Eleuzisz

Attikának ősrégi pelazg városa, északnyugatra Athentől, mellyel az u. n. szent ut köté össze, szemben Szalamisz szigettel a tengerparton, hasonnevü siksággal, melyet Tria és Eleutheré rónáival Parnasszus, Kitéron és a megarai hegyek kerítenek. Régi dicsőségéből csak torzított neve - Levsina - maradt a mostani nyomorult falura, mely 1884 óta vasuti állomás a piraeus-patrasi vonalon, közelében nevezetes romdüledékekkel, melyek a régiségtudósok figyelmét nagy mértékben magukra vonják, főleg mióta az athéni archeologiai társaság ott megkezdé kutatásait. Eleuzisz, a Démétér és Persephoné (Koré) tiszteletének főhelye, a mitoszi korszakban több fejedelemnek, mint megannyi királynak uralma alatt állott, kik a hőskori királyokhoz hasonlóan tanácsgyülésből igazgatták a népet. Ily király volt Keleos, kinek atyjától, Eleuzisztól a város nevét vette és aki a leányát kereső Démétért házába fogadta és számára templomot épített; Eumolpos kitől az eleuziszi himnuszkarok vezetői magukat származtatták. Vezérlete alatt volt Eleuzisznek elkeseredett háboruja Athén ellen, mivel ennek királya Erechtheus Démétér kultuszát Athénbe akarta áttelepíteni. E háboruban az eleuzisziek vereséget szenvedvén, a béke oly föltétel alatt jött létre, hogy Eleuzisz Athén démosza lesz, azonban a papság az Eumolpidák és Keleos utódai birtokában marad. E. fejedelme volt Triptolemos is, Démétér kiváló kedveltje, aki sárkányfogaton bejárván a földet, az istennő adományait az emberekkel megismerteté. Eleuzisz mondaköre a két istennő templomához füződik, mely a Kallichoros forrás mellett emelkedő halmon épült. A kereszténység terjedésével E. az ő templomával együtt mindinkább vesztett jelentőségéből, és mint a kereszténység terjedésének főakadálya, sokszor heves támadásnak és pusztításnak volt kitéve. Végre a gótok Alarich vezérlete alatt 396. a templomot lerontották. A Periklés idejében épült templom romjai mutatják, hogy a roppant cellát négy oszlopsor öt hajóra osztá, melyek közül a középső a legtágasabb vala. A cella alatt alacsony, de messzeterjedő földalatti helyiségre következtethetni, melynek nagy hasznát vehették a miszteriumok komolyabb és félelemkeltésre számító jeleneteinél. A templomot 122 m. hosszu és 104 m. széles fal vette körül, részint védelmül a megszentségtelenítés ellen, részint az udvartér felhasználására az egyes miszteriumi cselekvények teréül. E fal két oldala még áll. A templom hátsó része meredek sziklára támaszkodott, mely alá lőn levágva. Mintegy husz lépcső vezet föl a Triptolemosnak emelt kápolnába.

