Fuca

bosnyák város, másként Foca (l. o.).

Fucaceae

(növ.), l. Fukuszfélék.

Fuca-szoros

l. San Juan-de-Fuca-csatorna.

Fucecchio

(ejtsd: fucsekkio), község Firenze olasz tartományban, 7 km.-nyire San Miniatotól, az Arno jobb partján, (1881) 5866 lak., kender- és lenszövéssel.

Fuchs

1. Albert, természettudományi iró, szül. Lőcsén 1808 április 8-án. A tanári pályára szánván magát, előbb Pozsonyban teologiát végzett, majd Bécsben csillagászatot és Göttingában mennyiségtant hallgatott. 1837. az eperjesi, 1846. pedig a pozsonyi liceumban a matematika és fizika tanára lett. 1876-ban nyugalomba lépett. Önálló művei: Természettan elemei (Kassa 1845, 1854); Ázsiának földrjza (Pozsony 1853); Populäre naturwissenschaftliche Vorträge (u. o. 1858). Azonkivül számos cikket irt, melyek a Magyarhoni Természetbarátban, Fresenius Zeitschrift für Analitische Chemie-jében s a pozsonyi Verhandlungen für Naturkunde-ban jelentek meg.

2. F. Ferenc, egri érsek, szül. Parndorfban, Mosony vmegyében 1744 aug. 2., megh. 1807 jun. 27. A papi pályára lépvén, 1758. az esztergomi főegyházmegye áldozárává szentelték s eleinte Esztergomban mint segédlelkész, az Andrássy grófoknál mint nevelő működött, mig 1773. a szomori plébánián találjuk őt. Majd a budai akadémián több éven át a bölcsészeti tanszéket birja. Innen 1780. Batthyányi bibornok, esztergomi érsek udvarába jutott, akinek kegyét megnyervén, már 1783. pozsonyi, 1784. esztergomi kanonokká lett; 1787. pedig a nyitrai püspökséget nyerte el. Ő volt az első egri érsek. Irodalmilag is működött, de legnagyobb érdeme az irodalom terén az, hogy páratlan bőkezüségével nagyban előmozdította az irodalom fejlődését. Több mint százezer példányt osztott ki a pártfogása alatt megjelent művekből ingyen. V. ö. Episcopatus Nitriensis Memoria (449-458. l.).

3. F. Frigyes, erdész, szül. 1800., megh. Lőcsén 1874 okt. 1822-től 1834-ig részint mint magánmérnök a Szepességben, részint mint a báró Dietrich-féle uradalom (Arad vmegye) mérnöke urbéri rendezéssel, erdészeti felmérésekkel és erdőrendezéssel foglalkozott. 1834-től kezdve mint az uj lublói uradalom erdeinek és vasműveinek felügyelője, s mint kiváló gyakorlati erdőgazda, az erdészetnek tudományos alapokra való fektetése, s az okszerü gazdálkodás behozatala körül ugy a gyakorlatban, mint az irodalomban kiváló érdemeket szerzett. Nevezetesebb dolgozatai: Über die Hindernisse der Entwickelung eines retionellen Forstbetriebes in ungarischen Privatwaldungen (Ungarische Forstvereins-Mittheilungen 1858, 4 füzet). A szepességi központi Kárpátok és azok környéke legnemesebb fanemeinek természetes tenyészeti határairól az északi szélesség 48° 30' és 40° 30' között (Erdészeti Lapok 1862). Önálló nagyobb művei: Ungarns Urwälder (Pest 1861); Die Centralkarpathen mit den Voralpen.

4. F. Tivadar, a bécsi cs. és kir. udvari természetrajzi muzeum osztályigazgatója, született Eperjesen 1843. A gimnáziumot Pozsonyban végezte, aztán orvostant hallgatott Bécsben; 1863. a bécsi cs. és kir. udvari ásványtani osztályba lépett, később a cs. és kir. udvari természetrajzi muzeum geologiai és paleontologiai osztályának igazgatója lett. Tagja a bécsi akadémiának is. Értekezései többnyire a bécsi akadémia kiadványaiban jelentek meg; néhány cikke van a Budapesti Szemlében és a Természetrajzi Füzetekben is. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.

