Fülke

(franc. niche), négyszögletes vagy félkörives bemélyedés egy épület falában, melyet a diszítés élénkítésének céljából készítünk és belé szobrot, vázát v. effélét helyezünk. Ha a F. nagyobb méreteket vesz föl és a térnek tágítása végett készül, akkor exedra, apszis (l. o.) a neve.

Fülkövek

fülhomok, l. Fül.

Fülkürt

l. Fül.

Fülledés

Ha a frissen döntött v. nedves fát kérgében nyirkos, a naptól és levegőáramlatoktól elzárt helyen hagyják, a fa rövid idő alatt romlani kezd, megfülled, mi legelőbb is szinének kékesszürkévé való átváltozásából észlelhető. Egyik fa jobban, illetve könnyebben fülled mint a másik. Legkönnyebben fülled a bükkfa, mi egyik legnagyobb hátránya.

Füllesztés

a takarmány azon elkészítése, midőn felaprított répát, burgonyát, szecskát, darát, korpát stb. vizzel lelocsolván és jól összekevervén, legalább 11/2 m. mély deszkaládába tipornak s a takarmány tetejét megterhelik. A takarmány 2-3 nap alatt erejedésen megy keresztül, kellemes borsavanykás izt nyert s a szarvasmarha etetésére nagyon alkalmassá válik, de más állatnak kevésbbé felel meg. A F.-nek főleg olyan gazdaságokban van fontossága, hol a marhával rosszabb minőségü szénát, szalmát etetnek. - F. a dohánynál, l. Dohány.

Fülönfüggő

l. Függő.

Fülöp

(gör. Philippos a. m. lókedvelő), férfi név. Makedón királyok: 1. F. (I), Argaios fia, 621-588. Kr. e. uralkodott, az illirek ellen vivott csatában esett el. - 2. Nagy (II.), F., Kr. e. 359-336. uralk., II. Amintas és Euridikének harmadik fia, szül. 382 kör. Pelopidas 369. tuszul Tebába vitte, ahol 365. maradt és hellén nevelésben részesült. Második bátyja, III. Perdikkas halála (360) után először csak mint a kiskoru Amintasnak gyámja kormányzott, csakhamar azonban (359) ennek mellőztével minden oldalról fenyegető vezedelmek közt teljesen magához ragadta a királyi hatalmat. Vetélytársainak, Pausaniasnak és Argaiosnak szövetségeseit, a trákokat és az athénieket ajándékaival fegyverezte le, az országba tört szomszéd illireket és peónokat pedig kiüzte (358). A nemességet ezután kitüntetésekkel udvarához füzte, testőrsereget alakított belőlük, s az ujjászervezett hadsereg tisztjeivé képeztette és nevezte ki őket. A makedon tengerpart görög gyarmatvárosait sorban meghódoltatta, elkezdve a nevezetes Amfipoliszon (357) és Pidnán, befejezve a makacs Olintosz elpusztításával (348), közben megteremtette a makedon hajóhadat, függésbe juttatta Tesszáliát (352); a tébaiaktól meghiva, beavatkozott a fókiszi vagy II. szent háboruba, melyben a fókisziakat legyőzte (346) és helyökbe magát vétette föl a delfii amfiktionia tagjai közé. Demosthenes filippikái végre fölrázták ellen az athénieket s megmentették a F.-től ostromolt tráciai Perintoszt és Bizantiont (340). De a III. szent háboru Amfissza ellen (339) alkalmat adott F.-nek arra, hogy döntő csapást mérhessen az ellene szövetkezett görögökre. Cheroneánál az athénieket és tébaiakat szövetségeseikkel együtt tönkre tette (338. aug. 2.). Az Isztmosz földszoroson tartott görög nemzetgyülés elismerte F.-öt Görögország fővezérének s elhatározta a háborut a persák ellen (337). F. visszatért Makedoniába, hogy a hadjárat készülődéseit siettesse; de a következő nyáron (338) leánya, Kleopátra lakodalmán Pausanias nevü testőre magánboszuból és talán Olympiasnak, F. első eltaszított feleségének biztatására meggyilkolta Aigaiban. Olympiast 357. vette nőül, s tőle született Nagy Sándor és Keopatra. Második felesége, Attalos nevü főtisztjének láenya, Kleopatra csecsemőjével együtt Olympias boszujának esett áldozatul. Természetes gyermekei voltak: Arrhidaios (III. F.), Ptolemaios és Tesszaloniké. F. egyaránt kiváló volt mint kormányzó, hadvezér és diplomata; ő alapította meg azon hires makedon hadsereget és harcmódot, taktikát, melyet N. Sándor a legteljesebben kifejlesztett. - 3. F. (III.) (Arrhidaios), csak névleges uralkodó 323-317. Kr. e. - 4. F. (IV.) 297-296. Kr. e., Kassandros fia és utóda Makedoniában, Káriában és Görögország egy részében. - 5. F. (V.) 220-179. Kr. e. II. Demetrios fia, szül. 238. 233-tól II. Antigonos Doson gyámsága alatt, 220-tól önállóan uralkodott 215-ig Aratos jótékony befolyása alatt, ennek megmérgezése után zsarnoki módon. 215. szövetkezett Hanniballal, de az étolokkal ugy meggyült a baja, hogy Hannibalon nem segíthetett. 205. békére lépett a rómaiakkal és az étolokkal, viszályba keveredett Rodosz- és Pergamonnal, végre Athén birtokainak megtámadásával alkalmat adott a rómaiaknak a hadüzenetre (200). E második makedon háboru Kinoszkefalénál F. döntő vereségével végződött (197). A rákövetkező békekötés megfosztotta Makedoniát kincseitől, hódításaitól, hadierejétől s igy a görögök fölött birt hegemoniájától is.

