Finito

(ol.), a számla kiegyenlítése.

Fink

Ágost, német festő, szül. Münchenben 1846 ápr. 30. először kereskedő volt és 7 évet töltött Amerikában, 1870. a festészetre adta magát Münchenben, hol 1888. a tanári cimet nyerte el. Leginkább hegyi tájakat fest, melyeket vadállatokkal népesít be. Ilyenek: Téli táj vadászokkal (1879); Őszi reggel (1881); Őszi est, Téli táj őzekkel, Téli holdvilág (1882); Őszi reggel a hegyen (1883); Ősz az Isar mellett (1886); Téli reggel a hegyek közt (1888, müncheni uj képtár); Őszi köd (1889); Tavasz kezdete (1891); Reggeli holdvilág (1892).

Finkei

1. József, filologus, született Szendrő-Ládon, Borsod vármegyében 1824., meghalt Sárospatakon 1872 december 20. Sárospatakon végezte a gimnáziumot és a teologiát is; ugyanott 1849-től kezdve mint rendes tanár működött s leginkább latin és görög nyelvet tanított. Irt latin és görög nyelvtant, kiadta Cornelius Nepost és Phaedrust jegyzetekkel s társszerkesztője volt a mai nap is egyedül álló görög-magyar szótárnak. E tankönyvei a ref. középiskolákban el voltak terjedve. Nagy kedvvel foglalkozott a görög és római irodalmi remekeknek átültetésével, Sophoklesnek minden darabját lefordította. Ezek közül megjelent Sárospatakon: Ajas, Philoktetes, Trachisi hölgyek, Elektra, Ojdipusz király, a többi kéziratban maradt; épp ugy Lucanus Pharsaliájának fordítása is.

2.F. Pál, filologus, az előbbinek bátyja, szül. Szendrő-Ládon, Borsodmegyében 1820., meghalt Sárospatakon 1872 dec. 30., részt vett a szabadságharcban, 1850. Szikszón, 1852. Miskolcon, 1855 óta haláláig Sárospatakon volt gimnáziumi tanár. Önálló műve latin nyelven (Sárospatak 1865. több kiadást ért). V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.

Finlay

(ejtsd: finle) György, angol történetiró és filhellén; szül. Fevershamban (Kent) 1799 dec. 21., megh. Athénban 1876 jan. 26. Glasgowban tanult; nemsokára azonban Byron lord lelkesedésétől elragadtatva, nagy hévvel közreműködött Görögország fölszabadítása érdekében. A szabadság kivivása után Athénbe költözött s élete fogytáig a Times levelezője és a londoni Athenaeum munkatársa maradt. Mint Byron benső barátja, a görög szabadság lelkes bajnoka s mint Görögország helyrajzának, művészetének és régiségeinek alapos ismerője, egész Európában nagy hirre tett szert. Görögország történetére vonatkozó művei közül megemlítendők: Remarks on the topography of Oropia and Diacria (Athén 1838; ném. Hoffmanntől: Historisch-topographische Abhandlungen über Attika c. a. Lipcse 1842); On the site of the holy spulchre (Lond. 1847); Greece under the Romans, from its conquest by the Romans until the extinction of the Roman Empire in the East (1844; ném. Lipcse 1861); The history of Greece from its conquest by the Crusaders to its conquest by the Turks, and of the Empire of Trebizons 1204-1461 (Lond. 1851; ném. Reichingtől, Tübinga 1853); History of the Byzantine and Greec Empires from 716-1453 (Lond. 1853-1854, 2 köt.); The history of Greece under the Othoman and Venetian domination (1856); History of the Greec revolution (1861, 2 köt.). A görög pénzügyekről is irt (Athén 1844). Főművét Tozer adta ki a szerző halála után History of Greece from its conquest by the Romans to the present time (Oxford 1877, 7 köt.) c. alatt.

