Faleme

(Tenne), a Szenegalnak mintegy 500 km. hosszu mellékfolyója; a Fáuta-Dsallon D-i részében az é. sz. 10° 48' alatt ered. ÉNy-nak folyik és Bakel közelében torkollik. Két hónapon át mintegy 200 km.-nyi távolságra kis hajók fölevezhetnek rajta. Homokjában aranyat találnak.

Falerii

(v. Falerium, Falisci), a faliscus törzs ősrégi városa. Livius szerint a szövetséges 12 etruriai város egyike, a Soracte hegy ÉNy-i lábánál, meredek emelkedésen igen erős fekvéssel. A rómaiak innét származtatták a fetiales intézményét. Veii elfoglalása után 394. állítólag önként meghódolt a város Camillus római vezér nemes jelleme előtt, tényleg azonban még másfél század mulva is oly veszélyesnek tünt fel, hogy lakói 241. után kénytelenek voltak erős városukat elhagyni s odább ÉNy-ra a sikon építeni ujat a Flaminiusról elnevezett ut mellett. Mint római gyarmat az itt divó Junó-tiszteletről Colonia Junonia Falisci (vagy Falisca) nevet nyert. A régi város romjai a mai Civita Castellana közelében láthatók.

Falernusi bor

(lat. vinum Falernum, vagy egyszerüen Falernum), a caecubusi után a rómaiak legnemesebb bora, melyet Horatius is megénekelt, s mely Campania ÉNy-i részén, a Massicus hegy alján elterülő «Falernus ager»-en termett. Legjobbnak tartották, ha már 15 éves volt. Ritkán itták tisztán, hanem rendesen kiosi borral vagy mézzel keverték. Legkitünőbb fajtája volt éppen a massicusi (ma Falerno imperiale vagy Massico), másik magasztalt fajtája a vinum Faustianum, fehér bor, mely Cicero Faustus-féle villája halmain termett (most Falerno Faustiano); végre vörös falernusi, a régi Capua köozelében termelt Falerno di Caleno.

Falfestmények

(székely; l. a mellékelt képet). Hazai régi F.-eink között a székelyföldiek egy egész külön csoportot képeznek tárgyuk, festési modoruk és idejük tekintetében, ugy hogy a magyar falfestészetnek a Székelyföld egy egész külön fejezetét adja.

[ÁBRA] A DERZSI UNIT. TEMPLOM FALFESTMÉNYEINEK SZT. LÁSZLÓ-LÁSZLÓ.

