Ducq

János, hollandi állatfestő, szül. Hágában 1636., megh. állítólag 1671, mint a hágai akadémia igazgatója. Patter Pál tanítványa volt, s ennek modorában festett, bőr őt utól nem érte. Rajzai, melyeket fekete és vörös krétával készített, nagyra becsültek. Rézmetszetei közül kiválik egy nyolc darabból álló sorozat kutyákkal.

Ducrot

(ejtsd: dükró) Ágost Sándor, francia hadvezér, szül. 1817., megh. Versaillesben 1882 aug. 6. A st.-cyri tisztképző intézetből 1840. kilépve, hadnagy lett; Afrikában szolgált; 1859. tábornok lett s Canrobert alatt dandárt vezényelt az osztákok ellen. Altábornaggyá előléptetve 1869-ben Strassburgban hadosztályparancsnok lett. 1870. mint hadosztályparancsnok harcolt Wörthnél. A Sedan felé indított hadseregben az 1-ső hadtestet vezényelte; a sedáni csata alatt Mac Mahon megsebesülése után a hadsereg vezetését vette át s a francia sereg visszavonulását rendelte el oly időben, amikor legalább egy részét még meg lehetett volna menteni, de ekkor Wimpfen lépett fel a párisi kormánytól kapott rendelettel, amely őt nevezte ki a hadsereg fővezérévé. A francia sereggel D. is hadifogságba esett; becsületszavát adta, hogy Pont á Moussonba fog utazni s ott majd jelentkezni fog a porosz katonai parancsnokságnál; ezt D. pontosan meg is tette, de a jelentkezés után polgári ruhában megszökött s szerencsésen Párisba ment, hol a szervezett hadierők (II. hadsereg) fővezérévé nevezték ki. Nov. 30. nagyobb részt nemzetőrökből képezett seregével a Párist körülvevő német hadsereget megtámadta, de azon át nem törhetett, jan. 19. ismét kirohanást kisérlett meg, de sikert ekkor sem ért el ujoncseregével. A háboru befejezése után nyiltan a monarkia hivének vallotta magát s mint hadtest-parancsnok előkészületeket is tett a köztársaság megbuktatására, amiért is a monarkista érzelmü kormány megbukása után a rendelkezésre álló tábornokok sorába helyezték. Két hadtörténelmi forrásművet irt: La journée de Sedan (Páris 1871) és La défense de Pari s(4 köt., Páris 1876-78). E műveiről még ellenségei a németek is elismerik, hogy ritka pártatlansággal és alapossággal irják le az eseményeket.

Ducrotary de Blainville

(ejtsd: dükroté de blenvil) Henrik Maria, francia zoologus és anatomus, szül. Arquesban 1778 szept. 12., megh. 1850 máj. 1. Párisban az egyetemen volt tanár. Nagyobb művei: Faune française (Páris 1821-1830); De l'organisation des animaux (Strassburg 1822); Cours de physiologie général et comparée (Páris 1835); Ostéographie (u. o. 1839-54); Manuel de malacologie et de conchyliologie (Páris 1825-1827); Manuel d'actinologie et de zoophysologie (u. o. 1834-37) stb.

Ducsics

Nityifor, szerb történetiró, született Lugán, Raguza közelében 1833 dec. 3. Kolostorban növekedvén, később a belgrádi szemináriumba került, azután a belgrádi főiskolán szláv filologiát hallgatott. Hazájába visszakerülvén, az 1861-78. tartó szabadságharcban élénk részt vett, hogy nemzetét a török járom alól felszabadítsa. 1862. Cetinyében tanfelügyelői állást kapott. Innét Garasanin Ilyés meghivására Szerbiába ment, hol 1876. Szerbia fejedelme őt az ibari szabadcsapatok parancsnokává nevezte ki. 1878-80. a szerb skupstinában nyert helyet. D.-t ötször kinálták meg a szerb püspökséggel, de sohasem fogadta el e méltóságot. Harminc év óta működik az irodalom terén. Irt főleg történeti, régészeti, néprajzi és földrajzi dolgozatokat. Legelső művei: Hilferding Zbornikjában (Sz.-Pétervár) jelentek meg 1858. A zárai «szerb-dalmát magazinban», a szerb tudós társaság évkönyvében a zágrábi délszláv akadémia kiadványaiban, a belgrádi régészeti értesitőben, Csupics évkönyveiben, a Revue d'histoire diplomatique-ban stb. számos értekezése látott napvilágot; fordított oroszból és franciából, résztvett az ujabb szerb egyházi törvények szerkesztésében. Rendes tagja a szerb tudós társaságnak, diplomáciai történeti társulatnak Párisban. 12 rendjel tulajdonosa.