5. F. Vilmos, geologus, szül. Lőcsén 1802., megh. Belgrádban 1853 jan. 28. Atyja, F. János Sámuel ág. ev. szuperintendens volt. Lőcsén és Lembergben tanult; 1819. gyógyszertárba lépett. 1826. Bécsben a gyógyszerészi tanfolyamot hallgatta s tudori oklevelet nyert. Ezután Selmecre ment s a bányászati akadémiai tanfolyamot bevégezvén, 1834 óta különböző bányatelepeken működött, végül mint selmeci bányatanácsos és főkohászmester 1849. nyugdijaztatott, de 1851. meghivást nyert a szerb kormánytól, hogy az ottani bányák ügyét szervezze. Több szakművet irt, melyekért a bécsi tudományos akadémia tagjává választották. Főművei: Ueber den Einfluss der Gestalt des Terrains auf die Resultate barometrischer und trigonometrischer Höhenmessung (Bécs 1843); Die Venetianer Alpen (Solothurn 1844); Beiträge zur Lehre v. Erzlagerstätten (Bécs 1846). A magyar bányászat, kohászat és pénzverés történetét nem fejezte be.

Fuchs

1. Emánuel Lázár, német matematikus, szül. Mochinban (Posen) 1833 máj. 5., 1858-ban doktorrá avattatott, több középiskolán tanárkodott, 1865. a berlini egyetemen magántanári képesítést nyert s u. o. 1866. rendkivüli tanárrá neveztetett ki; 1869-74. Greifswaldben, 1874-75. Göttingában, 1875-84. Heidelbergában volt egyetemi rendes tanár, 1884 óta pedig a berlini egyetemen működik e minőségben. Értekezései, melyek különböző szaklapokban jelentek meg, többnyire algebrai és függvénytani kérdésekkel foglalkoznak. Különösen a differenciál-egyenletek által értelmezett függvények elméletére vonatkozólag végzett alapvető vizsgálatokat.

2. F. Károly, német jogtudós, szül. Hanauban 1821 jun. 16., megh. Marburgban 1884 okt. 20. Előbb filologiát, majd jogot tanult; 1842. a marburgi felsőbiróságnál előadó, 1849. u. o. ülnök lett; 1850. megvált a biróságtól, 1851. a marburgi egyetemen magántanárrá habilitáltatta magát, 1857. u. o. rendkivüli, 1863. rendes tanárrá nevezték ki. Művei: Einführung in die Zivilprozesspraxis (Marburg, 1853; 2. kiad. 1862); Kritische Studien zum Pandektentext (Lipcse, 1867); Der deutsche Konkursprozess (u. o. 1877); Die neue Rechtsverfassung (Boroszló, 1879).

3. F. Konrád Henrik, német orvos, szül. Bambergben 1803 dec. 7., megh. Göttingában 1855 dec. 2. Würzburgban tanult, 1825-29. u. o. Schönlein asszisztense volt; 1831. magán-, 1833. rendkivüli-, 1836. rendes tanár lett. 1838. Göttinába helyezték át. Művei: Die krankhaften Veränderungen der Haut und ihrer Anhänge, stb. (Göttinga 1840-41, 3 köt.); Lehrbuch der speziellen Nosologie und Therapie (u. o. 1844-48, 4 köt.); Die ältesten Schriftsteller über die Lustseuche in Deutschland von 1495 bis 1510 (u. o. 1853).

4. F. Lénárd, német botanikus, szül. Bajorországban, Membdingenben 1501 jan. 17., megh. Tübingában 1566 máj. 10. 1519. Ingolstadtban Reuchlintől a klasszikusokat tanulta, 1524. orvosdoktor lett, azután a protestantismusra tért át s Tübingában az orvostan professzora lett. F. a botanikus patres egyike. Historia stirpium (Basel 1542, németül New Kreuterbuch 1543 s még több kiadás) cimű munkájában a hazai növényeket betürendben leirással és jó képekkel ismerteti, valamint a növény nomenklatura megalapítására is kisérleteket tett. Az orvostudományról is irt kompendiumot és sok más orvosi vitatkozást közölt. Nevét hirdeti a csinos Fuchsia-virág.