Az eleuziszi templom volt tanuja azon rejtelmes, titkos isteni tiszteletnek, melyet mint a görög vallásnak legrégibb, legtiszteltebb és legérdekesebb nyilvánulását az eleuziszi miszteriumok - eleuzinia - nevén ismerünk. Az ünnep szerves összefüggésben van a Démétér és Persephone (Kore) mítoszával, melynek forrásai a homeridának Demeterre irt himnusza és az orfikus-féle töredékek, melyek a mitosz magvának előadásában megegyeznek és csak lényegtelen dolgokban térnek el egymástól. E két földi - chthoni - istennő mellett találjuk azonban Dionysost is, kinek misztikus neve Iakchos, az orfikusok nyelvén Zagreus, aki Zeus fia Persephonétől. A demeteri és dionysosi kultusz egyesülése E.-ben arra vall, hogy a miszteriumi ünnepek eredetöket Tráciából veszik, Dionysos tiszteletének ősfészkéből, ahonnan gyarmatosok élén Eumolpos, Musaios fia, mások szerint Orpheus hozta volna Görögországba. Az ünnep állami felügyelet alatt állott, az archon basileus gondozása alatt, kit a négy epimeleta támogatott. A papi hivatalok öröklők valának a régi nemzetségek birtokában. A számos papok közül főbbek: 1. A hierophantes az Eumolpidák nemzetségéből, aki méltóságát élethossziglan viselte, daliás termettel, főkép csengő hanggal kellett birnia; a misztikus drámában ő volt a sz. jelvények mutogatója. 2. A dáduchos, a fáklyásmenetek rendezője, Kallias és Hipponikos nemzetségéből, mely Triptolemost vallá ősének. A Kalliasok kihaltával a Lykomidák viselték e tisztséget egész a pogányság letüntéig. 3. A Kéryx, v. Hierokéryx, a kikiáltó, aki kihirdeté az ünneplés szabályait és előkészité a beavatandókat a látni és hallani való dolgokra. 4. Az epibomios, oltárszolga, aki az áldozatnál végzé teendőit. A romok közt talált feliratokból tudjuk azt is, hogy Epimenides (46. olympias) óta, annak emlékére, hogy Athenenek embervérrel kelle megtisztulnia, ami végből Kratinos nevü szép fiatal gyermek önként feláldozá magát, az eleuziniák alkalmával az állam a legelőkelőbb és legszebb gyermekek egyikét az oltár papjává avatá, aki az összes miszták nevében engesztelé meg az istenséget. Az eleuziniák kis és nagy miszteriumokra oszlottak. Az előbbi előkészítő volt, akik fölvették, miszta nevet viseltek. A nagy miszteriumoknak két fokozata volt, u. m. a muhsiz és epopteia. Az első fokon állók neve is miszta volt, de a másodfokuaké epopta (szemlélő). A miszteriumi idő táján az állam lehetőleg került minden háborut és a miszták számára mintegy istenbékét (treuga Del) biztosított. Ily fegyvernyugvásra vonatkozó szerződés maradt fenn a 30 éves békét megelőző háboruból (83. olympias). Ez egyuttal kulcs a miszteriumi idő megállapitására, mely szerint a kis miszteriumok hónapja az Anthesterion (febr., márc.), a nagyoké Boedromion (szept., okt.). A kis miszteriumok helye Agre, Athen külvárosa, az Ilissos folyó mellett, amelyben a mosakodást végezték a beavatandók. A nagy miszteriumok ideje Boédromionhava 15-24. vagyis a holdtöltét követő kilenc nap, melyek közül a miszták öt napot Athenaeben, négyet Eleuzisben ünnepeltek. Elsőnapon volt a gyülekezés (agormoz). A miszta mindenekelőtt vezetőnek (mustagwgoz) választott valamely atheni polgárt, aki már minden fokozaton átment. Ekkor tudta meg a beavatás feltételeit, a netán fizetendő illetéket, mely leginkább malacokból állott. Ha kétség támadt az iránt, vajjon az illető fölvette-e az előző fokozatot, azt jelszóval (sundhma) igazolhatta. Ily jelszót őrzött meg Clemens A. és igy hangzik: «Böjtöltem, ittam a cucewn-ból (keverék-ital, árpadara, reszelt sajt, méz, bor és vizből); vettem ki a szekrényből és munkálkodván, a kosárba tettem; a kosárból visszatettem a szekrénybe». A jelszó iránt csak gyanus egyéneket kérdeztek. Livius (XXX.14.) említi, hogy két akarnáni ifju életével lakolt, mivel jelszóval nem tudta igazolni illetékességét. A második napon volt a prosrhsiz, t. i. annak kihirdetése, hogy az illetéktelenek mint profánok, tartózkodjanak a részvételtől, ugymint: a barbárok, gyilkosok és tisztátalanok, későbbi időkben a hitetlenek, keresztények és epikuerusok is. E tilalom Athen hegemoniájának letünte után mindinkább enyhült, ugy hogy Cicero azt mondhatá: Eleusis, ubi initiantur gentes orarum ultimae; csak a gyilkosokra maradt érvényben; ezért Nero anyjának kivégzése után nem mert az eleuziniákon megjelenni. Az intés után e felszólítás hangzott: «Tengerre miszták» (alade, mustai), mire a maguk tisztítkozása, de az adományul szánt malacok megmosása végett is a Pireushoz, vagy a Reitoi nevü két csatornához mentek. A harmadik napon volt a Sereia, állatokból álló áldozat Demeter és Kore tiszteletére, a negyediken a trughtoz, gyümölcsfelajánlás Dionysosnak. Az ötödik nap az 'Etidauria, melyen az állam nevében Asklépios tiszteletére áldoztak annak emlékére, hogy Epidauroszból a miszteriumokra jövén, elkésett, és az előző áldozatokat pótolta. Előző éjjel a miszták közül többen Iakchos vagy Asklépios templomában inkubációt tartottak, t. i. ott háltak, hogy álmokban az istenségtől kijelentést vegyenek. A hatodik napon már korán sorakoztak a miszták az Agorán és Kerameikoson, hogy Iakchos képének elővitele mellett a sz. uton estére Eleuziszbe érjenek. A sz. ut emlékeinél tartott ceremoniák, tisztítkozások, a Kephissos hidján való átkelésnél üzött pajzánságok (gefurismoi) a menetet igen lassították. Eleuzis határába érve Krokon váránál a miszták jobb karuk- és lábukra sáfránszerü szalagot kötöttek; mirtus- és borotyánnal diszítve, kalászokkal, mezei eszközökkel és fáklyákkal ellátva, későn este Boédromion 20. érkeztek Kallichoros nevü kuthoz, hol fáklyafény mellett kartáncok és dalok közt dicsőíték lakchost, és egész éjen át virrasztva, a legpajzánabb tréfákben tetszelegtek. A reggeli órákban volt a trittuz boarcoz nevü áldozat, mely 3 darab marhából állott s bika vezetése alatt ment az oltárhoz. A következő 3 nap a szoros értelemben vett miszteriumi idő. A hetedik nap volt a lampadum dies, melyen az első foku beavatás történt. Az előadott dráma tárgya volt Persephoné elrablása s alvilágba való szállása (cadoooz), melynek előadásakor a rettegésbe ejtett miszták szemei előtt sötét mélység nyilt meg és a Hadesként szereplő Hierophantes a Persephonét adó papnővel alázuhant. Erre a miszták Démétér bolyongását és fájdalmát utánozva, éjnek idején fáklyákat csóválva futkosának az eleuzisi és thriai sikságon. Ezen este ért véget a miszták 9 napi böjtje és cucewn-t ittak. Az elsőfoku beavatás a misztákat, Démétér sorsát illetőleg szomoru hangulatban hagyta; rájuk nézve a dráma csak egy év mulva fejlik le Eleuzis ismételt látogatásakor. A nyolcadik nap a másodfoku beavatásnak, az epopteia napja. A sz. cselekvények tárgya volt Démétérnek Hádésbe való alászállása és Persephoné viszontlátása; ennek megjelenítésében a művészet készletének egész tárházát megnyitá. Ezzel az eleuzisi drámák véget értek és a miszták epopták lettek.

