Faunusok

Faunusnak különféle hangokat tulajdonítottak, minők erdős hegységekben hallhatók. Mivel pedig e hangok majd itt, majd amott hangzanak fel, vagy tán hellenisztikus felfogásból, csakhamar egész sereg faunus lőn, kiket a szatirokkal azonosítottak s a nimfákkal hoztak összeköttetésbe. Torzalaku, pajkos erdei manók, kiknek incselkedései ellen különféle varázsszereket használtak.

Fauquier

county Virginia É.-amerikai államban 1760 km2 területtel, 21,800 lak., Warrenton székhellyel.

Fauquier

Ferenc, angol pénzügyi iró és virginia gyarmat kormányzója (1704-1768). 1751. az angol South Sea Company igazgatójává lett, s 1758-tól viselte Virginia kormányzói tisztét. An Essay on Waysand Means of Raising Money for the support of the present War sithout Increasing the Public Debts c. munkájában egy adótervezetet ad, amely abból az alapelvből indul ki, hogy a szegény ember sohasem fizet adót.

Faure

(ejtsd: fór), 1. Felix, francia politikus, szül. Párisban 1841 jan. 30. Sokáig mint gazdag hajógyáros élt Havreban, résztvett továbbá mint nemzetőr a német háboruban, 1881. pedig Gambetta programmjához csatlakozván, képviselőnek választatta magát. 1881. helyettes államtitkár lett a közlekedési miniszteriumban; 1882 jan. megvált ugyan ettől az állástól, de a szept. 22. megalakult Ferry miniszteriumban ujra elfoglalta. 1885 april 6. másodszor köszönt le. Az 1889. és az 1893. képviselői választáskor ujból képviselőnek választották Havreban, 1893. őszén pedig ő meg Etienne lettek az Union des gauches vezérei. Ez év nov. 18. és 1894 jan. 11. a képviselőház F.-t alelnökké választotta. F. különösen nemzetgazdasági és gyarmatügyi kérdésekben, meg a vámpolitika terén örvend nagy tekintélynek és: Budget de la France et des principaux pays d'Europe depuis 1888. c. művét a francia akadémia pályadijra méltatta. 1894 márc. azt indítványozta, hogy a szenatus tagjait is közvetlenül a nép válassza, az általános szavazati jog alkalmazásával. Perier miniszterelnök azonban ez - időszerütlen - indítványt ellenezte.

2. F. Jenő, francia festő, szül. Seyssinetben Grenoble mellett 1822., megh. Párisban 1879.; David d'Angers, majd Rude tanítványa, 1847. lépett föl egy tájképpel, utazott Olaszországban, végre Párisban telepdett le, hol ugy női arcképei, mint költői, akadémikus modoruk mellett is eredeti képei divatba jöttek. Legismeretesebb, részben igazán népszerü képei: Az ifjuság álmai (1857), Ámor nevelése, A kutyafalka (1859), Ámor első lépése (1861), Éva (1864), Vénus (1865), Néger nő (1866), Chloé (1869), Olasz nő (1870), Daphnée és Chloé (1873), A forrás (1874).

3. F. Ker. János, francia énekművész, szül. Moulinsban 1830 jan. 15. Mint karénekes fiu, majd nagybőgős, ő tartotta fen családját; Párisbana conservatoireban Ponchard és Moreau-Sainti tanították s első dijat nyert; 1852 óta a Vig-, 1861-76. a Nagy-opera ünnepelt bariton-énekese volt; a játékban is kitünt, London, Brüsszel, Bécs is látták főbb szerepeiben (Mefiszto, Don Juan, Hamlet, Tell). Dalokat is szerzett. Neje az 1821. szül. Lefebvre Constance Karolina, szintén énekesnő volt 1864-ig.

Fauriel

(ejtsd: foriel) Kolos Károly, francia irodalomtörténész, szül. St.-Etienneben 1772 okt. 21., megh. Párisban 1844 jul. 15. Pályáját mint altiszt kezdette; egyideig Dugommier tábornok titkára is volt. Később filologiai és történelmi tanulmányokkal kezdett foglalkozni; titkára lett Fouchénak s szorosabb összeköttetésbe lépett Staël asszonnyal. Constant Benjaminnal, Manzonival, Guirotval, Baggesennel stb. 1830. a Sorbonne-on az idegen irodalomnak tanára és 1836. az Académie des Inscriptions tagja lett. Főműve a: Histoire de la Gaule méridionale sous la domination des conquérants germains (Páris, 1836, 4 köt.); egyéb munkái: Sur l'origine de l'épopée du moyen-age (1833) és a provençal Histoire de la croisade contre les hérétiques albigeois (1837) kiadása. Becsesek 1832-1833. tartott és halála után kiadott előadásai a provencal költészetről: Histoire de la poésie provençale (Páris, 1846, 3 köt.) és Danteról és az olasz irodalomról: Dante el les origines de la langue et de la littérature italienne (u. o. 1854, 2 köt.). Hagyatékából adta ki Lalanne a: Les derniers jours du Consulat (u. o. 1885) c. munkát.