Nagyrészt a XIV. sz.-ból eredő székely, templomi falképek többnyire magyar tárgyuak, nagyon egyöntetü kompozicióval és azonos festési technikával (fehér, fekete, vörös, sárga szinekben) készültek. Az eddig fölfedezett és legalább rajzban az enyészettől megmentett templomképek között csak egynek van minden kétséget kizáró évszáma. Ez a derzsi, jelenben unitárius templom, melynek Pál apostol megtérését ábrázoló képén egy zászló felirata igy hangzik: «hoc op. fecit d. pingere seu preparare mag. Paul. fili. stephani d. ung anno dm. mm. CCCC o. X. nono, scriptum scribebat et pulchram puellam in mente tenebat». Tehát 1419 az egyedüli biztos évszám Székelyföldről, bár sok képnél a ruházat, fegyverzet és az alakok csoportosítása sokkal régebbi kor műizlését és divatját tárja elénk. A székely templomok elengedhetlen falképe első sorban a szent László legenda, a következő jelenetekkel: a cserhalmi ütközet rohanó dárdás magyarok és nyilazó kunokkal, a leányt rabló kun üzése, a király és kun birkózása, a kun lenyakazása, a leány ölébe hajtott fejjel nyugvó király. E képek teljesen elénk tárják a XIV. sz. kun viseletét, mely a későbbi magyar díszruhának alapja volt. Legrégibb, még románkori templom volt a sepsi-bessenyői, északi falán a László-legenda alatt négy-öt női szenttel, olvashatlan majuszkula felirásokkal, szent István király és Máté apostol alakjaival. A déli falon, valószinüleg a XV. századból ujra meg volt festve a László-legenda kun üzése, a birkozás és a lenyakazás. Alkalmasint az északi fal csataképe már ekkor be volt meszelve. A szomszéd Maksa falu kicsiny templomában a László-legenda alakjai azért nevezetesek, mert a kunok arca oly jellegzetes, oly annyira azonos a mai moldovai oláhok arcélével és arckifejezésével, hogy lehetetlen a tipust fel nem ismerni. Ugy látszik a kép festője jól ismerte a kunok utódait, Moldova lakóit, hogy ily jellemzően alkalmazta vonásaikat a régi kunok festésére. A harmadik közeli falképes templom Sepsi-Kilyénben a jelenlegi unitárius templom. Itt a László-legenda csak a nyakazásig jut. Alatta a második képsor, valamint a déli fal mindkét képsora Jézus életét tárja elénk egész az utolsó itéletig. A templomajtó csúcsives reliefjén 1497. évszám látható, mely alighanem későbbi az ujra bemeszelt falképeknél. A negyedik, még jó karban levő festett templom a gelencei (Háromszék vm.), melyben az északi fal László-legendája alatt szintén Krisztus életét és halálát találjuk. A déli falon azonban az utolsó itélet alatt a szent Margit-legenda van négy jelenetben. A nyugati fal a női ágon a magyar eredetü szent Kálmán felakasztását ábrázolja majuszkula felirásokkal és magyar kanászkalapos, szürös harcosokkal. E kép az összes székely falfestmények között legrégibbnek látszik. Modorát és betüit tekintve, biztosan még a román korból ered. Alighanem románkori volt a Kőrispatak (Háromszék vármegye) község kis temploma is az apostolok és a három király megérkezését ábrázoló képeivel. A bibarcfalvi falképek László-legendája annyiben elütő a többi székely képektől, hogy a jeleneteket díszes keret különíti el egymástól. Itt csak a magyar hadak felvonulásából, az ütközetből, a kun üzésből és a pihenésből maradtak töredékek. A fülei (Udvarhely vm.) László-legenda teljes, de alakjai a leggyarlóbbak. A fal is, melyre festve van, oly hepe-hupás, hogy a képek lemásolása is alig eszközölhető, a templom többi képei még mész alatt vannak. A m.-dályai (Udvarhely vmegye) református templom szentélyének boltsüvegeit gyönyörü későgót ornamentális festés diszíti, már renaissance-alakokkal, cimerekkel és virágokkal. A templom falának eddig kibontott képe a Margit-legenda utolsó jelenetét ábrázolja már XVI. századi ruházattal és fegyverzettel. A homoród-szent-mártoni, ma unitárius templom falképei a nagyon megrongált László-legenda alatt Szent Margit életét és halálát mutatják. A székely Margit-legendák a magyar királyleány és az ázsiai vértanu életét egyesítve ábrázolják. E templom szentélye azonkivül szent Kristófot, a felfeszítést, sirba tételt, egy mennyországot és egy pokolt tár elénk XV. századi modorban. A mennyország lehullott vakolata alatt a legyőzött, majuszkula-felirásos «Beliál» és a lelkek mérlegelése még nagyon jól kivehető volt, mint az első e helyen alkalmazott kép maradványa, melyre rávakoltak a később festett mennyország alapjául. Ma már e templom összes képei az ujraépítés következtében teljesen megsemmisültek. A már említett derzsi templom képei közül az éjszaki falon csak a László legenda maradt meg, a déli fal pedig három szent püspököt, a lelkeket mérlegelő arkangyalt és Pál megtérését őrizte meg számunkra. Mindezen alakok ruházata hiven tükrözi vissza a XIV. sz. végének egyetemes divatát. Még sok festett templom létezett székelyföldön, de ma már a felismerhetlenségig tönkre mentek falképei. Ilyen p. a gyönyörü gót-renaissance virágokkal diszített bolthajtásu csik-ménasági, melynek kora renaissance szárnyas olatára ritkítja párját e hazában. Az elsorolt templomképeken nagyon feltünő a László-legenda elmaradhatlansága mellett a csoportosítás teljesen azonos volta. A csataképnél ugyanazon alakok ugyanoly állásban jönnek elő. Ezen tény a festés azonos modorával együtt egy székely festőiskolára enged következtetnünk, mely ősi előképek szerint és után dolgozott. E festőiskola létezése annyival inkább föltehető, mert az ország más vidékein egész más festési modort találunk. L. még Falkép.

Falfü

l. Fogolyfü.

Falgerenda

valamely választófalra fektetett gerenda, hogy a födémet vagy az alsó választófalon fekvő felső emeleti választófalat hordja. Rendesen favázas szerkezetekben alkalmazzák és ekkor valamivel szélesebb a választófalnál, hogy alul a mennyezetdeszkákat, fölül pedig a padozatot reá lehessen szögezni. L. még Fahid.

Falguiere

(ejtsd: falgier) Sándor, francia szobrász és festő, szül. Toulouseban 1832., Jouffroy tanítványa, nem követte mestere klasszikus irányát, hanem kezdettől fogva a művészi valószerüség hive volt. 1859. elnyervén az akadémia nagy diját, Rómába ment, 1864. nagy sikert aratott bronzalakjával, mely egy kakasviadalban győztes fiut ábrázol (Luxemburg-muzeum Párisban), és 1869 Tarcisius vértanuságát ábrázoló gyönyörü szoborművével (Luxemburg-muzeum). Azután elkészítette a Dráma alakját a párisi uj opera számára (1869), Corneille Péter ülő-szobrát a Comédie française számára, az Egyiptomi táncosnőt (1873), Toulouse város megbizásából Svájc allegóriai alakját, mely egy francia katonát támogat (1875), a Zenét, az Asszonyt pávával, Lamartine szobrát Maçonban (1878). Tőle való Ázsia alakja a párisi Trocadéro szökőkut medencéjében (1878). 1882. föltünést keltett Diana istennő szobrával, 1883. elkészítette Gambetta szobrát Cahorsban, 1893. Grévyét Dijonban. Jelenleg a párisi Pantheon számára készülő, a forradalmat dicsőítő csoportozaton dolgozik. Festéssel is foglalkozik, de képei (A birkozók 1875, Kain és Abel, Ker. János lefejezése, Sphynx, stb.) kevésbbé sikerültek. 1878. a becsületrend tisztje, 1882. a művészeti akadémia tagja lett.