6. F. (M. Julius Philippus), melléknévvel Arabs, arab születésü római császár. Alacsony sorsból pretoriánus prefektus lett Ázsiában, aztán megfosztotta trónjától III. Gordianus császárt s Kr. u. 244. a hadsereg trónra emelte. Róma ezeréves alapítása ünnepét nagy fénnyel ülte meg 248. De már 249. elesett Decius ellenében, akit a pannoniai légiók Verona mellett császárrá kiáltottak ki. Némely keresztény irók szerint F. keresztény volt.

7. F. apostol, Jézus tanítványainak egyike, a bibliában levő névjegyzékben az apostoloknak (Máté 10, 3. Márk 3, 18) az ötödike, beth-sajdai születésü, ahová való volt tulajdonképen Péter és András is, s hihetőleg ezek közvetítése folytán került F. kereszt János és Jézus környezetébe, ő pedig megismertette Mesterével Nathanaélt. A három első evangelista különben csak a nevét hogy felemlíti F.-nek, mást nem szólnak róla, hanem János evangeliomában van róla pár alkalommal említés. A katolikus egyház május 1. ünnepli F. és az ifjabb Jakab nevanapját, a görögkeleti egyház nov. 14.

8. F. (heinsbergi), kölni érsek, szül. 1130 körül, odaadó hive és bizalmasa volt I. Frigyes császárnak, több udvarhoz járt követségben, résztvett urával 1176. a legnanoi csatában, ő közvetítette a békét a császár és III. Sándor pápa között, érsekségét birtokvásárlásokkal gazdagította s a városok kereskedelmét s iparát felvirágoztatta. 1187. azonban hirtelen a császár ellen fordult, kibékült annak ellenségével, Oroszlán Henrikkel; de miután Jeruzsálem elesett s III. Orbán pápa is meghalt, visszatért a császár iránti hüségre s VI. Henriket már Itáliába is elkisérte, ahol 1191. meghalt.

9. F. fermoi püspököt 1278. szept. 22. teljes hatalmu legátusává nevezte ki III. Miklós pápa, hogy Magyarországban a király s nép közt megzavart egyetértést helyreállítsa. «Irtson és romboljon, építsen és plántáljon az Ur nevében», hangzott a pápa utasítása. A király eleintén meg akarta ugyan tiltani bejövetelét. 1279. febr. utolsó napjaiban azonban mégis hódolattal fogadta a Budára érkező követet, ki azonnal rendezni kezdte az egyházi viszonyokat, intézkedett a kunok megtérítése, az eretnekek s különösen a patarenusok üldözése stb. tekintetében, az ifju királyt pedig Budán jun. 23. esküvel kötelezte, hogy igyekezeteiben gyámolítani fogja őt. A tétényi országgyülés és a kunok viszonyait rendező aug. 10. királyi privilegium csakugyan uj korszak kezdetét sejttette. Mivel azonban ereje gyöngeségének érzetében a király vonakodott erőszakosan föllépni a pogány kunok ellen, őt magát egyházi átok, az országot pedig egyházi tilalom alá vetette. A megrettent király bocsánatot nyert ugyan, mert ujabb esküt tett a korábbinak beváltására; mikor azonban Fülöp a budai zsinaton az egyházi fegyelem helyreállítása végett hozott határozatok közt a király kegyuri jogait bántó nyilatkozatokat tett s a király tekintélyét mélyen sértette, IV. László szept. 14. távozásra kényszerítette a zsinatot és a legátust, ki aztán Pozsonyban ismét átok alá vetette őt. A pápa 1279. dec. 9. eszélyes eljárást aánlott követének, ki azonban megköveztette a kiátkozott királyhoz csatlakozott Miklós választott esztergomi érsek holttestét, mire IV. László 1280. állítólag elfogatta s őrizetre a kunoknak adatta őt. Bár időközben őt magát is fogságba vetették a tett nagyságától megijedt urak, csak akkor bocsátotta szabadon, midőn az átok alól feloldozta. Teljesen aug. 18, békült ki, midőn a király sajnálatát fejezte ki, hogy a zsinatot szétkergette s évenkint 100 ezüst márkát ajánlott meg egy olyan szegény- és kórház számára, melyet a legátus akárhol felállít. Másnap ujból megfogadta, hogy az eretnekeket, kivált a patarenusokat üldözni fogja. S most bekövetkezett, amitől tartva idáig, olyan mereven viselkedett a király a pápa követével szemben: a kunok fellázadtak. IV. László teljes diadalt aratott rajtuk a Hódtavánál s most már erélyesebben látott viszonyaik szabályozásához. Erre Fülöp, félig megnyugodva, 1281. szept. végén eltávozott az országból, melyben harmadféléven át teljes joggal, egyuttal azonban teljes eredménytelenséggel munkálkodott az egyház és állam közt való viszonyok rendezésén. (Oklevelei főkép Theiner Monumentáli I. kötetében). L. még Finta.

