Druds

zendül hazugság, a druds, druzs, hazudni, csalni igéből, mely a német driugan trügen és az örmény drzsel szókkal rokon. Arimán egy alsóbb rangu démona, a hazugság szelleme.

Druey

(ejtsd: Drüé) Károly, svájci államférfiu, szül. Waadt kantonban 1799 ápr. 12., megh. 1855 márc. 29. Jogi tanulmányait svájci és német egyetemeken végezte. Szülőföldjén kezdette pályáját mint ügyész s 1831. államtanácsos lett. Eredetileg konzervativ nézeteket vallott, de később ugy politikai, mint egyházi tekintetben a radikálisokhoz fordult. Az 1845-iki válság kitörése után leköszönt ugyan állásáról, de nyomban azután maga állott az ideiglenes kormány élére. Mint kantonjának bizalmi férfia, nagy erélyt fejtett ki a szövetségi gyülésben a jezsuiták kiutasítása, a «Sonderbund» feloszlása és a svájci szövetség alkotmányának reformja érdekében. 1850. szövetségi elnöknek választották.

Druffel

Ágost, német történetiró, szül. Koblenzben 1841 aug. 21., régi westfáleni nemes családból, megh. Münchenben 1891 okt. 23. Tanulmányait Insbruck-, Berlin- meg Göttingában végezte. Azután Münchenben telepedett le, hol az ottani történelmi bizottság tagjaként kutfői publikációkkal foglalkozott. 1866. a Majnai hadseregben harcolt mint tart. tiszt, 1870/71. pedig a német-francia háborut küzdötte végig. Enenk lezajlása után magántanár lett a müncheni egyetemen, 1875. rendkiv., 1885. pedig rendes tanár. Munkái: Beitr. zur Reichsgesch., 1547-52. (München 1873-80, 3 k.); Des Viglius von Zwichem Tagebuch des Schmalkald. Donaukriegs (u. o. 1877); Monumenta Tridentina, oklevelek (1883); Kaiser Karl V. u. die Curie 1544-46 (1877-81); Der Augustiner-Mönch Johannes Hoffmeister (1878); Ignatius v. Loyola u. die röm. Curie (1879). Műveiben és birálataiban kül. az ultramontán irányt ostrozta.