A számos, fényes és művészi terv szerint csoportosított mutatványok az alvilágot és lakóit ismertették meg olyfélekép, hogy mig egyrészről a beavatottakban félelem és szorongás keletkezett, másrésről ők a legboldogítóbb érzelmek hatása alatt állottak és minden közremködött arra, hogy a miszták lelkét fokozatos egymásutánban oly hangulatba hozzák, milyenben őket elbocsátani szándékoztak. Az epoptiai mutatványok közt volt levágott kalász is, mely mint uj élet alapja jelképe volt az epopták számára biztosított halhatatlanságnak. A miszteriumokat a plemochoák szertartása zárta be. Az ünnep végével két plemochoát - vizzel telt nagy agyagedényt fölfordítottak keletnek és nyugatnak e titkos szavak közt: Essél és teremj. E szertartás a halottakra vonatkozik és azt jelenti, hogy az, ami a növény tengő életében a föld nyirkosságának hatása alatt a vetésben, a mag rothadásában és uj életre való kicsirázásában történik, szoros rokonságot mutat az ember sorsával, u. m. eltemetésével, elporladásával és uj életre való ébredésével. Persephoné is az elhaló, de uj életre ébredő vegetáció képe vala; a miszteriumokban ugyanő a halál félelmét kiállott és uj élet dicsőségére feltámadó embernek jelképe lett. Az epopteiai beavatások végeztével az ünnep nyilvános lett és stadiumi versenyek és szini előadások közt még két napig tartott. Az eleumisi misztákat a hallgatásra nem eskü kötelezte, hanem szokás azon korból, midőn Eleuzisznek éppen ugy, mint más városnak, meg voltak a maga szentségei, melyeket féltékenységből rejtekben tartott. De megvolt a hallgatásnak a maga etikai célja; t. i. hogy fejlessze a lelki erőt és férfiasságot; növelje a be nem avatottak kiváncsiságát és érdeklődését és öregbítse az istenség iránt való tiszteletet. A titokszegést, ha mégis előfordult, a vallás ellen elkövetett sulyos sérelemként büntették. A titokszegővel egy fedél alatt lakni, vele hajóra kelni átallottak. A miszteriumokról általános volt a hit, hogy a lélek tisztulását előmozdítják, az embert már ezen életben biztosítják és a másvilági életre nézve vigasztalóbb reményeket nyujtanak, mint a néphit. Mindezt nem forma szerinti tanítással eszközlék, hanem azon benyomás folytán, amelyet a misztára az ottani mondások, mutatványok és cselekvények tettek. De az itteni tanítás nem ütközhetett a néphit dogmáiba; ez az állam felügyelete mellett nem is történhetett. Az eleuziniákról a legszellemesebb irók is a legnagyobb lelkesedéssel nyilatkoznak; Sophoklés, Pindaros, Isokratés, Aristophanés, Cicero. Elitélték azonban a ker. apologéták az ünnepek alkalmával lábrakapott erkölcstelenségek miatt, és mivel a kereszténység terjedése elé erős akadályt gördítettek.

