Ellstätter

Mór, badeni miniszter, szül. Karlsruheban 1827 márc. 11. Egyetemi tanulmányait Heidelbergben és Bonnban végezte s kezdetben mint ügyvéd működött. 1864. állami szolgálatba lépett s 1868. pénzügyminiszter lett. 1871-től fogva a szövetségtanácsban mint a pénzügyi törvények előadója szerepelt 1893 márciusig, amikor közvetlenül jubileuma megünneplése után váratlanul elbocsátották. Utóda Buchenberger lett. 1893 nov. 1. a Budapester Tagblatt-ban cikket közölt a valuta szabályozásáról, melynek végleges eredménye felől biztatóbban nyilatkozott, mint a többi külföldi tekintély.

Ellwangen

az ugyanily nevü járásnak és Jagost württembergi kerületnek székhelye a Jagost és vasut mellett, (1890) 4606 lak., sör-, bőr-, pergamentgyártással, viaszgyertya, kolbász és pléhjátékeszközök készítésével; egy 1124. való templommal, amelynek belsejét a XVII. században szép stucco-diszítésekkel látták el. Közelében az egyik magaslaton egy szép Mária-templom áll, amelyhez évenkint sok bucsujáró jő, a másikon pedig egy 1354. épült kastély látható, amely most földmüves-iskolául szolgál. E. 764. alapított bencés apátság körül keletkezett; 1459. II. Pius pápa fejedelmi jogokat gyakorló prépostsággá alakította és mint ilyen egyike volt Németországban a leghiresebbeknek. Midőn 1803. szekularizálták, mintegy 3902 területből állott, melyen 23000 ember lakott. Seckler, Beschreibung von E. (1864).

Elmállás

kőzetek felbomlása külső tényezők behatása alatt; ezek a tényezők a viz, a benne oldott savakkal (szénsav, televénysav, stb.), a levegő, főleg oxigéntartalmával, a változó hőmérséklet s a növények gyökerei, melyek az apró repedésekbe behatolva, azokat tágítják s az általuk elválasztott nedvekkel a kőzetekre oldólag hatnak; a talajbeli kőtörmelék E.-ához hozzájárulnak végül bizonyos állatok is, nevezetesen a földi giliszták. Az E.-i tényezők hatása részint mekánikai, p. a viz sodró ereje, részint kémiai, p. a viz s a savak oldó hatása, minélfogva az E. a kőzet alaki s anyagi átalakulását vonja maga után; a sziklából lesz kőtörmelék, ebből homok s a végterménye az E.-nak az agyag. A E. nagy jelentősége a természet háztartásában két irányban nyilatkozik: egyrészt termőképes talaj keletkezésében, másrészt a kőtörmelékben foglalt növényi tápláló anyagok feltárásában. A keletkező talaj vagy a keletkezés szinhelyén marad, mely esetben eredeti talajt alkot, vagy a viz által máshová sodortatván, az áramlott v. vizhordta talajok keletkezéséhez járul hozzá. Minden normális talajban kisebb-nagyobb mennyiségben levén kőtörmelék, mely épugy mint a kőzet, az E. folyamatának van alávetve; ezen egyszerü jelenségben rejlik tulajdonképi oka a termelőtalaj kimeríthetetlenségének; a talajbeli kőtörmelékben állandóan végbemenő E. tekintendő tehát ama természetes pótlásnak, mellyel a termésekkel elvitt talajalkotó részek helyrepótolódnak. Ezen visszapótlás azonban csak a talaj természetes termőképességével arányban álló terméseknek felel meg, általa maximális termések el nem érhetők; mindazáltal, minthogy az E.-ból származó természetes visszapótlása a növényi tápláló-anyagoknak a természet ingyenes adománya s mesterséges módon fokozható, az okszerü földművelésnek egyik legfőbb feladata a talaj helyes művelése (őszi, mély, gyakori szántás) s rendszeres trágyázás által a talajbeli E.-ra kihatni.

Elmalu

v. Almali város Konia kis-ázsiai török vilajetben. Adaliától DNy-ra 1140 m. magasban, mintegy l2000 lak., akik nagy mennyiségü marokint készitenek és jelentékeny kereskedést üznek.

Elmar

Károly, osztrák népköltő, l. Swiedack.

Elmaradottság

l. Atrofia.

