Fronius

1. Ferenc Frigyes, iró. szül. 1829., megh. mint ev. lelkész Sz. Ágothán 1886. Ismeretes mint az erdélyi szász népélet leirója, kinek iratai a nép- és országisme terén maradandó becsüek. Mint füvész is érdemeket szerzett. Főmunkája: Bilder aus dem sächsischen Bauernleben.

2. F. Márk, ág. ev. lelkész és esperes, szül. Keresztényfalván 1659., megh. Brassóban 1713 ápr. 14. Tanult Brassóban, Kézdivásárhelyen (3 évig), Nagyszebenben, végül ismét Brassóban. 1680. a wittenbergi egyetemre ment, honnan 1686. tért vissza. 1690. lektor, 1691. prédikátor lett szülőföldjén, majd 1696-tól höltövényi, 1701-től rozsnyói lelkész, 1703-tól pedig brassói első pap volt. 1710. Berethalomra, a püspöki székhelyre választatott meg lelkésznek. Célszerü javításokat hozott be az egyházi életbe, különösen ama hat év alatt, mig a barcagsági káptalan dékánja volt. Korának legjelesebb tudósai közé tartozott, ki a bölcsészeti és kivált a teologiai irodalom terén nagy szorgalmat fejtett ki. Mint költő is jeles volt. Művei közül a következők érdemelnek említést: Tusculanae Heltesdenses (Brassó 1704); Der Artikel von der Busse in etlichen Sermonen (U. o. 1707); Die heimliche und verborgene Weisheit Gottes (I. r. u. o. 1709); Sprüche, woraus die Glaubens-Artikel in schriftmässiger Ordnung sind abgehandelt worden (u. o. 1710). Kéziratban is sok munkája maradt.

3. F. Mátyás, törvénytudó, szül. 1522., megh. Brassóban 1588., ahol a legnagyobb politikai hivatalokat viselte. Szerzője a Statute oder Eigen-Land-Recht der Sachsen in Siebenbürgen c. törvénygyüjteménynek, melyet Báthori István 1583. megerősített az erdélyi szász földre nézve és mely - a szászok első irott törvénye - 1853-ig volt erőben.

Frons

(lat., gen. frondis) a. m. lomb; frons (frontis) a. m. homlok.

Fronsac

(ejtsd: froszak), község Gironde francia départementban, 3 km.-nyire Libournetól, a Motte de F. nevü domb lábánál, amelyről gyönyörü kilátás nyilik, a Dordogne jobb partján, (1891) 1457 lak. Nagy Károly óta, aki 768. itt hires erősséget épített, fontos sztrategiai pont volt. 1623. erődítményeit lerombolták.

Fronsac

hercegi család, l. Richelieu.

Fronsperger

Lénárt, német katonai iró (össze nem tévesztendő Frundsberg landsknechtvezérrel), szül. Ulmban 1520 körül, megh. u. o. 1575. Több éven át a német császár biztosa volt Ulmban. Több művet adott ki, melyek között legnevezetesebb: Kriegsbuch kaiserlicer Kriegsgerechte und Ordnungen vom Geschütz stb. (Frankfurt 1573. Három nagy kötet). V. ö. Hardegg, Vorlesungen über Kriegsgeschichte (1854-56).

Front

(franc.), az építészetben egy épületnek főhomlokzata. - F. a katonaságnál a csapatnak vagy seregrésznek az ellenség felé eső része. Erődítéseknél és váraknál az alaprajzot képező sokszög egy-egy oldalát is F.-nak nevezik. L. még Arcvonal.

Frontignan

(ejtsd: frotinya), város Hérault francia départementban, 22 km.-nyire Montpelliertől, a F.-i laguna és vasut mellett, (1891) 3603 lakossal, szeszégetéssel és tengeri sófőzéssel; egykoron hires szőllőit a filloxera csaknem teljesen tönkretette.

Frontinus

Sextus Julius F., Kr. u. 70. Róma prétora, 73. konzul. 74-77. legatus Britanniában és a chattok ellen, 98. és 100. ismételten konzultársa Trajánnak, megh. 103. Domitianus uralkodása alatt irta De agrorum qualitate (a földek minőségéről) és Strategematon libri IV. (a hadvezetések négy könyve) cimü műveit, Nerva alatt 97. pedig mint a vizvezetéki ügy felügyelője (curator aquarum) irta De aquis urbis Romae libri II. cimü munkáját (Róma város vizvezetékeiről két könyv), melyet Nerva halála után 98. fejezett be s adott ki Trajánus alatt.

Frontispice

v. fronton (franc., ejtsd: frotiszpisz) a. m. épületoromzat. Illusztrált műveknek első lapját, mely többnyire a műben foglaltakra vonatkozó jelképes ábrázolásokkal van diszítve, szintén F.-nek hivják.

Fronto

Marcus Cornelius, cirtai születésü római rétor (100-175), korának legkiválóbb s legjellemzőbb egyénisége. Már Hadrianus alatt tekintélyes szónok, majd M. Aurelius és L. Verus nevelője, kiknek később is bizalmasuk, 143. konzul. Nemes, őszinte jellem, kit nagy befolyása sem tántorított meg soha s tanítványainak (frontoniani) gyöngéd ragaszkodása dicsőített még halála után is. Ismeretekben gazdag, de szellemtelen iró, stilusa száraz, terjengő s erőltetett, de viszont egyszerüségre törekvő s igy ellentétben áll a korabeli irók mesterkéltségével s dagályosságával; főjellemvonása a régies szók és fordulatok használata, mely uton a latin nyelvet regenerálni akarta. Valódi irataiból csak 1815 óta ismerünk egy részt Angelo Mai fölfedezése révén (cod. palimps. Bobbiensis Milanóban és Rómában), mert amelyek addig neve alatt forogtak, nem tőle valók. V. ö. Mommsen: Die Chronologie der Briefe F. (a berlini «Hermes» nyolcadik kötetében 1874).


Kezdőlap

˙