10. F., IV. Béla idejében zágrábi püspök, majd esztergomi érsek, gyakran járt követségben a római udvarnál s a nápolyi királynál, majd pedig mint közbenjáró működött a IV. Béla s V. István ifjabb király közt kitört polgárháboruban. 1267. jul. 20. azért a korona és haza hü fiának nevezte őt IV. Béla, s V. István is elhalmozta dicséreteivel, 1270. pedig Esztergom vmegye örökös főispánjává tette. Megh. 1272., mielőtt befejezhette volna a Margit hercegnő kanonizációja érdekében folytatott tanuvallatásokat.

11. F., belga herceg, l. Flandirai gróf.

12. F. (II.), a Bátor, Burgund hercege, az ifjabb Burgund-háznak alapítója, Jó Jánosnak, Franciaország királyának negyedik fia, szül. 1342 jan. 15., megh. Hallban (Hennegauban) 1404 ápril 27. Már 14 éves korában hősiesen harcolt Poitiers mellett, amikor a bátor melléknevet kapta. E csatában azonban atyjával együtt angol fogságba került, amelyből csak 1360. szabadult ki. Ekkor kapta Touraine grófságot és a burgundi hercegséget (1363) és ennek révén Franciaország első pair-je lett. IV. Károly német császártól Felső-Burgundiát kapta hűbérül, flandriai Margitnak kezével pedig (1384) a flandriai grófok tetemes birtokait. V. Károly francia király halála után (1380), mint a kiskoru VI. Károly egyik gyámja, Franciaországot kormányozta.

13. F. (III.), a Jó, Burgundia hercege, Rettenthetetlen János (l. o.) és bajor Margit fia, szül. Dijonban 1396., megh. Brüggében 1467 julius 15. Atyjának 1419. történt meggyilkoltatása után jutott Burgundia trónjára. Atyját a francia trónörökös kisérői ölték meg. V. Henrik angol királlyal szövetséget kötött s ennek oldalán harcolt törvényes királya, VII. Károly ellen. 1435 szept. 21. azonban kibékült Károly királlyal, aki az Arrasban kötött szerződés értelmében teljes függetlenségét elismerte és még Auxerre és Mâcon grófságokkal is megajándékozta. 1433. Brabantot és Hollandot ragadta ki a bajor Jakobäa kezéből. Pártolta a művészeteket s a tudományokat, előmozdította az ipart, nevezetesen a flandriai szőnyegszövést. 1429 január 10. megalapította az «aranygyapjas rendjelt» (l. o.). V. ö. Barante, Histoire des ducs de Bourgogne (8. kiad., Páris 1858, 12. köt.).

14. F. (I.), francia király, I. Henrik fia, szül. 1052., megh. Melunben 1108 jul. 29. Még atyja életében (1059) koronázták királlyá. 1060-67-ig flandriai Balduin gyámsága alatt uralkodott s annak halála után (1067) maga vett át az uralkodást. Támogatta Róbert angol trónörökösnek felkelését, csakhogy e miatt Róbert atyja, Hódító Vilmos 1087. pusztító hadjáratot intézett Franciaország ellen.

15. F. (III.), a Bátor, francia király, IX. (Szent) Lajos fia, szül. 1245 ápril 3., megh. 1285 okt. 5. Résztvett a tuniszi keresztes hadjáratban, de midőn atyja 1270. meghalt, dicstelen békét kötött a deivel s országába sietett vissza. 1271. örökölte a toulouse-i grófságot, melyből a venaissin-i kerületet a pápának engedte át. 1279. lemondott Agenois grófságról I. Eduárd angol király javára. Szerencsétlen háborut viselt (1276) Kasztilia ellen, hogy a trónt Blanka nővére gyermekeinek biztosítsa és még szerencsétlenebbet Katalónia ellen (1285), hogy a sziciliai vecsernyét megbosszulja s hogy a pápa által csecsemő fiának ajándékozott Aragóniát meghódítsa. Miután hajóhada is megsemmisült, Perpignanba vonult vissza, ahol bubánatában meghalt. V. ö. Langlois, Le regne de Philippe III. le Hardi (Páris 1887).

