Földolaj

l. Fotogén és Ásványolaj.

Föld-oszlopok

Dél-Tirolban Bozen vidékén (Ritten) a Katzenbach és a Finsterbach völgyekben százával látni 30 m. magasságot is meghaladó, szabadon álló oszlopokat, illetőleg piramisokat, tetejükön többnyire egy-egy kőtuskóval. A laikus és a szakértő egyaránt megbámulja ezeket a F.-nak v. föld-piramisoknak nevezett képződményeket, de amig a laikus elcsodálkozik azoknak létrejöttén,különösen pedig, hogyan kerülnek a nagy kőtuskók a magas oszlopokra, a szakértő e nevezetes jelenségnek elég egyszerü magyarázatát tudja. A viz mekánikai munkája hozta azokat létre. Az oszlopok anyaga meglehetősen szilárd vöröses anyag; a rajtuk nyugvó kőtuskóké porfit és gránit. A völgyben mindenütt ugyancsak ez a vöröses agyag van megkeverve, igen jelentékeny mennyiségben porfir- meg gránit-tuskókkal. Ezen tuskó helyzete, nemkülönben az a körülmény, hogy rajtuk többnyire simítás és karcolás nyomai mutatkoznak, nyilvánvalóvá teszik, hogy a jégkorszakban mint morénák kerültek a völgybe. A kőtuskókkal kevert agyagban a patakok kezdetben keskeny, de mély csatornákat vájtak. E csatornák falairól lefolyó esőviz az agyagot mindinkább mélyebben kimosta, de minthogy a felületen kőtuskók feküdtek, ezek mintegy védőtetőt képeztek az alattuk levő agyagon, melyet a viz csak kimosni, de egészen elmosni nem volt képes. Ilyenforman a viz agyagoszlopokat mosott ki, melyek körül elmosván az agyagot, azok egészen szabadon állókká lettek. A megvédőként szerepelt nagy kőtuskók eredeti helyükön maradtak és ma az esőviznek évezredekig tartó kimosási munkája által képződött toronymagasságu agyag-oszlopokon látni őket. F. nemcsak Bozen vidékén vannak, ahol legelőször észleltettek, hanem egyebütt is, nevezetesen Svájcban Wallis kantonban, ahol ha nem is oly szépek az oszlopok, mint a bozeniak, de képződésük velük egyforma. Hasonló képződésüek, bár más körülmények között, ama puha, vulkáni tufából álló F. Kolorádóban (É.-Amerika), melyeknek tetején nagy, vulkáni bombákból eredő tuskók vannak. É.-Amerikában a Sierra Nevada és Rocky Mountains között levő hatalmas mélyedményben, valamint a Kaukázusban (Saërmi) és egyebütt rengeteg mennyiségben vannak legkülönfélébb és legbizarabb alaku F., obeliszkek, gombaforma képződmények stb., melyek egrészről szintén a viz erodáló, kimosási munkája, másrészt pedig mállasztó és porlasztó hatása következtében állottak elő. L. még Erózio.

Földöv

l. Föld.

Földpálya

l. Ekliptika.

Földpát

A szilikát ásványok között a legfontosabb családot képezik s valamennyien aluminiumszilikátok, egyesülve monoxid elemekkel és pedig K Na és Ca-mal (a Ca helyett lehet Ba is s képezi a Bariumföldpátot-Hialophánt, mesterségesen van Sr és Pb F.-ok is. Fougné, M. Lévy). Általános tulajdonságai: a kristályosodás hasonlósága, t. i. az alak, mely mindig oszlopos küllemü (az oszlop élszög 120° körül); a hasadás, mely két hasonló irányban igen kitünő (o P és Ą P Ą), a harmadikban nem jó (ĄP), a hasadáslapok képezte élszög v. 90° (89° 40') v. 86° 50' - 85° 50' s e szerint két csoportra oszolnak, az előbbeniek az ortoklaszok, az utóbbiak pedig plagioklaszok (klinoklaszok); az ortoklaszok a monoklin, a plagioklaszok pedig a triklin rendszert képviselik. A harmadik közös tulajdonságuk a keménység, mely valamennyinél (csak épeknél) 6-6,5. Töm. 2,5-2,9. Szinök rendesen fehér v. világos sárga, veres, zöld, sötétebb szin v. viztiszta (ez ritkább Szanidin). Iker kristályok többfélék, az ortoklaszoknál inkább a karlsbadi, bavenoi, manebachi, a plagioklaszoknál pedig az albit (poliszintetikus ikrek) és periklin törvényszerinti összenövésüek a gyakoriak, poláros fényben könnyen feltünnek. Vegyalkatuk szerint háromfélék: kálium F., nátrium F. és kalcium F.-ok. A kálium F.-ok monoklinos, a nátrium és kálcium F.-ok pedig triklin rendszerüek. A kálium F.-ok képviselője az Adular, a nátrium F.-oké az Albit, a kalcium F.-oké pedig az Anortit; de mivel elméleti tisztaságu F.-fajok nincsenek s az egyik F.-faj mindig tartalmazza a másik kettő molekuláit, habár alárendelt mennyiségben is, igy az elnevezés mindig a tulnyomó s uralkodó alkatrésztől van véve, azért a legirányadóbb alkatrészek számbeli equidisztanciája szerint Tschermak tiz sort különböztet meg, melyek a három alapfaj (Adulár, Albit, Anortit) izomorf vegyüléséből keletkeznek, egyik végén a legnagyobb K tartalmu, másik végén a legnagyobb Ca tartalmu F. áll, mig a Na F.-ok a közepét foglalják el oly értelemben, hogy a Na tartalom a többi F.-okban a sorozat mindkét vége felé fokozatosan csökken. Az Al2O3 növekedésével a SiO2 tartalom fogy s ezzel együtt a bazicitás és a tömöttség folyton nő, legkisebb az Adulárnál, legnagyobb az Anortitnál, amaz legsavasabb, emez legbazikusabb:

[ÁBRA]