Drugeth

-család. Frank eredetü nápolyi család, mely Magyarországba az Anjoukkal együtt bevándorolván, mint főrendü család, igen nevezetes szerepet vitt: Kiválóbb tagjai: 1. D. Bálint Zemplén főispánja, sz. 1577., Bocskay egyik fővezére, kinek halála után Erdély fejedelmévé akarta magát megválasztatni. 1608. országbiró, 1609. nádorrá lett jelölve, de közbejött hirtelen halála. Érdekes, magyar nyelven irt történelmi naplót hagyott hátra, melynek egy része latin fordításban Bél Mátyás: Notitia nova Hung. cimü munkájában, később magyar eredetiben a Tudománytárban jelent meg. - 2. D. Fülöp, I. Károly királyunkkal együtt 1301. jött Magyarországba, s ettől kezdve I. Károlynak jobb keze volt trónjának megszilárdításában. Sárosvára alatt két sebet kapott. Mint Szepes és Ujvár (a mai Heves, Abauj és Sáros) vmegyék főispánja, Csák Máté hadaival e részek megtartása végett több izben harcolt; egy alkalommal csak Éles János nevü nemesnek ügyessége mentette meg életét. 1317-1327-ig szepesi és ujvári főispán. 1322-23. a királyné tárnokmestere, 1323-1327. nádor volt. Megh. 1327 szeptember 9. előtt. Ő kapta I. Károlytól Lubló és Palocsa várakat, de fia nem lévén, ezek unokaöccsére Vilmosra szállottak. V. ö. Anjou-kori okmánytár. I. 446. stb. II. kötet Fejér. Cod. Dip. VIII/2. 453. Zichy cs. okm. I. 257. Századok 1881. 211. - 3. D. György, zempléni főispán, már fiatal korában Bocskay hive, s mint protestáns a vallásszabadság buzgó és lelkes harcosa. 1610. Pázmány Péter által a kat. hitre téríttetvén, a bécsi béke felbontása miatt 1611. Forgách Zsigmond nádorral Erdélybe tört, de Bethlen megverte. Nemsokára ezután Rákóczy Györgyöt támadta meg lengyel bérencekkel, de Bethlen Rákóczinak segítségére sietvén, D. Lengyelországba volt kénytelen menekülni, ahol 1620. meghalt. - 4. D. János, Fülöp testvére 1292-1312. még Sziciliában (nápolyi királyságban) tartózkodott. Magyarországba jövén gyorsan megtudta nyerni I. Károly király kegyét, ugy hogy testvére halála után 1328. ő lett a nádor s az volt haláláig, amely 1335 jun. 22. és nov. 2. közt következett be. Ő a Gerényi és Homonnai Druget család őse. V. ö. Századok. 1881. 133-145, 210-14 Anjoukori okm. II. és III. k. - 5. D. Miklós, I. János fia, a Gerényi Drugetek őse. 1330. Zách Felicián merényleténél a kis királyfiak életének megmentője és később Nagy Lajosnak a hadi dolgokban tanítója. 1336. ő kisérte a királyfit az osztrákok ellen indított hadjáratban. 1345-51-ig ungi főispán volt. 1350. résztvett a nápolyi hadjáratban és ezután Nagy Lajos királyunk őt Salerno kapitányává tette. Ez adott alkalmat Boccaccionak, hogy őt és családját - hibásan - Salernoból származtassa. Olaszországból visszajövet a király országbiróvá és turócmegyei főispánná tette, de ezeket nem sokáig birta, mert nem sokkal 1355 jun. 19. előtt már meghalt. V. ö. Hist. Hung. Fontes Dom. III. k. 121. Pór Nagy Lajos. 12.238. Szátray oklevéltár. Anjoukori okm. VI. 325. stb. ll.-6. D. Miklós. II. János fia, I. János unokája. 1372. ungi főispán és a királynak követe volt a római pápához. Tévedés őt a Gerényi ághoz sorozni. V. ö. Pór. Nagy Lajos. 398. Sztáray okl. - 7. D. Vilmos. Nagybátyjának halála után szepesi és ujvári főispán lett (1327-35), atyja halála után pedig annak helyébe nádor. Az 1335-iki, visegrádi, fejedelmi találkozáson már mint nádor szerepel. Meghalt 1342., nemsokára Nagy Lajos megkoronázása után. Neje volt Follia Mária nápolyi urnő, de gyermeke nem maradt. Gazdaságáról forgalmat nyujt az, hogy 1330. nyolc vára volt: Lubló, Dunajec (szepesm.), Palocsa, Szakolya (Sárosm.), Szalánc (Abaujm.), Barkó, Terebes (régen Páris) és Jeszenő (Zemplénm.). V. ö. Századok. 1881. 210. Anjoukori okm. Pór. Nagy Lajos. 262. Fejér. Cod. Dip. VIII/3. 507. Wertner Mór, A D. genealogiájához (Turul 1891, Hampel régibb értekezése ellen irt cikk). Lehoczky T., A D.-család és az Althan-család cimere (Turul 1884). - 8. D. Zsigmond, 1676. a pápánál járt, kitől egy vértanu tetemét nyerte ajándékul. Előbb Thököly, később a király hive. 1648. Thököly elfogta s lefejeztette. Irt: Nucelus rerum Hungaricarum, studio non modico excerptus et Bonfini historia (1581) cimü munkát, s azt I. Lipótnak ajánlotta. Ő volt családjának utolsó sarja.

Druidabarlangok

l. Druidakövek.

Druidahegyek

l. Druidakövek.

