Előjegyzék

l. Napló.

Előjegyzés

A mai zenerendszer szerint, mely a kemény C skála diatonikus és annak párhuzamos Á moll skálája sorrendjére van alapítva; minden zeneműnek bizonyos alaphangból kiinduló skála sorrendjére, s ebből folyólag bizonyos hangnemre kell támaszkodnia. E hangnemek (a C-ét kivéve) gyakorlatilag hét keresztig: # és hét b-ig: [ÁBRA] fokozhatók. Azt a hangnemet tehát, melyet a zeneiró igénybe vesz szerzeményénél, arra nézve a számilag meghatározott #-ket vagy [ÁBRA]-ket a zenedarab elején ki kell jelölni, vagyis a hangnemet előjegyezni kell. Az ily előjegyzés mindig a vonalrendszer elejére tett kulcsjegy és ütenynem közé tétetik. Miután a kemény C s annak párhuzamos lágy Á hangneme semmi előjegyzést nem igényel, tehát az, minden e kettős hangnemben irt zenedarabnál igy történik: [ÁBRA] Ha kemény G vagy párhuzamosa lágy É-ben van irva a zenedarab, mely hangnem egy jel-et igényel: akkor igy: [ÁBRA] Ha pedig p. kemény Ás vagy párhuzamosa lágy F-ben irunk, akkor igy: [ÁBRA] A # vagy [ÁBRA] előjegyzések mindig a vonalrendszer ama vonalai v. vonalközeire esnek, melyeken a C alapskála természetes zöngéi fölebbítést v. lejebbítést igényelnek, természetesen tekintetbe vévén a különböző kulcs szerinti fekvését a hangjegyeknek. - E. telekkönyvi l. Bejegyzés.

Előke

v. Előütés (ném. Vorschlag, olasz.. Appogiatura, franc. Port de voix), l. Apppoggiato, Átnyujtás, Ékesítések.

Élőképek

l. Tableaux.

Előképlet

v. alapképlet (növ., rudimentum), valamely növénytag fejlődésének legelső mozzanatában, midőn a részei legfeljebb csak alakulóban vannak, tehát a későbbi v. kész részeket rajta felismerni még nem lehet, hanem még tovább kell fejlődnie. Igy p. a termékenyült petesejt E.-e a keletkező csirának, vagy a levél meg az ág E.-e eleinte egymástól, az alakot tekintve, meg nem különböztethető (l. Ág, v. ö. Blastema). E. a leendő növénytagoknak bizonyos ideig tartó indifferens állapota is, mire belőle p. majd him, majd női ivarszerv keletkezik.

Előkészelés

(koh.) a kovácsvas gyártásának egy neme, mely szerint két külön tüzhelyben dolgozzák fel kovácsvassá a nyersvasat. Az egyik helyen beolvasztják a nyersvasat készelő adalékokkal, a munkás azután kivesz az igy félig készelt vasból egy darabot (kartitsch) és egy másik tüzhelyben teljesen készeli, és azután kikalapácsolja, l. Vas.