Eleváció

(lat.) azon szöglet, melyet valamely egyenes (p. egy csillaghoz vont látósugár, vagy valamely tengely) a horizonttal képez, tehát annyi, mint a csillagászati értelemben vett magasság. Igy a sarkelevació a sarkmagasság vagy geographiai szélesség és hasonlóképen. E. valamely löveg kiindulási iránya a vizszinteshez mérve. Ha nem csillagászatilag pontos mérésről van szó, az E.-t rendesen a klinometer segítségével határozzák meg. - E. a katolikus egyházban, l. Mise.

Elevátor

oly készülék, mely folyadékot és kisebb tárgyakat kisebb adagokban folytonos egymásutánban szállít egyik helyről a másikra. leginkább magasabb helyre. Raktárakban a gabonamagvaknak a járóműről, vasuti kocsi- vagy hajóról a raktárkamrákba való emelésére, cséplőgépeken a gabonamagnak az alsó rostából a felső tisztító szerkezetbe vagy a zsákoló kamrába való szállítására használják. Szerkezete leginkább két kerékre végtelen szalagszerüen kifeszített szijra csatolt bádogkanalakból áll, melyet a felső kerekeknek forgatásával hoznak mozgásba s kanalaival az első kerék körül levő tárgyakat felviszi s a felső kerék felett egy elágazó csatornába önti. L. még Közraktárak.

Eleve elhatározás

l. Eleve rendelés.

Eleven erő

igy nevezte Leibnitz a mozdító erőket, megkülönböztetésül a nyomásoktól, vagyis a holt erőktől, melyek mozgást nem létesítenek, hanem csak létesíteni törekszenek. Mivel pedig a mozgó test leirta utak arányosak a sebesség (v) négyzetével, Leibnitz az E. mértékeül az mv2 kifejezést vette, hogy m a mozdított test tömege. Descartes és hivei a mozdító erő mértékeül a mozgásmennyiséget, vagyis az mv kifejezést vették és a fölött, hogy a kettő közül melyik a mozdító erő igazi mértéke, Leibnitz-nek és Descartes-nak követői között hosszu vita keletkezett, melynek D'Alembert vetett véget (1743), ki is Traité de dinamique c. művének előszavában kimutatta, hogy az egész vita vagy puszta szóvita, v. pedig félreértésen alapszik. Ugyanis két erő, mely egyenlő ideig hat, ugy viszonylik, mint az ezen időben létesített két mozgásmennyiség, ha pedig egyenlő utakon hat, ugy viszonylik, mint a létesített eleven erő. Jelenleg a mechanikában az eleven erőn, szabatosan a 1/2mv2 kifejezésen, a mozgásban levő testek munkatehetségét értjük és ezt mozgási energiának nevezzük; l. Energia.

Eleven föld

az emberi kéztől érintetlen föld, szemben a hányt vagy általában megmunkált földdel. A francia terre vierge-nek felel meg legjobban a magyar kifejezés.

