Dugonics

András, epikus költő, regény- és drámairó, szül. Szegeden 1740 okt. 17., meghalt u. o. 1818 jul. 15.; atyja Dugonyi András városi kapitány, anyja Imre Katalin volt. Gondos nevelésben részesült s már gyermekkorában feltünt irói hajlama; iskolai kötelességének elvégzésén kivül sokat tanult, olvasott, tanulótársait minden tekintetben felülmulta. Középiskolai tanulmányait a kegyesrendiek helybeli iskolájában bevégezvén, 1756. belépett a szerzetbe. Pappá szentelése után Erdélybe, Medgyesre küldték tanárnak, s ott a két felső osztályban a szónoklat és költészettan tanításával foglalkozott. E foglalkozás, valamint Erdélynek gazdag történeti emlékei lelkesedésre gyujtották a nemzetét forrón szerető ifju tanárt, történeti kutatásokba mélyedt, s kutatásainak eredményét regényekben dolgozva bocsátotta a közönség elé. Az irodalomra azonban csak másodsorban gondolhatott, mert késő öregségéig más természetü tudományok előadásával foglalkozott. 1770. Nyitrára helyezték át, hol a püspöki nevelőintézetben a bölcsészetet tanította; 1773. pedig a nagyszombati egyetemen a matézis tanszékére nevezték ki rendes tanárnak, melyet a következő évben elfoglalván azon 1808. történt nyugalomba vonulásáig megmaradt, soha meg nem szünvén a szépirodalmi munkásságtól sem. 1808-tól kezdve Szegeden élt. Irodalmi működése igen nevezetes: az ő fellépése nyitotta meg az u. n. népies iskolát, mely a mult században a hanyatlás korszaka után, Gyöngyösit véve mintaképül, a franciás, németes és deákos iskolákkal együtt a nemzeti élet ujjáteremtésére vállalkozott. Az olvasó közönség nagy része Gyöngyösit még ekkor is jobban szerette az uj költőknél. A régi regényes költészet folytatását vagy inkább felelevenítését várta s a több-kevésbbé sikerült kisérleteket, melyeket erre a népies modorban iró költők tettek, örömmel és tetszéssel fogadta. Ez irány költői keveset törődtek a művészet és izlés szabályaival, távol voltak a franciások szónokiasságától s a deákosok eszményi irányától is; mindenek előtt magyarosak akartak lenni. A régi négy ritmü strófát használták s a nemzet hiuságának mindig hizelegtek. Ezekben rejlett oka népszerüségöknek. Ezeknek az iróknak sorát nyitotta meg D. fellépésével. Első munkáinak tárgyát még a klasszikus világból merített (Trója veszedelme és Ulysses), de ezeket is egészen a régi magyar költészet modorában dolgozta fel: négy rimü alexandrin versszakokban. Legnagyobb hatást keltett nemzeti irányu eredeti regényével, Etelkával, mely nevét rövid idő alatt országos hirüvé tette (megjelent 1778.). A regénynek a magyar őskorban játszó s fondorlatokon és felismeréseken alapuló meséjét D. át-meg átszőtte politikai vonatkozásokkal, hevesen izgatva II. József alkotmányellenes intézkedései, sőt személye ellen is. Épen ezek a vonatkozások, ezek az izgatások tették oly kedvelté az Etelkát, ugyhogy két év alatt második kiadást ért. Az 1790-91. nevezetes országgyülés magyar nyelv mellett buzgó tagjainak nagy részét épen ez a munka lelkesítette, amit D. jól tudott s rá büszke is volt. Ezután is még több magyar tárgyu regényt és szindarabot irt, mely utóbbiak legnagyobbrészt elő is adattak, s közülök nem egy sokáig műsoron maradt (Bátori Mária, Berényi Jolánta). Irt mennyiségtani könyveket, történelmi értekezéseket; kiadta Gyöngyösi munkáit és egy jeles közmondásgyüjteményt. Rengeteg, részint életében, részint halála után megjelent munkái közül nevezetesebbek és ismertebbek: Trója veszedelme, melyet a régi versszerzőknek irásából egybeszedett és egybefoglalt (Pozsony 1774); Ulyssesnek, ama hires és nevezetes görög királynak csodálatos történetei (Pest 1780); Az arany perecek. Szomoru történet öt szakaszban (Pozsony és Kassa 1790); A gyapjas vitézek, két könyvben (Pozsony 1794); Jeles történetek, melyeket a magyar játékszinre alkalmaztatott (Pest 1794, 2 köt.). Négy drámája: Kun László, Bátori Mária, Toldi Miklós, Etelka Karjelben. Az első háromról kimutatta Heinrich Gusztáv, hogy német darabok magyarosításai; a negyedik valószinüen Shakespeare Téli rege c. vigjátékának valamely német átdolgozásán alapszik.) Azelső három darabot ujra kiadta Heinrich G. az Olcsó Könyvtárban). Gyöngyösi István költeményes maradványai (Pozsony és Pest 1796); A szerecsenek. Ujabb életre hozta (u. o. 1798, 2 köt.); Jolánka, Etelkának leánya (u. o. 1803-04, 2 köt.); Szittyai történetek (u. o. 1806-1808, 2 köt.); Magyar példabeszédek és jeles mondások, összeszedte és megvilágosította (u. o. 1820, 2 köt.); Dugonics András feljegyzései (Budapest 1883). D. a nemzeti nyelv iránt való lelkesedését a matézisbe is bevitte, irt magyar algebrát, geometriát és trigonometriát, magyarosítva a műkifejezéseket. Ebben a lelkesedésben állott hatásának titka is, mert mint iró épen nem volt nagy. Szerkezetei csürt-csavartak és egyenetlenek s ámbár képzelete lég találékony, de lélektana gyarló, izlése műveletlen. Körmönfont nyelvében annyira tősgyökeres és népies akart lenni, hogy ez irányban lett keresetté, valószerütlenné, sőt póriassá. De amit célzott, igy is elérte: hatott, a nemzeti szellem erősítésére és terjesztésére jótékonyan munkált közre s nevét a magyar irodalom történetében már csak ezáltal is halhatatlanná tette.