Előkészítés

harmoniai egymásutánra vonatkozó zenei kifejezés. A régibb elméleti tankönyvekben rendkivül nagy sulyt fektettek rá s egyik fő hitágazatát képezte a zenetudománynak. Az ujabb zeneiskola már sok felesleges bilincsétől szabadította meg ugy a tanulókat mint a zeneirókat. A keresztény zene fejlődésének első századaiban, sőt egészen a XVI-XVII. sz.-ig, nem ismertek más harmoniai egymásutánt, mint a mai értelemben vett kemény és lágy hármas hangzatokéit. Palestrina kezdte gyakrabban használni - főleg egész zárlatnál - az uralgó hetes hangzatot, p. g - h - d - kemény hármas helyett g - h - d - f-et, de az időben az f még oly disszonans zöngét képezett, melyet elő kellett készíteni. Későbben mind több disszonáns hangzat vétetvén fel a gyakorlati zenerendszerbe, mindenikre nézve külön előkészítési szabályok uralkodtak s uralkodnak még ma is, csakhogy korlátlanabb szabadsággal. E. alatt tehát az értetik, hogy az a hang, mely egy disszonáns hangzatban a disszonáns, vagyis a feloldásra váró zöngét képezi, egy oly hármas hangzattal készíttessék elő, melynek az lényeges zöngéje. Ha p. F a disszonáns zönge: ugy az olyan kemény vagy lágy hármas hangzattal készítendő elő, melyben az f lényeges zönge, minők kemény F, B, Des, lágy F, B, D; P.: a g - bé - des - f mellék hetes hangzatban a disszonáló F igy készítendő elő: [ÁBRA] Vagy ha előkészítendő a G-re épített kemény hetes: g - h - d - fis: akkor oly hármas hangzatnak kell megelőznie, melyben a fis lényeges hang. Megjegyzendő, hogy amely szólamban fellép az előkészítő zönge, abban kell maradnia a disszonáló hangnak is, legyen a hangzat állása egyenes vagy fordított, p. [ÁBRA] Az E. szabálya kiterjed a konzonáns hangzatra is; oly állásában, hol a tiszta negyedköz lép fel, melyet akár két vagy többszólamu állasban mindig elő kell készíteni konzonáns hangközzel, mert enélkül kellemetlen hatásu, p. kétszólamulag: [ÁBRA] A tiszta negyedek †-el vannak jelezve. A szükített és bővített hangközök is - ellenpontozatos tételekben - hasonló szabály alá esnek. P.: [ÁBRA] Az illető disszonáns hangközök itt is †-el vannak jelezve. Mind e harmoniai előkészítések, amint már fentebb megjegyeztük, az ujabbkori ugynevezett szabad zenestilusban nagyon sokat vesztettek szigoru jelentőségükből. A modern zeneirók széltében használnak mindenféle disszonáns hangzatokat, sőt egybekötéseket is minden előkészítés nélkül. Az Enharmonia segítségével, mely manapság már a legbonyolultabb harmoniai tételek gordiusi csomóját is kettévágja: ugyszólván tulszárnyalt álláspontra helyezte a régibb előkészítési szabályok legnagyobb részét, s valamint ma már az eszme uralkodik a forma fölött: ugy a zeneművek költői, drámai, lirai és epikai tartalma, intenciója irányítja a harmoniai összeköttetéseket is.

Előkészítéstan

(bány.), foglalkozik az előkészítés szabályaival. Régebben az ércek előkészítése minden elméleti elv nélkül tisztán a gyakorlatban szerzett tapasztalatok szerint folyt, csak mióta Rittinger Péter, ki hosszu időig volt Selmecbányán a zuzóművek felügyelője, e foglalatossága közben szerzett tapasztalatait rendszerbe foglalva és elméletileg megokolva: Lehrbuch der Aufbereitungskunde cim alatt 1867. közzétette; ezóta áll az E. tudományos alapon, és haladása is észrevezető.

Előkészítés vesztesége

(bány.), abból származik, hogy az előkészítés szabályait nem lehet tökéletesen végrehajtani; a zuzásnál nem lehet a legkisebb ércszemeket a meddőktől megszabadítani, másrészt pedig a nagyon finom ércpor lassan ülepedik le, tehát egy része a vizzel elfolyik; ez a veszteség rendesen 10 %. A veszteség másik része a töményítésre szolgáló eszközök tökéletességétől, a kezelő munkások ügyességétől, és a feldolgozandó készlet szemnagyságától, valamint a benne levő ércek minőségétől függ. Ólmos zuzóércet, ha nem kell belőle az ólomércen kivül más ércet is megnyerni, 10-15 % veszteséggel föl lehet dolgozni; ezüstöt és aranyat tartalmazó zuzóércek 40-50 % veszteségen alól nem dolgozhatók fel, mert azokat rendesen nagyon finomra kell zuzni, és azután két-háromféle ércet kell belőlük elkülöníteni. L. Érc.