Elmaradt haszon

(lucrum cessans). A kárt (l. o.), ha már meglevő vagyont érint, szorosabb értelemben véve «kár»-nak (damnum emergens), ha várt vagyont érint, és a dolgok rendes folyama szerint várható haszon meghiusításában áll, E.-nak nevezik. A törvény határozta meg az eseteket, melyekben az, aki másnak kárt okozott, csak a kárt, s melyekben az E.-t is megtéríteni tartozik. A kárra szorítható megtérítést «kártalanításnak», azt a megtérítést, mely az E.-ra is kiterjed, teljes elégtételnek nevezik.

Elme

lélek, szellem, szinonim kifejezések az ember egész belvilágának, összes lelki életének jelzésére. Bánóczi József «Egy régi magyar szó a filozófiában» cimü értekezésében (Nyelvtud. Közl. XIV. k.) behatóan vizsgálta e szó történetét, jelentését, összetételeit s ahhoz az eredményhez jut, hogy az E. a lélek öntudatos működésének összefoglalása, az emberi lélek öntudatos működésének alanya. Szellem s lélek viszonyos fogalmak; a szellem ellentéte az anyagnak, a lélek a testnek: emez tehát inkább metafizikai, amaz kulturai fogalom; az elme azonban lélektani kifejezés, jelenti az ember belső világának mintegy alanyát. foglalatját. Minthogy pedig a tudatban a gondolkodás viszi a főszerepet, nyilvánvaló, hogy az E. rokonabb mindazokkal a szavakkal, melyek az értelmet jelzik. (V. ö. Nyelvtört. szótár, l. 611-614.) Bánóczi közel száz összetételét az elmének állította össze, ezek közül egynehány: elmebeteg, elmecsavargás, elmeél, elmeerő, elmefuttatás, elmeképző, elmél, elmélkedik, elmemű, elmemozdító, elmenyugalom, elmés, elmétlen, elmesurlódás, elmeszikra, elmetehetetlen, könnyelmü stb.

Elmebetegség

(Psychosis, Psychopathia), a központi idegrendszer azon megbetegedései, melyek a szellemi élet megzavarásával járnak. Noha a központi idegrendszer elváltozását az E. minden egyes esetében kimutatni nem birjuk, mégis az összes idevágó segédtudományok (boncolástan és élettan) eddigi eredményeiből is el nem utasítható követelményként az elmebajokat agybántalmaknak kell tekintenünk. Azáltal, hogy az elmebajok az élet ama folyamataiban nyilvánulnak, mely folyamatokat a «szellemi» funkciók elnevezése alatt összefoglalunk, azáltal a nevezett betegségek tünetei nagyobbrészt más szférában jelentkeznek, más a földerítésükre vezető vizsgálati mód és más a tünetek lefolyása. Az E.-k tünetei a betegek magatartásában, beszédében és cselekvésében nyilvánulnak és természetszerüen körükbe vonják a szellemi élet minden működését és nyilvánulását. Az E.-k állhatnak csupán hangulatbeli kóros elváltozásban, mely utóbbiakat különösen káprázatok (hallucinációk), téveszmék és értelmi fogyatkozás jelzik, vagy végre lehetnek olyanok, melyek az elmebeli zavar mellett mozgási és érzési zavarokat is mutatnak. A kóros hangulatbeli elváltozások tiszta képeit a mánia és a búskomorság (l. o.) mutatják: az első fokozott jókedvvel, gyorsított szellemi működéssel a belső összefüggés kisebb-nagyobb hijával, nagy önhittséggel, munkálkodási hajlammal, élénk mozgásokkal jár; a másik lehangoltsággal, bátortalansággal, önmegalázással és önvádlással, megnehezített gondolkodással, szellemi és mozgásbeli gátlással, szorongási érzéssel jár. Az érzési csalódásokkal és téveszmékkel járó E.-k különböző lefolyásuak aszerint, amint vagy hevenyen vagy lassan fejlődnek, tünetcsoportositásra a téveszmék és káprázatok tartalma és egymás közötti összefüggésükre nézve. Az elmebeli fogyatkozási állapotok lehetnek először is veleszületettek (kretinizmus, idiotizmus, imbecillitás) és lehetnek később szerzettek, és pedig előrement más szervi elváltozás alapján szerzettek, v. pedig hosszantartó elmezavar következtében, tehát másodlagosan fejlődöttek, vagy végre egy hevenyen fellépett sulyosabb agybántalom kapcsán beálló elmebeli fogyatkozás, mint p. a heveny és gyógyulható butaság. A mozgási és érzési zavarokkal kapcsolatos elmezavarok: a terjedő hüdéses elmezavar, a nehézkórság és a hisztéria.