Ductio

(lat.) a. m. vezetés. Ductus, vonal, sor, különösen a betük sora az irásnál; a boncolástanban, menet, különösen valamely mirigy csatornája.

D'Ud.

latin állatnevek mellett d'Udekem Gyula belga természettudós nevének rövidítése.

Dúd

(Duúd, a középkorban Magyar- és Ménlő-Dúd), kisközség Arad vármegye ternovai j.-ban, (1891) 1256 oláh lak. Vidékén mintázásra és edénykészítésre alkalmas agyag fordul elő, azonkivül rézbánya is van. Réztelepéről v. ö. Földt. Közl. 1876, 278.

Duda

egyike a legrégibb népies hangszereknek. Midőn történelmi népfajnál divatozott különféle elnevezések alatt, de keletkezésének helye s feltalálója ismeretlen. Sokan görög találmánynak tartják, hol symphoneia volt a neve, mint minden oly hangszernek, melyen több hangot lehetett egyszerre hangoztatni. A régi zsidóknál is ily néven fordult elő, hova valószinüleg a görögöktől származott át. A rómaiak tibia utricularis néven ismerték, mely későbben cornemusa-ra változott. Az appenini hegyvidéken leginkább a pásztoroknál van még manapság is divatban. Olaszországból Franciaországba származott át cornemuse rurale, sifflet pastorlae v. sourdeline elnevezéssel. Ez ős hangszer lassankint elterjedt aztán minden európai népnél, főleg a hegyi lakóknál, hol még manapság is nagy mértékben divatozik. Kedvelt hangszere a skótoknak, kiknél bagpipe a neve. Ugyszintén a magyar- s oláhországi kárpáti hegylakók is széltében használják s más hangszerek hiányában népünnepek, lakodalmak s más népies ünnepségeknél, a különböző alaphangokra támaszkodó D.-k képezik a legmonotónabb s legprimitivebb zenekart. Alakját léggel töltött kisebb-nagyobb terjedelmű tömlő képezi, alul és felül sipokkal ellátva. Az alsó egyes vagy kettős sip a folyton bugó basszust képviseli, a felsők pedig nyilásokkal is el vannak látva az ujjak számára. Kezelője balkézzel a nyakára kötve tartja, mig jobb kezével (vagy hóna alá fogva a felső karjával) a tömlőt nyomkodja s ajkával a felső sipokba fuj. Rendesen kecskefej képezi külső diszét, mintegy jelezve ezzel a hegyi pásztori életet. Hangja kellemetlen és metsző. A szabadban és messziről még csak türhető, de közelről v. éppen zárt helyiségben majdnem kiállhatatlan.

Duda

(növ.), Somogy vmegye déli részén a. m. eperfa gyümölcse; dudázni a. m. epret szedni.

Dudafürt

(növ.), pattantyufa, varjuköröm, Colutea Tourn. vitorlásvirágu, tövistelen cserje, ritkán kóró, páratlan szárnyaltan füzött apró levelkékkel, a levelek tövében diszlő sárga v. pirosas fürtös virágokkal. Hüvelye cséklyés, vékonyhéju, felfuvódott, s megnyomva hangosan kipattan, szintén fürtös. Európa és Ázsia mérsékelt és subtropikus vidékein 8 faja (hazánkban vadon csak egy) terem. A pukkantó D. (C. arborescens L., C. hirsuta Roth, lencsefa, hólyagos borsófa) 2-4 m. magas bokor, hazánkban, Európa közép és déli tájain s a Kelet É-i részein gyakran csinos bokor. Virága sárga, hüvelye gyakran 5 cm. hosszu. Nyár elejétől őszig virít, gyakran diszbokornak ültetik. Levélkéje a német v. hamis szennalevél (folia Sennae Germanicae) kellemetlen keserü izü, hashajtó természetü; szennalevél helyett ajánlják. Keserü magva hánytató. Fiatal hajtása sárgára fest, fája finom esztergályos munkára alkalmatos. A C. orientalis Mill. (C. cruenta Ait.) Dél-Európa, Kelet és Tatárország alacsony cserjéje, lombja halaványzöld, virága szennyes piros, hüvelye a csucsán nyitott. Gyakori diszbokor, de valamivel gyengébb, mint az előbbi. A C. Haleppica Lam. Aleppo mezeinek cserjéje, állítólag ebből volt Mózes vesszeje.

[ÁBRA] A pukkantó dudafürt virágzó ágacskája, alatta középen a virág, ez alatt a him meg az üres kehely, két oldalt a felhuzódott hüvely, a jobb oldalon levő hosszant metszve a magvakkal.


Kezdőlap

˙