Fenyőgyánta

(növ.), a fenyőfajokból, főkép a répafenyő, meg a jegenyefenyő kérgéből szivárog s az éteres olaja elpárologván, megkeményedik. A magától keletkező F.-t fenyőtömjénnek, erdei v. vad tömjénnek is (thus vulgare, olibanum silvestre) nevezik. A műuton előállított F. neve rei sina alba v. resina pini, és különféle módon használatos.

Fenyőháza

villatelep Liptómegyében, Lubohnánál, Rózsahegy állomás közelében, mely 1893 tavaszán Bethlen András gróf miniszter kezdeményezése folytán alakult meg. 1894-re tervezik a fürdő s posta megnyitását és a Vágon átvezető hid id már készülőfélben van.

Fenyőhernyók

általában azok a hernyók, melyek a tűlevelü fák pusztítása által a fenyőerdőkre nézve kártékonyak. Ilyenek: a fenyőszender (Sphinx pini L.), az apáca-lepke (Psilura monacha L.), a fenyőpohók (Lasiocampa pini L.), a fenyő bagolylepke (Trachea piniperda Esp.), a fenyő-fidonia (Fidonia piniaria L.), a fenyő göngyölgető pille (Tortrii piceana L. és T. histrionana Frl.), különböző Retinia (R. turionana H., R. rosinella L., R. buoliana V.), Grapholita (Gr. comitana V., Gr. nigricana HS., Gr. pactolana Zll., Gr. duplicana Zth., Gr. pinicolana Zll.), a fenyő tüzlepke (Dioryctria abietella V.), a fenyőmoly (Coleophora laricella H.) stb. hernyói.

Fenyőke

l. Elatine.

Fenyőkoromégetés

Ha olaj- v. gyantatartalmu anyagokat felbomlásukig hevitünk s amellett annyi levegőt bocsátunk hozzájuk, amennyi a kifejlődő szénhidrátok hidrgénjének elégésére elegendő, karbonjának elégésére azonban már elégtelen, akkor a karbon gyanta- és olajrészekkel összekötve, mint korom, a közelfekvő tárgyakon rakódik le. Ha ezen folyamatot nagyban állítjuk elő, a terményt «fenyőkoromnak» (Kienruss) nevezzük. A kátránytermelésre alkalmas gyantadus fanemek és farészek a legjobb kormot szolgáltatják; a lombfából égetett korom ellenben rossz, kivéve a nyirfa kérgét, melyből kitünő korom nyerhető, mely különösen tuskészítésre igen alkalmas. Ezenkivül koromégetésre kiválóan alkalmasak a kátrány- és szuroktermelésnél visszamaradó tisztátalan részek vagy gyantásüszkök s több effélék, amiért is e mellékipar a kátrány- és szuroktermelés kiegészítő részéül tekintendő és rendesen azokkal együtt is szokták üzni. A F. igen egyszerü dolog. A füstfogó-kamra fából lehet építve, a falait képező deszkázatnak azonban simára kell gyalulva lenni. Nagyobb vállalatoknál a kamrának olyan berendezést lehet adni, hogy abban a korom finomsága szerint elkülönítődik.

[ÁBRA] Fenyőkormot égető kamra.

Ezt igen egyszerüen az által érik el, hogy a kamrát több, p. két vagy három emeletre osztjuk (l. az ábrát) és a füstöt emeletről-emeletre átvezetik. Hogy a füst igen gyorsan ne szálljon fel, az átjárásra hagyott nyilások az egyes emeleteken felváltva, mindig a kamra ellenkező oldalán vannak alkalmazva, sőt a legfelsőbb nyilás még vászonkuppal is el van látva, melyen a füst átjárhat s némi léghuzás is támad, de csak annyi, amennyi az égéshez okvetetlenül szükséges. A fedél is néhány szelelővel van ellátva. A kupos ernyőről időnkint a kormot le kell rázni, mi egy kötél segítségével történik, mely az ernyőkuphoz van kötve s egy-két csigán átmegy, azután pedig a fedélről lelóg. A kamrát falazott vizszintes csatornák kötik egybe 2-3 kis, de minden oldalról zárt tüzhellyel. Itt gyujtják meg a kormot szolgáltató anyagokat; a tüznek azonban csak senyvedve szabad égni, hogy minél több füst keletkezzék. Az emeletekbe kivülről lépcsőkön lehet feljutni, azonban hamarább nem szabad bemenni, mig a korom teljesen ki nem hül, mert különben meggyuladna. A nyers anyag ad 12-14 % fenyőkormot.

