Feralia

vagy Parentalia (lat.), a holtak tiszteletének szánt nap a régi Rómában, melyet febr. 21. a gyermekek szüleik, az örökösök örökhagyóik, a rokonok elhunyt atyafiak sirjain bemutatott áldozatokkal ünnepeltek meg. A szegényebbek legalább virágokkal, gyümölcsökkel, sóval, kevert árpadarával áldoztak és rótták le kegyeletük adóját megholt hozzátartozóik iránt. E napon Rómában az összes templomok zárva voltak és áldozati tüzet az oltárokon nem volt szabad gyujtani. Az Ovidiusnál olvasható hagyomány szerint ez ünnepet Aeneos alapította apja elköltözött lelkének tiszteletére. Később e naphoz csatlakozott az élők kiengesztelésére szánt Caristia ünnepe.

Ferasala

kereskedelmi sulymérték, l. Frasil.

Ferbli

(német ferben szótól). Magyar kártyajáték, mely hazárdsága miatt nyilvános helyeken tiltva van. Játszhatják kettőtől kezdve felfelé egészen 7-ig. Osztó kettesével ad minden játszónak kártyát. Az első által betett «vizi»-t tetszés szerint adja meg mindenki vagy nem, ha a kellő számu játékos betette a vizit, osztó ujra ad a játszóknak két-két kártyát; a különböző módon besszerelés, kóstáltatás, blindelés, hivás és visszahivás után összegyült kasszát nyeri az, ki a legutóbb kitett összeget megadva, a legnagyobb értéket birja négy kártyájában. Minden szin nyolc lapja a következő értékkel bir: disznó 11, király 10, felső 10, alsó 10, tizes 10, kilences 9, nyolcas 8 és hetes 7. Ezen értékek azonban csak az esetben adhatók össze a kézben levő kártyáknál, ha azok ugyanazon szinből valók; ha mind a négy lap egy szinből való, a legnagyobb ferbliérték lehet 41 és a legkisebb 34. Értékkel birnak még a hármas-, illetőleg négyes figurák, vagyis a három vagy négy disznó, a három vagy négy király és igy tovább; a három vagy négy hetes, ezen u.n. «Kunststük» v. figura, előnnyel bir a legnagyobb hármas ferblinél, illetőleg a négyes figura a legnagyobb négyes ferblinél. A négyes ferblit nevezik «Bandá»-nak vagy «Duná»-nak is. A fentebbi értékkülönbségek, illetőleg előnyök mellett van még egy másik előny is, az elsőségé; azon esetben, ha különböző szinekből többnek van ugyanazon számértékü ferblije, a kasszát az nyeri, ki az osztótól jobbra elsőnek ül.

Férc

a ruhavarrásnál az első öltögetés, mellyel a kiszabott ruhadarabokat nagy öltésekkel egybeállítják. - Fércmű, összetákolt irói munka. - Fércelő, az építészetben a fémfödésnél használt 2 1/2 cm. széles, 2 1/2 cm.-nyire fölálló meggörbített vasbádoglemez, melyre a korcokat kalapálják, l. Fémfödél.

Ferda

(török), a keletiek takaró leple.

Ferde levél

(növ., folium symetrum sive obliquum) az olyan levél, amelynek az egyik fele a másikkal össze nem illő, különösen a levél alja az egyik oldalon nagyobb. Ilyen a félszeglomb, hársfa, szilfa levele.

Ferdény

és ferdényded, l. Négyszög.

Ferdeszög

a hegyes- és tompaszög közös neve.

Ferdinánd

több hazai és külföldi fejedelem és herceg neve, kik közül a következőket soroljuk elő:

1. F. (I.), római császár, Németország, Magyarország és Csehország királya, szül. Alcala de Henares-ben, Spanyolországban 1503 márc. 10., megh. Bécsben 1564 jul. 25. Atyja Szép Fülöp burgundi herceg volt, Miksa császár fia, anyja Johanna, Kasztilia éa Aragonia örököse. Spanyolországban nevelték, és a spanyolok jobb szerették volna királyuknak őt mint bátyját, V. Károlyt. 1517. bátyja Belgiumba küldte, 1521. pedig neki engedte át a habsburgi örökös birtokokat, Ausztriát, Stájert, Tirolt, Karintiát és Krajnát, és megbizta távollétében a német birodalmi ügyek vezetésével. Ugyanazon évben nőül vette az 1515-i családi szerződés értelmében Annát, II. Ulászló magyar és cseh király leányát, kitől 15 gyermeke született. A mohácsi vész után a cseh rendek őt választották meg királyuknak, a magyar rendek egy része is hozzá állott, de minthogy a másik, nagyobb rész Szapolyai Jánost ismerte el, kit később a török is támogatott, a két ellenkirály közt a fegyvernek kellett dönteni. A háboru 1528. szerencsésen folyt F.-ra nézve és már remélhette az egész ország egyesítését, midőn Szulejman szultán közbelépése, ki 1529. elfoglalta Budát és Bécsig hatolt előre, uj fordulatot adoott a dolognak. A két ellenkirály csak 1838., a nagyváradi békében egyezett meg, F. elismerte Jánost is királynak, az utóbbi pedig beleegyezett abba, hogy halála után az egész ország F.-é legyen, még azon esetben is, ha neki fia születnék. De a török ujabb közbelépése János halála után meghiusította e béke végrehajtását. 1541-ben Szulejmán a maga részére foglalta el Budát és az ország közepét és állandóvá tette az ország megosztását. F. 1547-ben kénytelen volt fegyverszünetre lépni a törökkel, és most már a Fráter Györggyel folytatott alkudozásoktól remélte az ország egyesítését. De Martinuzzi György megöletése 1551. és a török háboru kitörése, ujabb el nem hárítható akadályokat gördítettek F. politikája elé. Végre is meg kellett elégednie azzal, hogy a török meghagyta az ország nagyon megnyirbált nyugati és északi részének birtokában.

F.-dal kezdődött a Habsburg-család folytonos uralma Magyarországon. A pozsonyi gyülésen, 1526 dec. 1., midőn hivei királyválasztásra összegyültek, követei kiemelték ugyan, hogy urokat a magyar trón a szerződések alapján nyugvó jogon illetné meg, de azért mégis belenyugodtak abba, hogy választás utján emeljék trónra, és F. maga, 1527 jun. 29. levelében kijelentette, hogy «tisztán, szabadon és önkénytesen fogadtatott, választatott és nyilváníttatott Magyarország törvényes és igaz királyának». Megerősítette a rendek jogait és a folytonos pártharcok alatt nem is volt módjában érvényesítnei királyi jogait. Tekintélyét az sem igen emelte, hogy 1530. a német rendek megválasztották római királynak. Alatta nyerte az ország igazgatása későbbi formáját. Volt ugyan Pozsonyban kir. tanács a nádor alatt. de a legfontosabb ügyeket már Bécsben intézték el, és a hadi tanács hatásköre kezdett már átnyulni Magyarországra is. Németországban F. bátyja, V. Károly császár politikájának volt hü és általános támasza. Részt vett a győzelmes schmalkaldeni háboruban 1547., hol nagy hasznát vette magyar huszárságának, és 1552. és 1555. ő lépett egyezségre Passauban és Augsburgban a protestáns rendekkel. 1558. bátyja lemondása után megválasztatott császárnak. Mint ilyen, őszintén fáradozott a vallásos béke és egység helyreállításán, és a trienti zsinattól - bár hiába - a papok házasságát és a kehely megengedését követelte a protestánsok megnyugtatására. Fiát, Miksát már életében 1563. megkoronáztatta magyar királynak. Inkább tündökölt alapos, mint fényes tulajdonságok által. Alacsony termetü, de erőteljes és egészséges férfiu volt. Egész idejét a munkának szentelte, igen rendszeresen járt el, ritkán tért el élete kiszabott módjától. Szórakozása a vadászat volt. A velencei követ jelentése szerint, vallás tekintetében buzgó, de azért máshitüek iránt türelmes és igazságos. Nagy gyakorlati és gyors felfogása által rendkivüli jártassággal bir az egész európai politikában és igen jól ismeri országait. Inkább veszi magát körül tudós tanácsosokkal mint főurakkal. Soha nem unta meg az alkudozással és az ügyek vezetésével járó munkát. Főjellemvonásai nyugodtsága és engedékenysége. Magánéletében feddhetetlen, bőkezü. Legdicséretesebb lelki nyugalma, melyet sem szerencse, sem balsors nem képes megtántorítani. V. ö. Marczali, Ujkor története I. köt.; Buchholtz, Gesch. der Regierung F.I. 9 köt.