Finmark

Norvégiának és Európának is legészakibb része, 47287 km2 területtel, (1891) 29332 lak., akik között 8000 lapp és 9000 finn. Partjait fjordok teszik szakadozottakká, amelyek közt a nagyobbak: a Porsanger-, Laxe-, Tana- és Varangerfjord, ezek előtt ismét számos sziget fekszik; ilyenek: Sorö, Seiland, Stjernö és Magerö (l. o.). F.-ot egészében alacsony (4-600 m.), de azért örökös hóval borított hegyek takarják; legnagyobb folyók az Alten és Tana. A sarkkörön belül feküdvén, nyarai nagyon rövidek és hüvösek (átlag 4°); a tél aránylag enyhe, de a téli zivatarok dermesztők. A védett helyeken az árpa, burgonya és a zöldség megterem. A folyó-völgyekben a fü buján nő; ezért szarvasmarhákat és juhokat tartanak. Erdők nincsenek; a fahiányt a tőzeg pótolja. Fő jövedelmi forrás a halászat. A kerület 5 járásra oszlik; ezek: Alten, Hammerfest, Tanen, Vardö és Varanger; székhelye: Vadsö; ezenkivül még két városa van, Hammerfest (l. o.) és Vardö (l. o.).

Finncet

(Physalus Gray), a cetek közé tartozó emlősállat. Egyetlen faja a tulajdonképeni F. vagy Gibár (Ph. antiquorum Gray), mely a legnyulánkabb cet és a leghosszabb állat, 33 m.-nél hosszabbra is nő; melluszói feje mögött fekszenek, 3 m. hosszuak; hátuszója kupolaforma, 60 cm. hosszu, zsiros. Szemei szájzuga fölött és mögött feküsznek, mig fülei a szemek és a melluszók közt nyilnak. Teste csupasz, de felső állkapcsának végén 1 cm. hosszu szarufonalak pamatai vannak. Bőre fölül fekete, hasán fehér, a mély barázdákban kékesfekete. Fognélküli állkapcsain mindkét oldalon 350-375 szakállsor emelkedik. Az Atlanti-tenger északi részének s a Jeges-tengernek lakója, különösen a Medveszigetek, Nowaja Semlja és a Spitzbergák közelében gyakori, de a délibb vizekre is leereszkedik, sőt a déli Jeges-tengerig is lehatol. Igen gyorsan és ügyesen uszik, még a leggyorsabb gőzhajót is elhagyja, majdnem minden 90 másodpercben a felületre jön, mintegy 4 m. magas sugarat lövell ki s ennek hangja 1 tengeri mérföldnyire is elhallatszik. Vad természetü s nemcsak fiait, hanem társait is védelmezi. Halakkal táplálkozik, de megeszi a héjjatlan lágytestüeket is. Vadászata meglehetős nehéz és nem nagyon jövedelmező. Közeli rokonai a Megaptera longimana Gray az Atlanti- és Csendes-Oceánból, 18-20 m. hosszu, a Benedenia Knoxii Gray az Északi-tengerből, 10 m. hosszu; a Balaenoptera rostrata Gray az Északi-tengerből, 10 m. hosszu. L. még Cetek.