Druidák

(Druidae, Drysidae), igy nevezték a régi gallusoknál az uralkodó osztályok egyikét, mely osztály tagjai mindannak letéteményesei voltak, ami egy nemzet szellmi életéhez tartozik. Ők voltak a papok, tanítók, orvosok, sőt birák és a törvények szellemi előkészítői is. (A másik uralkodó osztályt a harcos nemesek, v. lovagok képezték). A D.-k nem képeztek elzárt kasztot, amennyiben a Druidaság nem volt csak egy bizonyos meghatározott számu család tulajdona és ujoncokat mindig vettek fel, még pedig, minthogy a Dk.-k mint az ország legelső rendje, fel voltak mentve minden közszolgálattól, adótól és hadi szolgálattól, ujoncaikat rendesen az előkelő nemességből vették. Annyi azonban bizonyos, hogy szorosan elzárt testületet képeztek s ujoncaikat is, kiknek hosszu éveken keresztül kellett tanulniok, a profán néptől távol tartották. Az ujoncok tanulták a hit és erkölcsre vonatkozó dolgokat, ezenkivül a számtant, csillagászatot, a természet ellesett titkait, a gyógyfüvek ismeretét, a jogot, egy szóval mindazt, ami tudás, akár vallásos, akár profán téren a D.-ák birtokában volt, tanulták pedig gnomikus és jelképes modorban s a tanultakat leirni tilva volt. Sajátszerü irásuk volt, melyet a rómaiak görögnek tartottak; volt időszámításuk, még pedig igen kifejlett. Állítólag annyira haladtak a csillagászatban, hogy az égi testeket nagyító üveggel tudták már vizsgálni. Mindaz, ami erkölcstanukról a klasszikus iróknál fennmaradt, azt bizonyítja, hogy lényegében nemes volt. Az istenek tiszteletét, minden gonoszságtól való tartózkodást és a harci bátorságot istápolta. Hitte a lélek hallhatatlanságát, még pedig lélekvándorlással. Nagyon természetes, hogy a legfőbb lényről való felfogásuk legismeretlenebb előttünk s pedig nemcsak azért, mert ez volt legjobban elrejtve a profánok, tehát az antik irók előtt is, de mert ez lehetett ők maguk előtt is a leghomályosabb. Annyit mégis tudunk, hogy hittek egy, az ember sorsát intéző gondviselésben, amit az is bizonyít, hogy jósok is voltak köztük. Örökkévalónak hitték a lelket, de örökkévalónak az anyagot is. Ha mindennek dacára a D. kultust sokan a legstötétebb babonákkal telinek mondják, mely az emberáldozattól sem volt tiszta, ennek alapja inkább profán tudományuk lényegében keresendő, melyben különösen az orvosi tudományok közt sok babonát találunk. Igy tagadhatatlan, hogy a megölt embernek husát betegségekben hatalmas szernek tartották. Mindent gyógyító szernek tartottak egy Selago nevü növényt, melyről nem tudjuk mi volt tulajdonképen, csodagyógyszerük volt a Verbena és a tölgyfa virága is. Hogy talizmánjuk volt, ebben igen sok más néppel osztoztak, mindössze ama különbséggel, hogy más volt a talizmánjuk, melyet állítólag holdfény mellett, sok kigyóból összegyüjtött kigyónyál- és mirigyekből készítettek s keblükön hordoztak. Hogy a föld természetével több-kevésbbé tisztában voltak, bizonyítja az a felfogásuk, hogy a földet egyszer tüz dulta fel. Isteneiknek szoborban való előállítása nem lehetett előttük teljesen idegen. Különösen Merkur volt kedvelt istenségük. Egyik fontos feladata volt a D.-nak a jóslás. Jósoltak pedig a madarak röptéből és hangjából, állatok beleiből, sőt az emberáldozatok alkalmával az áldozat vonaglásaiból is. Voltak ezenkivül különféle varázsformuláik, melyekkel az istenség akaratát és szándékait kutatták. Az áldozatok bemutatása természetesen kizárólag az ő előjoguk volt. Nem tagadható, hogy az emberáldozat, bár nem egészen erkölcstanukból kifolyólag, helyet foglalt az áldozatok közt, de ez, amennyiben nem orvosi szempontból történt, rendesen nem volt egyéb a gonosztevők kivégeztetésénél, v. néha olyanokat áldoztak fel, kik erre önkényt vállalkoztak. Áldozatok alkalmával a D. papok fehérbe öltöztek s fejüket tölgykoszoruval övezték; mozdulataikkal mindig a nap keletről nyugotra való mozgását követték tehát mindig balkéz felé. A D.-k ily nagy szellemi hatalom birtokában természetesen igen nagy befolyással voltak ugy az állami, mint a magánéletre. Méltóságukat különös ruházatuk által is feltüntették. Élükön egy főpap állott, kinek halála után a rangban legidősebb következett. Ha több volt a jogosult, akkor szavazás döntött, mi néha fegyveres harcokra is adott köztük alkalmat. Az antik irók D.-nőkról is tesznek említést, kik jóslással foglalkoztak. Kétségtelen, hogy a D.-nak már a római kolonizáció előtt is voltak templomaik, de hogy ezek milyenek voltak, arról biztos tudomásunk nincs. Hogy azonban azok az emlékek, melyek ma D. templomok, D. hegyek, D. oltárok, D. kövek (l. o.) neve alatt ismeretesek, velök semmi összeköttetésben sincsenek, annyi bizonyos. Kultuszukban a tölgyfa különös szerepet játszott, az árnyas tölgyfaberkek tehát bizonnyal szentelt helyeik lehettek. Nevüket is sokan a görög druV a. m. tölgyfa szótól akarták, éppen ezért származtatni, ez azonban nem több szószármaztatási játéknál. Sokkal valószinübb, hogy az ős britt szó Derwydd, v. Dryod, mely bölcset jelent, van nevükkel összefüggésben.