2. F. (II.), római császár, Magyarország és Csehország királya, I. Ferdinánd unokája, Károly főherceg és Mária bajor hercegnő fia, szül. Grácban 1578 jul. 9., megh. Bécsben 1637 febr. 15. A jezsuiták nevelték Ingolstadtban és unokatestvérével, Miksa bajor herceggel együtt annyira buzgó hivévé tették a római egyháznak, hogy mindketten fogadalmat tettek, hogy államaikban tőlük telhetőleg más vallást türni nem fognak. Ezt a fogadalmat Lorettóban megujították, és midőn F. Stájerben és a többi alpesi tartományban kormányra jutott, el is tiltotta a protestáns isteni tiszteletet, üldözte a protestáns papokat és tanítókat, és kevés kivétellel visszatérítette egész országát. Minthogy sem Rudolfnak, sem Mátyásnak nem volt örököse, ő reá nézett az osztrák örökség és a Habsburg-ház hivei keresztülvitték megválasztását cseh királynak 1617., majd 1618. magyar királynak is. Minthogy hitbuzgóságát ismerték, a tulnyomóan protestáns magyar rendek az 1618. koronázási hitlevél által erősen megkötötték kezét. Hanem azért a Csehországban kitört háboru csakhamar átterjedt hazánkra is, Bethlen Gábor fegyvert fogott, Besztercén királynak választatott, de meg nem koronáztatott. Csehország legyőzése után F. ez ország közjogi önállását megszüntette és a protestantizmust kegyetlenül üldözte. 1619 óta császár is volt és e méltósága, valamint megszabadulása a cseh-magyar veszélytől, mely megszabadulását ő egyenesen isteni támogatásnak tulajdonította, még csak fokozta vallásos buzgalmát. Magyarországban utját állották az alkotmány és Bethlen Gábor és itt csak arra szorítkozhatott, hogy Pázmány Péter törekvéseit támogassa, de Németországban, hol a kat. liga segítségével, majd tulajdon seregével, melyet Wallenstein vezetett, sorban legyőzte ellenségeit, az 1629-iki hires Restitutionis-edictum által végveszéllyel fenyegette a protestáns fejedelmeket. A császári hatalom korltálanságától való félelem eddigi szövetségesét, a bajor herceget is elidegenítette tőle, másrészt pedig maga után vonta a svéd és a francia beavatkozást, ugy hogy a háboru tovább tartott és F. az eddig elért sikereket mind elvesztette. Eltekintve hitbuzgóságától, jóakaratu fejedelem volt, kit sok családi erény ékesített. Első neje Mária Anna bajor hercegné volt, a második (1622 óta) Eleonora mantuai hercegné, kitől nem volt gyermeke. V. ö. Marczali, Ujkor, II.k.; Khevenhiller, Annales Ferdinandei, 12 k.f.; Gindely, Wallenstein.

3. F.(III.), római császár, Magyar- és Csehország királya, az előbbinek első házasságából származott fia, szül. Grácban 1608., megh. 1657 ápr. 2. Már 1625. Cseh- és 1627. Magyarország királyává koronáztatott; 1634. Wallenstein halála után mint magyar király az összes császári hadsereg parancsnokává lett; 1634. Nördingen mellett győzött s a svédeket kiüzte déli Németországból. 1636. római királlyá lett, 1637. pedig atyját követte a császári trónon. Határozatlan, ingatag, de szelid lelkü fejedelem volt. A külügyekben atyja politikáját követte a francia, svéd és protestáns rendek ellen folytatott háboruban, mig végre hosszas tárgyalások után az 1648. megkötött éake által befejezést nyert a 30 éves háboru. F. nagy barátja és pártfogója volt a tudományoknak s művészeteknek, különösen szerette a zenét, néhány templomi zeneművet ő maga is szerzett. E zenedarabokat 1893. ujra kaidták. Első házasságából, Mária Annától, III. Fülöp spanyol király leányától született IV. Ferdinánd; I. Leopold, utódja lett; második nejétől, Mária Leopoldinától, V. Leopold tiroli főherceg leányától, származott egy leánya, Eleonora; II. Károly mantuai herceg leánya pedig, kivel harmadik házasságra lépett, 2 fiut szült. V. ö. Marczali, Ujkor, II. k.; Koch, Gesch. des Deutschen Reiches unter der Reg. F. III.

4. F. Ferenc (IV.), római király, császár, Magyar- és Csehország királya, az előbbinek, a spanyol Mária Annától született legidősebbik fia; szül. 1633.; 1646. cseh, 1647. magyar királlyá koronáztatott, 1653. pedig római királlyá választatott és koronáztatott, de még atyja életében (1654). mielőtt ténylegesen átvette volna a kormányt, meghalt.

5. F., (V., mint osztrák császár e néven az első), Károly Leopold Ferenc József Marcellin, osztrák császár, Magyar- és Csehország királya, I. Ferenc császárnak második nejétől, sziciliai Mária Teréziától származott fia, szül. Bécsben 1793 ápr. 19., megh. Prágában 1875 junius 29. Gyermek- és ifjukorában gyenge és beteges volt, csak 1829. avattatott be az államkormányzat némely ágába, 1830-ban Magyarország királyává koronáztatott, 1835. atyjának utóda lett, 1836. a cseh, 1838. pedig a lombard-velencei koronát tette a fejére. A koronázási ünnepélyeket megkegyelmezésekkel tette emlékezetessé, a koronázási ajándékokat pedig kiosztotta a szegények között; magyar koronázási ajándéka egy részét a M. T. Akadémia gyarapítására fordította. Államai kormányzatát csaknem egészen Metternich és Kolovrát miniszterekre és Lajos főhercegre bizta. Mint magyar király emlékezetes marad örökre. A törvények értelmében minden 3 évben összehivta az országgyülést, 1836. az urbéri, jobbágyi viszonyok rendezése, a nemzeti muzeum felépítésére rendelt költség megszavazása, a törvények magyar nyelven való szerkesztése iránt hozott törvénycikkek általa szentesíttettek.. 1839-40. a szólásszabadság megsértése által okozott sérelmek orvosoltattak és a bizalom király és nemzet közt helyreállott. 1843. a magyar nyelv dplomáciai polcra emeltetett, Pesten a József-ipartanoda, ipar- és műegylet, zenészeti akadémia, takarékpénztár F. alatt állíttatott fel. Kossuth és Wesselényi hütlenségei perei, valamint az 1838. volt árviz mélyen lesujtották a jó fejedelem lelkét. 1847-48. a magyar országgyülést F. magyar nyelven nyitotta meg, mi több mint 300 éve nem történt. Az adóreform, a közös teherviselés, az ősiség eltörlése, az erdélyi részek visszacsatolása, később az erdélyi unió, magyar hadsereg szervezése, az első független miniszterium megalakulása, mind ezen évi országgyülés műve volt, miket F. szentesített 1848 ápril 11. Kitört azonban az 1848. mozgalom, a magyar nemzetet támogató József nádor már nem élt, István nádor már-már nem birt a kellő eréllyel, hogy az udvari politikának ellenállhasson s a mozgalom mindinkább nőtt, a jó, de gyönge király nem birta viselni a korona terheit. Olmützben 1848 dec. 2. testvére, Ferenc Károly javára lemondott az uralkodásról, minthogy nejétől, Mária Anna, I. Viktor Emánuel szardiniai király leányától, fiörököse nem volt. Ferenc Károly főherceg azonban szintén lemondott fia, I. Ferencz József javára. F. lemondása után teljesen visszavonult Prágába. Szivjósága közbeszéd tárgya volt, mindenütt mint a szegények valódi atyja tiszteltetett.