Eleven kerítés

l. Élősövény.

Eleven szülés

l. Fiadzás.

Eleve rendelés

elővégzet (praedestinatio) alatt értik a protestáns hittanban Istennek azt a tényét, mely szerint ő öröktől fogva, szabadon és ingyen kegyelemből, személyes cselekedeikre való tekintet nélkül elhivta azokat, akiket Krisztusban idvezíteni akar, és következéskép azok, kik e sorozatban nincsenek, az örök boldogságból kizárvák. (Eféz. 1. II., Tim. 1. II., Kor. 13). E tant a szentirás alapján Kálvin fejtette ki Institutiója III. könyvének 21-14. fejezeteiben. S bár Arminius leidai teol. tanár s a róla nevezett, de a dordrechti zsinat (l. o.) által kárhoztatott arminianizmus ezt a tant megtámadta, mindamellett az E. a ref. egyháznak sarkalatos hitelve maradt mind e mai napig.

Elévülés

(longi temporis praescriptio) a régibb elmélet szerint jogfosztó E. (praescriptio extinctiva) elentétben az elbirtoklással, mint jogszerző E.-sel (pr. aquisitiva ) az időfolyásnak jogmegszüntető hatása, vmely jognak elvesztése pusztán azért, mert a törvény által meghatározott időn át nem gyakoroltatott. Ezzel szemben a keresett E. csakis a törvényes határidő alatt nem támasztott keresetnek elvesztését jelenti, mig maga a jog más uton érvényesíthető s csak kereset által való érvényesítés van kizárva. A római jogban a keresetek rendszerint nem évültek el, vagyis «actiones perpetuae» voltak, későbben valamennyi kereset E. alá esett (actiones temporales). Rendes elévülési idő 30 év, mely mindig a keresetszülemléstől számítandó; a még meg nem szülemlett kereset a dolog természeténél fogva el nem évülhetvén (actioni nondum natae non praescribitur). A keresetszülemlél alatt actio nascitur) értjük a keresetnek nemcsak in thesi mint absztrakt lehetőségnek, hanem in hypothesi (ősszerü) létezését, melynek időpontja összeesik azzal az időponttal, melyben a kereset által védett jog vagy jogviszony tényleg törvény utján érvényesíthetővé vált. A kanoni jog szerint szükséges a bona fides is annak részéről, akinek az E. hasznára van. Az E.-t félbeszakítja a keresetnek támasztása, sőt az egszerü tiltakozás (protestatio), a kötelezett részérőli elismerés.

Hazai jogunkban a jogoknak rendes E.-i ideje 32 év. Minden magánjogi per 32 év alatt elévül, a megkezdett, de 32 év alatt nem folytatott per többé hasonlag nem folytatható. Kötelezvények, hacsak azoknak érvényét intés által fenn nem tartjuk, 32 év alatt bizonyító erejüket vesztik. Vannak perek, melyek E. alá nem esnek, ilyenek a koronai jószágokat visszakövetelő perek, a határjárást s határigazítást, a leány-negyedet, a hitbért, az osztályt kereső perek, mi természetes korollariuma annak, hogy a megfelelő jogok elbirtoklás alá nem esnek. A zálogvisszaváltási pereknek megindíthatási idejét az ősiségi pátensek szorították meg. Az 1883. évi XXV. tc. (uzsora-törvény) 19.§-a szerint a kamatok elévülnek, ha azokat a hitelező 3 év alatt nem követeli. A határidő annak az esztendőnek végével kezdődik, amelyben a kamatokat jogilag követelni lehetett. Az E. azonban a pénzintézeteknél elhelyezett betétekre alkalmazható.