5. F. Melchior, rigai történetiró és diplomata, 1603-1678. Hatszor viselte a polgármesteri méltóságot és mint követ is szolgálta szülővárosát. Munkái: Historia regimini civitatis Rigensis (1654) és Das rote Buch inter Archiepiscopalia (1791). Ebben a munkában a város, az érsekek és a német lovagrend meg a kardrend közötti diplomáciai levelezést és okleveleket közli 1158-1498-ig.

6. F. Nep. János, német mineralogus és kémikus, szül. Mattenzellben 1774 máj. 15., megh. 1856 márc. 5.; előbb Landshutban, majd Münchenben tanárkodott s e mellett 1835-44. bánya- és sóbánya tanácsos volt.

7. F. Pál, brandenburgi államférfiu, szül. Stettinben 1640., megh. Malchowban 1704 aug. 7. Előbb mint tanár működött Duisburgban, 1670. pedig titkára és bizalmas embere lett a Nagy választó-fejedelemnek, Frigyes Vilmosnak, ki t még hadjáratain is magával vitte. Több fontos diplomaciai küldetést végzett. 1685. Orániai Vilmos udvarában járt, kit 1688. az angol trón elfoglalásában ura nevében tanáccsal és katonákkal segített. 1694. ujjászervezte a hallei egyetemet. V. ö. Salpius, P. m. F. (Lipcse 1877).

8. F. Róbert, osztrák zeneszerző, szül. Frauenthalban (Stiria) 1847 febr. 15. Otthagyva a tanítói pályát, zenész lett. A bécsi zenedében végezte tanulmányait, melynek 1875 óta tanára. Két dalművet irt: Die Königsbraut és Die Teufelsglocke. Több sikert aratott két szimfoniája s zongoradarabjai, de legnagyobb tetszéssel szerenádjait fogadták, melyeket Budapesten is előadtak a filharmonikusok.