Fausse braie

(franc., ejtsd: foszbré), erődítésben annak az alacsony védőgátnak a neve, amelyet néha a főgát elé építettek, hogy arról az árokaljra jutott ellenségre lőhessenek.

Faust

János doktor, hires német büvész, aki még életében a monda hősévé lett. Életrajzát a következőkben foglalhatni össze: F. (János vagy György) 1485 körül született, valószinüen Simmern faluban, Kreuznach mellett (későbbi adatok szerint Roban, Knittlingenben vagy Salzwedelben); 1509-ben baccalaureus lett Heidelbergben s utóbb Sickingen Ferenc pártolásával iskolamester Kreuznachban; de nem maradhatott ez állomásán, bejárta, büvésztetteivel csodát keltve és pénzt keresve egész Németországot, mig 1540 körül, talán Staufen faluban a Breisgauban, eshetőleg más délnémet helyen, valószinüen erőszakos halállal (mint természettudományi kezdetleges kisérleteinek áldozata) kimult. Szegény földművelők nagyratörő fia, tudományos képzettségü, de felületes és kapkodó ember volt. Csak bolygó tanuló (ein fahrender Scholast, mint Goethe találóan nevezi) lett belőle, aki kóbor életet élt, az emberek babonás hiszékenységét ügyesen kiaknázta, sok botrányt követett el, többször került kellemetlen érintkezésbe a rendőrséggel, tudatosan és szándékosan titkos ügyességek és tudományok birtokosának hirdette magát, és ismeretlen módon, de alig természetes halállal mult ki. A kortársak szédelgőnek vagy bolondnak mondják, de mégis ugy beszélnek róla, hogy jelentőségét és tudományát ők sem tagadják.

F. már életében mondai alakká vált, kire a kortársak s utóbb még inkább a hagyomány a hasonló vagy rokon büvészekről ismeretes kalandokat és csodatetteket is ráruháztak. Főleg összefolytak vele Simon mágusz, Cyprianus és Theophilus, kikrő a reformáció századában is sokat meséltek. (E mondákkal behatóan veti egybe a F.-mondát Heinrich G. Faust-tanulmányaiban.) E régi és uj, történeti és mondai anyag alapján keletkezett a F.-monda legelső földolgozása, az u. n. Faust-könyv, mely 1587. jelent meg Spiess János kiadásában Majna-Frankfurtban (ujabban legjobban kiadták Braune Vilmos 1878. és fotolitografiai másolatban Scherer Vilmos 1882), melynek egy példánya meg van a M. T. Akadémia könyvtárában. A könyv szerzője ismeretlen, de bizonyára protestáns (lutheránus) lelkész volt, aki a bibliát folyton idézi és F. életét, világos célzással az istenfélő Lutherre, elrémítő például állítja oda. E népkönyv ügyetlenül van irva, tele lapos történetekkel és még laposabb elmélkedésekkel; sok benne az ismétlés, az események fonala minduntalan megszakad, stilusa és hangja is igen különböző: megragadó, hatalmas felfogásu részletek mellett egészen sületlen, bárgyu fejezetek állanak. A szerző tudása is rendkivül fogyatékos: sem Amerikáról, sem Coppernicusról nem tud, természettudományi ismeretei még a középkori tudományoknak sem állnak szinvonalán.

E F.-könyv szerint, mely három részben 69 fejezetből áll, a hős egy parasztnak a fia, Rod faluból Weimar mellett, tehetséges gyermek, aki jól tanul s gyorsan lesz a teologia doktorává, de hamar meg is unja a szent tudományt, mely őt ki nem elégíti: hisz ő mindent akar tudni, birni, élvezni. Azért félredobja a bibliát. Krakkóba megy, melynek egyeteme, mint a büvészet főiskolája, igen rossz hirben volt, orvosi és nigromantikus tanulmányokra adja magát, végre megidézi az ördögöt és 24 évre szerződést köt vele; Mephostophiles e földön szolgálja őt, minden kivánságát teljesítve: a kiszabott határidőn tul F. lelke az ördögé leszen. A Gonosz most pénzt és mindenféle élvezetet juttat társának, hogy komoly kutatásaitól elvonja; de azt hevesen ellenzi és meg is gátolja, hogy F. megnősüljön. Az ördög azután az emberi tudás legmélyebb kérdéseiről oktatja (igen gyarlón, jórészt valóban ostobán) szövetségesét, megmutatja neki a poklot és a paradicsomot és beutazza vele az egész világot (Budára is elhozza). Legtovább mulatnak Rómában és Konstantinápolyban, hisz a XVI. sz.-ot a pápa és a török foglalkoztatta és érdekelte legjobban; természetes, hogy F. mind a kettőt megtréfálja és kigunyolja. Azután mint büvész szerepel a hős: fölidézi Nagy Sándort és a trójai hősöket, tél közepén a legszebb szőllőt varázsolja az asztalra, a levegőn keresztül viszi az emberek köpenyén stb., de sok gyerekes és lapos tréfát is visz véghez. Lelkiismerete ismételve felébred és zaklatja; elhatározza, hogy kibékül Istennel, hátha még megbocsátaná nagy büneit. De az ördög ismét elcsábítja: Menelaus nejét, a csodaszép görög Helenát juttatja birtokába. F. nem tud a szépségnek ellentállani, lemond Istenről és boldog napokat él Helenával, kitől fia is lesz, Justus Faustus, aki atyja halála után anyjával együtt eltünik. Végre letelt ideje. Faust végrendeletet csinál, elbucsuzik tanítványaitól és barátaitól, borzadással tekint vissza istentelen életére és iszonyu halállal ér véget.