E.-nek a büntetőjogban is van helye s itt kétféle: olyan, mely a bünvádi eljárást s olyan, mely a már jogérvényesen megállapított büntetésnek végrehajtását kizárja. A bünvádi eljárás megindítását kizáró E. annak felismerésén alapszik, hogy az idő folyamán a bizonyítékok elvesznek, megbizhatlanokká válnak s ez a vádlottnak büntelensége bizonyítását lehetetlenné teszi, v. legalább megnehezíti. A feledésnek, az idő engesztelő hatásának csak másodrangu szerepe van. Az ujabb btkvek azért az E.-i határidőnek elmultán kivül az E.-hez mást nem követelnek s az E.-nek még a legsulyosabb büncselekmények eseteiben is helyt adnak. Abbahagyott álláspontot jeleznek az osztr. btkv. intézkedései, melyek szerint halállal büntetett büncselekményeknél E.-nek helye nincs s az idő folyásának csak annyi a hatása, hogy ha a büntett elkövetése óta 20 év telt el, halálbüntetés nem szabható s a bünős 10-20 évig terjedhető sulyos börtönre itélendő; melyek szerint továbbá az E. csak annak szolgál javára: a) kinek a büncselekményből semmi haszna nincs már kezei között; b) aki amennyiben a tett természete engedi, erejéhez képest kártérítést adott (az u. n. tevékeny bünbánat, thätige Reue kelléke); c) az E. ideje alatt bűntetteknél semmi bűntettet, vétségeknél és kihágásoknál sem bűntettet, sem vétséget, sem kihágást el nem követett; d) az országból meg nem szökött. Hazai törvényeink az E.-ről nem intézkedtek. Az első tárgyu intézkedést az 1848. évi XVIII. tc. (sajtótörvény) 28. §-a tartalmazza, mely szerint minden sajtóvétség, mely ellen hivatalból való megtorlásnak van helye, hat hónap mulva, amely ellen pedig csak magánkereset indítható, 2 év mulva idősül el. Nyomaira azonban már az 1848. év előtti időben a Praxiscriminalis befolyása alatt akadunk. 1861 óta pedig a btkvek életbelépteig az osztr. btk. időszabványai nyertek alkalmazást az orsz. birói ért. s a bűnv. eljárásra vonatkozó 9. §-ában foglalt elvi kijelentés alapján, hogy a magyar büntető törvények és törvényes gyakorlat az osztrák büntetőtörvénykönyvnél szelidebbek. A magyar btkvek szerint a bűncselekmények elévülnek: 20, 15, 10, 5, 3 év, 6 hó alatt aszerint, amint halállal vagy életfogytiglani fegyházzal, 10 éven fölüli szabadságvesztés büntetéssel; öt éven fölüli szabadságvesztés büntetéssel; v. ennél kisebb büntetéssel büntetett bűntettről vagy vétségről, vagy kihágásról van szó.

Az E.-t félbeszakítja a biróságnak az elkövetett büncselekmény miatt tett intézkedése vagy határozata, de csak az ellen, aki ellen az intézkedés vagy határozat irányul s a határozat vagy intézkedés napján az E. ujra kezdetét veszi. Ha az eljárásnak megindítása vagy folytatása valamely előzetes kérdésnek hatósági elintézésétől függ, az E. az előzetes kérdés (praejudicialis kérdések) jogerejü elintézéseig nyugszik. P. szolgálhat a kettős házasság bűntette, ha az első házasság eredeti érvénytelenség cimén meg van támadva. A sajtótörvénynek rövidebb E.-i határidői ezentul is hatályosak. Az osztr. btkv. szerint a jogérvényesen kiszabott büntetés soha el nem évült. A magyar btkvek szerint a büntetésnek E.-i határidői, a fenti megkülönböztetések szerint: 25, 15, 10, 5 és 1 év. Az E. az itélet jogerőre emelkedésének napján, a már megkezdett büntetésnél azon a napon kezdődik, melyen a végrehajtást az elitéltnek megszökése félbeszakította. A mellékbüntetésként kiszabott pénzbüntetés a főbüntetéssel évül el. Az E. hatálya a hivatalvesztésre s a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére ki nem terjed. Az E.-t félbeszakítja az illetékes hatóságnak a büntetés végrehajtására tett intézkedése. A vagyoni elégtételek tekintetében a polgári törvény irányadó. A bányajogban a bányatörvény az E.-re vonatkozólag akként intézkedik, hogy törvényesen szerzett és törvényes míveléssel fentartott bányatelkekre való berontásnál vagy biróilag kijelölt földszinti vagy földalatti bányahatároknak erőszakos megsértése-, áthágása, v. áthelyezésénél E.-re hivatkozni nem lehet. Bányatelkek vagy bányarészek eladására vagy egyéb átruházására vonatkozó szerződéseket csalás, ravaszság, erőszak és félelem cimén a bányatelekkönyvben történt bekeblezéstől számítandó egy év alatt kell megtámadni, különben a kereset elévült.


Kezdőlap

˙