A Druida intézmény kétségtelenül őseredeti származásu. Azt ma már lehetetlen kimutatni, hogy mely elemek vannak belé keveredve s ezek honnan jutottak belé. Barth szerint a frig-tráciai, névszerint a szamotráciai kultusszal áll összefüggésben, mig mások egyenesen Pythagoras tanait látják bennük, mely Massilia révén jutott volna Galliába, hol az a gallusok fejében sajátos irányban változott át. Ez az átváltozás, vagyis annak teljes virágzásában való kifejlődése alig mehetett a nagyon is mozgalmas történelmü Galliában végre. Sokkal alkalmasabb volt erre Brittannia, ez a lehető legtisztább kelta ország s csakugyan Caesar is azt mondja, hogy a Druidaság innen került be Galliába, hol ő azt már teljes virágjában találta. Éppen Britannia másrészt az az ország is, ahol a D. még a középkorban is fenntartották magukat s a kereszténység tüzzel-vassal üldözött ellenségei voltak, mig Galliában jóllehet Caesar, a hagyományos római politika szerint, felhasználta az ő n agy politikai befolyásukat, hogy az erősebb törzsek közt meghasonlást idézzen elő s igy általuk uralkodjék felettük, de már ő utána a D.-k elvesztették befolyásukat, megszüntek elismert rend lenni, mig végre Claudius császár egyenesen eltiltotta a Druida szertartásokat s ezáltal lesülyesztette azt a közönséges babona szinvonalára. Mint ilyen aztán persze Rómába is utat talált a hanyatló időben, mikor Róma az egész világ babonáinak befogadására alkalmas volt. Ezen a réven aztán bizonyos babonák tovább éltek még akkor is, mikor a D. iskolák közül számosan mint p. burdigalai, narboi, tolosai stb. már rég keresztény iskolák lettek és eljutottak a nyugaton a nép közé, hol egész mai napig tovább élnek. A D.-ról legelőször egy a mágiáról szóló munkában van említés, melyet Aristotelésnek tulajdonítanak, de ez a munka apokrif. Elég hitelességgel irnak róluk Julius Caesar, Ammianus Marcellinus, Plinius, Diodoros, Strabo, Lucanus, Plutarchos, Aelianus, Suetonius, Seneca, Tacitus, Juvenalis stb.