Előkészítő eljárás

A modern büntető eljárásnak két főszakát különböztetjük meg: az E. és a főeljárást. A két eljárásnak, lényegileg különböző célja szükségszerüen a két eljárásnak lényegileg különböző voltát is eredményezik s igazolják azoknak a tételes törvények szerint is eltérő rendezését. A főeljárás, melynek célja a büntető pernek érdemleges elbirálása, annak eldöntése, vajjon a vádlott bünös-e v. nem, a büntetőpernek helyes elrendezése mellett csak is a közvetlenség, szóbeliség és nyilvánosság elvein épülhet fel, mely elveknek az E.-ban érvényesítése egyértelmü lenne a büntető eljárás céljainak meghiusításával. Az E. célja ugyanis azoknak az adatoknak megszerzése és megállapítása, melyek szükségesek annak a kérdésnek elbirálhatására, vajjon a terhelt a főtárgyalás elé állítandó-e vagy sem, s bármily, a szabadelvüség szempontjából csábítóan ható frázisokkal lehet is harcolni az E. nyilvánossága mellett, a józan felelet nem lehet más mint az, hogy az E.-ban a főeljárásban uralkodó nyilvánosságról nem lehet szó mindaddig, mig a büntettesek merényleteiknek elkövetésében lehetőleg kerülik a nyilvánosságot. Amit meg lehet és meg kell engedni, az az, hogy az E. sem burkolható a feltétlen titok homályába, mint ezt a régiek szükségesnek vélték, s hogy az E.-ban is érvényesülnie kell, nem ugyan a teljes nyilvánosságnak, hanem annak, amit elfogadott műkifejezés szerint ügyfél nyilvánosságnak (Partelen-Öffentlichkeit) neveznek, mely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a terhelt, a mihez pedig elvitázhatlan joga van, - védelmét kellően előkészíthesse. Az E.-nak két stádiumát különböztetjük meg: u. m. 1. a nyomozást, és 2. a némelyek által elővizsgálatnak nevezett birói vizsgálatot.

I. A nyomozásnak célja azoknak az adatoknak kipuhatolása és megállapítása, melyek a vád emelése vagy nem emelése kérdésében a vádló tájékozására szükségesek. A vádemelés alatt a birói vizsgálatnak intítványozása is értetvén. A nyomozás mint igazságügyi rendészeti teendő nem birói funkció, annak elrendelése és teljesítése azért nem a biróságnak, hanem mindenütt, ahol a kir. ügyészség intézménye elfogadásra talált, a kir. ügyészséghez tartozik, aki, miután azt a legtöbb esetben maga nem teljesítheti, jogosítva van a rendőri hatóságokat igénybe venni, s ily minőségében a kir. ügyészt az igazságügyi rendészet fejének (chef de la police judiciaire) nevezik. A nyomozás, mint az E. első stadiuma ekkénti elrendezésének célja az, hogy csak meghatározott személy ellen irányuló és kellő adatokkal támogatott vád kerüljön a biró elé, amit a legtermészetesebb munkafelosztási elv, s az a jogosult szempont is követel, hogy a biróságokat az igazságügyi rendészeti teendők ne vonják el a rendes feladatuktól. Hazai eljárásunk szerint is a kir. ügyész jogosítva van az állami törvényhatósági és községi rendőrhatóságokat a nyomozás teljesitése érdekében igénybe venni, de az 1871. évi XXXI. t.-c. - ügyészségi alaptörvény - a kir. ügyésznek ezt a jogát megállapító 21. §-ának a kir. ügyészség hivatásának s feladatának nem teljes felismerésén alapuló az a további rendelkezése, hogy a kir. ügyész teljesítéseket elfogadhat ugyan, de maga sem tanukat ki nem hallgathat, sem más bünvizsgálati cselekvényt nem teljesíthet, egész büntető eljárásunkra káros visszahatást gyakorló kényszerhelyzetet teremtett, eredményezvén jelesül azt, hogy a kir. ügyészség rendszerint nem is foglalkozik az adatoknak a rendőri közegek utján való összegyüjtésével, hanem bármely feljelentésre azonnal a vizsgáló birónál indítványoz nyomozást. Ennek eredménye volt a nyomozás és a vizsgálat szorosan külön tartandó határainak több tekintetben elmosódása a nyomozatnak céljaival s a terhelt érdekével ellentétben álló olykénti kiterjesztése, hogy gyakran a nyomozás az egész vizsgálatot abszorbeálja s átöleli, és ami fő, a vizsgálatnak, vagyis annak, a minek már nem nyomozásnak, hanem vizsgálatnak kellene lennie, nyomozás elvei szerinti foganatosítása a terhelt jogának sérelmeivel.