Fenyő-Kosztolány

kisközség Bars vármegye aranyos-maróti j.-ban, (1891) 999 tót lak. Az itteni Viktoria barnaszénbánya évenkint 6370 q. barnaszenet termel, bányamértéke 31,58 ha., a munkások száma 16. A bánya a jelen évben alakult, a Viktória kőszénbánya-társaság birtokába ment át, mely egy millió forint tőkével az egész északnyugat-Magyarország kőszénszükségletét szándékozik ellátni.

Fenyőliget

(növ., pinetum, Pinusból), tudományos v. kertészeti célra ültetett különböző tűlevelü fa csoportja. A F. fái szisztematikai rendben vagy tetszés szerint lehetnek ültetve. Ha a F. disz kedvéért van, a tűlevelüek rokonságát is figyelemre kell méltatni, mert formájuknak határozottsága oly szabad alkalmazást és választékot nem enged, mint a lombos fáké. Ezért a F.-be célszerü örökzöld cserjéket (Mahonia, Ilex) vegyíteni. A tobzosokat kihajtás előtt v. augusztusban szokás erre a célra ültetni, még pedig a gyökérzetet lehetőleg földjével együtt kell átültetni. Ez után bőven kell öntözni, fecskendezni és árnyékban tartani. Nyesni az ilyen tobzost csak akkor szabad, ha rendetlenül növekedik. Ha a törzs hajtása késlekednék, az oldalágakat lekötjük, hogy növekedésüket korlátozzuk. Gyengéd tűlevelü fát télen védeni is kell: náddal bekötözzük v. deszkával körülkerítjük, v. a földjét faharaszttal v. fenyőtü hulladékkal takargatjuk. Ha a fenyők önmaguktól, magról szaporodva seregesen nőnek, fenyveseket alkotnak. Pinetumnak a tobzosokat ismertető könyveket is szokás cimezni.

Fenyő-molypille

(állat, Coleophora H.), a pikkelyesszárnyuak rendjébe, az aprólepkék csoportjába és a Tineidák családjába tartozó lepkenem, melynek több faja él és pusztít a fenyőkön. Ezek kis v. alig középnagyságu molyok, szabályszerü alkotással. Hernyói 16 lábuak, fiatal korukban különböző fenyőfák felbőre alatt v. magvaiban élnek, ahol az összerágott anyagból vagy saját szövetükből zsákot készítenek maguknak. A zsákból, mely mintegy védelmül szolgál, csak testök mellső részével bujnak ki. A bebábozás ugyancsak a zsákban történik. Legfontosabb fenyőpusztító faja: a Coleophora laricella H. hamvasszürke, selyemfényü, 9 mm. Hernyói a vörösfenyő tűiben élnek és gyakran nagyobb károkat is okoznak.

Fenyőolaj

a fenyők fajának, ágainak és tobozainak vizgőzzel való lepárolása utján előállított illanó olaj. Szaga a citroméhoz kissé hasonló. Inhalációkhoz, olcsó szoba- és szappanpárfümökhöz használják.

Fenyő-öv

(növ., regio abietina), az a felső erdő, amelyet főkép a jegenye fenyőfa a bükk határán tul s a törpe fenyőig alkot. Svájcban 1500-1800, a Szudetokban 1000-1500, a Harc-hegységben 600-1000, a Magas Tátrán 1187-1520 méter közt, Erdély határhegyláncolatán 1264 métertől 1580-1880 méterig emelkedik. A Biharhegységben a Ny-i lejtőn keskenyebb, a keletin szélesebb erdőövet alkot, ami a száraz s az örökzöld tenyészetet meggyilkoló Alföld, továbbá Erdély esősebb és nedvesebb felföldjének hatásából ered. V. ö. Borbás, az Abies excelsa sötét övének ékítménye. Erdészeti Lapok 1885.


Kezdőlap

˙