6. F. (I. az igazságos), Aragonia királya, I. János Kasztilia királyának másodszülött fia, szül. 1380 nov. 27., megh. 1416 ápr. 2. Atyjától 1386. a mallorkai grófságot örökölte, a bátyja, III. Henrik halála után (1406) felajánlott kasztiliai koronát azonban visszautasította és beérte azzal, hogy kiskoru unokaöccsének, II. Jánosnak gyámja lehessen. Bölcsen intézte Kasztilia ügyeit, s győzedelmesen harcolt a mórok ellen, kiktől 1410. Antequerá-t foglalta vissza. Miután Mártonnak, Aragonia királyának nem voltak gyermekei, a cortes két évi interregnum után F.-ot (Márton unokaöccsét) emelte a királyi székbe. F. megvervén az angoloktól támogatott trónkövetelő, Urgel grófot (1413), 1414 jan. 15. Aragonia királyának koronáztatta magát.

7. F. (II. a katolikus), Aragonia királya, ki mint az egyesült spanyol monarkiának királya V. F. nevet viselt, II. János Aragonia királyának egyetlen fia vala; szül. Sozban 1452 márc. 10., megh. Madrigalejóban 1516 jan. 23. Már 1466. lett Aragonia társkirálya, 1468. pedig Szicilia királya, mire 1469-ben Izabellával, kasztiliai trónörökösnővel kelt egybe. IV. Henriknek 1474. bekövetkezett halála után Kasztilia F.-ra és Izabellára szállott, kik uralmukat a portugálok beavatkozása ellen a Toro mellett vivott győzedelmes csatában biztosították (1476). Miután 1479. János király, F. atyja is meghalt, Aragonia és Kasztilia spanyol királysággá egyesült, de azon föltétel mellett, hogy kasztiliai ügyekben Izabella királynőé lesz a dönrtő szó. Korszakot alkotó világesemények szerencsés összetalálkozása, a királyi párnak uralkodói tehetsége és munkaereje, továbbá kiváló minisztereinek (Mendoza, Ximenes, Gonzalo de Cordova stb.) ernyedetlen s önzetlen munkássága, mind közreműködtek az ujkori spanyol monarkia hatalmának megalapításában. Alattok gyarapodott a királyi hatalom a főnemesség és főpapság rovására, kiktől a jogcim nélkül lefoglalt királyi birtokokat szigorral visszavették. F. király a három egyházi lovagrendnek nagymesterévé választatta magát és ez állásban döntő befolyást gyakorolt az egyházi javakra. Céljai elérésében hathatós eszköz vala továbbá az inquizició, mely a koronának lett immár hatalmi eszköze, és most nemcsak az egyház, hanem az állam érdekében is működött. Külpolitikájában is szerencse kisérte F. és Izabella zászlait. A mórok ellen viselt százados háboruk 1492. értek véget; Granada, a mórok utolsó bástyája is a keresztyének kezébe került. Ugyanabban az esztendőben födözte fel Kolumbus spanyol lobogó alatt Amerikát, mely felfedezés révén a spanyolok világraszóló hatalomnak és tömérdek kincsnek jutottak birtokába. Nem kevésbé fényes szerepet vitt F. Európában, miközben körmönfont diplomatának bizonyult. 1492. megszerezte Roussillon és Cerdana grófságokat, 1495. létrehozta a nagy francia-ellenes ligát; később, 1501-ben rábirta Franciaországot a nápolyi királyság közös megszállására, melyet azonban már 1503. egészen a maga számára követelt és tényleg el is foglalt. (Mint nápolyi király III. F.-nak cimezte magát.) 1512. elfoglalta Navarrát, mi által a pirenei félszigeten egységes, kikerekített birodalmat alapított, melyhez Olaszország déli része is tartozott. Élte alkonyán F. még Portugália- és Spanyolországnak egyesítését és olasz birtokainak nagyobbítását is tervezte, de előkészületeinek közepette elragadta őt a halál. F. után Spanyolország Szép Fülöp és Janka fia, I. Károly következett, ki mint német császár V. Károly nevet vett föl. V. ö. Prescott, Geschichte der Regierung Ferdinands und Isabellas von Spanien. Mariéjol H.I., L'Espagne sous Ferdinand et Isabelle (Páris 1893).

8. F. Miksa (szász-kóburgi herceg), Bolgárország fejedelme, szül. Bécsben 1861 febr. 26. Ágost hercegnek, a család Koháry-ágából és Klementina hercegnőnek, Lajos Fülöp király leányának legifjabb fia. Testvérével, Ágosttal együtt 1874. természettudományi utra ment Braziliába, melynek eredményei könyvben közzé is tétettek. A nyilvános életben csak annyiban vett részt, amennyiben 1883. családját képviselte III. Sándor koronázásával Moszkvában és amennyiben a m. kir. honvédlovasságnak hadnagya lett. Sándor fejedelem bukása és az orosz beavatkozás visszautasítása után a bolgárok neki ajánlották fel a fejedelemséget, mint aki családi összeköttetései által leginkább viheti ki a nagyhatalmaknál választásának elismerését. A tirnovai nemzetgyülés 1887 jul. 7. meg is választotta, mire ő az országba utazott és aug. 14. letette Tirnovában az esküt az alkotmányra. Az ország kormánya alatt nemsokára megnyugodott és e nyugalmat az orosz párt lázításai és orgyilkosságai sem birták megzavarni. F. az összesküvők ellen, kik életét is fenyegették, erélyesen lépett fel és minisztere, Sztambulov segítségével egyre jobban megszilárdította trónját. De Oroszország mai napig sem ismerte el, minek következtében sem a többi nagyhatalom, sem hübéres ura, a szultán, nem járulhattak választásához. Mindamellett a bolgárok elég biztosítottnak tekintik uralmát, ugy hogy 1892. dinasztiája érdekében még az alkotmány megváltozásába is belenyugodtak. 1893 tavaszán nőül vette Don Carlos pármai herceg leányát, Mária Luizát, kitől 1894 jan. 30. Boris fia született. 1894 máj. Sztambulov-ot, ki már-már tulhatalomra törekedett, elbocsátotta és Sztoilov-ot nevezte ki helyébe.

9. F. braunschweigi herceg, porosz marsall, F. Albrecht fia, sz. Braunschweigban 1721 jan. 12., megh. 1792 julius 3. 1740. porosz szolgálatba lépett. A békekötés után a gyalogság vezérőrnagya és egyuttal Nagy Frigyes társalgója és kisérője maradt. A második sziléziai háboru kitörésekor Csehországban működött. A bekövetkezett békés időben is élvezte Frigyes kegyét, ki őt 1752. Peitz erőd, 1755. pedig Magdeburg parancsnokává tette. A 7 éves háboru kitörésekor (1756 aug.) F. a Szászországba benyomuló három porosz hadtest egyikét vezérelte. 1757 nov. a Hannoverában működő szövetséges hadak élére állott, s a demoralizált seregben annyira fel tudta ébreszteni a kötelességérzetet, hogy az a számra nézve sokkal nagyobb franciákkal majdnem mindig győzedelmesen küzdött. 1760. és 61. kül. Hesszen birtokáért harcolt a franciákkal, kiket 1761 jul. 16. Vellinghausen mellett megvert. A békekötés után a király marsallá nevezte ki. Három év multán azonban csekély okból a király haragját vonta magára, amiért 1766. a szolgálatból véglegesen kilépett. Utolsó éveit többnyire Braunschweigban és Vechelde várkastélyában töltötte. A művészek és tudósok, nemkülönben a szabadkőművesek lelkes pártfogója volt. Életét (Geschichte Ferdinands, Lipcse 1794, 2 köt.) Mauvillon irta meg. V. ö. Schaper, Vie militaire du maréchal prince F. (Magdeb. 1796, 2 köt.); Von dem Knesebeck: F. Herzog von Braunschweig und Lüneburg, während des Siebenjährigen Kriegs (Hannover 1857, 2 köt.); Westphalen: Geschichte der Feldzüge Herzog Ferdinans von Braunschweig-Lüneburg (Berl. 1859-72. 5 köt.)