16. F. (IV.), a Szép, francia király, az előbbinek fia, szül. 1268., megh. Fontainebleauban 1314 nov. 29. F. korszakot alkotó egyéniség volt. Valamennyi elődjét fölülmulta ama erőszakos vaskövetkezetességgel, mellyel a korona hatalmát növelni iparkodott; amellett ő az első fejedelem a francia trónon, ki a középkori vallásos buzgóság és romantikus hajlamnak teljes hijával volt s mindenben önző, számító, ügyes diplomatának mutatkozott. Trónját 1285. foglalta el, miután navarrai Izabellával egybekelt és a «Navarra királya» cimet is fölvette. Az aragóniai háborunak az 1291. kiegyezés vetett véget. Fölhasználván a normandiai és angol matrózok között kitört viszályt, 1294. a királyi törvényszék elé idézte hűbéresét, I. Eduárd angol királyt s miuátn ez meg nem jelent, efoglalta tőle Guienne tartományt; 1297. pedig az angolokkal szövetkezett Flandriát pusztította. 1299. békét kötött I. Eduárddal, ki ekkor F. király leányát nőül vette. Hogy üres kincstárát megtöltse, magának követelte a pénzverés jogát s hamis pénzt veretett (amiért a nép faux monnayeur-nek nevezte); megrabolta s elüzte a zsidókat és az olaszokat; uj adókat vetett ki és mindeképen zsarolta a népet. Minthogy a papságot sem kimélte, VIII. Bonifácius pápa az egész országra kimondotta az interdiktumot és Franciaországot I. Albrecht német királynak adományozta. De diadala korai volt: az átok nem hatott, F. pedig Nogaret kancellárját küldte Olaszországba, ki Colonna bibornok segítségével Bonifác pápát Anagniban meglepte, elfogta és bántalmazta, mire a hatalma magaslatáról lebukott aggastyán őrjöngésbe esett és meghalt. IX. Benedek, Bonifác utódja, visszavonta a Franciaországra kimondott átkot (1303) és Fülöppel kibékült. Benedek halála után (1305) Bertrand de Got, bordeaux-i érsek jutott a pápai székre, ki mit V. Kelemen, F. kivánságára, Avignonba tette át székhelyét. V. Kelemennel szövetkezve, a kapzsi F. a dusgazdag templomosok megbuktatását tüzte ki célul. 1307 okt. 12. elfogatta a Franciaországban időző összes lovagokat s kinzásokkal kicsikart vallomások alapján halálra itélte őket. Utoljára Molay Jakab nagymestert csalta országába, kit azután 113 lovaggal együtt elégettetett.

17. F. (V.), a Hosszu, francia király, az előbbinek másodszülött fia, szül. 1293., megh. 1322 jan. 3. Bátyját, X. Lajost 1316. követte a trónon, mire a rendeket azonnal a sali törvény elismerésére birta. Védelmébe fogta a jobbágyokat, de a zsidókat s Dél-Franciaországban az eretnekeket is üldözte.

18. F. (VI., Valois), francia király, Valois Károlynak, IV. Fülöp öccsének fia s az 1328. kihalt Kapetingok legközelebbi férfirokona, szül. 1293., megh. 1350 aug. 22. 1328 márc. 28. Reimsben királlyá koronáztatta magát. III. Eduárd angol király azonban, kinek anyja Izabella, Szép Fülöp leánya volt, nem ismerte el a Valois-háznak jogigényeit s magának követelte a francia koronát. Ebből a trónviszályból támadt a százéves háboru (1339-1453, l. o.). Ezt a háborut F. kezdte, ki Guiennebe tört. III. Eduárd angol király a francia hajóhadat Sluys mellett 1340 jun. 23. megverte, mire kétéves fegyverszünet jött létre. Miután F. 1345. számos angol érzelmü breton nemest kihallgatás nélkül lefejeztetett, III. Eduárd megint átkelt a csatornán s Crécy mellett 1346 aug. 26. fényes győzelmet aratott a franciákon. Hamis pénzt veretett s nyomasztó adókkal terhelte népét. 1349. ajándékba kapta a Dauphinét, mely idő óta a francia trónörökös a dauphin cimet viselte. 1350-ben megvette Montpelliert Jakab mallorkai királytól, Anjout és Maine-t, édes anyjának örökét pedig már előbb egyesítette volt a koronával.