A F.-könyv számos kiadásban jelent meg, részben uj fejezetekkel és kalandokkal bővítve: közvetlenül megjelenése után versbe is foglalták (kiadva Kloster, 41. Zelle). Ujabban két magyar átdolgozásban is megjelent (v. ö. Imre Lajos cikkét az Erdélyi Muzeumban X. 1893. és Heinrich Gusztáv birálatát: Philolog. Közlöny XVIII. 1894., 182. l.); ezek: 1. Dr. Fauszt, a büvész, vagy az ördöggel kötött vérszerződés; régi hagyomány után elbeszéli Tamás Péter, Budapest, évszám nélkül; és 2. A hires Hatvani Imre tanár élete, viszontagságai, csudáltos tettei, rettenetes vége és pokolba menetele. Borzasztó történet az őskorból (!). Nyolc szép képpel, Budapest, 1894. Bucsányzky, A német F.-könyv különböző földolgozásairól: v. ö. Dumcke Gyula, die deutschen Faustbücher (1891) és Szakál Károly. A Faust-monda keletkezése és legrégibb prózai feldolgozása (Pápa 1893).

De nemsokára át is dolgozták az első Faust-könyvet; első izben Widman György Rudolf (Hamburg 1599. 3 köt., ujra kiadva Kloster II.), Pfitzer Miklós nürnbergi orvos, kinek rövidebb műve a XVII. sz.-ban három és a XVIII. sz.-ban is még három kiadást ért (ujra kiadta Ad. v. Keller, 1880). A harmadik átdolgozás 1825. jelent meg; szerzője ismeretlen, álneve: der Christlich Meinende (ujra kiadta S. Számatolski 1891), mely igen rövid s már ez okból is nagyon elterjedt. Igen korán ragadja meg a szinpad is a nagy bünösnek megrendítő, érdekfeszítő motivumokban és jelenetekben gazdag történetét; első izben Angliában Marlowe Kristóf (l. o.). Az ő szinműve alapján keletkezett a német népdráma, melyet a XVII. sz.-ban igen sokszor adnak elő, de a darab elveszett és csupán a számos fenmaradt báb-játékból, melyeknek kétségtelenül forrása volt, következtethetünk reá. V. ö. Creizenach Vilmos, Versuch einer Geschichte des Volksschauspiels vom Doktor Faust (1878). A monda kritikája már a XVII. sz.-ban veszi kezdetét Dürr Konrád altorfi teologiai tanárnak egy 1676. irt levelével (J. G. Schelhorn, Amoenitates literariae (1726, 50-80 l.), melyben ő a mondát a szerzetesek koholmányának mondja, akik e képtelen historiában Fust János könyvnyomtatót az ördög cinkosává teszik, mivel az gyülölt, uj találmányával őket legjövedelmezőbb foglalkozásuktól (a kéziratok másolásától) elütötte. E nézetet alaposan cáfolja Neumann János György (Disquisitio historica de Fausto praestigiatore 1683., németül: Curieuse Betrachtungen des Sogenannten Dr. Faustens 1702), aki kimutatja, hogy a könyvnyomtató Fust Jánosnak (l. o.) a Doktor Fausthoz semmi köze.