10. F. Károly Antal József, breisgaui herceg, I. Ferenc és Mária Terézia fia, II. Lipót császárnak öccse, szül. 1754., megh. 1806. Mint Lombardia főparancsnoka nőül vette 1771. Este Mária Beatrix modénai trónörökösnőt. A lunevillei békekötés megfosztotta Modenától, de kárpótlásul Breisgau és Ortenau egyesített hercegségeket ítélték oda F.-nak. A pozsonyi békekötésben ezeket is elvesztette.

11. F. Mária, genovai herceg, szül. 822 nov. 15-én, megh. Torinoban 1855 febr. 10., II. Károly Albert szárd király második fia. A katonai pályának szentelte magát és mint tüzértiszt harcolt az 1848-49. Radetzky ellen; a felkelt sziciliaiak pedig a sziget koronájával kinálták meg. Ezeket az eseményeket a Memorie della campagna del 1848 c. műben meg is irta. 1850 ápr. 22. egybekelt Mária Erzsébet szász hercegnővel, kitől leánya, Margit (Olaszország jelenlegi királynője) született. Fia, Tamás, genovai herceg (szül. 1854.), olasz altengernagy és szenátor, 1883. vette nőül Mária Izabella bajor hercegnőt, kitől 1884 ápril 21. Ferdinánd Umberto fia született.

12. F. Henrik Frigyes, hesszen-homburgi tartomáyngróf, szül. 1783 ápril 26., 1866 márc. 24. Osztrák lovassági tábornok volt, midőn testvérének, Gusztávnak bekövetkezett halála folytán, 1848 szept. 8. a kis ország reá szállott. Alattvalói kivánságára 1849 épr. alkotmányozó gyülést hivott össze s 1850 jan. alkotmányt is adott, melyet azonban 1852. megint visszavont. Az 1849 márc. 28. birodalmi alkotmányt elismerte, de mint osztrák érzelmü férfiu, nem csatlakozott a három-király-szövetséghez, hanem azon fejedelmekkel tartott, akik követeiket az 1850. restaurált szövetségi tanácsba küldötték. Utódok nélkül halt el, országa Hesszen-Darmstadtra, az 1866. porosz háboru után pedig a porosz királyságra szállott.

13. F. (I. a Nagy) Kasztilia királya, III. Sancho navarrai király másodszülött fia, atyjának 1035. bekövetkezett halálakor a kasztiliai grófságot örökölte. Sógorát, Bermudót, Leon királyát, ki őt csalárdul megtámadta, a Carrion mellékén 1037. visszaverte, mire Leont, Asturiát és Galiciát Kasztiliával egy királysággá egyesítette. Igazságos és erélyes uralkodó volt, összegyüjtötte a régi törvényeket és jogi szabályokat és emelte az ország hadi erejét. Bátyját, IV. Garciát, Navarra királyát, ki a mórokkal szövetkezve 1054. Kasztiliába tört, Atapuertánál szept. 1. legyőzte. Garcia elesett s F. országát az Ebró folyóig terjesztette ki. 1058. óta számos szerencsés hadjáratot viselt a mórok ellen, kiktől végre a megerősített Coimbrát is sikerült elhódítania. Országait még életében felosztá három fia között: Sancho kapta Kasztiliát, Alfonz Leont és Asturiát, Garcia pedig Galiciát és Portugáliát. Megh. Leon-ban 1067. dec. 27.

14. F. (II. a Szent) Kasztilia királya, ki mint Spanyolország királya III. F. nevet viselte, IX. Alfonz, Leon királyának és Berengariának fia vala; szül. 1199., megh. 1252. Nagybátyjának 1217. bekövetkezett halála után Kasztiliát, atyja után pedig (1230) Leont, Asturiát és Galiciát örökölte. Ez országokat egy az elsőszülött fiura szállandó oszthatatlan királysággá egyesítette, miáltal megvetette Kasztilia nagyságának alapját, és a spanyolországi mórok megsemmisítését készítette elő, kik ellen győzelmesen harcolt. Mint buzgó hive az egyháznak, F. is üldözője volt mindennemü eretnekségnek. Több püspökséget alapított, ugyszintén a toledói székesegyházat és a salamancai egyetemet. A kat. vallás körül szerzett érdemeiért X. Kelemen pápa 1671. a szentek közé iktatta. Ő indította meg a fia által befejezett Codex de las Partidas c. törvénykönyvet. Életét és tetteit minisztere, Jimenes Rodrigo, toledói érsek irta meg: Cronica del santo rey Don F. III. c. alatt.

15. F. (III.), Kasztilia királya, ki mint spanyol király IV. Ferdinánd nevet viselt, IV. Sancho királynak elsőszülött fia; szül. 1285. dec. 6. s megh. 1312. szept. 17. Atyjának 1295. bekövetkezett halála után anyjának, Molina Mariának gyámsága alatt uralkodott Kasztilia és Leon felett. Szerencsétlen hadjáratot viselt Granada ellen s dicstelen uralkodást vitt általában. A monda szerint a Carvajal testvérek Isten törvényszéke elé idézték, kiket a gyilkosság puszta gyanuja alapján, kihallgatás nélkül, a város falairól a mélységbe dobatott.És a király csakugyan harminc nap mulva meghalt. Országát nagy zavarban hagyta hátra két éves fiára, XI. Alfonzra. V. ö. Memorias de Don Fernando IV. de Castilia. (Madr. 1860. 2 k.)

16. F., kölni érsek és választó-fejedelem, szül. 1577., megh. Arnsbergben 1650 szept. 13., V. Vilmos bajor herceg fia. Az ingolstadti jezsuita konviktusban nevelkedett és 1589. pápai engedéllyel nagybátyjának, Ernő kölni érseknek koadjutora lett. 1612. maga foglalta el a kölni érseki széket s azonfelül még a lüttichi, münsteri, hildesheimi és paderborni püspökségeket is elnyerte, Mint a kat. párt buzgó előharcosa, különös pártfogója volt a jezsuitáknak és bátyjával, Miksa bajor választó-fejedelemmel és a «liga» vezérével mindenben egyetértett. A 30 éves háboruban országa és jószágai sokat szenvedtek a hollandok- meg a svédektől.

17. F.(I.), Leon és Kasztilia királya, ki mint Spanyolország királya a II. F. nevet viselte, VII. Alfonz Kasztilia királyának ifjabbik fia volt. Atyjának 1157. bekövetkezett halálakor Leon, Asturia és Galicia ura lett, mig bátyja, III. Sancho Kasztiliát örökölte. Számos szerencsés hadjáratot viselt: 1166. elfoglalta Alcantarat, Albuquerque-t és Elvast, 1168. legyőzte I. Alfonzot, Portugália királyát és Abu Jakubot, Marokkó szultánját. 1177-ben ujra diadalt aratott a portugálokon. 1184. pedig - a portugálokkal szövetkezve, - győzelmesen harcolt Marokkó ellen. Megh. 1188. jan. 28.