Ezen tiz F. sorozat ugy optikai mint krisztallográfiai megerősítést is kapott (G. v. Rath, Schuster, Des Cloizeaux). Ezeken a közbülső fajokon kivül Des Cloizeaux triklin kálium F.-ot fedezett fel mikroklin név alatt (kivált gránitokban poláros fényben rácsos szerkezetet mutat), ez tehát cak optikai fajnak tekinthető; Förstner pedig triklin natriumortoklaszt (Anortoklaszt) talált a Pantellaria sziget trachitjaiban előforduló üveges F.-ok között; a Ca F.-oknál eddig dimorfizmus nem észleltetett. Előfordulási viszonyaikra nézve társásványt képeznek az összetett kristályos kőzetek alkotásában s egyszersmind osztályozó s kormeghatározóként szerepelnek. A kőzetekben leginkább szabálytalan szemeket képeznek s a plagioklaszok a leggyakrabban feltünnek ikerrovátkosságaikról. Petrográfai meghatározásuknál a leggyorsabb eljárás a Szabó-féle lángkisérletek, hol a protoxid elemek mennyisége szerint a lángfestés nagyságáról, a kovasav s timföld mennyisége szerint az olvadás fokáról, vmint az olvadás minőségéről a tájékozódás leghamarább dönt. A F.-ok sósavas oldatának lángkisérlete, valamint a Boricky-féle eljárás hidroszilicium-fluorsav behatásának (24 óra alatt) eljárása mind meg annyi jó módszerei (Behrens-féle eljárás is). A szénsavas viz behatása folytán minden F. protoxid elemeit elvesztvén s helyébe vizet véve fel, elváltozik kaolinra (porcellánföld), ez ismét idegen részekkel keverve (Fe, Mn, mész, homok) szolgáltatja az agyagot mint legjobb termő földet. A kaolin és agyag gyárilag nagyban dolgoztatik fel, némely félesége pedig (Adulár, Amazonit és Labradorit) mint ékkő nyer alkalmazást (holdkő, napkő). Vulkánikus vidékeken a kénsavas exhaláció a F.-okból alunitot képez. Szép ortoklasz kristályokat szolgáltat: Pfitsch (Tirol), Szt. Gotthard (Svájc), Carlsbad, Elbogen (Csehország), Baveno (Piemont), Arendal (Norvégia), Elba, Vesuv, Grönland, Canada, Colorado (Pikés Peak), Ural, Arkansas Magnet Cove. Albitokat: Pfitsch (Tirol), Szt. Gotthard, Dauphiné bourg d'Oisans, Arendal, Pennsylvania, Colorado (Maine), Canada, Nadabula, Szideriten (Gömör). Labradoritot mint szép szinjátszót: Labrador part (É.-Amerika), Kiew (Oroszország), Finnland, Etna doleritjében (a régiek porfiro verde antico). Anortit: Monte Somma (Vesuv), Izland, Santorin, Corsica.

Földpiramisok

l. Földoszlopok.

Földra

(Feldru), kisközség Beszterce-Naszód vmegye ó-radnai j.-ban, (1891) 2111 oláh lak.

Földrajz

az a tudomány, amely önállóan vizsgálja a földet. Kutatja kivált a föld fölszinét, még pedig anyagára nézve (föld, viz, levegő, szerves lények), alakjára és azon tényezőkre nézve, amelyek belülről vagy kivülről rája hatva, alakját megváltoztatják. A F. anyaga három részre oszlik. Az egyikkel, a légkörrel, a meteorologia, a másikkal, a vizburkolattal, a vizrajz vagy hidrográfia, melynek egyik főrésze az oceanografia, a harmadikkal, a szárazfölddel az epirográfia foglalkozik, amely elnevezést rendesen a F. elnevezés helyettesíti szorosabb értelemben. Az első kettő, a meteorologia és a vizrajz a fizikával van szoros kapcsolatban, a szárazföldek ismerete pedig főképen a földtannal. Ez a földtant, a másik kettő a fizikát használja föl eszközül a fölszini jelenségek megmagyarázására. A F. tárgykörét az a körülmény is bővíti, hogy a föld, melynek fölszinét vizsgálja, égitest, amelynek jelenségei okozati kapcsolatban vannak más égitestek jelenségeivel. A F.-nak ezt a részét azonban csaknem egészen átvette a csillagászat, a csillagászati F. pedig (melyet hibásan neveznek mennyiségtani F.-nak) csak főeredményeivel szerepel a F.-i tankönyvekben. Mindazonáltal a földszin jelenségeinek (időjárásnak, árapálynak) a nap és a hold járásával való kapcsolatát a F.-nak is tanulmányoznia kell. Hasonlóképen foglalkoznia kell a szerves élettel, a növényekkel, állatokkal, emberekkel, amelyek a föld szinének említett fogalmától el nem válszthatók. A növénytantól, állattantól és embertantól a F.-nak ezen ága lényegesen különbözik, a mennyiben nem az élő lények osztályozásával és szervezetével, hanem F.-i elterjedésükkel foglalkozik. Az állat és növényföldrajz, amelyeket együtt biologiai F.-nak is neveznek, eredetileg szorosabban tartoztak a F.-hoz és csak a célszerü munkamegosztás következtében váltak külön tudományokká. Egyikét sem művelheti olyan botanikus v. zoologus, aki a F.-ban tájékozatlan.