Falha

(állat), a Helicidák családjába tartozó csiganemüek magyar, de használatból kiment elnevezése. L. Bulimus.

Falicsi

(Falis). Jutas (Jutotzasz) fia, Árpád unokája, s a magyarok nagy fejedelme a X. sz. közepe táján. Fejedelemségéről a magyar hagyományok mitsem tudnak, de a vele egy időben élt Konstantin bizanci császár ugy említi, mint az ő korabeli fejedelmet (ton nuni arconta) s igy semmi kétség sem lehet afölött, hogy Zoltán után nem mindjárt következett a fia Taksony, mint Anonymust követve, még ma is sokan vélik. F. nevét Szabó Károly Válnak olvasta, ugy gondolván, hogy a Konstantin által egszer Falisznak (Falhz) irt név utórésze a görögös hz végzetnek felel meg, mint p. Árpád, Tevel, Tas (Konstantinnál: 'Arpadhz, Tebelhz, Tashz) nevében; de Konstantin másszor Falicsisznek, illetőleg tárgyesetben Falicsinnak (tun Falitzin) nevezi Jutas fiát, ami azt bizonyítja, hogy a nevet Falisznak, Falicsinnak kell olvasni. Ez a névalak azonban sem hagyományainkban, sem régi személyneveink közt, sem az Árpádház ősi birtokterületén található helynevek közt nem fordul elő, holott p. Tordacs (Tarkacs), Jutas (Jutocs), Solt (Zoltán, Zulta), Tas, Taksony, Tevel községek nevében fenmaradt Árpád fiainak és unokáinak emléke. Tekintetbe véve azonban, hogy a szókezdő b és f betük egykori váltakozására van egy pár nyom a magyar nyelvben, mint: bodor és fodor, valamint hogy Konstantin egy nyiltabb kiejtésü magyar dialektust beszélő emberekkel érintkezett s ezért ir p. Zaltaszt, Zulta (Zoltán, Solt) helyett; a F. névnek valószinüleg az ismert Bulcsu, Bolicsu v. Bolicsi felel meg. Valóban Árpád genealogiája csakugyan említ egy Bulchut, kinek fia Zulta, nyilván a Sz. István nagybátyjának mondott Erdődvi Zoltán volt. Mivel pedig Falicsival egy időben egy másik Bulcsu is szerepelt, t. i. Kál fia, a horka: ezt megkülönböztetésül Vér-Bulcsunak nevezték, mig a nagy fejedelem alighanem ugyanaz a személy volt, kinek nevét a hagyomány egy ma már értelme vesztett jelzővel, Szo-Bolcsu, Szabolcs alakban őrizte meg. Erre mutat, hogy Szabolcs vezér egy másik Árpádivadékkal, Tassal együtt hódítja meg a Nyirséget s az a terület mely az általa emelt vártól vette a nevét, t. i. Szabolcs vmegye eredetileg a fejedelmi ház tulajdonát képezte, hol első megszállási jogon birtokló nemesség nem volt; a Vértesmelléke pedig, melyet a hagyomány Szabocls vezér birtokának mond, mindenfelől körül volt véve az Árpád-nemzetség birtokaival s a Csák-nemzetségre alighanem leányági örökösödés által szállt.

Falieri

Marino, velencei doge, szül. 1278., megh. 1355 ápril. 17. Ősrégi, velencei családból származott. 1346. jul. a Zárát és annak közelében emelt várdát ostromló Nagy Lajos királyunk támadását verte vissza, azután génovai s római követ, 1354. pedig velencei doge lett. Nemsokára azonban F. és a szenátus közt ellentét fejlődött ki abból az alkalomból, hogy a szenátus Steno Mihály nevü patriciusra, ki F. nejét megsértette volt, csak nagyon enyhe büntetést szabott. Ekkor a bosszus F. (amint ezt a hagyomány beszéli) a polgári elemmel összeesküvést szőtt a szenátorok és a nobilik megbuktatására és lemészárlására, egyuttal azonban saját egyeduralmának megalapítására. Azonban tervét a kivitel előestéjén elárulták s F.-t 1355 april 17. a dogepalotának főlépcsőjén lefejezték. Jellemét történeti hüséggel rajzolja Byron: Marino F. cimü tragédiájában. E tárgyat még Delavigne, Murad Efendi, Lindner A., Kruse és Swinburne is feldolgozták drámailag; Donizetti Operát s Hoffmann E. T. A. novellát irt róla (Doge und Dogaressa c. alatt). V. ö. Senger, Histor.-krit. Studien 1878; Verosta, M. F. Milano 1879).


Kezdőlap

˙