18. F. (I.), nápolyi király, szül. 1423., meghalt 1494. jan. 25. V. Alfonz, Aragonia királyának természetes fia; 1458. atyjának halála után, mint II. Pius pápa hübérese, átvette Nápoly uralkodását. Eleintén ugyan a trónkövetelő Jánossal (Kalabria hercegével, Anjou René fiával) kellett küzdenie a trónért, de 1465. versenytársát teljesen meggyőzte. F. okos és erélyes uralkodó volt; megfékezte a nemességet és különösen az által biztosította hatalmát, hogy természetes leányát De la Rovere Leonhárddal, IV. Sixtus pápának unokaöccsével, - Alfonz fiát pedig a milanói herceg leányával házasította össze. F. országának anyagi és szellemi érdekeit nagyban előmozdította; felvirágoztatta, nevezetesen a selyemhernyótenyésztést. Kevéssel halála előtt Moro, milanói herceg és VIII. Károly francia király szövetséget kötöttek egymással, mely az Anjou háznak a nápolyi trónra való jogainak érvényesítését tűzte ki célul. E szövetséghez néhány elégületlen nápolyi főur is szított. F. minden lehetőt megtett, hogy e szövetséget felbontsa, miközben elhalt. V. ö. Volpi, Regis F.-i institutionum liber (Nápoly 1861); Ranke, Gesch. d. römisch-germanischen Völker, stb.

19. F. (II.), nápolyi király, II. Alfonz legidősebb fia, az előbbinek unokája, szül. 1469 jul. 26., megh. 1496. szept. 7. Atyját VIII. Károly francia király legyőzte és lemondásra kényszerítette, mire a győző hatalmába kerítvén az országot, máj. 12. nápolyi királynak koronáztatta meg magát. De alig hogy a francia sereg kitette lábát, F. máris visszatért Sziciliából (1495) és Gonsalvo de Cordova segítségével országát megint visszafoglalta. Rövid tartamu kormányzása alatt erélyének és tehetségének több jelét adta.

20. F., osztrák főherceg, I. Ferdinand császár és magy. király másodszülött fia, II. Miksa császár öccse, szül. Linzben 1529. jun. 14., megh. Innsbruckban 1595. jan. 25. Atyja 1547. Csehország kormányzásával bizta meg, a 1555. és 56. a törökök ellen hadakozott. 1557. megesküdött titkon Welser Filippinával, egy augsburgi patricius csodaszépségü leányával, kitől négy gyermeke született. A császár, - ki előtt Filippina mindaddig könyörgött, mig F.-nak és neki megbocsátott, a titoktartás föltétele mellett, jóvá hagyta e házasságot (1557); - de kikötötte, hogy a gyermekek nem örökölhetik a trónt. Atyjának 1567. bekövetkezett halála után Tirol kormányzását vette át, ahol a protestánsokat üldözte, de különben derekasan uralkodott. Mint a művészetek barátja, alapját vetette meg az Innsbruck melletti Ambras várban őrzött műgyüjteménynek, melynek kincsei ujabban Bécsbe vitettek. Filippina halála után (1580), Anna Katalint, Vilmos, Mantua hercegének leányát vette nőül (1582.) V. ö. Hirn, Erzherzog F. von Tirol (Innsbruck 1885, első köt.). Egger, Gesch. Tirols. (II-ik köt.)

21. Estei, F. Károly József, osztrák főherceg, Ferdinand Károly Antal József főherceg másodszülött fia s az 1846. elhalt IV. Ferenc, Modena hercegének öccse, szül. Milanóban 1781 ápril 25., megh. 1850 nov. 5. Kiképeztetését a bécs-ujhelyi katonai akademiában nyerte s 1805. mint 3-ik osztrák hadtest főparancsnoka, Svábországban foglalt állást a franciákkal szemben. A hadjárat nagyon szerencsétlenül ütött ki: törzskari főnöke, a tőle elszigetelt Mack, Ulm várába szorult, hol a franciák előtt letette a fegyvert; ő maga pedig Ney-től Günzburg mellett szevedett vereséget és csak nagy nehezen birt 2000 huszárral Csehországba menekülni, mig a gyalogság és tüzérség Altmühl mellett Murat kezébe került. Erre a csehországi császári hadak fővezérévé nevezték ki: szervezte a népfelkelést, több szerencsés ütközetet vivott a bajorok ellen s az austerlitzi csatáig a nagy szövetséges hadsereg jobb szárnyát fedezte. Kevésbbé szerencsés volt az 1809-ki hadjáratban: 36 ezernyi hadával a varsói hercegségbe tört, de a lengyeleket sehogysem tudta I. Napoleon és Varsó nagyhercege ellen fölkelésre birni. Poniatovskyval Rascyn mellett vivott elkeseredett harcot s ápr. 22. vonult be Varsóba. De a hadi szerencse nemsokára megfordult: mihelyest Dombrovski átkelt a Bzurán, az osztrákok kénytelenek voltak Varsót jun. 2. kiüríteni s Galiciának egy részét Krakóval együtt az üldöző Poniatovskynak átengedni. 1815. F. az osztrák tartalékhadak fővezére volt, s két hadosztályával át is kelt a Rajnán, de egyáltalában nem nyilt alkalma, hogy magát kitüntesse. 1816. Magyarország katonai főparancsnoka, 1830. pedig Galicia katonai és polgári kormányzója lett és rövid időre mint kormánybiztos működött Galiciában és Erdélyben. A galiciai nemesség kétszinü magatartása által félrevezettetve, gondatlanságban élt Lembergben, mig nem az 1846. forradalom teljesen készületlenül találta. Erre állásáról lemondott s attól fogva többnyire Olaszországban élt.

22. F. (I., az udvarias), Portugália királya, I., másként Kegyetlen Péter fia, szül. 1345 jan. 27., megh. 1383 okt. 22-én. Uralkodását (1367) azzal kezdte, hogy II. Henrik, kasztiliai királyt, Aragonia és Angolország segítségével trónjától akarta megfosztani. E támadással ugyan kudarcot vallott (1371), de azért II. Henrik halála után (1381) ujabb háborut indított Aragonia ellen, mely Portugália tengeri nagyhatalmának megsemmisítésével végződött. Az ország a romlás szélére jutott, a király barátjai pedig, az angolok, megsarcolták a népet. Midőn azután F. a cselszövő és gyülölt Tellez de Menezes Leonórát, da Cunha Lőrinc nevü nemesnek volt feleségét nőül vette, Beatrix leányát pedig hol az egyik, hol a másik idegen herceggel eljegyezte, ami ujabb bonyodalmakba keverte: a közgyülölet tárgya lett és uralkodása valóságos csapásnak bizonyult országára. Vele kihalt az igazi burgundi család férfi ága. Halála után a grandok nem leányának Beatrixnek férjét, kasztiliai Jánost, hanem F.-nak János nevü msotoha testvérét emelték a trónra.

23. F. (II.), Ágost Ferenc Antal, Portugália királya. Ferdinánd, Szász-Koburg-Saalfeld-Koháry hercegnek legidősebb fia, szül. Bécsben 1816 okt. 29., megh. 1885 dec. 15. Miután 1836 ápr. 9. II. Mária da Gloria, Portugália királynőjének (Ágost leuchtenbergi herceg özvegyének) férje lett, «Braganza herceg, királyi fenség» cimét kapta. Első fiának, Dom Pedro de Alcantara trónörökösnek születése alkalmával (1837 szept.) az alkotmány értelmében a királyi cimet is megkapta, s nejének (1853 nov. 15.) halála után, fiának nagykoruságáig (1855 szept. 16). Portugália kormányzója volt. Tapintatos magaviseletével idegen származása dacára is népszerüségre tudott szert tenni. 1869. a spanyol koronával kinálták meg, de ő ez ajánlatot nem fogadta el. Ugyanebben az évben (jun. 10.) elvette Hensler Eliza szinésznőt, akit Edla grófnővé tett.