Az E.-k beosztása, tulajdonképeni tudlmányos kórtani alap hiján, csupán a tapasztalati észlelésből indul ki és mint ilyen empirikus értékü. Könnyü áttekintést nyujt a következő beosztás: I. Veleszületett elmezavarok: a) Különös talaji viszonyokhoz kötve: kretinizmus. b) Testi elfajulás tüneteivel (stigmata) járó: idiotizmus (hülyeség). c) Azok nélkül járó: imbecillitás (elmegyöngeség). d) Szellemi elfajulással kapcsolatban létrejött: originaire elmezavar. II. Szerzett E.-k. A) Egyszerü (funkcionális) elmezavar: 1. mánia, 2. buskomorság, 3. kerengő (cirkuláris) elmezavar, 4. hevenyzavarodottság, 5. tébolyodottság, 6. hevenybutaság (tompaság, stupor) 7. másodlagos (terminalis) butaság. B) Mozgási és érzési zavarokkal járó E.-k: 1. terjedő hüdéses elmezavar (paralysis progressziva), 2. nehézkórság (epilepszia), 3. hisztéria. C) Mérgezési E.-k; 1. heveny és idült szeszmérgezés, 2. morfinizmus, 3. kokainmérgezés, 4. atropinmérgezés, 5. hevenyfertőző betegségekkel kapcsolatosan fejlődő E.-k. Az E.-k okai a következők: 1. Agybeli sulyos elváltozások születés előtt és az élet első éveiben. 2. Átöröklés (hereditas). 3. Koponasérülések. 4. Sulyos és hosszantartó testi betegségek és nagyobb vérzések. 5. A nemi élet fejlődése és visszafejlődése (pubertas és klimakterium). 6. Terhesség, szülés, gyermekágy és szoptatás. 7. Nemi bajok. 8. Szellemi megerőltetés. 9. Kicsapongások. 10. Némely mérgező szerekkel való visszaélés (szeszek, morfium, kokain stb.) 11. Nagy kedélybeli megrázkódtatás (ijedtség, nagy bánat stb.).

Az E.-k száma általános meggyőződés szerint folytonos emelkedésben van. Azonban tekintetbe kell venni, hogy az elmebetegek számának tényleges emelkedése nemcsak a sürübb megbetegedéseknek lehet eredménye, hanem hogy azt más körülmények is okozhatják; igy különösen az, hogy az elmebetegek irányában való általános laikus előitélet csökken abban a mértékben, amilyenben a betegség helyes megitélésével és észszerübb fölfogásával az idegenszerüsége háttérbe szorul, azaz, amilyen mértékben terjed az elmebajnak mint betegségnek humanisztikusabb fölfogása és az indokolatlan szégyen elnyomása. Hozzájárul továbbá az elmebetegek megfelelőbb elhelyezése és ápolása, és végre a legnagyobb mértékben emeli az elmebetegek számát a bajnak mindinkább élesebb és koraibb orvosi felismerése. Nem zárható ki azonban teljesen az elmebeli megbetegedések nagyobb gyakorisága sem, minek oka mindenekelőtt a létért való küzdelemnek erős főkozódása, az értelmi erő nagyobb megterhelése és konzumálása, valamint a szellemi higiéne tökéletes elhanyagolása. Széles alapon nyugvó statisztikai kimutatások szerint kb. 300-400 egyénre esik egy elmebeteg. Nem szerint alig különbözik az elmebetegek száma. A női elmebetegek számának látszólagos tulsulya a kisebb halandóságukból ered, mely főleg a terjedő hüdéses elmezavar csekély számának eredménye, mert ezen halálos elmebaj ötször annyi esetben lép föl férfiaknál, mint nőknél. A terjedő hüdéses elmezavar, valamint az alkoholizmus nagyobb számát a férfiaknál azonban egyensulyozzák a terhességi, szülési, gyermekágyi és szoptatási elmebajok a nőknél. Az elmebeli megbetegedések száma az életkor szerint nagyon változó. Gyermekkorban ritka az E., habár az észlelés kimutatta, hogy hevenyen fejlődött elmebajok nem olyan kivételesek, mint azt azelőtt gondolták. Legnagyobb számmal fejlődnek az elmebajok a fanosodás (pubertas) korában, a 12. és 20. év között. Különösen az átöröklés által terhelt egyénekre nézve ezen kor a legnagyobb megbetegedési veszéllyel jár. A 30. évig férfiaknál csökken a megbetegedések száma, nőknél a szülési folyamat által emelkedik. 30-45-ig a férfi-elmebetegek száma rohamosan emelkedik, mert ezen korba, a legnagyobb munka- és erőkifejtés korába esik a terjedő hüdéses elmezavar kitörése. Innen tul ismét emelkedik a női elmebetegek száma a nemi visszafejlődés hatása alatt; a férfibetegeké csökken. A 60. éven tul egyformán csökken a megbetegedések száma mindkét nemnél.

