Diszpozició

(lat.), elrendezés, beosztás, terv, javaslat, rendelkezés, hajlam, képesség. A retorikában az anyag elrendezése (l. o.), katonaságnál a terv, mellyel valamely menetet, hadgyakorlatot vagy ütközetet ki kell vinni; lélektanban a. m. kedélyhangulat, hajlam valamihez; orvostud. hajlam (vmely betegségre, l. Diatéris); jogtudományban valamely vagyonjogi tárgyról való rendelkezés, és pedig élők D.-ja eladás-vételnél, ajándékozásnál és halálesetére való D. a végrendelet; ezért D.-képesség a. m. ilyféle intézkedésekre való jog; államszolgálatban a D.-ba való helyezés ellentéte az aktiv szolgálatnak, s ideiglenes nyugalombahelyezést jelent. - D. a zenében rendesen az orgonára vonatkozólag használják, és pedig kétféle értelemben: 1. D. az orgona fölépítése előtt készítendő tervezet és költségvetés, melyben pontosan meg lesz állapítva az orgona egyes részeinek mennyisége és elrendezése; 2. kész orgonákra vonatkozólag D. a műnek teljes leirását jelenti, melyből kivehető a regiszterek, manuelek, csatlók s a t. mennyisége és minősége.

Diszpozitiv törvények

(leges dispositivae vagy suppletoriae), a melyek valamely jogviszonyt csak arra az esetre szabályoznak, ha és mennyiben a felek máskép nem intézkedtek. Ellentétök a kényszerítő, parancsoló törvények - leges cogentes, imperativae, amelyek a jogviszonyt kötelezőleg szabályozzák. Az imperativ törvényben foglalt parancsok megszegése különböző következményekkel járhat, nevezetesen a törvény parancsoló tételének megszegésére hátrányt szab, tilalmának megszegését pedig a jogcselekmény semmiségével sujtja. P. a törvényes alakszerüségeknek meg nem felelő végrendelet semmis. Az ily törvény «lex perfecta»; amely törvény büntetést szab ugyan a törvényszegésre, de az illető jogcselekmény érvényét nem érinti, az «lex minus quam perfecta»; az a törvény, mely a tilalom megszegését büntetéssel és a jogcselekmény semmiségével sujtja «lex plus quam perfecta», mig végre az a törvény, mely a tilalom megszegésére sanctiót nem tartalmaz «lex imperfecta». A D. törvényektől megkülönböztetendők a permissziv (engedélyező) törvények, amelyek egyszerüen valamit megengednek.Deklarativ (kijelentő) törvények pedig azok, amelyek valaminek kijelentését foglalják magukban, de sem tilalmat, sem parancsot nem tartalmaznak. P. a btkv. 461 §-a mely meghatározza, kik tekintendők közhivatalnokoknak.

Diszragya

(növ., Calocladia Lév.), ragyagomba (Perisporiaceae, Erysipheae) hazánkban fák és bokrok (varjutövis, éger, nyir, kányafa, kecskerágó, egres, sóskafa) levelein 8 faja él.

Díszszázad

a király, valamint a főhercegek és főhercegnők, továbbá idegen uralkodó cs. vagy kir. fenségek, nagyhercegek, valamint trónörökösök, továbbá több más, a szolgálati szabályzat 50. §.-ban felsorolt magasrangu katonai méltóságok megérkezésekor vasuton vagy hajón, a pályaudvaron, v. a hajó kikötőhelyén egy teljes diszbe öltöztetett század (esetleg fél lovasszázad) vonul ki tisztelgésképen, ha lehet zászlóval és katonai zenekarral; ezt nevezik D.-nak. V. ö. szolgálati szabályzat 47-50. §§-ait.

Diszthen

(cyanit, kyanit, (ásv.), az andaluzittal s sillimanit-tal egyforma összetételü aluminium-szilikát (Al2SiO5), de anyaga amazokétól főképen abban különbözik, hogy vegyi szerek hatástalanok reá. Idősebb kristályos palás kőzetekben elég gyakori s pedig háromhajlásu oszlopos vagy táblás kristályokban (többnyire ikrek) és rostos, héjas halmazokban. Szine gyakran igen szépen kék (innen a cianit név), de sokszor szintelen, fehér, szürke és egyéb szinü is. Igen nevezetes keménységi viszonya, amennyiben egyazon kristály a legnagyobb eltéréseket mutatja, mit ásványon egyáltalán eddig észleltek. Egy irányban karcolva K. 5, egy másik, az előbbire keresztben haladó irányban pedig 7, egyébként pedig e két határ közt változó; e kétféle keménységére vonatkozik a Hauy adta D. név (dis-sthenos a. m. kétféle erejü). Igen jól hasad. Fjs. 3,56-3,67. Hazai termőhelyek: Rézbánya, Felső- és Alsó-Sebes, Oláhpián, Toplica Zsernest, Zood. A szép átlátszó kékszinü kristályokat régebben ékkővé munkálták meg s leginkább zafir helyett adták el. Az Indiából Európába küldött zafirok között néha még ma is feltalálható. Különösen Franciaországban s Spanyolországban használták a kereskedésbeli neve sappar v. sapparé volt (l. o.). A platinadrót használata előtt D.-lemezeken végeztek forrasztócsői kisérleteket mineralogiai laboratóriumokban.