24. F. (a szent, másként az állhatatos), Portugália trónörököse, I. János Portugália királyának 6-ik fia, szül. 1402 szept. 29., megh. 1443 jun. 5. Már mint gyermek tanusított ritka akaraterőt és vallásosságot. 1437. Afrikába indult, hogy Tangert elhódítsa a móroktól; eközben azonban hada a mórok fogságába esett. Ő maga is 12 társsal mint túsz Afrikában maradt, mig Henrik testvére visszasietett hazájába, hogy a cortest Ceuta átengedésére rávegye. De ezek vissazutasították ezt az ajánlatot, minek következtében F. Fez szultánjának rabszolgája maradt. F. a legnagyobb türelemmel viselte a mórok bántalmazásait, mig végre a halál megváltotta őt szenvedéseitől. 1470. szentté avatták, és egy évvel később tetemeit Batalha nevü portugál apátságba helyezték örök nyugalomra. Szenvedéseit megirta Alvares János krónikás. Calderon is dicsőíti F-ot: Az állhatatos herceg drámában.

25. F. Viktor Albert Mainrad, romániai herceg és kiszemelt trónörökös, szül. Sigmaenben, 1865 aug. 24., Lipót hohenzollern-sigmaeni herceg második fia. Bátyja, I. Károly romániai király, ki Erzsébet királynővel (Carmen Silva) meddő házasságban él, F. öccsét szemelte ki esetleges trónörökösének és ezóta (1886 nov. 14.) F. herceg Romániában él, hol a hadseregben szolgál. 1889 óta a szenátusnak tagja. 1889 március 18. a törvényhozó testületek is elismerték romániai hercegnek és Károly király utódának. 1890. a költői és ábrándos hajlamu királynő beleegyezésével ennek szép udvarhölgyét, Vacarescu Ilonát jegyezte el, ezt a frigyet azonban a király és a kormány sem dinasztiai, sem politikai szempontból nem helyeselték és ez okból Károly király az eljegyzést fel is bontotta. A fölötte érzékeny és különben is beteges királyné ezt annyira szivére vette, hogy külföldre távozott. - F. herceg pedig Sigmaenben Máriát, Alfréd edinburgi herceg (és jelenlegi szász-.koburg-góthai fejedelemnek) legid. leányát vette nőül (1893 jan. 10.), kitől okt. 15. Peles kastélyban Károly fia született. Ez már a görög-nem egyes. egyház tanai szerint kell majd nevelnie.

26. F. (II.), spanyol király, l. Ferdinánd (17).

27. F. (III.), spanyol király, l. Ferdinánd (14).

28. F. (IV.), spanyol király, l. Ferdinánd (15).

29. F. (V.), spanyol király, l. Ferdinánd (7).

30. F. (VI.), spanyol király, V. Fülöp és szavójai Mária Ludovika Gabriella harmadik fia, szül. 1712 szept. 12., megh. 1759 aug. 10. Jóindulatu, de erélytelen uralkodó volt és az ország ügyeit Farinelli kegyencére és minisztereire bizta. Ezek között Carvajal és Ensenada derekasan fáradoztak az ország anyagi és pénzügyi lendülete körül, ellenben az ir származásu Wall Rikárd 1754 óta kevésbbé üdvös befolyást gyakorolt reá. Miután F. neje, Mária Borbála, Portugál hercegnője, 1758. megh., buskomorságba esett és visszavonult Villa Viciosába, a hol mint elmebeteg töltötte napjait. Gyermekei nem voltak.

31. F. (VII.), spanyol király, IV. Károlynak és pármai Mária Luizának fia, született 1784 október 14-én, megh. 1833 szept. 29. Godoynak (a békeherceg) vezetése alatt növekedett léha,. érzéki gyönyöröket hajhászó ifjuvá. E mellett komor természetü, s elzárkózott jellemü ember volt. 1801. összeházasították I. Ferdinandnak, a két Szicilia későbbi királyának Antoniette Teréz nevü leányával, a kivel azonban anyósa, a királynő és a békeherceg fölötte méltatlanul bántak. Öt évi üldözés után végre bubánatban elhalt (1806). Ezalatt a nép az ifju herceget, a ki a gyülölt Godoy-val és még szülőivel is dacolni mert, megszerette és reményteljesen tekintett annak trónralépése elé. Ekkor történt, hogy F. több elégedetlen főnemes és különösen Escoiquiz nevü pap izgatására, - akik elhitették vele, hogy atyja ki akarja zárni a trónörökléstől - Beauharnais francia követtel lépett érintkezésbe, később pedig magával I. Napoleonnal folytatott titkon levelezést, melyben többi között Bonaparte Lucian legidősebbik leányának lezét is megkérte. Ezek az alkudozások azonban kitudódtak és erre a bosszus király fiát 1807 okt. 18. az Escorialban elfogatta s eljárását okt. 30. külön nyilatkozatban hazaárulásnak bélyegezte. A szinlelő királyfi számos jelét adta bünbánatának és gyáván szolgáltatta ki társait a királyi pár haragjának. Négy hónappal később (1808 márc. 18.) felkelés tört ki Aranjuezben, mely első sorban Godoy ellen irányult: a fölbőszült nép ezuttal IV. Károly királynak lemondását és F.-nak királlyá való kikiáltását követelte. A megrettent IV. Károly márc. 19. ugyan fia javára lemondott, Murat biztatására azonban néhány nap mulva kijelentette, hogy lépését a lázadók kierőszakolták, a miért is lemondását visszavonja. A vonakodó Ferdinándot meg I. Napoleon vette rá a bayonne-i találkozáson, hogy a hatalmat atyjának visszaszolgáltassa. F. ez időtől fogva, Napoleon védelme alatt, Don Carlos testvérének társaságában, négy esztendőt töltött Valençay-ben, Talleyrand kastélyában. Napoleontól évenkint 1 millió franknyi járulékot kapott és ezen egész idő alatt, mitsem törődve a spanyol nép hősies felkelésével és iránta tanusított ragaszkodásával, külső ájtatossági gyakorlatoknak meg érzéki élveknek élt. Midőn Napoleon szerencsecsillaga lehanyatlott (1813. végén), megkinálta F.-ot a spanyol koronával, mire ez 1814 márc. havában (az I. Napoleonnal dec. 11. kötött szerződés alapján) visszatért Spanyolországba, a hol lekesedéssel fogadták. A nép öröme azonban csakhamar véget ért. F. ugyanis első feladatának tartotta, hogy az 1812-ki alkotmányt eltörülje, s az inquizió meg a kinpad fölhasználásával véres egyházi és politikai reakciót indítson a szabadelvüek ellen. Az 1820. (jan.) fölkelés hatása alatt márc. 7. az alkotmányt ugyan helyreállította, sőt háromszor is megfogadta ünnepies esküvel annak megtartását, de mihelyt 1823. a franciák szuronyaitól védve látta magát, abszolutisztikus uralmát ismét folytatta. F. második neje, Mária Izabella Franciska, VI. János, Portugália királyának leánya, 1818. harmadik neje pedig Jozefa, Miksa szász herceg leánya, 1829. hunyt el. F. még ebben az évben negyedszer is megnősült, Mária Krisztinát vevén nőül (I. Ferenc, a két Szicilia királyának leányát), kitől 1830. okt. 10. Izabella, Spanyolország jelenlegi ex-királynője, - 1832. pedig Luiza, Montpensier herceg neje született. Negyedik nejének unszolására kiadta az u.n. pragmatica sanctiót (1830. márc. 29), mely az ősi kasztiliai trónöröklési rendet ismét helyreállította (mi utóbb polgárháborura vezetett). Sulyos betegségének idejében (1832) az ország ügyeinek vezetését nejére ruházta át, aki kissé szabadabb elvü kormányrendszert lépetetett életbe. E közben történt, hogy a karlista párti Calomarde miniszter, a beszámíthatatlan állapotban lévő királlyal egy rendeletet iratott alá, mely az 1830. kiadott pragmatica sanctiót eltörülte. A csalárdság azonban csakhamar kiderült, Calomardenak menekülnie kellett, a király pedig (dec. 31.) a kicsalt okiratot hamisnak és érvénytelennek jelentette ki. 1833. jan. 4. még egyszer kezébe vette a kormányt, de 7 hónappal rá meghalt. V. ö. Baumgarten, Geschichte Spaniens v. Ausbruch d. französischen Revolution (Lipcse 1865-71. 3. köt.).