Az emberiség testi sajátságaival az embertan (antropologia), lelki sajátságaival és a belőlük eredő jelenségekkel a néprajz (etnográfia) foglalkozik. Az a kapcsolat azonban, amely a föld szine között (F.-i értelemben véve) és az emberiség története, főleg a művelődés története között van, már a F. tárgykörébe tartozik. Ezt a kapcsolatot már Strabo jelezte, de csak Ritter Károly emelte ki annyira, hogy egy ideig a F. főtárgyának tekintették. Az emberi F.-t Ratzel foglalta először rendszerbe. A F. ezen ága és a történelem között tehát az a lényeges különbség, hogy a F. csak a földszini jelenségek történeti hatását tanulmányozza. Jellemzők az eszközök is, amelyekkel a tudományos F. az általa feldolgozandó anyagot gyüjti. Magukban véve ugyanazok az eszközök, mint a természettudományoké, t. i. mérés és megfigyelés; de alkalmazásuk módja jellemzi a F. módszerét. A földszin mérése vezetett a föld alakjának meghatározásához és a fokhálózat szerkesztéséhez. A föld szinén levő tárgyak helyét ugy határozzuk meg, hogy megmérjük F.-i szélességüket, F.-i hosszuságukat és tengerszin fölötti magasságukat. E mérések eredményeit tüntetik föl a térképek. A térkép, amely arra való, hogy a föld szinén tájékoztasson beunünket, a legjellemzőbb a F.-ra. Más tudomány, p. a földtan vagy a statisztika a F.-tól kapja a térképeket, melyeket a maga módja és céljai szerint tölt ki. Ptolemaios idejében a F. (geográfia) csaknem azonos volt a térképkészítéssel és Richthofen szerint a khinaiak F.-ai mainapság is leginkább csak szavakba foglalt térképek. A föld szinének minél tökéletesebb ábrázolása, térképezése a F. legfőbb feladatai közé tartozik. A geografus a természeti tárgyakat és jelenségeket abból a célból vizsgálja, hogy kapcsolatot találjon közöttük és a földszin között. Minél előbbre haladnak a természettudományok, annál tovább juthat a F. is a maga utján. A F. és a földtan összehasonlításából leginkább kitünik, hogy milyen viszony van a F. és a természettudományok között. A földtan azon részéhez, amely a föld anyagával és szerkezetével foglalkozik, a F.-nak kevés köze van, ellenben a földtan dinamikai része, amely a föld szinét átalakító erőkkel és jelenségekkel foglalkozik, a F. munkakörébe is bele tartozik. A hegységek, fönsikok és alföldek belső szerkezetét a geologus vizsgálja meg; azt azonban, hogy a vizek mint idomítják át azok alakját, jobban vizsgálhatja a geografus, aki a geologusnál jobban ismeri az átalakító légköri tényezőket. Minél előbbre haladt valamely országnak földtani kutatása, annál szabatosabban különböztetheti meg a F. is az ott előforduló fölszinalakulatokat. Az igy gyüjtött anyagot kétféleképen lehet rendszeresen összefoglalni. Egybe lehet foglalni az egy területre vonatkozó anyagot, ez a speciális v. részletes F. Vagy egybe lehet foglalni a tárgyakat és jelenségeket, anélkül hogy előfordulásuk helyével törődnénk, ez az általános F.

A térképek a föld szinét, mint különböző részekből álló egészet tüntetik föl. Olyan részek az öt földrész, az egyes szigetek, félszigetek, országok és államok. Egy-egy ilyen rész, p. Nagy-Britannia, egy földrajzi egység (Ritter kifejezése szerint geographisches Individuum), amelyet más F.-i egységet meg nem illető vonások jellemeznek, u. m. bizonyos F.-i szélesség és hosszuság, bizonyos partalakulás, bizonyos emelkedések, bizonyos éghajlat, növényzet, gazdasági élet és lakosság. Olyan egység minden más része a földnek, p. Egyiptom, Görögország stb. A szárazföld ezen egységeinek rendszeres leirása a korográfia, országleirás vagy politikai F. Az országleirás egyenkint foglalkozik a hegységekkel, p. az Alpesekkel, a Piréneusokkal, a Himálajával és az Andesokkal. Az általános F. ezen hegységeket magas hegységek fogalma alá foglalja és közös szerkezeti, éghajlati, növényzeti és állatéleti sajátságait kutatja; tehát fogalmakat alkot, osztályoz. Az u. n. összehasonlító F. a F.-nak nem külön ága. Ritter azzal as elnevezéssel csak tudományos törekvését akarta jelezni. Peschel azt hitte, hogy külön összehasonlító F.-t teremtett, holott csak alaposabbá tette a föld szinének tanulmányozását.

Az általános F. két főrészre oszlik, a természeti v. fizikai F.-ra és az antropogeografiára. A fizikai F.-hoz, ha legtágabb értelemben vesszük, hozzátartozik a mennyiségtani és csillagászati bevezetés, amely 1. a földdel mint égitesttel, 2. mint mennyiségtani testtel foglalkozik. A csillagászati F. tárgya tehát a világtájak szerinti tájékozódás, a föld forgása és keringése, a hold mozgása és a velük kapcsolatos földi jelenségek, meg az időszámítás. Tárgya továbbá a föld ábrázolásának különböző módjai, a sik vetületek (u. n távlati vetületek), a kiteríthető fölületek (kup és hengervetületek) és bizonyos hálózatok, amelyek v. az irányok v. a távolságok minél tökéletesebb elérésére törekszenek. Ezenfelül a csillagászati F. a földet mint egységes testet vizsgálja nagyságára, alakjára és bizonyos fizikai sajátságaira nézve; a föld keletkezésére és fejlődésére vonatkozó elméleteket pedig a földtantól veszi át.

A föld szinének anyagi részei közül a légkörrel a meteorologia foglalkozik. Foglalkozik a hőmérséklettel és annak módosulataival, amelyeket a levegő sajátságai, a szárazföld és viz eloszlása, a napsütés időszakos változásai, a magasság és a légáramlatok idéznek elő. Foglalkozik a levegő páratartalmával, az általa előidézett jelenségekkel, kivált a csapadékokkal, esővel, hóval; felhőzettel stb. és földrajzi elterjedésükkel. Foglalkozik a légnyomással és a légáramlatokkal, a légáramlatoknak a hőmérsékletre és csapadékokra való hatásával és más rokon természetü jelenségekkel.

A hidrográfia egyik főrésze az oceanográfia, a földek eloszlását, a tengerek és száraz földek eloszlását, a tengerek fölosztását, osztályozását (oceánok, földközi tengerek és partszéli tengerek) és mélységét, valamint fenekük természetét tárgyalja. Foglalkozik a tengerek vizével, annak kémiai és fizikai sajátságaival, jégképződésével, hullámzásával, áramlataival. A szükebb értelemben vett hidrográfia a szárazföldi vizeket, forrásokat, folyókat, tavakat, jégmezőket stb. tárgyalja.

A fizikai F. harmadik főrésze a szárazföld alakjával foglalkozik és pedig egyrészt vizszintes tagozódásával, másrészt domborzatával. A vizszintes tagozódás alapján osztják föl a szárazföldet földrészekre, tárgyalják a partok alakját és a vizek, szelek s egyéb tényezők által előidézett alakváltozásait, a szigeteket és félszigeteket. A domborzat körébe tartoznak a szárazföld fölszinének formái, a hegységek és sikságok, felföldek és alföldek, hegyek és völgyek éa azoknak a rontó és építő tényezőktől előidézett átalakulásai.

A biológiai F. körébe tartozik a növények F.-i elterjedése övek (vizszintesen) és régiók (függélyesen) szerint és növényzeti formációk szerint, amelyek legfontosabbjai az erdőségek, pusztaságok és sivatagok. Oda tartozik az állatok elterjedése is a különböző faunaterületeken. Mind az állatok közül, mind a növények közül a hasznosak érdeklik leginkább a F.-ot. Az élő lények elterjedésének okait sok esetben csak az őslénytan által tudhatjuk meg. Ezek főbb vonásokban a fizikai F. tárgyai.