Druidakövek

A megalitikus emlékeket összeköttetésbe akarták hozni némelyek a klasszikus iróknál felemlített ősgallus druida kultusszal s ezek közül az emlékek közül azokat, melyek csak egyetlen földbe állított sziklaszálból állanak Menhir, Csészéskövek (l. o.) más néven Beretváltó csészék, Boszorkányüstök, Mosócsészék, Ördögoltárok, Ördögszékek, Tündérkövek, D.-nek, druidahegyeknek v. druidaoltároknak is nevezik abban a hiszemben, hogy e kövek arra szolgáltak, hogy előttük, v. ha csésze formáju mélyedések vannak rajtuk, állati sőt emberi áldozatokat mutassanak be s a csészés mélyedésekben az áldozatok vérét fogják fel. Azokat a megalitikus emlékeket pedig, melyek több kőszálból, v. lapból állanak, különösen azokat, melyek nagyobb épület romjainak benyomását teszik a szemlélőre, kiváltkép a cromlech-ek (l. o.) druida templomoknak nevezik. Leghiresebb közöttük a Stonehenge (l. o.) a salisburi sikságon, de legnagyobb az abury-i templom Wiltshyreben, jóllehet durvább. Aubrey szerint Abury ép ugy felülmulta nagyságban a Stonehenget, mint ahogy felülmulja a székesegyház a falusi templomot. Mig teljes épségben volt 181/2 hold bekerítő árok és töltésből állott, az árkon belül nagy kövekből készült kör volt, ezen belül még két kisebb kör, szorosan egymásmellé illesztett kettős soru kisebb kövekből. A külső töltéstől két hosszu, kanyargó, kövekkel szegélyezett bejáró ut indult ki. Stuckeley szerint az egésznek alapeszméje egy kövön keresztül bujtatott kigyó lehetett. A két bejáró ut közepe táján állott Silbury, halma, mely nagy Brittániának legmagasabb mesterséges dombja, mivel magassága 170 lábnyi s helyzeténél fogva ugy látszik, hogy az egész alaptervezetnek ez is egyik alkotó része. Az építmény egykor 650 kőszálból állott, de ugy járt, mint nálunk Aquincum, hogy a közepére épült Abury falva csaknem valamennyit elhordta építőskőnek, ugy hogy ma már csak 20 darab áll fenn. Végül az őskori barlangok egy részét is összeköttetésbe hozatták a druidákkal s ezen a réven neveznek sokak közülük druidabarlangnak. Hogy mindez emlékek összefüggésben állanak ama brittanniai, vagy galliai ősvallással, melynek papjai, v. letéteményesei a druidák voltak, nem egyéb önkényes feltevésnél. A druidákról csak Brittanniából és Galliából van tudomásunk, emez emlékek pedig máshol is előfordulnak, nemcsak e két ország területén és pedig nemcs Európában, hanem Afrikában és Ázsiában is. L. Megalit emlékek.

Druidaoltárok

l. Druidakövek.

Druidarend

titkos társaság, mely a régi kelta papok nevét vette föl. Alapeszméi szabadelvüek és türelmesek. Összejöveteleiket, miként a szabadkőmüvesek, bizonyos formaságok korlátai között tartják. Főfeladatuk a jótékonyság gyakorlása. A rend 1781. alakult s 1883. Amerikában és később Ausztráliában nagyon elterjedt. 1872. Németországban is meghonosodott. Páholyaikat «berek»nek nevezik, mivel a druidák berkekben gyülekeztek. Egy-egy ország összes berkei együttvéve Nagyberket képeznek. A rend fővezetése az 1849. Amerikában alapított «Nagyberek» kezében van. Az egész rend formáiban, fokozataiban, beosztásában és részben céljaiban is a szabadkőművességnek utánzata; céljainak propagálására a rend minden országban, a hol lábát megvetette, szaklapot tart fönn.


Kezdőlap

˙