19. F., a Nagylelkü, hesseni tartománygróf, II. Vilmos gróf fia, szül. 1504 nov. 13., megh. 1567 márc. 31. 1518. lépett a trónra A trieri választófejedelemmel szövetkezve, legyőzte Sickingen Ferencet. A parasztlázadás elnyomásában is volt része. Buzgó hive volt a reformációnak s a korabeli német fejedelmek közül a legfölvilágosodottabb és legokosabb. Miután országában 1526. a hitujítást meghonosította, a torgaui védszövetséget kötötte meg Állhatatos János szász választó-fejedelemmel; 1527. pedig a marburgi evang. egyetemet alapította. 1529. létrehozta a marburgi kolloquiumot Zwingli és Luther között, hogy a német és a svájci hitujítást egyesítse. Élénk része volt a speieri (1529) és augsburgi (1530) birodalmi gyülések tárgyalásaiban is és ez utóbbi gyülésen V. Károly erélyével szemben is hű maradt prot. hitéhez. Decemberben megkötötte a főbb prot. fejedelmekkel a smalkaldi szövetséget, melynek erélyes tagja és egyik vezére volt. 1534. Ulrik württembergi herceget helyezte vissza trónjára. 1536. pedig az u. n. Concordia-formulát létesítette Kasselben és Wittenbergában. 1542. győzedelmesen harcolt ifj. Henrik braunschweigi herceg ellen, a smalkaldi háboruban azonban balsors verte. Hirét vevén annak, hogy a császár prot. társát, a szász herceget a mühlbergi csatában elfoga, vejének, szász Móricnak igéreteiben bizva, (1547) önként hódolt meg Halléban, V. Károly előtt. Azonban a császár szigoru fogságra vetette, melyből F. csak az 1552 szept. 3-iki passaui szerződés kivivása után szabadult ki. Levelezéseit Briefwehsel mit Bucer c. alatt Lenz adta ki (Lipcse 1880-87, 2 köt.).

20. F. (sváb herceg), német király, I. Barbarossa Frigyes császárnak és burgundi Beatrixnak legifjabbik fia, szül. 1176. körül s meggyilkoltatott 1208 jun. 21. Szülei a papi pályára szánták. 1191. Würzburg püspökévé lett, de Frigyes bátyjának halála után otthagyta a püspöki széket (1192) s VI. Henrik bátyjától hűbérül kapta Tusciát és a Mathild-féle többi birtokokat (1195). Egy évvel később örökölte a sváb hercegséget, 1197. pedig Irénével, Angelos Izsák görög császár leányával kelt egybe és e házasság révén trónörökösödési igényt nyert a konstantinápolyi trónra. 1198 márc. 6. választották királlyá. A welf párt azonban braunschweigi Ottót, Oroszlán Henriknek fiát kiáltotta ki ellenkirálynak, kit a hatalmas III. Ince pápa is védelmébe fogadott (1201 jun. 8. neusszi szerződés), miután jobban megalázta magát a pápa előtt, mint F., Ince tehát F.-t kiátkozta s erre polgárháborura került a két versenytárs között és ujra felhangzott a «hie Welf, hie Waiblingen» jelszó. Kezdetben Ottónak kedvezett a szerencse, de 1203 után a kocka megfordult és elvégül F. Ottót megszalasztotta. E váratlan szerencse arra birta III. Ince pápát, hogy F.-el alkudozásokat kezdjen, Ottót pedig elejtse. Ekkor azonban F.-et Wittelsbachi Ottó Pfalzgróf Bambergben 1208 jun. 21. boszuból orozva meggyilkolta. V. ö. Abel, König Philipp der Hohenstaufe (Berlin 1853); Winkelmann, Ph. von Schwaben und Otto IV. fon Braunschweig (Lipcse 1873-78, 2 köt.).

21. F. (I.), a Szép, spanyol király, I. Miksa császárnak és burgundi Máriának fia, szül. 1478 jul. 22., megh. Burgosban 1506 szept. 25. Anyja halála után (1482) a burgundi országokat örökölte, melyeket kiskorusága alatt édes atyja kormányzott. 1496. nőül vette Jankát, Kat. Ferdinánd és Izabella leányát s anyósának halálával (1504) fölvette a «Kasztilia királya» cimét. Fiai V. Károly és I. Ferdinánd név alatt Németország császárjai lettek. Utóbbi magyar király is volt.

