majd halhatatlanoknak vették. E meg nem állapodott, ingadozó, istenségi lényegükből magyarázható a Kastór halandóságáról és a Polydeukés halhatatlanságáról keletkezett monda, melyet még oda fejlesztettek ki, hogy azt költötték, hogy a halandó Kastórnak a halandó Tyndarés, a halhatatlan Polydeukésnak az olompusi főisten az atyja, és hogy Polydeukés, midőn fivére az Aphareusfiak (Idás és Lynkeus) ellen vivott harcában a Leukippos király leányainak elrablása alkalmával elesik, atyját arra kéré, hogy mindig Kastór oldalán élhessen, minélfogva a D. egy nap az alvilágban, másnap az Olimpuson élnek. A görögök tehát, midőn vallásuk már tökéletesen antropomorfisztikus volt, megistenült héroszoknak tekintették őket, kik hitök szerint részt vettek volt egyébként az argonauták (l. o.) menetében és a kalydóni vadászatban (l. o.) is, s megszabadították Helenát Théseus-Peirithoosék fogságából. E megistenült hősöket, mint a szükségből mentő, szabadító démonokat tisztelték s ennélfogva később a kabeirokkal (l. o.) is azonosították. A Szent.-Ilona tüzét a D.-nak tulajdonították és a hajósok hozzájuk imádkoztak veszedelemben. A rómaiaknak is megjelentek több csatáikban, igy, mint irják, a Regillus tavánál (496 Kr. e.) vivott ütközetben, minek emlékére a forumon nekik templomot emeltek. Miként Démétér, ugy ők is eredetileg istenségei voltak az achájoknak már a dórok bevándorlása előtt, s tiszteletök Lakóniából, Messzéniából és Argoszból elterjedt Attikába, de kivált Kyrénébe és Nagy-Görögországba, sőt már a III.sz.-ban Kr. e. az etruszkok is tisztelték Castur és Pultuc néven. Amforákon körültekerőző kigyókkal, csillagokkal (mivel a monda a csillagok közé is helyezte) szokták szimbolizálni; attributumuk a magos, pilosznak nevezett süveg és a ló, melyet ábrázolásokon kantáron fogva vezetni v. megülni szoktak. Táncokkal és lakomázásokkal szokták ünnepelni. V. ö. Furtwängler, a Roscher-féle Ausführliches Lexikon der griech. und röm. Mythologie I. köt. (Lipcse 1884-1886) 1154-1177. lapját.

Dioskuros

alexandriai pátriárka az V. században, l. Eutychés.

Diosma

L., (növ.), bálványillat, istenillat, a róla nevezett család örökzöld fokföldi cserjéje. Levele apró, mirigyesen pontozott, virága magános vagy csoportos, nagy, fehér vagy pirosas, erős zamatos illatu. 11 faja Afrika D-i részén terem, többje kerti disz. A D. alba Thunb. levele szálas, merev, finoman hegyezett, a széle porcogósan szegett, virága fehér. Virágzó ágait gyakran bokrétába kötik. V. ö. Bucco és Bukkócserje.

Diosmeae

(növ.), a szabadszirmu kétsziküek családja, a rutafélékkel rokon, valamennyi rokonságától az egyenes, nem görbült csíra valamint az különbözteti meg, hogy a magrejtő rekeszében csak két pete van. A gyümölcs belső rétege (endocarpium) a külsőtől rugalmasan pattan le, s a magvakat ugy szórja ki. 250 faja, 35 génusza van, ennek 5/6-a a déli mérsékelt földön él (Afrika d-i részében, Uj-Holland). Mindegyik éteres olajat és gyantát termel, ettől jó illatu. Némelyikben keserü anyag van, azért mint zamatos, futólag izgató, verejték- és vizelethajtó, görcscsillapító szert, sőt részben váltóláz ellen is használják. Ilyen az igazi és braziliai angoszturakéreg, (l. Galipea és Esenbeckia). Különöbző fokföldi Empleurum- és Barosma faj terméke, a folia Bucco. V. ö. Bartling und Wendland, Diosmeae descriptae et illustratae (Göttinga 1824).

Diosmin

(növ.), l. Bukkócserje.


Kezdőlap

˙