Vitás kérdés, vajjon a kir. ügyész, mint az igazságügyi rendészet feje, jogosítva legyen-e a birói közegeket s jelesül a vizsgálóbirót nyomozás vagy egyes nyomozati cselekmények teljesítésére igénybe venni. Mig némely büntető perrendtartások ezt megengedik, sőt ebben a tekintetben a vizsgálóbirót, mint az igazságügyi rendészet egyik közegét, a kir. ügyésznek, mint az igazságügyi rendészet fejének alárendelik, addig mások, főkép ennek az alárendeltségi viszonynak perhorreszkálása miatt, ezt megengedhetőnek nem vélik. Mások arra utalnak, hogy annak - a birónak igénybevétele - minden alárendeltségi viszony statuálása nélkül is lehetséges, s hogy a kellően nem szervezett rendészet mellett a birónak igénybevétele alig nélkülözhető. A nyomozás céljából szükségszerüen folyik annak titkos jellege. Valamint a büntettes nem közli a rendőrséggel előre azt, hogy büntett elkövetésére indul, hanem lehető titokban szövi merényleteit, a nyomozás nem lehet nyilvános. Dobbal és sippal nyulra vadászni nem lehet. A védelem szempontjából sem emelhető ez ellen kifogás, mert mihelyt a gyüjtött gyanujelek egy határozott terheltre utalnak, a nyomozást a vizsgálat stadiuma követi, hogy ellenkező esetben a terheltnek a nyomozás alatt is védelmének előkészítésére alkalom adandó, önként értetik. Minthogy bizonyos perjogi cselekmények az állampolgároknak legszentebb s birói védelem alá helyezett szabadságjogait érintik, azért azokat a nyomozás vezetésére hivatott rendészetnek vagy egyáltalán nem, vagy csak halaszthatlan szükség esetén szabad teljesítenie, s azok a nyomozás tartama alatt is rendszerint csak az e végből megkeresett vizsgálóbiró által foganatosíthatók. Ilyenek az előzetes letartóztatás, szemle (hova a hullaboncolás is tartozik), lefoglalás, személymotozás, házkutatás, tanuknak eskü alatt kihallgatása stb. A nyomozás határait célja határozza meg. Céljának megfelelően, eltekintve azoktól az esetektől, melyekben a további nyomozásnak azért nincs helye, mert a nyomozat kiderítette, hogy büncselekmény nem forog fenn, vagy a bünvádi eljárásnak folytatása valami törvényes okból kizárva van, vagyis mihelyt a nyert tájékozás azt eredményezi, hogy vád nem emelhető - s igy a nyomozás megszüntetendő - a nyomozás befejezendő, mihelyt vádemelésre, azaz vizsgálat indítványozására, vagy vádirat benyujtására elegendő adat van.

II. A vizsgálatnak célja azoknak az adatoknak birói megállapítása és kiderítése, melyek szükségesek annak eldöntésére, vajjon a terhelt ellen a főtárgyalás kérhető s elrendelhető-e. A vizsgálat mindig birói funkció s annak teljesítésére hivatott közeg a vizsgálóbiró. A vizsgálóbirónak ellenőrzése a közte s a vádló között felmerült vitás kérdések eldöntésére a vádtanács intézménye szolgál. A vádelvnek következménye, hogy vizsgálat csak arra a tettre nézve és csak az ellen rendelhető el, amely miatt és aki ellen a jogosult vádló azt kérte. Ez az egyik lényeges különbség a modern vizsgálóbiró és a középkornak inquizitora között, aki maga nyomozott, vádolt, vizsgált, sőt itélt is. Magától értetik, hogy ha a vizsgálat folyama alatt annak más tettre v. más egyénre kiterjesztése szükségesnek mutatkoznék, a vizsgálóbirónak kötelessége a vádlót erről értesíteni, sőt intítványának beérkeztéig a halaszthatlan vizsgálati cselekményeket is teljesíteni.

A vizsgálóbiró szerepkörét illetőleg a modern kontinentális eljárások is, ellentétben az angol perrel, fentartják azt az elvet, hogy a vizsgálóbirónak nemcsak passziv, hanem aktiv szerepe van. Az ő kötelessége a felek - a vádló és terhelt intiványainak is bevárása nélkül - ugy a terhelő, mint a mentő adatokat és pedig mindkettőt egyenlő lelkiismeretességgel és tárgyilagossággal összegyüjteni s megtenni mindazokat az intézkedéseket, melyek a valónak, az anyagi igazságnak megállapítására s kiderítésére szükségesek. Mások és a logika szabályai szerint sem egészen indokolatlanul, utalnak az ekként meghatározott vizsgálóbirói feladat természetellenes voltára; mert természetellenesnek mondják, hogy a vizsgálóbiró a szövénynek megszövésére s egyidejüleg annak felterjesztésére utasíttassék. Az uralkodó nézet ellenben a részrehajlatlan biró tárgyilagosságában, objektivitásában keresi az anyagi igazság legjobb biztosítékát s a birónak az adatok összegyüjtése körüli passzivitásában éppen a terhelt jogainak veszélyeztetését, a vádlónak a terheltet megsemmisíthető tulsulyát látja. Hazai javaslataink is ez az állapotot fogadták el.