22. F. (II.), spanyol király, V. Károlynak és portugáli Izabellának fia, született Valladoliban 1527 május 21., megh. 1598 szept. 13. F. alacsony, gyenge termetü, kimért és komoly magatartásu és sivár, rideg kedélyü fejedelem volt, valóságos kőszobor, kinél sötétebb alakot az ujkor nem ismer. Még csak 16 éves volt, midőn Máriát, Portugália királyának leányát nőül vette s midőn atyja Németországba távozott, Spanyolország élére állította, miközben F. Alba herceg tanácsára hallgatott. Atyja 1550. az augsburgi birodalmi gyülésen római királlyá akarta megválasztani, de ez a terv, a Habsburg-család német ágának ellenzése miatt, dugába dőlt. Az időközben özvegységre jutott F. 1554. a nálánál 11 évvel idősebb (Vérengző) Máriát, Angolország királynőjét vette nőül, ki ugyan a rajongásig szerette, de leginkább mégis azért választotta férjül, hogy segélyével a protestantizmust Angliában kiirthassa. F. azonban már 1555. elhagyta nejét és nem is tért többé vissza Angliába, ahol idegennek érezte magát. Angliából Németalföldre vitorlázott, hol atyja okt. 25. javára lemondott a trónról, 1556 jan. 16. pedig magát Spanyolországot és gyarmatait tengedte át F.-nek, mig ő maga San Juste-kolostorba vonult vissza. Az örökség, mely ilyformán F.-re szállott, valóban fejedelmi volt. Világraszóló hatalmát és kincseit nagy és fontos feladat megvalósítására fordította: mint a katolikus ellenreformáció bajnoka diadalra akarta juttatni egész Európában a katolicizmust, ezzel karöltve azonban Spanyolországnak hegemóniáját is meg akarta alapítani Európa fölött. Legbefolyásosabb tanácsadói közül megemlítendő Ruy Gomez, Alba herceg, Perez és Granvella. Különben gyóntatóatyja és a főinquizitor is ahhoz a szük körhöz tartozott, melytől olykor-olykor tanácsot kért. 1557. IV. Pál pápát, a Habsburg-ház és nevezetesen Spanyolországnak ellenségét, Alba által Rómában elfogatta és semlegességi nyilatkozatra kényszerítette. Ugyanebben az évben folytatta az örökségképen reászállott háborut a franciák ellen s nejét, angol Máriát is arra birta, hogy a franciáknak háborut üzenjen. Ekkor vivta ki Egmont gróf a németalföldi-spanyol sereg élén a St.-Quentin (1557 aug. 10) és a Gravelines (1558 jul. 13.) melletti győzedelmeket; csakhogy másrészt az angolok vereséget szenvedtek és a Chateau-Cambrésis-ben kötött békében (1559 ápril) az angoloktól visszafoglalt Calais városa, a 100 éves angol francia háboru utolsó emléke, a franciák kezében maradt. Eközben Mária (1558) gyermektelenül elhalt és az angol trón a protestáns Erzsébetre szállott. F. politikai és vallási szempontból is kivánatosnak tartotta, hogy Erzsébetet nőül vegye, ámde ez jobban ismervén az angol nemzet hajlamait, kikosarazta sógorát. Erre F. a francia király leányát, Erzsébetet vette nőül, de nem mondott le arról a reményről, hogy a kedvező pillanatban megujíthatja Angliában az ellenreformációt. 1571. V. Pius pápával és Velencével fényes hajóhadat küldött Don Juan d'Ausztria és Doria András vezérlete alatt a törökök ellen és ez izben vezérei Lepantónál fényes, de ki nem aknázott diadalt arattak a félholdon. A szultán azzal kárpótolta magát, hogy nyomban rá a szárazföldön, hazánk földjén folytatta nagy erővel hódításait. 1571. Portugália trónörökösének nyilvánította magát. Alba vezére 1580. benyomult a védtelen országba s spanyol gyarmattá tette. 1566 óta a spanyol iga és az inquizició ellen felkelt németalföldiek okoztak F.-nek sok gondot, kikkel Alba vértörvényszéke épp olyan tehetetlennek bizonyut, mint utódainak csele és fegyvere. A 7 északi tartomány 1579. fegyveres véd- és dac-szövetséget kötött F. ellen, kit 1581. tényleg trónvesztettnek nyilatkoztattak. F. ugyan vezérüket, Orániai Vilmos herceget bérelt gyilkos által megölette (amint már előbb Egmont és Horn grófokat is lefejeztette), de ezzel még nagyobb elkeseredést támasztott maga ellen és a szabadságának védelmére kelt derék néppel szemben mindenképen pórul járt (l. Németalföld). Hogy magát Erzsébet angol királynőn régibb és ujabb sérelmekért, első sorban a németalföldi felkelőknek nyujtott segélyért és Stuart Mária kivégeztetéseért megboszulja, 1588. husz millió arany költséggel óriási hajóhadat zudított Anglia partjaira (l. Armáda). Ez a páratlan flotta azonban a prot. világ örömére és az egész világ csodálkozására majdnem teljesen megsemmisült és erre az angolok kezdték meg a támadó háborut. 1596. Cadiz kikötőjében lepték meg a spanyolok u. n. ezüst hajóhadát és husz millió aranyat érő zsákmányra tettek szert. A gyarmatokban is iszonyu károkat okoztak a spanyoloknak, kiknek tengeri hatalma teljesen megingott. Elvégül F. és a spanyolok Franciaországban is kudarcot szenvedtek (1585-1589). Spanyolország lakossága alatta 10 millióról 8 millióra apadt. Mindezeknél jobban fájlalta apai boldogtalanságát; legidősebb fia, a hóbortos és beteges Don Carlos (l. o.) elvégül olyan tettekre ragadtatta magát, melyek miatt F. kénytelen volt elzáratni (1568).