Az antropogeográfia az elsorolt földszini testeknek és jelenségeknek az emberiség történeti fejlődésére való hatásaival foglalkozik. P. azt vizsgálja, hogy az éghajlatnak minő hatása van az egyénekre és népekre, azok életmódjára, munkálkodására, jellemére. Hogy az oceánok mint gátolják a népek elterjedését, mint igyekszik az ember ez akadályt legyőznii, mint mozdítják néhol elő a tavak bizonyos önálló műveltség fejlődését, mint szolgálnak a folyók utmutatókul a belvidékről a tengerhez és viszont. Hogy minő kedvező hatásu a dus parttagozódás, minő különböző módon alakul a történeti fejlődés a partokon és a belvidéken, minő hatásu a szigetlakókra az emberiség többi részétől való hosszu ideig tartó elkülönülés, minő külünbség van a félszigeteken és a szárazföldek törzsén lakó népek fejlődése között. Az emberi lakhelyek (városok, falvak) keletkezésének és fejlődésének a természeti tényezőktől való függésével is foglalkozik. A F. ezen ágában Kohl J. G. volt az uttörő. Tanulmányozza a térviszonyoknak, a kiterjedés nagyságának az országok hatalmával és tartósságával való kapcsolatát. A felföldeknek és alföldeknek, hegységeknek és sikságooknak a népek elterjedésére való befolyását. Milyen hatásuk van a népekre a növényzeti formációknak, mennyire különbözők és mért olyanok a forróövi őserdők népei, a mérsékelt övi erdős tájak népei, a pusztasági és sivatagi népek. Milyen hatásuk van a történeti fejleményekre a hasznos növényeknek és állatoknak, milyen kedvező edző hatásuk van gyakran a látszólag káros tényezőknek is. Ilyenforma a tartalma a mostani antropogeográfiának, melynek Ratzel Fridrik a mestere.

Története.

A F. a legrégibb tudományok közé tartozik. Egyiptom és Mezopotámia ó-kori művelt lakosságának földrajzi ismereteiről nem tudunk annyit, mint csillagászatukról, de az ó-testamentom néprajzi adatai azt sejtetik, hogy igen messzeeső országokról is volt tudomásuk. A tengerjáró feniciai nép ismeretei bizonyára messzire terjedtek. A khinaiaknak már évezredek előtt voltak egyszerü földrajzaik, de távoleső országokról csak a Kr. e. III. század óta kezdtek hallani. A rómaiak alaposan ismerték világbirodalmukat és a szomszéd országok némelyikét. ÉK-i Európa és É-i Ázsia ismeretlen volt előttük. Khináról oly homályos ismereteik voltak csak, hogy Ptolemaios két név alatt, két helyen tüntette fel térképén. Az Indiai-oceánban Jáva és Zanzibár környéke, nyugati Afrikában Sierra Leone környéke volt ismereteik végső határa.

A tudományos F. megalapítóinak a görögöket kell elismernünk. Anaxagoras (szül. Kr. e. 499.) még laposnak, Herodot tányérformának képzelte a föld szinét. Pythagoras és tanítványai, valamint mennyiségtani okokból eleai Parmenides is (Kr. e. 460) már hitték, hogy gömb alaku. Aristotelés vette észre először, hogy a holdfogyatkozások a föld gömbölyüségét bizonyítják és Ptolemaios emíti először, hogy a tengeren a szárazföldhöz közeledvén a parti tárgyak legfelső részeit látjuk meg legelőször. A föld kerületét Aristotelés 400000, marseillei Pytheas 300000, Archimedes nem egészen 300000 stadiumra (1 st. = 184,97 m.) becsülte. Az athéni Eratosthenés határozta meg először mérések alapján a föld nagyságát (276-196). Ő az Alexandriától Syene (Asszuan) városáig terjedő ivet mérte meg, amely városokról azt hitte, hogy ugyanazon délkör alatt vannak. Méréseinek és számításainak eredménye az volt, hogy a föld kerülete 252000 stadium (az ő stádiumából 40 = 6,3 km.), azaz egy ivfok 110,25 km., ami - bár véletlenül - nagyon közel jár a valósághoz. Ptolemaios azonban többre becsülte Posidonius mérését, amely a földet 1/6-ával kisebbnek tüntette föl. A legrégibb térképek készítői Anaximander (megh. 547.), Hekataeus (szül. 544.) és Aristagoras (500 körül) voltak. Térképeik, valamint tyrusi Marinusé elvesztek. Az alexandriai Claudius Ptolemaios (Kr. u. 125 körül) térképei azonban a XV. századig használatban voltak és némely hibáik csak a XVIII. században tüntek el végképen a térképekről. A szárazföldek és tengerek eloszlását illetőleg az ó-korban két ellentétes nézet uralkodott. Eratosthenés és Strabo, mint Homeros az ó-világ három szárazföldét szigetnek képzelték az oceán közepette. Eratosthenés már azt sejtette, hogy más ilyen szigetek is vannak, melyeket az emberektől különböző lények laknak. Aristotelés, Hipparchus, Marinus és Ptolemaios ellenben azt hitték, hogy az Atlanti- és Indiai-oceánt ugy körülveszik a szárazföldek, mint a Földközi-tengert.

A hegységekröl keveset tudtak az ó-kori népek. Plinius egyes alpesi csúcsokat 15-szörte magasabbnak képzelt, mint a milyen a Montblanc és Aristotelés szerint a Kaukázus csúcsai még négy óráig ragyognak tovább, miután már az alföldön beköszönt az este. Az első hegymérést tudtunkkal Dikearchos végezte (Kr. e. 360-290), szerinte a Pelion 6250 római láb. Már Empedokles (440) tüzes folyékonynak tartotta a földgömb belsejét, amire a meleg forrásokból lehetett következtetni, és a tüzhányók természetének lényegét már akkor megértették. Arról is volt már tudomásuk, hogy szárazföld egyes részei emelkedtek v. sülyedtek. Vizrajzi ismereteik nagyon hézagosak voltak. A tenger nagy mélységét aligha tudták mérésből, habár Kleomedes és Fabianus Papirius 15 stádiumnyi mélységet emlegetnek (3500 m., ami a F'ölközi-tengernél közel jár a valósághoz). Az Atlanti-oceán partjain már a feniciaiak fölismerték az árapályt és a hold járásával magyarázták szabályosságát. A légköri jelenségek némelyikét már Aristotelés helyesen megmagyarázta, már ő észrevette a szárazföldi szellő szabályos váltakozását és sejtette a szelek forgási törvényét. Már tudta, hogy a tenger vize a napsütéstől párolog és hogy a meleg levegő több nedvességet bir el, mint a hideg. A havasokon régen észrevették, hogy a sarkvidék felé a magassággal gyorsabban csökken a hőmérséklet. Állat és növényföldrajzi, valamint néprajzi ismereteik nagyon hézagosak voltak és egész F.-i tudományuk elmerült tenger sok tévedésükben.

