Épeirosz

l. Epirusz.

Epekő

(Cholelithi), az epehólyagban, a nagy epevezetékekben és a májbeli epeutakban fordulhat elő. Az E.-k kölesnyi és tyuktojásnyi nagyság között ingadoznak, mi mellett néha az epeutakban és epehólyagban igen apró homokszerü barnásfekete képződmény - epeföveny - is található. A hólyagban található E.-k száma ingadozik, néha csak 1, máskor 10-15, nagyritkán 1000 és ennél is több kő foglaltatik a hólyagban. A kövek alakja szintén változó: gömbölyüek, petealakuak, vagy sokszögüek lehetnek; utóbbiak azáltal keletkeznek, hogy az egymás mellett levő kövek egymást csiszolják. Az epeutakban levő kövek néha faszerüleg elágazódnak. A kövek felülete sima vagy dudoros. Lehetnek feketék, barnák, zöldesek, világossárgák, mig a tisztán koleszterinből állók egészen fehérek. Vegyi alkat szerint vannak tiszta koleszterinkövek, tiszta mészkövek, mig leggyakoriabbak a koleszterin-festenykövek. Belső szerkezetüket illetőleg vagy egynemüek vagy rétegzetes alkatuak; utóbbiak központi maggal és egynemü vagy rétegzetes kéreggel birnak. Az E.-képződésnek az epepangás egyik kedvező alkalma. Fel kell azonban még vennünk, hogy az E.-képződést az epe vegyi átalakulása megelőzi. Az E.-ben található koleszterint és epefestenyeket, az epében előforduló epesavas natron tartja oldva. Valószinü tehát, miszerint az E. képződését az epesavas natron felbomlása előzi meg. Valószinü, hogy ezen felbomlásban az epehólyag nyákjának van része. E.-k főleg a 30-ik életéven tul levőknél fordulnak elő. Nőknél általában gyakrabban találhatók, mi az ülő életmód és füzésből magyarázható, mint az epepangást elősegítő mozzanatokból. Alkalmi okokképpen említtetnek még: bő étkezés, köszvény, az edények elváltozása, elhizás stb. Néha az epeutakba jutott idegen testek szolgálnak kiindulásul az E. képződésre. Az E.-k gyakran semmiféle tünetet nem idéznek elő. Máskor megbizhatóbb tünetek állanak elő, kivált, ha az E. helyét elhagyja és az epevezetékeken át a bélhuzamba halad, vagy ha valahol beékelődik. Az ily módon előidézett tünetcsoport epekőzsába, epekőkólika (cholelithiasis) név alatt ismeretes.

Az epekőzsába legállandóbb tünete a fájdalom, mely hirtelen kezdődik, vagy csak lassan éri el legmagasabb fokát. A fájdalmat a betegek rendesen a májtájon és a gyomortájon érzik, de a jobb mellkas, váll, hát, ágyék irányában is kisugárzik. Sulyosabb rohamok alatt a betegek bőre halavány, hüvős, a homlok és arc hideg verejtéktől fedett, az érlökés szapora, kicsiny. Némely esetben hányás, csuklás, rázó hideg által megelőzött hőemelkedés is észlelhetők. A fájdalmi roham néha órákig, máskor napokig megvan és hol hirtelen, hol lassan szünik. Hosszasabban tartó rohamok alatt, az előbb vázolt tünetekhez még sárgaság is járulhat. A roham megszünte azt mutatja, hogy az E. a szük helyből kiszabadult. Máskép alakulnak a viszonyok, ha az E. az epevezetékbe tartósan beékelődött. A ductus cysticus elzárása mellett az epehólyag vizkórja, a ductus hepaticus és choledochus elzárásánál felszivódási sárgaság jelődik. Tartós beékeléssel kapcsolatban a hólyag vagy epevezeték fala kifekélyesedik. Fekélyesedés következtében az epehólyag, éppugy mint az epevezeték, átfuródhatik. Ha összenövés nem jött létre, az átfuródás a hasür felé történvén, halálos hashártyalob keletkezik. Összenövés létrejötte esetén a lehetőségek igen sokfélék. Legkedvezőbb, ha az epehólyag a hasfallal nőtt össze, az átfuródás kifelé történvén, epehólyagsipoly keletkezik, melyen az epe kiszivárog és a kövek is távozhatnak. A kezelés egyrészt a kövek eltávolítására és ujak képződésének megakadályozására, másrészt az egyes rohamok tüneti csillapítására irányul. Az első követelménynek alkalikus vizek, u. m. carlsbadi, marienbadi, vichyi, emsi, kissingeni, borszéki, luhi stb. használata, valamint egyes gyógyszerek (oleum olivarum, oleum terebinthinae aether sulfuricussal stb.) alkalmazása által teszünk eleget. A roham csillapítása szempontjából a máj tájékára meleg borogatásokat tétetünk, belsőleg opium, morphium adandó.