Dugong

Dugunk, Dujung (Halicore Ill.), az Uszóemlősök (Natantia) rendjének Sirenidae családjába tartozó emlősállatnem; egyetlen faja, 3-5 m. hosszura nő, egészen halforma. Nyaka fejétől jól elkülönült; felső ajka nagy, szivformán kimetszett. Himjének agyarai vannak, amelyeknek 1/8-adát azonban az inyhus elfödi; lelekző nyilása az arc felső részében fekszik; szemei kicsinyek, szemhéjnélküliek, pislogó hártyával; rövid melluszói karmatlanok, farkuszója lapított, félhodforma. Szine kékesszürke, oldalain világosabb. Bőrének fölületén ritkán álló szőrök emelkednek, amelyek a felső ajkon erős tüskékké vastagodnak. Hazája az Indiai-óceán és környéke, továbbá a Vörös-tenger, előszeretettel tartózkodik a partok közelében, a folyók torkolataiban. Rendesen párjával, néha tömegesen él. Igen csendes természetü. Tengeri növényekkel táplálkozik. Husa finom, de tulságosan édes, zsirja igen keresett s ebből egy-egy példány 25 kg.-ot is ad. Fogaiból olvasókat faragnak, amelyeknek korábban bűbájos hatást tulajdonítottak.

Dugoselo

1. község Horvát-Szlavonországban, Verőce vmegye verőcei j.-ban, (1891) 1098 horvát-szerb lak. - 2. D., község Zágráb vmegye dugoseloi j.-ban, (1891) 1214 horvát lak., a járási szolgabiró hivatal széke, van járásbirósága, vasuti állomása, posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára. Mint politikai községnek 11 594 lakosa van (közte 20 magyar).

Dugoszello

község, l. Nyerő.

Dugovics

Titusz, azon dicső emlékü magyar vitéz, ki midőn Hunyadi János 1526. Belgrádot ostromlá, oly hősiesen tüntette ki magát, hogy nevét arany betükkel jegyezte a magyar történelem lapjaira. Az ostrom hevében, midőn a harc a várból a városba vezető hidon dühöngött, egy török a vár falára kapaszkodik, kitüzendő a győzelmi zászlót. D. megpillantja s heves tusára kél vele, de nem birván a török egyenlő erejével, magával ránja a mélységbe.