Finnek

Maga a finn név germán eredetü és lápot jelent; ők országukat Suomi-nak, magukat pedig igy nevezik: Suomalaiset (Suomibeliek), ami némelyek szerint mocsárföldit (suo a. m. mocsár, maa a. m. föld, laiset a. m. beliek) jelent, bár e magyarázathoz kétség fér. A finnek embertani tipusuk szerint mintegy átmenetet képeznek az európai és a mongol faj között, melyhez a német tudósok irányzatosan számítják. A finn tipus ma is nagy területen van elterjedve s számos népet ölel föl, melyek nyelvileg majdnem mind egy népcsaládhoz, az uralaltajihoz tartoznak. A tipus elterjedésének földrajzi keretét a skandináv félsziget, a Balti-tenger melléke, a Jeniszei folyam, a Fehér-tenger és a Volga középtája az északi szélesség 53°-ig, dél felé az európai Oroszország határai szabják meg. Valószinü, hogy hajdanta szórványosan a jelenkori Német-, sőt Francia- és Angolországra is kiterjedt, amennyiben kétséget nem szenved, hogy a hunn népvándorlás hullámai messze nyugatra elosztották a finnség töredékeit. Oroszország egész területén, Ázsiát is ideértve, a finn tipus teljesen uralkodik, sőt nyelve is fenmaradt a helynevekben, ott, ahol ma már évszázadok óta tiszta orosz nyelvü lakosság található. A finn tipus jellemvonásait mutatják a nyelvileg is a finnséghez tartozó észtek, livek, vótok, vepszek; továbbá a F.-hez nyelvileg közel álló mordvinok és cseremiszek; végre az osztjákok és votjákok, akiknek nyelve leginkább a magyarral, mint a finnel rokon, és a csuvasok, akik török dialektust beszélnek. A lappok, bár nyelvük a finnel közeli rokon, fajilag egészen külön tipust alkotnak. A F. és a nyelvileg hozzájuk rokon magyarok embertani összetartozását eddigelé nem sikerült bebizonyítani. A finn tipus fő jellemvonásai: hosszu és rendszerint vörhenyeges v. sárgálló, aranyos v. fehéres szőke, ritkán gesztenye-barna haj; közepesen kifejlett, általában szintén vörhenyeges szakáll; kissé bemélyedt, kéklő, szürke-zöldes v. gesztenyeszin szem, bozontos szemöldökök, szük szemrések; fehér szinü és rendszerint vörös szeplőfoltokkal fedett bőr; egyenes orr, kicsiny orrlyukakkal; az arc soványsága miatt kiálló pofák; kicsiny ajkak; fogaik korán elkopnak; állcsúcsuk gömbölyded; füleik hosszuk, szélesek és laposak; termetük átlag kisebb a középnél, mindazáltal a középnagyságot is jóval meghaladó termet elég gyakori kivétel. A nyakuk vékony, mellkasuk szük és lapos, karjaik hosszuk, tenyerük széles, medencéjük a törzs arányaihoz képest keskeny, lábszáraik rövidek, soványak, vékonyak, lábaik többé-kevésbbé laposak (ludtalpuak). Erkölcseikre nézve egyszerüek, otthonukhoz ragaszkodók, könnyen neheztelők és áskálódók: nehezen lobbannak haragra, de aztán féktelenségbe csap indulatuk; becsületesek a legnagyobb mértékben, főleg az idegen vagyon tiszteletében kitünnek; vendégszeretők, hüségesek és állhatatosak; személyes szabadságuk és függetlenségük iránt érzékenyek; a vadászat- és halászatnak ma is nagy kedvelői; tudomány, művészet és egyéb művelődési törekvések iránt fogékonyak, különösen a dalnak zenében és költészetben régtől fogva mesterei. Zenéjük mélabus, szerkezete feltünő egyezéseket mutat a magyarral.

A finnek a legloyalisabb nép a világon s e loyalitásuk abból a törvénytiszteletből fakad, mely őket fajilag annyira jellemzi. Ez magyarázza meg, hogy ama nagy politikai s társadalmi forrongások, melyek Európa nem egy államát megrendítették, a F.-nél nem tudtak viszhangot kelteni, ellenkezőleg mindig megbotránkozást szültek. Puhakka, a hires parasztköltő (orsz. képviselő is volt) egy 1848-iki versében ugyancsak kikel a «békebontó, gyülölködő, hitszegő» európai nemzetek: franciák, osztrákok, magyarok, lengyelek stb. ellen, s dicsekvőleg állítja velük szembe a finneket: «Mi - ugymond -

Nem tagadjuk meg a császárt,

Nem kergetjük el a kormányt,

Legyen béke mi hazánkban,

Áldott összhang Finnországban!»