Még nagyobb vitákra ad alkalmat a vizsgálat nyilvánosságának kérdése. Hogy itt a merev titkosság elve többé nem uralkodhatik, aziránt nézeteltérés nincs. De a radikálizmus, a hires Gneist vezetése alatt, a nyilvános kontradiktorius vizsgálat behozatalát sürgeti, ami az eddigi tapasztalatok szerint kipróbált és bevált koncentrált főtárgyalásnak eltörlését jelentené. Kevésbbé radikális, de épp azért gyakorlati szempontból komolyabb jelentőségü az a reformtörekvés, mely nem a teljes, de a korlátolt, u. n. ügyfél-nyilvánosságot követeli a vizsgálat számára, mely a feleknek (vádló és terhelt) közreműködését biztosítja a vizsgálati eljárásban akként, hogy a felek az eljárás minden fontosabb mozzanatánál, bizonyítékok felvételéről értesülést nyernek, ezeknél jelen lehetnek, s az összegyüjtött adatokat vita tárgyává tehetik. Az ügyfél-nyilvánosságnak követelményeit kisebb-nagyobb terjedelemben minden modern büntetőperben s hazai birói gyakorlatunkban is megvalósítva találjuk. A nem vitás követelmények körülbelül ezek: a terhelt már a vizsgálat alatt védelemmel élhet; a felek indítványozási joggal birnak; az ügyiratokat - fontos okok parancsolta kivételtől eltekintve - megtekinthetik; bizonyos vizsgálati cselekményeknél s jelesül azoknál, melyeknek a főtárgyaláson ismétlése nem lehetséges v. nem remélhető, jelen lehetnek. A követelményeknek jogosultsága szembeszökő; nem ugy annak a további követelménynek a jogosultsága is, mely pedig a vita közép- és gyupontját képezi, t. i. a vádlónak és a védőnek a terhelt kihallgatásánál, a vádlónak s a terheltnek a tanuk kihallgatásánál jelenléti, kérdezési s észrevételezési joga, melyet azonban, jóllehet a német jogtudománynak már Feuerbach óta állandó követelményét képezi, a büntető perrendtartásoknak egyike sem tette még magáévá. Javaslataink közül az 1882. és 1886-iki javaslatok az ügyfél-nyilvánosságot ily terjedelemben fogadták el, de már az 1889-iki Fabinyi-féle javaslat a radikális ujítást elejtette, nem szabadelvüség hiányából, hanem abból a fontos perjogi okból, hogy mindaddig, mig a büntetőper az eljárás bifurkációján (előkészítő és főeljárás) alapszik, s a tapasztalat az ettől való eltérésnek szükségét nemcsak nem bizonyította, ellenkezőleg, ez a mai nap is a legbecsesebb vivmányok egyikének tekintendő, s a mig annak folytán a büntetőpernek sulypontját a főtárgyalás képezi, az E.-t perelőkészítő (praeparatorium) jellegétől megfosztani nem szabad. Minden, ami ezt célozza v. ezt eredményezi leszállítja a főtárgyalásnak jelentőségét, s igy aláássa a mai reformált büntető pernek sarkintézményét.