Fuchsia

Plum., a ligetszépefélék (onagraceae, oenothereae) csinos félcserjés növénye vagy cserjéje, mintegy 60 faja Mexikó és Chile hegyein mintegy 1000-3000 m. magasságban terem, kevés az Antillákon, Guayanában és Braziliában, kettő Uj-Zelandon is nő, de mint diszvirág általában gyakori, s kertekben mesterséges termékenyítés utján számos, szebbnél-szebb fajvegyüléke támadt. Levele átellenes, v. 3-4 tagu örves, ritkán váltakozó. Virága csillagszerü, majd mindenkor csüngő, gyakran piros. Kelyhe szines, csöves és négymetszetü, szirma 4, bogyója apró, sokmagu, az olajfáéhoz hasonló. Az első F.-t Plumier 1703. ismertette, a XIX. század eleje óta több faját termesztik, ma több mint 800 kerti fajtája ismertes. A virág nagysága, szine és teljesedése annyira változatos és pompázó, hogy elvitázhatatlanul az üvegházi virágok első ranguja. Az uj hollandi F. procumbens R. Cum csaknem futó félcserje. Kelyhe piros, szirma narancsszinü, a szintén innen való F. excorticata L. fil. 2-3 m. magas cserje, virága lila-piros, bogyója jóillatu s nagyon édes. Az amerikai fajoknak majd a kehely csöve kurtább a metszeteinél, majd a kehely csöve 2-3-szor hosszabb a metszeteknél. Emezeknek a száma némelykor nagyon kurta, vagy nincs is, némely kurtavirágu F. virága felálló, ágtetőző boggá egyesül, mint az orgonafáé. Ezek egyike a F. radicans Miers., Braziliában 5-6 m. magasan kuszik a fákra. Plumier F.-ja a chilei F. coccinea Alit. Ága vékony, bársonypiros, virága apró, helyhe skarlátpiros, szirma lilakék, himje pedig nagyon kinyulik. Ez, továbbá a mexikói pompás F. fulgens Lindl. alacsony cserje, 8 cm. hosszu miniumpiros virágával és nagy leveleivel, a csaknem szebb F. corymbiflora Ruiz et Pav., mely Mexikóban embermagasságra is megnőne, 13 cm. virágával, karminpiros kelyhével és skarlátpiros szirmával, végre még több eltérő faj, valószinüleg a F. macrostemma Ruiz et Pav. (skarlátpiros kehellyel és piroskék szirommal) meg a F. globosa Lindl. (pompás skarlátpiros virágával) azok a régibb fajok, melyeknek kerti fajtáiból a mostani F.-ák szétágaztak. Sokáig a virág nagyságát becsülték legtöbbre, de történetesen fehéreskelyhü és szinesszirmu (Napoleon F.), később pedig csikosvirágu, teljes, s nagyon sötétszirmu s hátrafordult kelyhü, végre piroskelyhü és fehérszirmu v. halaványzöld-szirmu fajátk is keletkeztek. Említést érdemel még a F. gracilis Lindl. Mexikóból, vékony csüngő ágaival és apró virágával, a perui F. serratifolia Ruiz et Pav. sötétpiros ágaival s télen nyiló piros virágával, a F. microphylla Humb. Mexikóban nagyon apró levelével és virágával. A F. discolor Lindl. Falkland szigetén sötétpiros águ, kelyhe skarlátpiros, szirma lilaszin. A szabadban is kitelel. A F. arborescens Sims. Mexikónak 2-3 m. magas cserjéje, rózsaszinü, belül világos lila virágai háromágu tetőző boggá egyesülnek. Több faj (F. racemosa Lam.) gyümölcsét Dél-Amerikában cukorral elkészítve eszik, némelyik fajával feketére festenek (F. coccinea). Ennek a legfiatalabb levelét és ágait Amerikában orvosságnak használják. Virágja nagyon szép és tartós, egész divatvirág lett. Diszkertben különféle módon, csoportban vagy szegélynek értékesítik, sőt nagyra becsült fácskává is felnevelik. Sok ezeret szoba diszére is tenyésztenek. A F. könnyen és szépen nő, bőven virágzik. Legjobban tenyészik, ha levegős, hüvös, csak éppen fagymentes, lehetőleg kissé világos helyen gyengén öntözve teleltetjük. Ápolásuk nem jár nehézséggel, csak kevés faja gyengébb s érzékenyebb természetü. Lemetszett ágakról könnyen lehet szaporítani. Száraz pincében jól kitelel. a F.-kat disznövények királyának is tartják. V. ö. Porcher, Histoire et culture du F. (4. kiad., Páris 1875).

Fuchsin

l. Fukszin.

Fucino

olasz hercegi család, l. Torlonia.

Fucino-tó

jelenleg kiszárított tó Aquila degli Abruzzi olasz tartományban, a Velino-hegy (2495 m.) lábánál, Celano város (l. o.) mellett, 670 m. magasban. A rómaiak Lacus Fucinusa egy régibb geologiai korszakban mintegy 270 km2 területet foglalt el és a Salto felé küldte fölösleges vizét. Ismeretlen időkben azonban ezen lefolyása elzáródott és a tó az évi esőmennyiséghez képest vagy kisebb vagy nagyobb lett; néha 16 m.-t is áradt és a mint mondják, Marruvium és Pinna városokat el is öntötte; azonkivül egészségtelen kigőzölgései a környékét betegségek fészkévé tették. Már a rómaiak megkisértették a lecsapolást a Liri (Liris) segítségével a Gariglianoba. Claudius császár idejében 30,000 rabszolga 11 évig dolgozott az 5640 m. hosszu és a Monte Salvianon átvezető alagut építésén. Azonban ezen alagut csakhamar bedugult. A XIII. és XVIII. században kisérletet tettek a kitisztítására, de nem sikerült. Végül Torlonia herceg pénzén, Montricher tervei szerint, Bermont és Brisse mérnököknek sikerült 1855-1869-ig a levezető csatornát a Liribe elkészíteniök és a F.-t kiszárítaniok, ami által 15,776 ha.-nyi termőföldet nyertek. A levezető csatorna 6303 m. hosszu és 30 millió frankba került. V. ö. Brisse és Rotrou: Dessechement du lac F. (1876).


Kezdőlap

˙