32. F., spanyol herceg, III. Fülöp spanyol király harmadik fia, született 1609 május 16., meghalt Brüsszelben 1641 nov. 9. Atyja 1619. a toledói érsekség állandó kezelésével bizta meg, és nemsokára bibornokká neveztette ki. 1633. II-ik Ferinánd német császár segítségére indult Olaszországba, ahonnan seregeinek javát, Feria herceg vezérlete alatt előre küldte Németországba, maga pedig folytatta a toborzást s kiegyenlítette a Genova és Szavója között fenforgó régi viszályt. 1634. ő is Németországba indult, hol a császári hadakkal egyesült s résztvett a nördlingeni csatában. 1635. Németalföldre ment, ahol kellő óvatossággal hadakozott az egyesült francia-holland hadsereggel. 1636. Franciaországba tört, elfoglalta La Capelle-t s győzedelmesen hatolt Corbie városáig; ekkor azonban a hadi kocka megfordult s F. kénytelen volt Franciaországból kitakarodni. 1637. hiába iparkodott Bredá-t fölmenteni, a város mégis az oránaiai herceg kezébe került. 1638 jun. 22. azonban fényes győzedelmet aratott Kalloo mellett Vilmos nasszaui gróf fölött s fölmenté a szorongatott Geldern-t. Az 1639-40-ki hadjáratokban a védelemre szorítkozott. 1641. ellenben támadólag lépett fel és elfoglalta Lens városát, de nemsokára lázban elhalt.

33. F. György Ágost, Szász-Koburg-Saalfeld-Koháry, herceg, Ferenc, Szász-Koburg herceg másodszülött fia, szül. Koburgban 1785 márc. 28., meghalt Bécsben 1851 aug. 27. Osztrák hadi szolgálatba lépve, résztvett az 1809-ki és 1812-13-iki hadjáratokban s különösen Kulmnál tünt ki. Erre tábornaggyá és egy huszárezred tulajdonosává tették. 1817. a dusgazdag Koháry Mária Antónia hercegnőt (szül. 1797 jul. 2.) vette nőül. Apósának halála után pedig a Koháryék rengeteg vagyonát örökölte, 1827-ben a magyar indigenatust kapta. Legidősebb fia, Ferdinánd Ágost Ferenc Antal, Portugália királya lett. L. fent.

34. F. (I.), a két Szicilia királya, III. Károly spanyol király és Amália szász hercegnő harmadik fia, szül. 1751 jan. 12., megh. 1825 jan. 4. Ifju korában semmittevésnek avagy gyönyöröknek élt. Midőn atyja 1759. a spanyol trónra került, ő maga IV. F. név alatt Nápoly trónját foglalta el. - 1767-ig gyámnokság alatt állott, de azután is körülbelül 1777-ig Tanucci marquis szavára hallgatott, ki meglehetősen szabadelvü szellemben kormányzott. Tanucci visszalépése után azonban (1777) F. szép, szellemes és nagyravágyó neje Karolina Mária (Mária Terézia leánya), ragadta magához az uralkodást, kinek kezében férje csak báb volt. A francia forradalom iránt való gyülölettől indíttatva, F. rendőri államot létesített, kegyetlenül üldözte a szabadelvüeket s 1793. a Franciaország ellen alakult nagy koalicióhoz csatlakozott. De a szerencse nem kedvezett a nápolyi hadaknak, ugy hogy F. kénytelen volt a győztes franciáktól 1796. békét kérni. Ennek dacára Karolina sürgetésére 1798-ban megint szövetkezett Ausztriával, Oroszországgal és Angliával, sőt be nem várván a kitüzött határidőt és a többi szövetségest megelőzvén, Rómáig nyomult elő. Ennek gyászos következményei lettek: Championnet francia tábornok elfoglalta Nápolyt (honnan F. udvarával Sziciliába futott) s 1799 jan. 23. a parthenopei köztársaságot proklamálta. Azonban a vidéki nép, papjai példájára, fegyvert fogott a törvényes uralkodó ház mellett és 1799 jun. 21-én maga a főváros is visszakerült a királypártiak hatalmába, kiknek élén Ruffo bibornok és Fra Diavolo állottak. A győzelem hirére az udvar is visszatért Nápolyba (1800 jan.) s rettenetes bosszut vett a franciákhoz szító szabadelvü értelmiségen és a köztársasági párt hivein. Nemsokára azonban ő és neje ujabb bajba keveredtek, mert jóllehet, hogy az első konzul a nápolyi királyság területi épségét szerződésileg biztosította volt, F. mégis kénytelen volt az 1801 márc. 18-án kötött firenzei békében a stati degli Presidi-ről lemondani és országába francia csapatokat befogadni. Az 1805. semlegességi szerződésben pedig meg kellett igérnie, hogy oly országoknak hadait, melyek Franciaországgal háborut viselnek, nem fogja országába befogadni. Midőn 1805 november havában egy angol-orosz hadsereg mégis kikötött Nápolyban, Napoleon 1805 dec. 27. Schönbrunnből keltezett parancsában kimondotta, hogy «a nápolyi Bourbon-család megszünt uralkodni.» Egyuttal testvérét, Bonaparte Józsefet nevezte ki mindkét Szicilia királyává. Oly nagy volt e rendelet hatása, hogy a megrémült F. 1806 jan. ellentállás nélkül menekült Sziciliába, a hol az angolok támogatásával fentartotta magát, mig Nápoly a franciák (József és azután Murat) kezébe került. De az angol kabinet is megsokalta F. kegyetlenkedéseit, pazarlásait és esztelenségeit s 1812. rábirta, hogy az uralkodást Ferencz fiának adja át. A bécsi kongresszus visszahelyezte F.-ot jogaiba, ki erre nyomban eltörölte az 1812-ben adott sziciliai alkotmányt. Murat menekülése után diadalmasan bevonult Nápolyba (1815 jun. 17.) s miután az 1816 dec. 8. kiadott rendeletével a kettős sziciliai királyságot ismét egyesítette, fölvette az I. F. nevet. 1818 febr. 16. konkordatumot kötött a szent székkel, ez utóbbinak előnyére. Egyébiránt abszolutistikus és rendőri hajlamainak élt. Alattvalói ezt végre megsokalták, 1820. fegyvert fogtak és urukat az 1812-iki (spanyol) alkotmány elismerésére birták. F. kényszerhelyezetében engedett, de már 1821. Laibachban Metternichnél volt, ki könyörgésére osztrák csapatokat küldött Nápolyba. Ezek megbuktatták a szabadelvü kormányt és visszaállították az ancient régime-t. F. pedig élvén hatalmával, ujból kegyetlen boszut állt a szabadelvüeken. Első neje, Karolina már 1814. halt el; F. azonban még ugyanabban az esztendőben morganatikus házasságra lépett özv. Partana hercegnővel, akit 1815. Florodoa hercegnővé nevezett ki. A trónon fia, Ferenc (I.) követte. (Colletta, Storia del reame di Napoli al 1734-1825. 2 köt. 1834. Bozzo értekezése az Arch. stor. ital. 1880)