Epeláz

(febris bilisa), elavult orvosi kifejezés, amellyel régebben olyan lázas betegségeket illettek, amelyek epés hányással, vagy sárgasággal jártak. Az epés hányásnak nincs jelentősége, mert az epe a hányási mozgások alatt kerül a gyomorba, s előfordulhat ez minden hányással kezdődő lázas betegségnél. Tulajdonképpen való E. lenne tehát a Weil-féle betegség és az atrofla hepatis flava (sárga májsorvadás). Régebben az epés jelzőt számos betegség mellé függesztették s volt pneumonia biliosa, epés tüdőgyulladás, malaria biliosa, epés hideglelés stb., legtöbbször azonban az akut gyomorhurutot meg a tifuszt illették e néven,

Ependima

(gör.) a. m. agygyomrocsi lepel; az agy belső üregét, u. n. agygyomrocsokat fedő vékony réteg, mely hámsejtekből és sajátszerü kötőanyagból áll. A hám hengeres, eredetileg csillószőrös, de ennek csillószőrei az embernél a születés után nagyrészt lehullanak, l. Agyvelő.

Epentézis

(gör.), valamely hangzónak beiktatása, különösen két mássalhangzó közé, könnyebb kiejthetőség céljából. P. sumpsit (lat.) sumsit helyett. Magánhangzó után is következhetik az E., és pedig abból a célból, hogy egybevegyüljön a következő szótag i vagy j-ével, p. gör. melajna a melanja, fajnó a fanjó helyett. Ilyenek a magyarban is korántsem e. h. koránsem, a finnben voimaton mellett voimatoin e. h. *voima-ttomi, erőtelen. V. ö. Simonyi Zs. és Szilasi M., Járulékmássalhangzók, Magyar Nyelvőr VI. és X.

Epeos

l. Epeios.

Eperalma

(növ.), l. Alma.

Eperfa

(növ., dudafa, szederfa, Morus Tourn), a róla nevezett család génusza, 10-12 faja a mérsékelt éghajlat alatt, valamint a tropusok hegyvidékén terem. Fák v. cserjék, váltakozó, fürészes levelekkel. Lombfakadással együtt virágzanak. A virág egylaki. Mind a him, mind a termő virágzata barka v. az utóbbi gömbalaku termővirágának leple 4 levelü. Gyümölcse apró, egymagu csontos bogyócskákból alakul; szemenként is álgyümölcs, mert a gyümölcs husa az ellevesedett lepel; de vele együtt a virágzat többi részén is elhusosodik. (l. Álgyümölcsözet). Nevezetesebb fajai a fehér v. selyem E. (Morus alba L.) 5-10 m., de egész 30 m. magas fa, tojásdad, szivesalju, kissé ferde levelekkel, de főleg a hajtásokon cifrán szabdalt levelek is láthatók; a visszája ritkás és kurta szőrü. Termő barkája nyeles, gyümölcse sárgás-fehér. Hazája Khina és Ázsiának középrésze. Ugy látszik a XV., de talán már a VI. században is eljutott Európába, most D-en, DK-en csaknem elvadult. Több fajtáját (Khinában 14) termesztik Svédország és Norvégiáig, sőt É.-Amerikában is, mégpedig főképen a selyemhernyó táplálékának. Figyelmet érdemel a M. cedrona fajtája, mely éppoly kemény, de vaskosabb növésü s a levele háromakkora. Khinában a fehér E.-t már 4000 évvel Kr. e. ültették. Célszerü kerítésnek is, az évi hajtások háncsából szép fehér papir és jó kötöző, gyümölcséből ecet és szirup lesz. A fekete E. (M. nigra L., szederfa, török E.) 7-13 m. magas, levele keményszőrü, nagyobb és jobban szivalaku. Termő barkája kurta nyelü. Gyakran kétlaki. Eperje nagyobb, fekete, könnyebben szétfolyik és fest, borizü (fructus mororum). Alkotó része: citrom- és almasav (1,86 %), cukor (9,19 %), 0,36 fehérje, 2,03 pektin, 0,35 pektosa, 0,66 % ásványrész, 84,71 % viz. Frissében v. befőzve fogyasztják, a görögök a bort festették vele; mint syrupus mororum orvosság is volt, különösen a szájat öblögették vele. Fája finomabb esztergályos munkákra jó. Levelét a selyemhernyó nem szereti ugy, mint az előbbiét; ettől a selyemtermék nagyon középszerü. Hazája Persia, Európába korán átültették. Ma a fekete E. Európa D-i részén csaknem elvadult, hazánkban jól tenyészik, de északfelé többnyire bokor marad s nem ritkán tövig elfagy. A piros E. (M. rubra L) é.-amerikai, 10 m. magas, levele nagy, szivalaku, durvaszőrü, eperje jókora, hengerded, hosszas, piros v. piroslila, jóízü; eszik. Jobban kitelel, mint az előbbiek. A khinai E. (török E., M. Constantinopolitana Lam., M. multicaulis Perr., M. cucullata Bonaf.) khinai eredetü, a fekete E.-hez hasonló, de később a levele lekopaszodik. Jól kitelel. A selyemhernyónak nagyon ajánlják, itt-ott díszfának ültetik.