23. F. (III.), spanyol király, az előbbinek fia, szül. 1578 ápril 14., megh. 1621 márc. 31. 1598. örökölte a kimerült országnak koronáját, de az uralkodáshoz nem értett és nem is törődött vele. Helyette Lerma herceg intézte az ország ügyeit és midőn Lerma 1618. az osztrákok iránt tanusított ellenszenve miatt kegyvesztett lett, a király Uzeda hercegre, Lerma fiára bizta a kormányzást. 1609. fegyverszünetet kötött a diadalmaskodó németalföldiekkel. Valami 800 ezer moriszkonak kiüzetése következtében Spanyolország még jobban elnéptelenedett és elszegényedett.

24. F. (IV.), spanyol király, az előbbinek fia, szül. 1605 ápril 8., megh. 1665 szept. 17. Mihelyt a korona (1621) reászállott, az ország ügyeit Olivarez hercegre bizta. Az ország rohamos hanyatlása föltartóztathatatlannak bizonyult. Kereskedelmét az angolok és németalföldiek, seregeit a franciák és portugálok tették tönkre. Portugália Spanyolországtól elszakadt 1640.

2. F. (V.), spanyol király, Anjou hercegnek, XIV. Lajos francia királynak unokája, Lajos dauphinnek fia, szül. 1683 dec. 19., megh. 1746 jul. 9. II. Károly király végrendelete értelmében örökölte Spanyolország trónját (1700 nov. 1.) és a hosszadalmas spanyol örökösödési háboruban sikerült is neki azt sok viszontagság dacára megvédeni (utrecht-rastadti béke). Első nejének, szavojai Mária Luizának halála után Pármai Erzsébetet vette nőül (szül. 1692., megh. 1766.). E szenvedélyes, nagyravágyó olasz nő, Alberoni bibornok-miniszterrel szövetkezve, mintegy gyámság alatt tartotta a természeténél fogva tunya fejedelmet. Hogy fiait, kiknek a spanyol trónra nem volt kilátásuk, olaszországi koronákkal kárpótolja, 1717. hódító hadjáratot kezdett Ausztria ellen. Az európai egyensul ily kihivó megsértésének hirére azonban az u. n. négyes szövetség (osztrák-angol-francia-hollandi szövetség) jött létre (1720), melynek fenyegetésére F. Alberonit elbocsátotta és az utrechti békét ujolag elismerte. Később Károly fiát Mária Teréziával, a Habsburgok örökösével akarta összeházasítani, de ez a terve is dugába dőlt. Végre 1724 jan. 16. Lajos fia javára lemondott a trónról s San-Ildefonsóba vonult vissza. Lajos azonban már néhány hónap mulva meghalt, mire F. ujra átvette az uralkodást s nejének és Ripperda kalandornak befolyása alatt kormányozta Spanyolországot. A pragmatica sanctionak elismerése fejében Parmát és Piacenzát kapta a bécsi udvartól Károly fia számára (1731). A lengyel örökösödési háboru alkalmával (1733) 30 ezer embert küldött Olaszországba, akik végre Nápolyt és Sziciliát Károly herceg számára biztosították (1735).

Fülöp

1. Gábor (Felső-Eőri), pedagogus, ref. szuperintendens, szül. Sajó-Szent-Péteren 1739 ápr. 25., megh. u. o. 1823 jul. 25. Atyja ref. lelkész és borsodi esperes volt. Saját feljegyzése szerint szülőföldjén nevelkedett, azután Miskolcon, Lőcsén, Sárospatakon folytatta tanulását. 1760. Belgiumba ment s 1763. Franekerban teol. értekezést adott ki (Specimen academicum). Azután meglátogatta Grönningát, Harderwicket, Utrechtet. 1766. hazajött, hogy atyja mellett a lelkipásztori hivatalt megkezdje. 1773. Sárospatakra hivták teol. professzornak. 1785. tagja volt a II. József császár előtt járt iskolai küldöttségnek. A küldöttség a császárt iskolaügyi rendszere megváltoztatására nem birhatta rá, de azt mégis elérte, hogy az állam által kiadott könyvekből a katolikus irányu darabok kihagyattak s az átdolgozással prot. férfiak bizattak meg. Igy kapott 1788. Vay István pécsi ker. főigazgató utján F. is megbizást, hogy az ábécét, olvasókönyveket, német nyelvtant, földrajzot, levélirástant dolgozza át. Ezek közül különösen a földrajzot dolgozta át gyökeresebben. Tagja volt a budai zsinatnak, melynek használatára latinra fordította a lengyel disszidens kánonokat. 1797 jul. 6. szuperintendenssé választották, a következő évben elhagyta a professzorságot s visszament oda, ahol papi hivatalát kezdte, t. i. szülővárosába. Egyházi munkáihoz v. ö. Szinnyei, Magyar Irók.