A középkor elején nagyon hanyatlott a tudomány. A legjelesebb görög irókról sem tudtak és még annak sem volt a tudományra hatása, hogy északon és északnyugaton uj országokat ismertek meg. Ir szerzetesek a VIII. században fedezték fel Izlandot, a hová 874. telepedtek le a normannok. Onnan fedezték fel 983. Grönlandot, talán Labradort és Ujfundlandot is. Északon a normannok 870. a Dvina torkolatáig jutottak. A Keleti-tenger partjai csak a XI. sz.-ban lettek ismertebbekké. A nyugat-európai latin irók mitsem tudtek arról, hogy 569. II. Justinus Zemarchust Disszabulusz török kánhoz küldte Közép-Ázsiába. A keleti országok közül csupán a szent földről hoztak bővebben hirt a zarándokok. Csak a papi osztály foglalkozott akkor a tudománnyal és csak olyas kétségek bántották az elméket, hogy igazhitü kereszténynek korongformának kell-e képzelni a szárazföldet v. négyszögünek. A korong diadalmaskodott, mert a szentirás a «földkerekséget» emlegeti és igy keletkeztek a középkori kerek világtérképek. Mindezen térképek részerányos fölosztását már csak azért is bajos volt megdönteni, mert az Szt. Ágoston szavain alapult. Jeruzsálem volt a földkerekség közepe.

Az alatt az araboknál nagyon fölvirágzott a F., ami annál természetesebb volt, mert az arabok az Atlanti-oceántól az Indusig és a Kaukázustól a néger országokig terjesztették ki uralmukat. Mekkában a legtávolabbi országok zarándokai találkoztak és az arab utazók egyike, Ibn Batuta többet utazott, mint Marco Polo és Livingstone együttvéve. A keresztény országokban is jártak; Idriszi (a XII. sz.-ban) Angliába is eljutott és ismerte a Faröer-szigeteket. Üzleti összeköttetéseik Oroszországban Kazánig terjedtek. Északkeleten a Balchasz-tóig és Pekingig terjedt ismeretük. Indiát és déli Khinát, a hova tengeren jutottak el, jól ismerték. Volt tudomásuk Jáva tüzhányóiról és a Molukkok füszereiről. A kelet-afrikai parton a baktéritőig, a mosteni Inhambaneig terjedtek kereskedőtelepeik és Madagaszkárt Komr név alatt irják le, amely nevet még máig is viselik a Komoro-szigetek. Az izlam már e XI. sz.-ban elhatolt Bornuba, a honnan messzire elterjedt Szudánban. A nyugat-afrikai parton nem mertek a Nun-fokon tul menni; ott csak a portugálok nyitották meg az utat.

A csillagászatot és a mennyiségtant nagyon becsülték. Ptolemaios művét «Almageszt» c. alatt már a IX. sz.-ban lefordították és a nyugati népekkel ellentétben nem kétkedtek azon, hogy a föld gömb-alaku és hogy a mindenségben lebeg. XIll. sz.-beli helymeghatározásaik, kivált Abul Hasszán marokkói helymeghatározásai bámulatos pontosak. A térképrajzolásban azonban ők sem jutottak messzire és Idriszinek (1154) ránk maradt térképei a nyugati népek ismereteit is magukban foglalják, főképen Ptolemeios anyagát. Leginkább kitüntek az arabok távoli országok és népek leirásában.

A nyugat-európai népek az arabok által ismerkedtek meg Ptolemaiosszal és más «pogány» irókkal. A középkor végén három egyházi férfiu fejlesztette tovább a földrajzot, bollstädti Albert (a nagy), Roger-Baco és beauvaisi Vince. Az arabokkal való érintkezésen kivül a mongolok betörése és az is előmozdította a földrajzi ismeretek terjedését a XIII. és XIV. században, hogy az olaszok az Atlanti-tengeren kezdtek Flandriába járni. A Dzsingisz-kán utódaihoz küldött papok hoztak először hirt az uralontuli országokból. Közülük Plan Carpin és Ruysbroek (Rubruquis) tünnek ki leginkább. Minthogy a mongolok előmozdították a kereskedelmet, Európából egészen Pekingig eljutottak a kereskedők. Balducci Pegoletti (1836) és az 1375. katalan világtérkép által tudjuk, hogy meddig terjedtek az akkori ismeretek. De a keleti utazók közül a legnagyobb feltünést Marco Polo keltette. Niccolo és Maffio Polo velencei kereskedők már 1254 -69. eljutottak Karakorumba, Mongolországba;1271. Niccolo fia, Marci is velük ment és csak 1295. tértek vissza Velencébe. Marco 17 évig volt Kublai-kán szolgálatában és 3 évig tartott visszautazása. Azután a hittérítők kezdtek Khinába járni; közülök leginkább kitünt Odorico de Pordenone, ferencrendi szerzetes, aki 1316. indult el Európából és 15 évig volt keleten. Indiáról is egy velencei ember, Niccolo Conti hozta a legrészletesebb hireket. - A kereszténységnek Nubiába és Abessziniába való elterjedése által Afrika azon vidékei is ismeretesebbekké lettek. A mondaszerü János főpapot, akiről azt hitték, hogy a Himalája környékén székel, a középkor végén Abesszinia fejedelmének tartották és szövetségesnek akarták megnyerni a terjedő izlam ellen. Fra Mauronak a dogek palotájában levó XIV. sz.-beli térképén már elég jól van föltüntetve Abesszinia. Már Timbuktut is jól ismerték.