Egy más irányban radikális reformirány éppen ellenkezőleg, a fennebb említett iránnyal - mely a főtárgyalásnak elejtésével a közvetlenség, szóbeliség és nyilvánosság elvein felépült vizsgálat mellett harcol - a vizsgálatnak feltétlen eltörlését követeli. Kétségtelen, hogy ez kevésbbé forradalmi irány, mint az, mely a főtárgyalást eltörölni akarná, s a modern büntetőperbe, alapintézményeinek megingatása nélkül, könnyebben beilleszthető, az eljárás megrövidítése s igy idő- és költségkimélés tekintetei mellette szólanak, győzelmet azonban csak akkor remélhet és igényelhet, ha az egyedül nyomozásból álló E.-t akként tudja rendezni, hogy abban a terheltnek jogosult védelmi érdekei kellő biztosítékot találjanak. A rendszerben rejlő kétségtelen előnyöket a radikális reform ellenzői is kizsákmányolni törekszenek azáltal, hogy a kötelező - obligatorius - vizsgálat rendszeréről mindinkább fakultativ rendszerre térnek át s a kötelező vizsgálat eseteit mindjobban megszorítják. A külföldi perrendtartásokban csak büntettek, v. ahol az esküdtszék hatásköre nem valamennyi büntettre terjed ki, csak az esküdtszék elé tartozó cselekmények eseteiben kötelező a vizsgálat, más esetekben csak akkor, ha konkrét körülmények szükségesnek bizonyítják. Ilyenekül szokás tekinteni azt, ha a vádló v. terhelt indítványozza, illetőleg kivánja; ha távollevő személy ellen folyik a bünv. eljárás; ha vizsgálatnak tárgyát képező üggyel összefüggő ügyről van szó stb. Hazánkban az 1843-iki javaslat a kötelező vizsgálat rendszerének álláspontján állott, éppen ugy az 1882-iki javaslat is, ami miatt a legélénkebb kritikában részesült; az 1886-iki javaslat már kevésbbé merev álláspontot fogadott el; még tovább ment az 1889-iki Fabinyi-féle javaslat s reménylhető, hogy a várva-várt törvény a vizsgálat mellőzhetésének eseteit még szélesebb alapra fogja fektetni, a bünvádi ügyekben annyira kivánatos gyorsaság nem csekély hasznára. A most érvényes eljárásunkban vizsgálatnak a kir. járásbiróságokhoz utalt büncselekményekben egyáltalán nincs helye, kivételt egyedül az eljárás sikeres foganatosítása végett szükséges halaszthatatlan intézkedések képezvén, (elj. rend. 47., 48. §-ai) a kir. törvényszékekhez utalt esetekben pedig csak akkor feltétlenül kötelező, ha öt évi szabadságvesztés büntetést meghaladó büntetéssel sujtott büncselekményről van szó.

A vizsgálat céljából következnek annak határai. Mihelyt a vizsgálat által megoldandó kérdés - van-e helye a főtárgyalás elrendelésének, v. ellenkezőleg, a további bünvádi eljárás megszüntetendő - megoldható, a vizsgálatot be kell fejezni. A vizsgálat a cél szabta határokon tul nem terhedhet. A tulajdonképi bizonyítási eljárás a főtárgyalásra tartozik. Részleteknek s a vizsgálat keretén tul eső mellékkörülményeknek kutatása a bizonyító eljárásnak anticipálása a modern vizsgálattal határozottan ellenkezik és egyenesen a századokon át fennállott inquizitórius pernek maradványa s utóhangja. A részletekről l. Nyomozás és Vizsgálat. E. peres eljárásban az, mely az ügynek érdemleges tárgyalását előkészíti.

E. a bányászatban

több, fokozatosan egymást követő munkálat végrehajtásából áll; a bányában termelt érceket 1. meg kell mosni, 2. össze kell zuzni, 3. osztályozni és 4. töményíteni kell.

A mosás legegyszerübben rostában történik, melyet, miután félig megtöltötték a bányából jött érccel, vizzel telt kádba márt egy munkás s két fülénél fogva fel, le s egyszersmind forgatva mozgat mindaddig, mig az egyes ércdarabok a reájuk tapadt sártól és portól meg nem tisztultak. A rostán maradó nagyobb darabokból kiválogatják a szinércet, a többit pedig a zuzó-gépekhez viszik. A rostán áthullott apraját pedig időnként kiveszik a kádból és további feldolgozás végett valamely osztályozó készüléknek adják át. Ha nagyobb mennyiségü ércet kell naponként mosni, ezt surló rostán szokás végezni, mely lépcsőzetesen egymás előtt álló több rostából áll; a legfelső rostának vannak a legnagyobb lyukai és a legalsó a legsürübb; ha 5 rosta van, az egyes rosták lyukai felülről kezdve a következő átmérőjüek: 20, 13, 6, 4 és 2 mm. E készüléken a mosás mellett egyszersmind szemnagyság szerinti osztályozás is történik. A surló rostán naponként 200-300 mázsa ércet lehet megmosni és osztályozni. Hogy ha még nagyobb mennyiségeket kell feldolgozni, akkor forgó surlókat alkalmaznak, melyek lemezhengerbe dugott kupalaku rostából állanak; a hengerben annyi viz van, hogy a benne levő érceket ellepje, forgás közben a kupos rosta lyukain át nem menő nagy darabok a vizben történő folytonos gurulás alatt megtisztulnak és a rosta nagyobb átmérőjénél kihullanak, hogy azután a válogatók kiszemeljék a szinérceket, a többit pedig a zuzó gépeknek adják át. A rosta lyukain átmenő készlet pedig forgás közben egymást surolva hasonlóképpen megtisztul, és a surló elején fölemeltetvén, valamely szemnagyság szerinti osztályozó készüléknek adatik át. Egy ilyen forgó surló 12 óra alatt 1500-2000 mázsa agyagos törecset bir feldolgozni.