Ezen törvénytiszteleten sarkallik az egész társadalmi rend, mely Finnország fejlődésének, sőt létének alapföltétele. Innen van, hogy a finn állam oly csekély költséggel tudja teljesíteni feladatait, innen a közigazgatás olcsósága, innen az a körülmény, hogy egyetlen hivatalnok elég a rend fentartására 10 mértföldnyi területen, s hogy a rendőri személyzetet sehol a vidéken szaporítani nem kell. Egyszóval: a F. bámulatos haladást mutatnak föl minden téren, mióta szabadon érvényesíthetik faji és nemzeti sajátságaikat. Általában az ország és lakossága ugy intézményeit, mint művelődését tekintve a legérdekesebbek egyike a nyugat- vagy déleurópai emberre nézve. Sok van bennük az amerikai s angol szellem kedvező hatásából, melyet az élénk tengeri közlekedés évtizedek óta nagyon elősegített, a skandináv műveltségből, mellyel évszázadokon át nem szünetelt a F. kapcsolata s nem hiányzanak a szláv (orosz) vegyület és érintkezés nyomai sem, melyeket a szomszédság könnyen megmagyaráz. A régibb korban sürün vegyültek a környező germán elemekkel is, amit nyelvük bizonyít. A germán nyelv legrégibb szóalakjait a F.-ek őrizték meg az onnét kölcsönvett szavakban. E nagyszámu régi kölcsönszók némi képet adnak a F. akkori és azt megelőző állapotáról (V. ö. Ahlquist Ágost: Culturwörter), amennyiben a nevekkel együtt az illető tárgyakat is átvették. E szerint az ősi germán-szláv érintkezés idején a háziállatok közül csupán a kutya, ló és tehén, a gabonaneműek közül csupán az árpa volt náluk otthonos; nyáron bőrsátrak alatt, télen félig a földbe vájt jurtokban tanyáztak, mint a sarkvidék összes régi lakosai. Nyelvrokonaik, a vogulok és osztjákok, körülbelül ma is feltüntetik azt a helyzetet, melyben a Balti-tenger melléki F. az őskorban voltak. Ebből az ősi állapotból a műveltségnek már magasabb fokára jutott népekkel való érintkezés folytán már korán kiemelkedtek s az eredeti nomád életből az állattenyésztésre és földművelésre tértek át, állandó lakhelyekkel, falvakkal, sőt népes városokkal. A keresztyénség elfogadása és vele a nyugati műveltség, az érintkező idegen népek (germánok, oroszok, litvánok, lettek) révén, eredeti jellemvonásaikat nagyban megváltoztatta.

Néprajzilag a tkpi F. között még igen sok érdekes maradványát találni meg ősi állapotaiknak, és ezek gyüjtése, magyarázása ott nagy művelésnek örvend. Régi módu házaik fából és emeletre készültek a falba tolható fa-ablakokkal, benn fülő kályhával s a lakáshoz csatolt istállóval és mellékhelyiségekkel, ugy hogy a család és legféltőbb vagyona egy központba volt koncentrálva; e régi nagyobb faházak, melyek némelyike 150-200 éves, tisztátalanok és szobáik a füsttől fényes feketék; a legszegényebb nép szintén régi módu kis fakunyhóban (pirtti) lakik, melyben a család együtt van a háziállatokkal; a jobbmódu nép ujabb házai már modern berendezéssel épülnek. A fürdő (sauna) minden igazi finn háztól elmaradhatatlan és egy külön viskóból áll, melyben a természetes kövekből összerótt kályhákat befütve s reájuk vizet öntözve, gőzt állítanak elő s ugy fürdenek az emelvényes lócákon, miközben magukat nyirfagallyal verdesik vagy verdestetik (ez többnyire a nők dolga, még a városi gőz- és egyéb fürdőkben is). A népviseletben és szokásokban is sok eredetiség maradt meg, melyeknek tárgyi gyüjteményét a helsingforsi néprajzi muzeum érdekesen tárja föl. Nevezetesek a lakodalmi szokások, melyekről mint egyéb ősi viszonyaikról a F. nagy nemzeti éposza, a Kalevala érdekes képet nyujt. A keresztyén ünnepek egy részét nagy zajjal, vidám játékkal és felvonulásokkal, különösen a Karácsonyt hosszasan és bő lakomákkal ülik meg. Népköltésük páratlanul gazdag kincseinek mintaszerü összegyüjtése körül a legnagyobb szorgalmat fejtik ki, s e tekintetben első helyen állanak. L. Finn irodalom.