Az által, hogy az olaszok kiereszkedtek az Atlanti-oceánra, szintén jelentékenyen terjedtek a földrajzi ismeretek. A XIV. sz. elején jelentek meg az első velencei és genuai hajók az Északi-tengerben. Az olaszok fedezték fel a XIII. sz. végén a Kanári-szigeteket. A Madeira- és Azori-szigeteket is jól ismerték már a XIV. sz. közepén. Nagy haladást tanusítanak azon kor térképei, amelyek tele vannak szélrózsákkal és a mágnestű használatának üdvös hatását mutatják. A legrégibb efféle térképeket a velencei Marino Sanuto készítette a XIV. sz. elején. A szintén velencei Fra Mauronak 100 évvel utóbb készült térképei már sokkal pontosabbak voltak. Ő Ptolemaios térképébe Elő-Indiát is berajzolta; a kelet-ázsiai országok már Marco Polo, Conti stb. leirásaiból ismeretesek voltak. Ilyen térképpel indult el Kolombus «Indiát» keresni.

A fölfedezések kora. A F. történetében uj kornak, a fölfedezések korának kezdetét jelöli «Tengerész» Henrik, portugál hercegnek neve. Az ő érdeme, hogy a portugálok 1415-től kezdve Afrika nyugati partján mind messzebbre jutottak dél felé és a hajózásban megügyesedtek. 1486. hajózta körül Diaz Bertalan a «Viharok-fokát», amelyet II. János király a Jóreménység-fokának nevezett el. Azonban csak Amerika fölfedezése után, 1498. indult el Vasco de Gama nevezetes utjára, amelyen Afrika keleti partján Melindáig jutott és onnan az oceánon át elérte Indiát, mely után annyira sóvárogtak. Portugáliában már rég gondoltak arra, hogy Zipangut (Japan) és Khinát az Atlanti-oceánon át is el lehetne érni. Toscanelli, a nagy firenzei csillagász, 1474. véleményt is adott ebben a kérdésben és térképet készített, amelyen Ázsia keleti széle Európától körülbelül annyira volt csak nyugatra, mint a mostani Kalifornia. Amerika helyén pedig Antiglia nevü sziget volt jelezve, amely névvel azután a nyugat-indiai szigeteket ruházták föl. Kolumbus Lisszabonban létekor Toscanelli adatainak hirét hallotta és olyan nagy hatásuk volt rája, hogy lelkében erős akarattá vált a gondolat. Spanyolország szolgálatában 1492. indult el nagy utjára Palosból és a Kanári-szigetek egyikétől, Gomerától az Atlanti-oceán legszélesebb részén hajózott át, mig Guanahanihoz (Watling-sziget), a Bahama-szigetek egyikéhez nem jutott okt.12. Későbbi utazásain az Antillák legnagyobb részét és Venezuela meg Közép-Amerika partjait fedezte föl. 1499-től kezdve Amerigo Vespucci és Juan de la Cosa is tettek Amerikában fölfedezéseket. A portugál Cabral véletlenül fedezte fel (1500) Braziliát. A Mexikoi-öböl északi partvidékét 1513. spanyolok fedezték föl és ugyanakkor hatolt át Balboa a Panamai-szoroson. Azután a «conquistadorok» következtek, Cortez Mexikóban, Pizarro Peruban és Almagro 1535. Chileben. Amerigo Vespucci ösztönzésére a spanyolok Braziliától délre is folytatták a kutatást. Fernao da Magelhaens (Magellán) egy spanyol hajóhadat vezetett át a róla nevezett szoroson, áthajózott a Csendes-oceánon, fölfedezte a Ladronokat (Mariannák) és a Filippineket, ahol megölték. Hajói közül csak egy, a Victoria érkezett vissza Spanyolországba Elcano vezetése alatt 1522. Ez volt a föld első körülhajózása. A XVI-ik sz.-ban gyorsan követték egymást a spanyolok és angolok fölfedezései Amerikában és a portugáloké Ázsiában. 1584. kezdték meg az oroszok Szibéria meghódítását és 1648. már a Bering-szoroson hajózott át Desnev. A németalföldiek körülhajózták a Hoorn-fokot 1643., ujra fölfedezték a portugáloktól már látott északi Ausztráliát (1605) és Tasman Abel utazásából (1640) kitünt, hogy az Indiai-oceántól délre képzelt nagy déli szárazföld csak álomkép (l. Ausztrália). A Csendes-oceán szigeteit és a sarkvidéki szigeteket csak lassanként fedezték fel főképen az angolok és a németek, akik az északnyugati és északkeleti átjárót keresték Kelet-Ázsia felé (l. Sarkvidéki utazások).

Mig a hajós népek fölfedező utakra jártak, a tudományos F. is nagyot haladt. Copernicus és Kepler átalakították a csillagászatot. Mind pontosabban végezték a szélességi és hosszasági meghatározásokat. Snellius mérte először háromszögelléssel a föld kerületének egy ivét Bergen op Zoom és Alkmar között; csak 2/57 résszel hibázott. A térképrajzolásban a XVI. sz.-ban nagyon kitüntek a németek és a németalföldiek. A földgömb fölszinének sik ábrázolásában a német matematikusok tértek el először az ó-kori mintáktól, p. Stöffier (megh.1530) és Werner János, aki először használta a sztereográfiai fokhálózatot. De leghiresebb közülök Mercator (Kremer, szül. 1512.), aki egyebek között a róla nevezett forma föltalálója, amely formát azóta kizárólag használják a tengerészeti térképeknél. Habár Ptolemaiosnak még a XV. sz.-ban is számos uj kiadása jelent meg, a térképek mindinkább javultak. A baseli Münster Sebestyén, aki egy hires kozmografiát is irt, a térképrajzolásban nem multa nagyon fölül a régieket, de Apianus (Bienewitz Péter) táblázatainak megjelenése után (1524) rendkivül pontosakká lettek a német térképek. Mercator által és Ortelius (Örtel) barátja által fejlődött ki a térképrajzolás Németalföldön, ahol először csináltak «atlaszokat», térképgyüjteményeket. Jodokus és Hondius Henrik, Petrus Plantius akkoriban olyan hiresek voltak, mint most a Stieler. Az első délkört akkor is, mint most, különböző helyektől számították. 1634. a geográfusok párisi gyülése határozta el, hogy a ferroi délkört veszi elsőnek és határozatukat XIII. Lajos kötelezőnek jelentette ki. A hegyek magasságáról nagyon téves fogalmak voltak elterjedve. Riccioli jezsuita a XVII. sz.-ban még azt hitte, hogy a Kaukázus 10 mérföld magas. A hajózások által lassankint kitünt, hogy a tengerek terjedelme nagyobb a szárazföldekénél. Az ár-hullámok megérkezését minden hajós megfigyelte és az akkori kézikönyvek közlik a «kikötői időt». A tengeráramlatok is föltüntek a hajósoknak. A XV. században a portugálok fölfedezték a Guineai-áramlatot, Vasco de Gama a Mozambik-áramlatot és Alaminos 1513. a floridai szorosban az «Öböl-áramlatot». A légáramlatokat is leirták, a passzát és a monszun nevek ismeretesekké lettek. Az akkori összefoglaló kézikönyvek legjobb példája Münster Sebestyén Cosmographia universalisa (Basel 1550). Ez a történeti adatokkal tarkított F. a mostani utazási könyvekre emlékeztet. Tudományos tekintetben sokkal magasabb fokon áll Varenius Bernát (1650 körül) Geographia generalisa, melynek világos gondolatmenete még mai nap is bámulatot kelt. Varenius munkáján alapultak legnagyobbrészt a mult századbeli természeti földrajzok (Lulof 1750., Bergmann 1760. és Kant 1802.).