Betegségei

1. A Septoria Mori Lév. nevü gomba a leveleken halvány verhenyes foltokat okoz, melyek egyre sötétedve, piszkos szürkévé válnak; később a levél egészen elszárad. A betegség támadása alatt az eperfák, különösen a csemeték sokat szenvednek. 2. Korompenész. Fekete, koromszinü bevonat lepi be a fiatal hajtások és a levelek felületét, mit a Fumago Mori Catt. nevü gomba okoz (l. Korompenész). 3. a Fusarium maculans Béreng nevü gomba sárgás v. barnás foltokat okoz a leveleken. 4. A Bacillus Cubanianus Macchiati nevü hasadó gomba telepei fekete foltokat okoznak a leveleken. 5. A gyökereken különféle alaku, ugy 2 cm. nagyságu violaszinü, néha sárga daganatok észlelhetők, melyek nem egyebek, mint a gyökerek paraszemölcseinek (a lenticelláknak) beteges tulnövései; a daganatokat régebben gombának tartották s különféleképp nevezték el a vélt gombát (Protomyces violaceus Ces., Ustilago Haesendonckii West. stb.). 6. Olaszországban Nebbia (Ködütés) név alatt ismernek egy betegséget, mely a 80-as években különösen Felső-Olaszországban sok fát tönkretett; a betegség abban áll, hogy nemsokára a fák kihajtása után a levelek ellankadnak, később elszáradnak anélkül, hogy lehullanának; e betegségnek oka ismeretlen, habár a beteg fákon sokféle gomba, különösen a Phoma Morurum Sacc. nevü gomba található; eddig nem volt bebizonyítható, hogy a gombák okoznák e betegséget, valószinübb az a feltevés, mely az abnormális időjárásnak tulajdonítja a bajt. 7. A Kaukázusban Kümöhül név alatt ismernek egy veszélyes betegséget, mely a gyökereket teszi tönkre; ezek elrothadnak, ugy hogy a fa nagyon könnyen kihuzható a földből; a beteg gyökereken állandóan egy ismeretlen gomba miceliumai találhatók.

Eperfafélék

(növ., Moraceae v. Moreae), a csanálképüek kétszikü növénycsaládja. Többnyire tejelő fák v. cserjék; levelök váltakozó, hasítéktalan, ritkábban hasogatott; pálhájok hártyás, lehulló virágjok egyivaros, sziromtalan gömb-, tányér- v. serleg-alaku, avagy hengerded barka. Magrejtője egyrekeszü, két bibeszála és egy petéje van. Makkocskája husos v. leves álgyümölcsözetté alakul, t. i. a barkásan sürün álló virága elhusosodik, s bogyónemü gyümölcsösszeg keletkezik (eperfa), máskor a virágokat hozó vacok husosodik el, a sok terméskét magába zárja s a füge álgyümölcse támad. A kenyérfafélék legközelebb való családjától főleg a rügyben begörbült himjök, a magfehérje jelenléte, meg a görbe csira különbözteti meg. Mintegy 1000 faja a két világrésznek tropikus és szubtropikus öveit lakja, de az eperfának több faja a hidegebb tájakon is kitelel. V. ö. Bureau, Moreae in Prodromus (17 köt.).

Eperfü

(növ.), a Fragaria vesca neve a Balaton mellékén, l. Szamóca.


Kezdőlap

˙