Az elmebetegek kezelése az utolsó évtizedekben gyökeres változáson ment keresztül. Mig e század kezdetén az elmebetegek kezeléséről még alig volt szó és azokról később is csak mint legnagyobb mértékben közveszélyes egyénekről gondoskodtak, addig a mindinkább fejlődő elmegyógyászati tapasztalat, az elmebajok helyesebb és észszerübb fölfogása meghozta végre a legnagyobb haladást e téren: a szabad kezelést (non-restraint), melynek zászlóvivője dr. Conolly (szül. 1795., megh. 1866.). Azon időtől fogva, hogy Conolly a kényszereszközök mellőzését kivihetőnek, sőt szükségesnek jelentette ki, a szabad kezelés folyton tért hódított, ugy hogy ma már mindenütt, ahol szakorvosi ápolás alatt állnak az elmebetegek, azok ápolásának a szabad kezelés képezi kiindulási pontját. A szabad kezelés természetesen nem csupán abban áll, hogy a kényszereszközök alkalmazását teljesen elejtették, hanem a betegek észszerübb elhelyezésében, jobb táplálkozásában, megfelelő foglalkoztatásában és szórakoztatásában és végre individualizáló pszichikai ráhatásban (traitement moral) kulminál. Ezeken kivül, mint mindenkor, bár ki nem mutatható idegrendszerbeli bántalmakhoz kapcsolt betegségek rendes és rendszeres orvosi kezelés tárgyát képezik.

Az E. a jogban, ha olyan fokon nyilvánul, hogy a cselekmény elkövetőjének a miatt akaratának szabad elhatározási képessége nem volt, a beszámítást kizárja. Az E.-nak megállapítása az orvosszakértőnek, büntetőjogi méltatása a birónak feladata. Az akarat szabad elhatározásának képessége az indeterminizmus és determinizmus vitáitól független, s nem jelenti a bölcsészeti értelemben vett akaratszabadság elfogadását, hanem az emberre ható indokokra való reakciónak minőségét.

Elmegyógyászat

(pszichiatria), az orvosi tudomány azon külön ága, mely az elmebetegségek tudományos vizsgálatával s az elmebetegek gyógyításával foglalkozik. Ámbár a modern értelemben vett E. századunk vivmánya, azért a legrégibb időkben is foglalkoztak már az elmebetegségek magyarázatával és a lelki bajok gyógykezelésével. Már a legrégibb görög orvostan is ugy tekintette az elmebajokat, mint valamely más testi bajnak szövődményeit, különösen mint a test főnedvei, az epe, nyák megbetegedéseinek kifolyását. Már Asklepiades az elmezavarok gyógykezelésénél sulyt fektetett a pszichikus kezelésre és a vizgyógymódra (fürdő, ledörzsölés). Még meglepőbb efezusi Soranus (Traján és Hadrián császársága alatt élő orvos) tiltakozása a kényszereszközök alkalmazása ellen. Aretaeus (Kappadócia) némi tudományos rendszerbe hozta az elmebetegségeket és a buskomorságot mint külön elmebajt fölismerte, mig Galenus már megkülönböztetett agybántalmakból eredő elmezavarokat és más szervek megbetegedéseiből fejlődő pszichikai betegségeket. Az elmekórtan ezen ókori fejlődéséhez képest határozott és erős hanyatlás számba megy annak állása a középkorban, ahol mindenféle balhit miatt a pszichiatria tulajdonképen mint orvosi tudomány nem létezett; helyét az ördögüzés, exorcizmus, tortura és elégetés foglalta el. Az elmebetegségek tudományos vizsgálódása és a pszichiatriának mint orvosi tudománynak megalapítása Franciaországból indul ki Esquirol és Guislain alapvető munkáiból. És mig Németországban még e század derekáig az elmebetegségek tárgyalása a lélektanban talált csak helyet, addig Franciaországban egyre gyarapodott az elmekórtan orvosi művelése. Németországban Griesingerrel kezdődik az orvosi észlelés és a természettudományos fölfogás a pszichiatriában, mely a külön berendezett pszichiatriai kórházak fölállításával és a rendszeres tanítással rövid néhány évtized lefolyása alatt, különösen Westphal és Meynert által hatalmas fejlődésnek indult. Hazánkban az elmebeteg-intézetek szaporodásával, valamint az elmekórtani tanszékek rendszeresítésével az ország két egyetemén az elmegyógyászat haladása félreismerhetlen.


Kezdőlap

˙