Ujabb kor. A XVll. sz. közepén a föld szinének már kétharmadát ismerték. Azonban 1648-1769. csaknem szüneteltek a fölfedezések, mert elérték a keresett országokat, sőt még többet is és azokkal egyelőre teljesen el voltak foglalva. Csak sz oroszok folytatták a kutatást Szibériában (Gmelin, Bering) és a Csendes-oceán szigetcsoportjai lettek lassanként ismeretesebbekké, főképen az angolok és franciák (Bougainville) által. l769. kezdte meg Cook hires hajózásait, amelyek által fő vonásaikban meg lettek állapítva a tengerek és szárazföldek körvonalai. Azontul már csak a sarkvidékek kikutatása és a szárazföldek belsejéé, kivált Afrikáé és Ausztráliáé volt hátra. Ezek kikutatása még most sincsen befejezve. Ezen ujabb kor kutatásait az jellemzi leginkább, hogy tökéletesebb eszközökkel végezték és összehasonlítható eredmények elérésére törekedtek. A «mérések korát», ahogy Peschel nevezi, a kizárólag tudományos célu utazásoknak egész sorozata nyitja meg. 1672. Richer a párisi másodperc-inga lengéséből látta, hogy a föld nem tökéletes gömb. Nemsokára azután Halley indult fizikai fölfedező utazására és a légáramlatoknak meg a mágnestű eltérésének első térképét készítette el, ami által az uj fizikai F. megalapítójává lett. Tournefort 1700. az Ararat megmászásánál vette észre, hogy a hegy csúcsa felé épen ugy következnek egymásra a növény-régiók, mint melegebb tájakról a sarkvidék felé. A Jupiter-holdak fogyatkozása alapján Teuillé Lajos végezett először pontos helymeghatározásokat a XVIII. sz. elején. A XVIII. sz. első fele a F. történetében a lappországi (Maupertius, Clairaut, Lemonier stb.) és perui (Bouguer, Lacondamin és Godin) francia fokmérések által nevezetes. Niebuhr a dán király támogatásával 1763. tette korakalkotó utazását Jémenbe és először mérte a holdnak a naptól és az álló csillagoktól való távolsága segélyével a földr. hosszuságot; ő szolgáltatta Elő-Ázsiának és a Vörös-tengernek első megbizható térképét. II-ik Katalintól kiküldve 1768-74. utazott Pallas Szibériában, melynek állattani és növénytani fölfedezőjévé lett. 1799. indult először utnak Humboldt Sándor.

A csillagászati F. terén is az ujabb kor tünik ki leginkább. 1731. találta föl Hadley a tükörszextansot, amellyel az ingadozó hajóról is meg lehet mérni a napállás magasságát. A kronométerek tökéletesítése Harrison János által (1693-1776) délen kivü is lehetővé tette a földr. szélesség meghatározását. A földr. hosszuság meghatározásánál a holdfogyatkozások fölhasználását kiszorította a Jupiter-holdak fölhasználása és ezekét a holdtávolságok méréséé, miután Euler és Mayer Tóbiás a mult század közepén javított holdtáblázataikat tették közzé. A fokmérésekből kitünt, hogy a földgömb lapulása 1/299 (Bessel szerint) és - kivált az ingamérésekből - hogy a földgömb egyáltalában nem szabályos test. A csillagászat haladásának köszönhető eredményeket a térképrajzolásnál a franciák használták föl először. Cassini készítette Párisban 1680. az ujabb méréseknek megfelelő első világtérképet; Delisle pedig 1725. először rajzolta meg a Földközi-tengert valódi alakjában. Őt d'Anville (1697-1782) követte, akinek az volt a főérdeme, hogy az itinerariumoknak a távolságokra vonatkozó adatait összegyüjtötte és fölhasználásuk által meglepően tökéletesítette a térképeket. 1750 után Buache neve tünik föl, azután mint Humboldt kortársai Jomard, Maltebrun, Walckenaer. A mult század végén az angol térképrajzolók, Desparres, Rennel és Arrowsmith tüntek ki leginkább. Németországban a harmincéves háboru óta el volt hanyagolva a térképészet. A német térképek ujabb jó hirét Berghaus Henrik (szül 1797.) kezdte megalapítani. A magasságméréseknél Scheuchzer használta először 1705-1707. az Alpesekben a barometert. Az első általánosan használható képletet azonban Jean de Luc találta meg 1772.; tökéletesítették Ramond (1803), Laplace (1805) és Gauss, Bessel pedig a jelenlegi pontosságig fejlesztette.

A fizikai földrajzot nagyon átalakította Werner (1750-1817), Buch és Humboldt munkálkodása. Ők alapították meg a földtant, kivált a vulkáni jelenségek tanát. Humboldtnak a földdelejességi kutatások kiterjesztésére is nagy hatása volt, Gauss és Weber számítás által határozták meg a delejes sarkokat, az ifjabb Ross pedig megfigyelései által. Lamont és Sabine a delejes jelenségek időszakos változásait tanulmányozták.