Finn háboruk

azon háboruk, melyeket Svédország és Oroszország folytattak Finnország birtokáért. Ilyen az 1473-97., 1555-57., 1572-92., 1609-17., 1700-1714., 1741-43., 1788-90. háboru, szükebb értelemben azonban különösen az 1808-1809. háboru, melynek az 1809 szept. 17. Friedrikshamban kötött béke vetett véget. Ennek értelmében Finnországot Oroszországhoz csatolták.

Finn irodalmi társaság

l. Finn nyelv.

Finn irodalom

A legelső irodalmi termékek a F.-nél, legalább a keletkezés időtáját tekintve, ősköltészetük maradványainak Lönnrot Illéstől kiadott becses gyüjteményei: első helyen a Kalevala (Kaleva egy hősnév, Kalevala a. m. Kaleva országa) c. nagy népeposz (I. kiad. Helsingfors 1835, II. kiad. 1849, rövid. kiad. 1862, népszerü, magyarázatos kiad. 1870. L. e cimen); továbbá a Kanteletar (Kanteel v. kannel egy, eredetileg öt-, idővel többhuru hangszer, mellyel epikai s lirai darabjaik előadását kisérik, a -tar végzet nemtőt jelent), mely balladákat, dalokat és régi pogány vallásukra vonatkozó verses töredékeket tartalmaz (1840); a Suomen kansan arvoituksia c., 2188 találós mesét tartalmazó gyüjtemény (1844), és a Loitsurunoja (varázsigék, ráolvasások 1880), melyek egytől-egyig a régi finn vallás megannyi becses adaléktárai. Mindezekhez sorakozik a Sananlaskuja (Közmondások) cimü, szintén Lönnrot szerkesztésében megjelent gazdag gyüjteményes mű (Helsingfors 1842), mely 7077 közmondást közöl. Ugy az epikai hagyományok, mint a balladák, dalok, ráolvasások és közmondások versalakja csaknem kizárólag az ugynevezett ősi nyolcas sor, mely p. a székely balladákban (Molnár Anna) divik; a finneknél azonban a rim helyett alliterációt találunk, mely itt bizonyos művészi fokot ért el. (L. erről bővebben: Budapesti Szemle, 1889 jun. A Kalevala, Vikár B.-tól.) Népmesegyüjteményeik közül nevezetesek az Eero Salmelainen (Rudbeck) szerkesztette Suomen kansan satuja ja tarinoita (A finn nép meséi és mondái, Helsingfors a finn irodalmi társ. kiadása, 1852. kezdve, 4 köt.) és a legujabban Krohn Károly dr. szerkesztésében megindult uj gyüjtemény, mely ugy teljességére s gazdagságára, mint a felhalmozott óriási anyag tudományos feldolgozásmódjára nézve páratlanul áll (I. k. Eläinsatuja, Állatmesék). Egyéb idevágó kiadványok: Florinus H.: Vanhain suomalaisten tavaliset ja suloiset sananlascut (A régi finnek közönséges és kedvelt szólásmondásai, 1072); Ganander C.: Aenigmata fennica. Suomalaiset arvotuxet (finn találós mesék, 1783); Topelius Z.: Suomen kansan vanhoja runoja (A finn nép régi költészetéből, 1822), számos epikai részlet, ráolvasás és dal, melyet Lönnrot első ilynemü kiadványa követett: Kantele (1829), ahol szintén a régi epikus és lirai költéászet számos maradványa van közölve.