Azt a részét a bányaterményeknek, amelyből az ércszemek aprósága miatt nem lehet a szinércet kézzel kiválogatni, vagy amelyből a szinércdarabokat már kiszemelték, össze kell zuzni, hogy az egyes ércszemek a meddő kőzettől megszabadíttassanak. A zuzás pofás törőkkel, hengerek között, malmokban, vagy nyilak alatt történik. A pofás törők két acéllapból állanak, melyeket a hajtó erő nagy nyomással szorít egymáshoz, miáltal a közöttük levő kőzetdarab apróra zuzódik. A pofás törők csak előmunkát végeznek, a bányából jövő nagy darabokat 20-30 mm. nagyságra felaprózzák, hogy azután könnyebben legyenek finomabbra zuzhatók; valamely osztályozó készüléken elkülönítik a pofás törővel felaprózott készletből mindazt, ami már apróbb, mint az utána következő továbbzuzáshoz szükséges. Egy pofás törő hajtására 4-8 lóerő szükséges, és feldolgoz ereje és a kőzet minősége szerint óránként 10-100 métermázsát. A pofás törőkkel felaprított érces kőzetet, ha nem kell nagyon finomra törni, hengerek között szokták finomabbra zuzni. Egy pár henger 2-8 mázsát zuzhat fel óránként. A hengereket azért kedvelik, mert igen pontosan lehet velök a szemnagyságot szabályozni és mert kevés finom port csinálnak. Ha még finomabbra szükséges zuzni, akkor célszerü a zuzást malmokban folytatni, melyekben kupos hengerek forognak egy kupos felületen és az alájok kerülő szemeket finomra zuzzák. E malmokba 3 mm. nagyságu szemeket szoktak feladni, és óránként 10-15 mm.-át zuznak össze, kevesebb iszapot csinálva, mint a nyilak. Egy malom hajtására 3-4 lóerő szükséges. A legfinomabb zuzásra zuzó nyilakat alkalmaznak, ezek 3-4 m. hosszu fa- v. vasrudak, alsó végükön van a zuzó vas, közepük táján van az emelő léc, melyet a nyilak előtt vonuló görönd bütykei 50-60-szor emelnek percenként 20-30 cm. magasságra. Egy zuzónyil sulya 150-160 kgr. és 24 óra alatt 4-7 mm. kemény kőzetet zuz finom porrá. Egy zuzónyil hajtására kell 1/2 lóerő. A kellően elaprított ércport a viz viszi ki a köpüből, e zavaros viznek zagy a neve, s oda vezetik, ahol a zagyban levő szemecskék osztályozása történik.

A zuzás után legközelebbi feladat a zuzott készletet osztályozni, a darásabbakat szemnagyság szerint, a finomabbakat pedig együtt ülepedés szerint. A darásabb szemek osztályozása a szemek nagysága szerint szitákkal és rostákkal történik. Az osztályozás együtt ülepedő szemek szerint különféle készülékekben történik. Rendesen csak a finom porrá zuzott, lisztnek nevezett készleteket szokták igy osztályozni és pedig v. szintesen folyó, v. pedig fölfelé irányult vizáramban. A szintes irányu vizáramban való osztályozásra legegyszerübb készülék az osztályozó vályu, melyben a zagy olyan sebességgel folyik, hogy csak az együtt ülepedő legnehezebb szemecskéket hagyja ott, azután szélesebb vályuba vezetik a zagyot, hol kisebb sebességgel folyván, finomabb szemeket rak le; ebből ismét szélesebb vályuba folyik és igy tovább, mig minden vályuban finomabb liszteket rakván le, végre egészen meg nem tisztul. E vályuk készítése igen egyszerü, kevésbe kerül, de a leggondosabb kezelés mellett sem kerülhető el, hogy a már egyszer lerakódott szemecskék tovább ne sodortassanak és az egyes osztályok össze ne keverődjenek. Jobb eredménnyel osztályoznak a Rittinger-féle osztályozó tölcsérek, melyeket a zagyfolyam csendes viz felett vonulván el, a folyambó kilépő szemecskék minden akadály nélkül sülyedhetnek alább. Az osztály minőségét itt is első sorban a zagyfolyam sebessége, vagyis az edény szélessége határozza meg, de egyszersmind az edény hossza is, melynek akkép kell kiszámítva lenni, hogy csak olyan szemek érjék el a csendes vizet, a milyeneket megnyerni akarunk, a többit pedig a zagy magával vigye a következő edénybe, melynek szélessége és hossza is nagyobb, s igy tovább, hogy a legutolsó tölcsérből fent tiszta viz ömöljék ki. Ezek az edények mint tölcsérek csucsban végződnek, melynek furatán a leülepedett szemek folytonosan kiömlenek, és a további feldolgozásra szolgáló készülékekhez elvezethetők. Ezek a tölcsérek folytonosan működnek, igen kevés kézimunkát kivánnak és sokkal tökéletesebben osztályoznak, mint az osztályozó vályuk. Még tökéletesebben működnek a Rittinger-féle osztályozó csatornák.