Disztichiazis

(gör.), többsoru pillák, a nép nyelvén farkas-szőr, mely trachoma, a szemhéjszél gyuladása, hosszas hurut után támadó baj; a szemhéj szélének egyenetlen zsugorodása folytán egyes pillák vagy egész szakaszok elhagyják a többiek sorát, legörbülnek s folyton szurkálják, izgatják a szemet, Ki kell őket szedni, valahányszor kinőnek. Ha a pillák nagyon rendetlenül állanak, az egész pillasort ki szokták irtani a Flarer módja szerint, t. i. a szemhéj szélét két lemezre hasítják és a külső lemezből kivágják azt a csikot, melyben a pillák vannak, a seb simán összeforr; nem lesz ugyan pillaszőre az embernek, kopasz lesz a szemhéja (madarosis), de megszabadul kinzó bajától.

Disztichon

(gör.), kétsoros antik versszak, minő többféle van, mint a daktilikus hexameterből és tetrameterből álló D., számos epodikus D., de abban egyeznek, hogy a két sor más-más soralak, olykor külön ritmusfajhoz is tartoznak. Legnevezetesebb a hexameterből és pentameterből alkotott daktilusi D. (elegiai versmérték), mely az epikus hexameter után csakhamar, még a Kr. e. VIII. sz. közepén kifejlődött az ioni törzs költészetében, először Kallinos, Tyrtalos és Archilochos használták, és átmenetül szolgált a lirai formák képződésében. Szerkezeti elve az, hogy a hexameter fölveti a tételt, a pentameter pedig részletezi, bővíti, variálja s a hexameterben megütött hangot rezegteti tovább a maga gyöngébb, kétszer is megtörő hullámzásában. Ez elidőzés, révedezés egy-egy motivumnál lirai vonás és a D. volt a fejlődő lira első formája a görögöknél. Mikor pedig a lira is sokfelé ágazott s mindegyik fajának saját formája is támadt, a Disztichon főleg a reflexiv (elegikus és gnómikus) költészet számára foglaltatott le, s évszázadokon át ezen műfajok formája maradt. A római költészet is átvette, ahol legkitünőbb művelője Ovidius volt. Irták latin nyelven a középkorban is, s még inkább a renaissance óta. A modern nyelvek közül a németben (Goethe, Schiller) és a magyarban művelték leginkább. Nálunk Erdősi János irt először D.-okat 1541. legszebbeket Vörösmarty, Kazinczy stb., költőink szintén elegiákban és epigrammokban alkalmazták. Különosen az epigramm ellentétét és pointejét élesen kiemeli a disztichont alkotó két sor ellentéte, a pentameter két fele közti fokozat és a pentameter csattanó végződése.

Disztinnia

(gör.), némely régibb elmekórtani iró nevezi ugy a buskomorságot (Melancholia) általában, igy p. Flemming, Griesinger és Kahlbaum D.-nak vagy Dysphreniának nevezik azon elmezavarokat, melyek bizonyos kimutatható testi bajokból (reflex uton) erednek és ezen utóbbiak szerint megkülönböztetnek: D. Sexualist (nemi bajokból eredőket), D. hypogastricát (hasbajokból eredőket). D. neuralgica-t (periferikus idegek megbetegedése), L. még Buskomorság.

Disztonálás

alatt értjük az énekművészetben a «hamis éneklést», t. i. az előirt hangoktol való eltérést, tekintet nélkül arra, hogy kelleténél magasabban vagy mélyebben éneklik-e a hangokat; mig ellenben detonálás (l. o.) az előirottnál mélyebb éneklés.

Disztrofón

(görög), két strófáju vers, kétsoru strófa; disztrofikus, két soru, két strófáju.


Kezdőlap

˙