35. F. (II.) Károly, a két Szicilia királya, az előbbinek unokája. I. Ferenc és Izabella Mária, spanyol trónörökös hercegnő fia, szül. 1810 jan. 12., megh. 1859 máj. 22. Az uralkodást 1830 nov. 8. vette át. Első gondja volt a pénzügyek rendezése, a kiadások megszorítása, általában az ország anyagi jólétének előmozdítása. Trónralépésekor közbocsánatot hirdetett, de azért a szabadelvü törekvéseknek határozott ellenfele maradt és kegyetlenül üldözte a liberálisokat. Korlátlan uralmának biztosítására sok pénzt emésztő nagy hadierőt tartott és a meg-megujuló politikai összesküvések kifürkészésére nagyszámu rendőrt, kémet meg feladókat fogadott zsoldjába. Az 1848-iki sziciliai forradalom némi engedményekre birta: jan. 19. elbocsátotta addigi tanácsadóit s jan. 29. alkotmányt adott mindkét országának, sőt még abba is beleegyezett, hogy seregeit Felső-Olaszországba Ausztria ellen küldje. De esküje dacára sem vette komolyan az alkotmányt s az összehívott kamarát nemsokára feloszlatta s midőn Szicilia lakói e miatt trónvesztettnek nyilvánították F.-t, véres bosszut állott rajtuk és Messzina városát bombáztatta, mely esztelen tett óta a külföld a Re bomba (bomba-király) melléknévvel illette F.-ot; az alkotmányt véglegesen eltörölte és mindazokat, akikre csak a gyanu árnyéka esett, a legkeményebb büntetésekkel sujtotta. 22 ezerre teszik áldozatainak számát, kik között saját miniszterei is voltak; ezeket gályarabságra küldte. Az elitéltek vagyonát. lefoglalta s saját költségeinek fedezésére használta. A párisi kongresszus Piemont felszólalása következtében emberségesebb kormányzásra iparkodott F.-ot rávenni, de Nápoly zsarnoka oly határozottan tiltakozott az ügyeibe való avatkozás ellen, hogy a legtöbb nagyhatalom vele minden diplomáciai érintkezést megszakított. Milano Agesilao merénylete (1856 dec. 8.) és az ismétlődő felkelések sem ébresztették benne a lelkiismeretet és mindvégig tipikus képviselője maradt a gyanakvó abszolutisztikus fejedelemnek. Midőn Nápolyban már nem érezte magát biztonságban, fővárosát ostromállapottal sujtotta, ő maga pedig Casertába vonult vissza, ahol haláláig maradt. Első nejétől, szardiniai Krisztina Máriától, szül. 1836 jan. 16. Ferenc Mária Lipót trónörökös. Második neje Terézia, Károly osztr. főherceg leánya, kivel 1837 jan. kelt össze, 9 fiut és 4 leányt szült neki. E fiuk közül életben van még: Lajos Trani grófja, szül. 1838 aug. 1. Alfonz Caserta grófja, szül. 1841 márc. 28 és Pasquale Mária, Bari grófja, szül. 1852 szept. 15. V. ö. Nisco, Ferdinando II ed il suo regno (Nápoly 1884).

36. F. (I.), Toscana nagyhercege, a Medici család sarja, I. Cosimo negyedik fia, szül. 1549., megh. 1609 febr. 7. 1562. bibornok lett s a pápai udvarnál nagy befolyásra emelkedett. 1587. Ferenc bátyjának halála után átvette a kormányt s kilépvén a papi rendből (1589), lothaiai Krisztinát vette nőül, akitől fia, II. Cosimo született. F. az ország kereskedelmét és anyagi jólétét magas fokra emelte, kiépítette a livorno-i kikötőt s jó egyetértésben élt Olaszország államaival. Az is feljegyzésre méltó, hogy IV. Henrik francia királyt a liga és Spanyolország ellen folytatott harcaiban támogatta.

37. F. (II.), Toscana nagyhercege, II. Cosimo fia, az előbbinek unokája, szül. 1610., megh. 1670 máj. 24. Atyjának 1621. bekövetkezett halála után anyjának Magdolna főhercegnőnek és nagyanyjának gyámsága alatt állott; 1628. maga vette át az uralkodást, de nem birta önállóságát Spanyolországgal és a papsággal szemben megvédeni.

38. F. (III.), József Keresztelő János, Toscana nagyhercege, a habsburg-lotaiai ház ivadéka, Lipót nagyherceg másodszülött fia, szül. 1769 máj. 6., megh. 1824 jun. 17. Miután II. József halála után atyja lett német császár és magyar király, a nagyhercegség F.-ra szállott (1790 jul. 2.). Derék fejedelemnek bizonyult. Előmozdította a kereskedelmet, a művészeteket és a tudományokat. 1792. elismerte a francia köztársaságot s később is szeretett volna semleges állást elfoglalnia. 1793. azonban a viszonyok kényszerítő hatása alatt belépett a Franciaország ellen megalakult koalicióba. De midőn arról értesült, hogy a franciák Piemont-ot hatalmukba kerítették, 1795 febr. 9. sietve békét kötött a franciákkal. Később, midőn a franciák Olaszország függetlenségét mindinkább fenyegették, a bécsi udvarhoz közelgett, de e lépéssel bajba keveredett. A franciák megszállották Firenzét és F.-ot megszalasztották (1799). Erre F. két évig Bécsben időzött, a lünevillei békekötésig (1801), a melyben Toscanáról ugyan lemondott, de kárpótlás fejében az 1802 dec. 26. aláírt párisi szerződés értelmében az ujonnan megalkotott salzburgi választó-fejedelemséget kapta. Miután Salzburg 1805. a pozsonyi békekötés szerint Ausztriához és Bajorországhoz csatoltatott, F. Würzburg választó-fejedelmévé s a rajnai szövetségbe való belépése után, Würzburg nagyhercegévé lett. A párisi békekötés (1814 máj. 30.) visszaadta neki Toscanát; országából ugyan 1815. Murat támadása folytán még egyszer futnia kellett, de még ugyanazon évben (ápril 20.) visszatérhetett székvárosába. F. első neje Luiza, I. Ferdinánd, mindkét Szicilia királyának leánya volt; második nejével, Máriával (Miksa szász herceg leányával) 1821. kelt egybe. (Fia, Lipót, lett utóda, e néven II-ik). V. ö. Emmer, Erzherzog F. III., Grossherzog von Toscana, als Kurfürst von Salzburg (Salzb. 1878).

39. F., Toscana nagyhercege, az előbbinek unokája, II. Lipót Toscana nagyhercegének és Mária Antonia nápolyi hercegnőnek fia, szül. 1835 jun. 10. Miután az 1859-ki olasz háboru előestéjén Toscana és Nápoly semlegességre kötelezték magukat s atyja II. Lipót Ausztria ellen semmi szin alatt sem akart fegyvert fogni: az olasz hazafias párt felkelést rendezett, melynek folytán a nagyhercegi család Bolognába s onnan Bécsbe menekült. II. Lipót 1859 jul. 21. fiára ruházta át jogait, aki azonban azokat mind a mai napig nem érvényesíthette. Első neje, Anna szász hercegnő még 1859. hunyt el gyermekágyban. 1868 óta Alice, III. Károly pármai hercegnek leányával kötött házasságot, kitől 10 gyermeke született s azóta többnyire a bódeni tó mellett Lindau közelében fekvő villájában, avagy Salzburgban él.

Ferdinánd Albrecht

(II.), braunschweigi herceg, I. F. Albrecht, braunschweig-beverni hercegnek és Krisztina, Hessen-Eschwege grófnőnek negyedik fia, szül. 1680 máj. 29. és megh. 1735 szept. 13. Atyját 1687. követte Bevernt birtokában. A spanyol örökösödési háboruban a császári seregekben szolgált és részt vett a schellenbergi (1704) és Landau mellett vivott csatákban. 1707. ezredessé, 1711. pedig altábornaggyá nevezték ki, 1717-18. szavojai Jenő alatt harcolt a törökök ellen és Pétervárad, Temesvár és Belgrád ostrománál tünt ki. Komárom várának is volt egy ideig parancsnoka. 1723. tábornaggyá, 1733. pedig birodalmi marsallá nevezték ki. 1734. a Rajna mentén harcolt a franciákkal s Jenő herceg megérkezéséig ő vala a császári hadsereg vezére. Apósának, Lajos Rudolf hercegnek 1735. bekövetkezett halála után a braunschweig-wolfenbütteli hercegséget örökölte. Birtokaiban fia követte, Károly.


Kezdőlap

˙