Hogyha a zagyot egy csatornában bizonyos sebességgel fölfelé emelkedni kényszerítjük, azok a szemecskék, melyek a zagy sebességénél gyorsabban sülyednek, le fognak ülepedni, a többiek pedig a zaggyal fölemelkednek; ha tehát az egymás után következő csatornákat ugy szerkesztjük, hogy keresztszelvényük minden következő osztálynál nagyobbodjék, tehát a bennök emelkedő zagysebessége kisebbedjék, minden egyes osztályban másként ülepedő szemecskéket fogunk nyerni és pedig az első osztályban a leggyorsabban ülepedőket, az utolsóban pedig a leglassubbakat; e szerint tetszésünktől függ az osztályok számának szaporításával az osztályozás tökéletességének azt a fokát érni el, melyet elérni szükségesnek tartunk. Az osztályozó csatornát egymással 60 foknyi szögletet képező két csatorna alkotja, melyeknek egyikében a zagy lefelé vonul, a másikban pedig fölemelkedni kénytelen; a csatorna alsó szögletétől keskeny hasadék nyulik lefelé, mely keresztül furt csucsban végződik, a leülepedett szemek ott kifolynak és tovább vezethetők. E csatornák kezelése nem nehezebb, mint a tölcséreké, és ha jól vannak szerkesztve, igen tökéletesen működnek.

A töményítésre szolgáló készülékek és eljárások különböznek aszerint, amint az osztályozás szemnagyság szerint történt, vagy pedig együtt ülepedés szerint. Ha egyenlő nagyságu szemeket együtt hagyunk ülepedni a nagyobb fajsulyuak gyorsabban fognak ülepedni, mint a kisebb fajsulyuak, tehát ezektől könnyen elkülöníthetők. Ezt az elkülönítést az ülepítő szitákon végezzük, melyek ugy vannak elhelyezve két egymás mellett levő edény egyikében, hogy a másik edényben mozgó ramács gyorsan egymásután következő rövid lökésekkel vizet nyom rajtuk keresztül alulról fölfelé; a szitán levő egyenlő szemü készletet a viz gyors lökése fölemeli, egy pillanatig lebegve tartja, a kisebb fajsulyuakat föl is viszi, a nagyobb fajsulyuak azonban részint a szitán maradnak, részint azonnal oda esnek, mihelyt a viz lökése megszünt; igy egy pár perc alatt a szitán levő különféle fajsulyu szemek határozottan elkülönített rétegekbe gyülnek, és a készülékből folytonosan kivezettetnek; a meddőt pedig a benyomott viz viszi magával, amint az edényből kifolyik. Az ülepítő sziták munkája igen tökéletes, de nagy figyelmet kiván; fémvesztesége igen csekély, mert ami nem teljesen meddő, azt mind fel lehet fogni, hogy finomabb zuzás után nagy részét értékesíteni lehessen. Az együtt ülepedés szerint osztályozott liszteket lejtős sikokon: széreken töményítik. Az együtt ülepedett szemek között a kisebb szemek lesznek az ércek, a nagyobb szemek pedig a meddők. Ha tehát a szemeket lejtős sikon lefolyó vékony vizréteg hatásának kitesszük, a viz le fogja a nagyobb szemeket a sikon gurítani, mig a kis szemecskék a sikhoz tapadva maradnak. Ezt az elvet különféle készülékekben alkalmazzák a töményítésre. Vannak ponyvás szérek, fekvő szérek, lökő szérek, és forgó szérek.


Kezdőlap

˙