Említésre méltó népköltészeti kiadványok még: Judén: Valitujja suomalaisten sanalaskuja (A F. válog. közm., Viborg 1818); Europaeus D. E. D.: Pieni runon-seppä (A kis költő. Helsingfors 1847); Piispa Henrikin surmavirsi (Vers Henrik püspök halálára. A Suomi c. folyóiratban, 1856); Korhonen P.: Viisikymmentä runoa ja kuusi laulua (ötven runo és hat dal. 1848). Az utóbbinak szerzője, Korhonen első helyen áll a F. népköltők (runoseppaumlat, runoniekka, runoja, runottaja, runolainen) hosszu sorában. Ezek hamisítatlan népi nyelven és észjárással gazdagították a F. irodalmát. Köztük nem egy a legszélesebbkörü kedveltségre tett szert (Puhakka, Kymyläinen, Lyytinen, Makkonen, Räikönen stb.).

Költészete egészen eredeti, sok gyöngédséggel és humorral, de a mellett sok melankoliával, a természeti jelenségek gyakori és bájos személyesítéseivel, a dal és zene dicsőítésének legszebb hangjaival. Väinämöinenről, a kannel feltalálójáról, a finn pogány istenalakok főképviselőjéről; Ilmarinenről, az ég kovácsáról és a Sampo (csodaszer) mesteréről; a fiatal Joukahainenről, Aino-ról és Kullervoról s régi természetvallásuk számos egyéb alakjairól, nemkülönben az északi népek közös nagy hazaszeretetéről, csöndes, de mély érzelmeikről a F. népköltészete örökszép runokat és dalokat hozott létre. Epikájuk árnyoldalai közé tartozik, hogy ritkán talál oly hősöket, akik nagy hadi tettekkel tünnek ki, de sokszor időzik hosszadalmas lirai mozzanatok és a régi kultusszal járó szertartások rajzainál. E mellett bizonyos érzelgősség uralkodik egész költészetükön, s ott is, hol élénk cselekvés foly, a cselekvény gyors menetét gyakran késlelteti a héber költészetével rokon paralellizmus, mely egyazon gondolatot legalább is két formában szereti kifejezni. Lirájuknak viszont az a gyengéje, hogy kevés kivétellel csakis az éposz versalakját (az ösi nyolcast) használja s ezzel némileg egyhanguvá válik. Valószinü, hogy az epikai költés a F.-nél mind jobban háttérbe szorította és a maga képére alkotta a lirait, s igy azokat a kizárólag dalokban előforduló, a mi népköltésünk formáival megegyező változatos versalakokat, melyek a F. szerint ujabb koriak, épp ellenkezőleg: régi lirai költésük alakjainak kell tartanunk.

Az epikai maradványok nyelvi, verstani és egyéb sajátságaiból Ahlquist (Kalevalan tutkimuksia-kalevalai buvárlatok), szemben Krohn Gyula véleményével, azt állapítja meg, hogy ezeket költőileg nem az egész finn nép, csupán annak keleti (karjalai) ága alkotta. Kétségtelen azonban, hogy az elbeszélő népköltés anyaga eredetileg az egész F. népnél, sőt ennek ugor nyelvrokonainál is megvolt, bár egyes részeiben főkép a skandináv érintkezés folytán egyre uj meg uj tárgyakkal bővült s innen p. az a sok egyező vonás, amit a Kalevala és az Edda-énekek közt észlelünk.