A tengerek vizrajzát az uj-kor alapította meg. A mélységmérésekre kivált a távirókábelek lerakásának volt nagy hatása. A tenger mélyebb részeinek hőmérsékletét Ellis kapitány kutatta először (1749). Az ő mérései azonban csak 1630 méterig terjedtek; holott most már 6000 m. mélységben is tudunk mérni. Az árapályt már Kepler a hold vonzásából magyarázta, a nadir-árt azonban Newton előtt senkisem tudta megfejteni. A kikötői időket már a XVI. század óta megfigyelték, de csak Whewell tett 1833. először kisérletet az egyes árhullámok meghatározására (izoachiák). A fő tengeráramlatokat már a XVI. sz.-ban ismerték; Kircher tüntette föl őket először térképen 1665. Az a legrégibb fizikai földrajzi térkép. A tengeráramlatok ismeretének Rennel, a hajózási meteorologiának Maury a megalapítója. 1780-at kell a jelenkori meteorologia megalapítása évének tekintenünk, amikor Károly Tódor pfalzi választó-fejedelem a mannheimi meteorologiai akadémiát alapította, amely az egész Európában szétszórt állomásoknak adatait feldolgozta. A legnagyobb haladás ezen a téren Humboldtnak köszönhető, aki az izoterm-vonalakat találta föl. Halley, aki a légáramlatok első térképét hozta vissza utazásáról (1686), először ismerte föl a passzátok és monszunok okát. A XVII. sz. végén a rendes légáramlatok határán kivül még nem tudtak a széljárásban szabályszerüséget észrevenni. 1826. Dove jött rá a szelek fordulási törvényére. A légnyomás megfigyelésén alapuló Buys-Ballot-féle törvény megint tovább fejlesztette a légáramlatok tanát és az időjóslást. A párolgást és a csapadékmennyiséget Halley kezdte számbavenni 1687. Egész országokra kiterjedő pontos méréseket azonban csak a legujabb időben végeznek, mióta a tárgy fontosságát megértették.

A növényföldrajz nevét Menzel használja először Japán flórájában.. Humboldt alapította meg először irásban és képben a magasság szerint egymásután következő régiókat és Ritter rajzolta 1806. az első növényföldrajzi térképet. Az állatföldrajz előbb keletkezett és később fejlődött ki, mint a növényföldrajz. 1777. készítette Zimmermann E. A. W. az állatok elterjedését föltüntető első térképet. Ő vette észre először, hogy Ausztrália

mennyire eltér a többitől és Buffon mutatta ki, hogy az ó-világnak és az Uj-világnak sarkvidéki részén nagyobbára ugyanazon állatfajok élnek. Wagner Endre (1844), Schmarda, Scalter, Murray és Wallace emelték az állatföldrajzot mai szinvonalára. - A mult században Büsching még csak «fehér, fekete és középfajta» embereket különböztetett meg. Blumenbach 1795. állította föl ismeretes öt emberfajtáját a koponya, alak, hajak, bőrszin, szemállás, stb. tekintetbe vételével. Azóta nagyot haladt a néprajz, de még most is nagyon eltérnek a tudósok az emberi nem osztályozásában. Cuvier három, Spix két, Pickering tizenöt, Müller Fr. tizenkét, Peschel hét emberfajtát különböztetett meg. Gerland, Virchow, Bastian, Ratzel tünnek ki a néprajz terén legujabban.

A mult században a franciák tüntek ki leginkább a tudományos F. terén, most a németek fejtenek ki legnagyobb munkásságot. Az utóbbi évtizedekben egymásután szerveztek a német egyetemeken földrajzi tanszékeket és a német példát a többi művelt államokban is követték. A német egyetemi tanárok közül Ritter óta leginkább kitüntek Wappäus, Peschel, Kiepert Henrik, Richthofen, Kirchhoff, Ratzel és Wagner Hermann. Franciaországban ujabban Reclus Elisée, Vivien de Saint-Martin, L'Avezac a legnagyobb geografusok. Angliában Lyell óta leginkább a geologusok fejlesztik tovább az általános földrajzot; a legnagyobb nevek Darwin, Murchison és Geikie; a fölfedezések történetével leginkább Yule, Major és Markham Cl. foglalkoztak. A németalföldiek főképen gyarmataikkal foglalkoznak. Oroszországban Strelbicky tünik ki területméréseivel, Vojejkov a klimatologiájával és Szemenov Oroszország földrajzi lexikonával.Hazánkban Hunfalvy János volt az ujabb tudományos földrajznak meghonosítója.

Földrajzi intézet

a cs. és kir. közös hadsereg egyik, Bécsben székelő tudományos intézete, a melynek feladata az, hogy a hadsereg számára szükséges térképeket és tereprajzokat készítse és folytonosan kiegészítse. Igazgatója egy tábornok. Az intézet 5 csoportra oszlik, ezek: csillagász, országfelmérési, terepfelmérési, topografikus, műszaki és kezelőcsoport. A földrajzi intézet térképnyomdája ugy van berendezve, hogy háboruban is képes valamennyi parancsnokságot és tisztet a szükséges térképekkel ellátni. Békében magánosoknak is ad el térképeket, sőt indokolt kérésre az eredeti fölvételi lapoknak fényképmásait is.

Földrajzi kongresszusok

a geografusok vándorgyülései, melyek a legujabb idő óta divatoznak. Részint nemzetköziek, részint nemzetiek. Az. első nemzetközi F. Antwerpenben volt 1871 aug. a párisi földrajzi társaság kezdeményezésére. Csak kevesen vettek részt benne. Népesebb volt a második, melyet 1875 aug. tartottak Párisban. Tárgyalásai két kötetben jelentek meg 1878 és 1880-ban Párisban, a térképekről és eszközökről szóló jelentés u. o.1882. A harmadik kongresszust a római F. társaság rendezte Velencében 1881., u. o. jelent meg a róla szóló tudósítás 1882. A legutóbbi nemzetközi kongresszus Bernben gyült össze 1891 aug. Nemzeti F. Angliában voltak először, ahol évtizedek óta a British Association for the advancement of sciences évenkinti vándorgyüléseihoz csatlakoznak. Franciaországban is az Association française pour 1'avancement des sciences kiegészítő részei voltak a F.1872 óta. 1878 óta azonban maguk a földrajzi társaságok tartanak F.-at, melyekkel kapcsolatosan kiállítást rendeznek. Németországban és Svájcban 1881 óta vannak F. A német F.-ban a Magyar földrajzi társaság egy kiküldött tagja is jelen szokott lenni és visszatérve, jelentést tesz.


Kezdőlap

˙