Duguay-Trouin

(ejtsd: düge-truen) René, francia tengeri hős, született St.-Malóban 1673 junius 10., meghalt 1736 szeptember 27. Atyja gazdag hajóbirtokos és nagykereskedő volt; a fiu 1689. tengerész lett s az angolok és hollandok ellen folytatott háborukban merészségével tünt ki. D. volt az angolok és hollandok tengeri réme: a Spitzbergák déli partjain több mint 30 hajót tett tönkre, 1704. pedig egy angol naszádot és tizenkét kereskedelmi hajót foglalt el, amiért a király «Lajos-lovaggá» ütötte. 1707. egy csapásra fogott el 60 teherszállító hajót és négy nagy hadihajót, melyek Károly osztrák hercegnek, (V. Fülöp spanyol király vetélytársának) élelmiszereket és fegyvereket szállítottak Angolországból. Rio de Janeirónak legyőzhetetlennek tartott erődítményeit 1711. szept.-ben tizenegy napi küzdelem után megadásra kényszeríté, mire 60 kereskedelmi és 3 hadihajót, továbbá két naszádot kerített hatalmába és 610 ezer crusadost hajtott be hadisarc fejében. Jutalmul nemesi rangra emelték, 1728. altábornokká nevezték ki, Orléans-i Fülöp herceg pedig az államtanácsba hivta meg. XV. Lajos 1731. a berber államok ellen küldötte, hogy ott Franciaország teng. hatalmának tekintélyét helyreállítsa és emelje. Emlékiratait Beauchamps adta ki (Mémoires, Paris 1740., négy köt.; Amsterd. 1748; ang. Lond. 1742); V. ö. Richer, Vie de R. D. (Paris. 4. kiad. 1816); La Landelle Vie de D. (2 kiad. Páris 1876); Viollard, Vie de D. (u. o. 1884); De Bona, Histoire de D. (Páris 1890).

Dugué de la Fauconnerie

(ejtsd: dügé dö la fokon'rí) Henrik József, francia politikus, szül. Párisban 1835 máj. 11. Jogi tanulmányai végeztével ügyvédeskedett, mig a második császárság idejében alprefektus lett. Állásáról 1866. mondott le, mire mint hivatalos jelöltet a törvényhozó testületbe választották. Vakon engedelmeskedő kormánypárti létére, 1870. a háboru mellett szavazott. A császárság bukása után egy időre eltünt és csak a frankfurti békekötés után lépett megint előtérbe, amidőn mint a L'Ordre c. napilapnak szerkesztője, a császárság helyreállítása érdekében működött. Ugyancsak ily célból irta a Les calomnies contre l'Empire c. művét is. 1878., midőn az ország határozottan a köztársaság mellett nyilatkozott, D. is áttért a köztársasági táborba és mandátumáról, melyet 1876. mint bonapartista nyert, leköszönt. 1885. ujra megválasztották képviselőnek, de ekkor nem helyeselvén a szerzetes rendek és a trónkövetelők ellen foganatosított intézkedéseket, a jobbpárthoz szegődött, 1888. pedig a boulangizmushoz csatlakozott. Az 1893 aug. 20. választáson megbukott.

Duguesclin

(ejtsd: dügeklen) Bertrand, Franciaország connetable-je, szül. La Motte-Broons várában, Dinan mellett (Côtes du Nord) 1320., megh. 1380 jul. 13. Szegény nemesi családból származott. A János király idejében Blois Király és Montfort János között, a Bretagne birtokáért folytatott küzdelmekben, D. Blois Károly részén harcolt s rövid idő alatt az angolok rettegett ellenségének bizonyult. 1361. a dauphin (a későbbi V. Károly) szolgálatába lépett, aki (őt) trónraléptekor (1364) Pontorson kormányzójává nevezte ki. És midőn D. még ugyanabban az esztendőben máj. 23-án, zsoldos csapatokkal fényes győzelmet vivott ki Cocherel mellett navarrai Gonosz Károly fölött: a háladatos király Longueville grófjává és Normandia marsalljává tette. 1364 szept. 29. azonban Auray mellett az angolok elfogták, mely fogságából csak százezer livre-nyi váltságdij árán szabadult ki. Enekkutána Henrik, Trastamare grófja érdekében harcolt Kegyetlen Péter kasztiliai király ellen, de 1367. Navarette táján a «fekete herceg» fogságába került. Fogságából megint csak nagy összeg árán szabadulhatott ki, de e váltságdijhoz a hős iránti tiszteletből ellenfelei is hozzájárultak. Végre Montiel mellett vivott ki döntő győzelmet a navarrai hadseregen (1369 márc. 14.), mely által Trastamare gróf számára a kasztiliai koronát biztosította, ki őt hálából a burgosi grófsággal és molinai hercegséggel ajándékozta meg. Azonkivül még kasztilia connétable-jévé is kinevezte. Erre az angoloktól szorongatott V. Károly király visszahivta és egyuttal megtette Franciaország connétable-jévé (1370). Ez állásban küzdötte végig azokat a győzedelmes s dicsőséges hadjáratokat, melyek folytán az angolok tiz év lefolyása alatt Franciaországban szerzett összes hódításaikat ugyszólván elvesztették. Châteauneuf de Randon (Gévaudanban) ostromlása közben a hős megbetegedett s u. o. el is halt. V. Károly St.-Dénisben, a királyi sirbolt tőszomszédságában temettette el hű szolgáját, vitézségét pedig a háladatos nemzet sokféle dalban örökítette meg, melyekben D. mint a lovasság virága szerepel. V. ö. Anciens mémoires sur Bertrand du Guesclin (Michaud és Poujoulat-nak Nouvelle collection de mémoires de France c. gyüjteményében, Páris 1836 I. köt.); Guyard de Berville, Histoire de Bertrand du Guesclin (1767, uj kiad. 1882); Jameson, Life and times of B. D. (Lond. 1864, két köt.); Luce, Histoire de Bertrand du Guesclin (Pár. 1883, 2. kiad.).