Népköltésük elbeszélő hagyományai, melyeket a F. már majdnem teljesen följegyeztek, ma is sok helyt, különösen az ország félreesőbb részein, még élnek a nép ajkán s ugy előadásuk, mint fenmaradásuk módja igen érdekes. A szöveg előadásához két ember kell, egyik a daloló (laulaja), másik a kisérő (säestäjä), akik egymással szembe ülnek, egymás kezét megfogják, a daloló elkezdi az illető éneket s a nyolcas sor közepe után a kisérő belevág a dalba s az egész sort együtt ismétlik, miközben folyvást egymással szemben, összefogózva hajlonganak; rendesen egy harmadik az előadást a nemzeti hangszerrel (kannel-lel) kiséri, a közönség pedig hallgatja. E nagyrészt mitoszi tartalmu epikus költemények szájhagyomány utján maradtak fenn az őskorból és terjedtek tova egyes jó emlékező tehetségü dalolók révén, akik családjukban vagy ismeretségük körében ismét a legjobb tehetségünek adták át. Az egész nagy epikai anyag több daloló ajkán elosztva élt és csak a tudós Lönnrot vasszorgalmának sikerült a szétszórva élő, sok helyt még az ősi vallás emlékeihez való ragaszkodásból féltett kincsként őrzött anyagot csodálatos módon, parasztnak öltözve, paraszt munkát végezve, hosszu idő alatt összegyüjteni és köztük bizonyos összefüggést előállítani. Az éposz teljes megismeréséhez, lényegének, alakulásainak, szóval egész életének kellő megértéséhez nagyban fognak járulni az irodalmi társaság kiadásában megindult Kalevala-változatok (Kalevalan-toisinnot. Szerk. Kaarle Krohn).

Műköltészetük - ha csupán a F. nyelven irottakat tekintjük - még mindig meglehetős szegény. Ujabb költőik sorából kiemelkednek: Ahlquist A. (Säkeniä-szikrák, Helsingfors 1860-68), ki mint nyelvész is nevezetes; Krohn Gyula (Suonio), Kivi Elek, Erkko J. H., Cajander, Genetz Á. A műfordítás terén ugyancsak Cajander, remek Shakespeare- és Runeberg-fordításaival; Genetz (Arany-ford.), Godenhjelm, Forsman stb. A skandináv költészet és irodalom jobb termékeit szorgalmasan fordítják, azonkivül franciából, angolból és németből is a jelesebb műveket (Shakespeare, Moliere, Walter Scott, Schiller, Goethe stb.). Arany, Petőfi, Jókai, Mikszáth mind ismertebbekké válnak a finn irodalomban. Általában a magyar dolgok iránt kiváló érdeklődés van náluk, amit főleg itt járt tudósaik és iróik (Ahlquist, Godenhjelm, Almberg-Jalava, Genetz Setälä E., Paasonen H.) mozdítottak elő. Prózai irodalmuk, mely Agricola M., turkkui püspök bibliafordításaival kezdődött (1544) s utána évszázadokon jobbára csak vallási kérdések körül mozgott, ma már szép felvirágzást mutat. Nagy része van ebben a Finn Irodalmi Társaságnak (Helsingfors), mely 1831 óta jeles kiadványokkal gondoskodik a próza műveléséről s e tekintetben főleg Suomi c. folyóiratával derekasan hatott közre; a kiadásában megjelent olvasó- és tankönyvek hosszu sora mind a leggondosabb munka gyümölcse és elsőrangu erők által készült. Ujabban hasonló téren és sikerrel működik - főleg a népet tartva szem előtt - a helsingforsi népművelő társulat (kansanvalitus-seura). A szép próza terén neves irók: Kivi E., Krohn Gyula (Suonio), Ahlquist; az ujabbak közül: a magyar fordításból szintén ismert Aho János, Canth M., Genetz A., Suomalainen S., Reijonen stb. Tudományos irodalmuk, mely előbb latin nyelven, majd pedig svédül és finnül nyilatkozott meg (Juslenius D., Porthan, Ganander, Lencquist, Renwall, Becker R., Sjögrén A. J., Judén,Gottlund, Castrén, Eurén stb.), mind több oly nevet mutat fel, melyek Európa előtt is tekintéllyel birnak (Lönnrot, Ahlquist, Danielson, Aspelin E., Palmén stb.). A F. termékeinek tüzetes jegyzékét, mely Pippingnek már 1854. kiadott ily tartalmu gyüjteménye alapján készült, Vasenius Valfridtól birjuk (Suomen kirjallisuus. La Littérature finnoise. I. köt. 1544-1877 és II. köt. 1878-1879. Helsingfors 1878 és 1880). A F. ismertetése, főleg a finn-svéd költők behatóbb méltatása megvan Szinnyei J. dr. Az ezer tó országában (Franklin).


Kezdőlap

˙