A monda a XVII. sz. prózai és drámai feldolgozásaiban mindjobban sülyedt, mig végre, főleg a szinpadon, teljesen elvadult, ugy hogy Gottschednek majdnem érdemül tudható be, hogy a F.-drámát a lipcsei s utóbb általában a német szinpadról leszorította. De azért a monda maga halhatatlan maradt s ép a XVIII. sz.-ban nyerte legtöbb és legfényesebb feldolgozásait. Az ujkori német irodalom igazi megteremtője, Lessing volt az első, aki (1759 óta, midőn a népies F.-drámából állítólagos mutatványt közöl) a mondát uj és magasabb szempontokból halottaiból föltámasztotta, és az ő példáját követte, többnyire abban is, hogy nem engedi át a hőst a pokolnak, a Sturm és Drang egész titanikus nemzedéke, melynek legkiválóbb tagjai e hatalmas tárggyal megküzdöttek, mig e romboló nemzedék legzseniálisabb tagja, Goethe, majd egy századdal Lessing után, miután maga egy félszázadnál tovább (1775-1832) küzdött e problemával, a nagy feladatot végre megoldotta. Lessing óta (kinek F.-darabja állítólag 1775. veszett el) a XVI. századi monda legismertebb feldolgozásai Németországban (majdnem mind drámává alakították a tragikus tárgyat): Goethe (1775 óta, töredéke megjelent 1790., a tragédia első része 1808., a II. rész 1832; az Ős-Faust, a darabnak az az alakja, melyet Weimarba magával hozott, csak 1887), Lenz Reinhold, Weidmann Pál (1775, kinek gyarló szinművét Engel Károly 1877. ujra kiadta, mert tévesen Lessing elveszett drámáját vélte benne felismerhetni), Müller a festő (1778); Klinger Miksa (regény 1791); Soden Gyula gróf (1797); Chamisso Adalbert (1803); Schink Frigyes (1804); Schöne Károly (1809, ugyanő irt egy folytatást Goethe darabjához, 1823); Klingemann Ágost (1815); Voss Gyula (1824); Grabbe Ker. Detre (1829. Don Juannal egy darabban); Holtei Károly (1832); Bechstein Lajos (eposz. 1833); Braunthali Braun (1835); Lenau Miklós (1836); Marlow (Wolfram F., 1839); Heine Henrik (ballet 1847); stb. A hálás tárgy foglalkoztatta a festőket (Cornelius, Retzsch, Kaulbach, Kreling, Liezen-Mayer stb., többnyire Goethe Faustjához) és zenészeket is (Spohr, Gounod, Boito, Zöllner Henrik; F.-nyitányt irt Wagner Rikhárd, szimfoniákat Berlioz, Liszt, Lindpaintner, Radziwill herceg, Lassen, Schumann Róbert stb.). A Rembrandtnak tulajdonított F.-kép valószinüen Rembrandt tanítványának, Jan Joris van Vliet (eshetőleg a mesternek egy vázlata után készült) műve, melynek eredetileg alig volt valami összefüggése Fausttal. A magyar Faustról l. Hatvani István.

Fausta

Flavia Maxima, Maximianus római császár leánya, kit N. Konstantin első neje, Minervina, elbocsátása után 307. vett nőül. F. figyelmeztette férjét atyja alávaló tervére, s ezért Maximianus (310.) halállal lakolt. Visszautasított szerelme bosszujának tulajdonították N. Konstantin kegyetlenkedését első feleségétől született fia, Crispus ellen, akinek ártatlansága csakhamar kiderült, s F. már a következő évben (Kr. u. 327.) forró fürdőben fuladt meg.

Faustin

I., igazi nevén Soulouque, Haiti császára, szül. 1782. rabszolgaszülőktől, meghalt 1867. A mult század végén a rabszolgakereskedés megszüntetésére irányuló törekvések idején felszabadult s 1803. mint közlegény lépett be a haiti-i hadseregbe. Pályáján a legszerencsésebb körülmények között emelkedett feljebb, ugy hogy 1840. őrnagy s 1846. tábornok lett, Riche halála után pedig köztársasági elnökké választották meg, mely állásában hivei bizalmát annyira kizsákmányolta, hogy a császári cim megszerzése sem került rendkivüli fáradságába. Miután 1849. a főhatalmat kezébe kerítette, I. F. név alatt császárrá kiáltatta ki magát. Mint császár, alattvalóival zsarnok módjára éreztette hatalmát, máskülönben pedig a szó teljes értelmében majmolta a francia udvart. Végre az 1859. kiütött forradalom lemondásra kényszeríté, sőt Haiti-t is el kelle hagynia. Később azonban megengedték neki, hogy visszatérhessen hazájába.

Faustina

(lat.), 1. Annia Galeria F., Annius Verus prefektus leánya és Antonius Pius császár felesége, megh. 141. Kr. u. - 2. Annia F., Antonius Pius császár és Annia Galeria F. leánya, Marcus Aurelius császár neje, kit feslettsége mellett is férje bölcseleti elmélkedéseiben dicsőit és tiszteletére halála (Kr. u. 175) után Faustinopolis várost alapította és templomot építtetett.


Kezdőlap

˙