Dugványozás

a növények ivartalan szaporításának egyik neme, mely a kertészetben nyer tág alkalmazást, s abban áll, hogy az anyanövénynek egy szaporításra alkalmas részlete erőszakkal (vágással) elválasztatik attól, hogy kedvező életviszonyok megadása mellett belőle egy uj, az anyanövényhez hasonló növény keletkezzék. Az anyanövénytől elválasztott tag dugványnak neveztetik. Az elválasztott növényrész vágási felületén a fejlődésre képes sejtek gyorsan osztódnak, a seblapon egy kiforradás, az u. n. kallusz keletkezik, melyből azután az uj növény gyökérzete fejlődik; ha az elválasztott növényrész rügyeket visel, ugy az uj növény földfölötti része ezek kihajtásából származik; ha rügyeket nem visel (p. a levél- v. gyökérrészletek), az esetben az életképes szövetek oszlódásba indulnak, s u. n. kivételes, adventiv rügyek keletkeznek, s ezekből fejlődik a földfölötti rész. Melegség, nyirkos légkör s laza talaj kedveznek a dugványok fejlődésének. Legközönségesebb a fás-D., amely abban áll, hogy az egyéves, leveleiket elhullatott szárak ősszel v. kora tavasszal lemetszetnek az anyanövényről 15-20 cm. nagyságban, s azután elültettetnek; ez a szőllő fő szaporítási módja; igy szaporíthatók továbbá a köszméte, ribizke, a birs, a Szt.-Iván alma stb.; néha az egyéves szárhoz hozzávágják a kétéves szár egy darabját is s az ilyen dugvány kulcsos dugványnak neveztetik (l. ábra. a közönséges, b kulcsos szőllődugvány). Ha valamely fás növény zöld hajtását v. pedig valamely kóros növény zöld szárát ültetjük el, akkor zöld D.-t végzünk; ezek megfogamzása már nehezebb mint az előbbieké, miért is nem a szabadba, hanem cserepekbe v. e célra elkészített ágyakba ültetik el a zöld dugványt, amelyek felnevelése sok növénynél melegházat is igényel; a zöld-dugványozást rendesen csak a virágoknál alkalmazzák, p. igy szaporíthatók a Verbena, Petunia, Pelargonium, Fuchsia, Heliotropium stb.; némelykor ritka fajták gyors elszaporítása céljából, a szőllőnél is alkalmaztatik. Ha akár a fás, akár a zölddugvány csak egyrügyni nagyságu, akkor rügydugvány a neve; ezek felnevelése a legtöbbször nehéz. Némely növénynél a leveleket dugdossák el a földbe nyeleikkel, vagy pedig csak magát a levél lemezét illesztik rá a földre, mely nagyobb leveleknél el is darabolható; az ilyen D. levél D.-nak neveztetik, s legjobban a Begoniánál s a Gloxiniá-nál van alkalmazásban; a Begoniánál rendesen elaprózzák a levéllemezt, a levéldarabokat bevagdalt ereikkel lefelé fordítva nedves homokra illesztik, amidőn az erekből gyökerek fejlődnek, a levél felső lapján pedig adventiv rügyek keletkeznek. Az eddig tárgyaltaknál ritkábban alkalmaztatnak a gyökér- és a gumó-dugványok; az előbbieknél a gyökér-, az utóbbiaknál a gumódarabok ültettetnek el; gyökér-dugványokról szaporíthatók p. az orgonafa, a Paulownia, az Aralia stb.; a gumó-dugványokról szaporítható p. a burgonya, amelynek gumójából annyi uj növényt nevelhetni, mint amennyi szeme van a gumónak, továbbá igy szaporíthatók a Caladiumok.

[ÁBRA] Dugvány.

Duhadás

a jégnek porhanyóvá tétele, poshadása.


Kezdőlap

˙