2. F. János, l. Bökényi.

3. F. Sámuel, l. Deáki Filep.

Fülöp Ágost

(II.), francia király, VII. Lajos és champagnei Aliz fia, szül. 1165 aug. 25., meghalt Nantes-ban 1223 jul. 14. Trónját 1180. foglalta el s mindvégig oly erős kézzel uralkodott, hogy őt tekintik a francia királyság igazi megalapítójának. Megtörte a lázongó hűbérurak dacát, emelte a királyi hatalmat és szerencsés háborukat viselt. II. Henrik angol királyt, aki F. kiskoruságát francia birtokainak kiszélesítésére akarta fordítani, egyezségre kényszerítette. 1184. elfoglalta Vermandois-t, mire aztán II. Henrikkel keresztes hadjáratra készült. E hadjáratra azonban csak 1190., Oroszlánszivü Rikárd kiséretében indulhatott. A Szentföldön keveset végzett, az angol királlyal folyton civakodott és 1191. visszahajózott Franciaországba. Mihelyt Rikárd elfogatásáról értesült, Normandiába tört és Vexint kerítette hatalmába. Nejének, hennegaui Izabellának, a Karolingok utolsó sarjának halála után Ingeborg dán hercegnőt vette nőül, kitől azonban nemsokára a bübájos merani Ágnes iránt táplált szerelem miatt elvált. De a pápa átokkal sujtotta és mindaddig fel nem oldotta, mignem 1201. Ingeborgot visszafogadta. Midőn Földnélküli János 1199. Angolország trónjára került, F. az ifju bretagnei herceg jogigényeit támogatta, akit János 1202. meggyilkolt. E hirre F. a gyilkost, mint francia hűbérurat a királyi törvényszk elé idézte. János természetesen nem jelent meg és ekkor F. Normandiát, Anjout, Mamet, Tourainet és Poitout hódította el tőle (1204). Földnélküli János bosszuból a flandriai gróffal és IV. Welf Ottó német ellenkirállyal kötött szövetséget s 1214-ben az egyesült haderővel Franciaországba tört. A döntő csatában azonban, Bouvines falu határában (Lille mellett) a franciák F. személyes vezénylete alatt az angol-német hadat teljesen leverték (1214 jul. 27.). E véres csata egyaránt fontos az angol, a francia és a német nemzet történetében. Két évvel később F. Lajos fiát küldte erős haddal Angolországba, hová őt az ellenzék a zsarnok János megbuktatása végett hivta. Földnélküli János váratlan halála után azonban a nemzet még sem a francia királyfit, hanem Jánosnak III. Henrik nevü fiát emelte a trónra, mire a franciák 1217 május havában az országot elhagyták. F. majdnem megkétszerezte a koronajavakat és Franciaországot ismét az Atlanti-oceánig terjesztette ki. Ezért életirója (Rigord) F.-öt mint a birodalom gyarapítóját, az «Augustus» jelzővel tisztelte meg.

Fülöp-rend

(a nagylelkü). Alapította 1840 máj. 1. II. Lajos hesseni nagyherceg, a hesseni ház ősatyja, Nagylelkü Fülöp emlékére s ezért a «Nagylelkü Fülöp rende» nevet viselte. 1876 julius 14. óta F.-nek nevezik. Eredetileg négy osztállyal birt, 1859 óta hattal, u. m.: nagykeresztesek, I. és II. oszt. komthurok, I. és II. oszt. lovag- és ezüstérdemkeresztesek. Jelvénye: fehérzománcos, kissé kikanyarított aranyszegélyü kereszt. Középpaizsa kerek, előlapján kék alapon Fülöp tartománygróf aranyveretü képével, melyet fehérzománcos, aranyszegélyü gyürü vesz körül, melyen aranybetükkel a jelmondat olvasható: «Si Deus nobiscum, quis contra nos». Hátlapján az ezüst és vörös csikos hesseni oroszlán «Ludovicus II. Magnus Dux Hessiae instituit» felirattal a fehérzománcos gyürüben. A fehérzománcos II. oszt. lovagkereszt ezüsttel szegélyezett, az érdemkereszt egészen ezüst, a vékonyan festett középpaizson Fülöp ezüst képe körirat nélkül. Háboruban szerzett érdemekért a rend valamennyi osztálya keresztezett kardokból álló diszítménnyel együtt adományoztatik. Szalagja vörös, mindkét szélén kék csíkkal; a nagykeresztesek a vállon át, a komthurok nyakukban, a lovagok a bal mellen viselik. Azonfelül a nagykeresztesek és I. oszt. komthurok bal mellükön egy csillagot viselnek, mely az előbbenieknél 8 ezüst sugárnyalábból áll, a rendkereszt előlapján levő középpaizzsal fedve, az utóbbiaké egy, a rend jelvényéhez hasonló kereszt, melynek középpaizsán Fülöp képe fölirat nélkül látható.


Kezdőlap

˙