Életbalzsam

l. Balsamum.

Életbeléptető törvény

Nagyobb törvényeket, melyek a jognak valamely meghatározott területét egységesen szabályozzák, ily törvény mellett szokás életbeléptetni, mely a hatálybalépésre, végrehajtásra vonatkozó intézkedéseken kivül az ily esetben nélkülözhetetlen átmeneti intézkedéseket is tartalmazza. P. erre az 1880. évi XXXVII. t.-c, a magyar btkvek életbeléptetéséről.

Életbiztosítás

l. Biztosítás.

Életbölcsesség

azon szabályok és elvek, melyekhez a gyakorlati életben alkalmazkodnunk kell, ha elégedetten akarunk élni.

Életcsomó

(noeud vital), Flourens szerint a nyultvelőben a calamus scriptorius felett és a vazomotorikus központ alatt a középvonaltól kétoldalt eső két pont, melynek megsértése következtében a halál azonnal bekövetkezik. Az agy rétegenként eltávolítható vagy elpusztítható anélkül, hogy ez az illető állat azonnali halálát vonná maga után. Ellenben teljesen ép idegrendszer mellett is bekövetkezik a halál, megszünik a lélekzés és szivverés, mihelyt az É.-t a nyultvelőben megsértjük. Flourens azért abban a véleményben volt, hogy ez az élet- s az idegrendszer középpontja, közelebbi vizsgálatok azonban kiderítették azt, hogy itt a lélekzés középpontja van. Az É.-n áthaladnak a lélekző mozgásokat fentartó impulzusok, itt vannak azok az idegsejtek, melyekben a lélekző mozgásokat fentartó izgalmak támadnak; az É. elpusztítása azért a lélekzés szünetelését és igy fuladásos halált okoz.

Életelixir

l. Elixir.

Életerő

A természetben minden erő vagy mint potenciális v. mint aktuális erő van jelen. Ezek egymásra átalakulhatnak. Az élő lényekben is az erő v. mint vegyileg kötött potenciális energia van jelen, vagy felszabadulva az élő szervezetben folyó anyagforgalom alatt, mint aktuális energia nyilvánul, mint ama test melege, mint általa kifejtett erőművi munka, v. végre mint azon molekuláris változás, mely az élő szervezet idegelemeiben lefoly. Az élőben felszabaduló, nyilvánuló erőt éppen ugy mérhetjük, mint a mekánikai erőt mérni szokás s azt kg.-okban is kifejezhetjük. A felnőtt ember szive által 24 óra alatt kifejtett erő p. átlag 83751,30 kg.-ot tesz. Vannak azonban tünemények, milyenek p. a fejlődés és a szellemi működés, melyeket a nem szerves testek észlelhető mekánikai erőiből megmagyarázni nem tudunk; ezek magyarázatára felvették, hogy az élő szervezetekben egy külön erő, az «életerő» uralkodik. Ez kormányozza és tartja fenn az életműködéseket. Az idegekben idegszellemek (spiritus vitalis) végezik az idegműködést; az izommunka az izmok egyes részeinek egymásra gyakorlott vonzó hatásának az eredménye lenne. A halál pillanatában az É. elszállna az elhalt testből és a fizika s kémia romboló erőinek adná át a tért. Hogy a régiek e feltevése hibás volt, ezt az utolsó ötven év alatt tett buvárlatok tapasztalatai minden kételyt kizárólag bizonyítják. L. Élet.

Életfa

vallásos eredetü aszir diszítmény. Közepét pálmalevelekkel koronázott fatörzs képezi (l. 2. ábra) melyből jobbra, balra szalagként egymásba fonódó galyak nőnek ki; a fonadék csomópontjait szintén pálmalevelek diszítik. Az aszir domboru műveken fordulnak elő olyan É.-k is, melyek törzsének jobbról-balra vizirányos, egymással párvonalos de leveletlen ágai vannak, az ágak végéről pedig pálmagyümölcs csüng le. (L. 1. ábra)

[ÁBRA] 1. ábra. Életfa.

[ÁBRA] 2. ábra. Életfa.

Az E.-k a kaldeai vallás amaz idejéből származnak, midőn az élettelen tárgyak: a kövek, a fák, a hegyek stb. vallásos tisztelet tárgyai voltak. Számos aszir domboru mű a fejedelmet ábrázolja, amint az életfának áldoz. - É. a botanikában, l. Thuja.

Életfű

vagy élet füve, életillat (növ.), a Teucrium marum L. neve. Apró, gyakran ültetett bokrocska. Európa déli részén honos; valamennyi része erős mastixkámforszagu, keserü, csipős, füszeres izü. Száraz füve (Herba mari veri) orvosság, a tüsszentő por alkotórésze, rekedő nátha ellen használatos.

Élethaladás táblája

l. Geologiai formációk.


Kezdőlap

˙